Politikai Ujdonságok, 1885 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-22 / 16. szám

16-ik szám. Előfizet­éti föltételek : VASÁRNAPI ÚJSÁG jegész évre 12 frt| VfI »py d/am­­v­ * ,• i I egész évre 14 frt | Csupán a POLITIKAI­­ egész évre 6 frt | VII AriIRÓNiwÁ­val ___it POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: 1 félévre ... 6 « I °NIKA 1 félévre ... ■ | ÚJDONSÁGOK: 1 félévre ...3 « | 11 ^ ‘ Kiadóhivatal, Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. Szerkesztőségi iroda. Budapest, IV / egész évre 8­­ félévre ... 4 egyetem-tér• XXXI. folyam. SZEMLE. A főrendiház reformja tehát már tető alatt van, ezt a jégeső sem verheti el többé. A kép­visel­őház is megszavazza a főrendiház ultimá­tumaként hozzá visszaérkezett törvényjavas­latot. Nem ugyan élénk vita, «nagyobb sza­bású» beszédek nélkül, a­hogy most a pártok és közlönyeik nevezni szokták a vezérek szó­noklatait, melyeket az ellenpárt rendesen sü­­letleneknek, hatástalanoknak szokott kijelen­teni. A főrendek nem melegítették ki magu­kat hosszas beszédek tartásával, még csak nem is sokat vitázgattak a magán­alkudozások köz­ben sem. Nagyúrilag jártak el: határoztak rö­viden, könnyeden, keresztül-kasul huzogálták a képviselőház javaslatát, úgy, hogy az alig ismer a saját, magzatára. Ők határoztak és megengedik a képviselő­háznak, hogy szónokoljon, vitázzon a tárgy fölött, akár heteken át, ne találjon bár jónak egyetlent is az általuk tett módosítások közül, azzal ők nem törődnek. De szavazzák meg, mert igy akarják, igy parancsolják. És a ház ékes beszédekben kimutatta, megmagyarázta ország-világnak, mennyire megalázó az reá nézve, ha elfogadja a főrendek kaudini igáját, és miután ezt kimerítőleg megmagyarázta, h­alája adta a nyakát annak. A főrendek keresz­tül-kasul húzogatták, változtatták, lényegéből kiforgatták az ő javaslatukat, aztán így vissza­küldték nekik, ők pedig egy betű változtatás nélkül aláírták azt. De vájjon nem csak a látszat szól-e az alsóház ellen? Elvégre lehet-e máskint elin­­­­tézni a dolgot? Nem természetes-e, hogy egy­­szer-másszor a főrendiháznak is van vélemé­nye, mely nagyban eltér a képviselőházétól?­­ És nem szintén természetes-e, hogy ez a véle­ményeltérés épen ott fejlődik ki, a­hol egye­nest és kizárólag magának a főrendiháznak húsáról és véréről van szó ? Ha ez majdan más országos kérdésben is így történnék, épen így, hogy a képviselet ál­tal elfogadott javaslatot a fölismerhetlenségig összevissza nyirbálná a főrendiház, akkor már kétségtelen lenne, hogy a képviseleti rendszer feje tetejére van állítva, meghamisítva, jobban mondva, megsemmisítve; de ez csak az eset­ben történhetnék, ha a képviseleti rendszer tovább sülyedne azon a lejtőn, melyen már néhány évtized óta látjuk közeledni a magát lejárás örvénye felé Angliát kivéve — csak­nem mindenütt a világon. Ettől még tán messze vagyunk. Csakhogy «a holtak igen sebesen lovagolnak» egy ismert költő szerint. Politikában a fordulatok a nyári viharok gyorsaságával állanak elő. Bizonyos, hogy ha most a mi főrendünk hatalmasabb, tekintélyesebb mint valaha, ebben a forrongó században, már ennek is főleg az az egyik oka, hogy a képviselet tekintélye sülyed, s a nem­zet keserűen csalódott a hozzá fűződött nagy várakozásaiban. Viszont az is igaz, hogy a ma­gyar főrend ez idő szerint magyarabb, haza­fiasabb és műveltebb is, mint ezelőtt bármi­kor, noha még e hármas minősültségében nem érte el a kívánatos magaslatot, sőt attól, kiváltkép a­mi a magyarosságot és a korszerű műveltséget illeti, jó távol áll. De a haladás e tekintetben mégis észrevehető és ha ennek köszönhetik, hogy kevésbbé népszerűtlenek, mint a század elején, hát ez úgy reájuk mint a nemzetre nézve nem rossz jelentőségű dolog. Közhiszem a békés időket tartja alkalma­sabbnak a reformok behozatalára, s ez annyi­ban való, hogy a politikai intézményeknek is, mint az emlékszem