Posta-Közlöny, 1877. január-december (11. évfolyam, 1-50. szám)

1877-04-22 / 17. szám

Budapest, 1877. április 22. 17. szám. Tizenegyedik évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztői iroda és kiadó-hivatal Gránátos utcza 1. sz. III. emelet, 12-dik ajtó. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő­séghez intézendők. ■ ■ ELSŐ MAGYAR POSTAI SZAKLAP, a magyar-, horvát- és szlavonországi postamesterek egyesületének és a magyar postahivatalbeliek segély- és gyámegyletének orgánuma. (Előfizetési ár: Egész évre 7 frt . Fél évre 3 ,, 50 Negyed évre 1 ,, 80 Egy szám 15 kr. Kéziratok nem küldet­nek vissza. A megbízások, megrendeléseit Tiller Mór és testvére czime alatt küldendők. Felelős szerkesztő: JOANOVICH GYÖRGY. Társszerkesztő: PAULAY J. ZS. F­ő­m­unkatárs: TAKÁTSY JÓZSEF. . ......................................... . Egyesületi ügyek. MEGHÍVÓ. A magyar postahiva­talbeliek segély- és gyámegyletének rendes évi köz­gyűlése folyó évi május 23-án Budapesten reggel 9 órakor a postapalota tanácstermében fog meg­tartatni, melyre az egylet tagjai ezennel tisztelet­tel meghivatnak. Budapest, 1877. április 15. A választmány. A budapesti postaigazgatósági kerület­ben kerületi képviselőségre eddigelé a követ­kező­ tagtársak nyertek szavazatokat : Balás Sándor paksi .... 6 Herdlein György kalocsai . . 3 Zarubay Ferencz szegszárdi . 2 Dezsényi Károly aszódi . . 2 Hátfalvy József solti ... 1 Liszkay Gyula promontori­um. 1 sza­vazatot. Balás Sándor, két. választó elnök. A pozsonyi kerületben eddig a követke­ző tagtársak nyertek szavazatokat: Klemm Béla körmöczbányai . 6 Vladár József ó­stubnyai . . 4 Nécsey József verebélyi . . 2 Kiss Jenő privigyei .... 2 Hanzély József znyóváraljai, Némák János trencsényi, Báró Mednyánszky rako­­viczi, Kopcsányi Pál vág­beszterczei, Dam­­beck József turocz szt. mártoni, Boleman János lévai, Korontály Ferencz szemezi, Borkovszky Ferencz sasvári, és Mayer Ká­roly szakolczai postamester egy-egy szava­zatot. Máig 4 új kartárs küldötte be hozzám az alá­írt tagsági nyilatkozatot. Ez alkalommal kérek fel­világosítást, hogy mi oknál fogva maradtak ki az 1877-iki postanaptárban foglalt tagok jegyzékéből azon urak nevei, kiket én egyesületi tagokul beírat­tam és pedig: Fekete János érsekujvári, Albrecht Rezső beczkói, Sárpi János ipolysági, Gröbl Fe­rencz bergi, Bouquet Adolf somorjai, Orosdy Béla zólyomi, Janovszky József zsarnóczai, Szép Lőrincz püspöki postamester és Marberger József ipolysági postakezelő*) Körmöczbánya, 1877. április 19. Klemm Béla ___________ ker. vál. elnök, — Sorsjáték — Szerkesztősé­günk ivén a magyar postamesterek és keze­lők nyugdíjalapjára rendezendő sorsjátékhoz nyeremény tárgyakat és a nyeremény tár­gyak megvásárlására készpénzt adományoz­tak .**) *) A kérdéses névsort a titkár által beküldött jegy-­­­zék szerint nyomattuk. A nevezett urak azonban, ha tag­illetékeiket befizették szavazhatnak s egyesületi tagokat tekintetnek. (Szerk.) **) A nyeremény tárgyak akkor fognak átvétetni és Ran József budapest ferenczvárosi m. k. postamesternek elhelyezés végett átadatni, midőn a kérdéses sorsjáték ren-­­­dezését a nagyméltóságu m. kir. pénzügyminsterium enge- j délyezni fogja. (Folytatás.) 4. Tiller Mór és testvére, két nyeremény tárgyat 20 frt értékben. 5. Zilah­y Sámuel könyvkereskedése, 4 kötet bekötött munkát. 6. Táborszky és Porsch­, 100 darab zene­művet. 7. Posner Károly Lajos 3 drb térképet. 8. Légrády testvérek 15 kötet munkát. 9. Kertész Tódor 3 nyeremény tárgyat. Készpénzben adakoztak: Szű­cs Gusztáv vasúti hivatalnok 1 frt 50 kr., Welkow József huszár főhadnagy 1 frt 50 kr., Hűvös Károly járásbiró 2 forintot. Kárpáthegyek alja, 1877. ápr. hó 2- án Tekintetes szerkesztő ur! megbocsát, ha be­cses lapja hasábjait saját érdekemben óhajtom igénybe venni, mert az ügy, melyet előadni fogok, bár engem ugyan legközelebbről, de közvetve min­den állampolgárt egyaránt érdekel és veszélyeztet. Nem tartozom ama testülethez, melynek ön a sajtó által védnöke, azért bocsássa meg, ha netalán vétenék a szabályos kifejezések ellen. De, hogy a dologra térjek át e hosszas beve­zetés után, kimondom, hogy én egy a postaintézet által szerencsétlenné tett egyén vagyok, ki amaz intézményt közelebbről soha sem ismertem, vele semmi összekötésem nem volt, azért esik oly nehe­zemre, hogy engem boldogtalan bujdosóvá tett. Boldogtalanságom története ez. Miként előttem sok mások a theologiát bevé­geztem