Postás Dolgozó, 1964 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

t*m­TAKTTAH DOSTES DOLGOZÓ Hogyan történik az időközben magasabb iskolai és szakmai végzettséget szerzett dolgozók rangbérbesorolása? A postásdolgozókat iskolai végzettségűi­ és — többségük­ben — postai szakképzettsé­güknek megfelelően az I—V. szakcsoportba és ezen belül a beszámított, vagy szolgálatban eltöltött évelőnek megfelelően 10—1 fizetési fokozatba kine­vezik. A kinevezés feltételé­vel nem rendelkező, illetve az óraszámátalányos­ dolgozóik, amíg a kinevezés előfeltételét meg nem szerzik, s az óraáta­­lányos dolgozók, amíg nem tel­jes napi elfoglaltságúarc, csak besorolásban részesülnek. . A postásdolgozók bérrende­zését szabályozó utasítás mó­dosítja az egyes szakcsoportba való kinevezés feltételeit. Eze­ket az előírásokat azokra a dolgozókra kell alkalmazni, akik a még hiányzó szakmai képzettséget, vagy iskolai vég­zettséget a részükre előírt időn belül nem szerzik meg. Hasonlóképpen kell alkalmaz­ni az új feltételeket azokra a dolgozókra is, akiket az utasí­tás hatályba lépése — 1964. január 1. — után neveznek ki. A korábbi rendelkezések alapján kinevezett dolgozók­nál az új előírásokat csak ak­kor lehet alkalmazni ,­­ amennyiben az előnyösebb a réginél. Ők a kinevezésüket megtartják és szakcsoportju­kon belül az előírt várakozási idő eltelte után fokozatosan előlépnek. Az utasítás a továbbiakban előírja, hogy a már kineve­zett dolgozók rangbérbesorolá­­sát felül kell vizsgálni és amennyiben a jelenlegi fize­tési fokozatuk alacsonyabb —­ nem felel meg a szolgálati éveknek —, úgy rangbérbeso­­rolásukat és várakozási idejü­ket az utasításnak megfelelő­en módosítani kell. A már beszámított szolgálati időn kívül figyelembe kell venni az 1950. március 1. utá­ni soronkívüli kinevezéssel nyert éveket is. PL: jelenleg a 111. szak­csoport 7. fizetési fokoza­tába kinevezett dolgozónak, aki 1948. január 10-én ke­rült a postához és csak 1954. január 1. várakozási idővel nevezték ki az ak­kori rangbérrendszer III. szakcsoport 16. fizetési fo­kozatába — ami 1957. év óta és jelenleg is a 111. szakcsoport 10. fizetési fo­kozatának felel meg — az előírt várakozási időket fi­gyelembe véve, automa­tikus előléptetésekkel 1964. január 1-én a III. szakcso­port 6. fizetési fokozatba kellene előlépnie. Mint em­lítettük, az új szabályozás szerint a kinevezett dolgo­zók rangbérbesorolását fe­lül kell vizsgálni és a meg­állapított szolgálati idő kez­detét figyelembe véve kell a fizetési fokozatot és a vá­rakozási időt megállapítani. Ezek szerint a fenti eset­ben az érdekelt dolgozót 1964. január 1-től a 111. szakcsoport 5. fizetési foko­zatba kell kinevezni, 1963. január 1. várakozási idővel. Egy másik dolgozó, aki időközben magasabb isko­lai végzettsége­t, és szak­mai képzettséget szerzett és a 111. szakcsoportból a II. szakcsoportba sorolták át, az előző utasításoknak megfelelően azonban egy­­gyel alacsonyabb fizetési fokozatba került. Ez a dol­gozó időközben soron kí­vüli kinevezésben részesült, ezért az egyenes átsorolást számára nem alkalmazhat­ták. Az új utasítás szerint a soronkívüli kinevezéssel nyert évek számának, fi­gyelembevétele mellett taggbérbesorolását is meg kell vizsgálni, és azt úgy kell módosítani, hogy a szolgálati idejének kezdeté­től számított évekhez hoz­zá kell adni a soronkívüli kinevezéssel nyert éveket, s az összévek alapján az új fizetési fokozatot és vára­kozási időt megállapítva ki­nevezni. 