Postás Dolgozó, 1963 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

POSTÁSOK HŐSIES KÜZDELME A *©II® IDŐJÁRÁSSAL Sajnos, a télnek nemcsak barátságos, ajándékosztogató apója van, hanem szigorú tá­bornoka is. Ámbár az elmúlt éveikben nem lehetett pana­szunk ellene, beérte langyos támadásokkal. Hanem az idei téli időszakban, mintha csak erre tartogatta volna az ere­jét, egyre-másra indítja kí­méletlen támadásait. Január 12-én kezdődött a második nagyobb offenzívája, és foko­zódó erősséggel még e sorok írásakor is tart. Január 16-án, Siklóson már mínusz 26 fokra süllyedt a hőmérő higany­­ozása, s másutt sem mértek mínusz 10 foknál kevesebbet. És ebben a zord időben, ami­kor még rövid időre sem hagyjuk el szívesen a barát­ságos meleg szobát, szaktár­saink közül sokan szinte egész munkaidejüket a sza­badiban töltik. Nemi utolsósor­­rban nekik köszönhetjük, hogy üzemképesek a telefonok, hogy szól a rádió, működik a televízió, és jelentősebb ké­sedelem nélkül mindenki megkapja újságját, táviratát és egyéb postai küldeményeit. Hogyan állnak helyt dolgo­zóink, hogyan megy a munka, milyen akadályok, nehézségek mutatkoznak? — ezekre a kérdésekre személyesen és te­lefonon kértünk választ né­hány postaszervtől A HIDEGCSÚCSOT tartó Siklós községben működő postahivatalunk tájékoztatása szerint hófúvás nem volt, s így a­ posta­forgalom szinte teljesen zavartalan. A vona­tok csaknem menetrendsze­rűen érkeznek, csak ma (17-én) fordult elő, hogy az egyik mozgóposta a csatlako­zást nem tudta megvárni, de a lemaradt zárlatot még a délután folyamán eljuttatták a rendeltetési hivatalhoz. A belterületen a kézbesítés za­vartalan, a külterületen azon­ban a hó késlelteti a kézbesí­­­ tést. Mindazonáltal Vadász­­ József (kovácshidai) külterü­­­­ leti kézbesítő és társai min­­­dennap eljuttatják az újságo­­­­kat az előfizetőkhöz. NAGYKANIZSA i­lyen­­ a kézbesítőiknek­­nem adnak j­ó teát, mert munkaidejük alatt a védett helyeken is megforduln­á­nak. A rendelkezéseknek nem­­ a betűjét, hanem a szellemiét­ tekintve, úgy gondoljuk, hogy : 20—25 fokos hidegben kézbe- t­űtőinket is megilleti a mele-­í­gitő ital. — A kanizsaiak­­ egyébként megdicsérik Simon­­ István vezető főkezelő cso-­­­magkézbesítőt, aki egyetlen J ! gépkocsi járat­tal kézbesíti a J J csomagokat a város egész te­­­­­­rületén, s idősebb kora és a ^ zord időjárás ellenére mindig­­ hibátlanul dolgozik és kellő­­, időben tér vissza körútjáról. !­ NAGYKANIZSA 2 f dolgozóinak a járatokkal ^ voltak átmeneti nehézségeik, g különösen a böhönyei járat- ^ ban voltak fennakadások ^ egyes községek megközelíthe- ^ . tevertsége miatt. Az autómoz- ^ j gók útját távbeszélőn kért­­e- J­e lentéseikkel állandóan figye- ^ ’ lemmel kísérték, s az utak j!­l megtudakolt járhatósága sze-­­ rint a hivatalvezető irányi-­j­­totta őket, sok esetben kerülő ji úton. Dicséretes módon segi-­­ tette a postát a MÁVAUT.­­ Sokszor elvállalták a posta­ , anyagok nem rendszeresített­ menetekkel való szállítását és­­ elvitték az olyan csomagokat is is, amelyek nem feleltek meg­ az autóbuszokon, való szálí-­ tás előírásainak.­­ A KÁBELÜZEM munká­­­­ját rendkívül hátráltatja a­ fagy. Még a homokos talajt is csákányozni kell, nem­különben az árokásásnál kiemelt földet, mert a szabadban összefagy. Ilyen kö­rülmények között a teljesít­mény természetesen csökken, a szokásos 105—110 százalék­ról 25—40 százalékra. És ép­pen ebben a kemény időben adódtak halaszthatatlanul sür­gős munkák. Ilyen például az Astoria Szállónál készülő alul­járóval kapcsolatos kábelépí­tés, ahol a többi közművel összehangoltan kell dolgozni. Itt Tóth Miklós munkavezető és brigádja küzd a faggyal. Jen­ei János munkavezető és brigádja páncélos kábelt fek­tet a százhalombattai erőmű számára, igen nehéz körülmé­nyek