Postai és Hírkozlési Dolgozók Lapja, 1993 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
XXXVIII. ÉVFOLYAM * 1. SZÁM * 1993. JANUÁR * ÁRA: 3 FORINT Postások Balatonfüreden Nem voltak kegyesek az égiek a PDSZ 3 napos országos titkári értekezletének résztvevőihez. Január 7-én, csütörtökön reggel a szemerkélő ónoseső rövid időn belül összefüggő jégpáncéllal borította be az utakat, különösen Nyugat- és Dél-Dunántúl térségében. Kisebb, nagyobb kellemetlenségek után a több mint 250 résztvevő a déli órákban szerencsésen megérkezett Balatonfüredre. Eredmények A tanácskozás nyitóprogramjában Mundruczó Kornél országos titkár adott rövid áttekintést a PDSZ 1991. novemberi rendkívüli kongreszszusa óta eltelt időszakról. Az eredményekről az alábbiakban szólt: — Az 1992-es esztendőben a tavaszi, valamint az őszi bérmegállapodás eredményeképpen a postás dolgozók átlagbér-növekedése a korábban postaszinten tervezett maximum 28 százalék helyett 28,7 százalékban teljesült. Egy-két igazgatóság azonban még ennél a mértéknél is lényegesen nagyobb növekedést tudott elérni. Az őszi megállapodás részét alkotta, hogy az 1993-as esztendőben a bérfejlesztés január 1-jei hatállyal valósul meg. A kollektív szerződés 1992. július 1-jei hatályú módosítása rögzítette az addig elért eredményeket, továbbra is garanciákat tartalmaz a foglalkoztatási biztonság kérdésében, valamint a létszámleépítés megakadályozásában. Az új Postatörvény előkészítő tárgyalásain sikerült pozitív irányba befolyásolni a törvényi szabályozást — ezt a parlament is támogatta a döntésnél — úgy a szolgáltatást igénybe vevők, mint a szolgáltatást végzők érdekében. — Szakszervezetünk érdemben vett részt az MSZOSZ testületeinek munkájában, döntésében. — Nagy jelentőségűnek értékeljük, hogy szakszervezetünk taglétszáma 1992-ben nem csökkent, egyes területeken kisebb-nagyobb mértékben növekedett. — A PDSZ nemzetközi tevékenységének fontos részét képezte, hogy részt vehettünk az IPU kelet-európai rendezvényén. Meghosszabbítottuk együttműködésünket a Norvég és a Finn Postás Szakszervezettel. Kapcsolatfelvételre került sor a Szlovák, a Cseh, a Horvát, valamint az Ukrán Postás Szakszervezettel. — Az üzemitanács-választásokra történő felkészülés részeként megemeltük a PHDSZSZ lapjának példányszámát, hogy az üzemi tanáccsal kapcsolatos cikksorozatok szakszervezeti tagságunk legszélesebb köréhez eljusson, így az újság valamennyi postahivatal dolgozóihoz eljutott. — A balatonlellei postásüdülő tulajdonjogának visszaszerzésével jelentős kedvezményt tudtunk adni az üdültetés során szakszervezetünk tagjainak. Munkánk negatívumai Az 1991-es rendkívüli kongresszus óta eltelt időszakban nem sikerült egy olyan kongresszust tartani, amelynek feladata szakszervezetünk alapszabályának korszerűsítése lett volna. Nincs a titkárok országos tanácsa által megtárgyalt és elfogadott működési szabályzatunk, pedig ez sok hatásköri vitát megelőzhetett volna a bértárgyalások és a ksz módosítása során. Nem sikerült helyzetünket rendezni a PHDSZSZ-en belül. A nemzetgazdaság 1992-es helyzete, a munkanélküliség mértéke, a csődeljárások tömkelege, a jövedelmi viszonyok stagnálása, csökkenése ellenére sem tudtuk az elért eredményeinket kellőképpen értékelni. Legfontosabb teendőink • Az üzemi tanácsi választás beindítása, a PDSZ pozícióinak megteremtése az üzemi tanácsokban. • Az új