Politikai Ujdonságok, 1862 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1862-10-22 / 43. szám
A Politikai Újdonságok hetenkint egyszer két nagy tömött íven jelennek meg. — Előfizetési díj 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy posta után elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 5 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 1 ft. 30 kr. új pénzben. — A Politikai Újdonságok kiadóhivatala (Pest, egyetem-utcla 4-dik szám alatt földszint. — Szerkesztői iroda ugyanott 2-ik emelet.) Miniszterváltozás Parisban. Napoleon császár „téli hadszállásra vonult.“ Azaz : egyelőre semmi új munkába fogni nem akarván, mindig tettre kész külügyminiszterét, Thouvenel bárót, hivatalából elbocsátotta, s helyébe, a mindig igen álmos és unalmas politikát folytató Drouin de Lhuys urat nevezte ki. Thouvenel bukását a római kérdés idézte elő. Azon kérdés, mely oly régi idő óta foglalkoztatja az egész világot, s a mely 1859. óta egyikévé vált a legégetőbbeknek Thouvenek a pápai kormány örökös egyhangú válasza, a végső mozdulhatlanságot tanusító non possumus, kiforgatta türelméből, s a múlt hetekben megirt Napóleon császárnak, aki akkor Biarritzben a fürdőket használta, hogy immár eljött ideje, a római kormánynyal kissé világosabban is beszélni. Indítványozó tehát, hogy Francziaország jelentse ki, hogy azon esetre, ha a pápa a párisi kabinet ismert ajánlatait el nem fogadná, a franczia csapatok bizonyos előre meghatározandó idő múlva, Rómát elhagyandják, s akkor a pápa saját erejére hagyatván, maga lássa, hogy boldogul el Viktor Emánuellel s az olasz forradalommal. Ezen előterjesztésre Napoleon császár csak annyit felelt, hogy május 20-ról kelt saját levelét, s Thouvenelnek erre szerkesztett diplomatikai jegyzékét, a „Moniteur“-be kinyomatni megengedte. A többire nézve azt írta miniszterének, hogy ha majd visszajövend Párisba, vagy őszi mulatóhelyére Saint Cloudba, mindenről bővebb alkalma lesz intézkedni. Egy második levelében, Thouvenel kijelente a császár előtt, hogy azon esetre, ha indítványai el nem fogadtatnának, miniszteri tárczáját kénytelen leendő felsége kezébe letenni. Napóleon császár Párisba érkezvén, hetenkint kétszer miniszteri tanácsot tartott, az olasz kérdést azonban egy ízben sem tűze napirendre. A múlt héten azonban, kedden, a mindig válaszra várakozó külügyminiszter, a császártól egy kis levelet kap, melyben „egy pár szóra“ a Saint Cloudi kastélyba hivatott. A császár kitűnő szívességgel, nyájassággal és leereszkedéssel fogadta a sietve érkező minisztert, még kezet is fogott vele, s aztán minden más bevezetés nélkül azt mondá neki , hipgy ő már ezelőtt egy hónappal feltételesen beadott lemondását kegyeskedik elfogadni.11 Thouvenel úr meghajta magát, a palotát és Saint Cloudot elhagyá, s visszahajtatott Párisba. Lett erre zaj lárma, s a pártok állása szerint öröm, ijedtség, elbizakodás vagy levertség, a városban. Fould, aki a feltétlen béke politikájának barátja, maga is megsokalá a dolgot; mint államminiszter azonnal összehívá a miniszterek közös bensőbb barátait Persigny, Roucher Baroche, és Morny urakat, akik a császár politikájának ily szellemben történt változását oly kellemetlenül meglepőnek találták, hogy közös akarattal lemondásukat azonnal benyújták. A császár erre Fouldot magához hivatá, s hosszas beszélgetés közben elmondá, hogy csak különös okok tartóztatják őt vissza attól, hogy e pillanatban a római kérdés rögtöni megoldását eszközölje. Biztosító, azonban a lemondani szándékozó minisztereket, hogy Thouvenel lemondásával nem a politika, hanem csak a személy változása történik. A császár előadott okai, úgy látszik, nagyon meggyőző természettel bírtak, miután Persigny, Roucher, Baroche és Morny urak visszavonták lemondásukat, s tovább is hivatalaikban maradtak. A jövő titkainak fátyolát ne igyekezzünk föllebbenteni; tény, hogy e pillanatban, a szabadelvű Thouvenel lelépése által a franczia politika Olaszország irányában, megváltozott. Nagyon valószínű ugyan, hogy az ily, mondhatni, természetellenes állapot, sokáig nem tarthat, anélkül, hogy Napóleon császár, eredetéhez hűtlennek ne bizonyítsa be magát, jelenben azonban többé elvitázni sem lehet, hogy Párisban a pápa világi hatalmának barátai győzelmet arattak Bizonyítják ezt egyszersmind a legújabb fontos diplomatiai kinevezések is. Ugyanis Lavallette, római követ helyébe Latour d’ Auvergne jön kinevezve. Torinba, az olaszok hű barátja, Benedetti helyébe, a nevéről ítélve, legitimista érzelmű de Sartiges marquis menend, aki azonban a megsértett Viktor Emánuel király előtt, Turinban, csak a leghidegebb és barátságtalanabb fogadtatásra számolhat. Mint fogadták Párisban ezen politikai fordulat hírét? erre nézve olvasóink „Francziaország“ rovatunkban bővebb részletekre találandnak. Egyelőre nem lesz érdektelen visszpillantást vetni az új franczia külügyminiszter korábbi pályájára : Drouin de Lhuys újonan kinevezett franczia külügyminiszter most negyedszer miniszterkedik. Már 1848-ban külügyminisztere volt III. Napóleon első kabinetjének; ez állomásán 1849. jun. 20-ig volt, midőn helyébe Toqueville lépett. 1851. elején ismét miniszter volt két hétig, társaival kieszközölte Changarnier, letételét, s ennek megtörténtével ő maga is elbocsáttatott. Az államcsíny után után 1852-ben július 28-án ismét miniszteri polcon látjuk Drouin de Lhuys urat, és ekkor már hosszabb ideig 1855. május 4-ig. A keleti kérdésben a miniszter ur nem igen „nyugatiasának mutatta magát. 1853-ban az oroszoknak a Pruthon átkelése után a Bécsbe gyűlt diplomaták jegyzéket készítettek, mely Oroszországra nézve oly kedvező volt, hogy ez rögtön elfogadta, s a portának bele kell vala egyeznie, ha Stratford lord fel nem lép. Drouin de Lhuys egész Buo gróf szekere után kötötte kocsija rúdját, s beleegyezett a jegyzékbe. 1855 tavaszán ismét conferentia volt Bécsben, s a franczia miniszter annyira barátja lett Oroszországnak, hogy a Feketetengeren 16 sorhajó tartását engedte meg aaljuljafaz kormánynak. Ez alkalommal Clarendon lord lépett fel