Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)

1929-01-01 / 1. (1924.) szám

havonta 38 Ke. Egyes szám ára 1*20 Ke DSUR.4NY1 L ASX L Ö Hál ésálK^nfc ^ 16 © I_fal Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, A Szlovenszkói és rUSzinszkói ellenzéki pártok Szerkesztőség! Prága a„ Panská nikce negyedévre 76, havonta 26 Ke; külföldre: _ nalitikni nanilania ^ ^ n. emelet Telefon: 30311 Kiadóévente 450, félévre 226, negyedévre 114. Főszerkesztő- politikai napilaptelefon:30311.~Sürgönytím:Hirlap, Praha hivatal: P UJESZTENDŐKOR Irta: TÖRKÖLY JÓZSEF dr. magyar szenátor Ugyan mit hoz reánk az ujesztendő?... Felragyog-e végre az igazság napja vagy a szenvedések mindenütt tovább tartanak? Lehet-e vájjon a sorsrobbulást szorgalmas munkával és kellő előkészítéssel siettetni?!... A köztársaság elnökének a Sunday Timesnek adott interjúja, a jubileumi nyilatkozata azt sejttetik, hogy a csehszlovák hivatalos akarat máris fontolóra vette, hogy nem helyes-e megreparálni mindazokat a ténybeli, jogbeli és igazságbeli sérelmeket, amelyeket a békeszerződések okoztak, illetve amelyek annak uralma alatt következtek be. Sőt már hivatalos nyilatkozat is jelent meg arról, hogy a csehszlovák köztársaság és Magyarország között közvetlen tárgyalások lesznek az új év első havában. Ki is hirdették már, hogy miről fognak tárgyalni. Az állampolgárság, a nyugdíjasok és elbocsátott tisztviselők, a kettős adózás elkerülésének, a jogsegélynek a kérdéséről. De a hivatalos nyilatkozat leszögezi azt is, hogy a nagy elvi kérdésekről nincs szó! Valami változás tehát már remélhető az új esztendőben! Azonban, ha a kilátásban lévő javulás tényleg bekövetkeznék is, még akkor is annyi rossz maradna meg a csehszlovák köztársaságban élő magyarság terhére, hogy az még mindig végtelenül szerencsétlennek, nemzetileg és emberileg a legnagyobb mértékben elégedetlennek kell, hogy érezze magát. Ámde a most kilátásban lévő javulások sem maguktól jöttek, illetve jönnek létre! Azokat az igazságos emberek lelke teremtette meg éspedig nagyrészt az itt szenvedő magyarság nemzeti küzdelme eredményeképpen. Tehát nem kell csüggedni. A magunk sorsának javítását békés úton szolgálni úgy az isteni, mint a földi törvények szerint szabad. Tehát csak tovább és tovább és mindig hittel és kitartással kell küzdeni! Mentől több igazságos ember lelkét kell megnyerni és az eredmény el nem maradhat. Ne felejtsük azonban el, hogy a mi akaratunkon, a mi munkánkon, a mi erőnkön és összefogásunkon is múlhat a saját sorsunk! De hát mit kell tennünk? A politika utáin oda kell törekedni, hogy a csehszlovák hivatalos akarat igenis foglalkozzék a nagy elvi kérdésekkel is! Oda kell törekedni, hogy a csehszlovák hivatalos akarat belássa, hogy az utódállamok és Magyarország között a gazdasági béke Középeurópa konszolidációjának, sőt egész Európa békéjének a kérdése. Tehát a csehszlovák köztársaságnak a középeurópai gazdasági béke elszánt előharcosává kell lenni. Mindent meg kell tenni, hogy Középeurópa államai egy nagy, életképes gazdasági területet alkossanak még akkor is, ha Budapest lenne annak természetes középpontja. Rá kell bírni az állam kormányzatát, hogy változtasson a jelzett célnak megfelelően a valutapolitikáján, a kereskedelmi és forgalmi politikáján és térjen el az elzárkózás útjáról. Szóval azt kell elérni, hogy a csehszlovák köztársaság valóban tényekkel szolgálja a középeurópai gazdasági béke gondolatát. De hát a szlovenszkói és ruszinszkói