Prágai Magyar Hirlap, 1929. július (8. évfolyam, 148-171 / 2073-2096. szám)

1929-07-02 / 148. (2073.) szám

Ma* ssdmuhle IS Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Kő; külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kő. Egyes szám­ára 1*20 KC A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok Főszerkesztő: politikai napilapja Felelős szerkesztő: CZURÁNYI LÁSZLÓ FORGÁCH GÉZA Szerkesztőség: Prága II., Panská ulice 12, II. emelet. Telefon: 30311 — Kiadó­­hivatal: Prága H* Panská ul 12/111. — Te­­lafon: 34184. — Sürgönyeim: Hírlap, Praha Megtalálták a spanyol óceánrepülőket A Numancia nyolc napig hánykolódott a tengeren • Az Eagle bravúrja Óceánrepülésre csak a hidroplán alkalmas — Lelkesedés Spanyolországban London, julius 1. Az angol admiralitás a tegnap reggeli órákban a következő távira­tot kapta az Eagle repülőgép anyahajó fe­délzetéről: „Az északi szélesség 36. foka 28 perce és a nyugati hosszúság 26. foka és 14. perce környékén megtaláltuk a Numan­­eia hidroplánt a spanyol repülőkkel. Vala­­­mennyien épek és egészségesek. A gépet, amely alig sérült meg, a fedélzeten helyez­tük el.“ Franco nyolc nappal ezelőtt kénytelen volt a szabad tengeren leszállni, mert ben­zinkészlete elfogyott. A repülőgépet az an­­gol hajó akkor találta meg, amikor már ha­zatérőben volt, mert a mentők feladtak minden reményt és úgy vélték, hogy nyolc nappal a szerencsétlenség után senki sem maradhatott életben a spanyol tranz óceáni expedícióból. valamennyien Ezzel ellentétben a repülők egészségesek. A Dornier­­gép navigációképes és a nyolcnapos hajó­­töröttség sem a pilótáik idegzetét, sem ke­délyét nem viselte meg. Az Eagle útban van Gibraltár felé. Az időjárás az utóbbi napokban rossz volt. A kitűnően épített Numancia ennek el­lenére a víz színén tartotta magát, ami mind parancsnokának, mind annak a gyárnak, amelyben készült, dicsőségére válik. Az a kö­rülmény, hogy nyolc nappal a kényszerleszál­lás után még megtalálhatták a pilótákat, a­­ jövőre nézve komoly tanulság lehet, mert be­bizonyítja, hogy a tranz óceáni utakra egyedül a hidroplán alkalmas. Ha például Franco gépe nem hidroplán, hanem közönséges szárazföldi repülőgép lett volna, a repülők nyolc nappal ezelőtt a hullámokban lelték volna halálukat. A tranzóceáni utak ötéves praxisában eddig egyetlen hidroplán sem pusztult el, míg a szárazföldi gépeket startoló repülők közül rengetegen vesztek az óceánba. Egyedül 1927- ben hatvan repülőáldozatot követeltek az At­lanti óceán hullámai. Hajótörötten­ Franco őrnagy az Eagle fedélzetéről a kö­vetkező táviratot küldte Spanyolországba: — Los Alcacarest junius 21-én hagytam el délután öt órakor. Este kilenckor átrepültünk St. Vincent fölött. A pusztitóerejü légtölcsé­rek , az óriási szél miatt igen magasan kel­lett repülnünk s Cap St. Vincenttől az Azori szigetekig állandó áttörhetetlen köddel küz­döttünk. Alattunk vastag felhőréteg húzódott s ké­sőbb fölénk ugyanilyen felhőréteg került. Június 22-én reggel kilenckor greenwichi idő szerint azt gondoltuk, hogy az Azori szigetek fölött vagyunk, de a rettenetes északi szélben éjjel nem vettük észre, hogy már átrepültünk a szigeteken és leszálláskor legnagyobb cso­dálkozásunkra nyalt tenger fölött találtuk ma­gunkat. Alkonyatkor a nap állásából megálla­pítottuk, hogy az Azori szigetektől délnyugat­ra vagyunk. Leszálltunk a felhőréteg hatá­ráig, hogy kíméljük a fűtőanyagot, mert széllel és a köddel való rettenetes harcban a sokkal több benzint fogyasztottunk, mint amennyire számítottunk. Este Fayal irányába indultunk, de benzin­­készletünk csakhamar teljesen kifogyott és kilencven kilométerre a szigetektől kény­telenek voltunk leszabni a vízre. Erős északkeleti szelek dél felé sodortak. "Másnap, június 23-án, már 160 kilométer tá­volságban voltunk a szigettől és kétségbe­esetten állapítottuk meg, hogy gépünk egyre távolodik a szárazföldtől. A szél csakhamar megváltozott és délnyugati irányt vett