Prágai Magyar Hirlap, 1924. november (3. évfolyam, 249-273 / 697-721. szám)

1924-11-01 / 249. (697.) szám

/R­Í^F^^TR RT évfolyam 249. (697.) szám ^ Prága, szombat, 1924 november 1 RÍJfRIP JRÍ félévre 150 K&, negyedévre 75 K&, egy hónap­ W RbL ^O^negyedévre 115 Ké., egy hóra 59 Ké. Siet­? J$ rCMSZ^ÓÍ és &JUSXÍn§%&Ó1 felelős sxerftesidft: &etioitaí$i ir át. következett £ £ feis&é$si áfaitiæ& politikai napilapj­­a István ­agyar számonk a külügyi vitánál Prága, október 31. A képviselőház mai ülését fél 11 órakor nyitotta meg Tomasek elnök és kegyeletes szavakkal emlékezett meg Tschermák néme szociáldemokrata képviselőről. Ezután foly­tatták a külügyi vitát, amelynek első szó­noka Kaffka dr. (német demokrata) volt Hangoztatta, hogy Középeurópában a kisebb­ségi kérdés játsza a főszerepet és amíg ez nincsen megoldva, addig tartós békéről, vagy együttműködésről szó sem lehet A népszövetség mindaddig nem tud hatékony munkát kifejteni, amíg föl nem állítja a kisebbségeket védő szervét. M­i­s­t­i­v­e­c (cseh néppárti) követeli, hogy a hadügyminiszter nyomban tegyen je­lentést arról, hogy elbocsátotta-e a fölösle­ges katonákat a hadseregből. • Feyerfeil (német keresztény szocia­list­a) nem sok eredményt vár a genfi jegyző­könyvektől. Lodgman (német nemzeti): A nép­­szövetségnek elsősorban kellő tekintélyt kell megteremtenie a maga számára és a nép­­szövetséget demokratizál­ni kell A népszö­vetséget kapcsolatba kell hozni az államok beléletével. A formális pacifizmus sem ér az anyagi pacifizmus nélkül semmit M 1­c­o­c­h (cseh iparosi párti) a pénzügy­­miniszter beszédével polemizált. Hrusovsky (cseh nemzeti szocialista) Juriga tegnapi beszédére azt válaszolta, hogy a csehek is megünneplik az október 30-át, de szerényebb keretek között. Ezután K­o­r­l­á­t­h Endre dr. ruszinszkói magyar képviselő emelkedett szólásra és mondotta el nagyhatású beszédét. Macdonald után — Baldwin elébe (g.) Prága, október 31. Az angol választások eredménye min­denki számára több, mint meglepetés.­­Azt, hogy a konzervatív pártot, mely két év előtt 346 mandátummal kormányzott, amely ta­valy decemberben 258 mandátumra csökkent erővel vonult az ellenzék padjára, most több, mint 400 mandátummal ajándékozta meg az angol választók akarata, senki sem várta és senki sem látta előre. A párt érdekeit pro­pagáló Rothenmere-sajtó csak pár nappal a választások előtt 328 mandátumot jósolt a konzervatívoknak, tehát jelentősen keveseb­bet, mint amennyit a választás ténylegesen adott nekik. A konzervatív pártnak mindössze 120 jelöltje bukott meg, ezzel szemben a munkás­párt 350 jelöltje nem kapott mandátumot s a liberális párt 340 jelöltjéből 300 maradt a vá­lasztási csatatéren áldozat gyanánt. Ezek a számok hatalmas erővel beszél­nek. Dokumentálják azt, hogy az angol nép politikai véleménye tizenegy hónap alatt alapjaiban változott meg s hogy a­z angol nép politikai álláspontja bizonyos szilárd bá­zisokhoz és realitásokhoz ragaszkodik és ki­­sebb-nagyobb kilengések után visszatér. Nem Ziriovjev hamis, vagy­ nem hamis levele, mint választási trükk, vagy kortes­­merénylet döntötte el így a választást, nem valamelyes elvi programnak választási buká­sáról, vagy diadaláról leh­et itt szó, de egy­szerűen arról, hogy az angol nép határozot­tan, reálisan és biztosan válaszolt erre a kérdésre: Is the Labour Government fit to rule? Alkalmas-e a labour a kormányzásra? — ez volt a politika egészéből kijegecesedő kérdés és erre válaszolt nem­mel az angol közvélemény. A válasza a munkáspártra nézve szo­morú és vereséget jelentő volt. A munkás­párt visszaesett oda, ahol 1923-ban volt s ez a körülmény azt igazolja, hogy a