Postás Dolgozó, 1972 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A POSTÁSOK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA Nagy Imre, a helyi postahivatal vezetője ma már férfiasan bevallja: sok álmatlan éjszaka előzte meg a külterületi kézbesítők hagyományos módszerének megreformálását. Márpedig a külterületeken élő lakosság postai igényeit is mindenképpen ki kell elégíteni. Ha másképp nem megy, új módszerek bevezetésével. A kéthavi gyakorlat kedvező tapasztalatai után nyugodtan telnek el a hivatalvezető éjszakái. Demeter Sándor külterületi kézbesítő vezette terepjáró kocsiba ültem, s nekivágtunk a határnak. Öt járás helyett 18 támpont A korábbi öt járásban 18 támponton szerelték fel a tanyavilág lakóinak közös postaládáit. Mindenki megkapta hozzá a saját kulcsát. Demeter Sándor alig töltötte be a 18. életévét, és máris nagy szakmai múlttal rendelkezik: öt évig rótta gyalog, majd kerékpárral a tanyákat. Ott ül a volánnál, s hátul a ,,minihivatal”. Gyalog valamennyien soksok kilométert tettek meg az úttalan utakon, hidegben és tűző napon. Micsoda különbség: napi száz kilométert kocsikázni, vagy gyalog, kerékpárnyeregben cipelni a táskát! A kézbesítő elégedett, mert a korábbi ezerötszáz helyett már az első hónapban kettőezer-ötszázat talált fizetéskor a borítékban. A hetes támponton Ágoston Lajosné kamasz fiával együtt várt bennünket. — Őszintén szólva — mondja Ágostonná —, nekünk jó ez az új módszer, így mindennap pontosan, időben kapjuk meg a postát. Ez nagyon fontos, mert több újságot fizetünk elő, és nem mindegy, hogy időben kapjuk-e meg vagy sem. Vártam „Sándorkát”, hogy tegnap megtalálta-e a szekrényben az újságelőfizetési pénzt. A lottót is itt vesszük. Továbbmentünk, de Fehér Kálmán, a 7/90-es számú levélszekrény tulajdonosa integet: átadja az újság-előfizetési díjat, no meg az ilyenkor szokásos újévi jókívánságokat. — Szerencsés utat! — mondja Fehér Kálmán, aki a Búzakalász Tsz traktorosa. Mi pedig gyúrjuk magunk alá a kilométereket. A Búzakalász Szövetkezet gépműhelye melletti támponton Tóth Péterné adminisztrátor átveszi a postát, s állatgondozójuk hírlap-előfizetési díját adja át. Szívesen válaszol: Bevált a kézbesítési rendszer, mert a tanyai lakosság a szekrényét mindig megtalálja, és a számára kedvező időben tudja azt üríteni. Ha például korábban a gyalogos vagy a kerékpáros kézbesítő nem talált odahaza senkit, akkor szomszédok híján nem hagyhatta ott a fontosabb küldeményt. Találkozás a lakossággal Demeter Sándor megjósolta: Turgonyban sokan várják. S valóban a központi gócon — közvetlenül a szövetkezet vegyesboltja előtti levélszekrényeknél , vagy harmincan álldogáltak. Akár az órájukat is a posta érkezéséhez igazíthatnák. Mire az asszonyok a boltban befejezik napi vásárlásaikat, addigra már egymás után intézhetik el a postással dolgaikat. . Török István, a Búzakalász Tsz dolgozója köszönti elsőnek a postást. — Mert ide két kilométerre lakom, és bizony korábban csak ritkán láttam élő postást. Nem is csodálom, mert ősszel és télen nem könnyű a tanyára kijutni, így nem gondolhattam újság-előfizetésre sem. Sokan azt mondják: nem jó ez a központi szekrényrendszer. Én mondom, ne hallgassanak rájuk, mert nagyon is jó. Nekem elhihetik! Gazda Zoltánné, a bolt vezetője ugyancsak illetékes a nyilatkozatra: — Én, kérem, még a déli, nyitvatartási időt is megváltoztattam azért, hogy