magyarságnak van-e módja ezt előmozdítnai? Sokan azt hiszik, hogy a magyarság ellenzéki szerepe ezt lehetetlenné teszi s úgy gondolják, hogy nekünk elég kivárni, hogy miként dolgozik értünk az idő. Ez óriási te í ■" A rorgyár szellemi erők kell hogy megmozduljanak és az iniciativát kell hogy a kezükbe vegyék s kellő helyen beadott indítványokkal, javaslatokkal, feliratokkal, az újságírás és a személyes meggyőződés fegyvereivel mentői több hívet kell hogy szerezzenek a gondolatnak s ezek által is a külföldi propaganda útjait is igénybe véve, közvetett úton rá kell kényszeríteni a csehszlovák hivatalos akaratot arra, hogy a felvetett és felvetendő konkrét kérdésekkel komolyan és elhatározóan foglalkozzék. A kezdeményezés és az azt követő meggyőzés sok okos és sok jólelkű embert hozhat össze és azok összetett akarata szétrombolhatja az asszimilációs politika kicsinyes, igazságtalan és a békét állandóan fenyegető törekvéseinek minden sikerlehetőségét. De a gazdasági béke az összes nemzeti kisebbségek sorsjavulását is eredményezni fogja! Mi sem természetesebb tehát annál, hogy ennek érdekében meg kell teremteni a köztársaságban az összes nemzeti kisebbségek együttesét, vagyis e célra alakult valamelyes organizációját. A magyarság vezetőinek ezen a téren is megvannak tehát a teendőik s az organizációban résztvevő magyarokra is juthat elégséges teremtő munka. De a köztársaság határain túlmenő teendők is szóba jöhetnek. Itt készen áll az útmutató. Az 1927 május 4-én megnyílt genfi világgazdasági konferencia határozatai nyomán el lehet indulni. És ha a magyarság szellemi erői csatlakoznak ezen konferencia azon ajánlatához, amely az államoknak azt ajánlja, hogy azonnal intézkedjenek a vámfalak megszüntetése, illetőleg azok fokozatos eltávolítása iránt, vagyis, ha igyekeznek szellemi munka révén a szóban lévő ajánlatnak Középeurópában, illetve a csehszlovák köztársaságban mentől több hívet szerezni, akkor mindenesetre a fő cél érdekében jelentős munkát fejtettek ki. A szlovenszkói magyarság ebből a munkából is kiveheti a maga jórészét s a résztvevők nemcsak a maguk népének, de a testvérnemzeteknek a jó sorsát is szolgálnák. Ehhez az akcióhoz a magyarság annál is inkább hozzájárulhatna, mivel a gazdasági elzárkózás politikáját éppen a magyarság sínyli meg legjobban. És éppen ezért a magyarságnak mindazon törekvése, mindazon önvédelmi munkája, amely a magyarság gazdasági erejének megalapozását célozza, voltaképp elősegíti a gazdasági béke elérését, mert a békés megértést csak művel népek között lehet könnyen megteremteni, a műveltség megtartása és fokozása pedig csak a magyarság jómódjának biztosítása mellett lehetséges. Mert ez biztosítja az anyagi erőt az élet nehézségeinek, — amelyek most ötszörösen adva vannak, — a leküzdéséhez, a függetlenséget, a szabad akaratelhatározást. Mert igaza van annak, aki azt mondta, hogy a kulturális kérdés egyúttal gazdasági kérdés is. És ha ez igaz, akkor megállapítható az is, hogy a köztársaságbeli magyarság akkor is a fő célt szolgálja, ha Szlovenszkóban és Ruszinszkóban a magyarság kulturális fölényét meg kívánja tartani, illetve a mai állapothoz képest a kulturális fejlődést és e téren a visszaesés kizárását kívánja elérni. A világ összes 1929 Irta: CZURÁNYI LÁSZLÓ Prága, december 31. Rójuk egymásután az éveket és a sorsunkban semmi változás. Csak a szegénységünk egyre nagyobb, a gondunk tarisznyája egyre súlyosabb, öreg Szilveszter esztendőről-esztendőre