munkás­pártnak tavalyi választási sikere csak az idő­leges gazdasági és politikai konjunktúrák eredménye volt és nem a munkáspárt esz­mei és elvi értékének tartós fölemelése. A kérdésre adott válasz halálos sebet ejtett egy párton, amelynek közvetlen szerepe vajmi kevés volt a kérdés morituma szem­pontjából. A választás elsöpörte a liberális pártot, megerősítve azt a politikai tételt, hogy a két szélső politika között bizonyta­lankodó pártoknak föl kell morzsolódniok. A liberális párt tragikuma akkor kezdődött, mi­kor a munkáspárt szélsőbb baloldali akciói­val határozottan lépett az angol politika szín­terére, amikor magá­hoz ragadta a baloldali politika jellegét s ezzel abba a helyzetbe so­dorta a liberális politikát, hogy az azt sem tudta, jobb­oldali-e, vagy baloldali, a munkás­párt felé vonzódjék-e, vagy­­ megtagadja a tory-párttal szemben elfoglalt és történelmi álláspontját. A tragédia akkor pecsételődött meg, amikor a liberális párt az angol m­un­­káskormány parlamenti akcióinál a többség­­kiegészítést hol jobbra, h­ol balra végezte s amikor élére engedte Lloyd Georgeot, aki­nek hiúsága és vacillálása a két szék közötti helyzetet váltotta ki. Az angol parlamentarizmus történelmi tradícióit visszahozta az uj politikai korszak is. Visszatért a kétpártrendszer s visszatért az abszolút többségre támaszkodó kormány­zás s a számszerűen és erőviszonyaiban ará­nyos ellenzék helyzete. Ebben a helyzetben Baldwin számára nyílik meg a politikai re­habilitáció esélye. Baldwin előtt ürült meg az angol miniszterelnöki szék s ezzel vissza­­vezetődött az angol politika oda, ahol tavaly télen megszakadt és elkanyarodott. Ennek a politikának jövőbeli irányait mégsem lehet a tavalyi irányvonal egyszerű és egyenes folytatásaiként föltételezni. Nem szabad azt hinni, hogy Baldwin ott folytatja, ahol tavaly elhagyta, mert egy esztendő alatt az európai politika önmagától termelt ki új helyzeteket, amelyekhez alkalmazkodni nemcsak realitás, de észszerű kötelesség is. Baldwin nem mondhatja azt, hogy min­den külpolitikai akció, amit Macdonald egy év alatt a konzervatív párt kíméletes maga­tartása, csöndes és hallgatólagos helybenha­gyása mellett végzett, semmis és Baldwin ezt nem is fogja mondani. Talán higgadtab­ban, talán a brit impérium világpolitikai cél­jait jobban kidomborítva fogja irányítani az akciókat, de ezek nem törik össze azt a mű­vet, amit Macdonal­d jószándékkal, talán el­elsietve és talán el-eldilletánskodva végzett, de amiben érték volt és a békével szemben akarat nyilvánult meg. Korláth Endre az expozéról A külügymiszter ver nagy reklámmal be­harangozott expozéjából, de különösen az elhall­gatott, tényleg azonban megtörtént külpolitikai botlások sorozatából kényte­len vagyok megálla­­pítani, hogy a cseh külpolitikának nincsen határozott alap­­gondolata, koncepciója s ennek folytán ma már nincsen kellő súlya és tekintélye. Hogy jó-e egy ország külpolitikája, az az eredmé­nyeken ismerhető fel s pozékon,nem a külügyi ex­Nézzük tehát, hol vannak a cseh külpolitika ered­ményei? Antagonizmus Romániával Csehország helyzete még a kásán tant­on belül sem mondható kedvezőnek. Ugyanis­ a pánszláv célok, melyek felé felismerhetően a cseh politika halad, természetszerűen idegenítették el Romániát. E tényt ugyan mindkét fél konokul tagadja, azon­ban mi sajnosan érezzük, hogy Benes külpolitiká­jának annyi súlya és tekintélye sincsen szövetsé­gese, Románia előtt, hogy állampolgárainak jogos érdekét megvédelmezni tudja. Jugoszlávia féltékenysége Csodálatos azonban, hogy még a szláv álla­mok barátságát sem sikerült Benesnek biztosíta­nia Cseh-Szlová­kia javára. Itt bizonyára az