Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-04-29 / 18. szám

mellékasztalra téve a kir. gyermeket, s itt kivet­­kőztetvén mostani öltözékéből — előbbi gazdag ruháját visszakapta. A mint ez megtörtént, a (vánkoson fekvő) Főherczegnő az első udvarmester által a két ka­marás segédlete mellett a belső lakosztály bejára­táig vitetett, hol őt a főudvarmesternő átvette és a belső termekbe vitte. A belső osztály bejára­táig két arcier-testőr képezte a mellékkíséretet. A női szolgaszemélyzet követte őket. Az első főud­varmester és a két kamarás, mihelyt a gyermek Ő Felsége a Királyné lakosztályába bevitetett, visszatértek a terembe. A királyi gyermek eltávozása után a herczeg­­prímás, a­ki eközben még egyszer megmosta ke­zeit, megkezdte a Te Deumot, a­mely trombiták és harsonák hangja mellett énekeltetett el, mi­közben hat nemes apród viaszkf­áklyákat tartott. A dísztéren felállított gyalogzászlóalj a Te Deum megkezdésénél háromszoros sortüzet adott. A Te Deum után az udvari kíséret férfi része sorakozott; a herczeg-prímás azonban az insulával és pásztorbottal a Király Ő Felségéhez közeledve, szerencsét kívánt, mire a gyülekezet háromszo­ros „Éljent“ hangoztatott. A herczeg-primás az­után a klérussal az oltárnál maradt. Erre ő Felségeik felkelve, a kísérettel együtt trombita- és harsona­szó mellett távoztak a te­remből. A visszatérés a közönséges rendben tör­tént, és a kíséret az előbbi után az alsó négyszög oldalán levő első előszobáig ment, a­honnan Ő Felsége a legmagasb személyekkel a Királyné termeibe visszavonult. A férfi kíséret további rendelkezésig a fennemlített előteremben maradt. A­mint az udvar a termet elhagyta, rövid szünet után a hölgyek, a férfi­ nemesek, az ország­gyűlés két házának tagjai, valamint a tábornoki kar s a törzstisztek a kihallgatási termen keresz­tül a felső várlak négyszög szögletteremébe menve, ott a kijelölt rendben felálltak. A herczeg-primás, érsekek, püspökök és főpapok in longis átöltözve ugyanoda vonultak. Mindezek rendben lévén, a cs. k. első főud­varmester Ő Felségének jelentést tett. Erre Ő Felsége, az Uralkodóház tagjaival együtt, az udvari személyzet férfi részének előlé­­pése mellett, az emlitett terembe ment, s ott a jelenlevők szerencsekivánatait fogadta. (B. P. K.) Hazai közügyek és események. — (Jókai Mór) meglátogatta választóit Sik­lóson. Beszédet intézett hozzájok, melyben min­denekelőtt azt fejtegeti, hogy az ő pártja annak megváltoztására, a mit nem helyesel, alkotmányos békés uton törekszik. Azután igy folytatja: „Van­nak olyanok is, kiknek a békés alkotmányos út nincsen kedvükre. Elmondom, kik azok ? Népámitók, kik aljas önérdekből a könnyen hivő népnek soha el nem érhető boldog napokat hirdetnek, mikben dolgozni és fizetni nem kell, csak a készhez ülni; kik osztozást hirdetnek a bir­­toktalanoknak a birtokosok vagyonában, vagyon­közösséget, s a hatóságok rendeleteinek ellensze­gülést. — Ezek nem a mi elvbarátaink. Azután jönnek a bukott Schmerling- és Bach­­féle hivatalnokok, kik tizenhét esztendeig nyúzták a nép bőrét, szítták a nép vérét, taposták a haza alkotmányát, üldözték a szabad szót, irtották a magyar nemzetiséget, s midőn most, alkotmányos választói joga szerint a nép elűzte őket, más vi­dékre mennek, más tollat tűznek fel s a nem isme­rők előtt ők adják ki magukat a