minidefogyatkozóbb, mindomladozóbb magyar szigetet hagy vissza a Kárpátok alattit. Tíz esztendő múlva is itt sorakozik feketén, reménytelenül a hontalanok légiója, hontalan jó — adófizetőnek, jó — katonáknak, de az állampolgári kötelességek teljesítésének maximumáért még a jogok minimumát, elismerését sem kapja meg cserébe. Kis Ferenc gyalogos, a baktipusztai hős, a Leeián haramiával való halálos teájában meghalt az állam rendjéért, amelynek azonban nem volt elismert polgára. Keserű szimbóluma ez a magyar kisebbi somnak, amelynek stációit előszámlállniuk fölösleges lenne: sorra föllapozhatók a nyolcadik évfolyamába lépő Prágai Magyar Hírlapban. Rólunk, magyar kisebbségről, nem beszél senki. Mi elhanyagolható tényező vagyunk. Prága ugyan fölocsúdott már a nacionalista álimokból s ráeszmélt a változatlan egymásra utaltságra, amely a németekkel a megértést és a közeledést parancsolja neki. A magyar kérdés azonban távolesik számára: intézzék ezt el a hatalomhoz közelálló, szlovák politikusok. Nos, ezek a politikusok régi elfogultságok vasvérfijében, egyikük-másikuk meg egyenesen a bosszú démoni megszállottságában ölt Napóleonon túllévő pózt a kiszolgáltatottnak érzett magyarsággal szemben. A rezonábilis államművészet azt diktálná, hogy okos politikával igyekezzenek ezt a — súlyos körülmények között kisebbséggé vált — nemzetet meghódítani, megelégedetté tenni, megteremtve számára a megígért, modern Svájcot amelyben megtalálhatja méltó helyét és korszerű, államalkotó feladatait. Ehelyett azonban a szlovák politikusok, akik még nem ocsúdtak föl a maguk nacionalista álmaiból , bár minden okuk meglenne rá, nem látják a szlovemszkói őslakosság egymásrautaltságát sem, azt kívánják — az eszmei elgondolás gyakorlati megvalósításaképpen — a magyarságtól, hogy föltétel nélkül adja meg magát kényre-kedve, azután : „majd meglátjuk". Tíz esztendő újra meg újra visszatérő tapasztalatai megtanítottak bennünket: arra, hogy kerüljön itt uralomra s tolja Szlovenszkőja előőrseit a koalíció bárminő fajtája, a magyarság nem várhat semmit azon kívül, amit saját erejéből és kedvező politikai pillanatok kihasználásával kiverekszik magának. Kisebbségi problémáink egész komplexuma -- függőben. Függvénye részint a külpolitikának, a Magyarországgal való, folyton el-elakadó tárgyalásoknak, másrészt a kisebbségi politika európai kurzusának. Jelentős fordulat sorsunkban mindenesetre ezerezer inkább váltható a Stresemann luganói attakja nyomán kialakult népszövetségi atmoszférától, mint a Rudolfinum inicialmijától. Mindezek a körülállások természetszerüleg eldöntik, hogy a magyarság politikájában a beköszöntő ujesztendő sem hoz lényeges változást. Kényszerítve vagyunk továbbra is a védekező harcra — a nemzeti fronton s erőink fokozottabb és egyetértőbb összefogásával még közelebb kell hoznunk a megvalósuláshoz és a kiteljesedéshez az egységes őslakos politika gondolatát, amely már eddig is le nem kicsinyelhető politikai tettekben és eredményekben öltött testek Alapvető céltűzéseink mellett nemzetünk számára csak egyetlen út van adva: az önsegély politikája. Közelebbről: erőink céltudatos megszervezése, termelési lehetőségeink okszerű fokozása, iparunk és kereskedelmünk megbecsülése, intenzív fölkarolása, nem azonban a régi tulipánmozgalom szalmalangjával ; továbbá minden magyar és őslakos munkáskéz számon tartása, a magyar főiskolai ifjúság gyámoldását követően, a diplomás ifjaink elhelyezéséről való intézményes gondoskodás és