Prágai Magyar Hirlap, 1923. június (2. évfolyam, 122-145 / 275-298. szám)
1923-06-10 / 129. (282.) szám
2 Az angol kormány hétfőn doni Paris, június 8. A Temps jelenti Londonból, hogy a kormány hétfőn a szövetségesekkel folytatott eszmecsere után meg fogja vizsgálni a német jegyzéket. Hivatalos körökben úgy tudják, hogy Anglia nagy súlyt helyez arra, hogy a szövetségesek közös választ adjanak Németországnak. Az olasz sajtó a német Róma, június 8. javaslatról A Giornale di Roma utal arra, hogy a német jegyzék ez alkalommal nem hangoztatja az ismét követelt nemzetközi konferencia pártatlanságát. Hogy engedjék — kérdezi a lap — a szövetségesek a versaillesi szerződést elejteni és hogy engedjék át a döntést a szerződést alá nem iró hatalmaknak? — A Nuovo Paese elismeri, hogy a jegyzék szövege rendkívül ügyesen van fogalmazva. Az a francia— a belga követelés, hogy Németország adja föl ruhrvidéki ellenállást, Németországra nézve teljesíthetetlen. Ezt Franciaország nagyon jól tudja és így bizonyára ez a követelés arra szolgál, hogy a kívánt jóvátételi konferenciát, amelyet Anglia és Olaszország nem utasíthatnának el, lehetetlenné tegye. Mivel Németország a gazdasági részt elszakítja a politikától és a praktikus útra lép, a Franciaország, Anglia és Olaszország közötti ellentétnek előtérbe kell lépnie. A Messagero úgy találja, hogy a német jegyzék messze eltávolodik a valóságtól, mert nem jelöl meg pontos összegeket. A német jegyzék nem beszél a Ruhr-kérdésről és ezzel az ellenállás hallgatólagosan föl lett adva. Amerika kielégítőnek találja a német garanciákat Newyork, junius 8. (Saját tudósítóink stól.) A Chicago Tribüne közlése szerint amerikai kormánykörökben a Németország által fölajánlott garanciákat kielégítőnek találják és megelégedéssel konstatálják, hogy a birodalmi kormány Hughes államtitkár javaslatát magáévá tette. A sajtó is kedvezően fogadta a német jegyzéket. Ismét megkezdődik Németország antantellenőrzése. Páris, június 8. (Havas.) A szövetséges kormányok egyhangúan elhatározták, hogy a nagyköveti konferencia utján ismét felveszik Németország szövetségközi ellenőrzését és a német kormányt felhívják, hogy tegye meg az intézkedéseket arra nézve, hogy a katonai bizottság munkáját megkönnyítse. Tárcára válunk. Kedd: Az ellopott város. (Kritika Egon Erwin Kisch vígjátékáról. Szerda: Péchy-Horváth Rezső: Livia néni hagyatéka. Csütörtök: Győry Dezső: A maroométi vigalom. (Vers.) Orosz Sándor: A vendég. (Nimród.) Péntek: Gergely Pál: Jean Richepin „összes élete". Szombat: H lekei Mária Pauila: Várady, a csizmadia. Vasárnap: Merényi Gyula: Megváltás. (Vers.) Dutkó Zoltán: Terra con variacione. Egy asszony zongorázik. Két gödrös kéz cikáz a zongorán, mint misztikus vihartól vert galambok. Oly méla lettél férfi-cimborám, ki tán kerestél röpke kis kalandot. A zongorán viharzik a zene és Beethovennek tornyos lelke tombol; a félhomályban rádmered szeme és mintha sírna testvérszánalomból. Egy pontra nézel, úgy görnyed fejed,ló, hogy támasztja két bunkóm öklöd. Nagy felhő-szörny húz el fejed felett s egy vámpírvégzet vérért rádkönyöklött. ...