ksz-szel kapcsolatos javaslatok szakértői egyeztetése, testületi véleményezése és tét általi elfogadása úgy, hogy az legkésőbb 1993. július 1-jével hatályba léphessen. • A bér- és tervtárgyalások folytatása olyan módon, hogy a január 1-jei hatályú alapbérfejlesztés legkésőbb március folyamán, testületi döntés után végrehajtható legyen. • Az üzemi tanácsi választás beindításával egyidejűleg felkészülés egy rendkívüli kongresszusra, melynek feladata a PDSZ alapszabályának módosítása, valamint egy mindenki által elfogadható működési szabályzat megalkotása. Megállapodásban kell rendezni viszonyunkat a megválasztott üzemi tanácsokkal, és megkerülhetetlen a tagdíjmegosztás kérdésének napirendre tűzése is. Az országos titkár összegzése után többek között az egyik felszólalásban hangot kapott, hogy nem szerencsés dolog, sőt a jövőben elkerülendő, hogy a PHDSZSZ lapjában egy szövetségen kívüli szervezet kapjon nyilvánosságot, reklámlehetőséget. A hozzászóló felvetette a felelősség kérdését a történtekkel kapcsolatban. A délután további részében Konrát Ervin, a PDSZ szakértője tartott ismertetést az üzemi tanácsok jogosítványairól, hatásköréről, az üzemi tanácsok és a szakszervezet joghatáskörének összefüggéseiről. A konjunktúra tovább tart Pénteken délelőtt Doros Béla, a Posta Vállalat vezérigazgatója nagy figyelmet keltő előadásban elemezte a posta, a postások 1992. évi munkáját, és rövid betekintést adott az idei esztendő feladatairól. Bevezetőjében kedvező tényként említette, hogy továbbra is folytatódik a konjunktúra a postai szolgáltatások iránt. Igen fontosnak mondta, hogy a postának, a postásoknak szemléletükben kell változniuk. A postai szabályzat mellett az sem baj, ha valaki gondolkodik, mégpedig úgy gondolkodik, hogy megpróbálja magát a postai szolgáltatást igénybe vevők helyzetébe képzelni. Visszatérő gondolata volt előadásának, „úgy kell dolgoznunk, szolgáltatnunk, hogy minket, a mi szolgáltatásainkat válasszák". Értékelése szerint egyre élesedő versenyben kell a postának piaci pozícióit megtartania. A posta 92-es évi gazdasági eredményeiről elmondta, hogy a vállalat előreláthatólag 400-420 millió forintos eredménnyel zárja az esztendőt. Az 1993-as év elején életbe lépett tarifaemelésekben 10-12 százalékos béremelési lehetőség van. Magasabb béremelést a hatékonyság növelésével lehet elérni, fejtette ki a vállalat vezetője. Ebben az esztendőben kell a vállalatot részvénytársasággá alakítani. A vezérigazgató megítélése szerint a posta mostani átalakítására kellő idő áll rendelkezésre, és kedvezőbb körülmények között lehet ezt a munkát elvégezni. Az idei esztendővel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a posta továbbra is munkaerőfelvevő, azzal együtt, hogy bizonyos postai tevékenységet és az ezt végző dolgozói kollektíva helyzetét körültekintően elemezni kell. Az érintettek véleményét kikérve és megismerve kell a legkörültekintőbb döntést meghozni. Doros Béla előadása után divatbemutató következett. A posta új arculatának részeként az idén bevezetendő új forma- és egyenruhákat mutatták be a csinos manökenhölgyek ésurak. Az eddigi bemutatókhoz hasonlóan a mostaninak is nagy sikere volt, ezúttal a szakszervezeti titkárok körében. Szünet bizottsági üléssel A divatbemutatót követően hosszabb szünet következett, mely alatt az intéző bizottság ülésezett. A testület a vállalat vezetőivel