Postai és Hírkozlési Dolgozók Lapja, 1992 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM * 1. SZÁM * 1992. JANUÁR * ÁRA: 3 FORINT Megmarad a „postás nagycsalád"? Beszélgetés Lázár András megbízott elnökkel Vélhetően sokakat meglepetésszerűen ért Lázár András szövetségi elnökké való megválasztása Gricserné Heszky Enikő lemondása után, annak ellenére, hogy nem az ismeretlenség homályából lépett elő, s korábbi tevékenysége szorosan kapcsolódik szakszervezetünkhöz. — Valójában ki tehát ön, Lázár András? — Mindenféleképpen elkötelezett ember, s nagyon szeretném, ha ezt senki sem venné szerénytelenségnek. Az én sorsom alakulásában nagyon sok olyan történés játszott — és játszik — szerepet, mely csak úgy jöhetett létre, hogy úgyszólván minden megváltozott az utóbbi két évben. — Van, ami előnyére, sokak szerint hátrányára. Ami biztos, a szakszervezetek egyre inkább kilábalni látszanak a tétovaságból, tiszta és nyitott vonalat igyekeznek képviselni. — Igen. Az igazságkeresésnek ezernyiféle módozata van, s ami most történik, az ennek a színes palettának egyre markánsabb megtalálása. Teljesen nyilvánvaló, hogy egységesnek kell lennünk, rendezni kell pénzügyeinket, s egy nagyon rugalmasan gondolkozó gárdát kell kialakítanunk. — Ami tőlünk nyugatabbra már évtizedek óta folyik .. . — És nagyon jól folyik. Gondoljunk csak arra például, hogy egymástól teljesen eltérő szakmák érdek-képviseleti szervei fognak össze, tömörülnek különféle szövetségekbe dolgozóik érdekében. — Eljutottunk a szövetség fogalmához. Ön most egy szövetség megbízott elnöke, egy olyan szövetségé, melynek léte, milyensége elég sok vita tárgyát képezi. Mit gondol, miért van ez? — Én úgy gondolom, egy múltbéli reflex miatt. Mindenkinek elege van az egy kézből való, ellentmondást nem tűrő irányításból. Ha ezen túltesszük magunkat, s félretesszük a múltat — de abból feltétlenül tanulva —, s a már előbb említett összefogásra koncentrálunk, nem bukhatunk meg. A demokrácia kialakított egy hármas egységet. Kormány, parlament, s az érdekképviseletek. Ebben az első kettő kiépítette a maga hierarchiáját s annak végrehajtó szerveit. Ezután nyilván szükséges, hogy az érdekképviseleteknek is meg kell találniuk azokat a pontokat, ahol kellő súllyal léphetnek fel. Erre kell egy összefogott, tárgyalóképes, felkészült csapat, mondjuk úgy, hogy szövetség. — Nyilvánvalóan olyan, amely túl tud lépni egy — lehet, hogy kitűnő — vállalati vagy üzemi érdekképviseleti szerv saját gondjain, öszszegez, esetenként szelektál, de nagyobb távlatokban gondolkozik? — Nagyon összetett dolgok ezek. Óriási toleranciára van szükség. 1990. április 4-én lettem a COMEX Munkástanácsának elnöke. Korábbi esetleges ösztönösségem átváltozott egy valamiféle tudatosságba, melyhez legnagyobb indítékot a munkástanács szervezettsége, egysége szolgáltatta, s ezért hiszek a szövetségben, melynek alapításában én is részt vettem. Ettől fogva tudtam — korábbi tanulmányaimat is felhasználva — tudatos szakszervezeti politizálásba fogni. — Szakszervezet, politizálás? — Naivitás lenne azt mondani, hogy a kettő teljesen független. A fontos csak az, minden a cél érdekében történjen. — Még akkor is, ha kompromisszumok árán? — A célratörésben hiszek. S nagyon lényeges számomra az a munka, amit most végzek. Izgalmat és örömet jelent, s érzem a felelősséget is. Ezt a munkát szeretném megosztani másokkal is. Szeretnék olyan állandó emberi kapcsolatokat teremteni, melyek