Postás Dolgozó, 1971 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

VIrÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A POSTÁSOK SZAKSZERVEZET­ÉN­E­K LAPJA . N­em Arany János találta ki a „csúcsforgalom” szót. Igazán nem illik a szép, óbor zamatú magyar­­sarak kincsestárába, nyel­vünk halhatatlan mestere bi­zonyára kipellengérezte volna. Uramisten, hogy kirína e szó, mondjuk a „Toldi”-nak, ennek legszebb magyarsággal írott népi hőskölteménynek a sorai közül! Pedig igazán mondom, szinte népi hőskölteménybe il­lik, amit e forgalom jelent. Egyszerű, dolgozó embereknek, a mindennapok Toldi­jainak munkájáról, tetteiről van szó, azokról, akik a karácsonyi csúcsforgalomban álltak helyt. Az ezrek és tízezrek közül né­hányról szól ez a „lírai” vallo­más, de amikor őket köszön­töm, mindannyiukra gondo­lok. Budapest, sőt az ország kará­csonyi csúcsforgalmának „leg­forróbb góca”: a 70-es hivatal csomagosztálya. Harmincadik karácsonyát szolgálta itt Haj­dú Lajos csomagfeldolgozó, irányító. Még közelebbről: a Népstadion utcában felállított csúcsforgalmi fedett rakodó­hely volt a posztja. Ez az új rakodóhely — a régebbi szűk, katonai sátrakkal szemben — korszerűbb munkakörülmé­nyeket nyújtott — nem úgy azonban az időjárás! Éppen a csúcsforgalom csúcsnapjaiban a december 23-i és 2­4-i sűrű havazás tette próbára erejüket! A központi épületből, a csomagosztályról kellett áthordania hatodmagá­val a csomagokat a rakodó­helyre. A térdig érő hóban bukdácsolva támogatták, húz­­ták-vonták a dzsipp után kap­csolt targoncasort, amelyen a magasra polcozott csomaghe­gyek minden huppanónál, buktatónál ledőléssel fenye­gettek. Gyorsan és mégis gonddal felrakodni, lerakodni, s újra térülni, fordulni ezen a terepen! Meg sem tudhatná számolni senki, hogy hányszor rakodtak, fordultak a 12 órás műszakokban! A 70-es csomagosztályára a nehéz napokban 20—24 000 csomag érkezett, ebből átlag 15—16 000 csomagot kellett át­szállítani a Népstadion útra. S itt, a szűk folyosótérben kettős járatok szerinti pontos sorrendbe, 5—600-as gúlákba osztották, hogy reggel, a cso­magkézbesítők munkájában ne legyen fennakadás. A ne­héz munka közben mennyi fe­gyelemre, szakismeretre, szer­vezőkészségre volt szükség! Hiszen Hajdú Lajos mellé hat alkalmi munkás volt beosztva. Tehát minden egyes munka­fázist munka közben kellett megmutatni a többieknek. S az alkalmi munkások fele egy­­egy műszak után cserélődött, mert szabad napot kértek, vagy elmentek, nem bírták. Mert mi is adhatna­­ erőt eh­hez? A postai szolgálatnak az az önfeláldozó szeretete, amely a Hajdu-típusú férfiakat jel­lemzi. És mégsem a maga munká­ját emlegeti. (A barátaitól és főnökeitől tudom meg: a 12 órás műszak után, reggel nem mert hazamenni, mert amikor meglátta őt a felesége a kime­rültségtől sápadtan, hótól, iz­zadtságtól csontig fagyott ru­hájában, sírva fakadt...). Kiss Gáspár gépkocsivezetőről be­szél, akivel együtt bajlódtak a targoncákkal, együtt ásták ki a hóból a besüppedt kereke­ket, ahol a rakodásban is úgy segített, mintha feladata len­ne. A szakmai utánpótlás szinte személyes gondja, hi­szen 54 éves, de nincs utóda! Amikor a „csúcsforgalmi offenzíva vezérkarával” Bala­toni István hivatalvezetővel, s