a postás és a lakosság közötti összhangot erősítsem. Tudom, aki ide jön, és megvárja a postát, az egyben a vásárlást is elintézi. Tehát két legyet üt egy csapásra. Tessék megnézni, hogy milyen jó dolog látni, csaknem mindenki újságot szorongat a kezében. Régen lakom itt, neveltem a gyermekem, most katonatiszt. Bizony, amikor iskolába járt, szerettünk volna mi is sok újságra előfizetni, de hát akkor nem érkezett meg időben. Csizmadia Lászlóné szb-titkár: A hivatal vezetésével együtt izgatottan vártuk az első tapasztalatokat. Sikerült! A régi kézbesítés fárasztó és elavult, s bizony, alkalmas embert már nemigen lehetett találni. Javult a kézbesítők munkakörülménye is. Fűtött terepjáró kocsiban dacolnak még a hófúvással is. Abrankó Endre Kuruclesi út 8/B Novemberben beköltöztek! A január elejei estén így minden ablak világos. Hatalmas erkély mindegyik előtt, s szemben a János-hegy. Szép ház, vonzó környezet. Vaalmivel előbb érkeztem, mint Kiss László, a Postások Szakszervezete munkatársa, a lakások, illetve az itt lakók patrónusa. Még egyszer körbesétálok, a bejárati ajtó mellett kilenc csengő. Kilenc boldog lakástulajdonos. Címük: Kuruclesi út 8 B. Kiss Lászlóval becsöngetünk a földszinten Makai Tiborékhoz. — Jöjjenek csak beljebb! — invitál a szívélyes férfihang. Mit is lehet egy vadonatúj lakásról írni? Rend és tisztaság? Mindez kevés ahhoz, hogy a tényeket tökéletesen fedje. Az előszoba tágas, ragyog a parketta. — Hát, hogyan történt? Úgy ment minden, mint a karislacsapás — válaszol Makai Tibor. — 1969 végén vásároltuk a telket 40 ezerért. Ez volt az első pénz, amit lefizettünk. 1970 szeptemberében vonultak fel az építők, és egy év múlva költöztünk ... — A további költségek, fizetni valók? Makai Tibor alapos ember, előkeresi a dokumentumokat. — Eléggé hihetetlen, de két év alatt csaknem 140 ezer forintot fizettünk ki... — Mennyi a kölcsöntartozás? — 120 ezer forinttal tartozunk a postának és 68 ezerrel az OTP-nek. Persze, a tartozásunk jóval több. Az előbb említett 140 ezerben családi kölcsönök is benne foglaltatnak ... — Mindegy! — jegyzi meg csillogó szemmel Makainé. — Itt vagyunk és ez a fontos! — Nemcsak szép, de nincsenek visszamaradt hibák, tökéletes a fűtés, a konyhafelszerelés. Elégedett vagyok! — Valóban sikeres építkezés volt — bólint Kiss László. — Köszönhető a Budapesti Postaigazgatóság támogatásának, s a lakók aktív közreműködésének. — Milyen az óvoda-, iskolahelyzet a környéken? — A kislánnyal semmi probléma — feleli az asszonyka. — M5 már iskolás és felvették a Labanc utcai általánosba. Az ötéves kisfiammal több a baj! Manapság Budapesten óvodát találni?! De van már megoldás! A Gorkij fasorban elkészült a posta 200 fős óvodája. Oda jár majd! — Kicsit messze van! — A posta jóvoltából buszszal hozzák-viszik őket. A földszinten egy másik típusú lakásban élnek Szűcs Lajosék. Amikor rájuk kopogtunk, kettesben ünnepelték az asszonyka névnapját. — Igen, még ketten vagyunk — mosolyodik a fiatalasszony —, de a gyerekszoba már kész... — Azelőtt hol lakták? — Mamámnál —feleli Lűcsné. — Jól megfértünk, de hát egyszer csak el kell kezdeni az önálló életet. — Elégedettek? — Igen! — S mivel nem? — Az egész háznak hiányzik a telefon. — Remény? — Egyelőre nem sok. — Pedig, de szép lenne ... — teszi hozzá lelkesen a fiatalasszonyka. — Tíz évig semmi más kívánságom nem lenne... Esküszöm! Kiss