Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1881-07-13 / 28. szám

28-ik szám. B­udapest, julius 13-án 1881. Csupán a POLITIKAI / egész évre 6 frt­­s „TMANTU­K­ ,/egész évre 8 írt ÚJDONSÁGOK: 1 félévre ... 3 * f­­ fél évre ... 4 . Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldij is csatolandó.­­ Szerkesztőségi iroda : Budapest, IV., egyetem-tér 6.XXVII. folyam. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG /egész évre 12 fit­­­r­okroniká­vel 1 egész évre 14írt és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK eltb­itt: (félévre ... 6 « ( félévre ... 7 « SZEMLE. A mint az angol a protestáns, úgy a szláv a katholikus felekezetek közt a l­e­g­­vallásosabb. A latin törzsek, tudniillik az olasz, spanyol, franczia szintén erősen vallá­sosok — voltak a középkorban; az inquizi­­ezió, keresztes h­adak, Bertalan-éj stb. törté­netei beszélhetnek erről valamit. A németben erős gyökeret vert a skepsis — mely vonás a «Faust»-ban nyer felségesen költői kifeje­zést, — a magyarban pedig minden más népnél kevesebb a félni tudás képessége, a vallás fő forrása pedig minden népfajnál a világon a félelem. A latin fajokban a társadalmi reformá­tor ellentétbe jött a vallásos vakbuzgósággal. E népeknél csak a reakc­ió egyre kisebbre olvadó pártja vak követője a csalatkozhatlan pápaságnak; a forradalmi pártok inkább ellenfelei, miután látják, hogy a pápaság a korszerű haladást makacsabbul ellenzi a vi­lági monarkhiáknál. Hogy ne volnának tehát a szlávok a ró­mai pápaságnak legkedvesebb fiai, a­kikben ő önmagának megtetszik! Ki tudja fölmérni, mekkora szerencse a világra, hogy a szlávság roppant tömegében szakadás jöhete létre a görög ó­hitűség ke­letkezése által? Nagy a szlávban is a nemzeti önszeretet összetartó érzete, de sokkal erősebb a vallási érzület. Nagy úr előtte a politikai, katonai hatóság, a hetman, a káplár, de a pápa az első. Azért csináltak a czárból egyszersmind pápát is, hogy a nép hódolata annál föltétle­­nebb legyen. Íme a vallási , illetőleg csupán egy­házi különbség a r. katholikus és görög ó­hitű szlávokat politikailag két táborra volt képes osztani, — ha ez nincs, hát Európa tán meg se éri a Napóleoni jövendölést, mert az előbb teljesül, mint Napóleon szüle­tik, — a földrész kozákká vál vala ... Kicsiben látjuk ennek hatását saját «gló­busz »-unkon; ez az, a mi a horvátot a szerb­től elválasztja, ez az, a miért egyik Zágrábban, a másik Belgrádban szeretné a jövendőbeli délszláv császárság központját megalkotni, és ezért nem teljesült e vagy eddig élő egyik nagyhatnám városkában sem. — Lengyelek és oroszok közt főleg a kath. pap és az ó­hitü pápa állanak szemben egymással. Most az osztrák-magyar monarkhia ösz­­szes szlávjai «szörny-zarándoklást» rendez­nek Rómába. A pápa egy tuczat bíbornok és vagy három tuczat püspök élén jelen meg az ezerhatszáz főre menő küldöttség előtt, mely hűségét, ragaszkodását jön tolmácsolni a szent­szék zsámolyához, hozván magukkal 160 ezer forintnyi péterfillért, a­mi «fillér»­­nek ugyan nem épen kevés, de adománynak tizenöt millió népségtől nem fölöttébb «szörny» összeg. A kölcsönös allokácziók nem mindig fejezik ki a föllépés legbensőbb czélját. De e nagyon fényes, ünnepélyesen tüntetésszerű­ lépés valódi indoka mégis in­kább politika, mint vallásos czélzat lesz. Törökország örökségén, mely maholnap szétosztandó lesz, versengenek Orosz- és Ausztria-Magyarország. Hogy melyiké le­gyen a Balkán fölötti politikai uralom, ez nagy­részt attól függ, vajon az egyházi uralom fölényét melyik tudja a másik elől elkaparitani ? Ha monarkhiánk akarja itt a döntő protektorság szerepét átvenni, azon kell lennie, hogy a katholikus egyház pász­torbotja