kőépületeknek, bizonyos idő kell az ülepedésre, hogy tartósak legyenek. Forradalmi korszakban létrejött újításoknak sokszor gyönge az alapjuk, mert a levegőben kezdték az építést, a valódi közszükséget túlha­ladva, a messzebb jövő számára dolgoztak a jelen helyett, annálfogva ezeknél gyakori a visszaesés. De másfelől meg az baj, hogy a békés idő­ben erősebbek az egyesek, osztályok, rendek önző érdekei és megesik az ellentétes hiba, hogy a reformok még a jelen szükségének ha­tárain is innen maradnak, szóval szűkebbre szabvák, mint az ivadék növekedő teste kí­vánja. Ez idő szerint épen nem tart­hatunk a túlhajtásoktól, ellenkezőleg, majd minden re­formalkotásaink az elégtelenség, a felség jeleit viselik magukon. A forradalmi mozgalmak erőszakos szele sok éretlen gyümölcsöt ráz le, míg ellenben a hosszú szélcsönd túlérlelt és félig rothadt állapotban hull­ajtja ölünkbe az idő vén fájának termékeit. A felől hát nyugton alhatunk, hogy mos­tanság elhirtelenkedjünk valamit. Bizonyos szent borzalomtól reszkető kezekkel nyúlnak államférfiaink újabb reform­munkálatokhoz. Előbb alázatosan tudakoltatják az illetőknél,­­ a­kiket a dolog legközelebbről érdekel, hogy vájjon szabad volna-e náluk kopogtatni és sze­rény véleményüket előadni egy olyatén lyuk befoltozására nézve, melyre a szegény rongyos hazának már régóta nagy szüksége volna? Így tapogatózik a közok­tatás ügyér egy idő óta a magas klérus körül igénytelen s szemér­metes tanácskérés alakjában, miképen méltóz­­tatnak gondolkozni, arra nézve, várjon kellene-e, lehetséges volna-e, és miként az alsó papság­nak aránylag a felsőbbekkel igen­is szorult helyzetén segíteni? Tudvalevőleg az újabban mind nagyobb mérvű birtokváltozások a lelké­szek párbérjövedelmében ezek javadalmazását jelentékenyen alábbszállították, holott pedig e veszteségért sehonnan kárpótlást nem nyertek, és már találkoznak plébániák, melyek jövedel­mükből megélni nem tudnak. A­mi sok, az megárt, de a­mi nagyon kevés, az is azonkép lehet ártalmas. Petőfi azt írta a hadsereg köz­embereiről, hogy nagyobbak ők, mint a hadvezé­rek. Pedig ők vannak legrosszabbul fizetve. De azért még az orosz hadseregben is legalább úgy vannak élelmezve, hogy épen megélhessenek. Hogy legyen elég erejük meghalni. A katholikus egyház roppant hatalma a fényes hierarkhikus és egységes szervezeten alapul, mely a fegye­lem föl­tétlenségét biztosítja. Az alsó papságnak szegénynek kell lenni, hogy a fegyelem határ­talan s ekként az egyház hatalma is abszolút legyen. A magas klérus nem engedi e világuralom alapját csak érinteni is. De erre most nem is gondol senki. Nem olyan szelek járnak, hogy ettől kellene tartaniok. Ellenkezőleg most a nekik kedvező áram a hatalmasabb, és e ha­talmasság folytonos növekedésben van. Itt tehát nincs, nem lesz szó valami nagy elvi — csu­pán a magyarországi kath. egyháznak egy igen ártatlan házi, jobban mondva családi kérdésé­ről. T. i. nagyon jól táplálni a legénységet azért nem jó, mert akkor nem férne a bőrébe. De nagyon, oly­annyira rosszul, hogy választania kelljen az éhenhalás és a föllázadás közt, még kevésbbé volna czélszerű. Javítani kell és bi­zonynyal fogják is az alpapság jövedelmeit, csak az a kérdés, honnan? Voltaképen ez se le­het kérdés, hiszen telik az egyházi javakból. Jelenleg az állam az egyházhoz képest —­ a terheket és javakat szembeállítva — olyan sze­gény, hogy csúfolódásként hangzanék, ha ez akarna amattól segélyt kérni. Elevenbe vágó reformok ez idő szerint lehetlenek; a napról­­napra tengődés érdeke által követelt jámbor újítások majd csak végbe mennek ezen a téren is, minden nagyobb rázkódás nélkül. Végre merülnek föl a «háromegy» királyság­ból olyan panaszok is, melyeket szívesen hal­lunk. A szlavónok rossz néven veszik a sajtó­tól, hogy mindig csak Horvátországot emleget, «Horvát-szlavón» ország helyett. Mert volta­­kép ez utóbbi volna a szabatosan törvényes

Next