Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1868-04-29 / 18. szám
mellékasztalra téve a kir. gyermeket, s itt kivetkőztetvén mostani öltözékéből — előbbi gazdag ruháját visszakapta. A mint ez megtörtént, a (vánkoson fekvő) Főherczegnő az első udvarmester által a két kamarás segédlete mellett a belső lakosztály bejáratáig vitetett, hol őt a főudvarmesternő átvette és a belső termekbe vitte. A belső osztály bejáratáig két arcier-testőr képezte a mellékkíséretet. A női szolgaszemélyzet követte őket. Az első főudvarmester és a két kamarás, mihelyt a gyermek Ő Felsége a Királyné lakosztályába bevitetett, visszatértek a terembe. A királyi gyermek eltávozása után a herczegprímás, aki eközben még egyszer megmosta kezeit, megkezdte a Te Deumot, amely trombiták és harsonák hangja mellett énekeltetett el, miközben hat nemes apród viaszkfáklyákat tartott. A dísztéren felállított gyalogzászlóalj a Te Deum megkezdésénél háromszoros sortüzet adott. A Te Deum után az udvari kíséret férfi része sorakozott; a herczeg-prímás azonban az insulával és pásztorbottal a Király Ő Felségéhez közeledve, szerencsét kívánt, mire a gyülekezet háromszoros „Éljent“ hangoztatott. A herczeg-primás azután a klérussal az oltárnál maradt. Erre ő Felségeik felkelve, a kísérettel együtt trombita- és harsonaszó mellett távoztak a teremből. A visszatérés a közönséges rendben történt, és a kíséret az előbbi után az alsó négyszög oldalán levő első előszobáig ment, ahonnan Ő Felsége a legmagasb személyekkel a Királyné termeibe visszavonult. A férfi kíséret további rendelkezésig a fennemlített előteremben maradt. Amint az udvar a termet elhagyta, rövid szünet után a hölgyek, a férfi nemesek, az országgyűlés két házának tagjai, valamint a tábornoki kar s a törzstisztek a kihallgatási termen keresztül a felső várlak négyszög szögletteremébe menve, ott a kijelölt rendben felálltak. A herczeg-primás, érsekek, püspökök és főpapok in longis átöltözve ugyanoda vonultak. Mindezek rendben lévén, a cs. k. első főudvarmester Ő Felségének jelentést tett. Erre Ő Felsége, az Uralkodóház tagjaival együtt, az udvari személyzet férfi részének előlépése mellett, az emlitett terembe ment, s ott a jelenlevők szerencsekivánatait fogadta. (B. P. K.) Hazai közügyek és események. — (Jókai Mór) meglátogatta választóit Siklóson. Beszédet intézett hozzájok, melyben mindenekelőtt azt fejtegeti, hogy az ő pártja annak megváltoztására, a mit nem helyesel, alkotmányos békés uton törekszik. Azután igy folytatja: „Vannak olyanok is, kiknek a békés alkotmányos út nincsen kedvükre. Elmondom, kik azok ? Népámitók, kik aljas önérdekből a könnyen hivő népnek soha el nem érhető boldog napokat hirdetnek, mikben dolgozni és fizetni nem kell, csak a készhez ülni; kik osztozást hirdetnek a birtoktalanoknak a birtokosok vagyonában, vagyonközösséget, s a hatóságok rendeleteinek ellenszegülést. — Ezek nem a mi elvbarátaink. Azután jönnek a bukott Schmerling- és Bachféle hivatalnokok, kik tizenhét esztendeig nyúzták a nép bőrét, szítták a nép vérét, taposták a haza alkotmányát, üldözték a szabad szót, irtották a magyar nemzetiséget, s midőn most, alkotmányos választói joga szerint a nép elűzte őket, más vidékre mennek, más tollat tűznek fel s a nem ismerők előtt ők adják ki magukat a