Prágai Magyar Hirlap, 1924. június (3. évfolyam, 123-145 / 571-593. szám)

1924-06-01 / 123. (571.) szám

T­­ jWt - IM -Főszerkesztő: A Szlovenszkói és Raszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Felelős szerkesztő: PETROGALU OSZKÁR dr. . politikai napilapja FLACHBARTH ERNŐ dr. £ 2 A skót megtette kötelességét, a skót mehet! (p.) Besztercebánya, május 31. Nagy volt hajdan Prágában Scotus Via­­sar népszerűsége. Wilson elnök, Födi­maré­­chad mellett harmadiknak emlegették az ő ne­vét, mint akik az idegenek között legtöbbet tettek a cseh-szlovák nemzet fölszabadítá­sáért Ezek hárman jelképezték a politikai, a katonai és a tudományos hatalmat. Szegény Scotus Via­tor tényleg elhitte, hogy azért nagy a népszerűsége és tekinté­lye, mert a tudomány fáklyájával világította meg a régi Magyarország barbarizmusát. Elhitte szegény, hogy az 5 pártatlan tudo­mányos munkájának, kérlelhetlen érveinek ■ visszhangjaként hangzott el a nagy antant háborús céljai között a jelszó: Cet­erum cen­­seo Hungáriam delendam esse! Úgy gondolkodott, hogy amint megjó­solta, — legalább most azt hiszi — Magyar­­ország összeomlását, majd most is komolyan veszik jövendöléseit, megfogadják bölcs, jó­akaró tanácsait és megfordulnak azon az úton, amelyen most haladnak és amely sze­rinte az örvények felé vezet. Milyen nagy csalódásokban lesz része! Mennyi jóhiszeműség és milyen hihetetlen naivság gyűlik össze egy angol emberben, mihelyt idegenek dolgát vizsgálja, azok fö­lött mond bírálatot! Nem a tudóst P­erepelje: itt Scotus Viatorban, hanem az a vít­t Tényleg Scotus Viatornak egész irodalmi te­vékenysége pártatlanság és elfogulatlanság dolgában sohasem haladta túl a politikai pro­pagandák és agitációk színvonalát. Scotus Viator ezt nem tudta, ellenkezőleg, meg volt győződve arról, hogy lelkiismeretesen, jóhi­szeműen és igazságosan jár el. Mindent angol szemüvegen keresztül nézett, így ítélkezett a magyar választások fölött 1910-ben, s írt egy nagy könyvet, s a könyvet olvasva, egész Európában szörnyülködtek az embe­rek. Persze a barátai: Maniu, Vajda s a töb­biek már nem tartották szükségesnek be­avatni őt a romániai választásoknak rémre­gényekbe beleülő rejtelmeibe. Arról sem in­formálták, milyen volt a kisebbségi nemzetek helyzete Romániában, Szerbiában, azután a régi Magyarországtól északra, keletre, sőt nyugatra is. Kapott adatokat barátaitól a rab­szolgatartó magyarokról, azokat, kevés kri­tikai tehetséggel átvizsgálva, egy nagy cso­korba kötötte és prezentálta a műveit világ­nak: íme, Európában egy darab Ázsia, vagy a nemzetiségek elnyomása Magyarországon! A jámbor tudós szükségtelennek tartja, hogy „audiatur et altéra pars“, meghallgassa a ma­gyarokat is. Az ő barátai gentlemanok, csak igazat mondanak, az ő bemondásaikat nem kell és nem illik ellenőrizni. Tehát Scotus Viator szorgalmasan írta könyveit, olvasták azokat mindenfelé, meg is jegyezték a tartalmát, meg nem is, a ma­gyar kormány pedig talán bűnös közönnyel nézte ezt a propagandát anélkül, hogy ellen­­intézkedéseket tett volna. Hiszem, hogy nem lett volna nagyobb baj és Scotus Viator munkáit is csakhamar ellepte volna a por a könyvtárakban, ha ki nem üt a háború. Ekkor kezdődött az igazi propaganda. A többi közt Benes dr. is innen indult írtnak, hogy bejárja a világot. A történelemcsinál­ást egyelőre az utca közönségének szánt pamflet­­írásokkal kezdette meg. Akkor Benes úr még nem úgy