Postás Dolgozó, 1987 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
Évzáró a nyugdíjasklubban December 17-én délután zsibongástól volt hangos a debreceni postás klub. Egymás után érkeztek a nyugdíjasok a klub évzáró rendezvényére. Szakáll László, a klub titkára számolt be a megjelent 78 klubtag előtt az 1986. évi munkáról. Mint mondta, a klubnak 115 tagja van, %-uk nő. A klub a nyugdíjas szb tagjain kívül szívesen látta tagjai sorában más postás szb-k nyugdíjasait is. Mint a tájékoztatóból megtudtuk, a klubtagok 80 százaléka 55—76 év között van. 13-an 76—80 év közöttiek, 1 tag 85 évnél is idősebb. A klub gazdag programmal várta tagjait. 11 kirándulást szerveztek, többek között Egerbe, Gyöngyösre, Jászberénybe, Berekfürdőre, Mezőtúrra, Békéscsabára, Kisvárdára, Vásárosnaményba stb. A kirándulások alkalmával a résztvevők — összesen 385-en — a helyi kultúrtörténeti emlékeket is megtekintették. 9 klubdélutánt rendeztek 270 nyugdíjas részvételével. Népszerűek voltak egyéb rendezvényeik — évnyitó, író—olvasótalálkozó, nőnap, farsang, egészségügyi előadások, amelyeken 408-an vettek részt. A nyugdíjasklub keretében kézimunka és fotószakkör működik, havonta egy alkalommal tartottak foglalkozást. Ebben az évben is rendeztek kézimunka-kiállítást, vásárral egybekötve, és fotókiállítást. Új színfolt a negyedévenként megrendezett összevont névnap, baráti beszélgetéssel. A klubnak 5 tagú vezetősége és 19 fős kibővített társadalmi aktívahálózata van, amely kéthárom hetente ülésezett a különböző rendezvények előkészítése, sikeres lebonyolítása céljából. A rendezvények sikeréhez hozzájárult a tagok magatartása is, akik anyagi áldozatot is vállaltak, és saját munkával is segítették azokat. Az elmúlt évben javultak a tárgyi feltételek. Új klubhelyiséget, tévét, magnót, lemezjátszót vettek részükre. A Gagarin és Szőnyi Márton szocialista brigád patronálásával könyvtárat hoztak létre. Ezek szintén hozzájárultak a rendezvények látogatottságának növeléséhez. Tovább bővítették kapcsolataikat a többi postás nyugdíjassal, szocialista brigádokkal, akiket ebben az évben vendégül láttak, így: Nyírbátor, Mátészalka, Karcag, Tiszafüred, Nagykálló postásait és a kisvárdai városi Életet az éveknek nyugdíjasklub mintegy 40 tagját. Jó kapcsolatot alakítottak ki más igazgatóságok területén levő postás nyugdíjasklubokkal — Eger, Gyöngyös, Békéscsaba —, akiket a jövő évben látnak vendégül. A kirándulásokról a klub egyik tagja krónikát ír, s fotón is megörökítették az eseményeket, s az évzárón 23 tablón mutatták be. Néhány a jövő évi programok közül: • klubdélután, élménybeszámolók diavetítéssel, • orvosi előadások, • farsangi összejövetel, nőnap, • megemlékezés az 1848/49-es szabadságharcról, • majális, • postás nyugdíjasok fogadása, városnézéssel, • kirándulások (Sárospatak, Kalocsa, Zempléni hegyek, Bükk, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Mátra, Salgótarján), • postatörténeti, kézimunka- és fotószakkör, • kézimunka- és fotókiállítás. Gratulálunk a gazdag programhoz, s kívánjuk, hogy 1987. évi terveik is valóra váljanak, s hozzájáruljanak a nyugdíjas postások kulturált szabad idejének eltöltéséhez. Kozempel Zsuzsanna Emlékezetes teadélután A kecskeméti körzeti szakszervezeti bizottság és a gazdasági vezetés közös elhatározásából született meg a gondolat, hogy a karácsony előtti fenyőfaünnepet olcsón és látványosan szervezi meg. E célból segítséget kértek a szocialista brigádoktól, és megkezdődött a teadélutánhoz szükséges tevékenység társadalmi munkában való szervezése. Az összefogás következtében a kb. 300 személyre szükséges sütemény, és a műsor előállításához a társadalmi munka már megvolt. A házilagosan, a posta konyháján elkészített cukrászsüteményekhez szükséges nyersanyagok