Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1868-04-22 / 17. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csapán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csapán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr. '^GSStF* Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Slausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkrajczár. A „Politikai Újdonságok“ mai számához van mellékelve az 1868-ki „Országgyűlési Beszédtár“ I-seve, mely magában foglalja: Lónyay Menyhért pénzügyminiszter beszédét az 1868. évi költségvetésről. Az első magyar budget. Tán nagyon is könnyen megfeledkeznénk korábbi nyomorúságos állapotunkról, ha nem fordulna elő, legalább egyszer egy évben, ama legfanyarabb pillanat, melyben az ország pénzügyei leplezetlen valóságban terjesztetnek elénk, s akkor látnunk kell, hogy a baj, a szörnyű ínség, melyet az absolut hatalom örökség gyanánt ránk hagyott, még most is, mint lassú méreg rongálja testünket. A pénzügyminiszter ápr. 16-án beadta számadását, s megmondta, mennyi jövedelmünk s mennyi kiadásaink lesznek. Úgy tapasztaljuk, hogy a jelen évben a rendes költségvetés fedezésére 1 millió és 800 ezer forinttal kevesebbet veszünk be, mint kiadunk. Az osztrák tartományok ez évi hiánya, vagyis deficitje 50 millióra megy. Ez sokkal több, mint a mienk, de azért nem nagy vigasztalásunkra szolgál, ha mások még mélyebben merülnek az érvény alá. Az országos költségvetés előleges megállapítása, megrostálása és megszavazása vagy félrevetése,minden jóravaló alkotmány alapföltételét képezi. Amit a képviselőház kitöröl a budgetből, az ki van törölve, s azon célra a kormánynak többé egy krajczárt sem szabad kiadni. Ezen jogot bírja hazánk, de egy dologról ne feledkezzünk meg. Tudniillik azon nagy urak és miniszterek, kik korábban Bécsből kormányoztak minket, bizonyára nem azért léptek vissza, mintha egyszerre megtértek s átlátták volna, mennyire joga van a népnek az alkotmányos szabadság birtoklására, hanem egyszerűen azért, mert nyakig meritek az országot adósságokba s többé nem kaptak pénzt kölcsön, ha mindjárt a száz forintos kötelezvényeket fele áron is kinálgatták a pénzvásáron. Szóval: az átmenet az absolut kényuralomról az alkotmányos rendszerre úgy történt, hogy excellencziás uraimék nyakunkba vetették a végkép megroncsolt gazdaságot, s azt mondták: ám boldoguljatok úgy, ahogy tudtok , mi zsíros nyugdíjt kapunk, s a kandalló mellől majd csak nevetgélve olvassuk az újságból, mint kínlódtok, mint eszitek meg azt, amit mi főztünk nektek. Így történt, hogy Magyarországnak, a mostani adókulcs mellett 30 millió forinttal több jövedelme volna, mint kiadása, s ezen pénzt vagy beruházhatnék hasznos és gyümölcsöző vállalatokba, vagy pedig leszállíttathatnák az adózók terhét. Mi sohasem voltunk prókátorai az osztrák államadósságok részbeni elvállalásának. Maga a deák-párt is úgy tekinti azt, mint a kiegyezkedés, a kibékülés és az alkotmány visszaszerzés kiszámított árát. És ezen teher elvállalásában a következő ok volt eldöntő rá nézve: a kiegyezkedésnek ez volt föltétele. Az adósságok kamataira és tőketörlesztésre évenként szükséges 145 millió. Ebből fizessen Magyarország, Erdély és Horvátország 30, a németek 115 milliót. A mi szegénységünkhöz képest nekünk a 30 is több, mint nekik 115 millió, de végre is csak e kettő között volt választás : vagy elvállalni 30 milliót, vagy, maradván minden az akkori