Politikai Ujdonságok, 1878 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1878-01-02 / 1. szám
2 4 Anglia a három császár szövetségre hagyná teljesen a keleten való gazdálkodást. Egy más áram, s ebben úszunk mi is, azt hiszi, illetőleg óhajtja, hogy Anglia czélja a német-orosz diktatúra megtörése, ami természetesen nem menne máskép, mint Ausztria-Magyarország szövetségének megnyerésével. És csak ezután jön az, ami legérdekesebb. Az tudnillik, hogy azon esetben, ha Anglia fegyverhatalommal is kész leendőne föllépni Oroszország ellen, vájjon ez esetben mit lenne teendő a mi monarchiánk ? Míg Török- és Oroszország között kelle választani, határozottan ez utóbbi szövetségét választotta. Hát még idáig utalhatott legalább arra, hogy nem akad szövetséges társa. Persze hogy még így is kárhoztatta a közvélemény, mert azt hive, hogy a török elég jó szövetséges leendő, és végre mindig jobb a halálos ellenség ellen harczolni, mert a győzelem nincs kizárva, míg a meghódolás bizonyos veszteség. De ime, megtörténhetik, hogy Anglia fegyverbe áll, és tán a tavaszra még a megerősödött Francziaország is, és kínálni fogják szövetségüket az orosz ellen, legalább ez eshetőség fölött már komolyan elmélkedik földrészünk sajtója,— és ime, akadnak jól értesültség hírében álló tekintélyes külföldi lapok, melyek azt jósolják, hogy monarchiánk még ez esetben is az orosz-porosz szövetség mellett marad! És egy, kormányunkkal a bensőség viszonyában álló közlöny nem tud ezen föltevés ellen egyebet fölhozni, mint azon jóhiszemet, hogy ezt már az osztrák-magyar közvélemény nem engedné; ha akarná is a közös kormányunk, ezt nem volna képes megtenni. No hiszen az igaz, hogy ez a legtöbb, a mi közvéleményünk ellen történhetik. Egy angol-török-franczia szövetség ellen is a német-orosz mellett lépni síkra, ez valóban oly szörnygondolatnak tetszik, hogy ez ellen már az utczaköveknek is meg kellene szólalniok... De hát ha mégse fognak megszólalni? Ha egyátalán sikerül a kormánynak a közvélemény száját betömni, annak nyilatkozását lehetlenné tenni? Pedig úgy látszik, némi kedvet és bátorságot mutat ez elhatározáshoz. No hát, ha ez is megtörténhetik, akkor elvégre nem marad egyéb vigasztalásunk mint az, hogy megérdmeljük, ami velünk történni fog. Egy esküdtszéki ítélet. Vannak magukban véve csekélyebb, vagy épen minden horderő nélküli események, melyek befolyása a politikai helyzetre a semmivel határos, de amelyek mint „tünetek“ , mégis figyelemre méltók, s a politikusnak útbaigazító adatul szolgálnak a közérzület elvi irányának megítélésében. Ilyen esemény amaz esküdtszéki ítélet, mely múlt szombaton mondatott ki egy hírlapíró ellen, aki jelenleg állítólag utczai lázitás bűnéért fogságban ül. Akármint ítéljék meg e lázitás bűntényét, bizonyosak lehetünk az iránt, hogy azt maga a közvádló is hasonlíthatlanul kevésbbé terhesnek tartja azon sajtóvétségnél, melyre pedig az esküdtszék nyolcz szóval négy ellenében kimondta a ,,nem vétkes“-t. De nemcsak saját magunk nézete, hanem közhiszem szerint az esküdtszék is bizonynyal igy gondolkozhatott. Semmi okunk föltenni, hogy épen az a tizenkét esküdt volna olyan kivételes érzelmű, mely szerint a király személyének sérthetlensége iránt merőben ellentétesen gondolkoznék az egész nemzet törvényhűségével szemben. És ha mégis fölmentette a vádlottat, ennek okát bizonynyal egyéb melléktekintetekben kell keresnünk. Nem vitatkozunk azokkal, kik itt e melléktekintetek jogosultságát tagadják, éspedig annál kevésbbé, mert ez iránt az országos közvélemény a mi megjelölésünk nélkül is tisztában van. Mi csak a tünettel foglalkozunk, annak igen komoly, fenyegetőn baljós jelentőségével. Mert ha már az idősb egykorú nemzedék még nem ért volna hasonlókat, és saját tapasztalásából nem volna erre alkalma , a történelemből is egész bizonyossággal meríthetné azon következtetést, hogy az ilyesmik nagyon vészterhes időknek szoktak előpostái lenni. Semmi kétség az iránt, hogy az esküdtszék ez ítéletben a polgárság tiltakozásának akart kifejezést adni a kormány azon intézkedései ellenében, melyekkel az alkotmányos nemzet véleményének szabad nyilatkozását meggátolni, ha nem utóbb végleg elfojtani szándékozik. Valljuk meg és mondjuk ki egyenesen, hogy a nemzetben komoly aggodalmat támasztott amaz áramlat, mely már nem csupán szavakban, nyilatkozatokban, de tényekben, törvényjavaslatokban nyilatkozik. (Lásd, a büntető kódex politikai vétségekre vonatkozó részét.) Az összeütközés kormány és nemzet közt ma még elvi, de holnap cselekvő lehet. Annál inkább, mert ezúttal közös és ,,szűkebb“ hazai kormányok közt eziránt teljes az egyetértés. Nagy, már tudniillik számra nagy, eltörülhetlen létű nemzetek közt az ilyetén öszszeütközés lehet drámailag érdekes és következményeiben üdvös is. Azoknál az efféle önműtét nem érinti az életeret. Az