Prágai Magyar Hirlap, 1923. november (2. évfolyam, 248-272 / 401-425. szám)

1923-11-01 / 248. (401.) szám

JF C/df$Á­ £ kl &&& Jg&m­n­i—...,... — - /Így J|ír JJ-* _ ­ _______ W­TiF^K­iffli ^ass^ w rffia # ^WJgp­­lm. — ____ ^______^ Előfizetési árak Dől- en külföldön: # /wf­fwM* w/r­m^­rJL# W­^L/­v­I^IXJrTXI 1 / mmm wMsTLmZ aageM ^8*^ jglUHtrPi I­111 Viff1 IWiBf — Sürgönyeim) Hírlap, Praha — Főszerkesztő: A Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Felelős szerkesztő: PETROGALLI OSZKÁR dr. politikai napilapja FLACHBARTH ERNŐ dr. Egész évre 300 Kő, félévre 150 Kő, ^~^:ís ulice 18. s*„ Telefon B797 szám Mécsgyujtáskor (g.)­­, október 31. A halottak ünnepe a tragédiás emberi sors sötét árnyékait vetíti a léleknek vász­nára. Egy napra az lesz a lélekben az em­lékezés s belép az életünk kitárt kapuján a Halál, hogy eszünkbe plántálja annak tuda­tát: mindnyájunk sorsa az ő kezében van s minden útitoknak végső vánszorgása a teme­tőbe vezet. A halottak ünnepe kegyeletes gyer­tyagyújtás virággal színesített sírokon s az elmentek emlékezetének döbbene­tes mementója arra, hogy a mi ma­radásunk is megszámolt végezett s hogy közel, vagy távol bizonyos a mi egy­szeri elmenetelünk. A halottak ünnepe egy nagy pillantás a túlra, ahol csak a hit tud életet, ahová a szeretet repkénye fut át s az emlékezés virágait fakasztja s ahová betor­­kolik egyszer az a sebes, zajló és hullámokba verdesett folyam, amit ma úgy hívunk: a mi életünk. Amikor megállunk, hogy megtegyük ezt a pillantást, amikor elmúlt életek előtt áldo­zunk és a saját elmúlásunk bizonyosságát hordozzuk a szívünkben, apró mécsek kanó­caira csiholunk lángot, hogy pislákoló fényes­ség gyűljön abban a világban, amely hideg, mint a kihűlt szív és sötét, mint a Halál... Amikor gyújtjuk a mécseseket hantolt és hantolatlan sírokon, amikor az ősz vörhenyes lombjaival és sápadó színü virágaival akar­juk elfelejthetni a pusztulás sivár szintelensé­­gét, akkor kiszakítjuk önmagunkat az élet­nek lélektelen iramlásából s egy napra levet­kőzzük a magunkra cibált életrongyokat s kitárjuk önmagunk előtt önmagunkat, megta­láljuk azt, amit minden más nap és a napnak minden percében kihajítunk a lelkünk pitva­rából, megtaláljuk azt a hatalmas, de egy­úttal lesemmisítő tudatot, hogy emberek, vagyunk. Emberek v­agyunk ... élettel ajándéko­­­zott és halállal büntetett, vagy halállal aján­dékozott és élettel büntetett emberek, lánc­szemek egy hatalmas kolosszusban, lendítő kerekek, összetartó csavarok, egybeforrasz­tott munkaatomok, a kolosszális összesség­ben tényezők, de elkapásra és eldobásra kár­­t­hoztatott alkatrészek. Az emberi lét hatalmas értéke ébred bennünk tudatra s a fölemelt fej és kidagadt kebel büszkeségének bizakodása éled, hogy az öngyújtotta fényességnél meg­lássuk azt, amit ember el nem háríthat: a vég végzetét, a magunk pusztulását értékek­kel, akaratokkal, célokkal és az érzésnek föl­­­hangolt skálájával együtt. A sorsunknak rendelt elvégeztetést, a küzdés életét és az élet halálát ilyenkor érezzük legközvetlenebbül, ilyenkor eloszlik; az ablakunkról minden pára, akár szürkésen­ gyöngyöző őszi fátyol az, akár cifra téli jégvirág s kilátunk a nagy holnapba, amely­nek a végén egy pár fölásózott göröngy, elhervadó virág, fölszáradó könny és egy­szer megdülő kereszt hirdeti, hogy vol­tunk... Az az ünnep, aminek most borul sö­tétbe az előestéje, az emberi élet erős lelki szüksége. A lélek foglalkozása a halállal, a halál találkozása a lélekkel. Ilyenkor eszünk­be jut mindenki és minden, ami volt, ilyen­kor a véges lét mérlegére kerül minden, ami van