nép megváltóinak, a szabadság apostolainak, a magyar nemzet leg­vitézebb harczosainak; azt remélve, hogy ha a mostani rendet megbuktathatják, ismét visszatér az ő elvesztett paradicsomuk: a kemény katonai uralom, a provisorium, a nép­elnyomás. — Hiheti e valaki, hogy ezek a mi elvbarátaink? Végre itt vannak a nemzetiségi izgatók, kik egy sötét alattomos kéz intésére, most megint, miként 48-ban, a békés testvérnépeket a magyar ellen fegyvert fogni, a magyar törvényeknek ellen­szegülni biztatják , kik fajrokonaikat Magyaror­szág feldarabolásával kecsegtetik, s dicsőséget keresnek a 48-diki testvérharczok borzalmainak előidézésében. És ama sötét kéz, mely a hálót szövi-fonja, ezúttal a 48-ki reactió kezénél is félelmesebb, mert egy nagy hatalomnak a keze, az mely már egy nemzetet, — testvérünket a szabadságban, a len­gyelt, — agyonfojtotta, s most utánunk nyújtja ki messze elérő ujjait. Én — honfitársaim — e sötét kezés kezet nem szorítok soha! (Általános helyeslés.) Azok, kik vele szövetkezni tudnak, nekem nem barátaim; pártomnak nem elvrokonai. Kénytelen vagyok kimondani, hogy ily szo­morú izgatásnak közkézen forgó hírlapjai vannak s azokat megnevezni. Ott van a felsővidéki szlávokat a magyar nemzetiség ellen szító, a törvényes engedelmesség ellen izgató Postbudinszke Vjedomosti; — ott van a román testvéreket a magyar országgyűlésen hozott törvények letiprására buzdító szélsőségi közlöny a Federatiune; ott van a szerb külön te­rületet foglaló Zasztava, és fájdalom, ennek ma­gyar névtársa is, a Nép zászlója, mely szinte nyil­­tan arra hívja fel a népet, hogy mellőzve törvényes képviselőit, népgyűlések és általános szavazatok gyűjtése, ostromkérvények által iparkodjék óhaj­tásainak érvényt szerezni, nem gondolva meg, hogy ez a legerősebb eszköz hazánk végfelbom­lására. Tisztelt hazámfiai, én nem irtózom a vértől. S ha hazánk védelmére, nemzetünk dicsőségére, utódaink boldogítására kell annak elfolyni, azt mondom, folyjon patak számra! (Kitörő helyeslés.) De átkozott volna az a szavam, mely egy csepp vér kihullását okozná a hazánk törvényei ellen való lázadásban, s hazánk mind a négy folyó­vize nem moshatná lelkemről azt az egyetlen égető honfivércseppet! (Általános helyeslés.)­­ (Jókai Kossuth felöl.) Jókai Mór nyilt levelet intézett volt a múlt hetekben Ludvighhoz, a­ki jelenleg Turinban időzik, abban egyebek közt azt fejezi ki, hogy jól tenné Kossuth, ha sze­mélyesen meghazudtolná azokat, a­kik által az ő nevével a birtoktalan népnek a birtokos osztály ellen bujtogatására, a kormányzási rend elleni lázításra, a nemzetiségeknek a haza egységét veszélyeztető törekvésekre szítására s osztálygyű­­lölet hirdetésére szintoly „nemtelen mint szomorú üzérkedés“ űzetik. Egyszersmind azon óhajtást is nyilvánitá Jókai, hogy a baloldal többségre jutása esetében jó volna Kossuthnak haza jőni és nagy befolyásával a haza teljes önállásának visszaszer­zéséért közvetlenül küzdeni. Ludvigh közölte e nyilt levelet Kossuthtal s mintegy az ő nevében válaszol, midőn írja: „Azt pedig már épen nem tudom felfogni, miként történhetnék, hogy valaki elég bolond legyen Kossuth nevével akarni visz­­szaélni a testvérnemzetiségeknek a haza egységét veszélyeztető törekvésekre, midőn minden gyer­mek tudja, „hogy Kossuth a haza territoriális épségét és politikai egységét a nemzetiségi kérdés megoldásánál elengedhetlen feltételnek tekinti.