És látom: most egyszerre megtelik billentyűkkel öklöd, szemed s a vállad, szíved felé futtat húrt mindemik, hol ős sebekben ős fájások állnak. Varázs van rajtad férfi cimborám, karod földet túrt, könyvet írt, csatázott, — de Ádámtól évezredek során az Asszony mindig rajtad zongorázott... S hol ő zenélt: száz rózsa kinyílott, vagy nyíltak szörnyű torkú szakadékok s a férfi dárdát, vérszomjas nyilat röpített, vagy fújt szappanbuborékot. Hol ő zenélt, a dudva is kikelt, vagy termés duzzadt a családi fákon, a férfi leigazolt vad vihart, tengert avagy hevert párnán, virágon ... Bújhatsz oltárhoz, könyvbe, megtalál s billentyűt rajtad mindenütt az Élet. 4. — Míg egyszer fíniszt játszik a Halál szótlan szerszámmá planózva Téged... Mécs László, _______________________$^<ZtrjuczA £ 7fm £ tp —————————————————— Ilii II IU 1—1IHMI nr nmrnww—mmmmmmmam^ — Vasárnap, június 10. Az első ruszinszkói református püspök beiktatása. Bertók Béla elfoglalta hivatalát. — A munkácsi kálvinista gyülekezet lélekemelő ünnepsége. Munkács, junius 9. • (Saját tudósítónk jelentése.) A szétzilált magyar református egyháznak a Kárpátok alatt megmaradt népe ünnepet ült Munkácson, ahol a hívek pásztor nélkül tévelygő nyája végre négyévi hányattatás után megtalálta főpásztorát, Bertók Bélát, akit a most megalakult kárpátalji református egyházkerület püspökévé csütörtököm avatott fel a lélekemelő ünnepségek között az egyházkerület és akit lelkes szeretetükbe fogadtak nemcsak a reformátusok, de a ruszinszkói magyarok valamennyien. Mintha minden felekezeti és társadalmi válaszfal egyszerre ledőlt volna a magyarság között, mikor Bertók püspök megfújta a jerichói kürtöt, fennen hirdetvén, hogy nincs más ut, csak a szeretet útja. A ruszinszkói reformátusok ünnepének ez volt az igazi lelki tartalma. Rövidesen immár másodszor gyűlt ünnepre Munkácson össze Ruszinszkó magyarsága, amikor csütörtökön az újonnan alakult kárpátalji református egyházkerület ünnepi és díszgyűlésén első püspökét, Bertók Bélát ünnepiesen beiktatta. Méreteiben nagy, lefolyásában lélekemelően impozáns volt a gyűlés. Ruszinszkó minden református lakta községének küldöttségei már szerdán délután megérkeztek Munkácsra. Az egyházkerületi gyűlés hivatalos résztvevői ugyanis szerdán délután előértekezletet tartottak. Az egyházkerületi gyűlés. Csütörtökön reggel már a kora reggeli órákban népesek voltak Munkács utcái az ünneplőbe öltözött magyaroktól, kik mindnyájan a Kossuth utcai egyszerű, sok vihart kiáltótt református templom előtt gyülekeztek. Magán a templom külsején is meglátszott az ünnep. A templom ajtaja felett tölgyfalevesekből kirakva díszelgett a mondás: „Istené a dicsőség!“, a templomajtó oszlopait virágfüzérek díszítették. A templomban a lelkészeik ülőhelyei, a katedra, az Úrasztala és a padsorok virágkoszorúkkal voltak borítva. Kilenc óra után egy pár perccel az egyházkerületi gyűlés hivatalos résztvevői bevonultak a templomba s elhelyezkedtek az Urasztala körül levő székeken. A templomban megjelentek Ruszinszkónak és Munkács városának más felekezetű előkelőségei is. Ott láttuk a munkácsi görögkatolikus püspöknek, Papp Antalnak képviseletében Kessey Elek főesperest, Szabó Lajos munkácsi római katolikus esperest, Margócsy Aladár ungi evangélikus esperest, a munkácsi általános, valamint az izraelita nőegylet, továbbá a kereskedelmi kör és munkácsi iparoskör kiküldötteit. A karzatokon a református énekkarok helyezkedtek el, a jobb oldalon a harimimdagu református leányénekkar tagjai voltak mindannyian magyar ruhában, a baloldalon pedig a református férfikar. Az első padsorokban a kárpátalji református egyházközségek lelkészei és gondnokai ültek. Nemsokára