két helyettesével, Dallos Kál­mánnal és Házi Mihállyal be­szélgettem, mindhárman a szocialista brigádok példamu­tatását emlegették! Pók Mi­hály, Lázár János, Mikóczi Vilmos, Somogyi Gyula, Ko­vács Vendel, Egyeki Zsolt brigádját. Egyeki Zsoltról nem először írok, a jubileumi postás szel­lemi vetélkedőn is a legjob­bak közé tartozott; ugyanúgy, most is, a csomagosztály futó­szalagja mellett, amely több üzemzavar után a csúcsforgal­­mi időszakban indult meg új­ra... Karácsony estéjén telefonon beszéltem vele. Hadd valljam meg, e „lírai vallomás” kere­tében: valahogy furcsa volt, amikor a karácsonyfa mellől, családi körömbe hívtam őt — aki azon az éjsza­kán is ott dolgozott a futószalagon ára­dó csomagok között..., s nemcsak csupán akkor, hanem az ünnepek minden éjszaká­ján... önként vállalta ezt brigádjával. Karácsony éjsza­káján 20 000 csomagot dolgoz­tak fel. Amikor azt mondtam Egye­ki Zsoltnak, hogy Varjú Elek osztályvezető szerint, ő a leg­ügyesebb brigádvezető, őszin­te zavarral hárította ezt el magáról. Szerinte a jó szerve­zést a csúcsforgalomban most az jelentette, hogy a megelőző termelési tanácskozásokon, a szakszervezeti bizalmiak akti­vitása révén és a dolgozók va­lóban kollektív szellemével teremtették meg , a munka alapfeltételeit. Mint ahogy Hajdú Lajos mások munkáját emelte ki úgy ő is, azokét a hivatali dolgozókét, akik ön­ként jelentkeztek, hogy segít­senek a csomagfeldolgozásban. Minden offenzíva sikere a frontkatonákon dől el, bármi­lyen jól dolgozik is a vezérkar és az utánpótlás, muníció szál­lítás. A csomagkézbesítés a „tűzvonal”. Hadd szóljak vé­gül a front másik hőséről, Vastag György csomagkéz­besítőről. A hivatal egyik legnehezebb területe az övé Angyalföld, messze szétfutó utakkal és ut­cákkal. Hatvanhat kilométer útvonal! Két kilométerrel több, mint ahány éves... A 17 éves technikumi diák, akit mellé osztottak be, bizony nem tudott vele versenyezni, abban a munkában, amely nem is­­ a­­ „terepen” kezdődik, hanem már bent, a rakodóhe­ly­en. Hány mázsa csomagot emelt reggelenként, „bemele­gítésül”, hogy járata és pót­­járata 150—170 csomagját szétossza, újra csoportosítsa, most már utcák szerint. S e valóban toldi-i fizikai mun­ka közben mennyi koncentrá­lásra volt szüksége! A 43-ik karácsonyon! Negy­venhárom év karácsonyi sze­­retete köszöntse őt , „az An­gyalföld Gyuri bácsiját”! Székesfehérvár 2-es hivatal­ban találkoztam olyan férfi­akkal, akiket joggal sorolha­tok a vidéki hivatalok „toldi­­jai” közé. A 33 éves Barabás János vállas, izmos férfi, cso­magrakodó és „első targoncás”. A tizedik karácsonyon volt már a járati csomagosztály örömhozója. A nagy állomásra befutó vonatok és a raktár kö­zött rohamtempóban, kellett térülni-fordulni a térdig érő hóban a 6 mázsás elektromos targoncával s ráadásul van­nak olyan sűrített időszakok, amikor másfél órán belül négy távolsági, és két szárnyvonal­ menethez, illetve menettől kell a rakományt behozni, kivinni, behozni és megint kivinni. Itt csak perceik jutnak egy-egy mozgonyi csomag le- és felra­kodására! Karácsonykor e rö­vid percek alatt 70—30 csoma­got kellett levenni és ugyan­ennyit felrakni! 