László mosolyog a „türelmetlen fiatalokon’’. — Addig talán nem kell várniuk... Az első emeleten Sárfi Istvánék laknak. Megjegyezték jól a napot: 1971. október 29- én költöztek. — Azóta vagyunk boldogok — mondja Sárfi Istvánná. — A kollégáim a 70-es hivatalnál mindennap megjegyzik: „Rohansz a szép palotádba.” Valóban palota ez — ugye? Sárfiné leoltja a villanyt a nagyszobában és az erkélyablakhoz invitál minket. — Nézzék ezt a gyönyörű kilátást, nézzék a fákat! S milyen gyönyörű lesz mindez tavasszal ... — S mit fizetnek mindezért havonta? — 700 forint megy el lakásra. Persze, lesz még költség. Tartalékolni kell a nagyobb kiadásokra, javításokra is. — Honnan költöztek ide? — Egy nagyon pici, betonpadlós szükséglakásból, ahol télen fáztunk, nyáron melegünk volt. Kislányom csak az ágyában tudott játszani. Utunk végpontja a második emelet. Dr. Fejes Béla és családja. — Hát? — emlékszik vissza a hőskorra — alapító tagja vagyok a kis lakásközösségnek. 1969. október közepén dugtuk össze a fejünket a szakszervezetben. Aztán alkudoztunk a telekre, majd két hónapig. Szerződéseket fogalmaztunk és változtattunk több ízben. Terveket tanulmányoztunk, majd futkároztunk építőanyagért, betongerendáért, ablakkeretért. — A legnagyobb segítség a postai, kamatmentes kölcsön. Jelentős ezután a műszaki támogatás. Dercze Gábor, a Budapesti Postaigazgatóság vezetője lehetővé tette, hogy a műszaki ellenőrzést kolléga, Csutorás József végezze. Menet közben is az igazgatóság patronált minket. Ne feledkezzünk meg dr. Csányi Lajosnak, az igazgatóság vezetőhelyettesének a segítségéről sem. De a krónika végére még tartogatok valamit. — Minden szavát jegyezzük. — A terv és az elképzelés, a segítségadás módozatai terén a szakszervezetnek köszönhetjük a legtöbbet. Tulajdonképpen azt, hogy új lakásunk van, és nem is akármilyen... Amikor lefelé bandukolunk, Kiss László ennyit mond halkan: Legközelebb a Petzvál utcai házban találkozhatunk, ha a postai támogatással épülő lakások krónikáját pontosan akarjuk vezetni. Úgy hiszem, áprilisban oda is beköltöznek. (marton) XVIl. ÉVF. 1. szám Együtt a szakszervezet Tudósítás az elnökség üléséről 1971 utolsó elnökségi ülésére december 30-án került sor, amikor is Besenyei Miklós főtitkár a két ülés között végzett munkáról, eredményekről tájékoztatta az elnökség tagjait. Felhívta a szakszervezeti tanácsok figyelmét arra, hogy az új nyugdíjrendelettel, annak lehetőségeivel jobban éljenek, és körültekintően biztosítsák a rendelet végrehajtását. Feltétlenül segíteni kell a dolgozókat — akik még tudnak hasznos munkát végezni —, hogy tovább dolgozhassanak. Éhezel a posta gondja is enyhül, s a dolgozók is nagyobb nyugdíjhoz juthatnak. Méltatta a családi pótlék növelését, majd a munkaidő-csökkentéssel kapcsolatos további tennivalókkal foglalkozott, hangsúlyozva, hogy ezt saját erőből kell megoldani. Ezután a szakszervezet káderhatásköre jegyzékére vonatkozó határozattervezet, majd az elmúlt évi nemzetközi tevékenység és az ez évi nemzetközi terv került napirendre. Mindkét témát némi kiegészítéssel az elnökség jóváhagyta. A bejelentések során szóba került a kézbesítő járatok rendezése körüli vita. Az ülésen jelen lévő Palotás Magda dr. a postavezérigazgató helyettese kijelentette: A vezérigazgatóság is egyetért azzal, hogy a területen a szakszervezeti szervvel egyeztessék a dolgokat Az elnökségnek is ez