Postai és Hírkozlési Dolgozók Lapja, 1991 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-01 / 1. szám

Nyílt levél a posta vezérigazgatójának! A magyar hírközlőszervek út­ján megdöbbenéssel szerez­tünk tudomást arról a szomorú tényről, hogy 1990. december 9-én Budapesten fegyveres rablótámadást szenvedett egy pénzgyűjtő járat személyzete. E tényt azért is tartjuk renkívüli­­nek a magunk részéről, mivel egyik munkatársunk életveszé­lyes sérülést szenvedett, s csak a szerencsének és a járatos lé­lekjelenlétének köszönhető, hogy maga a járatos nem sérült meg, s az ügy nem végződött két postás dolgozó végzetes tragédiájával. A fegyverrel ellá­tott járatos döntő érdemeket szerzett abban, hogy a hatal­mas pénzösszeg nem került a brutális rablók kezére. A Népszabadság december 11-i számában „A posta pán­­célautókat vesz" című írásban Fóris Ferencné szaktársnő el­mondta az újságírónak, hogy „a vezetés nem akarja felfegyve­rezni a pénzkísérő dolgozókat, nem hisznek ebben a megol­dásban". A Magyar Televízió műsorá­ban a rablótámadást követő na­pok egyikén dr. Kertész Pál ve­zérigazgató és Molnár Sándor ügyosztályvezető nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. Ker­tész szaktárs a tv riporterének kérdésére a nyilvánosság előtt elmondta, hogy hasonló táma­dásokra a posta nincs felké­szülve, s ez a postát váratlanul érte, mivel az utóbbi időben gépkocsijárat elleni támadásra nem került sor. Molnár szaktárs nyilatkozata szerint alapítványt hoznak létre a hasonló okok miatt megsérül­tek, illetőleg családjuk megse­gítésére. Az alapítvány összegének növeléséhez mi magunk is nagyon szívesen hozzájáru­lunk, havi rendszeres 5-10 forintos összeggel, melyhez való csatlakozásra vala­mennyi postai dolgozót fel­kérünk. Az üzemünk területén közle­kedő távolsági járatok tekinté­lyes mennyiségű pénzt szállíta­nak úgy terítő, mint gyűjtőjárati tevékenységük során. A jelenle­gi postai gépkocsiállomány azonban szinte semmi bizton­ságot nem nyújt számunkra, s az ügyben semmiféle előrelé­pést nem tapasztalunk. Minden értéket szállító távolsági járat gépkocsivezetője ugyan el van látva a máshol már nem hasz­nálatos pisztollyal, védelmünk­re azonban a mai állapotok kö­zött már nem alkalmas. A tá­madás kivédésére, elhárítására csak a gépkocsi vezetésében közvetlenül nem érdekelt jára­tosnak lehet esélye, ezért az or­szágban hasonló munkakörben foglalkoztatottak nevében is követeljük modern géppisztol­lyal való ellátásunkat, s a biz­tonságunkat szavatoló gépko­csik beszerzését. Természetesen tudjuk, hogy teljes biztonságunkat megte­remteni csak technikai eszkö­zökkel lehetetlen, azt azonban — érzésünk szerint — joggal el­várhatjuk, hogy vezetőink az időben megtett, hatékony in­tézkedésekkel a lehetőségek határain belül mindent megte­gyenek biztonságunk fokozása érdekében. Balatonszentgyörgy, 1990. december 22. 