1964. január hó 1-től kezdő­dően nemcsak a kinevezés fel­tételeivel, hanem az előírt is­kolai végzettséggel rendelkező, a 10. fokoztaba besorolt dolgo­zót a szakcsoportjára előírt szakképzettség megszerzése esetén a bizonyítvány — okle­vél — bemutatását követő hó 1-vel abba a fizetési fokozat­ba kell kinevezni, mely a pos­tán eltöltött évei alapján a dolgozót megilleti. Pl.: az 1963. március hó­napban felvett középisko­lai érettségivel rendelkező dolgozó 1964. év június hó­napban megszerzi a kö­zépfokú postai szakképzett­séget, július hó 1-től a III. szakcsoport 10. fokozatába, 1963. január 1. várakozási idővel kell kinevezni. Amennyiben a 8 általános iskolai végzettséggel tiszti munkakörbe felvett dolgozó a középiskolai végzettséget meg­szerzi, akkor a IV. szakcso­port 10. fokozatából a III. szakcsoport 10. fizetési fokoza­tába kell átsorolni. Hasonló­képpen a 6. vagy 7 általános iskolai végzettséggel rendelke­ző kezelői munkakörre felvett dolgozót, amennyiben a 8 ál­talános iskolai végzettséget megszerezte, az V. szakcsoport 10. fokozatából a IV. szakcso­port 10. fizetési fokozatába kell átsorolni. Amíg azonban közép-, illetve az alapfokú szakképzettséget nem szerzik meg, kinevezni őket nem le­A postásdolgozók bérrende­zését újonnan szabályozó uta­sítás hatályba lépése után — 1964. január 1-től —, alkalma­zott dolgozók megelőző, a pos­táin kívüli munkaviszonyának azt a részét, tehát azokat az éveket, amelyeket azonos vagy olyan munkakörökben töltöttek el, amelyekben a megszerzett képzettséget és gyakorlatot a posta munkate­rületein is hasznosítják, a ki­nevezésre jogosult postaszerv vezetője — az igazgatóságok, központi postaszervek vezetett és vállalat igazgatója, az ille­tékes megyebizottsággal, illet­ve szakszervezeti bizottsággal egyetértésben — beszámíthat­ja, amennyiben az érdekeit dolgozók munkájukkal, vala­mint magatartásukkal azt ki­érdemlik. Hgen munkakörök és kép­zettségek vagy végzettségek lehetnek: mérnök, közgazdász, technikus, műszerész, könyve­lő, gép- és gyorsíró, magasépí­tési vagy gépészeti technikus, stb. A postán kívüli idő postai szolgálati időbe való be­számítása nem jelent minden esetben egyúttal kinevezést is. Mert, mint az előzőekben már ismertettük, a rangbér besoro­lásnak és a kinevezésnek szak­csoportonként előfeltételei vannak. A feltételekben azon­ban szerepelnek olyan iskolai végzettségek is, amelyek mel­lett szakképzettség megszerzé­se nincs előírva, tehát mérnö­köket, felsőfokú műszaki tech­nikusi vagy műszaki techniku­si oklevéllel, stb.-vel rendel­kező dolgozókat nemcsak be­sorolni kell, hanem postai szakiképzettség nélkül egy év után ki is kell nevezni. A népgazdaság más terüle­tén szerzett képzettséget, amennyiben az érdekeit dolgo­zóknak a postai szolgálatba beszámítják, a beszámított idő­nek megfelelő fokozatban ed­dig besorolt dolgozóként kell nyilvántartani, amíg az előírt kinevezési előfeltételeket nem szerzik meg. Azonnali hatállyal elbo­csátott dolgozók időbeszá­mítására nem kerülhet sor. Ezt az esetleges munkábaállást megelőzően az érdekeit dolgo­zó tudomására kell hozni. A postai szolgálatot megelő­ző, postán kívüli munkavi­szonynak postai szolgálati idő­ként való beszámításáról szóló intézkedés részben feloldja az 1957. évben megjelent utasítás megkötöttségét. Mint ismere­tes, 1957. június 1-e előtt a postai szolgálati időt megelő­ző más munkaterületen eltöl­tött