3—4000 átme­nő csomagot, hozzá 1000 helyi csomagot megmozgatni, szor­tírozni, többször is...! Matkovics Gyula hivatalve­zető: a dolgozók egyéni helyt­állásán túl a 2-es hivatal szo­cialista brigádjainak kollek­tív tanuságtétele volt a csúcs­­forgalmi munka. A „Törek­vés”, a „Kossuth” komplex­­brigádok keretében, amikor szükség volt rá, a levélirányí­tók segítettek a csomagosok­­nak és fordítva. A maga nagy elfoglaltsága mellett így segített Barabások­­nak például Meszlényi Mihály levélosztó, egy év híján ne­gyedszázados postai gyakorla­tával és lelkiismeretességével. Holott nekik is kijutott a ka­rácsonyi és újévi levéláradat­ból bőven ... ! Meszlényinek negyedmagával a napi 600 1 70 000-es levélforgalom idején úgy járt a keze az osztópolcok között, mint a motolla. A karácsony hetében „bekö­szöntött” havazás, és hóvihar nehezítette meg a fehérvári kézbesítők munkáját. Fodor Sándor 35 éves egyesített kéz­besítő reggel 6 órától este 7-ig, sőt nyolcig is szolgálatban volt. Területén 1500 a tévé­­rádióelőfizetők­­ száma. S ő nem panaszkodott, annak örült, hogy nem kell neki, mint korábban 17 évig vidék­ről munkába járni, 3 órakor kelni­. Lakást kapott! A 23 éves Arató István cso­magkézbesítő szűkszavú em­ber, de csak ha magáról kell beszélnie, szívesebben dicséri társait, a „fiatalok brigádját”, a 30 éves Pajor Istvánt, a 20 éves Sinka Mihályt, a 13 éves Biróczi Zoltánt... A hivatalvezető viszont élénken méltatta Arató mun­káját. Olyan nagy körzet az övé, hogy úgy szokták monda­ni, „övé a fél város”. Naponta két és félszáz csomagot is ki­hordott járatán, amelynek ja­varészén három-négyemeletes lakótelepek emelkednek — lift nélkül. Ha lett volna itt a hivatalban elektronikus szá­mológép, azon talán ki lehetett volna számolni, hány száz emeletet gyalogolt 1970 kará­csonyán a nehéz csomagok­kal Arató István. De hát a kézbesítés gépesítésére egyelő­re még elképzelés sincs, tehát még jó ideig emberi munka hősiességét példázza a postá­sok lelkes fáradozása. Kárpáthy Gyula BUEK. — ezt kívánják egymásnak dolgozóink az új év kü­szöbén. Legtöbbször a postások részéről hangzik el a jókíván­ság, mert ők azok, akik nap mint nap találkoznak a lakos­sággal, s az emberek barátsággal kívánnak viszont minden jót a postás „bácsiknak”, egyszóval mindannyiunknak. Köszönjük a jókívánságokat, s minden okunk megvan arra, hogy biza­kodóan tekintsünk az új esztendő és az azt követő elé. Hogy miért? Ugyanebben a lapban több hasábon keresztül tudó­sítjuk olvasóinkat a IV. ötéves terv postai céljairól. E nagy terv a korábbiaknál még megalapozottabb, hiszen először tör­tént meg, hogy annak jóváhagyása előtt a központi vezetőség fórumán csiszolták, finomítják, majd elfogadásra javasolják. Igen, új alkotó szelek fújdogálnak hazánkban, íme a példa: saját dolgozóinkat, terveinket a szervezett postásság képviselői formálták. Bizonyára figyelemmel olvassák majd a terv részleteit, azt, hogy az elkövetkező öt esztendőben a Magyar Posta mű­szaki színvonala jelentős mértékben növekszik. S itt, egy mondat erejéig meg kell jegyezni: az új létesítmények átadá­sával együtt jár a munkakörülmények nagymérvű javulása is. S ez a tény szakszervezetünk számára soha nem volt, és soha nem lesz közömbös! Ugyanígy nem közömbös az sem, — ami­re a központi