Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)

1929-08-01 / 172. (2097.) szám

1 Gazdag néppártiak pénzén készült az „Autonómia" Elnök: Mennyit kapott tőlük? Sznaczky: Mintegy hetvenezer koronát. Elnök: Mennyi ideig adta ki a lapot? Sznaczky: Fél évig. Elnök: Milyen kiadásai voltak? A volt alkalmazásban Murgas, Sliwny és lapnál Vla­sek. Sznaczky: Nekem 1600 koronás, Murgasnak 1300 koronás, Slusnynak pedig 1600 koronás havi fizetése volt. A lapot a zsolnai gyűlés u­tán tiltották be. Elnök: Mivel tudja bizonyítani, hogy nem külföldről, hane­m a néppárt gazdagabb em­bereitől kapta a pénzt? Sznaczky: Pozsonyból nem mozdultam ki, külföldi tényezőkkel, sem azok megbízottai­­val nem érintkeztem. Sznaczky becsületszava Elnök: Tudja-e, hogy ez nagyon fontos do­log. Mondja meg, illetőleg nevezze meg azo­kat az embereket, akik magát anyagilag tá­mogatták. Sznaczky: Én becsületszavamat és kezemet adtam arra, hogy nem árulom el nevüket. Ez­zel tartozom nekik. Elnök: Kérte-e már, hogy ezek mentesítsék magát a becsületszó alól? Sznaczky: Nem. Elnök: Mért? Sznaczky: Nem volt okom erre. Elnök: De hiszen­­ azzal vádolják, hogy kül­földről kapott pénzt. Sznaczky: Nem kényszeríthetem őket, hogy elárulják nevüket. Ellenben megpróbálom és érintkezésbe lépek velük, hogy oldjanak le­ a becsületszó alól. Elnök: Tud-e arról, hogy a Rodobranát hon­nan pénzelték? Sznaczky: Nem tudok erről, mert én távol álltam ettől a mozgalomtól. Elnök: Részt vett-e Tukával a földalatti organizációban ? Sznaczky: Nem tudok erről az organizá­cióról. Titkával csak szerkesztőségileg érint­keztem.­­ A Rodobrana harci fegyvere Elnök: Maga is tagja volt a földalatti orga­nizációnak? Sznaczky: Nem. Elnök: A Rodobrana katonai szervezetéről mit tud? Sznaczky előadja, hogy erről nem tud sem­mit és nem hiszi, hogy a Rodobrana katonai szervezet volt. Fegyverek összeírásáról sem tud semmit Egyszer látta, amikor rodobra­­necek menetelni tanultak, de fegyvertelenül. A Rodobranában beszéltek fából kisült fokosokról, de egyébről nem tud. Elnök: A bécsi kémkedési irodáról mit tud? Sznaczky: Nem tudok erről az irodáról semmit, sem az alkalmazottairól. Elnök: Belánsky szerint ön Bécsben volt. Sznaczky: Belánsky vádol engem. Elnök: Miért?­­ Sznaczky: Belánsky tűzön-vizen keresztül igyekezett célját elérni, azt hitte, hogy ellensége vagyok neki és én akadályozom meg őt céljai elérésében. Elnök: Lesznek majd tanuk, akik azt fogják állítani, hogy ön is szervezte a Rodobranát. Sznaczky: Hamis tanuk. Elnök: Mi igaz abból, amit Pavlik tanú ál­lított, hogy ön tizennyolcezer emberrel meg akarta szállni Pozsonyt? Sznaczky: Ily naivitást senki sem tételez­het fel rólam. Pavlik hamis tanú. Elnök: Mi oka lenne rá? Sznaczky: Sikkasztott, mire feljelentettem? Elnök: Belánsky szerint ön Tukával Bécs­ben volt a kémkedési irodában, ezt ön mond­ta neki. Sznaczky: Ezt nem mondtam neki. Elnök: Belánsky szerint ön Bécsben emlí­tést tett, hogy adatokat fog nyújtani a katona­ság gázfelszereléséről. Sznaczky: Belánsky most mindent felhasz­nál ellenem. Elnök: Werner tanú szerint ön mint gáz­tiszt tudhatott volna erre vonatkozólag infor­mációkat szerezni. Sznaczky: Gáztiszt voltam és pedig egy besztercebányai kurzuson vettem részt. Elnök: Mikor? Ez fontos. Sznaczky: Nem tudom. Elnök: Hanzlik szerint ön Jehlicskával összeköttetésben állott. Sznaczky: Jehlicskával sem közvetlen, sem közvetett összeköttetésben nem voltam, csak újsághírekből tudok róla. Elnök: Hanzalikot ismeri? Sznaczky: Az Autonómia megalapítása után tárgyaltam vele. Véletlen találkozásunk volt. Említette, hogy