időt, illetve legfeljebb 20 évet lehet beszámítani a pos­taszolgálati időbe. Jogosan merülhet fel az elő­ző utasítás érvénybenlevőségé­­nek ideje alatt (1957—1964-ig) munkaviszonyt létesített dol­gozók részéről a jogos kérdés: az előző, időket mikor és mi­lyen formában számítják be? A Postavezérigazgatóságnak a szakszervezettel együttesen kell ezt a kérdést, is minél gyorsabban és eredményeseb­ben rendezni. A szakszervezet elnöksége és a szakkollégium közös határo­zata mindkét említett szervet arra kötelezte, hogy a problé­mák megoldására 1964. év első felében dolgozzon ki javasla­tot, költségkihatással együtt. A javaslatot és költségkihatást úgy kell elkészíteni, hogy az a félév során megoldásra is kerüljön. *■ het. Szakképzettség megszer-­ zésekor a bizonyítvány bemu­tatását követő hónap 1-től a­ dolgozót abba a fizetési foko­zatba kiéll kinevezni, amely a­ postán eltöltött — vagy beszá­mított — évei alapján megil­­­leti. Azokat a kinevezett dolgo­zókat, akik magasabb szak­csoportra előírt iskolai vég­zettséggel rendelkeznek, és szakképzettséget megszerzik,­ ezt munkakörükben hasznosít-; ják, a képzettség megszerzését­ követő hó 1. napjával — a már előírt fizetési fokozatának és­ várakozási idejének megfelel: b­an­k egyenes átsorolással­­ kell magasabb szakcsoportból kinevezni. PL: középiskolai végzett-­ séggel és középfokú postai­ képzettséggel rendelkező, III. szakcsoport 7. fizetési­ fokozatába kinevezett dol-,­gozót, aki a felsőfokú szak­­képzettséget megszerezte, a 11. szakcsoport 7. fizetési­ fokozatába kell átsorolni, illetve kinevezni. Hasonlóképpen kell átsorol­ni és kinevezni a IV. szakcso­portból azt a dolgozót, aki tiszti munkakörben dolgozik, középfokú postai szakképzett-, jeggel rendelkezik és közép-, iskolai (érettségi) végzettséget szerez. Az új rangbérbesorolási rendszer kedvezőbb a postásdol­gozók részére. Megszünteti mindazokat a megkötöttségeket, amelyek elég sok postásdolgozó panaszának tárgyát képezték. Ugyanakkor a felmerült sérelmek többségét orvosolja, elhá­rítja azokat az akadályokat, amelyek a továbbképzést és a rang szerinti bér egészséges növekedését gátolták. Sok olyan energiát szabadít fel, melyek eddig a sérelmek fel­terjesztésében, azok megválaszolásában vesztek el. Most már ezt az energiát is a szakmai képzés, az iskolai végzettség növe­lésére, a pontosabb , minőségileg jobb, gazdaságos és kultu­ráltabb postai szolgáltatás, a megnövekedett feladatok ellátá­sára lehet és kell fordítani. Mit kell tudni a népgazdaság más ágazataiból a postához kerülő dolgozók idejének beszámításáról? ÍRD, OLVASD, TERJESZD A POSTÁS DOLGOZÓT! 3 Postásdolgozók az év végi csúcsforgalomban A 62. sz. postahivatal irányítási osztályának törzsgárdája megfeszített munkával dolgozza fel a beérkező anyagot A továbbító osztály dolgozói csomagirányítás közben A miskolci postaforgalmi dolgozók az ünnepi csúcsforgalmi időszakban több mint egy mil­lió darab levelet dolgoztak fel A Budapest 72. sz. postahivatal felvételi termében minden írópult foglalt. A rendkívüli for­galomra jellemző, hogy a felvételi osztály az ez évi, bevetel irányszámait már az ünnepek előtt teljesítette. A kedvezőtlen időjárás által okozott menet­rendi eltéréseik a közvetítő osztály dolgozóit komoly feladatok elé állították. Szorgos kezek ra­kják a záhonyi mozgóposta kocsit , Miskolc 2. sz. postahivatalban az év végi csúcsforgalomban 34 ezren felül volt az át­menő csomagok száma

Next