megkezdődött az egyházkerületi gyűlés. Az Úrasztala ajtajánál az elnökség részére fentartott helyen Biky Ferenc helyettes püspök, mármarosugocsai esperes és Polchy István dr. helyettes főgondnok, a beregi ref. egyházmegye gondnoka foglaltak helyet. A gyűlést a helyettes püspök magasszárnyalásu imája nyitotta meg, mely arról szólott, hogy a felettünk elvonult nagy vihar ugyan négy század hatalmas alkotásait rombolta szét és szent oltárok tüzét forgatta fel, de a magyar reformátusságban olyan erők vannak, melyeket a poklok kapui sem vehetnek meg. A kárpátalji református egyházkerület megépült hajója pedig most indul az Isten szent házából, hogy a nyugalom révébe érjen. Majd Peleskey Sándor viski lelkész terjesztette be György Endre főgondnok levelét, melyben távolmaradását igazolja. A megjelentek igazolása után a helyettes főgondnok a gyűlést megalakultnak jelentette ki. Ezután kijelölték a jegyzőkönyv hitelesítőit és a szavazatbontó bizottság jegyzőkönyvének felolvasása után a választás eredményét tudomásul vették és megerősítették. Ennek megtörténte után Biky Ferenc helyettes püspök Sütő Áron egyházkerületi főjegyzőtől kivette a hivatalos esküt és meleg szavakkal átnémította neki az egyházkerület főjegyzői pecsétjét. Sütő Áron kijelentette, hogy új hivatalát a jobb időbe vetett hittel, erős akarattal, soha meg nem szűnő reménnyel veszi át, esküjét pedig híven fogja teljesíteni. Az egyházkerületi gyűlés ezután Bihary Lajos és Peleskey Sándor egyháziak, Egry Ferenc, Molnár Ferenc és Bakó Bertalan világiak személyében kijelölte azt a küldöttséget, amely a megválasztott püspököt a gyűlésbe meghívja. A gyűlést erre felfüggesztették. A templom közelében lévő egyszerű lelkészlakból megindul a magyarruhás lányok sorfala között a feketetaláros református lelkészek kíséretében Bertók Béla püspök. Harangzúgás mellett haladt a templomba, hol az orgona hangja mellett az ünneplő gyülekezet fölállva fogadta. A püspök a rendes lelkész helyére ment, majd pedig, mikor az egész gyülekezet énekelni kezdte a 37. zsoltár első versét, az Úrasztaláshoz lépett. Az ének elhangzása után a püspök imát mondott, amely szétszórattatásunkról, ezer fájó, vérző sebünkről, megaláztatásunkról és a magyar reformátusság siralmakkal teljes kálváriájáról szólott. Polchy István dr. helyettes főgondnok beszédet intézett a megválasztott püspökhöz. Beszédében kiemelte, hogy a világ protestánsainak üdvözlete száll ma e kicsi templom falai között összegyűlt ünnepi gyülekezetre. A kárpátalji magyar református egyházkerület — így szólt — feltette fejére a koronát, mikor első püspökévé Bertók Béla munkácsi lelkészt választotta meg. Ezután kérdést intézett a püspökhöz, hogy hajlandó-e elfogadni e méltóságot és letenni az előirt esküt? • — Igenis, hajlandó vagyok — mondotta a püspök. Az eskü és a felavatás. Azután Sütő Áron főjegyző lépett az Úrasztala előtt álló püspök elé, aki a főjegyző kezébe letette az esküt, melynek évtizedekkel ezelőtt megalkotott szövegében a református egyház igazi demokráciája és mindenekkel szemben való autonómiája domborodik ki. A gyülekezet állva hallgatta meg az esküt. Az eskü elhangzása után pillanatokig mély csend honolt a templomiban. Aztán Biky Ferenc esperes, Szentimrey József és Kimizsy Nagy Sándor helyettes espereseik léptek az Úrasztala elé. A püspök letérdelt, a három esperes fejére tette kezét és Biky Ferencnek, mint egy