ő is autonómista akciót indít. Elnök: Hanzalik nem volt ládák? Kínos ideges fejfá­jását vagy egyéb hűlésből származó izom és idegfájdalmait, szagga­tásait rögtön csillapíthatja, ha homlokát, vagy egyéb fájó test­részeit néhányszor bedörzsöli valódi DIRHA sősborszesszel Ez a legerősebb háziszer. Az egész országban mindenütt kapható iTlert jó, sokan utánozzák! Követelje a valódi készítményt mindig Diana néven. Sznaczky: Kiadta magát ludáknak, még röp­iratot is mint ludák adott ki Tuka ellen­. Elnök: Michalusszal érintkezett? Sznaczky: Én csak azt tudtam róla, hogy po­litikai tevékenységet fejt ki és Nagyszombat­ban pártja volt. Mondottam Hanzaliknak, hogy jó volna Mich­alusznak ezt a szervezetét meg­nyerni az uj pártalakulás számára, mivel nehéz­­ új szervezeteket alakítani. Barátból ellenség Elnök:­ön Belánskynak 1928 január 6-én le­velet írt, amelyet be fogok mutatni és amely levél szerint Belánsky tervét bizonyos szemé­lyekre vonatkozólag szimpatikusnak találta. A vád szerint ezek a személyek Tuka és Bazov­­sky. Sznaczky: Csak egy személyről van szó, Ba­­zovskyról, akinek nevét Belánsky a levélre ce­ruzával oda is írta. Elnök: Ebben a levélben ön Belánskyt ked­ves Károlykámnak nevezi. Ön szívélyes viszonyban volt Belánskyval. Sznaczky: Nem tudtam, hogy ő azután meg­szűnt barátom lenni. Elnök: Van azután az iratok között egy levélfogalmazvány, amelyet a pozsonyi magyar konzulátushoz címeztek. Igaz tanú szerint ezt a levelet ön fogalmazta. 1929 augusztus 1, csütörtök „Ezt a fogalmazványt egy szélhámos írta Az elnök felolvassa a magyarul írt fogalmaz­ványt, amelyben az illető azt írta a pozsonyi magyar konzulá­tusnak, hogy a Hlinka politikájával elégedetlen szlovák elemek új autonómista pártot alakítanak. Az előkészületek már annyira előrehaladtak, hogy hamarosan ki fogják adni a lapot és pedig hetenkint háromszor. Azonban szükséges, hogy erre megfelelő tőkét teremtsenek elő. Az illető biztosítja a magyar konzulátust legőszintébb magyar barátságáról, de kéri, hogy az összeget még a községi választások előtt utalják ki, il­letve helyezzék letétbe. Úgy fogják majd leplez­ni a pénz eredetét, hogy azt fogják mondani, hogy egy zsebben hor­dozható napernyőt szabadalmaztattak. Az illetők ebben a levélben még a Rothermere-ellenes propaganda ellensúlyo­zására fejenként 150.000 koronát, azaz ös­­­szesen 450.000 koronát kértek. Sznaczky: Nem hiszem, hogy rólam valaki ilyen aljasságot tételezzen föl, hogy akkor, amikor egy nemzeti ügyért dolgozom, a saját személyem részére követeljek pénzt. Ezt a fogalmazványt Vlasák írta, aki szélhá­mos Elnök: Minthogy Vlasák Amerikában van, nem sértődhetik meg a maga kijelentése miatt. Sznaczky: Én egyébként bűnvádi följelentést tettem ellene és az Auto­nómia című lapban nyilatkozatot adtam erről. Elnök: Milyen összeköttetésben volt ön M­achhal? Sznaczky: Mach párttitkár volt, én pedig szerkesztő. Mikor azonban kiléptem a szlovák néppártból, nem érinkeztem vele. Elnök: A házkutatás során önnél találtak egy füzetet, amelynek az a címe: Hogyan tör­ténik a rodobranecek katonai kiképzése. Ez a füzet tisztára katonai szervezetként állítja be a Rodobrana-mozgalmat. Ön beismerte, hogy ezt a tervet kidolgozta. Ki adott parancsot ennek kidolgozására? A katonai reglam a célja Sznaczky. Amikor felmerült a terv, hogy a szlovák néppárt belép a kormányba, szó volt arról, hogy fegyelmet kell bevinni a Rodo­brana szervezetbe. Ebből a célból készült az a terv, amit én dolgoztam ki. Elnök: Miért volt erre szükség, hisz a Ro­­dobrana már meg volt szervezve? Komoly in­dok nélkül ilyen nagy