Postai és Hírkozlési Dolgozók Lapja, 1993 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1993-01-01 / 1. szám

XXXVIII. ÉVFOLYAM * 1. SZÁM * 1993. JANUÁR * ÁRA: 3 FORINT Postások Balatonfüreden Nem voltak kegyesek az égiek a PDSZ 3 napos orszá­gos titkári értekezletének résztvevőihez. Január 7-én, csütörtökön reggel a szemer­kélő ónoseső rövid időn belül összefüggő jégpáncéllal borí­totta be az utakat, különösen Nyugat- és Dél-Dunántúl tér­ségében. Kisebb, nagyobb kellemet­lenségek után a több mint 250 résztvevő a déli órákban szerencsésen megérkezett Balatonfüredre. Eredmények A tanácskozás nyitóprog­ramjában Mundruczó Kornél országos titkár adott rövid át­tekintést a PDSZ 1991. no­vemberi rendkívüli kongresz­­szusa óta eltelt időszakról. Az eredményekről az aláb­biakban szólt: — Az 1992-es esztendőben a tavaszi, valamint az őszi bérmegállapodás eredmé­nyeképpen a postás dolgozók átlagbér-növekedése a koráb­ban postaszinten tervezett maximum 28 százalék helyett 28,7 százalékban teljesült. Egy-két igazgatóság azonban még ennél a mértéknél is lé­nyegesen nagyobb növeke­dést tudott elérni. Az őszi megállapodás részét alkotta, hogy az 1993-as esztendőben a bérfejlesztés január 1-jei hatállyal valósul meg.­­ A kollektív szerződés 1992. július 1-jei hatályú mó­dosítása rögzítette az addig elért eredményeket, továbbra is garanciákat tartalmaz a foglalkoztatási biztonság kér­désében, valamint a létszám­­leépítés megakadályozásá­ban.­­ Az új Postatörvény elő­készítő tárgyalásain sikerült pozitív irányba befolyásolni a törvényi szabályozást — ezt a parlament is támogatta a döntésnél — úgy a szolgálta­tást igénybe vevők, mint a szolgáltatást végzők érdeké­ben. — Szakszervezetünk ér­demben vett részt az MSZOSZ testületeinek mun­kájában, döntésében. — Nagy jelentőségűnek értékeljük, hogy szakszerve­zetünk taglétszáma 1992-ben nem csökkent, egyes terüle­teken kisebb-nagyobb mér­tékben növekedett. — A PDSZ nemzetközi te­vékenységének fontos részét képezte, hogy részt vehettünk az IPU­ kelet-európai rendez­vényén. Meghosszabbítottuk együttműködésünket a Nor­vég és a Finn Postás Szak­­szervezettel. Kapcsolatfelvé­telre került sor a Szlovák, a Cseh, a Horvát, valamint az Ukrán Postás Szakszervezet­tel. — Az üzemitanács-válasz­­tásokra történő felkészülés részeként megemeltük a PHDSZSZ lapjának példány­számát, hogy az üzemi ta­náccsal kapcsolatos cikksoro­zatok szakszervezeti tagsá­gunk legszélesebb köréhez eljusson, így az újság vala­mennyi postahivatal dolgozó­ihoz eljutott. — A balatonlellei postás­üdülő tulajdonjogának vissza­szerzésével jelentős kedvez­ményt tudtunk adni az üdülte­tés során szakszervezetünk tagjainak. Munkánk negatívumai Az 1991-es rendkívüli kong­resszus óta eltelt időszakban nem sikerült egy olyan kong­resszust tartani, amelynek fe­ladata szakszervezetünk alap­szabályának korszerűsítése lett volna. Nincs a titkárok or­szágos tanácsa által megtár­gyalt és elfogadott működési szabályzatunk, pedig ez sok hatásköri vitát megelőzhetett volna a bértárgyalások és a ksz módosítása során. Nem sikerült helyzetünket rendezni a PHDSZSZ-en be­lül. A nemzetgazdaság 1992-es helyzete, a munkanélküliség mértéke, a csődeljárások tömkelege, a jövedelmi viszo­nyok stagnálása, csökkenése ellenére sem tudtuk az elért eredményeinket kellőképpen értékelni. Legfontosabb teendőink • Az üzemi tanácsi válasz­tás beindítása, a PDSZ pozí­cióinak megteremtése