39 aláírás Állásfoglalás a távközlési és a frekvenciagazdálkodási törvénytervezetről A Hírközlési Szakszervezeti Kerekasztal tudomásul veszi, hogy: ■ a hazánkban bekövetke­zett változások indokolttá te­szik új tövény megalkotását. ■ A törvénytervezetet rész­ben állampolgári, részben mun­kavállalói szempontból vizsgál­ta, de meghatározóként az ál­lampolgári érdekeket vette fi­gyelembe. Ezért hiányolja, hogy a törvénytervezet elkészítésé­vel egyidejűleg vagy azt mege­lőzően nem fogadták el és nem hozták nyilvánosságra a kor­mányzat távközléspolitikai kon­cepcióját, mely meghatározó lenne a kapcsolódó jogszabá­lyok tartalmát illetően. ■ Reálisnak tartja a távköz­lési monopóliumok oldására irányuló igényt, de a monopóli­umoldást csak az állampolgári jogok betartása mellett tartja megvalósíthatónak. ■ A magyar telefonhelyzet rendkívüli elmaradottságából adódóan a törvénytervezet olyan utat választ, melynél egy­idejűleg valósul meg az intenzív fejlesztés, a technológiaváltás és a távközlés piacosítása (több szolgáltató megjelenése). Ez — tekintettel arra, hogy Eu­rópában erre nincs példa — fel­erősíti a tevékenységet irányító minisztérium szerepét. A fejlesztéseknél párhuza­mosan a távközlési szolgáltatá­sok folyamatos biztosítása is szükséges, ezért a törvény ha­tályba lépésével egyidejűleg az egyértelmű gazdasági szabá­lyozás, a kidolgozott műszaki szabványok, előírások és a tel­jes körű hatósági ellenőrzés személyi és társadalmi feltéte­leinek garantálása elengedhe­tetlen. ■ A távközlési piac megva­lósítása, a versenyhelyzet kiala­kítása csak versenysemleges módon valósítható meg, tehát nem kerülhet a piacra lépő új szolgáltatókkal szemben hátrá­nyos helyzetbe a jelenlegi szol­gáltató. Nem kerülhetnek hátrányo­sabb helyzetbe a szolgáltatást jelenleg ellátó munkavállalók sem. ■ A törvény szövegével szemben alapkövetelmény, hogy az abban részt vevő vala­mennyi jogalany egységesen értelmezze (mind a vállalkozók, mind a szolgáltatást igénybe vevők, illetve azt nyújtó szemé­lyek). Ezért kiemelten fontos a törvényben szereplő fogalmak egzakt meghatározása. ■ Az ország jelenlegi gaz­dasági helyzetében a távközlés­fejlesztési program szinte az egyetlen — rendkívül nagy be­ruházást igénylő — fejlesztési program. Rendkívül fontos, hogy a nemzeti távközlési program megvalósítása érdekében az ország rendelkezésére álló anyagi és személyi erőforráso­kat — bel- és külföldieket egy­aránt — optimálisan használják fel. Ezért szükséges, hogy az előterjesztő a jelenlegi helyzet bemutatása mellett a különbö­ző változatok — részleges, tel­jes monopóliumoldás stb. — következményeit is komplexen mutassa be a döntést hozók­nak. Enélkül félő, hogy a jelen­legi katasztrofális telefonhely­zet lesz a meghatározó a tör­vényalkotási folyamatban.­­ A távközlési törvény célja az európai színvonalú távközlés megvalósításához a jelenlegi­nél jobb feltételrendszerek megteremtése, emellett vi­szont szükséges, hogy a tör­vénytervezetet kísérő kormá­nyelőterjesztésben a minisztéri­um egyértelműen foglaljon ál­lást a hatósági és szolgáltató tevékenységet jelenleg ellátók helyéről, szerepéről. A második éve tartó szerve­zési folyamat elhúzódása két­ségessé teszi a kitűzött prog­ram első három évének 1991—1993 közötti megvalósí­tását. Ennek szükségességét erősíti a törvényben meghatározott ál­lami felelősség is, melyet az előbb említett szervezeteken keresztül valósíthat meg a mi­nisztérium. Az alapítvány céljai: 1. A gazdasági szerkezetátala­kítás folyamatában a szegény­ségküszöbre sodródó társadalmi csoportok segítése, karitatív egyesülések ösztönzése és támo­gatása. 2. Fiatal szakemberek külföldi képzésének támogatása a gazda­ságtudományok, a társadalomtu­dományok, a bölcsészettudomá­nyok, az orvostudományok és a műszaki tudományok területén. 