nép megváltóinak, a szabadság apostolainak, a magyar nemzet legvitézebb harczosainak; azt remélve, hogy ha a mostani rendet megbuktathatják, ismét visszatér az ő elvesztett paradicsomuk: a kemény katonai uralom, a provisorium, a népelnyomás. — Hiheti e valaki, hogy ezek a mi elvbarátaink? Végre itt vannak a nemzetiségi izgatók, kik egy sötét alattomos kéz intésére, most megint, miként 48-ban, a békés testvérnépeket a magyar ellen fegyvert fogni, a magyar törvényeknek ellenszegülni biztatják , kik fajrokonaikat Magyarország feldarabolásával kecsegtetik, s dicsőséget keresnek a 48-diki testvérharczok borzalmainak előidézésében. És ama sötét kéz, mely a hálót szövi-fonja, ezúttal a 48-ki reactió kezénél is félelmesebb, mert egy nagy hatalomnak a keze, az mely már egy nemzetet, — testvérünket a szabadságban, a lengyelt, — agyonfojtotta, s most utánunk nyújtja ki messze elérő ujjait. Én — honfitársaim — e sötét kezés kezet nem szorítok soha! (Általános helyeslés.) Azok, kik vele szövetkezni tudnak, nekem nem barátaim; pártomnak nem elvrokonai. Kénytelen vagyok kimondani, hogy ily szomorú izgatásnak közkézen forgó hírlapjai vannak s azokat megnevezni. Ott van a felsővidéki szlávokat a magyar nemzetiség ellen szító, a törvényes engedelmesség ellen izgató Postbudinszke Vjedomosti; — ott van a román testvéreket a magyar országgyűlésen hozott törvények letiprására buzdító szélsőségi közlöny a Federatiune; ott van a szerb külön területet foglaló Zasztava, és fájdalom, ennek magyar névtársa is, a Nép zászlója, mely szinte nyiltan arra hívja fel a népet, hogy mellőzve törvényes képviselőit, népgyűlések és általános szavazatok gyűjtése, ostromkérvények által iparkodjék óhajtásainak érvényt szerezni, nem gondolva meg, hogy ez a legerősebb eszköz hazánk végfelbomlására. Tisztelt hazámfiai, én nem irtózom a vértől. S ha hazánk védelmére, nemzetünk dicsőségére, utódaink boldogítására kell annak elfolyni, azt mondom, folyjon patak számra! (Kitörő helyeslés.) De átkozott volna az a szavam, mely egy csepp vér kihullását okozná a hazánk törvényei ellen való lázadásban, s hazánk mind a négy folyóvize nem moshatná lelkemről azt az egyetlen égető honfivércseppet! (Általános helyeslés.) (Jókai Kossuth felöl.) Jókai Mór nyilt levelet intézett volt a múlt hetekben Ludvighhoz, aki jelenleg Turinban időzik, abban egyebek közt azt fejezi ki, hogy jól tenné Kossuth, ha személyesen meghazudtolná azokat, akik által az ő nevével a birtoktalan népnek a birtokos osztály ellen bujtogatására, a kormányzási rend elleni lázításra, a nemzetiségeknek a haza egységét veszélyeztető törekvésekre szítására s osztálygyűlölet hirdetésére szintoly „nemtelen mint szomorú üzérkedés“ űzetik. Egyszersmind azon óhajtást is nyilvánitá Jókai, hogy a baloldal többségre jutása esetében jó volna Kossuthnak haza jőni és nagy befolyásával a haza teljes önállásának visszaszerzéséért közvetlenül küzdeni. Ludvigh közölte e nyilt levelet Kossuthtal s mintegy az ő nevében válaszol, midőn írja: „Azt pedig már épen nem tudom felfogni, miként történhetnék, hogy valaki elég bolond legyen Kossuth nevével akarni viszszaélni a testvérnemzetiségeknek a haza egységét veszélyeztető törekvésekre, midőn minden gyermek tudja, „hogy Kossuth a haza territoriális épségét és politikai egységét a nemzetiségi kérdés megoldásánál elengedhetlen feltételnek tekinti.