alá tereltessenek a török pasák alól fölszabadulandó délszláv báránykák. Tény, hogy Pétervárott így értelmezik és ennélfogva görbe szemekkel nézik e ván­dorlást. Átalános európai szempontból tehát e mozgalom jelentőségét nem mondhatnók kedvezőtlennek. De már sajátságos osztrák­­magyar szempontból tekintve, jól kell vigyáz­nunk a kezekre, melyek e mozgalmat veze­tik. Stroszmayer specifikus czélja a szent­széktől kieszközlendő szláv liturgiával kap­csolni össze és egyesíteni az összes katholikus szlávságot. Stroszmayerék eszméje lehet: t­­­­­á­r v­e­­zetni Oroszországot engedményekkel a szláv törzsek számára. E törekvés egy bizonyos határig megengedhető, t. i. a­meddig az nem érinti a monarkhia kettős politikai — ma­­gyar-osztrák-német — jellegét. Egyházi, sőt politikai téren is monarkhiánk követhet olyan szabadelvűen türelmes irányt, mely mellett egyes szláv törzseknek nem lesz okuk kivánkozniok az orosz mereven egységesítő és minden faj árnyalati egyéniséget eltörlő vak önkénye alá. De ennek nem szabad odáig mennie, hogy e monarkhia mint szláv, sőt mint pánszláv hatalom akarhasson verse­nyezni Oroszországgal. Ez valóságos őrült­ség volna, mert Oroszországgal a versenyt nem állhatná ki e téren, másrészt pedig itt­hon, a magyar és német elemben legyőzhet­­len ellenállásra találna és a monarkhia gyors föloszlását idézné elő. A fiumei kérdés megoldhatlannak lát­szik, és pedig mégis — másfelől meg az is szintoly lehetlen, hogy megoldatlan marad­jon. «Shakespearet vagy jól kell adni vagy sehogy, de mindenesetre adni kell.» Megoldhatlannak látszik, mert a horvá­­tok jogot merítenek a 68-iki kiegyezésből arra, hogy e kérdés az ő beleegyezésük nél­kül elintézhető ne legyen. A czikkely, mely ezt megállapítja, először is önmagának el­lentmondó, zavart, és másodszor most épen legújabb h­orvát ellenzéki fölfedezés szerint hitelessége kétséges is. Ellentmondó azért, mert egyrészt ki­mondja, hogy Fiume és kerülete, kikötője közvetlen Magyarországhoz tartozik, és mégis jogot ad Horvátországnak arra, hogy a kér­dés végleges elintézéséhez az ő beleegyezése szükséges legyen. Ha csakugyan Magyaror­szághoz tartozik, akkor Horvátországnak szólása nem lehet hozzá; ha pedig Horvát­országnak van szava hozzá, és az ő beleegye­zése nélkül nem kebelezhető be végleg Ma­gyarországba, akkor csakugyan nem volna teljes, nem volna tiszta a mi jogunk hoz­zája. És a h­orvátok, már legalább az ellen­zék, sőt már a kormánypártnak gyöngébb elemei is, mint S h y­­­o c k, ragaszkodnak a 68-iki kiegyezési törvény 66-ik pontjához, és mi sem bizonyosabb, mint az, hogy ha a be­­keblezés az ő beleegyezésük nélkül csakugyan nem volna kivihető, akkor a jelenlegi ideig­­lenig örökös marad. A viszályban közelebb egy újabb körülmény is merült föl. A horvá­­tok azt állítják,hogy az okmány meg van ha­misítva, bár e hamisított szöveg egyenesen ellenük szól. Az egyik okmány szerint elfoga­dott szöveg nem mondj­a ugyan ki, hogy Fiume közvetlen Magyarországhoz tartozik, a­mire voltakép nincs is szükség, mert e jogot alat­­tomban értetődőnek veheti,­ annál inkább, mert azt már kimondja, hogy Fiume nem tartozik Horvátországhoz. De viszont a másik eredeti szövegben az nincs megállapítva, hogy a végleges elintézés magyar-horvát­­fiumei regnikoláris bizottság elé utasítandó. Nehéz belátni, miként lesz megoldva ezen — horvát részről elmélyült a gordiusi csomó, de nem lehetlen, hogy a hamisítás fölfedezése még megkönnyítheti azt, mert az eredeti szöveg szerint a magyar országgyűlés egyedül illetékes a végleges bekeblezést el­határozni, a­mi ellen aztán a horvátok tilta­koznak végtelenül. A jog világosan a mi részünkön van, a horvátok tehát csak az

Next