Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-04-22 / 17. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csapán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csapán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr. '^GS­StF* Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor­ vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Slausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkrajczár. A „Politikai Újdonságok“ mai számá­hoz van mellékelve az 1868-ki „Ország­gyűlési Beszédtár“ I-se­­ve, mely ma­gában foglalja: Lónyay Menyhért pénzügy­­miniszter beszédét az 1868. évi költségve­tésről. Az első magyar budget. Tán nagyon is könnyen megfeledkez­nénk korábbi nyomorúságos állapotunkról, ha nem fordulna elő, legalább egyszer egy évben, ama legfanyarabb pillanat, melyben az ország pénzügyei leplezetlen valóságban terjesztetnek elénk, s akkor látnunk kell, hogy a baj, a szörnyű ínség, melyet az ab­solut hatalom örökség gyanánt ránk hagyott, még most is, mint lassú méreg rongálja tes­tünket. A pénzügyminiszter ápr. 16-án beadta számadását, s megmondta, mennyi jövedel­münk s mennyi kiadásaink lesznek. Úgy tapasztaljuk, hogy a jelen évben a rendes költségvetés fedezésére 1 millió és 800 ezer forinttal kevesebbet veszünk be, mint ki­adunk. Az osztrák tartományok ez évi hiá­nya, vagyis defic­itje 50 millióra megy. Ez sokkal több, mint a mienk, de azért nem nagy vigasztalásunkra szolgál, ha mások még mélyebben merülnek az érvény alá. Az országos költségvetés előleges meg­állapítása, megrostálása és megszavazása vagy félrevetése,minden jóravaló alkotmány alapföltételét képezi. A­mit a képviselőház kitöröl a budgetből, az ki van törölve, s azon c­élra a kormánynak többé egy kraj­­czárt sem szabad kiadni. Ezen jogot bírja hazánk, de egy dologról ne feledkezzünk meg. Tudniillik azon nagy urak és miniszte­rek, kik korábban Bécsből kormányoztak minket, bizonyára nem azért léptek vissza, mintha egyszerre megtértek s átlátták volna, mennyire joga van a népnek az alkotmányos szabadság birtoklására, hanem egyszerűen azért, mert nyakig meritek az országot adós­ságokba s többé nem kaptak pénzt kölcsön, ha mindjárt a száz forintos kötelezvényeket fele áron is kinálgatták a pénzvásáron. Szóval: az átmenet az absolut kényura­lomról az alkotmányos rendszerre úgy tör­tént, hogy excellencziás uraimék nyakunkba vetették a végkép megroncsolt gazdaságot, s azt mondták: ám boldoguljatok úgy, a­hogy tudtok , mi zsíros nyugdíjt kapunk, s a kan­dalló mellől majd csak nevetgélve olvassuk az újságból, mint kínlódtok, mint eszitek meg azt, a­mit mi főztünk nektek. Így történt, hogy Magyarországnak, a mostani adókulcs mellett 30 millió forinttal több jövedelme volna, mint kiadása, s ezen pénzt vagy beruházhatnék hasznos és gyü­mölcsöző vállalatokba, vagy pedig leszállít­­tathatnák az adózók terhét. Mi sohasem voltunk prókátorai az osz­trák államadósságok részbeni elvállalásának. Maga a deák-párt is úgy tekinti azt, mint a kiegyezkedés, a kibékülés és az alkotmány visszaszerzés kiszámított árát. És ezen teher elvállalásában a következő ok volt eldöntő rá nézve: a kiegyezkedésnek ez volt fölté­tele. Az adósságok kamataira és tőketörlesz­tésre évenként szükséges 145 millió. Ebből fizessen Magyarország, Erdély és Horvátor­szág 30, a németek 115 milliót. A mi sze­génységünkhöz képest nekünk a 30 is több, mint nekik 115 millió, de végre is csak e kettő között volt választás : vagy elvállalni 30 milliót, vagy, maradván