utazgatott, mint most. Most tudjuk, hogy érkezett meg Párisba, Londonba, Ró­mába, Genfbe, Bukarestbe, Belgrádba, reg­gelizik a miniszterelnöknél, ebédel a király­nál, vacsorázik a hadsereg főparancsnoknál. De akkor még nehéz volt a helyzete. Az igénytelen külsejű, kissé félszeg modorú, minden idegen nyelvet hamisítatlan csaszlaui kiejtéssel beszélő kis professzorka előtt ne­hezen nyíltak meg az ajtók, nem bókoltak a lakások. Nehezen közölték, még nehezebben hitték el, amit irt. Szükség volt protekto­rokra, a­kik őt a társaságba bevezessék, zsi­­ránsokra, akik súlyt és értéket adjanak állí­tásainak. Ekkor tett megbecsülhetetlen szol­gálatokat Scotus Viator. Minél jobban fordult az antant felé a hadiszerencse, annál nagyobb és nagyobb megértéssel találkozott az a propaganda, amelynek előretolt reprezentáltvman-je volt Scotus Viator. Most már a kitűzött célokat elérték. Az aspirációk megvalósultak. A munka befeje­zést nyert. Scotus Viator hivatása véget ért. „Fölszabadítva elnyomott népeket, régi, bűnös államokat összetört, s a szabadság és de­mokráciából táplálkozó uj államokat hozott létre.­ Legalább igy harsogják felé a fölsza­badítottak hivatalos vezérei. S ha Scotus Viator szerénykedve ezt túlzásnak is veszi, de azért mindenesetre önérzettel állapítja meg: „Cuius pars aliquantula fui“, ha nem is az egész dicsőség az enyém, de egy része megilleti. De itt kezdődik Scotus Viator tragikuma. Ha az elért eredményekkel megelégedve, szé­pen letenné a tollat, elmenne Skóciába va­dászni, sportolni, bridzseznii, vagy, a változa­tosság kedvéért, most saját hazájának politi­kájával foglalkoznék, úgy minden rendben volna. Ha kedvét találja ilyenekben, úgy­­évenként egyszer keresztül utazhatna a fel­szabadított utódállamokban. Része volna szép fogadtatásokban, ahol a fölszabadított nemzetek egyszerű gyermekei festői népvi­seletükben és olcsó napidíj mellett megjelen­nének tiszteletére, hallana lelkes üdvözlő­­beszédeket, részt vehetne tiszteletére rende­zett banketteken és ünnepies színházi előadá­sok keretében láthatná a nagyszerű allegóriá­kat: táncok, jármok összetörését... Csak ne írjon! S különösen olyant ne írjon, hogy amit nem volt szabad megtenni a magyaroknak, azt az uj uraknak sem szabad. Higgje el, Scotus Viator, ha ő egyszer komo­lyan ambicionálja maga részére a tárgyila­gosságot, abban a pillanatban vége az ő nép­szerűségének. Nem méltó Scotus Viatorhoz az a szerep, amit most tölt be. Közvetít, azt hiszi, csak ő nézi tárgyilagosan a dolgokat s így a közepén megtalálja az igazságot. Pedig nincs igaza, ő nem ismeri sem az egyik, sem a másik fél álláspontját. Bármennyire hiszi az ellenkezőjét, nem ismeri az itteni viszo­nyokat, az itt élő népeket és azok vezetőit. Ezért nincs helyes ítélőképessége, amikor e területek nagy problémáiról van szó. Nincs kellő elfogulatlansága, hogy bátor és pártat­lan véleményt mondjon. Legtöbb barátja a régi propaganda idejéből mégis csak azok sorában van, akik hatalmon vannak. Ezek pedig könnyen el tudják hitetni vele, hogy amit az ellenzék akar, az az államot, amely­nek születésénél ő is bábáskodott, dönti föl. Tehát bizalmatlan az ellenzékkel szemben s így legjobb esetben csak féligazságokat mond el. Ez az ellenzéket nem elégítheti ki, de a kormányon lévőket is maga ellen haragítja. De­hogy is ne! Egész komolyan állítja, hogy az autonómiának legnagyobb akadálya a n­é­v, a név antipatikus a