“ Levelét azzal a kijelentéssel végzi Ludvigh, hogy midőn Jókai czikkének azon részét olvasá, mely az „oroszlán részről szól a haza önállása békés visszaszerzésének munkájában“ Kossuth mosolyogva csak ennyit felelt: „szegény Jókai, menynyire nem ismeri Ausztriát s mennyire nem ismer engemet.“ — Jókai terjedelmesen felel Ludvighnak. Mindenek felett örül, hogy Kossuth köréből tudhatják meg az ámítók és ámítottak, mikép vélekedik ő a haza territoriális épsége felől. Hosszasan bizonyítja, hogy törvénytelen és veszélyes izgalmak csakugyan léteznek az országban. Az utolsó tételre pedig így válaszol: „Csak néhány szavam van még azon mosolyra és megjegyzésre, melyet a Kossuthnak ajánlott „oroszlán rész“ hazánk alkotmányos önállásának békés kivívásában, előidézett. Kedves barátom! Mosolyognak én rajtam idehaza is elegen, és mondják: „szegény Jókai! de roszul ismeri Ausztriát és Kossuthot.“ Ám mosolyogtassam meg őket: a kenyérkeresetem ez. Azonban meglehet, hogy nagyon is jól ismerem mind Ausztriát, mind Kossuthot. És az is meglehet, hogy ismerek még egy harmadikat is, aki mind a kettővel vele bír, s ez a történelemalkotó népakarat. Én láttam ezt az Ausztriát két legnagyobb, legüldözöttebb ellenségének keze után nyúlni, kérve, hogy emelje fel bukásából. Az egyik ellensége volt az alkotmányosság. És láttam e század legnagyobb jellemét, Garibaldit, a királyától kapott sebbel lábában, a nemzetétől kapott sebbel szivében, ugyanazon király, ugyanazon nemzet védelmére, hazája nehéz napjaiban, mint mentőt újra megjelenni; — és nem véltem Kossuthot balul érinteni azzal, ha lelkem ábrándjaiban őt e messiási nagyságú jellemmel egyenlő magasságra helyeztem! — Isten veled és hazánkkal!“ — — (Szegeden újabb lázitó iratokat terjesztenek.) A „Sz. H.“ írja: „Múlt kedden reggelre a belváros legnépesebb pontjain levő házak falain számos lázitó iratokat találtak felraggatva, melyek az Asztalos-proklamácziókat tartalomra nézve már meszsze túlhaladják. A veszélyes falragaszok írása 212 sirálya gyakorlott kézre mutatnak, s bár tartalmuk szó szerint nem egyforma, de irányuk ugyanaz, s bizonyos, hogy egy fabrikából kerültek. A „Felhívás!“ és „Fel polgárok, fel!“ czímű iratok Petőfi ismeretes forradalmi versének első soraival kezdődnek: „Rajta magyar, hí a haza!“ stb. és fel vannak ékesitve ilyenféle kitételekkel: „Sorakozzunk! a bilincsek megtörőjének, Kossuthnak zászlója alá! a haza végveszedelemben van! ne hallgassunk a szegény nép vérén hizókra! — s megnevezi, hogy kik azok: Perczel,Deák. Egyik ilyen felhivás Asztalos proklamácziójából szószerint vett idézettel is ékeskedik. — Mindezekből pedig nagyon is látható, hogy az egy év előtt elvetett gonosz magva ugyancsak buján kell ki, s hogy Asztalos Jánosnak csak kezdeni kellett, most már nélküle és vidéki demokrata társai nélkül is van, aki a megkezdett átkos munkát folytassa; valamint bizonyos az is, hogy Fleischakker Hugó udvari tanácsos, ki most Félegyházán van vizsgálatot tartani, a demokrata izgatások szálaiból itt is találna ám, még pedig a vastagából. — A fentebbiekhez kommentárul s a helybeli állapotok jellemzéséül szolgál azon tény is, hogy a napokban néhány fináncz ment panaszra a kapitányi hivatalhoz. S ugyan mi volt panaszuk oka és tárgya? az, hogy a piaczon, a szent háromság szobránál elhaladva, az ott összegyűlt csőcselékcsoportból egypár válogatott ember példány a csizmaszárakból kihúzott késekkel fenyegeté a békésen haladókat, hogy „nemsokára így lesz, meg amúgy lesz!