Politikai Ujdonságok, 1860 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1860-12-27 / 52. szám

csaknem, korlát nélkül engedi a nemzetet az 1848-ks alkotmány sánczai mögé gyülekezni, fel kell tennünk róla, hogy ezt nem azért cselekszi, hogy aztán épen azon perczben, amelyben azt vélnők, hogy már czélnál vagyunk, egyszerre felriaszszon bennünket csalódásunkból, s kinyilatkoztassa, hogy „nem áll hatalmában bennünket e térre követni.“ Ellenben, annál kellemesebben hangzik előttünk azon mindinkább megerősödő hir, minélfogva az országgyűlés nemsokára össze fogna hivatni. Hogy ez csak az 1848-ks alapokon történhetik, magának a kormánynak áll leginkább érdekében, mert nem akarhatja, hogy valamely csonka képviselői ház irja meg a hozandó fontos határozatokat, s aztán „alkalom jöttével“ a pártok az ily országgyűlésnek még érvényességét is kérdés alá vehessék.“ Ez a helyzet rajza az 1860-as nevezetes esztendő végnapjain, Francziaország fenyegetőzik. 1858-ban, a karácsonyi ünnepek előtt néhány nappal jelent meg a „III. Napoleon és Olaszország“ czímű röpirat, mely az olasz kérdést, egész fenyegető alakjában napirendre hozta. 10 nappal későbben, 1859-ik jan. 1-én monda el Napoleon császár, az ausztriai követhez azon szavakat, miket mindenki előleges hadüzenetnek tekintett. Ugyanezen év december havában a világ, a „Pápa és a kongresszus“ czímű röpiratot kapta karácsonyi ajándékul, s abból megértettük, hogy amit az olaszok határoznak, annak állni kell, mert az átalános szavazat által kijelentett népakarat, az uralkodóknak szerződés által szerzett jogait megsemmisítheti. Európa jelen szétzilált állapotában nagyon is valószínű volt, hogy az 1860 -s karácsony is hozand valami újságot. Az „I. Ferencz József császár és Velencze“ czímű félhivatalos röpirat, már millió példányban forog a közönség kezén, de hogy az abban kifejezett eszmék még újabb megerősítést is nyerhessenek, legújabban a franczia kormány hiteles közlönye, a „Constitutionnel“, a legingerlőbb szenvedélyességgel, támadó todharczot kezd Ausztria ellen, és oly ellenséges hangon szól, hogy azt mindenki a legközelebbi tavaszon kitörendő háború előjelének kénytelen elismerni. Két ily czikk jelent meg az említett lap homlokán, az egyik dec. 20 án, s ezt alább csaknem egész terjedelmében közöljük, a másik egy nappal később, de ennek tartalmát eddigelé még csak távirati rövid közlésből ismerhetjük. Ám az első czikk foglalatja : „Amidőn e komoly és fájdalmas tárgyhoz szólunk, csak Európa közvéleményét követjük. E kérdés Turinban, Bécsben, Berlinben, Szentpétervárott, Pakisban, és Londonban egyszerre fog vita alá jönni a legtartózkodóbb diplomaták, minden tekintetet félrevetve, megkísértik azt megoldani. Ez arra mutat, mondjuk ki világosan, hogy Európa nagyon fél a legközelebbi tavasztól. ..Mi meghajtunk a közvélemény előtt, és intéseit meghallgatjuk, de mégis nem találhatjuk el, hogy honnan származhatott e félelem ? mert hiszszük, hogy a kormányok bölcsesége a háború újra kitörését megakadályozhatja. Az igaz, hogy Ausztria helyezete Velenczében sajnálatra méltó. De épen e rész állapota mutatja, hogy sokáig nem tarthat. Velenczében minden történhetik, csak az nem, hogy a jelen helyzet sokáig tarthasson,mert ha a dolgok ennyire jutottak, akkor a hadkészülődések ellenére, a kérdést könynyen lehet békésen megoldani. Hadseregek, hajóhadak itt már nem használnak, ezt már az ausztriai ház tapasztalásból megtanulhatta. „Ha a Habsburgok tudják, mint lehet egy új tartományt nyerni, azt is tapasztalták, mint lehet elveszteni. Schönbrunnban jól tudják, mennyire nem számíthatnak már Velenczére. „Ne értsen minket senki félre, mert mi hiedelemmel akarunk Ausztriáról szólani, eleget harczoltunk velük, hogy tisztelni tudjuk őket. Nem rég megdicsérték az ifjú császár erkölcsi bátorságát, amidőn a villafrancai béke után egészen más politikára tért; ha az okt. 20 engedmények a várt eredményeket nem hozák létre, annak oka nem e rendelvényekben fekszik, hanem hogy későn érkeztek. A császárság még tökéletlenül van régi hagyományos rendszerébe, a föderalizmusba visszaállítva, s azért biztos alapjai hiányzanak. Ha Schmerling úr, ezelőtt 8 hónappal lép a minisztériumba, a dolognak jelentősége lett volna; most már ezen államférfi programmja az idők által túl van szárnyalva. Galiczia kérelmez, Magyarország mozog, Velencze vár. „Tudjuk, mire vár Velencze, azért kérdjük, mit tesz, vagy mit tehet Ausztria ily körülmények között ? „Épen Velencze azon tartomány, ahol az apostoli kormány (Ez gúny akar lenni, mert e czim csak a felséget, de a kormányt nem illeti) a