hiiba, hogy az a vezető szerep, amelyet a kisantant­a tón belül Benes magának vindikált, kihívta Szer­bia féltékenységét s elidegenítette a szerb kor­mányt és közvéleményt. Nem tapasztalunk semmi barátságos érzelmet a szláv Bulgária részéről sem, mely bizonyára a román barátságot nemcsak Ma­gyarország ellen­ irányul­ónak tekinti, hanem olyannak, mint ahol a cseh­szláv testvér, Benes, legutóbb is feladta Bulgária érdekeinek védelmét a Dobrudzsára nézve Romániával szemben. Lengyelország ellenséges közvéleménye A köztársaság s az ugyancsak szláv Lengyel­­ország közötti antagonizmus — dacára egyes kor­­m­ányférfiak­ színjátékána­k — közismert A két ország közvéleménye szinte ellenségesen áll egy­mással szemben, mert azok a szándékok, amelyek közé tartozik a közvetlen területi kapcsolat meg­teremtése Csehország és Oroszország között, még területi áldozatok árán is, érthető idegenkedéssel tölti el Lengyelországot Pedig a lengyelek szimpátiájának megléte vagy meg nem léte nemcsak azért nem lehet kö­zömbös Cseh-Szlováki­ára nézve, mert francia szövetségese, Benes ura és parancsolója, ezt így kivárnia tőle, hanem azért különösem, mert többet ér egy ma meglévő hatalom szimpá­tiája, mint egy még kialakulandó nagy szláv császárság reménysége, melynek kedvéért építi a cseh kormány Ruszlitszkóban az ukrá­­nizmus támogatásával, galíciai ukrán emi­gránsok h­ivatalba­ segítésével, a pravoszlávia hatósági támogatásával azt a hidat, mely hí­vatva lenne Cseh-Szlovákiát Lengyelorszá­gon, illetve Keletgalicián keresztül, Oroszor­szággal összekötni. A­­ külpolitilkának­ is a ma követelménye legyen első s ne a holnapután álmna. A nagy nyugati államok bizalmatlansága De­viza«­űU­ K meg, hogy néz ki a­­ köztársaság külpolitikája a nyugati államokkal való viszony­latban. A cseh külpolitika mindig alkalmazkodott Parisban kiadott parancsokhoz. De ez a vazallusa a szerep sem képes biztosítani Cseih-Szloválkia ré­szére Franciaország őszinte bizalmát. Ennek is megvan a maga magyarázata. Csak az olasz-cseh egyezményre kell gondolnunk, melyben Cseh­ország szükségesnek látta a trianoni békeszerző­dés fentartá­sát biztosítani, azonban megfeledke­zett e­­ szerződésben a versanyiesii békeparancs fen­­tartását emlegetni, hogy ne vágja útját a lassan­­kint erőre kapó Németországgal való paktálásna­k s ne tüzelje maga ellen a köztársaság kebelléiben élő németséget. Ez az előrelátó cselekedet nem elégíti ki a franciákat. Hogy milyen Cseh-Szlovákia viszonya Olasz­országhoz, arra jellemző választ adott Ciam­atini olasz képviselő egy prágai lapban tett nyilatkoza­tában. Az angol politika nem sok ügyet vet a cseh­szlovák külpolitika mesterkedésére. De ha azt kérdezzük, milyen érze­lemmel viseltetik az angol közvélemény Cseh-Szloválkiával szemben, Lloyd George-nak azt a mondását kell idéznem, melyben Benest, aki az angol-francia ellentétben békítőnek tolta fel magát, „okvetetlenkedő kis emberi”nek nevezte. Az angol közvéleménynek Cseh -Szí­n­vakja­val szemben táplált érzelmeire jellemző az az ideges nyugtalanság, mellyel ott Cseh-Szlovákia túlzott fegyverkezéseit figyelik, mert úgy érzik, hogy ez Anglia ellenlábasának, Franciaországinak európai hegemóniája érdekében történik. A szovjet a köztársaság­­ integritása elleni A szovjetről köztudomású, hogy nem ismerte el Rusarasakénak Cseh-SzlováMához való csato­lását s így a köztársaság integritását veszélyez­teti. A helyzet tehát az, hogy a cseh kormánynak mindenfelé kapkodó, tervt­elen szándékaiban és lépéseiben egymásnak ellentmondó petarcája az­zal az eredménnyel járt, hogy Cseh-Szlovákiának Európában — mint kimu­tattam — egy barátja sincsen és hogy úgy a legközelebbi