Politikai Ujdonságok, 1885 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1885-04-22 / 16. szám
16-ik szám. Előfizetéti föltételek : VASÁRNAPI ÚJSÁG jegész évre 12 frt| VfI »py d/amv * ,• i I egész évre 14 frt | Csupán a POLITIKAI egész évre 6 frt | VII AriIRÓNiwÁval ___it POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: 1 félévre ... 6 « I °NIKA 1 félévre ... ■ | ÚJDONSÁGOK: 1 félévre ...3 « | 11 ^ ‘ Kiadóhivatal, Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. Szerkesztőségi iroda. Budapest, IV / egész évre 8 félévre ... 4 egyetem-tér• XXXI. folyam. SZEMLE. A főrendiház reformja tehát már tető alatt van, ezt a jégeső sem verheti el többé. A képviselőház is megszavazza a főrendiház ultimátumaként hozzá visszaérkezett törvényjavaslatot. Nem ugyan élénk vita, «nagyobb szabású» beszédek nélkül, ahogy most a pártok és közlönyeik nevezni szokták a vezérek szónoklatait, melyeket az ellenpárt rendesen sületleneknek, hatástalanoknak szokott kijelenteni. A főrendek nem melegítették ki magukat hosszas beszédek tartásával, még csak nem is sokat vitázgattak a magánalkudozások közben sem. Nagyúrilag jártak el: határoztak röviden, könnyeden, keresztül-kasul huzogálták a képviselőház javaslatát, úgy, hogy az alig ismer a saját, magzatára. Ők határoztak és megengedik a képviselőháznak, hogy szónokoljon, vitázzon a tárgy fölött, akár heteken át, ne találjon bár jónak egyetlent is az általuk tett módosítások közül, azzal ők nem törődnek. De szavazzák meg, mert igy akarják, igy parancsolják. És a ház ékes beszédekben kimutatta, megmagyarázta ország-világnak, mennyire megalázó az reá nézve, ha elfogadja a főrendek kaudini igáját, és miután ezt kimerítőleg megmagyarázta, halája adta a nyakát annak. A főrendek keresztül-kasul húzogatták, változtatták, lényegéből kiforgatták az ő javaslatukat, aztán így visszaküldték nekik, ők pedig egy betű változtatás nélkül aláírták azt. De vájjon nem csak a látszat szól-e az alsóház ellen? Elvégre lehet-e máskint elintézni a dolgot? Nem természetes-e, hogy egyszer-másszor a főrendiháznak is van véleménye, mely nagyban eltér a képviselőházétól? És nem szintén természetes-e, hogy ez a véleményeltérés épen ott fejlődik ki, ahol egyenest és kizárólag magának a főrendiháznak húsáról és véréről van szó ? Ha ez majdan más országos kérdésben is így történnék, épen így, hogy a képviselet által elfogadott javaslatot a fölismerhetlenségig összevissza nyirbálná a főrendiház, akkor már kétségtelen lenne, hogy a képviseleti rendszer feje tetejére van állítva, meghamisítva, jobban mondva, megsemmisítve; de ez csak az esetben történhetnék, ha a képviseleti rendszer tovább sülyedne azon a lejtőn, melyen már néhány évtized óta látjuk közeledni a magát lejárás örvénye felé Angliát kivéve — csaknem mindenütt a világon. Ettől még tán messze vagyunk. Csakhogy «a holtak igen sebesen lovagolnak» egy ismert költő szerint. Politikában a fordulatok a nyári viharok gyorsaságával állanak elő. Bizonyos, hogy ha most a mi főrendünk hatalmasabb, tekintélyesebb mint valaha, ebben a forrongó században, már ennek is főleg az az egyik oka, hogy a képviselet tekintélye sülyed, s a nemzet keserűen csalódott a hozzá fűződött nagy várakozásaiban. Viszont az is igaz, hogy a magyar főrend ez idő szerint magyarabb, hazafiasabb és műveltebb is, mint ezelőtt bármikor, noha még e hármas minősültségében nem érte el a kívánatos magaslatot, sőt attól, kiváltkép ami a magyarosságot és a korszerű műveltséget illeti, jó távol áll. De a haladás e tekintetben mégis észrevehető és ha ennek köszönhetik, hogy kevésbbé népszerűtlenek, mint a század elején, hát ez úgy reájuk mint a nemzetre nézve nem rossz jelentőségű dolog. Közhiszem a békés időket tartja alkalmasabbnak a reformok behozatalára, s ez annyiban való, hogy a politikai intézményeknek is, mint az emlékszem