vezetőség ülésén a főtitkárunk hívta fel a fi­gyelmet —, hogy a terv végrehajtásának anyagi alapjait min­denekelőtt a postásságnak kell megteremtenie, hogy elérjük a tervidőszak során az egyhavi nyereségrészesedést, vagyis a 13. havi fizetést. Ki merné állítani ezek után, hogy a postás dol­gozók anyagilag és erkölcsileg nem érdekeltek a tervek végre­hajtásában. Tehát vannak terveink, megalapozottak, megvan a végre­hajtáshoz szükséges több tízezres postás­tábor lelkes, becsü­letes munkája, a szocialista munkaversenyben részt vevők nagy serege. Boldog, munkasikerekben gazdag új esztendőt kívánjunk egymásnak, s a kívánságok öltsenek testet az elért eredmé­nyekben. évi. évfolyam, 1. SZÁM ÁRA eo FILLÉR JÓ MUNKÁT! A Központi Vezetőség legutóbbi ülésén a III. ötéves terv várható teljesítéséről is szólt a vezérigazgató­helyettes. örömmel jelentette: a terveket a postás dol­gozók majdnem minden vonatkozásban túlteljesítették. Igen, ez tény! Gazdagabbak vagyunk eredményekben, s tapasztalatokban is. Amikor arról szólt, hogy például megépült egy távbeszélő központ, vagy 154 ezerrel nö­vekedett a bekapcsolt állomások száma, akkor ezrek becsülettel végzett munkáját ismerte el. A dolgozók tudatos törekvése az eredményesebb, jobb munkára a szocialista munkaverseny-mozgalmak­­ban nyilvánult meg. Az elmúlt években például a lenini jubileumra, a felszabadulás 25. évfordulójára, s a párt X. kongresszusára kezdeményeztek a postás dolgozók is. A kezdeményezések mozgató­rugója a közösségért érzett felelősség, amely a munkahelyen végzett becsületes munkán túl, más kötelezettség­vállalásokban is megnyil­vánult. A Rádió- és Televízióműszaki Igazgatóság dolgo­zói például 573 munkanappal, mintegy 220 ezer forint ér­tékű munkát végeztek az árvízkárosultaknak , szabad időben. Vagy a Debreceni Postaigazgatóság dolgozói fi­zikai munkát végeztek a károkat szenvedett postás csa­ládok otthonának építésénél. E cselekedetekben észreve­hető a gondolkodásban végbement változás, a közössé­gért, a szocialista társadalomért érzett szeretet. Előfordul, hogy a postás dolgozók munkájáról nem úgy beszélnek, nem úgy ítélik meg, mint ahogyan azt az előzőekben írtam. Nemcsak kívülállók, de postások kö­zött is ak­ad ilyen vélemény. Tény, hogy az utóbbi 1-2 évben egyes szolgáltatásaink minősége romlott. Nőtt a távolsági beszélgetések várakozási ideje, a zavaridő sem kedvező mindenütt. Sok a gond a kézbesítés, különösen a hírlap- és táviratkézbesítés körül. Hogyan egyeztet­hető ez össze az előbbi megítéléssel? Alapvetően arról van szó, hogy a nagymérvű teljesítményfelfutással nem t­artott lépést a műszaki fejlesztés. A postás dolgozók ne­héz körülmények között, becsületes munkával tudták csak az ilyen szintet is biztosítani. Ezzel nem védeni kí­vánom azokat, akiknek fegyelmezetlensége, pontatlan munkavégzése adott okot a jogos panaszokra. E­bből adódik, a mostani tervidőszakra, az első és leg­fontosabb feladat: a műszaki fejlesztési tervek ha­táridőre történő teljesítése. Sok hasznos tapasztalat áll rendelkezésre, a postán belüli és a postán kívüli válla­latokkal való hasznos együttműködésről. E megállapo­dások minden oldalról való betartása fontos postai és munkavállalói érdek. A terv