Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1873-06-11 / 24. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft. — Félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft. Félévre 4 ft. — Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft — Félévre 3 ft. 13Wia Hirdetési díjak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Előfizetési fölhívás VASÁRNAPI ÚJSÁG és Politikai Ujdonságok 1873-ik évi julius—deczemberi folyamára. Előfizetési föltételek: A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Félévre (julius— deczember)..............................6 frt Csupán a Vasárnapi Újság: Félévre (julius deczember)...............................4 frt Csupán a Politikai Újdonságok: Félévre (julius—deczember)...............................3 frt SAT Egyes előfizetések legczélszerűbben postai utalványltal eszközölhetők, a melyre bérmentesítésül csak egy darab 5 krajczáros bélyeg kívántatik. §BfoT' Tíz előfizetett példányra gyűjtőinknek egy tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Pest, junius-hó 1893. A Vasárnapi Újság és P. Újdonságok kiadóhivatala (Pest, egyetem-utcza 4. sz. a.) Az orosz czár Bécsben. Egyfelől a két latin törzs köztársasági vajúdásai, másfelől a hajdani szent szövetség koronás háromságának egymással való személyes érintkezései — e két ellentétes irányú mozgalom az, mely nemcsak e hét, de a talán közelebbi jelenünk apróbb eseményei fölött kimagaslik. Nemrég szóltunk a német császár szentpétervári látogatásáról, hol az uralkodóval Bismarckig és Moltke tábornagy is jelen voltak, és megkísértettük magyarázni azon különös jelenség okait, mely szerint a két s illetőleg három kelet-északi császár egymást követő találkozásai és szívélyes ölelkezései — főminisztereik ugyanakkori titkos tanácskozásai — nem ébresztik föl Európa népeinek aggodalmát. Azóta a „minden oroszok czárja“ megtette a több száz mérföldnyi utat Bécsig és itt az ünnepélyek oly zajosak, fényesek, hogy maga a czár belefáradni látszik, vagy a mi tán még döntőbb hatású, beelégedett a folytonos rettegés izgatottságával, melyet a nagyobb tömeg előtti megjelenésben elfogni látszik, s állítólag megkérte volna császári gazdáját, hogy a jóból kissé kevesebben részesíteni szíveskedjék őt. Tény, hogy a nyilvános helyeken, hol a czár átvonult vagy megjelent, százával voltak fölállítva a titkos rendőrök, s csak fegyveres sorfal között merészelt a czár bárhol elkocsizni, nehogy a párisi világkiállítás alkalmával előfordult merénylet ismétlődhessék, mivelhogy Bécsben még több a lengyel, mint Párisban, s elvégre, ha „szerb a szerb Lázárevicsnek“ neki csak lengyel a lengyel mindenütt. Hogy e félelem csak képzelgésen, vagy a rendőrségnek valamely jó eleve megorrontott merényleti szándékra vonatkozó jelentésén alapszik-e, ez iránt biztos értesüléseink nincsenek, de egyébként nem is e körülmény az, mely a politikai köröket foglalkoztatja, hanem átalán magának a látogatásnak politikai jelentősége. Támadt is ez iránt valamennyire élénkebb vita, mint amelyet a német császár szentpétervári útja támasztott, vagy jobban mondva, nem támasztott, mert hiszen a porosz és orosz házak barátsága, szövetsége csak régi, közel százados hagyomány folyománya. Ennélfogva annyi első tekintetre is bizonyosnak látszik, hogy e látogatás mindenesetre meglepőbb a szentpétervárinál, mert a vendég és a házigazda közti megelőző viszonyban fordulatot sejtet, sőt tán szabad mondanunk, föltételez, mert hiszen ki nem tudja, hogy a krími háború óta az orosz és bécsi udvarok feszültsége oly nagy volt, miszerint sok fogadást lehetett volna nyerni ezelőtt pár évvel azon állítással, hogy a czár Bécsbe jövend, mert ennek hívője bizonynyal nem találkozott volna egész Európában. Igaz, hogy az elmúlt évtizedek mutattak föl ilyen uralkodói találkozásokat, melyek szereplői pár év múlva élet-halál harczba keveredtek egymással. De egy az, hogy ugyanegy goromba cselt kétszer egymásután valamirevaló diplomata nem alkalmaz, más pedig, hogy itt a körülmények egészen különbözők amazoktól. A találkozást ezúttal már megelőzhették oly kölcsönös egyezkedések, melyek a barátságosabb viszonynak előleges zálogául szolgálhatnak. Az orosz hatalom ugyanis a krími háború óta nem ugyan nyílt és egyenes, de közvetett után, mintegy a föld alatt, ellenségeskedésben állott monarchiánkkal. Bátorította, titkon segélyezte a déli és osztrák-magyar birodalmi szlávságot ellenünk. Fejedelmeknél a személyes viszonyt nem lehet annyira külön választani a politikai érdektől, hogy föltehetnők, miszerint a czár bécsi útja megtörténhetett volna a nélkül, hogy ezen, osztrák-magyar politikánkra nézve tagadhatlanul igen kártékony viszonyban valami lényeges, ránk nézve kedvező változás ne történt volna. És valóban történt is, amit egyhangú helyesléssel fogad a kettős birodalom uralkodó elemeinek, a magyarnak és németnek minden pártszínezete, és e szempontból e látogatás valóban nagy és örvendetes jelentőségű esemény. Úgy az osztrák szomszéd, mint magyar államunk szekere oly mélyen feneklett a panszlavismus kátyújába, hogy már-már enyészni kezde a remény, miszerint onnan magunk erejéből már tudnillik belpolitikai manőverrel hamarjában azt kirántani képesek leszünk. Közös külügyi hivatalunkat illeti meg azon elismerés, hogy egy ügyesen alkalmazott emeltyűvel egyszerre nagyot lódított mind a két állam szekerén. A magyar közmondást követve, mely szerint a fejhez folyamodni sokkal sikeresebb, mint a lábhoz, az orosz kormány és uralkodóval folytatott egyezkedések folytán elérte azt, amit mi itthon, az újvidéki, belgrádi, bukaresti, zágrábi apró, de mindazáltal veszélyes izgatókkal való alkudozások útján soha elérni képesek nem lettünk volna. De minden alkunak két vége van, s kérdés, vájjon mi az ár, melyen külügyi politikánk vezetője ezen, első pillanatban ránk nézve kedvezőnek mutatkozó orosz kormányi barátságot vagy tán bizonyos határok közt szövetséget kinyerte? Ha a szentpétervári Neptun a délszláv és magyarosztrák szláv tengeren dulakodó szeleknek egyszerre csöndet parancsol és őket barlangjaikba kergeti, ez ingyen, vagy mint mondani szokás, valakinek szép szemeiért nem történhetik. E kérdés fölött már érdekes vita is keletkezett bécsi és pesti tekintélyes közlönyökben. Fölmerült az a föltevés, mintha az osztrák-magyar kormány eddigi keleti politikáját az eddigivel merőben ellenkező, röviden kimondva, törökellenes irányban megváltoztatni ígérte volna. A török állam két régi barátja közül az angol visszavonult, a franczia elgyöngült, s fölmerült azon föltevés, mintha a három keletészaki császár kormányai közt a keleti kérdésre olyatén egyetértés jött volna létre.