az üze­mi tanácsokban. • Az új ksz-szel kapcsola­tos javaslatok szakértői egyeztetése, testületi vélemé­nyezése és tét általi elfogadá­sa úgy, hogy az legkésőbb 1993. július 1-jével hatályba léphessen. • A bér- és tervtárgyalá­sok folytatása olyan módon, hogy a január 1-jei hatályú alapbérfejlesztés legkésőbb március folyamán, testületi döntés után végrehajtható le­gyen. • Az üzemi tanácsi válasz­tás beindításával egyidejűleg felkészülés egy rendkívüli kongresszusra, melynek fel­adata a PDSZ alapszabályá­nak módosítása, valamint egy mindenki által elfogadható működési szabályzat megal­kotása. Megállapodásban kell rendezni viszonyunkat a meg­választott üzemi tanácsokkal, és megkerülhetetlen a tagdíj­megosztás kérdésének napi­rendre tűzése is. Az országos titkár összeg­zése után többek között az egyik felszólalásban hangot kapott, hogy nem szerencsés dolog, sőt a jövőben elkerü­lendő, hogy a PHDSZSZ lap­jában egy szövetségen kívüli szervezet kapjon nyilvánossá­got, reklámlehetőséget. A hozzászóló felvetette a fe­lelősség kérdését a történtek­kel kapcsolatban. A délután további részében Konrát Ervin, a PDSZ szakér­tője tartott ismertetést az üzemi tanácsok jogosítvá­nyairól, hatásköréről, az üze­mi tanácsok és a szakszerve­zet joghatáskörének össze­függéseiről. A konjunktúra tovább tart Pénteken délelőtt Doros Béla, a Posta Vállalat vezér­­igazgatója nagy figyelmet keltő előadásban elemezte a posta, a postások 1992. évi munkáját, és rövid betekin­tést adott az idei esztendő feladatairól. Bevezetőjében kedvező tényként említette, hogy továbbra is folytatódik a konjunktúra a postai szolgál­tatások iránt. Igen fontosnak mondta, hogy a postának, a postásoknak szemléletükben kell változniuk. A postai sza­bályzat mellett az sem baj, ha valaki gondolkodik, mégpedig úgy gondolkodik, hogy meg­próbálja magát a postai szol­gáltatást igénybe vevők hely­zetébe képzelni. Visszatérő gondolata volt előadásának, „úgy kell dolgoznunk, szolgál­tatnunk, hogy minket, a mi szolgáltatásainkat válasszák". Értékelése szerint egyre éle­sedő versenyben kell a postá­nak piaci pozícióit megtarta­nia. A posta 92-es évi gazdasá­gi eredményeiről elmondta, hogy a vállalat előrelátható­lag 400-420 millió forintos eredménnyel zárja az eszten­dőt. Az 1993-as év elején életbe lépett tarifaemelésekben 10-12 százalékos béremelési lehetőség van. Magasabb béremelést a hatékonyság növelésével lehet elérni, fej­tette ki a vállalat vezetője. Ebben az esztendőben kell a vállalatot részvénytársaság­gá alakítani. A vezérigazgató megítélése szerint a posta mostani átalakítására kellő idő áll rendelkezésre, és ked­vezőbb körülmények között lehet ezt a munkát elvégezni. Az idei esztendővel kapcso­latban hangsúlyozta, hogy a posta továbbra is munkaerő­felvevő, azzal együtt, hogy bi­zonyos postai tevékenységet és az ezt végző dolgozói kol­lektíva helyzetét körültekintő­en elemezni kell. Az érintettek véleményét kikérve és megis­merve kell a legkörültekin­tőbb döntést meghozni. Doros Béla előadása után divatbemutató következett. A posta új arculatának része­ként az idén bevezetendő új forma- és egyenruhákat mu­tatták be a csinos manöken­hölgyek és­­urak. Az eddigi bemutatókhoz hasonlóan a mostaninak is nagy sikere volt, ezúttal a szakszervezeti titkárok körében. Szünet bizottsági üléssel A divatbemutatót követően hosszabb szünet következett, mely alatt az intéző bizottság ülésezett. A