Prágai Magyar Hirlap, 1922. július (1. évfolyam, 32-49. szám)

1922-07-11 / 32. szám

J V , If^ ijT" Éft évfolyam 32. szám. - Prága, kedd, 1922. július 11. - JöS Ssf ÉtiW ÉSf /mwtwT Kiadóhivatal 27-39 - Előfizetési m JBr Jm ü &Sn JBBJ mW Jm Jm 1b M Arak: egy évre 300 Ke, félévre 150 JSW MB _n*Mf Szerkesztőség: Prása-IT.,Stepánská ^Jmf MT JmT Mm .J$f JSL* ni. 40.1.- Kiadóhivatal: Prága-t, j/mjj ffl ** mjfgM £ Sr J ® á&ffiSP&tmPPJ ® XxJj fi Jm Lillovaxil.13.-Telefon:41-71.30-349 jfW&fmr 1fflr *m____Ür JWJMUJ Nyomdai szerkesztőség d. n. 65-96. Események. Prága, július 10. Cseh-Szlovákia. Főszerkesztő: DANTINAI AT A DI T AD Felelős szerkesztő: BÉLA HENRIK JULINAAl NArIL.Ar FLACHBARTH ERNŐ dr. Fini.eL«| MJ.——m—n————————Ti——— Az az ideges feszültség és az a sok izgalom, amely állandóan nyugtalanítja az embereket, még ilyenkor nyáron sem képes lecsillapodni. A közelben és távolban annyi jelentős esemény történik egy napon, mint amennyi valamikor régen, a háború előtti idők boldog nyugalmában csak nagyritkán torlódott össze. Íme, nézzünk körül s vasárnap után lévén, tartsunk egy kis szemlét köröskörül, itt és a nagyvilágban. Itt Prága közelében mindjárt két fontos eset vonja magára figyelmünket, mert mindenik élénk fényt vet arra a küzdelemre, amely a cseh és német nép között már évtizedek óta kitartó szívóssággal és példátlan elkeseredéssel folyik. Egerben, a bajor határ meletti német városban, ahol egykoron Wallensteint megölték,a szudétanémetek ezrei gyűltek össze, hogy egységesen mutassák meg azt az erőt, amely nemzetükben (akik öt parlamenti és két parlamenten kívüli német polgári párt felsorakoztatta a maga tagjait, hogy a szabad ég alatt a mai nehéz viszonyok között megújítsák azt a fogadalmat, amelyet 25 esztendővel ezelőtt ugyanazon a helyen az őket megelőző nemzedék tett, mikor egy Szívvel és egy lélekkel a német nép egysége mellett nyilatkozott meg. Az égeri népgyűlésnek fokozott jelentősége volt ez idő szerint, amikor az ellenfél abban bízik, hogy a német szövetségesek tömör táborában az ellentállás ereje meggyengült. Azonban nemcsak a közös ünnepség szimbóluma, de a meghozott fontos perükéi határozat is azt bizonyítja, hogy az ellenfél öröme korai volt. A német nemzeti Párt és a német nemzeti szocialista párt szorosabb egyesülése és parlamenti klubjainak és szervezeteinek összeolvadása nem következett be. Ennek következménye előreláthatólag az lesz, hogy az a nyugtalanság, amit az egyesülés lehetősége a többi három pártban fölkeltett, teljesen le fog csillapodni, úgy hogy a német polgári pártok közösségének egysége teljesen biztosítottnak tekinthető. A németkségek nemzeti napja ilyformán a német nép lelkében, politikájában és taktikájában csak megerősítette az egység szükségességének érzését és azáltal, hogy inból állást foglalt az önrendelkezési jog mellett, bebizonyította hogy a németek politikájának alapelve változatlanul a régi maradt. Az összetartást csak megerősíthetik azok a botrányok és felháborító események is, amelyek a tegnapi komotaui tornaünnepséggel kapcsolatban lejátszódtak. Az történt ugyanis, hogy egy a kormány terminológiája szerint felelőtlen elemekből álló cseh tömeg ejnek idején összegyűlve, tehát kétségkívül előre megfontolt szándékkal megtámadta a vonaton gyanútlanul alvó német tornászokat, akik Bodenbach irányából utaztak a komotaui tornaünnepségre. A támadó cseh tömeg túlerőben lévén, brutálisan bántalmazta a németeket, úgy hogy 24 német tornász meg is sebesült. Hogy közben a támadók egyet és mást el is vittek a németektől, arról e helyütt nem is beszélünk. De megállapítjuk, hogy ezért az esetért a felelősség egy része kétségtelenül a kormányt terheli. A kormány nyugodtan nézte legutóbb is az ipolysági, pozsonyi és leitmeritzi eseményeket, semmit sem tett az ellen, hogy