és kirajzolódik sok abból, ami lesz. Sírba zárt emberek, eszmék, gondolatok és akaratok emlékei vonulnak föl, elföldelt va­lóságok, hitek és elevennek gondolt, örök­­életűnek képzelt alkotások fölött libben meg az enyészet szele s látjuk, hogy volt élet, ami ma nincs, hogy lesz élet, amiből ma még hajtást sem találunk, lesz és lehet valóság abból, amire ma ujjongva, vagy remegve gondolunk. Az élet bizonytalansága, a halál bizonyossága s a minden halált követő új élet kisarjadása az a lelki eredmény, amit magunkkal hozunk a temető csöndességéből, az emlékezés világából, a Halállal való őszi találkozásunkról. És ez az eredmény kincses ajándék a léleknek. Megnyugvást, hitet és erőt adó ajándék, mert ez az ember diadala az ember tragédiája fölött s biztosítéka an­nak, hogy ha mi elmegyünk, jönnek mások, akikben lesz tűz a bennünket sűtő eszmék kiedzéséhez, lesz akarat a mi akaratunk to­­vábbkovácsolásához s lesz erő, amely föl­váltja a mi lehajszolt energiánkat. Ez a hit az emberi élet tükrében nagyszerű, a nem­zeti életben — a temetés és sirhantos nem­Prága, október 31. A képviselő­ház ma program szerint meg­kezdte külügyi vitáját. Az ülésen Hlinska ki­vételével rész­t ve­tt a szlovák néppárt is, de ellentétben az elmúlt napokban forgalomba­­ került hii­­ekkel, az ellenzék élesebb föllépésé­re nem került sor. A mai vitanap szomorú érdekessége Borovszky Béla magyar szo­ciáldemokrata képviselő beszéde, amelyben élesen kirohant Magyarország ellen. Gyalá­zatos kialkudásai remélhetően, nem fognak méltó válasz nélkül maradni. Az ül­és lefolyásáról alábbi részletes tu­­­­dósításunk számol be: Tomasek elnök 11 óra 25 perckor nyi­totta meg az ülést. A képviselőház erre meg­kezdte a vitát a külügyminiszter nyilatkoza­táról. K­r­e­i­b­i­c­h (kommunista) pártjának deklarációját, amelyben a fölovista német munkásságnak meleg üdvözletét küldi. A deklaráció így hangzik: „Németországban jelenleg a világháború egyik legnagyobb üt­közete folyik a szociális forradalom és az ellenforradalom között. Munkásaink vissza­fojtott lélekzettel figyelnek a német frontról érkező hírekre. Tudatában vannak annak, hogy a német munkásság veresége a világ­reakció győzelmét és a cseh-szlvák munkás­­osztály több évre szóló elnyomatását is je­lentené. Mélyen föl vagyunk háborodva az ellen a katonai erőszak ellen, amellyel a bi­rodalmi kormány eltávolította a szászországi munkáskormányt­.4* Azután úgy vélte, hogy a külügyminiszter expozéja a legtartalma­sabb azok között, amelyeket eddig hallottunk tőle. Csodálkozik azon a bátorságon, ame­lyet a köztársaság elnöke tanúsított, amikor Párisba utazott, amelyet valamennyi más ál­­lamférfiú bojkottért. Szerinte erkölcsi hasznot hajtott Millerandnak és Poincarénak, ellenben a cseh-­szlová­k­­ köztársaság rovására ment. A birodalmi, koalíciós kormány és a burzsoá­zia mindeme alantas eljárássáinia­k az a célja­, hogy a német munkásság döntő küzd­elmét előbb provokálják ki, mintseim befejeződik a szociál­­demokrata munkástömegek osztály ön­tudatának kialakulása. Ez azt bizonyítja, hoigy a demokrácia a polgárság számára történelmi időkben pusztán frázissá válik és a burzsoázia diktatúráját a proletariátus dik­tatúrájának kell fölváltania. Cseh-Szlovákia minden osztály öntudatos munkása a nehéz küzdelemben a német testvérek oldalán áll; mindent el fog követni, hogy a küzdelmüket támogassa és hogy a győzelemhez segítse őket. Az állaimtól szigorú semleges maga­tartást kivárnunk és azt, hogy a forradalmi Németországgal tartják fönn a gazdasági vi­szonyt és a jószomszédságot. Ennek a poli­tikai irányzatnak