oda-vissza alapon működnek. Alkotóközösségeket létrehozni, nagyon sok emberrel beszélgetni. Gyorsan hozzáteszem, véletlenül sem csak alkalomszerűen. — Azt hiszem, erre valóban nagy szükség van. Érdemi munkát végezni enélkül csak üres szócséplés. Arról nem is beszélve, hogy a személyes tapasztalatok mindennél többet érnek, s az ön által már említett összefogáshoz ez is szükségeltetik. — Feltétlenül. S még valami. Egy olyan szövetség, mely elismeri a szakmai rétegeződést, még véletlenül sem téveszti össze a speciális szakmai munkavállalói érdekeket az egységes szakszervezeti érdekekkel. Nagyon örülnék, ha a két távközlési szakszervezet egyesülne, de gondolom, az eddig elmondottakból ezen senki sem csodálkozna. S akkor... — Megmarad a postás nagycsalád... — Hogy találta ki? — Úgy, hogy amikor elkezdtünk beszélgetni, pár perc után ez a cím jutott eszembe. Gondolom, nem véletlenül... Veégh Ádám Együttműködés új formában A kongresszust követően december 6-án a Magyar Posta Vállalat és a Postai Dolgozók Szakszervezete megtartotta első egyeztető tárgyalását, melyen a PDSZ programjában megfogalmazott célok, követelések megvalósításához szükséges együttműködés rendszerének kialakításáról és a konkrét feladatok ütemezéséről cserélték ki véleményüket, elképzelésüket a szemben álló felek. A szakma képviselői fontosnak tartják, hogy a vállalat és a szakszervezet kapcsolatrendszerét formálisan is rögzítsék, mert a kialakult gyakorlat szerinti munkakapcsolat és a nehézkes testületi rendszer a gyors reagálásokat nem teszi lehetővé. Ez pedig az 1992-es esztendőben tragikus lehet. Mindkét fél fontosnak tartja, hogy a munkavállalói érdekképviseletek és a munkaadó egyeztetési eljárása egyidejű és teljes legyen, működése pedig közelítse az Mt. 66/A. paragrafusában meghatározott szerepkört. Megállapodás született arról, hogy a vállalat: • tervezetet készít december 20-áig a bértarifarendszer kialakításának munkaprogramjára, • a kollektív szerződés halaszthatatlan módosítására javaslatot tesz január 31-ig, • az 1992. évi bérfejlesztés elveire és operatív megvalósítására a nemzetgazdasági szabályozás ismeretében, de legkésőbb március 31-ig javaslatot tesz a szakszervezet, • vállalati munkaerő-politikai javaslatait január 15-éig átadja a szakvezetésnek, • az együttműködésre tett szakmai javaslattal kapcsolatos álláspontját kialakítja, és lehetőség szerint biztosítja, hogy az új struktúra már az I. negyedévben működhessen. ❖ * * Programunk megvalósítása végett fontosnak tartom, hogy szakszervezetünk rövid időn belül hozza létre azokat az ütőképes bizottságokat, melyek méltó tárgyalópartnerei lehetnek a vállalat vezetőinek. Ezek a bizottságok rendelkezzenek megfelelő felhatalmazással, meghatározott témákban döntési jogkörrel is. Emellett szükségesnek látom alapszabályunk mielőbbi módosítását, a szervezeti és működési szabályzat létrehozását, melyek garantálják, illetve elősegítik a korszerű szakszervezeti struktúrát és működést. — Komrát — A rómaiak dicsérete.. Történt, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban a hét szakszervezeti konföderáció — hosszú idő után — egyetértésre jutott abban, hogy az 1992. évre szóló minimálbértárgyalások során — a munkaadói, valamint a kormányzati oldallal szemben — az induló mértékben 8500 forint összeg alatt megállapodás nem köttetik. Az MSZOSZ tárgyaló delegációja ennek megfelelően sem a december 13-ai, sem az azt követő 20-ai ÉT-ülésen nem tudta a kormányzati és a munkaadói oldal ajánlatát elfogadni. Így a minimálbér mértékében sem 13-án, sem 20-án nem született megállapodás. Illetve ez így nem pontos, hogy december 20-án nem született megállapodás, mert megállapodás született, igaz, az Érdekegyeztető Tanács elfogadott szabályozásával ellentétesen. 