a „felelőtlen" elemek terrorja rendszerré ne váljék és csak az ő mulasztásának következménye az, hogy minduntalan gyülevész tömegek a bünetetlenségben bízva, a kisebbségek békés kulturmunkásait fütykösökkel és fegyverekkel még a szabad mozgásukban is akadályozzák. eseményeknek hatása éppen De ezeknek az az ellenkezője lesz annak, amit elkövetői el akartak érni. A kisebbségek nem hagyják magukat megfélemlíteni és az erőszak a fokozottabb védekezésre fogja őket kényszeríteni. Ugyanakkor, mikor Egerben, a köztársaság nyugati határán a németek gyűltek össze egy nagy ünnepségre, ugyanabban az időben a köztársaság keleti határán Beregszászban a magyarság, Eperjes történelmi falai között pedig a keleti szlovákság öntudata nyilvánult meg impozáns módon. Beregszász városában a kárpátalji magyar gazdák zöld zászlóját szentelték fel s ez alkalommal Szent-Ivány József beszámolt a választóinak azokról a nehéz küzdelmekről, amelyeket a szlovenszkói ellenzéki közvélemény vezéreinek a kisebbségek jogaiért meg kell vívniok. Eperjesen pedig a keleti szlovák nép — a szlovák nemzet törzsének eme különleges hajtása — gyűlt össze saját véreinek vezetése alatt s követelte az autonómiát és tiltakozott a kormányrendszer számos túlkapása ellen. Ha körülnézünk, úgy tetszik, mintha kelettől nyugatig tegnap a közös balsors fluiduma járta volna át a soknemzetű állam valamennyi nemzeti kisebbségét. A csehek pr’Emai megnyilatkozásai között megemlítendő a cseh nemzeti szocialisták pilzeni gyűlése, amelyen Klovács szenátor nyilatkozott a politikai helyzetről. Továbbá kiemelendő a szakotoknak ellentüntetése egy Korrotau melletti községben, ahol ők ugyanekor demonstráltak, amikor Komotau városain a németek tornászünepsége volt , és az antant. Az európai politikában is jelentős események játszódtak le, melyeknek tükörképét a következőkben vázolhatjuk: Németországban a politikai és gazdasági krizis egyszerre következett be s most elérte időpontját. A belső politikai válságot, mely a gabonaadó kérdése körül viharzott föl, a Rathenau elleni gyilkos merénylet és következményei kritikussá fokozták. A köztársasági államforma védelméről szóló törvény javaslata teljesen élére állította a német kormány és a birodalmi gyűlés válságát s az eddigi tárgyalások semmi pozitív eredményre nem vezettek, se jobbra, se balra. A helyzet bizonytalan volt és bizonytalan maradt. Ebben van a veszedelme. A válság azt a törekvést érlelte meg, hogy a kormány megerősítse azt a bázist, amelyen áll és azt a hátteret amelyre támaszkodik. Me-g csak akkor, ha oly többségre támaszkodhatik, amely a birodalom többségét kép iseli, érezheti szilárdnak pozícióját s csak akkor lehet reménye arra, hogy az ország hajóját a ma oly vészesen zajló hullámok közül biztos révbe tudja vezetni A kormánynak két, illetve három választása volt. Vagy jobbra kanyarodik és fölveszi a többség táborába a néppártot, melynek bizonyos konzervatív liberális színezete van vagy pedig balra fordul, összeszövetkezvén a független szocialistákkal, akiknek szélsőséges hajlandóságai ismeretesek. Ha pedig sem az egyik, sem a másik nem sikerülne, akkor egy paradoxonnal mind a két ellenfelet összeházasítva s eképpen bővítve a kormány többségét, mégis elérje azt a célt, hogy nagyobb erőre támaszkodjék, mint aminőre ez idő szerint számíthat, abban a forró harcban, amelyet a jobboldal ellenállásával szemben kell viselnie. Hogy az utolsón kezdjük, a harmadik megoldás teljesen kizártnak látszik, mert az ellentétek Németországban nem vonzzák egymást. A második út elé torlaszokat gördít a független szocialisták lapjának állásfoglalása, mely a birodalmi gyűlés föloszatását és az új választásokat követeli. Maradna tehát az első módozat, vagyis a néppárttal való kooperáció. De a néppárt bevonása ellen a