ára nem haladta meg a személyenkénti 10 forintot. Most már csak a jó műsor megszervezése maradt hátra, amihez ismét a körzet szocialista brigádjai nyújtottak segítséget. A kishivatalok közül e téren a kerekegyházi hivataltól kapták a szervezők a legnagyobb segítséget. A teadélután már december 19-én, a nyugdíjasok összejövetelével megkezdődött. A gyertyával megvilágított, szépen terített asztalokhoz az érkezők karácsonyi zene közben foglaltak helyet. A teadélután végső hangulatát a műsorban szereplő óvodás fiú köszöntője és a nyugdíjas citerások adták meg, melyhez a nyugdíjasok nótázása is kapcsolódott. Másnap, december 20-án a 200 fős gyermeksereget a hivatal felvételi terme fogadta. A műsort az eredeti népszokást felelevenítő kerekegyházi gyermek betlehemesek nyitották meg. A városi gyerekek többsége ilyet még csak a tévében látott, és a személyes kapcsolat a subás, bajuszos gyerekekkel most egészen más, közvetlenebb élményt nyújtott. A szót a kecskeméti Katona József színház két színésze vette át (díjtalanul léptek fel). Műsoruk gyermekeknek szólt, gyermekek bevonásával, de jól szórakoztak a szülők is, sőt a végén szereplői lettek a műsornak, és most a gyermekek drukkolhattak szüleik sikeréért. Ezt követte az állófogadás, ahol a hosszú asztalokon kirakott finomságok elfogyasztására és teázásra került sor. De volt, aki először a „bolhapiac” felhozatalát tekintette meg, hogy megunt játékát újabbra vagy jobbra cserélje ki. Mert hát ilyen is volt. Emlékezeteseadélután volt nemcsak a nyugdíjasoknak, gyermekeknek, hanem mindenkinek, aki részt vett benne. Még egy kedves színfoltja volt az ünnepek előtti rendezvénysorozatnak. December 23-án volt 95 éves özv. Benkő Istvánné postás nyugdíjas, volt távírdai dolgozó. E napon köszöntötte őt a szakszervezet, és egy nagy csokor virágot nyújtott át az ünnepeltnek. Salánki Endréné Postás Dolgozó 4 Perlekedés a hírvivői örökségen Az Árpád-házi királyok alatt kitűnően megszervezett országos hírvivői intézménynek már csak a nyomait látjuk Róbert Károly-kori okleveleinkben. Az idézéseket sokszor egy-egy konvent, káptalan emberei intézik, a pap-jogász mellé az országbíró vagy a nádor kijelöl egy úgynevezett királyi embert a pereskedő felek vagy a birtokkal megadományozott vidékről, s ők ketten idézik meg az illetékeseket vagy az illetékest a tárgyalás, avagy a birtokba iktatás napjára, a káptalani székhelyre, végső esetben a király elé. Természetesen írásban adták át az idézést. — Ezt írja a pécsváradi káptalan 1321-ben egy Tolna megyei hatalmaskodás ügyében, mikor az Uzdy testvérek (miután embereikkel földúlták Nakot és Bedeg környékét) 1319-től 1321 hamvazószerdájáig a negyedszeri idézésre nem jelentek meg, Lampert országbíró parancsát is semmibe véve. Bizonyos Veres Miklós a pécsváradi konvent emberével ítéletre a király elé idézi a bűnösöket, és elégtételt kell tenniük a hatalmaskodásért és a károkért. Ezenkívül három környékbeli vásáron felolvassák Lampert országbíró levelét. 1935 elején Pál országbíró Visegrádról parancsolta meg a székesfehérvári káptalannak, hogy foglalkozzon a Komárom megyei Étén élő hírvivő-utódok perével. Három testvért, mint távoli rokonokat jelentett föl bizonyos Jakab fia János, hogy Lökös, Pető és Pál elfoglalták az ő örökölt, kiváltságolt ezei birtokrészét. János személyesen jelent meg a káptalannál Székesfehérváron. Ott IV. Béla király 1257-ben kelt kiváltságlevelére hivatkozott, hogy Csekte nevű ősatyjának két fia, Urocs és János a hírvivők századosainak hivatalát viselték, Etén kapott földdel, „melyet apjuk ugyanazon Ete faluban birtokolt kivételesen, külön és együttesen, meg számos királyi szerviens, ugyanolyan hűsége fejében ráfordításnak. ” Azaz viszonzásul szolgálatukért. Pál országbíró Vízkereszt