5 érdekvédelmi konföderáció (a 7-ből) a 8500 forintos egyezséget felrúgva az alábbi megállapodást kötötte. Szó szerinti idézet a megállapodásból: „Az ÉT kormányzati, munkaadói oldalai, valamint a munkavállalói oldal 5 szervezete — Autonóm Szakszervezetek Országos Koordinációja, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, LIGA Szakszervezete, Munkástanácsok Országos Szövetsége, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma — megállapodott abban, hogy a munkabérek legkisebb összege 1992. január 1-jétől 1992. június 30-áig a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknál 8000 Ft, a munkaügyi miniszter rendeletében részletezettek szerint. A fenti megállapodás akkor lép érvénybe, ha a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség 1991. december 23-án reggel 9 óráig csatlakozik hozzá, vagy kinyilvánítja, hogy nem akadályozza a megállapodás életbelépését... Alulírott szakszervezetek felkérik a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét, valamint a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetséget — annak érdekében, hogy 1992. január 1-jétől a munkabérek legkisebb összege 8000 forint legyen — vizsgálják felül az Érdekegyeztető Tanácson december 20-án kifejtett álláspontjukat, és csatlakozzanak a megállapodáshoz, vagy nyilvánítsák ki a tartózkodásukat." A december 21 -ei, szombat délelőtti Szakmaközi Sztrájkbizottság ülésén több szakszervezet képviselője szószegésnek, árulásnak és politikai zsarolásnak minősítette a megállapodást. A tényeket megismerve e sorok írója sem tudott a tanácskozáson az előbbiektől eltérő álláspontra helyezkedni. Több mint egymillió munkavállalót érintett volna, ha 1992. január 1-jétől 8500 forint lehetett volna a minimálbér. Persze erre az a viszontválasz, hogy a 8000 Ft több mint 7000. Ez így önmagában kétségtelen. A dolog ott sántít egy kicsit, hogy az öt konföderáció, illetve vezetőik, akik most olyan harcosan küzdöttek, majd megállapodtak — minden előzetes egyezséget, amelyben az érdekvédelmi szervezetek egyetértettek, semmibe véve —, ebben a kérdésben, legalábbis négyük nem érdekelt, ugyanis a saját munkavállalói területükön a minimálbér lényegesen magasabb, mint 8000 forint. Persze belátható — bár soha el nem fogadható —, hogy kedvezőbb jövedelempozícióban 500 Ft ide vagy oda, nem olyan nagy kérdés, „csak a szomszéd háza ég". Az a feletti keserűségünket , hogy a magyar szakszervezeti mozgalom egyes vezetőinek „felelősségteljes magatartása" következtében erkölcsi mélypontra jutott, és az érintett egymillió munkavállaló joggal érezheti, hogy kivettek a zsebéből pont annyit, hogy egy hónapban egyszer a család vasárnapi asztalán leveshús is gőzölöghessen — az nem nagyon csökkenti, hogy az MSZOSZ szakértőjének még ezek után is volt lelkiereje, hogy azt nyilatkozza: a minimálbér kérdését leszámítva, úgy egyébként a két konföderáció az ÉT-ben jól együtt tudott működni. Sajnos, egyre kevesebb azoknak a száma, akik ebben a helyzetben — talán létükben szorongatva is — ilyen toleranciával bírjanak. Inkább jut eszükbe a régi rómaiak sokszor bevált bölcsessége: oszd meg ellenfeleidet, és uralkodj