két témát tárgyalt, a ksz módosítását, valamint a vállalat területén megvalósuló üzemi tanácsokkal kapcsolatos ajánlást. Az Országgyűlés által elfogadott adótörvények számos vonatkozásban érintik a vállalati szociális juttatásokat. Ezek közül két téma: az érintettek köre, illetve jelentős anyagi kihatása miatt a kollektív szerződés gyors módosítást igényel. Az adótörvények változása miatt 1993-ban a távbeszélés távíró-díjkedvezmény (pszdk) céljára a vállalat által kifizetett költségtérítést 40 százalékos társasági adó és 15 százalékos állami vagyon utáni részesedés terheli. Ez mintegy 50 millió forintos, új tételként jelentkező adóteher. A vállalat szakmai vezetőségének álláspontja szerint az adótörvények változása szükségessé teszi a díjkedvezmény további sorsának teljes újragondolását, a kollektív szerződésben foglaltak módosítását. A szakmai javaslat (Folytatás a 6. oldalon.) Miniszteri levél Tisztelt Munkatársaim! Ismét egy nehéz, de a hazai gazdasági átalakulás szempontjából rendkívül jelentős évet tudhatunk magunk mögött. Feszítő belső gondjaink, a továbbra is kedvezőtlen külső körülmények ellenére megőriztük az ország politikai-társadalmi stabilitását, a gazdaság működőképességét. Ennek eredménye az, hogy változatlan rokonszenv kíséri erőfeszítéseinket, folyamatos a gazdaság talpraállását meggyorsító tőkebeáramlás. Saját tárcánk és a szakmailag kötődő vállalatok gondjait fokozta, hogy az ország általános gazdasági problémái súlyosan érintik a közlekedés, hírközlés és vízügy területét. Mégis úgy érzem, hogy az 1992. évi erőfeszítéseink már a közeljövőben is érzékelhető eredményt hoznak. Elmondhatjuk, hogy végéhez közeledik az eredményes működéshez szükséges törvényi keretek megalkotása. Ezt követően minden területen megvalósulhat a vállalatok — megváltozott követelmények, igények szerinti — átalakítása, s ahol ez célszerű, privatizálása. A szükséges és elodázhatatlan változások — mint az élet minden területén — nálunk is felszínre hozzák az érdekek különbözőségét. Ezúton is megköszönöm munkatársaimnak, hogy a vitás esetekben magatartásukat a kölcsönös érdekegyeztetésre való törekvés, és nem a — meggyőződésem szerint — céltalan szembenállás jellemezte. Munkánkra az egész ország figyel. Ha jól végezzük, a magyar lakosság közérzetét javítjuk. Köszönöm, hogy átérezték ennek jelentőségét. Tisztelt Kollégáim! Előretekintve tudnunk kell, hogy az 1993-as év részünkre változatlanul az áldozatos munka éve lesz. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a kudarcok elkerülését, a sikerek elérését csak összefogással, egészséges önbizalommal, hittel és türelemmel érhetjük el. Lesznek közöttünk, akik az átalakulás nehéz útját járják, talán talponmaradásukért küzdenek. De lesznek olyanok is, akiknek már az alkotás öröméből is kijut, hiszen több területen megindulnak a nagy építkezések, fejlesztések. Hiszem, hogy a fejlesztések megvalósítását célzó közös erőfeszítéssel 1993 már a kibontakozás éve lesz, és képesek leszünk a magyar közlekedési, hírközlési és vízügyi infrastruktúra színvonalának, ezzel együtt a szolgáltatások színvonalának emelésére. Közös céljaink megvalósításához számítok segítségükre, tenniakarásukra. Ennek reményében kívánok mindannyiuknak sikeres, eredményekben gazdag, boldog új esztendőt! Siklós Csaba miniszter Talán 15 éves lehettem, amikor a budavári Mátyás-templomban