egész Európában a legna­gyobb ellen­l­ábasa Pom­caré francia minisz­terelnök. Ezért tiltakozunk a mai francia kor­mánnyal kötendő katonai és politikai kon­venciók ellen, melynek csak egy célja lehet: Belőlünk az elllenf­orra­­dalom és a háborús kalandok eszközét osiimáli mi. A cseh-szlovák zeti életünkben — hatalmas erő, amelyet el nem vehet tőlünk ember s amely még ma is él és élhet bennünk, noha nem egyszer talál­kozott a magyar lét és a magyar élet elmúlt évek kínos napjaiban a Halállal... Holnap a temető felé visz az utunk s ha hittel élni tudó emberek és a nemzeti erőt önmagunkban hordó magyarok vagyunk, akkor a temetőbe vitt virágok helyett az élet frissen bimbós ágát hozzuk haza s a sírokon gyújtott mécsek fénye úgy rezeg meg ben­nünk, mint a halállal meg nem szakadó lét csillaga... miu­nkásnép egyedüli szövetségese forradalmi francia munkásság lehet.**csak a Tomásek elnök: Figyelmezteti a szó­nokot, hogy ne feledkezzék meg arról, hogy az alkotmány értelmében az államfő tevé­kenységéért a miniszterek felelősek. K­r­e­i­b­i­c­h : Poincaré politikája az oka az európai válságnak; a Ruhrvidék megszer­zése volt a célja, a jóvátételi kérdéshez és a versaillesi békeszerződéshez köze nincsen. Poincaré csak annak a nagy kérdésnek a­­ megoldásával törődik, hogy miképpen egye­­­sítse a francia vasércet a ruhrvidéki szénnel és ezért szabotálja a jóvátételi probléma megoldását. A német munkások feladata, hogy Németország belső ellenségeit meg­semmisítsék. De Németország külső ellensé­gei ellen, ak­ik közvetve egész Európában há­borút akarnak)­ küzdeni­ök kell mindazoknak, akik komolyam­ fogják föl azokat az eszmé­ket, amelyeket a párisii beszédek és a teg­napi expozé tartalmaztak. Elismeri, hogy Benes a be nem avatkozás elvét erősen hangsúlyozta, de kérdés, váljon politikája elég erős-e ahhoz, hogy emellett kitartson. A német forradalom nem fogja veszélyeztetni a csehszlovák állam határait, ha a kormány is tiszteletben tartja annak határait. Veszélyt csak annyiban jelent, hogy eszméi át fognak csapni a szomszédba is. Szükség lesz tehát a jóa­karatú semlegességre. Tomasek elnök a gyorsírói feljegyzé­sekből megállapít­ja, hogy a szónok Poimca­­rét, egy barátságos állam miniszterelnökét, sértő kifejezésekkel aposztrofálta és ezért rendreutasítja. Rendreutasítja ezért a kijelen­tésért is: „a német koalíciós kormány aljas eljárása**. H­n­i­d­e­k (cseh agrárius) abbeli vélemé­nyének ad kifejezést, hogy a cseh-szlovák külpolitika Európa békéje megvédelmezé­­séne­k és a békeszerződések épségének elvén alapul. Prága Középeurópa külpolitikai közép­pontja. A népszövetségnek még nincsen ele­gendő tekintélye, ami kitűnt a görög—olasz viszály alkalmával. A parciális szerződések lehetetlenné teszik a háborút és megakadá­lyozzák a fegyverkezést. A körülöttünk folyó fegyverkezés miai stádiumában ezerszer job­ban érvényesül az a közmondás, hogy „si vis pacem, para bellum**. Az bizonyos, hogy egy percig sem lehetnénk nyugodtak szomszé­dainktól, ha nem lennénk mindenre elkészül­ve. A Magyarországnak nyújtandó kölcsönre nézve az a véleménye, hogy nekünk Ma­gyarországhoz semmi közünk nincsen­). A kölcsön ügyét azonban saját érdekünkben az általános politikai szempontból kell mérle­gelnünk. Nem szemlélhetjük nyugodtan, hogy a szomszédaink tönkremenjenek. Magyaror­szágnak csak bizonyos feltételek és biztosíté­kok nyújtása mellett adunk támogatást, ne­hogy a kölcsönt ellenünk használhassa föl. Azután az interparlamentáris konferencia legutóbbi koppenhágai üléséről beszélt és ki­jelentette, hogy ezzel az intézménnyel szem­ben nem