rajtuk! - Márk - A vak újságíró szigora Az elmúlt egy-másfél esztendő különböző érdekvédelmi rendezvényein fel-feltűnik egy, a legutolsó divat szerint öltözött szolid, csendes fiatalember, diszkrét jegyzettömbbel a kezében, általában a gyűlés színhelyéül szolgáló terem hátsó traktusában. A beavatottak, s a rendezők ilyenkor egy kicsit mindig „összerezzennek", itt van Ottó, a szigorú ítész, ma vajon mit vagy kit fog tollhegyére tűzni? Nem volt ez másképp a postások november 30-ai, rendkívüli kongresszusán sem. Mint utóbb kiderült, hálás téma voltunk az igazság bajnokának, (aki mellesleg félórás késéssel érkezett, s délben távozott, ő tudja hova). Mindezt a Magyar Posta Vállalat tájékoztatási osztálya által összeállított „Szemle a napi sajtóból — Nap-tükör" című összeállítás (1992. január 8-a) anyagából tudtuk meg, mely a Posta Magazin 1991/12. számára hivatkozik. Azt, hogy Zimmermann úr utálja a szakszervezeteket, már többször bizonyította — mellesleg szíve joga —, de valótlanságokat állítani, s ezt az elfogultság ilyen szintjén tenni, több mint ízléstelenség. „Felkészült aktivista" c. dolgozatában — mely a Nap-tükör szerint a Posta Magazin 12. számában jelent meg, a hozzánk érkezett példányban azonban ez a műalkotás nem található — a szerző nem tudja, miért volt szükség a rendkívüli kongresszusra, „ugyanis az égvilágon semmi nem történt”. Talán szakszervezetünknek nem az a legnagyobb gondja, hogy a krónikás tanácstalan, és úgymond nem történt az égvilágon semmi. Persze ahogy vesszük. Valóban nem szakadt le a karzat, és még egy jó kis botrány sem kerekedett, viszont: 0 számot adtak az elmúlt másfél év sikereiről, kudarcairól, 0 elmondták, hogy a postás dolgozók több mint háromnegyede továbbra is a Postai Dolgozók Szakszervezetében bízik, 0 meghatározták, hogy a kialakult helyzetben az érdekvédelem fő irányai és magatartásformái mik legyenek, 0 megfogalmazták, hogy a továbbiakban miért van egyre nagyobb jelentősége a vállalati kollektív szerződésnek, 0 kimondták, hogy elengedhetetlen a postai béralkumechanizmus mielőbbi kialakítása és bevezetése, 0 meghatározták, hogy milyen szövetségben, szövetségekben érdekelt a PDSZ. Közvetlenül a rendkívüli kongresszushoz kapcsolódva, az azt követő titkárok országos tanácskozásán döntést hoztak a sztrájkalap képzésének konkrét nagyságáról és annak induló időpontjáról, valamint olyan horderejű kérdésben, mint a végkielégítés, s hogy ebben miként lehet a vállalat vezetőségével egyezségre jutni. Végezetül, ha Zimmermann úr „elvárásainak" nem is tudunk megfelelni, az írott sajtó, valamint a rádió és a televízió érdeklődése és tudósításai talán jelezték — a küldöttek meggyőződésén túl —, hogy talán mégis történt valami november 30-án. Egy előítéletektől mentes és a lényegre felkészült újságíró talán ezeket is láthatta volna, s ha parányi emlékezőtehetsége van, tudnia kell: manapság már nem szokás nevet és címet gyűjteni azok ellen akik nem tapsolnak felállva, amikor a posta vezérigazgatója beszél. Aki mellesleg nem munkaadója egyetlen függetlenített szakszervezeti tisztségviselőnek sem. Szeretnénk végezetül hangsúlyozni: tőlünk igen távol áll mindenféle személyeskedés, próbálunk valami újat felépíteni, s úgy érezzük, az alapok már megvannak. Ez, már elnézést a hasonlatért, kőművesmunka. A továbbiakhoz, a tetőfedéshez szükség van „ácsra" (németül Zimmermannra) is. De ahhoz, engedtessék meg, hogy mi találjunk megfelelő, hozzáértő szakembert.