tizenötödnapjára idézteti meg a pereskedőket a király elé, és ugyanezt ki is kiáltotta, bizonyosan vásárokon. (A kikiáltók nem voltak azonosak a hírvivőkkel, Fejér György oklevéltudósunk szerint.) A három rokon, Lőkös, Pető és Pál a győri káptalan 1295-ben kelt kiváltságlevelére hivatkozik. „Fenséges legjelesebb urunknak, Andrásnak, Magyarország néhai kegyes emlékezetű jeles királyának, az úr 1295-ik évében végezve.” III. András megerősítette IV. László kiváltságlevelét, „viszonozva hűségét Péternek, István fiának, és Péternek, Egyed fiának, bizonyos földjével a Királyi hírvivőknek Ete földjén ...” A gazdátlanul és hosszabb időtől lakatlanul magukra hagyottan lévő földeket is megkapták. Ők Fábián nemzetségéből valók voltak, fűzik hozzá a bizonyításhoz. Nagybátyjuk, Jakab fehérvári káplán is rájuk hagyta birtokrészét. Károly király egyelőre mindkét fél igazságát elismeri, azonban össze kell hivatni bizonyításra a két fél részére jelentkező tanúskodókat húsvét ünnepe nyolcadára Étére, a szomszédokat meg a közelvalókat, és másokat is a környékről. — Jakab fia János hivatkozik még az ő előbbi kiváltságára, de végül kimondják a hajdani itteni hírvivőkről: „valamennyit kiemelték kiváltságos hírvivőnek meg szabadnak a többi ember jobbágyi hírvivői kötelékéből, akkortól kezdve, amilyen és amennyi és ahol van a föld, birtokolják. ” De azt is kinyomozták, hogy a három másik pereskedő mindenki szeme láttára és gondosan kiszemelte magának előre a termésre megfelelőbb földet, melyet birtokolva megőriztek eddig. „Tudott, hogy az akárhol levő igazság rendjét Király urunk vizsgálatával nyolcadnapra híven újra megírja. Kelt Visegrádon, tizedik napján az előbb jegyzett határidőnek. ” Húsvét nyolcadnapjára Élére rendelik a szomszédokat és közelvalókat, nemkülönben a környékbeli nemeseket és nem-nemeseket. Kiválasztottak öt „idősebb és régi embert”, akiknek esküt kell tenni a helység Mindenszentekről nevezett egyházában, ahol híven ismertetniük kell az igazságot. Azt már Márk napja körül írják, hogy a peres felek egyetlen ősatyától származó rokonok. Majd bejelentik, hogy a Komárom megyei Ete birtoka tizenöt ekeföldre terjed (ez ekkor legalább 80 családot jelent), és van hozzá gyümölcsös is, és az egész birtok értéke 68 ezüstmárka, azaz ennyi jó ló árával egyenértékű. A három pereskedő testvér ezt az összeget követelné Jánostól, akkor átadják a teljes birtokot, nemcsak amit elfoglaltak. Később jelentik, hogy egy rész a három testvéré, és mivel ellentmondás nem mutatkozott, „Jakab fia Jánost állandó és visszavonhatatlan birtoklásra beiktatták. ” Közli: Hegedűs László Irányítási verseny Az idősebb postások bizonyára még emlékeznek a belföldi szétosztó versenyekre, amelyeknek országos döntőjét évente rendezték — sokszor a kíváncsi tévékamerák előtt — a Budapest 72-es postahivatalban. Aztán 1973-ban az irányítószám-rendszer bevezetésével ezek a látványos és szakmai szempontból hasznos versenyek elmaradtak, lassan feledésbe merültek. Most, 13 évvel később a Hírlap és Postaszállítási Igazgatóság elhatározta, hogy újra életre kelti a hagyományokat. Belföldi irányítási versenyt rendez. Természetesen kísérleti jelleggel, csak saját üzemei részére. A felhívásra az MCSV, a budapesti levél-, napi- és színeslapfeldolgozó üzemek jelentkeztek. A négy üzemnél először selejtezőket kellett tartani, annyi volt a jelentkező. A belföldi irányítási verseny döntőjét, közvetlenül a karácsonyi csúcsforgalom előtt rendezték meg a Budapesti Postaigazgatóság kultúrtermében. A verseny jellege különbözött a régiektől, hiszen a versenyzőknek nem kellett szétosztólapokkal dolgozniuk, írásbeli dolgozattal számoltak be tudásukról. Hazánkban kb. 3200-ra tehető a postával rendelkező helységek száma. Ebből 100 postahely levélpostai küldeményének egész napi irányítását kellett meghatározni. Továbbá, hogy az adott postahely melyik gócterületen fekszik. A HPI forgalmi igazgatóhelyetesének, Sárfi Istvánnak megnyitója után, Daróczi László, a szállítási osztály vezetője ismertette a versenyfeltételeket. Aztán elindították az órát, és megkezdődött a verseny. A 100 postahely kidolgozására mindenkinek 40 perc állt rendelkezésére. A leggyorsabbnak Balogh László (MCSV) bizonyult, aki 10 perc 10 másodperc után jelezte, hogy elkészült. 