“ Azóta Gombás vásárbiztos erélyes fellépése folytán az ottani csoportozások megszűntek, s egy rendőrhajdút látunk ott állandóan, valószínűleg, hogy ne ismétlődjenek. — Ideje volna egyszer valahára a sétányra, a csoportozások és izgatások előfészkére is kiterjeszteni a hatóságnak figyelmét, mert úgy áll a dolog, hogy tiszteséges ember maholnap felé sem mer közeledni.“ — (Temesvárit) román értekezlet tartatott, hol egy petitió olvastatott fel az országgyűléshez, mely a nemzetiségi kérdés gyors megoldását sürgetvén követeli: 1. A haza politikai és territoriális integritásának fenntartását, azaz: az állami, törvényhozási és kormányzási egységet. 2. A nemzetiségi individualitások törvényes elismerését, t. i. a hazában létező történelmi nemzetiségeknek, mint ilyeneknek elismertetését. 3. Egyenjogúságot, azaz, visszaállítását azon törvényes határozatoknak, melyek az ország minden nemzetének létét és fejlődését biztosítják. Erre nézve követelik: a) Hogy az egyes törvényhatóságok nemzetiségének 63 hivatalos nyelvének meghatározása a lakosság számbeli többsége szerint határoztassék el, hanem a minoritások jogának facultatív megóvásával. b) A viszályok és súrlódások elkerülése, valamint a fentebbi elvek könnyebb kivitele érdekében, a megyék és kerületek nemzetiség szerinti ujjáalakitását. c) Minden nemzetiség részére felső- és alsó-népnevelés. Ezen kérvény minden jelenlevők által aláirva Mocsonyi Sándornak kézbesittetett. Aztán egy ötös bizottmány lett választva, mely az országgyűlési nemzeti klubbal a képezendő hason klubbokkal és a megyei intelligencziával folytonos összeköttetést tartson fenn. — (Vasmegye,) ápril 8 ki bizottmányi ülése alkalmával gróf Batthyányi Lajos és Deák Ferencz arczképeit ünnepélyesen helyezte el a tanácsteremben, s ez ünnepélyt jegyzőkönyvében is megörökité, melyet azzal végez, hogy ez arczképeket szent ereklyekép adja át az utókornak hűséges megőrzés végett, hogy a bekövetkezhető nehéz időkben — miktől az isteni gondviselés óvja meg a hazát — merítsenek ezek példájából irányt arra, miként kell a jó hazafinak élni, és ha szükség, halni a hazáért.“ — (Szabolcsból) Írják az áprilisi bizottsági ülésből: Megyénkben az erdőpusztítás óriási dimensiókban terjedvén, mi reánk a homokos talaj birtokosaira sokszorosan veszélyesb, mint másokra, mert a mellett, hogy a faszükség naponta érezhetőbbé válik, a mi földeink még a homok általi elborítás veszélyének is kitéve vannak; mert a mi erdőink jobbára homokos dombokon lévén, most ha kiirtatnak, két három évig lehet, gazdag termést adnak a tulajdonosnak, de azután sivataggá válnak, s mig a tulajdonosra nézve hasztalanok, másokra néve valóban veszélyesek, mint ezt megyénkben nagyon sok egyes határ, melyek hajdan viruló erdőkkel, és hasznos legelővel bővelkedtek, s manap csak homoksivatagból állanak, bizonyitja. Ennek folytán Mészáros Dániel bizottmányi tag inditványozá, hogy a megye az erdőpusztítások meggátlásáról gondoskodjék; meghagyatik a szolgabiráknak, hogy a pusztitás