öreg, dolgos életben kifáradt apostolnak áldást kérő szavai között avatták fel az uj püspököt. A fölavatott püspököt az egyházkerület részéről Polchy helyettes főgondnok üdvözölte elsőnek. — Kárpátalja magyar református népét — mondotta — megrázta a vihar, de ez a nép ma már hisz, testi és lelki fájdalmait Krisztus fájdalmain át meggyógyulnak hiszi és bízik a lélek föltámadásában. Ez a nép ma már egységes egész, meg nem rendíthető sziklatömb, eggyé, egésszé olvasztották a közös sors, az azonos vágyak és az együttes csalódások. Ennek a jó magyar református népnek a képviseletében üdvözli lelke egész melegével a püspököt, teszi lábai elé a hűség babérkoszorúját és nyújtja át a püspöki ha- Kain. — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — írta: Radnay Oszkár. A Halál először mutatta meg emberarcról magát a világnak. Nem látszódott sok belőle eddig, amíg azt a földre nyúlt nagy testmasszát hanyatlódította az a közel fölötte görbülő emberiv, melynek két lemerevített karja vonaglott még a végigfeszített izomgörcsök gyűrődésein és a marokra szorító ujjakon. A vonaglás aztán lassan elcsendesült. A letapadt ujjak lehármlottak a másik mind puhább nyakáról. Odaesett melléje a véresvégű fabunkó is, ami pedig sokszor volt már ilyen véres szétvert állatkoponyákból. Megmozdult most egész vonalában az élő, átgörbült test és úgy bomlott le arról az arcra borult, elvánnyadt másikról, mint az óriáskígyó, amely erős vaddal küzdött és még nem bizonyos benne, hogy ő maradt meg a küzdelemben... Feltérdelve fokozatosan kiegyenesedett a nagy alak. Mellre szegzett fejét is emelte a mozgással. Izzadt, szögletes arcát a delelőről zuhogó naptűz átfényezte, amitől kiegyenlítődtek ugyan a gyűrődések rajta, de a lihegő száj félignyílt résén jól látszott, hogy fogait összevicsorítja még. Aztán felállt a Bozontos, besüppedt, szétnyomott göröngyről, dús haján meglibbent a szellő, érte izzadt hátát is és megborzongott tőle. A szellő valahogy hideg volt most, amilyen nem futott át ezen a láthatárig terpeszkedő réten eddig, az érzés is új... és mintha a naptísz is bágyadna... a fény is vörösödne... aztán az a lent heverő, elnyúlt ember se mozdul... csak vér folyik összetapadt hajáról és megalvad a földön, ahova bele van túrva a feje... Visszatérdelt lassan hozzá, nézte, nézte... a fejét, az elterült kezeket, melyek ujjai a földbe markoltak... és azt, hogy nem mozdul... Úgy érezte, hogy ő is kihűl közben... már fázik... Egy ösztönös indulattal megragadta a lentheverőt és átlódította a hátára. Nagy ívben buktak át az inaszakadt tagok másik göröngyre, a fej is előlendült a túrásból és piszkosan, véresen megmutatta magát a napnak. Az első halott ember arca! Az élő alig bírta el ezt a szörnyű értelmetlenséget. Vonaglott a szája tőle, elborult a szeme, visszaesett a két karja és megérezte a szívét, ami fájni kezdett most, ami sose fájt azelőtt, csak dobogott. Megérezte, hogy más a lebunkózott állat, mint ez az elnyúlt testvérember, akinek pedig ugyanolyan véres a feje és ugyanúgy mozdulatlan. Egyszercsak megfogott gondolatai keletkeztek ettől a sok hirtelen rázuhanó érzéstől-látványtól és észrevette a halált, ami semmivé tesz embert is és félelmetesen eltorzult arcra írja rá a maga jelenvalóságát... amivel vége is van az életnek... ilyen csúnyán, ilyen hiábalévőn, ilyen üresen... ami után nem hallja már ez az elnyúlt testvér, hogy tele van a