Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1861-08-01 / 31. szám
31-ik szám. Hetedik évi folyam. A műenAda Pest, julius 31-én 1861. A Politikai Újdonságok hetenkint egyszer két nagy tömött ivén jelennek meg. — Előfizetési díj julius-december azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postaúton elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 5 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 2 ft. 50 kr. uj pénzben. — A Politikai Újdonságok kiadó hivatala (Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. (Szerkesztőségi szállás : magyar-utcza 1. szám.) Ébren legyünk! Tudjuk, hogy ájul. 21-ről szóló kir. leirat, mindjárt másnap felolvastatott az országgyűlés mindkét házában. Ezóta képviselőink ülést nem tartottak, időt akarván engedni a meggondolásra, hogy ezalatt az ország közvéleménye is, akadály nélkül irányt vehessen. A képviselőhöz tagjai bizalmas körben úgy egyeztek meg, hogy bizottmányt küldenek ki azon kérdés megvitatására, hogy mit kelljen ily körülmények között cselekedni? A bizottmány úgy alakíttatott, hogy 8 tag a „felírás“, 8 pedig a „határozat“ pártból legyen. A párt elnevezés alatt azonban csak azt kell értenünk, hogy kik szavaztak jun. 5-én a felirat, kik a határozat mellett? Azóta az idők és körülmények megváltozván, ezen régi osztályozásnak tulajdonképi fontossága nincs. E bizottmány tagjai az úgynevezett felirati pártból : Deák Ferencz, gróf Andrássy Gyula, Szalay, b. Eötvös, Kazinczy Gábor, Gorove, Lónyai Menyhért. Az úgynevezett határozati pártból Nyáry Pál, Tisza Kálmán, Bónis Sámuel,Váradi Gábor, Csernovics P., Komáromy Gy., Podmaniczky Fr. báró. Úgy látszik, hogy amiben ezen bizottmány meg fog állapodni, azon javaslatot az országgyűlés is elfogadandja. E pillanatban már erősen készül a válasz a királyi leiratra, s meg lehetünk győződve, hogy jeles törvény tudóinknak és államférfiainknak megerőtetésükbe sem kerülend, megcáfolni a leirat állításait, melyek oly gyarló tollal vannak egymásra halmozva, amint tán 300 év óta még egyszer sem történt. Értiindemellett épen egy ily töredékeny anyagból összerakott leiratnak jutott azon sors, hogy oly követeléseket támaszszon, aminőket Magyarország egyik királya sem tett. Tudniillik, hogy az ország alkotmánya semmisíttessék meg, s csak annyi maradjon meg belőle, amennyi az októberi diplomával nem ellenkezik. Ezen diploma által azonban minden, ami az országra nézve fontos és lényeges, kereken meg van tagadva. Az osztrákoknak még távolról sincs arról fogalmuk, mint sérti meg a magyar embert, az elsőtől az utolsóig, az oly beszéd, melyben a kormány ki meri mondani, hogy nem ismeri el az ország alkotmányának legsarkalatosabb pontjait, hogy ezután nem a törvényeken és szerződéseken alapuló alkotmány fog állni, hanem csak az, amit felülről közénk dobnak. Ha az ország elfogadná azon elvet, hogy a kormány tetszése szerint változtatgassa az alkotmányt, megérdemlené, hogy azon pereben kitöröltessék a nemzetek sorából. Elismerni, hogy a végrehajtó hatalom tetszése szerint nyirbálhassa szabadságunkat, annyi volna, mint önként felvenni a rabszolgaság lánczait. Azonban legyünk megnyugodva, mert ma is azon nemzet vagyunk, mely többet áldozott a szabadságért, mint bármely más szomszédunk. Először megfelelendünk a leirat szerencsétlenül fogalmazott okoskodásaira , aztán kimondjuk, hogy hazánk becsülete felett nem alkuszunk : ami magát a válasz szerkezetét illeti, a törölköző legalább is olyan lesz, mint amilyen a mosdó volt. Mindez az országgyűlés dolga lesz, s erre nézve legcsekélyebb aggodalmunk se legyen, mert nemzeti és szabadsági ügyeink a legjobb, s leghívebb kezekbe vannak letéve. Azonban hazánk iránti kötelességeink mindenkit vigyázatra és éberségre hívnak fel , mert az idők rendkívül nehezek és komolyak és hazánkat e pillanatban talán még nagyobb veszedelem is fenyegetheti, mint akár 1848. és 1849-ben történt! Igaz, hogy most nem hadseregek támadnak meg bennünket, most nem történik, hogy a szerbeket és románokat faluról falura a magyarok kiirtására hordják : az efféléknek lejárt ideje, s a külön nemzetiségek megismervén igazi barátjaikat, nem szövetkeznek azokkal, akik győzelmük után saját fegyveres bajtársaikat is csak úgy leigázták, mint a legyőzötteket, ha még nem jobban. De jöhetnek idők, s talán sokkal elébb, mintsem vélnek, melyekben a leghevesebb megpróbáltatásoknak leendünk kitéve! Történhetik, hogy előbb-utóbb az ország népe szavazatra fog felhivatni arra nézve, hogy követeket küldvén az ausztriai Reichsrathba, ezáltal Magyarország önállósága és szerződéseken alapuló szabadsága és függetlensége sírba döntessék. Távol legyen tőlünk, mintha nem bíznánk népünk annyiszor bebizonyított s rámolhatlanul hazafias érzelmeiben , hanem azt nem hallgathatjuk el, hogy oly ellenséggel lesz dolgunk, mely a cselszövényekben régi mester : ezen urak először majd zavarni fogják a vizet, aztán úgy forgatják dolgaikat jobbra-balra, hogy végre sok tapasztalatlan ember legjobb szándéka mellett sem találhatja el, mit kellene tennie? mitől tartózkodnia? Szerencsénkre bírunk az ország minden vidékén értelmes, és a közbizodalmát megérdemlett jeles hazafiakkal, akik annak idejében első kötelességüknek tartandják, megnyugtatni a népet, s aztán jó tanácsot adni, hogy mit kelljen mindenkinek, a haza jussainak megmentésére, cselekedni ? A külföld rokonszenve a magyarok iránt. Az irigylelkű bécsi német újságírók a múlt héten nagy lármát ütöttek, s fenyegették Magyarországot, hogy ha országunk nem fogadná el a jul. 21-iki kir. leirat tartalmát, azon esetre az egész külföld közvéleménye a magyarok ellen forduland. Azonban, amint előre is tudtuk, egészen az ellenkező következett be. A franczia kormány félhivatalos lapjai a „Constitutionnel“, „Pays“ és „Patrie“ némely napon két czikket is hoznak egyszerre a magyar ügyről, s azt mondják, hogy e nemzet szabadsági küzdelmének kérdése az egész mivelz Európa legélénkebb szenvére számíthat.