3. A nemzeti egység, a nemzeti önazonosság és a nemzeti kultú­ra fenntartásában, továbbfejlesz­tésében és európai színvonalú művelésében szerepet vállaló ál­lampolgári kezdeményezések, szellemi műhelyek, alkotó közös­ségek, világi és laikus egyházi mozgalmak ösztönzése és támo­gatása. A kezdeményezéshez mindenki csatlakozhat, aki — a világ bár­mely országában élve — magyar­nak vagy a magyarság támogató­jának vallja magát, szolgálni kí­vánja hazánk felemelkedését, és az alapítvány céljainak megvaló­sulását támogatni szándékában és módjában áll. A Nemzeti Alapítvány alapítója lesz mindenki, aki egyhavi jöve­delmének teljes összegét egy ál- Nemzeti Alapítvány utalással vagy hathavi részletben a fenti célok támogatására fel­ajánlja. A Nemzeti Alapítvány megbe­csült támogatója lesz mindenki, aki e célok megvalósulását bár­mily összeggel támogatja. A kezdeményezéshez 1991. március 15-ig lehet alapítóként csatlakozni. Az alapítványi tőke gondozásá­ra a Postabankot kérjük fel. Kötelezettséget vállalunk, hogy 1991. március 15-től számított egy hónapon belül összehívjuk az alapítók közgyűlését, amely meg­alkotja a Nemzeti Alapítvány alapszabályát, megszabja műkö­dési rendjét és megválasztja ku­ratóriumát. A kuratórium hivatal­ba lépéséig az alapítvány számlá­ját zároljuk, mert pénzösszegek felhasználásáról kizárólag e tes­tület dönthet. Tudatában vagyunk, és külön is hangsúlyozzuk, hogy az alapít­vány létrehozása nem helyettesít­heti a törvényhozás gyors és ha­tározott lépéseit a szociális piac­­gazdaság törvényes feltételeinek megteremtése irányában, nem enyhítheti sem a kormánypárti, sem az ellenzéki politikusok al­kotmányos felelősségét. Helyes­nek gondoljuk azonban, hogy kö­telességünk teljesítése mellett személyesen is hozzájáruljunk az átalakulás terheinek csökkenté­séhez. Kijelentjük, hogy az alapítvány működésében pártérdekeket ér­vényesíteni nem kívánunk, és az esetleges ilyen irányú szándékok­nak közös elhatározással útját áll­­juk. Kezdeményezésünket füg­getlen magyar polgárok vállalko­zásának tekintjük, elhatározá­sunkban kizárólag a nemzet iránti elkötelezettség, a jövőépítő áldo­zatvállalás szándéka és a közte­herviselés szelleme vezetett ben­nünket. Tisztelettel felkérünk minden magyar magánszemélyt, vállala­tot és intézményt, valamint a Ma­gyar Köztársaság felemelkedését támogatni hajlandó más nemzeti­ségű magánszemélyeket, vállala­tokat és intézményeket, hogy csatlakozzanak kezdeményezé­sünkhöz. A Nemzeti Alapítvány csekk­számlájára a 219 2 98 636 021-05 840 számon lehet befi­zetni. Postai és Hírközlési Dolgozók Lapja 2 Észrevételek a Postatörvény tervezetéhez A Hírközlési Szakszervezeti Kerekasztal pos­tai tevékenységben érdekelt szervezetei 1991. január 2-án megtárgyalták a postáról szóló tör­vény tervezetét, és arról az alábbi állásfoglalást alakították ki. • A testület egyetért a szolgáltatások vá­lasztékának bővítésével, elismeri az erre irányu­ló igényt. A jelenlegi szolgáltatások színvonal­javításának egyik módja lehet az állami mono­pólium oldása. Ugyanakkor a kerekasztal rend­kívül fontosnak tartja, hogy a törvénytervezet az alapszolgáltatásként megfogalmazott szol­gáltatásokat, mint a közszolgáltatást, alkotmá­nyos alapon, állampolgári jogon vehesse igény­be a lakosság a lakóhelyén, a területi elhelyez­kedéstől függetlenül. Ezt a célt csak úgy lehet elérni, ha a törvény nem engedi meg a nagy profithasznú tevékenységek „kimazsolázását", és