csak akkor valósul meg, ha az új létesítmények, berendezések kellő időben üzembe lépnek. Rajtuk a nagyobb forgalomigény minőségileg is jobb színvonalon lesz kielégíthető. Egyúttal hatéko­nyabb is lesz a dolgozók munkája. A szakszervezeti bi­zottságok, tanácsok a jövőben szorgalmazzák a szocialis­ta együttműködési szerződéseket, s az azokban vállalt kötelezettségek pontos elvégzését. A szakszervezeti szervek kísérjék figyelemmel, hogy a munkavégzéshez szükséges személyi és tárgyi feltéte­leket biztosítsák. Szorgalmazzák, hogy rendelkezésre álljon a létszámnorma szerinti szükséges létszám a kö­zönséggel közvetlen kapcsolatban lévő munkaterülete­ken. Ezt az évenkénti fejlesztésből és természetesen a belső átcsoportosítás, a különböző termelékenységnöve­kedést eredményező intézkedések növekedésében fel­szabaduló tartalékból kell biztosítani.S­zerintem jelentős az a belső tartalék is, ami a pos­tás dolgozókban , a közöttük nagy számban lévő ifjúságban van. A mozgalmi szervek, a szakvezetők, a ve­lük való rendszeres foglalkozással érjék el, hogy az if­júság egyéni munkaversenymozgalomban tömegesen ve­gyen részt, s mielőbb váljon kitűnő szakemberévé mun­katerületének. E tartalékok hasznosításával egyúttal enyhül az egyenlőtlen terhelés is. Ez azért is szükséges, mert egyes munkaterületeken,­­ például a nagyhivata­lok felvételi szolgálatában, és a kézbesítőknél a munka­­intenzitás nem növelhető tovább. Egyébként a szocia­lista munkaversenynek nem is lehet ez a célja! Ha vala­hol mégsem sikerül a norma szerinti létszámot bizto­sítani, tartós létszámhiánnyal dolgoznak, ezt az anyagi és erkölcsi ösztönzők elosztásánál feltétlenül juttassák kifejezésre. Többször hangoztattuk — de nem érvényesül meg­felelően —, hogy egy-egy feladat elvégzését előre meg­határozott jutalom kilátásba helyezésével ösztönözzék. Ez különösen a munkásoknál, a velük kapcsolatban lévő műszakiaknál lenne elsősorban ösztönző. A szocialista brigádvezetők tanácskozásán (a postásokén és az orszá­goson is) joggal felvetődött, hogy a mozgalom anyagi, er­kölcsi elismerése nem megfelelő. A kormány és a SZOT Elnöksége a múlt évben rendezte ezeket. A postai ren­delkezés a közeljövőben nyilvánosságra kerül, de amíg az hatályba lép, törekedni kell a mozgalomban kitűn­­teknek az eddigieknél fokozottabb megbecsülésére. A feladatokkal együtt azt is ismertessék a dolgozók­kal, hogy ha a meghatározott feladatokat elvégzik, mit is kapnak érte. A szakszervezeti bizottságok, a Köz­ponti Vezetőség ülése után abban a helyzetben vannak, hogy a bérfejlesztéstől a szociális fejlesztésig mindent ismernek a posta terveiből. A felvilágosító munka során ismertessék ezeket is a dolgozókkal. Minden bizonnyal az életszínvonal és a munkakörülmények fejlesztésére irá­nyuló tervek találkoznak a postás dolgozók nagy többsé­gének helyeslő véleményével, egyetértésével. A postás dolgozók jövedelemfe­jlesztése, a munkakörülmények ja­vítása, a munkásszállók, és nem utolsósorban az üdülő­fejlesztés hozzájárul a postás dolgozók jobb hangulatá­nak kialakításához és egyúttal a munkahelyi hűség és be­csülettel végzett jó munkán keresztül a tervek teljesíté­séhez, túlteljesítéséhez is. BIRO BODIS JÓZSEF 1971 JANUÁRt

Next