Felsőkereskedelmi iskola, Pozsony, 1900
forgó miniszeri rendeletnél. Egyfelől ugyanis, szemben a miniszeri rendelet liberálisabb rendelkezésével, kimondotta, hogy kereskedelmi akadémia vagy főiskola egyelőre csakis a budapesti s a kolozsvári intézetekkel kapcsolatban szerveztessék, másfelől minden tárgyilagos megokolás nélkül megtagadta hozzájárulását az intézetünk igazgatója mint tanácstag által beterjesztett azon javaslathoz, mely szerint egyes arra alkalmas és kész iskoláknak megengedendő volna, hogy a három évfolyam fölé egy évi szaktanfolyamot állítsanak, oly czéllal, hogy abban a felsőkereskedelmi iskolán vagy középiskolán már érettségi vizsgálatot tett ifjak különösen a nyelvekben, a kereskedelmi irodában szükséges készültségekben s a szoros értelemben vett kereskedelmi szaktárgyakban lehetőleg extensív és intensív képzést és gyakorlást nyerhessenek. Az Oktatási Tanács emez állásfoglalásával körülbelül jó néhány évre eldöntöttnek látszik a kereskedelmi iskolák szervezetének fő kérdése hazánkban. Lesz — mert egyelőre még nincsen — két kereskedelmi főiskolánk, czím szerint kereskedelmi akadémiánk, összesen öt évfolyammal, mely, szándék szerint, az iskolában s az irodalomban is a lehető legmagasabb fokig fogja művelni a kereskedelmi tudományokat, nevelni fogja közgazdasági életünk vezérférfiait, talán — ez az aggodalom, azt hiszszük, nincsen egészen kizárva — beleviszi a felnövő kereskedő nemzedékbe a doctrinarismust is, és lesz harminczöt felső kereskedelmi iskolánk három évfolyammal, mely felemás és túltömött tanterv alapján tovább is nevelni fogja az egy évi önkénteseket, az alsóbb rendű közhivatalnokokat, részben talán a praktikánsokat is, azaz a közgazdasági és különösen a kereskedelmi élet tulajdonképi munkásait, akiknek sorából eddig a kereskedelem vezető emberei is rekrutálódtak, igaz, nem annyira magas fokú elméleti tudás mint inkább igazi rátermettség és rászolgálás alapján. Az évek óta függő kérdésnek ilyetén megoldásával szemben ma még nem tudjuk, milyen álláspontot fog elfoglalni intézetünk vezetősége, melynek kezdettől fogva az volt a fő törekvése, hogy iskolánkat igazi kereskedelmi szakiskolává fejleszsze. Mi, az intézet igazgatója és tanári kara, szívesen belenyugodnánk abba, hogy ne adassék nekünk mindjárt az iskolában nevelni vezérigazgatókat, prokuristákat és disponenseket, hanem, úgy mint eddig, csak szerény praktikánsokat. Amit sajnálunk és fájlalunk, ami iránt komolyan aggódunk, csak az, hogy a negyedik évfolyam felállításától elüttetvén, nem lesz módunkban jó praktikánsokat, munkabíró és munkára képes kezdő munkásokat nevelni. Mert a közszellem vagy hangulat elől, mely a kereskedő osztályt is a lateinerség felé tereli, és mely a kereskedő pályára való képesítés súlypontját nem a nyelvi tudásban, nem a számvetésben, nem az írásban való ügyességben (ide értve a helyesírást, szépírást, gyorsírást, gépírást), hanem a közgazdasági s a