volt az álláspontja, annál is inkább, mert a Központi Vezetőség ebben a kérdésben már döntött: a normák-hoz a szakszervezet nélkül nem nyúlhatnak! Kovács József (Budapest) javasolta, hogy az elnökség tolmácsolja köszönetét, elismerését a karácsonyi csúcsforgalomban helytálló postás dolgozóknak. Végezetül Besenyei Miklós főtitkár megköszönte az elnökség tagjainak egész évben tanúsított aktivitását, s eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánt. Történelem! A forradalmi népi bizottságok jelentősége, szerepe a népi demokratikus átalakulásban olyan téma, amely már régen foglalkoztatja a felszabadulás utáni korszak kutatóit. A nagy érdeklődés oka: a jelentős szerep, amelyet a bizottságok a forradalmi átalakulásban betöltötték. Az üzemi bizottságok különösen fontos küldetést teljesítettek; tevékenységükön keresztül valósult meg a tőkés termelés munkások által történő ellenőrzése, de a romok eltakarításában, a termelés megindításában is elévülhetetlen érdemeket szereztek. E témával foglalkozik Rácz János: Az üzemi bizottságok, a magyar népi demokratikus átalakításban (1944— 1948) c. monográfiája. A könyvben kihangsúlyozottak a munkásellenőrzés elméleti és gyakorlati kérdései, a szervezett dolgozók forradalmi öntevékenysége a munkásosztály vezető szerepének gyakorlati megvalósulása, az üzemi bizottságok pártirányítása, szerepük a termelés megindításában, a politikai harcokban stb. A szerző vázolja azokat a tényezőket is, amelyek az üzemi bizottságok megszűnéséhez, illetve átalakulásához vezettek (Akadémiai Kiadó). ARA: 60 FILLÉR Előtérben a munkahelyi témák Minden embernek van valami szenvedélye. S ha az azonos szenvedélyek közül ketten összetalálkoznak, sőt barátságot is kötnek, akkor bizony, sokszor kerül szóba szenvedélyük tárgya. A Postás Dolgozó kivágott cikkeivel tudom bizonyítani, hogy ha munkakapcsolataink folytán találkozom Kiss Ernővel, a miskolci területi tanácstitkárral, akkor minden esetben szóba kerülnek „közös vesszőparipáink”, az agitáció és propaganda időszerű kérdései. Most a Területi Szakszervezeti Tanács múlt évi munkájáról szóló jelentése szolgáltatta az alkalmat. Az egyébként is tartalmas értékelésnek nem kevesebb, mint nyolc oldala foglalkozik e fontos munkaterülettel. — Nem véletlenül! — jegyezte meg Kiss Ernő. — A SZOT elnökségének nagy horderejű határozata a szakszervezeti agitáció jelenlegi helyzetéről és továbbfejlesztéséről lehetőségeket adott arra, hogy módszeresebben értékeljünk, és távlati céljainknak megfelelően határozzuk meg feladatainkat. — Hallhatnék az értékelésről valami összefoglalást? Kiss Ernő mosolyog: — A nyolc oldal a tömör összefoglalás... — De most a sajtópropagandában is jártas szakember fogalmazzon, figyelembe véve azokat az újságolvasó rétegeket, amelyek nem szeretnek, hosszú fejtegetéseket tanulmányozni. — Rendben van! — mondja. — Az elmúlt évben nagymértékben javult a Területi Szakszervezeti Tanács oktató, nevelő, agitációs és propaganda munkája. Lépést tudtunk tartani az időszerű feladatokkal. Növekedett az e posztokon dolgozó aktívák felelősségérzete. — Mi a legkézzelfoghatóbb eredmény? — Egyre nagyobb az érdeklődés a munkaszervezési kérdések iránt. A dolgozók egyre fokozottabb mértékben ismerik fel, hogy saját maguk alakítják sorsukat, hogy a munkaidő jobb kihasználása teremti meg a jobb bérezés feltételeit, hogy szervezéssel, újításokkal, ötletekkel