ideiglenes állapotban,fizetni annyit, amennyit a német fináncz kiekizekválhat tőlünk. Ez utóbbi esetben csak az Ég megmondhatója minősége lesz a dolognak, mert tovább is ellenségeskedésben élvén, más politika nem maradt hátra, mint bevárni, melyik versenyző fél pusztul el hamarább a másiknál. Bármint legyen a dolog, tény az, hogy 30 milliót, illetőleg 32-öt — mert némelyfajta kamat ezüst pénzre szól — az ország elfogadott, s most úgy kell pénzügyi számadásunkat tervezni, hogy ezen terhes tétel benne szerepeljen. Egészen más kérdés: vájjon nem lehetne a költségvetés egyéb részeiből valamit megtakarítani? Ezen kérdésre majd minden ember azt feleli, igenis,lehet, ha nem mindenki egy más rovatnál akarna fukarkodni, s nem ott, ahol viszonyainál fogva érdekelve van. A pénzügyminiszter hivatalnokai azt mondják: nagyon sok ez a 6 millió a megyei közigazgatás föntartására. De kérdezd meg csak a főispánt, alispánt, szolgabirót, s rögtön meghallod: a mostani költségvetéssel is csak tengünk, lengünk, nyomorgunk, hát ha még szűkebb gazdaságra fognak. Egy más kalkulista azt mondja: Roppant pénz az a 900.000 forint, melybe az országgyűlés kerül. De beszélj csak a képviselőkkel, s hallani fogod, hogy az 5 forint napidíj mellett Pesten meg sem élhetnek, pedig ezalatt otthonn egészen elhanyagolják saját magánügyeiket. Ily ellenkező nézetek és érdekek mellett: ki lehet aztán igaz és párton fölül emelkedett bíró. Mindamellett több mint valószínű, hogy a képviselőház az előterjesztett költségvetésből több tételt ki fog törölni, de hogy annyira viheti-e a takarékosságot, hogy a bejelentett deficitet teljesen elenyésztesse, azt majd csak a jövő bizonyíthatja be. Ami magát a költségvetési javaslatot illeti, annak főtáblázatait olvasóink alább megtalálandják. Jegyezzük meg, hogy ezen költségvetés igy, amint itt vázlatban áll, nagyon hasonlít az adomabeli „jöttünk, mentünk 100 forint“-féle számadáshoz; hanem a minisztérium ezenfölül 9, mondd kilencz könyvet nyomatott és osztatott ki, s ezekben minden egyes tétel kellőleg részletezve és megmagyarázva is van. (Egy pillantás a Lajtán túlra.) Mint tudjuk, az osztrák szomszéd a mutatkozó 50 millió forint deficit fedezésének kérdésével vesződik. Írtuk, hogy Breszl pénzügyminiszter rendkívüli adók behozatalát indítványozá, de úgy látszik, hogy a reichsrath urai épen nem kedvezőleg fogadták tervezetét. A javaslat vizsgálatára kiküldött bizottmány alküldöttsége Skene urat, a dühös centralistát s Magyarország esküdt ellenségét választá előadójának, s ez a javaslat egyszerű félrevetését tanácsla. A legkülönösebb a dologban az, hogy Skene úr, amidőn kárhoztatja a miniszter javaslatát, maga nem mondja meg, hogy hát minő más forrásból kellene pénzt teremteni a hiány kiegyenlítésére. Azonban aki ismeri Skene uram gusztusát, hamar eltalálja hova czéloz. Tudniillik sok német úr, addig míg Magyarország is méltányos vagy legalább megállapított arány nélkül fizette az osztrák adósság kamatait, igen erkölcsös prédikácziót írogatott a mellett, hogy nem illendő dolog az állam hitelezőit rászedni s megkárosítani őket az által, hogy az adósságok kamatlába leszállíttassék. Mi történik ma? Most, a midőn meg van határozva, mennyit fizet Magyarország s aztán a német lássa, mint elégítheti ki hitelezőit: egyszerre más hangon kezdenek beszélni s azt mondják: már hiába szükség törvényt ront; mi nem vagyunk képesek évenkint 115 milliót csak kamatra