kőépületeknek, bizonyos idő kell az ülepedésre, hogy tartósak legyenek. Forradalmi korszakban létrejött újításoknak sokszor gyönge az alapjuk, mert a levegőben kezdték az építést, a valódi közszükséget túlhaladva, a messzebb jövő számára dolgoztak a jelen helyett, annálfogva ezeknél gyakori a visszaesés. De másfelől meg az baj, hogy a békés időben erősebbek az egyesek, osztályok, rendek önző érdekei és megesik az ellentétes hiba, hogy a reformok még a jelen szükségének határain is innen maradnak, szóval szűkebbre szabvák, mint az ivadék növekedő teste kívánja. Ez idő szerint épen nem tarthatunk a túlhajtásoktól, ellenkezőleg, majd minden reformalkotásaink az elégtelenség, a felség jeleit viselik magukon. A forradalmi mozgalmak erőszakos szele sok éretlen gyümölcsöt ráz le, míg ellenben a hosszú szélcsönd túlérlelt és félig rothadt állapotban hullajtja ölünkbe az idő vén fájának termékeit. A felől hát nyugton alhatunk, hogy mostanság elhirtelenkedjünk valamit. Bizonyos szent borzalomtól reszkető kezekkel nyúlnak államférfiaink újabb reformmunkálatokhoz. Előbb alázatosan tudakoltatják az illetőknél, akiket a dolog legközelebbről érdekel, hogy vájjon szabad volna-e náluk kopogtatni és szerény véleményüket előadni egy olyatén lyuk befoltozására nézve, melyre a szegény rongyos hazának már régóta nagy szüksége volna? Így tapogatózik a közoktatás ügyér egy idő óta a magas klérus körül igénytelen s szemérmetes tanácskérés alakjában, miképen méltóztatnak gondolkozni, arra nézve, várjon kellene-e, lehetséges volna-e, és miként az alsó papságnak aránylag a felsőbbekkel igenis szorult helyzetén segíteni? Tudvalevőleg az újabban mind nagyobb mérvű birtokváltozások a lelkészek párbérjövedelmében ezek javadalmazását jelentékenyen alábbszállították, holott pedig e veszteségért sehonnan kárpótlást nem nyertek, és már találkoznak plébániák, melyek jövedelmükből megélni nem tudnak. Ami sok, az megárt, de ami nagyon kevés, az is azonkép lehet ártalmas. Petőfi azt írta a hadsereg közembereiről, hogy nagyobbak ők, mint a hadvezérek. Pedig ők vannak legrosszabbul fizetve. De azért még az orosz hadseregben is legalább úgy vannak élelmezve, hogy épen megélhessenek. Hogy legyen elég erejük meghalni. A katholikus egyház roppant hatalma a fényes hierarkhikus és egységes szervezeten alapul, mely a fegyelem föltétlenségét biztosítja. Az alsó papságnak szegénynek kell lenni, hogy a fegyelem határtalan s ekként az egyház hatalma is abszolút legyen. A magas klérus nem engedi e világuralom alapját csak érinteni is. De erre most nem is gondol senki. Nem olyan szelek járnak, hogy ettől kellene tartaniok. Ellenkezőleg most a nekik kedvező áram a hatalmasabb, és e hatalmasság folytonos növekedésben van. Itt tehát nincs, nem lesz szó valami nagy elvi — csupán a magyarországi kath. egyháznak egy igen ártatlan házi, jobban mondva családi kérdéséről. T. i. nagyon jól táplálni a legénységet azért nem jó, mert akkor nem férne a bőrébe. De nagyon, olyannyira rosszul, hogy választania kelljen az éhenhalás és a föllázadás közt, még kevésbbé volna czélszerű. Javítani kell és bizonynyal fogják is az alpapság jövedelmeit, csak az a kérdés, honnan? Voltaképen ez se lehet kérdés, hiszen telik az egyházi javakból. Jelenleg az állam az egyházhoz képest — a terheket és javakat szembeállítva — olyan szegény, hogy csúfolódásként hangzanék, ha ez akarna amattól segélyt kérni. Elevenbe vágó reformok ez idő szerint lehetlenek; a naprólnapra tengődés érdeke által követelt jámbor újítások majd csak végbe mennek ezen a téren is, minden nagyobb rázkódás nélkül. Végre merülnek föl a «háromegy» királyságból olyan panaszok is, melyeket szívesen hallunk. A szlavónok rossz néven veszik a sajtótól, hogy mindig csak Horvátországot emleget, «Horvát-szlavón» ország helyett. Mert voltakép ez utóbbi volna a szabatosan törvényes