munkát senki nem végez. Sznaczky: Arról volt szó, hogy a fiatalok akcióit erősebbé kell tenni és én valami újat akartam a falvakban a lakosság közé bevinni. Elnök: Miért fogalmazta meg ezt a füzetet, ha nem volt tagja a Rodobranának? Sznaczky: A társaságomhoz tartozó fiúkon akartam segíteni. Sznaczky ezután elmondja, hogy az Ammer­­fale heurigerben összeült maffiáról nem tud semmit. Az elnök felolvas két levelet, amelyet Han­zaliknak írtak Budapestről. A levelek német nyelven vannak szövegezve és valami Köbcsé­­nyi nevű ember írta alá. Az egyik levélben azt írják Hanzaliknak, hogy jelentkezzék az adott címen, a másik levélben pedig az áll, hogy az üzletet Sznaczky fogja lebonyolítani és a pénz tisztességes helyről származik. Hanzalik ezzel azt akarja bizonyítani, hogy a pénzt Jehlicskától kapta.. Sznaczky: Erről nem tudok. Jehlicskát nem ismerem. Az elnök ezután szünetet rendel el Szünet után a bíróság előtt jelentkezik Kunscher tanú, mire az elnök tárgytalannak tekinti a rendőri elővezetésre adott intézkedését. Sznaczky ezután még egy-két adatot mond arról, hogy mikor volt katona, mikor lépett ki a katonaságtól, mikor volt a Slovak szerkesz­tőségének tagja. Ezzel Sznaczky kihallgatása végetért. Mach Sándor vallomása Terebenev­ár. elsők behivatja a terembe Mach Sándort, a harmadik vádlottat, aki erő­sen tömött aktatáskát helyez az előtte lévő asz­talkára. Azzal kezdi temperament inmee védekezé­sét, hogy nem érzi magát bűnösnek. A vádirat őt hazaárulással és kémkedéssel vádolja. Hivatkozik bizonyos cikkekre, ame­lyeket nem a csehek ellen, hanem a szlová­kok érdekében irt. A vádiratban az áll, hogy Magyarország érdekében dolgozott. Vizsga a magyargyű­löletből... Annál inkább lesújtó ez rám nézve, —­ mondja emelt hangon Macih — mert apámat a magyar éra alatt üldözték és állásától is megfosztották. Én Hlinka, Tomanek, Juriga és mások fa- Fesien-jdroL-lu T QőöZhy ( írta: kSRÚDU*GyULA d) ELSŐ RÉSZ 2. fejezet. A TOKAJI SZŰRJE!’ Abban az időben, amíg Pozsonyban a vad­­szőlő piroslott a királyné ablakain és őszi dongóhangju urak üldögéln­ek az ebédlőben. Magyarországon, a tokaji hegyen hosszú pók­­fonalakat eregetett valaki a hegyről lefelé, amely pókfonalak mindenhová elszáldostak az országba. Kő présháza előtt, eresz alatt, vadma­cs­ka­­bundán hevert a legnagyobb tokaji szőlőbir­tokos, Szapolyai János, az örökös szepesi gróf és erdélyi vajda. Hosszú, barna haja vá­lláig ért, mert a haj­­nyesetés abban az időben nem volt annyira szokásban, mint manapság. Tömött fekete szakálla egybefolyt bajszával. Gömbölyű, kú­ti 16, fekete szemei mindenkor figyelméve nézegettek maguk körül. Az arcszíne pedig ci­­gányos, viharvert volt, mint azoké az embe­reké, akik sokat tartózkodnak a szabad leve­gőn és a szabad levegő jelenti nekik a min­dennapi mosakodást. látszólagos egykedvűséggel feküdt a vad­­macska-bundán a hamincihat esztendős, erős, vállas, sőt hasasodó férfiú, mintha a világon s­emmivel mással nem törődne, mint azzal a pókkal, amely az ereszről hi­mibál­ódzott fe­léje. A pók szerencsét jelent, ezaeágyiban nem volt a tenyerével elhessenteni a patkot, mi­előtt az le nem ereszkedett szakállára. On­nan aztán egyetlen szusszan­ással elfújta. Egyben a könyök­kére támaszkodva körülnézett a tájon. A tokaji hegyen mindig későn szüretelnek, mert akármilyen az időjárás, idáig mindig jut valami a napsugárból. Már a sárga-kék mellényes cinkék bellegtetik a farkukat a sző­lőkarókon, amikor a rozsdásodó, kopadozó, öregemberes szőlőtőkék mellé a fürtszedő me­nyecskék, lányok letelepednek. Mint a színes gombák guggolnak a