között. Az árakásás nagy nehézségei miatt egyelőre a vasúti töltés átfúrásán dol­goznak, ahol a kemény fagy kivételesen segíti őket: nincs beömlési veszély. A fagy sok helyen megron­gálja a vízvezetékhálózatot, és sok gondot okoz a kábel­beázás. Nehezíti a helyzetet, hogy az aknáikba befolyt és megfagyott vizet nem lehet eltávolítani. Nehéz a lefagyott aknafed­elek eltávolítása is. A behavazott mezőkön alig lehet megtalálni a távkábelek nyomvonalait. Sajópetri mel­lett Zeve János építésvezető és Sőtér László szerelőbri­gádja a nagy hidegben és hó­fúvásban csak kemény küz­delemben tudott egy hibát el­hárítani. A dunakeszi beton­el­emgyár­tó üzemnek elfogyott a tüzelője, beszerzési lehető­ség nincs, s ez hátráltatja a betonelemek gyártását. BUDAPEST 114-es posta­hivatal vezetője, Harsányi Já­nosné örömmel közli, hogy a betegek létszáma az átlagos­nál kisebb. Úgy látszik, a száraz hideg idő egészséges, és szerencsére nincs járvá­nyos influenza. A belterületi kézbesítésiben nincs semmi fennakadás, s a zöld övezet kézbesítői is mindennap be­járták területüket. Darázsi László, Elek János, László Is­tván, Sitku András, Bakó Ferenc és Mészáros Bé­la­né 8—20 kilométeres kör­zetben, a hegyvidéken na­ponta olyan túrákat tesznek meg, ami nyáron még a ki­rándulóknak is becsületére válna. Még a 60 éves Bernáth László is mindennap végig­járja körzetét a pasaréti dom­bos vidéken. Az ízletes és gazdag vitamintartalmú csip­kebogyó-teát a kézbesítők akár indulás előtt, akár visz­­szaértkezésükkor fogyaszthat­ják. Hanem a tea nem mele­gít egész úton: szőrmés sapka vagy fülvédő és kesztyű sokat segítene a külterületen a mos­toha időjárásnak kitett kézbe­sítőkön. A hivatal táviratkézbesítői a fiatal, sőt, a legfiatalabb korosztályhoz tartoznak, van közöttük 16 éves is. A vezető meg van­ elégedve velük: gyorsak, pontosak, megbízha­tóak, és talán ami a legfonto­sabb, nagy vigyázattal közle­kednek a sok baleseti veszélyt rejtő budapesti utcákon és a hegyvidéken. Pintér Ferenc motoros kéz­besítő éppen kézbesíteni in­dul. Tetőtől talpig bőrruha fedi, a vaskító hó ellen nap­szemüveget tett fel, állát pe­dig sáljába bugyolálja. Le­­hörpint egy csésze meleg teát, motorjára pattan, aztán irány a Szabadság-hegy. Nagykanizsa Fenntartási üzem területén a mos­tani időjárás tömegzavaro­kat nem okozott, az utóbbi napokban mindössze 18 hely­közi zavar volt. Az elhárítást úgy szervezték meg, hogy a reggel induló vonatokon min­den irányban elindítottak egy-egy dolgozót, aki az utol­só peronról figyelte a hálóza­tot, s útjának végcéljáról azonnal jelentette a megfi­gyelt szakadásokat. A jelen­tések alapján irányították a zavarelhárítókat, akik közül kiemelkedő matikát végzett: Pálfi György, Korcsmáros János, Béri György vonalfel­vigyázó, Pfeiffer András munkavezető, valamint Szinte János és Horváth János háló­zatszerelő szakmunkás. Csak néhány szemelvényt közöltünk a forgalom és a mű­szak dolgozóinak becsületes helytállásáról, de­ ezek a kis resz­tetek jellemzőek a posta dolgozóinak összességére is. Köszönet és elismerés illeti meg a szabadban dolgozókat, akik az élvonalban küzdenek Téltábornok kemény támadásai ellen. Most már azonban a támadásnak fokozatosan lanyhulnia kell, közelednek a rügyfakasztó tavaszi napok, amikor a jól végzett munka elégedettségével tekinthetünk majd vissza a mostani zord napokra. ­ Minden év decemberében,­­ elsősorban a posta forgalmi­­ dolgozói, nagy feladatok elé­­ néznek, az év végi csúcsfor­­­galom komoly erőfeszítésre­­ készteti őket. • A csúcsforgalom idején a­­ rendelkezésre álló saját erők,­­ eszközök a legkörültekintőbb­­ szervezés és ütemezés mellett­­ sem elegendők. Ezért nincs­­ ilyenkor szabadságolás sem.