Politikai Ujdonságok, 1870 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1870-09-21 / 38. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 frt. — Fél évre 5 frt. Csupán Vasárnapi Ujság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 60 kr. e tel Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-díj, külön minden igtatás után 30 krajczár, Paris és Róma. Mialatt hónapok óta minden szem Páris felé van irányozva, a hajdankori világ uralkodó városa, Róma, mintha megirigyelte volna az átalános és feszült érdekeltséget az ifjú Páristól, egyszerre a sorompóba lép és kényszeríti a világszínpad közönségét, hogy legalább fölváltva ő rá is vessen egy kiváncsi pillantást. A kifejlődés, mely itt végbemegy, csöndesebb természetű ugyan és csaknem bizonyosként előre látható, és ennélfogva kevésbbé teszt e érdekű, — de azért személyes és tárgyánál fogva mégis megérdemel egy tekintetet. A magát „csalatkozhatlanná“ nyilvánított pápaság világi hatalma fog összedőlni ma vagy holnap, amint a Vatikán előtt Viktor Emánuel király hadai fölállanak, mint valami porhadt múmia a lybiai katakombákban, egy oda belépő erőteljes ember lehelletétől. A látvány mindenesetre bír némi érdekkel, amennyiben az intézmény, mely összeroskad, majd kétezer éves, és hatalmas fénye több századon át az emberiség legműveltebb része, a keresztyénség fölött csaknem határtalan volt, a mennyiben még a királyoknak is parancsolni tudott, mikor pedig még a királyok egy kissé hatalmasabbak voltak, mint mai napság. De alig létezett még hatalom a világon, mely rendeltetését jobban félreismerte és erejét kárhozatosabban használta volna, mint ez a szentséges római pápaság, mely az egyenlőség, a türelem, felebaráti szeretet — isteni alapitójának Krisztusnak hagyománya — helyett a legnagyobb egyenetlenség, türelmetlenség, gyülölség és átok magvait hintette el a világon, s hogy a fölvilágosodottság ellen viselt háborúját tűzzel-vassal folytathassa, világi hatalomra törekedett, holott megmondta maga az isteni alapító, miszerint az ,,. országa nem e földről való.“ Sőt már legutóbb, mintha csak jármát egyátalán elviselhetlenné tenni és a világot arra akarta volna kényszeríteni, hogy adja meg neki gyorsan a kegyelemdöfést, s a „csalatkozhatlanság“ tanát is kimondotta önmagára, hasonlón az egykori római császárok őrjöngéséhez, kik, midőn vesztüket érezték, magukat istenekké nevezték ki és isteneket illető tiszteletet követeltek az emberiségtől. A csalatkozhatlan pápaság világi hatalmának tehát vége lesz, és szent Péter kulcsa erősebb, hivebb kezekbe megy át, melyek azt megmenteni és őrizni fogják, mert egy uralkodó van a világon, melynek csak miniszterei— szolgái — változnak, de maga örökké megmarad e földön, s ez a keresztyénség tana, mely a hivatását roszul teljesítő pápaság világi hatalmának megdőltével, csak rendületlenebb sziklára helyezendi át székét. Ami magának Rómának az olasz csapatok általi elfoglaltatását illeti, erre nézve lapunk alábbi részére utalunk, nevezetesen a távirati tudósításokra, melyek lapunk bezártáig a további eredményeket tudtul adandják. S ezzel fordulunk a másik látványhoz, mely sokkal érdekesebb, nagyszerűbb, s a közérdeklődést teszí tőbb, mert kimenetele még mindig bizonytalan, noha az egymással küzdő erők anyagi arányai igen egyenetlenek. Mint midőn nagy zápor után egyszerre töméntelen sokaságú béka lepi el a földet, még mindig újabb porosz seregek látszanak mintegy a földből gombaként kinőni, és sáskaszerűleg lepik el a császárság által elárult s cserbe hagyott, meglepett Francziaországot. Azt kell hinnünk, hogy egész Németország tőkéstül, egytől egyig fölkerekedett, hogy sokaságával, mint árvíz, özönölje és pusztítsa el az újkori műveltség anyaországát, a szép és dicső Francziaországot. Most már Páris előtt állanak, és a köztársaság hasztalan kínálja őket békével, a hadiköltség megtérítésére, sőt nagyobb áldozatokra is késznek nyilatkozván, — de a győzelemtől mámoros porosz hadnak már most — úgy látszik — egész Francziaország kell, mindenek fölött pedig a fényes, gazdag Páris. És hogy a franczia nemzet később rajtuk boszút ne állhasson, a harczot irtó háborúvá akarnák tenni, hogy megsemmisítsék fegyverfogható férfiait, összes pénz és hadi készletüket elszedjék, s ezáltal egyszersmind annyira erősödjenek, hogy a hódítást másutt tovább folytathassák. Az eddigi siker folytán felfuvalkodott, nagyravágyó porosz király, ahelyett, hogy fékezné hadi népének állatias ösztöneit, nem hallgatva a hadviselő fél békeajánlataira és a szomszéd államok tanácsaira, kimondta, hogy okvetlen Párisba akar menni, és a német államférfiak és közlönyeik egyhangúlag a mellett vannak, hogy Francziaország felé biztosítaniuk kell magukat, ami annyit tesz, hogy ez országot tehetetlenné és tönkre kell tenni. Hogy e szándék valóban komoly, mutatja a körülmény, miszerint a poroszok eddig minden békeajánlatot és közvetítést visszautasítottak. Favre egy köriratában kijelenti, hogy a köztársaság a békét akarja, de ha a poroszok a franczia nemzetet le akarják tiporni, az egész nemzet föl fog kelni és a végsőig harczolni, hogy magát e szégyenteljes végtől megmentse. Ennyire sülyesztette az oly dicső és nagy franczia nemzetet a III-dik Napóleoni császárság ! Jól jegyzi meg szintén e jegyzékében Favre, hogy az, miszerint e császárságot lehetővé tette és bűnös kormányát tűrte, a nemzetnek is bűnül róható föl, és azért most a köztársaságnak kötelessége, hogy a mulasztást helyre hozza és a nemzetet megmentse. Sikerülend-e e megmentés? erre halandó emberi okoskodás biztos felelettel nem szolgálhat. De annak lehetőségét még mindig meg kell engednünk. Mert a hadviselésben igen sokat nyom ugyan az anyagi túlerő, de a sokaság fölényét még a gyors fegyverek sem emelték oly magasra, hogy a nagyobb erkölcsi és szellemi erő még kétszeres túlszámon is ne diadalmaskodhatnék. Az a kérdés, mekkora az erkölcsi és szellemi erő a franczia köztársaságban, melyet a porosz irtó hadak ellenében kifejteni képes? Párisnak van 80 ezer rendes katonája, és vagy kétszer annyi mozgó nemzetőre. Ha e csapatot oly szellem lelkesíti, mint a 49-diki magyar forradalmi sereget, akkor a körülbelül hasonló, nem sokkal nagyobb számú porosz sereget Páris alól még elűzheti. Mert ha egyfelől tekintetbe veszszük, hogy az ostromló porosz hadsereg csupa edzett rendes katonából áll, a párisi véderő 3/4 része ellenben csak fegyveressé rögtönzött polgárból — ami roppant nagy különbség — másfelől ez aránytalanságot némileg kiegyenlíti azon körülmény, hogy a poroszok az ostromlók és a francziák az ostromlottak, amazok a síkon erődök ellen támadó n emezek az erődök mögött védő harczot vívnak. S így még mindig győzhet és fennmaradhat a franczia köztársaság.