Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1868-06-10 / 24. szám
kísérelhet meg, s a kinek örökös főgondja Francziaországot megtartani azon öröklött dicsőségében, hogy a vén Európában az elnyomott népek csak Párisból várják megszabadításukat; hogy a leigázó zsarnok kormányok csak a francziákban lássák azon boszuló Isten kezét, mely őket egykor a szabadság ellen elkövetett bűneikért megfenyítendi. Míg Napóleonról ilyet, s ehhez hasonlót tart a franczia nép, addig trónját nem kell féltenie, de ha egyszer kifogy a tettekből, vagy a tettek színleléséből, akkor az ő sorsa is az lesz, ami előtte X. Károlyé és Lajos Fülöpé volt._____________ A dohány-monopóliumról. Tisza Kálmán bonczolás alá vette a „Hazánk“ hasábjain az adók tárgyában előterjesztett törvényjavaslatokat. Azok közül a dohányjövedékről szóló czikkét egész terjedelmében átveszszük. „A dohányjövedéket illetőleg azt mondja a törvényjavaslat első szakasza, hogy az az iránt fennálló szabályok addig, míg arra vonatkozólag kimerítő törvény nem alkottatik, érvényben maradnak, a javaslat többi szakaszaiban foglalt módosításokkal. Megmarad tehát a dohány-egyedáruság egy teljesen bizonytalan ideig, és így le van rontva azon remény, melyet a pénzügyminiszter a vám- és kereskedelmi szerződés felett folytatott vitában maga nyújtott, hogy csak egy évre hagyatik meg az egyedáruság, s ez év alatt javaslatot fog beadni annak a kincstár károsodása nélkül lehető megszüntetése iránt, mert ha állana ezen szavának, csakis azt kellett volna mondania, hogy ezen évben maradnak érvényben az eddig fennállott szabályok. Ily körülmények között úgy hiszem, hogy a képviselőház nem tehet egyebet, mint hogy határozottan csak ezen évre szavazza meg a szóban levő törvényt; a minisztériumot pedig oda utasítsa, hogy azonnal hozzálátva a szükséges adatok gyűjtéséhez, még idejekorán beterjeszsze a dohányegyedáruság megszüntetése iránti javaslatát, nehogy jövő évben és isten tudja meddig, mindig használni lehessen azon érvet, hogy azt rögtönözve a kincstár roppant kárára megszüntetni nem lehet. Hogy dohánytermelésre hivatott országban az adó ezen neme helytelen, azt mutogatni is fölösleges; elítéli már azon tagadhatatlan körülmény, hogy miatta számos oly vétség és kihágás jö létre, mely nélküle nem léteznék; s hogy ily módon az erkölcsiség rontására hat; de mindaz is, mi rendesen védelmére felhozatik, egy-egy okkal több megszüntetésére. Azt mondják, hogy dohányunk rész minősége miatt nem képes a külföld piaczain versenyezni; de azt, hogy a rész kezelés s a jobb fajokra való figyelem hiánya miatt dohányunk ilyen,épen az egyedáruság okozza, mely mellett nem érzik magukat a termelők a versenyre felhíva, mely mellett a nagyobb mennyiségű, de rosz minőségű jobban fizet, mint az aránylag kevesebb jó minéműségü. Azt is mondják, hogy szabad a kivitel a szabadalmazott kereskedők útján, vagy maga a külföld számára termelni engedélyt nyert termelő által; pedig épen az, hogy csak szabadalmazott kereskedő folytathatja ez üzletet, mert az egyes termelőnek magának felkeresni a világpiaczokat kevés kivétellel, képtelenség, okozza azt, hogy nem fejlődhetik, nem létezhet valódi dohánykereskedés, mert a szabadalmazottak egyedáruságává lesz az, s ki van zárva minden kereskedés felvirágzásának legelső kelléke: a szabad verseny, s még a kiváltságosak részére is oly boszantó formaságokhoz van az üzlet kötve, melyektől a kereskedés, ha csak teheti, megszökik s más irányba érvényesíti tevékenységét. Tudom én, hogy az egyedáruság teremtett érdekeket, melyek annak rögtöni megszüntetésével végtelenül sújtva lennének, de ez érdekek legyenek bár százezerekét, csakis annyi figyelmet igényelhetnek az egész ország érdekével szemben, miszerint a megszüntetés úgy eszközöltessék, hogy nekik idejük és módjuk legyen magukról a változó körülmények szerint berendezkedés útján gondoskodni, de azt, hogy miattuk határozatlan ideig fennálljon ezen, az összes nemzet kiváló ellenszenvével találkozó egyedáruság, annál inkább nem követelhetik, mert ily módon ők maguk is soha sem fognak oda jutni, hogy helyes alapokon álljanak. Hogy van mód az egyedáruságnak