föl, majd viharerőssé vált és óriási erővel sodort­­ bennünket St. Maria szigete felé. Rettenetes idő volt ez. Hol a hullámhegy tetemre kerül­tünk, hol a mélybe taszított a szét s állan­dóan vigyázni kellett, hogy gépünk föl ne bo­ruljon, így ment ez két napig, föl-le, s 24-től 27-ig egyetlen nyugodt óránk sem volt. A szél minduntalan irányt változtatott. Né­ha abban reménykedtünk, hogy a szigetek felé hajt, de alig nyugodtunk meg pár órá­ra, az irány újból megváltozott és kikerge­tett a nyílt tengerre. Junius 27-én reggel a rettenetes erős szélben és a nagy hullám­zásban helyzetünk kritikussá vált. Nem hit­tünk többé abban, hogy túléljük ezt az időt. Minden reményről lemondottunk, de jóked­vünk nem változott s elhatároztuk, hogy ki­tartunk, amíg csak lélegzeni tudunk. Az Eegle 29-én reggel talált meg és a fedél­zetére vett.­­ A legénység magatartása, a motorok munkája és a gép navigációs képessége egyenesen nagyszerű volt. Csupán a fűtőanyaghiány kész­tetett leszállásra, különben a súlyos időjárás ellenére vidáman folytathattuk volna utunkat Amerika felé. Spanyolország köszönete Madrid, június 29. A Numancia megmenté­séről érkezett híreket a spanyol főváros la­kossága viharos lelkesedéssel fogadta. A mi­nisztertanács délben összeült és kifejezte kö­szönetét a madridi angol nagykövetnek az angol tengerészet önzetlen segítségéért. Ugyanakkor Primo di Rivera utasította a londoni spanyol nagykövetet, hogy a spanyol kormány nevében köszönje meg az angolok áldozatkészségét. Alfonz spanyol király, aki e pillanatban Londonban tartózkodik, közölte a brit kor­mánnyal, hogy György királynál személye­sen meg akarja köszönni az angol hadiha­jók önzetlenségét. Az angol segélyakciónak volt köszönhető, hogy a Numanciát megmentették. Az angol­ hajók napok óta fáradhatatlanul kutatták az óceánt, időt és pénzt nem kímérve, amig az Eagle végre megtalálta Franco őrnagy kis­ded csapatát. Madrid, június 30. A spanyol hivatalos je­lentés többek között a következőket mondja: “ A kormány öröme a repülők szerencsés megmenekülésekor különösen azért nagy, mert Franco őrnagyot, Spanyolország legki­válóbb pilótáját és kisérőit már mindenki holtnak hitte. A spanyol nép, amely a szerencsétlenséget méltóságteljesen és nyugodtan viselte el, tegnap azzal fejezte ki örömét, hogy a brit nagykövetség elé vonult és hosszantartóan éltette és ünnepelte a baráti nemzetet. De nem szabad megfeledkeznünk Portugália, Olaszország és Franciaország áldozatkészsé­géről sem, mert valamennyi állam tőle telhe­tően kutatott az elveszettek után s csupán a véletlenen múlt, hogy ki lett a szerencsés megmentő. Nemcsak a sikert illeti meg a kö­szönet, hanem azoknak is köszönetet kell mondani, akik tanujelét adták emberi szoli­daritásuknak. Kramár uszító cikket írt Magy­arország ellen A „cseh kemenceai” szerint Magyarország okozta a világháborút­­ Kramár érthetetlennek tartja Franciaország magatartását a Magyar­ország és a kisantant közti vitában Prága, július 1. Kramár Károly, a cseh nemzeti demokrata párt vezére, aki magyar­­gyűlöletéről ismeretes, a Národni Listy-ben vezércikket irt a versaillesi békeszerződés tízéves fordulója alkalmából s megragadta az alkalmat arra, hogy részletesen foglal­kozzon „a magyar veszedelem" kérdésével. Cikkében legelőször is Magyarországot teszi felelőssé a világ­háborúért. Azt írja, hogy az európai politikában a ma­gyarok a legnyugtalanabb elem. Szerinte a balkáni nyugtalanságok tűzfészke (?) nem annyira Bécs, mint inkább Budapest volt. Amikor Bosznia kormányzója Kállay minisz­ter lett, aki Kramár bevallása szerint egyike volt a legjobb magyar politikusoknak, akkor kezdődött a sorsdöntő viszály Ausztria- Magya­r­ország és Szerbia között. A külpoliti­kában Budapesté volt a döntő szerep. (!) Budapest főokozója a háborúnak (?) — írtja Kramár —, jóllehet Tisza gróf nem akarta a háborút, de csak addig nem akarta, amíg nem volt biztos abban, hogy Németország hűen segíteni