testület a vállalat vezetőivel két témát tárgyalt, a ksz módosítását, valamint a vállalat területén megvalósu­ló üzemi tanácsokkal kapcso­latos ajánlást. Az Országgyűlés által elfo­gadott adótörvények számos vonatkozásban érintik a válla­lati szociális juttatásokat. Ezek közül két téma: az érin­tettek köre, illetve jelentős anyagi kihatása miatt a kol­lektív szerződés gyors módo­sítást igényel. Az adótörvények változása miatt 1993-ban a távbeszél­és távíró-díjkedvezmény (pszdk) céljára a vállalat által kifizetett költségtérítést 40 százalékos társasági adó és 15 százalékos állami vagyon utáni részesedés terheli. Ez mintegy 50 millió forintos, új tételként jelentkező adóteher. A vállalat szakmai vezető­ségének álláspontja szerint az adótörvények változása szük­ségessé teszi a díjkedvez­mény további sorsának teljes újragondolását, a kollektív szerződésben foglaltak mó­dosítását. A szakmai javaslat (Folytatás a 6. oldalon.) Miniszteri levél Tisztelt Munkatársaim! Ismét egy nehéz, de a hazai gazdasági átalakulás szempont­jából rendkívül jelentős évet tudhatunk magunk mögött. Feszítő belső gondjaink, a továbbra is kedvezőtlen külső körülmények el­lenére megőriztük az ország politikai-társadalmi stabilitását, a gazdaság működőképességét. Ennek eredménye az, hogy válto­zatlan rokonszenv kíséri erőfeszítéseinket, folyamatos a gazda­ság talpraállását meggyorsító tőkebeáramlás. Saját tárcánk és a szakmailag kötődő vállalatok gondjait fo­kozta, hogy az ország általános gazdasági problémái súlyosan érintik a közlekedés, hírközlés és vízügy területét. Mégis úgy ér­zem, hogy az 1992. évi erőfeszítéseink már a közeljövőben is ér­zékelhető eredményt hoznak. Elmondhatjuk, hogy végéhez köze­ledik az eredményes működéshez szükséges törvényi keretek megalkotása. Ezt követően minden területen megvalósulhat a vállalatok — megváltozott követelmények, igények szerinti — át­alakítása, s ahol ez célszerű, privatizálása. A szükséges és elodázhatatlan változások — mint az élet minden területén — nálunk is felszínre hozzák az érdekek külön­bözőségét. Ezúton is megköszönöm munkatársaimnak, hogy a vitás esetekben magatartásukat a kölcsönös érdekegyeztetésre való törekvés, és nem a — meggyőződésem szerint — céltalan szembenállás jellemezte. Munkánkra az egész ország figyel. Ha jól végezzük, a ma­gyar lakosság közérzetét javítjuk. Köszönöm, hogy átérezték en­nek jelentőségét. Tisztelt Kollégáim! Előretekintve tudnunk kell, hogy az 1993-as év részünkre vál­tozatlanul az áldozatos munka éve lesz. Bizonyosak lehetünk ab­ban, hogy a kudarcok elkerülését, a sikerek elérését csak össze­fogással, egészséges önbizalommal, hittel és türelemmel érhet­jük el. Lesznek közöttünk, akik az átalakulás nehéz útját járják, ta­lán talponmaradásukért küzdenek. De lesznek olyanok is, akiknek már az alkotás öröméből is kijut, hiszen több területen megindul­nak a nagy építkezések, fejlesztések. Hiszem, hogy a fejlesztések megvalósítását célzó közös erő­feszítéssel 1993 már a kibontakozás éve lesz, és képesek leszünk a magyar közlekedési, hírközlési és vízügyi infrastruktúra színvo­nalának, ezzel együtt a szolgáltatások színvonalának emelésére. Közös céljaink megvalósításához számítok segítségükre, tenniakarásukra. Ennek reményében kívánok mindannyiuknak si­keres, eredményekben gazdag, boldog új esztendőt! Siklós Csaba miniszter Talán 15 éves lehettem, amikor a budavári Mátyás-templomban