viseltetik bizalommal, mivel ez a konferencia a legyőzött nemzetek fóruma lett, a békeszerződések revízióját követeli, a vezérszerepet pedig a németek, magyarok és a bolgárok játszák benne. Cseh-Szlovákia ellen Heller szenátor panaszokat terjesztett elő, aki a szónok szerint nincs tisztában az­zal, hogy a nemzetközi fórumok előtt mér­­sékletet kell tanúsítani. Mayer József (német agrárius): A né­met munkaszövetség nevében kijelenti, hogy a külügyminiszter nyilatkozatát nem veszik tudomásul és a kormánnyal szemben a leg­élesebb ellenzéki álláspontot kénytelenek el­foglalni. A külügyminiszter nyilatkozata — mondotta — a franciás—német viszályt in­kább elmérgesí­tette, mint enyhítette. A mi gazdasági berendezésünk olyan, hogy inkább Németországra, mint Franciaországra va­gyunk utalva. Egész Európa tisztában van azzal, hogy a mai viszonyok oka Franciaor­szág külpolitikája. Anglia nem osztja Fran­ciaország nézeteit. Eddig az volt az általános benyomás, hogy a külügyminiszter Francia­­ország és Anglia között a középutat igyek­szik megtartani, de legutóbbi expozéjában a középutat föladta. A köztársaság Franciaor­szág politikáját támogatja, amit a németek a leghatározottabban visszautasítanak. A köz­ségi választások tanulságai szerint a kor­mánynak nincs többsége és ezért nem is te­het ígéreteket Franciaországnak. Reméli, hogy a német nemzet még jobb napokat fog­­ megélni. (Zajos taps az ellenzéekn.) Hrusovszky Igor (cseh nemzeti szo­cialista): Európa gazdasági talpraállítása cél­jából föltétlenül szükségesnek tartja, hogy Magyarországon bekövetkezzék a konszoli­dáció, amiben a kisantant államai egyetérte­nek. Kívánja, hogy Magyarország ne folytas­son békeellenes politikát és mondjon le az irredentizmusról. Magyarország jószándékai­ban azonban kételkedik, mert a magyar kor­mány még mindig érvényben tartja az Ap­­ponyi-féle rendeletet. Benes külpolitikájának álláspontja Lengyelországról teljesen kielé­gíti. A kormánynak szerinte kötelessége, hogy mentse meg Oroszországot a szírság részére. A demokratikus Oroszország az ideálja. Ezután azt fejtegette, hogy a szociá­lis pártoknak Európa fejlődésében nagy sze­repük van. Cseh-Szlovákiának a Szentszék­hez, valamint a Kúriának a görögkatolikus egyházhoz való viszonyáról szólva, úgy vélte, hogy a pápának nem áll jogában (?) szlovenszkói görögkatolikus püspököket ki­nevezni. Borovszky Géza magyarellenes kirohanása Borovszky Géza (magyar szociálde­mokrata): Mint szocialista azon az álláspon­ton van, hogy Magyarország kapja meg a kölcsönt, de követeli, hogy előbb távolítsák el a mai kormányt, mert a mai rezsim ros­­­szabb a háború előttinél, mivel amaz csak bebörtönözte, ez ellenben meggyilkoltatta el­lenfeleit. A külügyminiszter szerint Magyar­­ország belü­gyeibe nem szabad beavatkozni. Ezzel szemben a szónok fölhozza, hogy Ma­gyarország belü­gyeibe a magyar tanácsköz­társaság fennállása idején a cseh-szlovák köztársaság már beavatkozott és a cseh­szlovák hadsereg Magyarország megszállá­sára kapott parancsot. A mai rezsim állan­dóan fenyegetni fogja úgy a szomszéd álla­mokat, mint a munkásságot s ezért kívána­tos, hogy a demokratikus cseh-szlovák köz­vélemény és a munkások nemzetgyűlési kép­viselői jelentsék ki, hogy nem járulnak hozzá A h £ p ¥ f$e!§fsáz külügyi vitája A kommunisták deklarációja a fenyegető német forradalomról — Borovszky Géza kirohanása Magyarország ellen 100 cseh-szl. koronáért fizettek ma, október 31-én: Zürichben 16.475 svájci frankot Budapesten 57 400.— magyar koronát Bécsben 208 000.— osztrák koronát Berlnben 211 500 000 000.— német márkát

Next