s felszentelésem előtt el­vettem egy örökké nevetőszemü hajadont, s kevés fáradsággal megle­hetős parochiára jutottam, hol boldog családi éle­­­­tét reméltem élni, s miért ne, meg volt nekem erre minden kellékem, jó állomásom, jó buzgó híveim, kedves Örökké mosolygó szarnu barna feleségem, úgy szerettük egymást, hogy én 4—5 évig a 7-dik menyországban képzeltem magamat, azt hittem, hogy nálamnál boldogabb ember nincsen a föld kerekségén. Ámde a sors könyvében nem úgy volt az megírva. Nem egyszerre csak a hatodik évben elkez­dett velem rendelkezni, elkezdett makronczoskodni, akaratoskodni s csakhamar a mindenrk által k­i-­s­gyert patriarchális idyllis életemre borús fellegek vo­­­­nultak, s egy évig tartó háborúságnak válás lett a vége. Önök nem tudják, de az úgy van, hogy ha a görög szertartási­ lelkész neje meghal, többé nem házasodhatik, ha elválik oda a parochia is, így jár­tam én is, tőllem is elvették a parochiát s tettek káplánná évi 20 frt fizetésre, ennyiért keresek most egy vén herére. És a földi boldogságomat ki rabolta el ? ki tett engem parochusból káplánná ? ki tett engem boldog szorgalmas családapából, ledér életunt ko­mondorrá? ki rabolta el nőmet, fiamat? ki gyűlöl­tedé meg velem a tudományt, a békét, a hazát és a nemzetet melynek fia vagyok ? M­­ tett ily nyomorulttá? A posta. — Volt az én nőmnek egy postamester rokona, gyakran bejárt ő oda heti vásárok alkalmával, s látta, hogy ott nő hivatalnok is van s ügyesen for­gatja a bélyegzőt s rendesen nyújtja a bélyeget. Az én nőmnek tetszett a bizarr foglalkozás. Hiszen Önök tudni fogják, hogy a nő kiváncsi, in­gatag, divatbábi tetszeni szeret, s szereti mindazt ami különös, ami rendkívüli, ami bizarr, tehát neki is tetszett az, hogy egy nőből hivatalnok is lehet, s ez időtől folyton fantáziáit nőhivatalnokokkal. Már képzeletben járt tekézni a kávéházakba, már rá is gyúrott mindennap s nekem bámulva kel­lett e változásokat s előkészületeket nézni. Önök tudják, hogy a nők felette vállalkozó természetűek is, tudják 1848-ban hány nő szolgált a szabadságharc­ hadseregében, ne hidjék, hogy az hazaszeretetből volt, tudták is azok mi a haza, vagy szerelemből vagy különczködésből tették azt, így az én nőm is addig különczködött, míg egy csendes alkonyatkor egy viharos családi csata után ott hagyott, mint szent Pál az oláhokat. Elment postahivatalnoknak, engem a püspök­nek feladott, hogy vele rosszul bánok, engem degra­dáltak azonnal káplánnak, fiaimat kiosztották mó­dosabb papoknak, hogy közköltségen tartsák. Én tehát bujdosó desperatus s már már ré­szeges, élet és ember gyűlölő vagyok, a kedves nőm pedig azóta csakugyan önálló hivatalra jutott, ő m. k. postamester. Kérdem most már azoktól, a kiket illet, van e törvény arra Magyarországon, hogy a nő férjét elhagyván hűtlenül hivatalba helyeztessék. Én ilyet nem ismerek s nem csak mint érde­kelt fél, de mint vallás­őr kereken tiltakozom a törvények ily féle magyarázása ellen. Ha tetszik a postahatóságnak nőket verbu­válni, semmi kifogásom ellene, de aki örök hűséget esküdött férjének, azt attól el ne vitázza. Mint tudom a postamestereknek, akár férfi akár nő, fel kell esküdni Ő felségére, az alkotmány­ra s a postaintézet érdekére. De aki nekem esküdött örök hűséget, hogyan merészeli azt valamely hatóság felbontottnak nyil­vánítani, s magának esküdtetni. A házasság szentség. Fent az égben köttetik vallásunk szerént s ide lent többé fel nem bontathatik, mert hiszen az esküszegés volna, s hol lett feljogosítva egy ható­ság valakit esküje alól feloldani. Van-e abban ga­­rantia, ha valaki egyik esküjét megszegvén új es­küt tesz. Aki nekem esküdött örök hűséget, hogyan le­het attól más esküt felvenni. Mi az esküszegés, és mi az, ha valaki valakit esküszegésre elősegít, a jogászok tudnák megma­gyarázni, én csak mint theológus azt mondha­tom, hogy vallásunk elleni merénylet egyházi átok­ra méltó cselekvény. Én utánna vagyok annak, hogy a rajtam ütött sebek behegedjenek, önök tudják a sze­rencsétlenség nem jön magában s hogy ha felfelé halad tart megállókat, lefelé azonban bányát hom­lok rohan az örök enyészet ölébe, nem azért szólok a tátongó örvény széléről önökhöz, hogy segítsenek rajtam, én már elvesztem menthetetlenül! El va­gyok keseredve, múlt jelen káprázik csak szemem előtt, a gonosz ital egyetlen vigaszom, mert tudom ez segíti ez egyetlen jó barátom segíti elő végfel­oszlásomat. De mielőtt elpusztulnék, talán utolszor vagyok

Next