mulasztás vétkébe esett. Villafranca óta nem fogta fel a dolgok állását, mit sem tett, mit sem határozott. „Igaz, hogy Szardinia szegte meg először a béke pontjait. A bécsi kabinetnek annál inkább teljesíteni kellett volna ígéreteit Velencze irányában, s ez esetben a solferinói győzőnek igazságszeretetére méltán számíthatott volna. De nem tette. Velenczének olasz tartománynak kellett volna lenni, és olasz kormánynyal bírni, így pedig osztrák tartomány lett s osztrák módra kormányoztatik. Velencze már nem is város többé, hanem tábor. .,Garibaldi szavai forradalmiak voltak, Benedek tábornoké pedig kihívók. E két hős hiszi-e, hogy háború fog következni ? Ha bátorságukra hallgatnak, igen, de nem akkor, ha eszék hideg tanácsát követik. „Mondjuk ki nyíltan : Olaszország, daczára lelkesedettségének, nem hiheti, hogy hadat viselhessen Európa egyik első katonai hatalma ellen. Garibaldi nem beszélhet komolyan a Catalasimi és Palermói győzelmekről, mert ezek Magentához és Solferinóhoz képest semmik. „Garibaldi talán bízik magában, de Cavournak másként kell gondolkozni. Másrészről az is valószínű, hogy Schmerling úr is másként tekintendi a dolgok állását, s nem úgy, mint Benedek tábornok. „A dolog azonban így áll: „Ha Garibaldi győz, ami alig képzelhető, akkor úgyis minden készen van, de ha megveretik és megsemmisíttetik?----------Mi történik azután?“ Mindenki könnyen képzelheti, mint várták a párisiak a „Constitutionnel“ dec. 21-ik számát, miután az előbbi napról szóló czikk végszava : „hát aztán mi fog történni?“ a béke és háború, kérdésének megfejtését vonta maga után. Dec. 21-én a „Constitutionnel“ megjelent, s nem áll benne kevesebb, mint hogy azon esetre,ha Ausztria a jövő tavaszra az olaszokat megverné, Francziaország semmi áron sem fogja megengedni, hogy a győző hatalom Lombardiába benyomulhasson! Ezzel világosan ki van mondva, hogy tavaszra egy újabb olasz-franczia háborúra lehetünk elkészülve. A dolog ugyanis így áll : Cavour gróf lapja, az „Opinione“ szerint, ha febr. elején az olasz parlament össze fog ülni, maga a kormány indítványozandja, hogy Viktor Emánuel, Olaszország királyává kiáltassék ki, s hogy Velencze ezen királyság kiegészítő részéül tekintessék. Erre amint az idő engedi, a háború meg fog kezdődni. Hol? és hány helyütt? az a jövendő titka. Az olaszok számítása azonban nagyon is tudva van. Ők Ausztria pénzügyi zavaraira kalkulálnak, s azt hiszik, hogy a birodalom rongált hitelénél fogva, a bécsi kabinetnek nem lesz módja, hosszú időre a hadsereget hadilábon tartani. Az ellenségeskedések megkezdődvén, ha mint valószínű, a betörő olasz hadak véres fővel visszavezetnek, akkor Viktor Emánuel katonái kényelmesen megállnak a Po és Mincio túlsó partján, és Ausztria csak annyit nyert győzelmével, hogy az ellenséget kiverte a birodalom területéről, de azért békekötésről, s hadi költség kíméletről szó sem lehet, mert az olaszok az említett két folyam partján tovább is megtartandják fenyegető állásaikat, hadihajóik pedig az Adriai tengeren czirkálandnak, következőleg a támadást minden perczben újra megkezdhetik. A „Constitutionnel“ czikke tehát ily választást enged Ausztriának . kiverni az olaszokat, ahányszor ezek betörnek, s aztán tétlenül megállni a határok mellett, anélkül, hogy a megfutamodottak végső megsemmisítését, okszerű üldözés által eszközölhetné, s eközben talán az egész nyár folytán hadseregét, iszonyú költséggel hadilábon tartani , vagy bátran előtörni a lombardi síkon s nem törődni azzal, hogy ezen előnyomulása által a francziákkal is háborúba keveri magát. Ez a kilátás, mert a harmadik kisegítő eszköz : t. i. Velenczének pénzért eladása, ellenkezik a birodalom becsületével, s mint olvassuk, ily lépésre Bécsben legkevesebb hajlam sem mutatkozik. És ha mutatkoznék is, mindenki tudja, hogy még Velencze eladásával sincs vége a háborúnak, mert hiszen, még csak ekkor jövend az igazi európai nagy háború, amidőn Napóleon császár, az olaszokkal egyesülve Németországot fogja megtámadni : a francziák a rajnai határokért, az olaszok Triesztért, Isztriáért és Tirolnak olasz nyelven beszélő déli részéért. 814 A miről az egész világ beszél. Hírlapírói kötelességünk úgy hozza magával, hogy elvégre mi is ejtsünk egy pár szót bizonyos tárgyról, már csak azon okból is, nehogy olvasóink a szárnyaló hirek tulságai által téves hiedelemre vezettetve, oly dolgoknak is fontosságot s nagy jelentőséget találjanak tulajdonítani, mikkel azok alig bírnak. Értjük azon körülményt, hogy e pillanatban a német, angol, franczia és olasz sajtó igen nagy terjedelemben foglalkozik a ma.