“ Levelét azzal a kijelentéssel végzi Ludvigh, hogy midőn Jókai czikkének azon részét olvasá, mely az „oroszlán részről szól a haza önállása békés visszaszerzésének munkájában“ Kossuth moso­­lyogva csak ennyit felelt: „szegény Jókai, meny­nyire nem ismeri Ausztriát s mennyire nem ismer engemet.“ — Jókai terjedelmesen felel Ludvigh­­nak. Mindenek felett örül, hogy Kossuth köréből tudhatják meg az ámítók és ámítottak, mikép véle­kedik ő a haza territoriális épsége felől. Hosszasan bizonyítja, hogy törvénytelen és veszélyes izgal­mak csakugyan léteznek az országban. Az utolsó tételre pedig így válaszol: „Csak néhány szavam van még azon mosolyra és megjegyzésre, melyet a Kossuthnak ajánlott „oroszlán rész“ hazánk alkotmányos önállásának békés kivívásában, elő­idézett. Kedves barátom! Mosolyognak én rajtam ide­haza is elegen, és mondják: „szegény Jókai! de roszul ismeri Ausztriát és Kossuthot.“ Ám mosolyogtassam meg őket: a kenyérkeresetem ez. Azonban meglehet, hogy nagyon is jól isme­rem mind Ausztriát, mind Kossuthot. És az is meglehet, hogy ismerek még egy harmadikat is, a­ki mind a kettővel vele bír, s ez a történelem­­alkotó népakarat. Én láttam ezt az Ausztriát két legnagyobb, legüldözöttebb ellenségének keze után nyúlni, kérve, hogy emelje fel bukásából. Az egyik ellensége volt az alkotmányosság. És láttam e század legnagyobb jellemét, Garibaldit, a kirá­lyától kapott sebbel lábában, a nemzetétől kapott sebbel szivében, ugyanazon király, ugyanazon nemzet védelmére, hazája nehéz napjaiban, mint mentőt újra megjelenni; — és nem véltem Kos­suthot balul érinteni azzal, ha lelkem ábrándjai­ban őt e messiási nagyságú jellemmel egyenlő magasságra helyeztem! — Isten veled és hazánk­kal!“ — — (Szegeden újabb lázitó­ iratokat terjeszte­nek.) A „Sz. H.“ írja: „Múlt kedden reggelre a belváros legnépesebb pontjain levő házak falain számos lázitó iratokat találtak felraggatva, melyek az Asztalos-proklamácziókat tartalomra nézve már meszsze túlhaladják. A veszélyes falragaszok írása 212 s­irálya gyakorlott kézre mutatnak, s bár tartal­muk szó szerint nem egyforma, de irányuk ugyan­az, s bizonyos, hogy egy fabrikából kerültek. A „Felhívás!“ és „Fel polgárok, fel!“ czímű iratok Petőfi ismeretes forradalmi versének első soraival kezdődnek: „Rajta magyar, hí a haza!“ stb. és fel vannak ékesitve ilyenféle kitételekkel: „Sorakoz­zunk! a bilincsek megtörőjének, Kossuthnak zász­lója alá! a haza végveszedelemben van! ne hall­gassunk a szegény nép vérén hizókra! — s meg­nevezi, hogy kik azok: Perczel,Deák. Egyik ilyen felhivás Asztalos proklamácziójából szószerint vett idézettel is ékeskedik. — Mindezekből pedig nagyon is látható, hogy az egy év előtt elvetett gonosz magva ugyancsak buján kell ki, s hogy Asztalos Jánosnak csak kezdeni kellett, most már nélküle és vidéki demokrata­ társai nélkül is van, a­ki a megkezdett átkos munkát folytassa; valamint bizonyos az is, hogy Fleischakker Hugó udvari tanácsos, ki most Félegyházán van vizsgálatot tartani, a demokrata­ izgatások szálaiból itt is ta­lálna ám, még pedig a vastagából. — A fentebbi­ekhez kommentárul s a helybeli állapotok jellem­zéséül szolgál azon tény is, hogy a napokban néhány fináncz ment panaszra a kapitányi hivatal­hoz. S ugyan mi volt panaszuk oka és tárgya? az, hogy a piaczon, a szent háromság szobránál elha­ladva, az ott összegyűlt csőcselékcsoportból egy­­pár válogatott ember­ példány a csizmaszárakból kihúzott késekkel fenyegeté a békésen haladókat, hogy „nem­sokára így lesz, meg amúgy lesz!