centralisták előtt s ezért ajánlja autonómia helyett a devoluciót. Hisz ezen mindenki nevet itt. Épp úgy, mint amikor az angol és skót analógiát ajánlja követésre. Mindig fáj nekem, ha látok jóhiszemű embereket becsületes elszántsággal fáradni és látom előre, hogy minden törekvésük hiá­bavaló, kárbaveszett. Épp azért ajánlom tisz­telettel Scotus Viatornak, ne folytassa e mun­káját. Azok, akik most az állam ügyeit veze­tik, nem akarnak sem autonómiát, sem devo­luciót, csak a hatalmat akarják s a hatalom­mal a kezükben megcsinálni a cseh-szlovák egységet, amely fölszívja egyszer az összes itt élő népeket. Ő ebben a munkájukban za­varja őket, amikor naivul igazságról, de- mokráciáról, népek egyenlőségéről tart elő­adásokat. Ezek a fejtegetések már idejüket múlták s ha ezt nem veszi észre idejekorán, meg fogja érni, hogy a volt barátai udvariat­lanul arcába mondják:" A skót megtette kö­telességét, a skót mehet! Két esztendő (g.) Prága, május 31. Ma két esztendeje annak, hogy életet kapott a szlovenszkói és ruszinszkói magyarságunk eleven akarata, testet öltött a politikai pozitivitás egyik napszámos szerve, megszületett a Prágai Magyar Hírlap. Ma két esztendeje annak, hogy elindultunk becsületes magyar lélekkel, hittel és szeretettel egy után, amelynek nincsenek ravasz kanyargói, az előrejutást megkönnyítő szerpentinjei, hűs és árnyé­kos pihenőhelyei, ami nyílegyenes, mint az egészséges gondolat és küzdelmes, mint a magyar törek­vések számára kijelölt sors... Két esztendeje vagyunk az után és küzdjük a sorsunk sorsát. A lelkünkből nem aludt ki egyetlen szikra sem, a hitünk aranyát nem kezdhette ki a penészes politikai környezet rozsdája, a szeretetünk ma is élő valóság mindenkivel szemben, aki örül annak, ha a szavunkból kiérzi a magyar élet eleven pihegését-Nem ünnepeljük önmagunkat, de számot vetünk a legszentebb és legönzetlenebb kötelesség­­teljesítés lelkiismeretével­­ Nem legyezgetjük önmagunkat, de egy nemzet felelősségének súlya vizs­gáztatja meg a munkánk becsületét és egy hatalmas tábor hozzánk sorakozása ad abszolválást a mi számunkra. Nem csillogtatunk a kétéves múltból fakadó reményrakétákat, mert a görögtüzes politika soha­sem volt kenyerünk, de érezzük elhivatottságunkat, politikai realitásunk megmérlegelhető érté­két, a szlovenszkói és raszinszkói magyarság életében jelentőségünket és annak jövőbeli fontosságát és köszöntünk mindenkit, aki két esztendőn át a barátságába vett, a szivéhez engedett, aki a szere­­­­tetünkért szereteted a lelkünk odaadásáért lelket s a munkánkért megértő kézfogást ad nekünk cserébe! A két esztendő fordulónapja robotoló, Szürke, eseményeket ziháló munkanap. A toll úgy serceg, mint máskor, a gép úgy kattog, mint minden nap, az agyvelő úgy termel gondolatot, eszmét és ötle­ted mint a rendes hétköznapokon és mégis ünnepünk van, mert két esztendőt átéltünk és az életünk két esztendejéből sok megszolgálást érdemlő szeretetet és aggódásos ragaszkodást raktároztunk el magunknak, mint a jövő küzdelmes előrehaladásának útravalóját. Kirántunk mástó sohasem vágytunk többre? a ^ Egy évvel korábban lesznek az mj választások? Doratál szenátusi elnök úr, hajlandó-e lemondani? — Csak gyorsan befejezni a parlamenti munkát — A P. M. H. eredeti politikai tudósítása —• Prága, május 31. A közérdeklőd­és fókuszában még mindig Prasek szerdai beszéde áll. A cseh-szlovák sajtóiroda hivatalosan igyekszik helyreigazí­tani