így a kevésbé nyereséges, illetve vesztesé­ges szolgáltatás állami postai szervezetben va­ló meghagyását. • Ezért a kerekasztal nem tartja elfogadha­tónak azt, hogy a koncesszió a fővárosra, illetve 1-1 nagyobb városra is kiadható. A vállalkozók várhatóan a nagy létszámú települések (fővá­ros, megyeszékhelyek) postai ellátására jelent­keznek, míg a kistelepüléseken a szolgáltatási kötelezettség az állami vállalatra marad. • A monopóliumoldásnak csak olyan for­máját tudjuk támogatni, amely a szolgáltatást jelenleg ellátó állami vállalatot sem hozza hát­rányos helyzetbe az újonnan belépő vállalko­zókkal szemben. • A monopóliumoldás és a vállalkozás lehe­tősége, véleményünk szerint nem hozhatja hát­rányos helyzetbe a postai munkavállalókat. Koncessziós szerződést csak pályázat útján le­hessen elnyerni. A pályázatot elbíráló bizottság munkájában minden esetben vegyen részt az érintett munkavállalói érdekképviselet is. Java­soljuk, hogy a koncessziós pályázatok kiírásá­nál és elbírálásánál élvezzenek előnyt az adott területen jelenleg dolgozó munkavállalók. • A koncessziós szerződésben rendezni szükséges a koncesszió területén dolgozók élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos kér­déseket, mégpedig az érintett munkavállalói ér­dekvédelmi szervezetekkel egyetértésben. • A kerekasztal javasolja, hogy a kormány a koncessziós díjakból hozzon létre postai alapot, amelyet csak a postai alapszolgáltatások fej­lesztésére lehessen felhasználni. • Véleményünk szerint az a javaslat, misze­rint csak a 2500 főt meghaladó településen szükséges állandó postai szolgáltatóhely fenn­tartása, jelentős visszalépést jelentene a szol­gáltatás színvonalában, mivel a korábbi évek­ben már a 600 főt elérő településeken is állan­dó postahivatalokat létesített a Magyar Posta, melyeket ma is üzemeltet. A törvénytervezet­ben javasolt megoldás az ország 3200 postahi­vatala közül 1200-at érintene negatívan, és ez mintegy kétmillió embernél jelentené a postai szolgáltatások színvonalának drasztikus csök­kentését, vagy megszüntetését. A tervezett in­tézkedés mélyen sértené a társadalmi igazsá­gosságot, ezért megengedhetetlennek tartjuk. Ezért javasoljuk az alapellátás teljes garantálá­sát, alapszolgáltatásként — mint közszolgálta­tást — azonos színvonalon biztosítani minden, jelenleg postahivatallal rendelkező településen. • A monopólium oldása elkerülhetetlenül foglalkoztatási gondokkal is együtt fog járni. Szükségesnek tartjuk, hogy a minisztérium ál­tal készítendő, az ezredfordulóig szóló postai fejlesztési koncepció tartalmazza a foglalkozta­táspolitikai programot. • Megnyugtató lenne, ha a törvénytervezet­tel egy időben, annak kiegészítéseként végre­hajtási rendelet is készülne, mert mindez rész­letesebb és átfogóbb szabályozást adna, elke­rülné az értelmezési problémákat. • A törvénynek az érintett szabályzatok és kezelési utasítások mielőbbi megjelenésével kell párosulnia. Ellenkező esetben a végrehaj­tásban fennakadások, problémák lehetnek a je­lenlegi elavult és változásokkal teletűzdelt sza­bályzatok miatt. • A Hírközlési Szakszervezeti Kerekasztal, mint a postai munkavállalók érdek-képviseleti szervezete, szükségesnek tartja, hogy a tör­vénytervezet még a parlamenti vita előtt vissza­kerüljön a testület elé véleményezésre. A nyomdászat német feltalá­lója — Johannes Gutenberg — vajon