a kincstár károsodása nélkül megszüntetésére, ezt a képviselőház átalános helyeslése közt, maga a pénzügyminiszter úr még múlt évi deczemberben kimondotta, s erről részemről is meg vagyok győződve, azonban miután ez évre a képviselőház már múlt évi nyilatkozata szerint is fennmarad az, máskorra hagyva azt, hogy a mikéntre nézve nyilatkozzam, most a törvényjavaslat egyes §-ra teszek egy-két megjegyzést. Első megjegyzésem, hogy a magánszükségletre való dohánytermelés megengedése csak egy látszólagos és nem őszinte engedély, mert midőn 200 öl dohánynak ily célból termeléséért 5ért fizetése kívántatik, vehetik ennek hasznát egyes vagyonosabb inyenczek, de a nép nagy zömére nézve, melyet pedig leginkább sújt az egyedáruság, ez engedély használhatatlanná van téve. Vagy szállíttassák tehát lejebb a fizetendő összeg, vagy ha ez nem lehetne, mondassák ki őszintén, hogy míg az egyedáruság fennáll, addig az ily termelést megengedni nem lehet, mert az oly engedékenység, aminő javasoltatik, csak boszanthat, de ki senkit sem elégíthet. Második megjegyzésem, hogy azon javaslat, miszerint az állam részére termelőknek saját termelvényüknek csak roszabb részéből legyen szabad maguk számára egy csekély mennyiséget megváltani, valóban botrányos, és szerintem legalább el nem fogadható. Harmadik, s ezúttal e tárgyban utolsó megjegyzésem, hogyha elfogadtatnék az, hogy a községi elöljárók kötelessége legyen az iránt kémkedni, hogy nem ültetett-e valaki engedély nélkül vagy az engedélyezettnél nagyobb területen dohányt, s hogyha a községben ily, általuk fel nem jelentett eset fordulna elő, ők büntettessenek, akkor ha netalán akadnának is a községekben olyanok, akik ezen felelősség terhe mellett elvállalnák az elöljáróságot,— ez elöljáróság oly gyülöltté s utálttá válnék a nép előtt, hogy tekintélyt kifejteni s rendet tartani képes nem volna; a legtöbb esetben nem is akadna elöljáróság, mert bizonynyal alig fogja magát valaki kitenni annak, hogyha egy kóborló pénzügyőr, vagy bármely a feladásban kedvét lelő egyén, valahol a község határában ily dohányt lel, neki kelljen fizetnie, midőn az, hogy a község egész határát e tekintetben ellenőrizhesse, valódi képtelenség. Tisza Kálmán:“ 282 Oláh mozgalmak Erdélyben. Az erdélyi oláhok közt szakadatlanul működik egy párt, melynek ábrándja egy nagy dákoromán birodalom alapítása. Leginkább rajongókból áll ez a párt, akiknek fejében nincs mérték a lehetőnek megjelölésére; ezekhez járulnak az elégedetlenek, akiknek nincs mit veszteniük és irigyelve tekintik az államhivatalokra emelkedett oláh férfiakat. Ha figyelmet érdemel ez a párt, nem vezetői egyéni vagy társadalmi jelentőségéért érdemli, hanem azért, mert a román nép nagy része elég miveletlen arra, hogy képtelen rajongók és önző szájhősök által félrevezettessék. A nagy Dako-romániáról ábrándozók főfészke Bukarest; onnan élesztik Erdélyben is az elégedetlenséget; reményük az, hogy a keleti kérdés szinrekerülte alkalmával megvalósíthatják az ábrándjokban élő dicső birodalmat egész a Tiszáig. Ezen párt mostanában mozogni kezdett, amint az itt közlendő két okmány bizonyítja. Május 29-én Szász-Régenben, a megyei törvényszék hivatali szállásának kapujára ragasztva találták a „Felső Dácziában (Erdély) nemzeti kongressusra van szükség“ czímű román nyelven nyomtatott kiáltványt, melynek lehető hű magyar fordítása így hangzik: „Románok! Felső-Dácziában lételünk forog koczkán ! A dualismus évtized alatt annyi romlást hozand ránk, hogy annak helyrepótlására századokra lenne szükségünk, minthogy a kiszámított csapás legkegyeltebb eszméink ellen van intézve. Nyelvünk — melyet őseink vérök omlása árán hagytak reánk — száműzetett. Az egyedül szent vallás, mely súlyos időkben oltalmunk vala, meg van támadva, függetlenségét veszély fenyegeti; fiatalságunk előtt a jövő haladás útja román hazánkban el van zárva. Ez ráz meg engem, midőn a szomorú emlékű múltba tekintek, melybe nemességünk idegenszég alatt lépett be. Halálos szorongás kell hogy elfogjon minden románt, ha látja, hogy a felső-dácziai szelíd nép már most értelmi fejlettség nélkül kénytelen maradni azok miatt, kikért minden erejét kisajtolták. Veszély fenyeget! Az ellen fontoló lépésekkel halad előre, hogy szentségtelen kezeit az ártatlan áldozat vérébe márthassa. A zavar — melybe az által jutottunk, hogy ellenünknek önmagunk ellen ajánlunk fegyvert, — szükségkép megkívánja az utolsó eszköz felhasználását, — megkívánja a „nemzeti kongressust.