Prasek kirohanásait, ez a hivatalos kimagyarázkodás azonban semmit sem eny­hít azon az izgalmas légkörön, amely a prá­gai politikát betölti. Sokan szemére vetik Svehlának, hogy ismét a mélységes hall­gatás sztfimlisz szerepét alakítja, holott, mintt miniszterelnöknek és az agrárpárt elnökének sürgősen állást kellene foglalnia Prasek be­szédével kapcsolat­ban. Hivatkoznak arra, hogy Prasek a szenátusi vitában kontraszó­­nok­nak iratkozott föl és összehasonlításokat tesznek a Vaberrsikyék esete és a Prasek­­eset között­i megbotránkozással konstatálják azt, hogy a kormány a mostani esetiben egyáltalában nem tanúsítja azt az erélyt, amelyet Vrbemskyékkel szemben érvényesí­tett. A Litírove Noviny mai számában, vezető cikkben harangozza el Prasek alkonyát s végső konklúziójában kisüti, hogy amikor Prasek a köztársasági elnök ellen fordult, úgy igen nagy céltáblára irányította fegy­verét, a fegyver azonban visszafelé sült, és Prasek­et találta, aki ennek folytán politikai öngyilkos és igen kis hullámért. De a Prasek beszéde körüli hullámverés nem csak a szeszpanama hőse körül tombol, de elborí­­lással fenyegeti a szenátus mai elnökét is. A tegnapi szenátusi ülésen Chlumecki kom­munista képviselő írásbeli kérdést nyújtott be Dohát szenátusi elnökhöz, amelyet érde­mes egészében leközölni. Szól ez a kérdés óképpen: — A szenátus május 28.-i ülésén Prusa szenátorral együtt lelepleztem azt, hogy ön, mint állami tisztviselő a szeszfőzők szövetkezetétől névaláírásával ellátott nyugta ellenében háromszázezer Kt.-t vett át, mely összeggel eddig nem számolt el. Kollegája, Prasek azzal védte önt, hogy ön ugyanolyan lelkiismeretesen kezelte szeszalapokat, mint ő maga. Ez az állítás­a a legkiáltóbb ellentében van az ön adott becsületszavával, mely szerint önnek soha semmiféle köze sem volt a szeszalapokhoz. Igen súlyos az a körülmény is, hogy Pra­sek saját bevallása szerint az első három millió Kc.-t még 1921-ben, tehát amikor ön volt a szeszszövetkezet elnöke, adta a Masaryk alapra. Ezek a tények egyrészt nyilván igazolják, hogy ön is részes a szeszpanamában, másrészt, hogy ön csa­lást követett, midőn becsületszavát adna az ellenkezőre. Úgy vélem, hogy ezek­után ön nem maradhat a szenátus elnöke, kérdem, mit hajlandó cselekedni, hogy a szenátusi elnöki tisztség további betöltésé­vel ne alacsonyítsa le annak tekintélyét s hajlandó-e arról lemondani? Erre a kérdésre eddig ne­m adott felelet sem Domát, sem illetékes koalíciós faktor. Éppen így nyílt kérdés még ma az is, mi­képpen intézik el a honatyáik és bonnagya­­tyáik­­ háza közötti ellentétet, amelyről a locsogó Narodni Politika ma hosszabb cikk­ben emlékezik meg. Kifejti a lap, hogy a két ház közötti régi ellentétek kiújultak. Prasek­­nek Tomasek ellen intézett támadása nyo­mán , mert Tolmasek egyelőre hallgat, meg kell várnunk a jövő hetet, amikor összeül a képviselőház s amikor talán alkalmunk lesz hallani a Rudolfinumban is egy infat­bilis ex­presidió nyilatkozatot. De nyílt kérdés az is, hogy a koalíciós civakodásnak miképpen vetnek véget. Ez a koalíciós marakodás, amely az egyes­­ pártok követelései nyomán keletkezett, kezd egé­szen komikus és nevetséges lenni. Az agrá­riusok csütörtökön elhatározták, hogy csak a mezőgazdasági és ipar paritásának helyre­állítása esetén hajlandók megszavazni a nem­zetközi szerződéseket s a pénteki napon a ház külügyi bizottságában egy cseh agrár-

Next