kormánykoalícióban lévő többségi szocilisták tiltakoznak, szemére vetvén a néppártnak, hogy a koalícióban való részvétel hajlandóságát kifejező levelében a „köztársaság" kifejezését gondosan és tüntetően kerülte s csak annyit mondott, hogy az „alkotmányos államforma" védelmére ajánlja föl szolgálatait. Ilyen formán a kompromisszumot kereső szívós tárgyalások — melyek vasárnapig folytak — nem kecsegtetnek rózsás eredményekkel. A kormány a külpolitikai helyzetre való tekintettel mindent elkövet, hogy megkímélje a köztársaságot a birodalmi gyűlés föloszlatásával járó izgalmaktól és rázkódtatásoktól, mert ha nem sikerül a többséget megerősítenie, végül is nem maradna más hátra, mint a birodalmi gyűlés föloszlatása, amit az adott pillanatban mindenképp el szeretne kerülni. A külpolitikai helyzet a német belső politikai élet nyugalmát kívánná meg. Németország moratóriumot kért a jóvátételi bizottságtól, hogy egy rövid időre szabad lélekzethez jusson s azt is reméli, hogy a moratóriummal kapcsolatban föléled a nemzetközi kölcsön lehetősége is. Attól tart, hogy a győztes hitelezők éppen ezt a szabad lélekzetvételt nem adják meg Németországnak akkor, ha a birodalom belső ziláltsága lázban tartja a politikai és gazdasági életet. Kétségkívül bizonyos összefüggés van a márka zuhanása és a belső politikai káosz között. Ezt így ítélik meg a külföldön is. Mert nézzük közelebbről, hogy az antanthatalmak miként ítélik meg az európai helyzetet a német márka zuhanása nyomán. Az angol kormány a londoni amerikai nagykövetet kérte, hogy Amerika találjon módot Németország gazdasági összeomlásának megakadályozására. Ez komoly szükség Angliára nézve, mert érzi azt, hogy a leromlott márka és az angol munkabéreknél, alacsonyabb német bérek mellett a német ipar katasztrofális konkurrenciát okoz az angol iparnak. Ettől tartva, határozta el az angol kormány, hogy a német áruk behozatali vámját ezentúl a márka árfolyamának megfelelően hétről-hétre fogja megállapítani. De nemcsak Angliára nézve jelent veszedelmet a német gazdasági krízis, hanem Franciaországra is, mert alapjaiban fenyegeti a jóvátételre alapított francia állam gazdasági életét. Nem véletlen az, hogy a márka esése folytán a francia frank is veszített világpiaci értékéből. A francia lapok kifejezésre juttatják ezeket a francia aggodalmakat s például az Éclair bon Rouon azon töpreng, mint lehetne a jóvátételi kérdést az eddigi pénzügyi politikai fikcióktól mentesíteni és reális alapra helyezni. A Temps is új megoldási módozatot keres és a Poincaré által fölvetett azt az eszmét tartja megvalósítandónak, hogy a német ipari mágnásokat és vállalatokat bele kell vonni a jóvátételi fizetés kötelezettségébe. Ez az operáció — a lap szerint — a birodalmi kormány feladata a márka stabilizálása érdekében. Ausztria—Hága—Lengyelország. A német események óriás fontossága mellett szinte háttérbe szorult az a nehéz helyzet, melyben a beteg Ausztria él. Az osztrák állam pénzügyi életének szanálására vonatkozó nagy pénzügyi tervezettel a parlament bizottságai az elmúlt napokban végeztek s a törvényjavaslat, mely Ausztria pénzügyi rendjét akarja megteremteni, e héten a parlament elé kerül. Az előjelek a pénzügyi terv sima megvalósítását ígérik s az osztrák politikai körök optimizmussal tekintenek a közeli események elé. A fölsorolt eseményeken kívül Hágából is fontos híreket kapunk s úgy látszik, az elmúlt napokat a krízisek bizonytalansága jellemezte Európaszerte. Hágában az oroszoknak az a kijelentése, hogy a magántulajdont a régi tulajdonosoknak nem hajlandók visszaadni, vihart váltott ki és problematikussá tette az egész konferenciát. De ha már válságokról beszéljünk, ne feledkezzünk meg a lengyel kormányválság aktualitásáról sem, mely pozitív stádiumba jutott azzal, hogy Pilsudski