“ Csakis ez az egyedüli mentőeszköz jelenben, midőn sehol sem vagyunk képviselve. A nélkülünk és mások tervezete alapján kiküzdött dolgok mindig ellenünk fordulnak, amint azt a szenvedés századainak szomorú tapasztalásaiból tudjuk. Azért hát méltó figyelemmel kell hogy legyünk a jövő biztosítására, és ez nem történhetik meg másként, mint a „nemzeti kongressusban.“ Csak itt érvényesíthetjük a minden felől megtett tiltakozásokat, itt tiltakozhatik az egész nemzet erélyesen a barbarizmus és hitszegés ellen, úgy, hogy törekvéseire ne mondjon átkot a jövő maradék, csak itt követelhetjük vissza a jog alapján őseink vérével áztatott örökünket (mosia), hogy ne tegyük ki ártatlan maradékainkat a proletariusság nyomorának; — csak a ,, nemzeti kongressus“-ban követelhetjük vissza nyomorultul elrabolt jogainkat, a politikai és polgári egyenlőséget, az igazságot, polgárisultság és a nemzeti jogok nevében, — hogy ne váljunk saját hazánkban indus páriákká, így hát legyen „nemzeti kongressus“, — melyben jutalmat kérjünk 40,000 vértanú véréért, mely 1848-ban a trónért kiontatott, s melyet ma Ausztria hitszegése megszentségtelenitett. Erdélyiek! Nemzeti kongressust nem kérni, annyi mint nem tudni kigázolni a jelen bonyodalmakból , — annyi, mint önmagunkra mondani halálos ítéletet, — annyi, mint fiainkat kezeiken és lábaikon a rabszolgaság lánczaival lekötve hagyni. Románok az ország minden részéből! Nyújtsatok segédkezet, mert az a kérdés: „éljünk-e még mint románok, avagy eltemetkezzünk-e a sirba a gondviselés határozata ellenére? És igy ti Felső-Dáczia öregei, férfiai és ifjai! kérjetek „nemzeti kongressust“ szembe állva bármily veszélylyel, mert az ügy szent, és audaces fortuna adjavat. Legyetek biztosak a jó siker felől, mert még nem született olyan zsarnok, ki a nép szívében támadt szent lángot erőszakos eszközökkel kioltani tudná, sem olyan, ki megállíthatná az anya könyeit, midőn ez a zsarnok keze által megölt fiát siratja. Előre és a hálás maradék emléketeket a halhatatlanság szentélyeiben fogja megőrizni, és a románság védura (protector) Isten áldásaival fogja megkoszorúzni sírjaitokat! NB. Mindazon románok, kiknek kezébe jut ezen irás, felkéretnek, másolják le azt, s terjeszszék mindenfelé“. X. E szövegen kivül még következő jegyzetek vannak a daco-román nyomdaterméken: „Cz. a V Dologra mindnyájan! legyetek álhatatosok, merészek, bátrak (couragios!), s reméljetek, mert meglesz.“ Alább más kézírással: „Bukarestu“ Végül az irat szélén ez áll: „Küldik néked a te őszinte barátaid.“ — A másik okmány melyet közlünk, a balázsfalvi gyűlés határozata. Ezt a gyűlést május 15-én tartották, a 48-iki balázsfalvi gyűlés emlékére. Nem volt általános nemzeti kongreszszus, mert olyanra engedély lett volna szükséges, hanem az ottani tanuló ifjúság majálisával köttetett össze. Azok is tévednek azonban, akik csupa ifjúi túllelkesedésnek tartják. A tüntetés előre volt készítve, és azért meghiva majálisukra a vidék is, a minthogy számosan meg is jelentek. A sem von le sulyjából, hogy vezérek a tüntetésnél a balázsfalvi tanuló ifjak és azok tanárai voltak. 1848-ban is azok játszódták a legnagyobb szerepet az izgatásnál. Nem is igen telik ki másból a vezérkedés, mert akik közülök tanultabb emberek, azok kiváló gonddal alkalmazva vannak részint országos, részint megyei hivatalokba. A balázsfalvi határozat így szól: így „Tekintve azon általános elégületlenséget, tekintve azon előre látható veszélyt, mely a román nemzetet, nyelvet és vallást a jelenlegi körülmények közt fenyegeti, tekintve, hogy ezen másként segíteni nem lehet, mint ha az egyenlőség elve úgy nemzetiségi, mint vallásfelekezeti tekintetben alkalmazásba jő , az örvény szélén forgó hazánk és vallásunk iránti kötelességérzettől indíttatva, amidőn nincs más mentség, mint nemzetünk jogos