minden az akkori ideiglenes állapotban,fizetni annyit, a­mennyit a német fináncz kiekizekválhat tőlünk. Ez utóbbi esetben csak az Ég megmondhatója minő­sége lesz a dolognak, mert tovább is ellenségeskedésben élvén, más politika nem maradt hátra, mint bevárni, melyik versenyző fél pusztul el hamarább a másiknál. Bármint legyen a dolog, tény az, hogy 30 milliót, illetőleg 32-öt — mert némelyfajta kamat ezüst pénzre szól — az ország elfoga­dott, s most úgy kell pénzügyi számadásun­kat tervezni, hogy ezen terhes tétel benne szerepeljen. Egészen más kérdés: vájjon nem lehetne a költségvetés egyéb részeiből valamit meg­takarítani? Ezen kérdésre majd minden em­ber azt feleli, igenis,lehet, ha nem mindenki egy más rovatnál akarna fukarkodni, s nem ott, a­hol viszonyainál fogva érdekelve van. A pénzügyminiszter hivatalnokai azt mond­ják: nagyon sok ez a 6 millió a megyei közigazgatás föntartására. De kérdezd meg csak a főispánt, alispánt, szolgabirót, s rög­tön meghallod: a mostani költségvetéssel is csak tengünk, lengünk, nyomorgunk, hát ha még szűkebb gazdaságra fognak. Egy más kalkulista azt mondja: Roppant pénz az a 900.000 forint, melybe az országgyűlés ke­rül. De beszélj csak a képviselőkkel, s hal­lani fogod, hogy az 5 forint napidíj mellett Pesten meg sem élhetnek, pedig ezalatt ott­­honn egészen elhanyagolják saját magán­ügyeiket. Ily ellenkező nézetek és érdekek mellett: ki lehet aztán igaz és párton fölül emelke­dett bíró. Mindamellett több mint valószínű, hogy a képviselőház az előterjesztett költ­ségvetésből több tételt ki fog törölni, de hogy annyira viheti-e a takarékosságot, hogy a bejelentett deficitet teljesen elenyésztesse, azt majd csak a jövő bizonyíthatja be. A­mi magát a költségvetési javaslatot illeti, annak főtáblázatait olvasóink alább megtaláland­­ják. Jegyezzük meg, hogy ezen költségvetés igy, a­mint itt vázlatban áll, nagyon hason­lít az adomabeli „jöttünk, mentünk 100 forint“-féle számadáshoz; hanem a minisz­térium ezenfölül 9, mondd kilencz könyvet nyomatott és osztatott ki, s ezekben minden egyes tétel kellőleg részletezve és megma­gyarázva is van.­­ (Egy pillantás a Lajtán túlra.) Mint tudjuk, az osztrák szomszéd a mutatkozó 50 millió forint deficit fedezésének kérdésével vesződik. Írtuk, hogy Breszl pénzügyminisz­ter rendkívüli adók behozatalát indítvá­ny­ozá, de úgy látszik, hogy a reichsrath urai épen nem kedvezőleg fogadták terve­zetét. A javaslat vizsgálatára kiküldött bi­zottmány alküldöttsége Skene urat, a dühös c­entralistát s Magyarország esküdt ellensé­gét választá előadójának, s ez a javaslat egyszerű félrevetését tanácsla. A legkülö­nösebb a dologban az, hogy Skene úr, a­midőn kárhoztatja a miniszter javaslatát, maga nem mondja meg, hogy hát minő más forrásból kellene pénzt teremteni a hiány kiegyenlítésére. Azonban a­ki ismeri Skene uram gusztusát, hamar eltalálja hova czéloz. Tudniillik sok német úr, addig míg Magyar­­ország is méltányos vagy legalább megálla­pított arány nélkül fizette az osztrák adósság kamatait, igen erkölcsös prédikácziót íroga­tott a mellett, hogy nem illendő dolog az állam hitelezőit rászedni s megkárosítani őket az által, hogy az adósságok kamatlába leszállíttassék. Mi történik ma? Most, a mi­dőn meg van határozva, mennyit fizet Ma­gyarország s aztán a német lássa, mint elé­gítheti ki hitelezőit: egyszerre más hangon kezdenek beszélni s azt mondják: már hiába­ szükség törvényt ront; mi nem vagyunk képesek évenkint 115 milliót csak kamatra

Next