ascetai castigatio meg erkölcsileg javárára vál a tülbő vérű szervezetnek. De a mi szegény nemzeti és állami konstituczióra, nem bírja meg az ilyen drastikus gyökeres miveletet. Nekünk legjobb gyógyszer mert legolcsóbb is a kikoplalás, a tartózkodás minden extravagancziától; a takarékosság csekély erőnkkel, melynek csekély voltát épen azok hirdetik, kik a kormányrudat kezelik, akik épen ezen erő csekélységére való tekintetből csinálták meg a dualizmust, a jelen alapot; kik épen e szempontból óvnak bennünket jelenleg is oly külellenséggel való háborútól, melynek pedig baráti — medveszerű — ölelése bizonyosabb halált hozhat, mint ha vele az élethalálharczot megkoczkáznák. Ezeket a szempontokat ajánljuk mi istazoknak figyelmébe, kik szűkebb és tágabb kormányaink élén állanak, és akiknek hazafisága és bölcsedese megkímélhetne bennünket a spanyolos belállapotok veszedelmes hatásától. Anglia és a keleti háború. Anglia magatartása napról napra komolyabb jelleget ölt, és szándékaiban észrevehető a hajlandóság, hogy a három császári szövetség útja elé építsen. A parlament összehívását, a hadikészülődéseket jelentő hírek alig terjedtek el, fölkerekedett az a hír is egyszerre, hogy Layard konstantinápolyi angol követ további ellenszegülést tanácsolt a portának. E hírekhez csatlakozott aztán egy tény is, mely decz. 29-én jutott köztudomásra, s mely így szól: ,,A szultán felkérte a britt kormányt, tegyen lépéseket a czárnál béketárgyalások kezdésére; a britt kormány beleegyezett e kérelem teljesítésébe.“ Anglia tehát mint békeközvetítő lép föl Oroszoszág előtt, s közben háborús előkészületeket tesz. A porta azon jegyzéke alapján, melyben közvetítésre kérte a hatalmakat, Törökország területi épségének fentartása mellett, nem vállalkozott közvetítőnek egyik hatalom sem. Anglia is előbb a franczia kormánynál tapogatózott , de ez kijelenté hogy megmarad tartózkodó állásában. Most még nem tudni, hogy a szultánnak az angol kormányhoz intézett újabb felszólítása, mily engedményekre hajlandó a béke érdekében. De ennek alapján az angol kormány közvelen lépéseket tett az orosz kormánynál. A königgrätzi csata után is megkérdezte II. Napóleon a porosz királyt, hogy mi további czéljai ? és gyorsan meglett a béke. Most azonban a három császár szövetségével is számolni kell a közbelépő Angliának. Meglehet hogy széttépheti, megvet azonban hogy vissza kell vonulnia, a harmadik eset a fegyveres beavatkozás volna. A helyet tisztázására azonban megtörtént az első lépés. Oroszországnak nyilatkoznia kell szándékai felől. Anglia elhatározottnak látszik arra, hogy nem engedi magát átalános bizazgatásokkal kielégíttetni, hanem végre egészen tisztán kíván látni, és ahoz képest megtenni a szükséges intézkedéseket ._V_1 — (Anglia-közbelépése.) Az angol sajtó egyhangúlag igen bölcsnek és méltányosnak találja a szultán lépését. Az ellenzék az(uni)an reményli, hogy Anglia a közbenjárt nem fogja a fegyverek kivonásáig vinni. Gladstonenak a sheffieldi szabadelvű e0r€sülethez intézett levelében azonnal fejtegette, hogy a nemzetnek nem szabad késni szavát a kormány által látszólag elhatározott harcias rendszabályok ellen érvényesíteni. Gladstone úr szerint semmi olyan nem történt, ami Angliának a semlegességtől való eltérését igazolhatná. Azon indokokra nézve, melyek Angliát a közbelépésre bírták, a következőket hallani: Angliának a béke van szeme előtt, de a közvetítés meghiúsulta Anglia közvéleményét megnyerné a háborúnak. Az angol udvar és nép már egyetértenek azon gondolatban, hogy mostantól kezdve erős akció szükséges, hogy a fenyegetett angol érdekek nyíltan megvédessenek. Viktória királyné egy Beaconsfieldhez intézett iratban igen velősen nyilatkozott e pont felől és hangsúlyozta, hogy ily fontos kérdésben minden miniszternek teljes egyetértése szükséges. Beaconsfield lord és Salisbury közt létre is jött az egyetértés. A kabinet pénzsegélyt fog követelni, ha ez megtagadtatik, akkor a parlamentet fel fogja oszlatni, hogy így a választók maguk mondhassanak véleményt a kérdés felől. — Az Indiában készen álló tekintélyes hadsereget áprilban Európába lehet szállítani. A királyné üzenete a parlament megnyitásakor ki fogja jelenteni, hogy Anglia semmiféle intézkedést a keleti kérdésben közreműködése nélkül meg nem engedhet, különösen, ha ez oly szerződéseket módosít, melyeknél Anglia szerződő fél volt. A hadügyi hivatal a múlt héten felszólította az arzenál-hatóságokat, hogy tegyenek jelentést, mennyi ágyút, lőszert és hadianyagot képes előállítani minden egyes osztály a legvégső időben. (Német nyilatkozat Anglia politikájáról.)’ Anglia föllépésének komolyságát mutatja, hogy Berlinben igen rosz hatása van, s Bismarck Szerczeg bizalmas POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. ______________________1. SZÁM, 1878. XXIV. ÉVFOLYAM.