­­ Külön gondot okoz — főleg­­ a nagyobb hivatalokban —,­­ a dolgozók részére a megfe­­­­lelő munkakörülmények és­­ munkafeltételek biztosítása.­­ Ebben az időszakban különö­­s­sen indokolt hogy a párhuza­­­­mos szakmai és szakszervezeti­­ szervek még fokozottabb­­ együttműködéssel közös erő­­­­feszítéseket tegyenek a csúcs­­i forgalom minél gördüléke­­­­nyebb lebonyolítására, a tör­­­­vénysértések elkerülésére. Az előző évekhez viszo­nyítva 1962-ben a felkészülés a bázisadatok figyelembevé­telével történt. A Budapesti Postaigazga­tóság, együttműködve a töb­bi postaszervekkel (Jármű­telep, PÉKÜ, Távíróhivatal, stb.) és a szakszervezet bu­dapesti bizottságával, már novemberben intézkedési ter­vet készített a karácsonyi és újévi forgalom megszervezé­sére, a tárgyi és személyi fel­tételek biztosítására. A na­gyobb hivatalok az előkészü­leteket aktivista értekezleten is megvitatták, s ott a dolgo­zók, szocialista brigádvezetők tapasztalataival kiegészítet­ték. Emelkedett a kezelt küldemények mennyisége A csomagforgalom már jó­val az ünnepek előtt jelentő­­sen megnőtt. A Bp. 78., és Bp. 62-es hivatal dolgozói december 18- és 23-a között már 453 800 darab csomagot dolgoztak fel, ami mintegy 40 ezer darabbal volt több, mint az előző év hasonló időszaká­ban. December 16- és 25-e között a budapesti címzetteknek ösz­­szesen 151 700 darab csoma­got kézbesítettek. A csomag­kézbesítés elsősorban a Bp. 70-es hivatal dolgozóit állítot­ta komoly feladat elé. Na­ponta 90-től 140 gépkocsival látták el a kézbesítést, sőt, december­­ 22-én, 23-án 170 gépkocsira volt szükség. A legtöbb csomagot, 20 734 da­rabot, december 22-én kézbe­sítette a­ hivatal. A külföldről érkezett csomagok mennyisé­ge a bázishoz képest ugyan­csak emelkedett 61 ezerről 65 ezerre. A Bp. 72-es postahivatalnak 10 nap alatt 22 823 000, míg a Bp. 62-es hivatalnak 10 396 000 darab levelet kel­lett feldolgozni a megfeszített munkával. A felvétel területén a meg­növekedett forgalom általá­ban egyenletesen alakult. Ki­ugró felfutások nem igen fordultak elő. Több hivatalnál, így a Bp. 62., 80., 66-nál stb. emelkedett az eladott értékcikkeik névér­téke is. A képeslap árusítás felfutását bizonyítja az is, hogy több hivatal kétszer, há­romszor is pótrendelést esz­közölt. Megjegyezzük azon­ban, hogy az automaták igény­­bevétele, és az ebből szárma­zó bevétel nem volt kielégítő sem a Bp. 62-es, sem a Bp. 72-es hivatalnál. Bár az összesített adatok még nem állnak rendelkezé­sünkre, egyes hivatalok ered­ményei azonban arra enged­nek következtetni, hogy a be­vételi tervek is kedvezően ala­kultak és a vártnál nagyobb eredmények születtek. A forgalom minden eddiginél zavartalanabbul bonyolódott le A megnövekedett forgalom, a kezelt küldemények meny­­nyiségének emelkedése elle­nére, ez volt az első év, ami­kor a legkevesebb torlódás, zavar, vagy kapkodás for­dult elő. Ezt a jobb felkészü­léssel, a jó munkaszervezés­sel, és a dolgozók fegyelme­zett magatartása révén tudták elérni. Csaknem minden hivatal­nál tapasztaltuk, hogy a ve­zetők és a dolgozók igen jól együttműködtek, kölcsönösen segítették egymás munkáját. (Folytatása a 2. oldalon) Sikeres volt az év végi csúcsforgalom lebonyolítása A Bp. 114-es sz. postahivatal kézbesítőtem­e zsúfolásig telt az indulás előtt A KRISZTINA TÁVBESZÉLŐ ÜZEM építési osztályának a 6-ás öís­­övhöz tartozó légvezetékes há­lózat okozott súlyos gondo­kat. A Hármashatár-hegyen és a Szabadság-hegyen rongá­lódott meg nagyobb mérték­ben a hálózat. Nagy István és Baumgartner Géza vonalmes­terek. M. Nagy Sándor, Kar­dos Károly, Szelmann Antal­­ vonalfelvigyázók, Bogdányi Béni, id. Lánczos József, Pa­tai József és Kristóf Ferenc hálózatszerelők élen jártak a helyreállítási munkáiban. A társadalmi aktivisták szerepe a szakszervezet munkájában A szakszervezetek tevékeny­sége ma már a dolgozókat