mindaz a tennivaló, amely a magyar és őslakos élet széles területén parancsolóan jelentkezik, hogy megtarthassuk értékalományunkat. A gazdasági élet terén való önsegély példájául szolgálhat a magyar nemzeti párt bevált akciója, a mezőgazdasági szaktanfolyamok rendezésével, amelyek elsősorban a többtermelés szolgálatában állanak. Ezt a felbecsülhetetlen értékű programot kellene széles, átfogó arányokra átépíteni. Szociális téren sok sikert könyvelhet el az országos keresztény-zocialista párt, amely szakszervezetével legutóbb is jelentékenyen följavította a pozsonyi villamot vasúti alkalmazottak élé''tandaráját. Erre hivatott — a nemzeti politika céltűzései melllett — a magyar nemzeti munkáspárt is, iparosaink érdekvédelmére pedig a Koczor Gyula elnöksége alatt működő Országos Iparosszövetség. Gazdasági érdekvédelmünkkel és szervezkedésünkkel párhuzamosan meg kell tennünk mindent kuliánjavaink megtartására és a nemzeti élet talajában új magok csíráztatására és új értékek szeretetteljes növelésére is. Itt nagyon sok talpraesett és sokat ígérő kezdésünk mellett elsősorban arra lenne szükség, hogy adjunk a népnek a nekivaló betűt. Szükség lenne — jó pártlapjaink mellett vagy azok reorganizálásával — nagy gonddal, hozzáértéssel és céltudatossággal szerkesztett képes, ismeretterjesztő néplapra, amely nem haladja meg a népi nívót, de sokoldalú, nevelője, nemes szórakoztatója és barátja tegyen a falu népének. Páratlan propagandaerőt jelentene ez valamennyi nemzeti és őslakos céltűzésünk számárai e nagyon jó szolgálatokat telhetne a földmivelő népnek a szlovenszkói iparral és kereskedelemmel való harmonikus viszonya megteremtésében is. A nemzeti feladatok sorában ma igen magas hely jut az otthonnak, amikor nincs m minden magyar gyereknek része abban, hogy megtanulja a magyar betűvetést. Súlyos lelkiismereti felelősség hárul itt a szülőkre, akiknek ez alapvető hiány pótlása nem egyetlen kötelességük. Bár megnyugtatóan bizonyos dolog, hogy a magyar szülő gyermekének csak magyar nevelést adhat, a fejlődő létekben azonban az egészséges nemzeti érzés és öntudat pilléreit tanító neveléssel kell lerakni. Meg kell gyermekeinket tanítani — amint a P. M. H. hasábjain ennek fontosságára már nem egy megszivtelésre érdemes írás figyelmeztetett — a magyar históriára és lépcsőről-lépcsőre föl kell őket vezetni a magyar irodalom pantheonjába. Egy rövid cikk nem szolgálhat keretűk hogy teljes organizmusát vázoljuk föl benne a nemzet lelki és anyagi önsegélye politikájának. Nem is az volt a célom, hanem csupán annyi, hogy néhány gondolat fölvetésével és a már meglevők egy tengelybeállításával illusztráljam, mennyi minden fordul meg rajtunk magunkon, amikor a magyar jövő építéséről van szó. Ha állandóan ujjafüggesztjük tekintetünket és önmagunk, nemzettünk iránti kötelességünk nemcsak ünnepnapokon hajt szóvirágokat, hanem egyéniségünkké lényegül és minden cselekvő lépésünket diktálni fogja, ha soha fel nem hagyó alaposság és rendszeresség lesznek az önsegély alkotóelemei, a nagy cselekedetektől kezdve egészen a kellő pillanatban adakozó jókedvünk elé tód kis perselyig, akkor ez valóban a nemzet javát, segélyét fogja jelenteni. Ebben a hitben és nemzeti elhivatásunnk tudatában, csüggedtetlenül lépjük át 1929 küszöbét. Ha hívek leszünk történelmi kötelességeinkhez és törhetetlenül, kéz a kézben haladunk a nemzeti mannka megnehezült útján, el fogjuk érni igazságunk győzelmét, az igazaibb életet. hhbhhwhmbhbhmbbhhmhhhbwi