25 perc elteltével mindenki végzett a feladattal. A zsűri visszavonult értékelni a munkákat. Majd egy óra múlva kihirdette a végeredményt. Hárman töltötték ki hibátlanul a versenylapokat. Közülük a sorrendet a stopperóra döntötte el. Averseny győztese Jángli Gyula (MCSV) lett, 12 perces idővel. Második Szabó Attila (MCSV), 14 perc, harmadik Lessmeister Ferenc (MCSV) 16 perc, szintén nulla hibával. Jángli Gyulát, a boldog győztest nem volt nehéz szóra bírni. — Nehéz volt? — Hát mit mondjak, nagyon izgultam. Még most sem tudom igazán felfogni, hogy én lettem az első. Nem számítottam ilyen sikerre. — Miért nem? Úgy tudom, az MCSV házi versenyét is megnyerte. — Igen, ott 82 induló között én voltam a legjobb, de itt tudtam, hogy nehezebb lesz. Csak a 4-5. hely megszerzésében reménykedtem. — Hogyan készült fel? — Aki egy ilyen versenyen komoly eredményt akar elérni, annak bizony készülnie kell. Sokat, nagyon sokat kellett forgatni a térképet, az irányítási füzeteket, a különböző segédeszközöket. — Az igazgatóság az első tíz helyezettnek pénzjutalmat ajánlott fel, ebből mennyit kapott az első helyezett? — 3000 forintot vehettem át, sőt munkahelyemen 1000 forint plusz jutalmat kaptam. — 12 perc alatt 4000 forintot keresni, ez nem mindennapi, de gyorsan hozzáteszem, megérdemelte. Egy pár szó erejéig mondjon magáról valamit. — 21 éves vagyok. A postaforgalmi technikumból kerültem az MCSV-hez, ahol három éve vagyok mozgóposta-utazó. Beszélgetésünket mosolyogva hallgatja Borbély Imre, az MCSV üzemjárati osztályának vezetője. — Gratulálok, nagyszerűen szerepeltek! — Köszönjük az elismerést. Valóban ilyen átütő sikerre mi sem számítottunk. Csak gratulálni tudok dolgozóinknak, megmutatták, milyen szakmai felkészültséggel rendelkeznek. A mozgópostaosztályon az utazók számára mindig kötelező volt az évenkénti felújító, irányító vizsga. Nemrég pedig évente két alkalommal is vizsgáznak a mozgások. Ezenkívül még hagyomány nálunk, hogy az ünnepi csúcsforgalom előtt házi irányítási versenyt rendezünk. Ezen az üzemből bárki elindulhat. Szeretném biztatni a budapesti levélfeldolgozó üzem versenyzőit, akik a jövőben bizonyára sokkal nehezebb ellenfeleink lesznek. Ők először vettek részt ilyen jellegű irányítási versenyen, természetesen kiütközött a rutinhiány. Végül Sárfi István igazgatóhelyettes foglalta össze véleményét. — Nálunk a szállítószolgálat és feldolgozás területén szakképzett munkaerőkre van szükség. Nem igaz az a mondás, hogy majd az irányítószám irányít. Ezeken a munkaterületeken elengedhetetlen az irányítási szaktudás. Igazgatóságunk által meghirdetett vetélkedőre 110-en jelentkeztek. Közülük 89-en teljesítették a versenyszintet. Azok pedig, akik a huszas döntőig eljutottak, már a szakma legjobbjai. A versenykiírás célja tehát, hogy minél több kitűnő szakemberünk legyen. Szeretnénk a versenyt országos méretűvé szélesíteni. Elképzeléseink vannak. Lehet, hogy megmaradunk az írásos formánál, de az is előfordulhat, hogy a régebbi szétosztó versenyt választjuk. Kétségtelen, az utóbbi látványosabb a külső szemlélő számára is. A rendezésről nemcsak a versenyzők, hanem a jelenlevő vezetők is elismerően szóltak. Bízunk benne, hogy a kezdeményezésünknek lesz még folytatása. Kovarcsik Pál