közvetlenül vagy közvetve érintő, szinte valamennyi te­rületre kiterjed. Az ezzel kapcsolatos feladatokat úgy tudjuk még jobban megolda­ni, ha minél több társadalmi aktivista rendszeresen részt vesz a szakszervezeti munká­ban. A budapesti bizottság sok­rétű tevékenységében széles­körű aktivistahálózatra tá­maszkodik. Ma már 9 munka­bizottságban több, mint 200 társadalmi aktivista nyújt se­gítséget. Sok száz aktivista pe­dig az alapszervezeteknél te­vékenykedik. Fáradhatatlan, odaadó munkájukkal hozzá­járulnak a dolgozók élet- és munkakörülményeinek tov­ábbi javulásához, a posta gazdasági eredményeinek növeléséhez. A társadalmi munkabizott­ságok egyre nagyobb szerepet töltenek be. Például a buda­pesti bizottság mielőtt az egyes kérdésekben döntést hoz, az esetek többségében meghallgatja és figyelembe veszi a munkabizottságok ja­vaslatait, észrevételeit, annál is inkább, mert állásfoglalá­saikat komoly felelősségtudat és körültekintés jellemzi. A társadalmi aktivisták ön­zetlen munkájukkal kiérde­melték munkatársaik és a szakszervezeti vezetők elisme­rését. A budapesti bizottság köszönetét juttatta kifejezésre azon keresztül is, hogy a ren­delkezésre álló lehetőségeken belül tárgyjutalomban részesí­tette a munkabizottságok tag­jainak egy részét. December hónapban pedig két alkalom­mal — szakszervezetünk szék­házáruik színháztermében, ne­ves fővárosi művészek fellé­pésével — műsoros estet ren­dezett a tiszteletükre. Ismételten köszönetet mon­dunk a szaktársaknak és szak­­társnőknek eddig végzett ered­ményes munkájukért, s kér­jük, hogy aktív részvételükkel, gyakorlati tapasztalataikkal a jövőben is segítsék a buda-­­pesti bizottság előtt álló fel­adatoknak olyan módon való megvalósítását, hogy az vala­mennyi postás dolgozó etet­és munkakörülményeinek to­vábbi javulását, a posta ered­ményeinek fokozását eredmé­nyezze. Tíz esztendő a Központi Távíróhivatal életében Tíz évvel ezelőtt vált ki a felügyelőhivatali szervezeti egységből és alakult újjá szer­vezetileg a Központi Távíró­hivatal. Az elmúlt tíz eszten­dő a nagy fejlődés, a jó ered­mények időszaka volt. Ezalatt megtette kötelességét a Köz­ponti Távíróhivatal minden dolgozója. A jól végzett mun­kát bizonyítja a tizenhárom­­szoros élüzem kitüntetés, a három Minisztertanács— SZOT várusorzászló, az 51 ,,Posta Kiváló Dolgozója” mi­­niszteri kitüntetés, a két Szocialista Munkáért’­ érdem­­érem a két „Munka Érdem­­érem” és a kiosztott, mintegy félmillió forint jutalom. E mögött az elismerés mö­gött nagymértékben a megja­vult munka található: a táv­iratok belkezelési ideje lecsök­kent, a hibásan leütött betük mennyisége a 10 év előttinek töredékére esett le. A betű­­leütési sebesség megnöveke­dett. A távíróberendezések jó­ságfoka megjavult. Az üzem­kiesés ideje évről évre kisebb. A forgalom és a fenntartott berendezések mennyisége nagymértékben emelkedett. . Az egy főre eső teljes teljesít­ményi érték jóval meghalad­ja a 10 év előttit. A tízéves évforduló küszö­bén meg kell emlékeznünk a hivatal előtt álló közvetlen feladatokról. A tennivalókat nagymértékben megszabja a szolgáltatásainkat igénybe ve­vő szervek, vállalatok és ma­gánszemélyek velünk szemben támasztott mind nagyobb és nagyobb igénye, a forgalmi munka nagyobb tömege és jobb minőség kívánalma. Meg­szabják feladatainkat a má­sodik ötéves terv keretében várható beruházások is. Az előfizetői nemzetközi távvá­­lasztás létesítése, az áttávira­­tozást kiküszöbölő TGX köz­pont és hálózat létesítése a telekhálózat fejlesztése, a táviratközvetítő (02) munkahe­lyei számának felemelése mind olyan feladatok, ame­lyek az elkövetkező 10 évre — az elmúlthoz hasonlóan — sok alkalmat adnak a Központi Távíróhivatal dolgozóinak és vezetőinek még nagyobb tel­jesítményekre. Kálmán Béla

Next