gondolta-e, hogy a kultú­ra terjesztése szempontjából milyen jelentős dolgot fedezett fel? Mindenesetre mi már tud­juk, hogy a XV. század közepén neki sikerült a könyvek sokszo­­­rosításának olyan technikáját létrehozni, amely azután hama­rosan elterjedt az egész vilá­gon. A kérdés akkor fogalmazó­dott meg bennem, amikor a nyomdába igyekeztem e riport megírására. A helyszín Buda­pest hetedik kerülete. A Keleti pályaudvar és a Thököly út kö­zötti területen levő régi bérhá­zak között van a Posta Anyag- és Értékcikkhivatal Nyomda­üzeme. Az üzem vezetőjével, Galgó­­czi Károllyal beszéltünk meg itt találkozót. Az ő munkaköre olyan, amelyből igencsak kevés van a postánál. A nyomda­üzem-vezetőt szeretném bemu­tatni, azonban akárhányszor er­re rátérünk, mindig szabadko­zik. Mondván, nem az ő szemé­lye az érdekes, írjak inkább a nyomdáról. Azt a kérdést azon­ban mégsem kerülhetjük ki, miért éppen a nyomdászatot választotta? — Amikor pályaválasztás előtt álltam — mint minden fia­tal —, nehezen tudtam eldönte­ni, hogy mi szeretnék lenni. Volt a család ismeretségi körében, aki nyomdában dolgozott, és ezt a szakmát ajánlotta nekem, így kerültem a pályára. Egyéb­ként valószínűleg az is befolyá­solt, hogy akkoriban a nyomdá­szat a rangosabb szakmák közé tartozott. — Mikor jött a postához dol­gozni? — 1974-ben kerültem a nyomdaüzembe, egy volt osz­tálytársam ajánlatára. Először gépmester voltam, majd egyévi kitérő után visszajöttem a cég­hez, s üzemvezető-helyettes lettem. 1982-től vagyok üzem­vezető. — Hányan dolgoznak itt? — Ötvenen vagyunk, és két műszakban dolgozunk. Szedő, gépmester, könyvkötő szak­munkások és betanított munká­sok vannak nálunk. — Kik részére és mit készít a nyomda? — Elsősorban a rendszeresí­tett postai nyomtatványokat csináljuk, amelyből több mint ezer fajta van. Vállalunk azon­ban külső cégek megrendelése alapján is munkát, mint például plakátok, meghívók készítése. — Mindezeket milyen gé­pekkel csinálják? — Az egyik legnagyobb gon­dunk, hogy mi még az „ősi" módszernek mondható magas­nyomó technológiával dolgo­zunk. Figyelembe véve, hogy a posta az egyik legnagyobb nyomtatványfelhasználó, szük­ség lenne az ofszetnyomásra átállni. A két eljárás közötti kü­lönbséget egy telefonos példá­val szeretném érzékeltetni. Az eltérés akkora, mint mondjuk egy digitális és egy kézi kap­csolású központ között van. Magyarán szólva, le kellene cserélni a teljes gépparkot. — Valamilyen megoldást csak kellene találni erre a prob­lémára. Nyomtatványt, gondo­lom, a jövőben is felhasznál a posta és a távközlés. Arról nem is beszélve, hogy mindez ötven embernek ad kenyérkereseti le­hetőséget.­­ Több irányban is tájéko­zódtunk már. Korábban szó volt arról, hogy esetleg egy új nyomdát kellene építeni. Fel­merült egy postán belüli kft. alapításának a gondolata is. Felkerestünk nagyobb nyomdá­kat egyesülés céljából. Volt már nálunk külföldi érdeklődő is. Sajnos azonban konkrét megol­dás még nem született ebben az ügyben. — A jó néhány év alatt, ami­óta itt van, megszámlálhatatla­nul sok nyomtatványt csináltak. Ha választhatna, mit készítene a legszívesebben? — Egy dolgot, azt hiszem, nagy örömmel készítenénk el mindannyian, akik itt vagyunk. Azt a meghívót, amely az új nyomda felavatására invitálná az érdekelteket. Tánczos Sándor A nyomdaüzem-vezető Év végi „csendélet" az Újpest­­es postahivatal udvarán

Next