“ Azóta Gombás vásárbiztos erélyes fellépése foly­tán az ottani csoportozások megszűntek, s egy rendőrhajdút látunk ott állandóan, valószínűleg, hogy ne ismétlődjenek. — Ideje volna egyszer va­­lahára a sétányra, a csoportozások és izgatások e­lőfészkére is kiterjeszteni a hatóságnak figyelmét, mert úgy áll a dolog, hogy tiszteséges ember ma­holnap felé sem mer közeledni.“ — (Temesvárit) román értekezlet tartatott, hol egy petitió olvastatott fel az országgyűléshez, mely a nemzetiségi kérdés gyors megoldását sür­getvén követeli: 1. A haza politikai és territoriális integritásának fenntartását, azaz: az állami, tör­vényhozási és kormányzási egységet. 2. A nemze­tiségi individualitások törvényes elismerését, t. i. a hazában létező történelmi nemzetiségeknek, mint ilyeneknek elismertetését. 3. Egyenjogúságot, azaz, visszaállítását azon törvényes határoza­toknak, melyek az ország minden nemzetének létét és fejlődését biztosítják. Erre nézve köve­telik: a) Hogy az egyes törvényhatóságok nemze­tiségének 63 hivatalos nyelvének meghatározása a lakosság számbeli többsége szerint határoztassék el, hanem a minoritások jogának facultatív meg­óvásával. b) A viszályok és súrlódások elkerülése, valamint a fentebbi elvek könnyebb kivitele érde­kében, a megyék és kerületek nemzetiség szerinti ujjáalakitását. c) Minden nemzetiség részére felső- és alsó-népnevelés. Ezen kérvény minden jelenle­vők által aláirva Mocsonyi Sándornak kézbesit­­tetett. Aztán egy ötös bizottmány lett választva, mely az országgyűlési nemzeti klubbal a képe­zendő hason klubbokkal és a megyei intelligencziá­­val folytonos összeköttetést tartson fenn. — (Vasmegye,) ápril 8­ ki bizottmányi ülése alkalmával gróf Batthyányi Lajos és Deák Ferencz arczképeit ünnepélyesen helyezte el a tanácste­remben, s ez ünnepélyt jegyzőkönyvében is meg­­örökité, melyet azzal végez, hogy ez arczképeket szent ereklyekép adja át az utókornak hűséges megőrzés végett, hogy a bekövetkezhető nehéz időkben — miktől az isteni gondviselés óvja meg a hazát — merítsenek ezek példájából irányt arra, miként kell a jó hazafinak élni, és ha szük­ség, halni a hazáért.“ — (Szabolcsból) Írják az áprilisi bizottsági ülésből: Megyénkben az erdő­pusztítás óriási di­­mensiókban terjedvén, mi reánk a homokos talaj birtokosaira sokszorosan veszélyesb,­­ mint má­sokra, mert a mellett, hogy a faszükség naponta érezhetőbbé válik, a mi földeink még a homok ál­tali elborítás veszélyének is kitéve vannak; mert a mi erdőink jobbára homokos dombokon lévén, most ha kiirtatnak, két három évig lehet, gazdag termést adnak a tulajdonosnak, de azután siva­­taggá válnak, s mig a tulajdonosra nézve haszta­­lanok, másokra néve valóban veszélyesek, mint ezt megyénkben nagyon sok egyes határ, melyek haj­dan viruló erdőkkel, és hasznos legelővel bővel­kedtek, s manap csak homok­sivatagból állanak, bizonyitja. Ennek folytán Mészáros Dániel bi­zottmányi tag inditványozá, hogy a megye az erdő­pusztítások meggátlásáról gondoskodjék;­­ meghagyatik a szolgabiráknak, hogy a pusztitás

Next