fogja Ausztria- Magyarországot. (?) Németország azonban a főbűn­tára, mert az osztrák-magyar imperialista politika mögé állott, mivel ez felelt meg legjobban az ő berl­in-bagdadi politikájának. Magyarország továbbra is megmaradt nyugtalanító elem­nek s egyenesen csodálatos, hogy zárisban hitele van an­nak az érthetetlen reménynek, hogy meg tudják nyerni a magyarokat és el tudják őket fordítani az olaszoktól. Kramár szerint azonban a magyarok nem hisznek őszintén a franciák „pálfordulásá­­ba,nem, mert hiszen tudják, hogy Franciaor­szág sohasem engedheti meg a trianoni békeszerződ­ési területi rendelkezéseinek megváltoztatását, mert azt is tudják, hogy a kisantant egyetlen állama sem enged át egy talpalatnyi földet, hacsak háborús vereség által nem. A magyarok legfőbb törekvése arra irá­nyul, hogy Franciaországban megingassa a kisa­n­tan­tál­lam­ok iránti bizalmat és ezért mindaddig francia­ szeretetet fognak világgá kiáltozni, amig Franciaország meg nem adja azt a világos választ, hogy a k­is­­antant beleegyezése nélkül semmiféle határ­­i ki­igazítást nem enged meg. Kramár kívánatosnak tartaná, ha Francia­­ország ezt minél előbb ki is jelentené, mert semmi sem veszedelmesebb, mint a bizony­talanság, a nem eléggé körvon­alazott aggo­dalom és remény. Azonban a kisantant álla­mainak is másképpen kellene beszélniük Magyarországgal. Azt, ami Budapesten történt, nem kellett volna olyan túlságosan diplomatikus nyu­galommal fogadni. Bethlen azon államok képviselői előtt, amely államokkal békét kötött, az ő igazságtalan voltukról beszélt és szinte szemrehányást tett nekik. Valóban hallatlan beszéd ez egy nyolc­­milliós állam képviselői részéről a kisantant negyvenöt milliójával szemben — írja Kra­már — és a kisantant ezt a durva provoká­ciót eltűrte s nem vonta le annak következ­ményeit. Ha ez egy olyan állammal történt volna meg, amelynek már szokása az önér­zet, akkor a dolognak természetes következ­ménye az lett volna, hogy követét visszahív­ja és csak a charge d'affaires maradt volna a helyén, hogy necsak a magyarok, hanem a világ is lássa, hogy a ki­santanttal mégsem lehet mindent csinálni. Ekkor Wal­ko talán más hangon beszélt volna. Hogy Magyaror­szág ellen valamikor szükséges volt-e a moz­gósrt­ás, arról lehetnek különbözőek a véle­mények s én bizonyára nem tartozom azok közé, akik meg nem gondolt lépésre adná­nak tanácsokat Azonban nagyon jól isme­rem Magyarországot a háború­ előtti huszon­ötévi tapasztalataimból és tudom, hogy Ma­gyarország szemében csak az eltökéltség és a bátorság bír súllyal. S ezt kellett volna tanúsítani vele szemben azzal, hogy a kisan­tant államai csakis akkor volnának hajlan­dók Magyarországgal rendes diplomáciai vi­szonyban élni, ha a magyarok a diplomáciai érintkezésiben szokásos köteles illemet meg­tartják. Senki sem kéri azt, hogy a magya­rok meg legyenek elégedve azzal, ami tör­tént, maguk között beszélhetnek, amit akar­nak, azonban a kisantant államainak képvi­selőivel szemben nem engedhetik meg ma­guknak azt, amit nem engedtek volna meg maguknak más államok képviselőivel szem­ben. Nincs károsabb egy állam politikai presztízsére, mint az, ha megtűri, hogy vele mint kisebb értékűvel bánjanak. A szabad­ságot megérdemelten kaptuk meg, katonailag is elég erősek vagyunk ahhoz, hogy Budapesten megkövetelhessük, hogy bennünket ne provokáljanak. A békeszer­ződések a mi részünkről érinthetetlenek, nem akartunk és nem is kaptunk többet, mint amennyire szükségünk van. Ha kénytelnek voltunk azt kérni, hogy a ha­tárvidéken lakó kisebbségeket is hozzánk kapcsolják, ez még nem jelenti azt, hogy a háborút vesztett­­ fél visszakövetelje őket, hanem csak annyit, hogy kisebbségeink­nek lehetőséget kell nyújtanunk a nemze­tiségi életre s ezt teljes mértékben meg is adjuk és éppen ezért a mi részünkről ez a probléma meg van oldva. Kramár magyargyülöle­te régen ismeretes , esz a cukik csak a régi Kramár újabb meg-' • • vigíteával :■

Next