könnyebb a feladatok ellátása. Az elmúlt időszakban több olyan munkahelyet látogattam meg, ahol újításból, ötletből fakadó gondokkal, kérdésekkel „zaklatták” a bizalmit, vagy a szakszervezeti bizottságot. A tapasztalatok hatására változtattunk az oktatási formákon. Az eddigi gyakorlattól eltérően a tisztségviselők és aktivisták oktatását a szakszervezeti alapszervek tartják kézben. Minden alapszervnél 3 előadásból álló programot állítanak öszsze a bizottság tagjai részére és bevonják ebbe a bizalmiakat is, így közelebb kerülünk az emberhez. S példa van rá jócskán, hogy ez az oktatási forma népszerű, politizáló légkört teremt; a résztvevők lényegbe vágó kérdéseket tesznek fel. — Nem akarok akadékoskodni, de kérek egy-két példát a „lényegbe vágó kérdésekre!” — Például: számonkérik a gazdasági vezetőtől, miért büntette meg fegyelmi úton az egyik dolgozót, holott az jót akart, és végsősoron az, amit tett, s amiért a büntetést kapta, mindenki hasznára vált. A kérdés nyomán vita kerekedett, amiből konklúzióként kiderült a dolgozók egyöntetű véleménye: meg kell változtatni a munkát gátló szolgálati rendet. — Ez nem hasonlít a termelési értekezletre? — Nehéz ezt elválasztani! Azért is, mert az említett előadás tárgya, a dolgozók érdekvédelme volt. A heves vita tehát végsősoron helyénvaló. Különben azt már sok fórum leszögezte jónéhányszor és magam is egyetértek vele, hogy az agitációt és propagandát nem lehet leszűkíteni az oktatásra, annak át kell itatnia a munka különböző fázisait, a mindennapi életet. Állandó jelleggel tájékozódni és tájékoztatni, erjeszteni, jó irányban befolyásolni az egyént és a közösséget. Jól politizálni. Mindennek az eszköze az agitáció. — A tájékoztatás és informálás terén milyen feladatokat hajtott végre a tanács? — A beérkező jelentések nem voltak eléggé konkrétak. Hol elvontan és általánosan informáltak, hol pedig egy szűk réteg, néhány ember problémáját nagyították fel, s tették általánossá. Szükséges volt tehát, hogy azok, akik az információs jelentéseket összeállítják, fogalmazzák, a jövőben több segítséget kapjanak elsősorban a szakemberektől, a Területi Szakszervezeti Tanácson belül működő agitációs és propaganda bizottságtól. Kiss Ernő a homlokát dörzsöli: — Be kell vallanom, ezen a téren a jövőben is lesznek nehézségeink. Az egész információs rendszerünket meg kell reformálni ahhoz, hogy a hatékonyság foka egyértelműen növekedjék. Szakembereket kell nevelnünk közép- és felsőfokon. Kérés: a felső szervek legyenek segítségünkre a folyamatosság megteremtésében. — Milyen területen jelentkeznek még megoldatlan problémák? — Nem sikerült jelentősen előrelépni a fizikai dolgozók tehetséges gyermekei továbbtanulásának támogatásában. Ez bizottságunknak egyik legfájóbb problémája. Most minden igyekezetünk, már az általános iskolában felkaroljuk a tehetséges fiatalokat. Ez az első félév egyik sarkalatos feladata. — Köszönöm a tájékoztatást! De legyünk stílusosak önmagunkhoz. Mi az a rövid mottó, összefoglaló mondat, amivel jellemezni lehet a készülő agitációs és propagandatervek alapvető célját? A válasz nem késik sokáig: — Propagandamunkánkat úgy irányítjuk, hogy az a legalacsonyabb képzettségű távirda- és építőipari munkástól az egyetemi végzettségű dolgozókig mindenkire hatással legyen. Ehhez differenciált politikai erőfeszítésre van szükség. (M. I.) 1972. JANUAR