világ madárfüttyel és ragyog a gyönyörű nap és legelik a friss, jószagú füvet a bárányok és... és ha este lesz, azt se látja... semmit többé! Aztán... csontok maradnak belőle is később, ahogy a rothadó állatdögből, az emberből is! Irtózatos félelem szorította körül. Borzongások indultak végig nagy testén onnan, ahol térdei a földet érték és mind belészántottak az agyába. Most már azt is tudta, hogy ő volt... és szédülten tántorodott talpra, hogy meneküljön. Ezalatt az égboltozat elfakult, amelyre a kert felől izzóvörös átsimulások húzódtak. Egy foltban előbb, majd mind terjengőbben, mind éigebb szinten. A reflex így növekedően ráterült a földre, amitől olyan lett a rét, a víz, a fa, minden, mintha vér folyt volna rá. Ádám fiai is beleestek ebbe az égő áradásba. Ráömlött ebből a piszkos arcú halottra és megtorpantotta az összezsugorodott élőt, aki nem mert az égre nézni, csak két karjába ölelte a fejét és imbolyogott. Amikor vérszínnel átivódott már az egész világ, ott, ahol legizzóbbra fényezte a nap az eget, megnyílt a boltozat, mögötte puha bíborossá vált a hasadék. Az onnan küldött fényözön pedig azt a földbeszorult embert emelte a hasadékból szóló Ur szava elé: — Kain, megidézlek teu lelkedhez. Tudd, hogy az ember második bűnét követted el. Elűzlek ezért a kert mellől és széjjelszórlak ivadékaidban a földön. Szaporodó nemzetséged hordozni fogja az apák megsokszorosodó bűnét és halálos életet éljen miatta. Én meg felnyitom fejüket, hogy megérezzék a hordozott bűn súlyát. Kain, elűzlek bűnben szaporodni! Megállt a hatalmas megnyilatkozásra minden. A szavak rázúdultak a fénnyel kiemelt emberre, még jobban legörnyesztették és zsibongni kezdtek testében addig, míg minden rezgés az agyába ért. Ekkor mintha világosság áradt volna szét benne, mintha elsimult érzésekkel terhesültek volna agysejtjei és az égi hangokkal való iszonyú szeretkezésből már emberjövőt viselne, a megtermékenyült nagy fejére ölelt karjai felnyíltak, körülnézett mögülük. És látta, hogy elmúlt egészen a vörös szín, de szürkére felhozott az églap, nincs ragyogó kékség semerre többé. A szürkeség pedig ránehezült a tájra, elmosta a messzeséget, beleszűrődött a levegőbe is, ami nedvessé lett tőle. És ott, ahol megnyílt a bolt, ott van a rettenetes vérbélyeg, amit az elborított nap rajzol körül alig átérő sugaraival. Megrezzent egész vonalában a görbült test, átszántott rajta a félelem első vacogása. Arcán a dagadt inakra kifeszült a bőr, amire a homlokról hideg verejték csörgött. Félt, félt valamitől... vérbélyeg rettenetes... És érzi mögötte a halott testvérembert... És magában azt, hogy ő tette... a bűnt... az átkot. Félelme nő, a torkába szorul össze. Lélegzése zörög, tüdejéből nem tudja kilehelni a fogak közt szívott nedves levegőt... Könnyeket is érez, de beleégnek a szemgödrökbe és fáj, fáj... Karjai is a feje elé merevedtek... amiket szét kell feszíteni... szét kell... kell... mert fojtogatja a nagy bűin... sípol a torka... óriási viaskodással küzd. Megbillen tőle. Erre a mozdulatra felszabadul, átesik testsúlya a kifeszített másik lábra, majd emeli a lendülettel az elsőt... mind gyorsabb mozgással... mindinkább a maga erejéből. Aztán eszeveszetten futni kezd az első üldözött ember. ...Végtelen tájakat hagyott maga mögött, midőn vánszorogva este a hegyek alá ért, amik útját állták. Felbotorkált a lankáson a sziklákig még, de nem bírta már ma-