szomszédaink, mint a távolabb fekvő államok egyforma idegenkedéssel és bizalmatlansággal néznek a cseh-szlovák köz­társaság felé. Magyarországgal szemben ez a politika legalább őszintén és leplezetlenül ellenséges. Természetesen a kisebbségi kérdésnek igazságtalan és em­bertelen, minden emberi érzést felháborító kezelése a legfőbb akadálya a két állam közti normális viszony kialakulásának, mely pedig nemcsak Magyarországnak, de Cseh­szlovákia belső békéjének és külső erősségé­nek is eminens érdeke. Semlegességet és becsületes béketörekvések­et A köztársaság kormánya a demokráciát csak názisként emlegeti, de tényleg a militarmiHisra épít, mely nemcsak az európai békét veszélyez­tetheti,­­ hanem a belbékénk­et is, mert ez an­nyi adóterhet jelent, amely alatt az amúgy is agyon­zaklatott népünk türelme és teherbíró képessége össze­roppan s előre nem látható végzetes cselek­ményekre ragadtathatja magát. A külpolitika teljes eredménytelenségéért Be­nes külügyminisztert terheli a felelősség. A cseh külpolitika a­z ő legszemélyesebb munkájának az eredménye. Vállalnia kell tehát kudarcáért a felelősséget. A koalíció ugyan még él, de Benes külpolitikája tulajdonképpen megbukott. Első legnagyobb tö­rekvése a kicsi Magyarország teljes megfojtása — nem csinálok belőle titkot, ez megnyugvással tör el — a­­ kicsi Magyarország igazságán megbukott, mán nem változtat az, hogy ehhez BeateS kény­­te­lenségből jóancot vágott. A másik célja, hogy Európában­­ nagyhatalmi szerepet játszhasson, londoni konferencián és a genfi jegyzőkönyvezés­n nél vallott teljes csődöt, mert az előbbinél m­ég a statiszta szerepe se, az utóbbinál pedig csak a sti­liszta szerepe jutott neki. Engem külpolitikai szempontból elsősorban a Magyarországgal való normális viszony érdekel s ennek szempontjából is, a belbéke érdekében is a cseh kormánynak fel kel hagynia a nemzeti ki­sebbségeikkel szemben folytatott eljárásaival. Saját békénket megvédeni s mások békéjét a diplomácia m­esterkedéseivel nem háborgatni: ez legyen a célunk. Teremtsünk magunk részére semlegességet s becsületes békés törekvésünkkel védelmez­zük azt meg s akkor a külügyi expozé sok barátról s kevés ellenségről számolhat be. Ne akarjon Benes úr nagyhatalom lenni, hanem egy heterogén elemekből álló, a gyengeségét érző, semleges teremtsen,s valóban demokratikus köztársaságért A külügyi expozét nem veszem tudomásul. Ne­cas (ruszitnszikói cseh­­ szociálde­­demokrafca) a ruszinszíkói szegény nép hely­zetét ecseteli. Szent-Ivány József a külügyi kérdésekről Ezután Szent-Ivány József mondotta el a következő beszédet: “ Az európai politika utolsó esztendeje nagyjelentőségű eseményeket hozott. Egy évvel ezelőtt még Franciaország Po­in­cáré szellemében folyó politikája a nemzetek szö­vetségét kizárólag úgy kezelte, mint az ő tö­rekvéseinek végrehajtó szervét. És ez a po­litika az imperializmus, sőt a militarizmus minden kritériumát viselte magán. A külügy­miniszter úr követője volt a francia minisz­terelnök által táplált iránynak és egymásután alkotta meg a különféle szövetségi szerződé­seket és katonai konvenciókat, amelyeknek célja a régi alapokon a szuronyok hatalmá­val biztosítani azokat az alkotásokat, melyek uj Európa térképén egynéhány esztendő óta léteznek. Ennek az iránynak a bukása, vala­mint az angol munkáspárt kormányra jutása a külügyminiszter urat és egész politikáját olyan problémáik elé állította, amelyek meg­oldása egyáltalán nem látszott egyszerűnek. Más embereik, más felfogás lett uralkodó eb­ben a koncernben, amely Európa, vagy talán mondhatnám a vitáig sorsát intézi. A külügy­miniszter úr régi szokása szerint ezeknek

Next