elfogadta a kormány lemondását Fejezzük be ezt a körutat azzal, hogy egy futó pillantást vetünk át Magyarországra, ahol ugyancsak zajlik a közélet tengere. Az új nemzetgyűlés összetételében különbözik ugyan az előbbitől, mert a csizmás képviselők száma megfogyatkozott benne, de az osztályharc tendenciája más formában, a szocialisták bevonulásával tovább érezteti hatását. A kormány egy elkeseredett ellenzékkel áll szemben, amely — bár számos tagozatra oszlik — Andrássy gróftól Rassay Károlyig és Drózdy Győzőig, vagy Peidlig egységes frontot alkot és egységesen hadakozik a kormány ellen. Az indemnitást még nem tudták tető alá hozni s az ország már elseje óta ex-lexben van. Azután közbejött két váratlan esemény, amely jelentékenyen komplikálja a politikai helyzetet. Az orgoványi gyilkosságok főtárgyalása és ezzel kapcsolatban Héjjas Iván kihívó viselkedése izgalomban tartja az egész közvéleményt. Ez az eset is mutatja, hogy a békeszerződések milyen izgalmas lelkiállapotba és milyen szélsőségek közé sodorták a szerencsétlen országot, elannyira, hogy noha már közel négy év telt el a békeszerződések óta, a magyar nemzet még mindmáig nem heverte ki teljesen lelki és érzelmi megrázkódtatásait s nem tudja sem leszerelni, sem ártalmatlanná tenni azokat, akik akár jobbról, akár balról, mint a szélső kilengések legfőbb rugói, vagy legmerészebb tényezői ismeretesek. A másik s még súlyosabb csapás, amely közben elkövetkezett, a magyar korona katasztrofális hanyatlása és ami ezzel karöltve jár, a drágaságnak megdöbbentő fokozódása természetszerűen növeli a politikai helyzet nehézségeit. A márka elértéktelenedése s az a rettentő bizonytalanság, amely egész Európa gazdasági ábrázatára rányomja a lassú haldoklás hipokrateszi bélyegét, rántotta magával a mélységbe a magyar koronát is. A megélhetés nehézségei kétségbeejtő mértéket öltenek s minthogy a termés gyöngének, vagy a legjobb esetben is csak gyönge közepesnek mutatkozik, az ország rettentő nehéz télnek néz elébe. A szomorú gazdasági helyzet késztette a kormányt arra, hogy közeledő lépést tegyen az ellenzékhez s ösztökélte az ellenzéket is arra, hogy a kormánnyal vállvetve keresse a szociális zavar elhárításának, a drágaság leszállításának és az ínség enyhítésének az útját. A nemzetgyűlés harmincöttagú vegyes bizottságot küldött ki kormánypártiakból és ellenzékiekből vegyesen, mintegy vezérkarul a drágaság ellen való küzdelemre. Ez is mindenesetre valami, mert azt mutatja, hogy minden éles szembenállás mellett is nem vadultak el annyira a pártok, hogy jobban gyűlölnék az ellenséget, mint szeretik a hazát. De sajnos, bizottsággal még soha szerves betegséget nem tudtak meggyógyítani s a puszta jóindulatból és tervezésekből sem kenyeret sütni, sem ruhát szabni, sem télre befűteni nem lehet. A jelentős döntő segítséghez más erőkre: az egész magyar társadalom, vállvetett, szeretettel teljes, elszánt és harmonikus áldozatkészségére és egész Európa támogatására, vagy mondjuk így: a gyűlölet pusztító uralmának megdöntésére volna szükség. A Pester Lloyd vasárnapi számában olvassuk Teleszky János volt pénzügyminiszternek, az európai pénzügyek egyik legkiválóbb ismerőjének következő nyilatkozatát: „Amíg a békeszerződéseknek tarthatatlan, a kapitalisztikus gazdasági rendszerrel összeegyeztethetlen rendelkezéseit meg nem változtatják, addig kedvező fordulatra gondolni sem lehet . . . Magyarországi pénzügyi és gazdasági helyzetét épp oly kevéssé ítélem meg kedvezően, mint az egész világ kerekségének helyzetét." Egyformán rossz mindenütt ... íme, ez az egyedüli helytálló diagnózisa annak a betegségnek, amely világszerte egyaránt mutatkozik s amely, sajnos, a legnagyobb mértékben sújtja Magyarországot is. 10^****< 4/ iwsstt HXP* — Sürpönycím: Hirlap, Praha. —• Magyarország.