Újév délelőttjén egy prédikációt hallottam, melynek alapgondolatát azóta sem felejtettem el. Arról esett szó, hogy valójában egy új év kezdetén nem történik semmi különös, s ez a nap(év)forduló olyan, mint amikor egy vonatszerelvény átcsattog a váltókon, nem áll meg semmi, legfeljebb pár percig elmeditálunk azon, mit, hogy tudunk magunk mögött. Van, aki ezt megteszi, van, aki nem. Van, aki vidám társaságban kicsit vagy nagyon mólésan, kezében pezsgőspohárral eldúdolja a Himnuszt, van, aki úgy alussza át az évfordulót, hogy még a másik oldalára sem fordul. Érdekes dolog ez a számvetés, mint ahogy érdekesek ünnepeinkhez kötődő szokásaink is. S itt most nem feltétlenül a karácsonyra vagy a szilveszterre gondolok. Van — vagy volt — anyák napunk, nőnapunk, gyermeknapunk. Ilyenkor aztán bokrétaerdővel vonulunk alig-alig látogatott anyánkhoz, ezerszer megcsalt feleségünknek bonbont vásárolunk, s még az is elviszi gyermekét fagyizni vagy csúszdázni, aki amúgy „normális" hétköznapon utódait rendszeresen a padlóba tapossa. Van aztán vasutasnap, bányásznap, postásnap, pedagógusnap, meg valami militarista nap akkora bokacsattogással, hogy majd kilyukad az amúgy is mállófélben lévő kövezet. Csak rendre az nincs, hogy amúgy és általában elmenjünk jó szülőnkhez, vagy ha látunk egy szép virágot, azt ott és azonnal megvegyük, hazavigyük, vázába tegyük, vagy este mi takarjuk be azt a szeretetre vágyó kis embert, aki úgy kóvályog ebben a bolondult világban, mint az iránytű nélküli hajós a tengeren. Lehet, hogy bolondnak tartanak, de ezeket a kicövekelt ünnepeket pont ezért utálom, törvényszerű egyszerűségükért, a „most aztán mindent letudtunk" gyakorlatért. Persze, ha belegondolok, az is valami, hogy egy évben legalább egyszer ünneppé finomítjuk a bányász testéről lemosott feketeséget, jutalmat adunk — természetesen elképesztő levonással — a vasutasnak, postásnak, s valami rendíthetetlen indokkal megszüntetjük vagy áthelyezzük a pedagógusnapot. Amúgy maradnak a „munkás" hétköznapok, a másikra való „odafigyelés" itt-ott csurranó cseppjei, az idegtépő veszekedések. S miután a munka ma már nem csak dicsőség dolga, marad a káromkodás és a szitok is egy-egy hétvégi vagy napi létszükségletet jelentő vásárlás után, így aztán roppant nehéz év végi leltárt csinálni, különösen akkor, ha a fennmaradó értékek jövőbeni sorsa is kétséges. Pár hónappal ezelőtt volt szerencsém az akkor még országunk gazdaságát irányító egyik miniszterrel beszélgetni — ma már nem az —, aki elmondta, szörnyű, hogy a kormány nem tudja megértetni az emberekkel, hogy lassan, de biztosan elindulunk fölfelé. Ezután új posztra került. Egy másik ember mosolygós kormányt ígért, s biztos vagyok benne, ezt komolyan is gondolta. Furcsamód egyelőre a nép kacarász, ha parlamenti közvetítés nézésére vetemedik, érthetetlenül figyeli a számára teljesen idegen szócséplő és főként meddő vitákat. Nem kell pesszimistának lenni ahhoz, hogy jövőképünket egyelőre nehezen tudjuk ünnepelni. Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál, szólt az ige Madách Imre drámájában. Az akkori szózat örök érvényű igazság. De egy kicsit jó lenne pihenni is néhanapján, ha nem is úgy, mint ahogy az Úr tette, miután megalkotta a világot. Attól tartok, ez egyelőre csak vágyálom. Bízzunk benne, hogy mégis elérhető realitás, az álmokat pedig előbb-utóbb felejtsük el. — veégh —