Újév délelőttjén egy prédikációt hallottam, melynek alapgondola­tát azóta sem felejtettem el. Arról esett szó, hogy valójában egy új év kezdetén nem tör­ténik semmi különös, s ez a nap(­év)forduló olyan, mint amikor egy vonatszerelvény át­csattog a váltókon, nem áll meg semmi, leg­feljebb pár percig elmeditálunk azon, mit, hogy tudunk magunk mögött. Van, aki ezt megteszi, van, aki nem. Van, aki vidám társa­ságban kicsit vagy nagyon mólésan, kezében pezsgőspohárral eldúdolja a Himnuszt, van, aki úgy alussza át az évfordulót, hogy még a másik oldalára sem fordul. Érdekes dolog ez a számvetés, mint ahogy érdekesek ünnepeinkhez kötődő szokásaink is. S itt most nem feltétlenül a karácsonyra vagy a szilveszterre gondolok. Van — vagy volt — anyák napunk, nőnapunk, gyermekna­punk. Ilyenkor aztán bokrétaerdővel vonu­lunk alig-alig látogatott anyánkhoz, ezerszer megcsalt feleségünknek bonbont vásáro­lunk, s még az is elviszi gyermekét fagyizni vagy csúszdázni, aki amúgy „normális" hét­köznapon utódait rendszeresen a padlóba tapossa. Van aztán vasutasnap, bányásznap, pos­tásnap, pedagógusnap, meg valami militaris­ta nap akkora bokacsattogással, hogy majd kilyukad az amúgy is mállófélben lévő köve­zet. Csak rendre az nincs, hogy amúgy és álta­lában elmenjünk jó szülőnkhez, vagy ha lá­tunk egy szép virágot, azt ott és azonnal megvegyük, hazavigyük, vázába tegyük, vagy este mi takarjuk be azt a szeretetre vágyó kis embert, aki úgy kóvályog ebben a bolondult világban, mint az iránytű nélküli hajós a ten­geren. Lehet, hogy bolondnak tartanak, de ezeket a kicövekelt ünnepeket pont ezért utálom, törvényszerű egyszerűségükért, a „most az­tán mindent letudtunk" gyakorlatért. Persze, ha belegondolok, az is valami, hogy egy évben legalább egyszer ünneppé finomítjuk a bányász testéről lemosott feke­teséget, jutalmat adunk — természetesen el­képesztő levonással — a vasutasnak, postás­nak, s valami rendíthetetlen indokkal meg­szüntetjük vagy áthelyezzük a pedagógusna­pot. Amúgy maradnak a „munkás" hétközna­pok, a másikra való „odafigyelés" itt-ott csurranó cseppjei, az idegtépő veszekedé­sek. S miután a munka ma már nem csak di­csőség dolga, marad a káromkodás és a szi­tok is egy-egy hétvégi vagy napi létszükség­letet jelentő vásárlás után, így aztán roppant nehéz év végi leltárt csi­nálni, különösen akkor, ha a fennmaradó ér­tékek jövőbeni sorsa is kétséges. Pár hónappal ezelőtt volt szerencsém az akkor még országunk gazdaságát irányító egyik miniszterrel beszélgetni — ma már nem az —, aki elmondta, szörnyű, hogy a kormány nem tudja megértetni az emberek­kel, hogy lassan, de biztosan elindulunk föl­felé. Ezután új posztra került. Egy másik em­ber mosolygós kormányt ígért, s biztos va­gyok benne, ezt komolyan is gondolta. Furcsamód egyelőre a nép kacarász, ha parlamenti közvetítés nézésére vetemedik, érthetetlenül figyeli a számára teljesen ide­gen szócséplő és főként meddő vitákat. Nem kell pesszimistának lenni ahhoz, hogy jövő­képünket egyelőre nehezen tudjuk ünne­pelni. Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál, szólt az ige Madách Imre drámájában. Az ak­kori szózat örök érvényű igazság. De egy ki­csit jó lenne pihenni is néhanapján, ha nem is úgy, mint ahogy az Úr tette, miután megal­kotta a világot. Attól tartok, ez egyelőre csak vágyálom. Bízzunk benne, hogy mégis elérhető reali­tás, az álmokat pedig előbb-utóbb felejt­sük el. — veégh —

Next