tó alatt, zümmögő nó­tákat mondanak az érett, aszott fürtöknek a tegnapi darázsudvarlók helyett A szepesi gróf körül­járatta a medve tekinte­­tét a szedőasszonyokon, — ismerte már sze­gényeket, mint akár azokat a tengeri­ szárból összerakott kunyhókat, amelyek a hegy külön­böző részein voltak felállítva, ahol a vajda az éjszakáit szokta tölteni. Mindig más kuny­hóiban, mindig másnak a társaságában, ő azt­ mondta, hogy vérmes természete miatt nem tud szo­balevegőben aludni. De Zem­ber, a diák azt beszélte, hogy a vajda úgy szereti, ha nem tudják felőle, hogy merre és hol tölti az éj­szakát — Te, Julie, — szólalt meg a vajda dara­b­­ideig tartó szemlélődés után. — Letöröm a kezedet, ha még egyszer észreveszem, hogy fürtöt hagytál a tőkén. Amúgyis esztek, lop­tok eleget. Nem kell a tolvajokról is gondos­kodni, akik szüret után jönnek. Beste lelke a szeretődnek. A megszeppent menyecske csak csende­set sóhajtott magában. Hallotta ő már a nagy­urat másképpen is beszélni. De az régen volt. — Hol van Borbála? — kiáltott most a vaj­da. — Talán megint a húst lopja? Hívjátok élő a nem hústól vájt. Borbála, egy javakor­beli, szokatlanul tisz­ta, szemérmetes tekintetű asszony — egy ne­mes ember özvegye, akinek férjét Erdélyben, a vajda szolgálatában agyonverték, — úgy perdült elő, mint a láng. — Mit akar már megint velem? — kérdez­te és tűzpiros arculatát a vajda felé fordi­­totta. Az megcsendesedve szólt: — Csak azt akarom tudni, hogy mit főzöl ebédre? — Amit szüreti kor szokás. Gulyáshitet. Én nem tudok más divatot, mint a régit. — Honnan hoztad a húst? — folytatta a kérdezősködést a hegyaljai uraság. — Én kétféle húsból szeretem a gulyást. Borbála legyintett: — Tudom én azt. A marhának csak azt a húsát eszi, ami a csonthoz tapad, vagy a cson­tok között bujdosik, hogy onnan a fogával ki­kaparja. A disznónak a gerincét, meg az agy­­velejét szereti a megfelelő csontokkal, ame­lyek lyukasok, hogy sokáig lehet szopogatni őket. A húst pedig kendőbecsavarva hozták a vitézek Werbőczy uramtól, Zólyomból. — Piha. Sánta mészáros húsát nem kívá­nom, —felelt a nagyur. — Borbála vállat vont. — Errefelé pedig nincs hús. A parasztok elhajtották a barmaikat a tiszai nádasokba, amikor hámét vették jövetelünknek. Azokba a szigetekibe nem lehet utánuk menni, mert csak ők ismerik az odavezető utakat, senki se kockáztatja azért a sovány tehénért, ame­lyet amúgy is szekérceütéssel kellene elvon­ni a gazdájától. — Hát a tűz mire való? Látom már, elég­gé sárgul a nádas odalent a Tisza mentén. Ha lángja még nincs is, mint télen, füstje már van, amely kikergeti az odamenekedett em­bereket. Borbála vigyázatosan felelt: — Csa­k tessék megnyugodni, a zólyomi •Werbőczy uram különb húst küldött, mint amilyen ezekből az agyonhajszolt marhákból, tellett volna. — Nagy tolvajj az öreg, nem hiába kacsa­ A szepesi gróf elmerengett: zik, mint a sántakutya. Soha se tudhatom, hogy mit forral a hátam mögött Egyszer csak megpróbálja nyakamba vetni a hurkot. De lássuk már azt az ebédet, mert megéhültem. — A gulyáshust nyersen nem lehet tálalni* csak Zem­ber, a diák bírja a nyershust meg­enni, az is csak a szelíd galambét amelynek nyakát ő maga csavarja ki, — felelt Borbála, — Hát küld Z embert, mert ebédig el kell tölteni az időmet Ha így magamba fekszem az eresz alatt, mindig csak a különböző enni­valókra gondolok. Régen nem főztünk olyan becsinált malacot, amelynek a csontját is meg lehet enni. Pedig a csontban van az erő. — Ugyan ki tudna főzni ebben az örökös táborozásban? — kesergett Borbála. — Sze­gedről egyhuzamban jöttünk Fegyvert­­okig, Fegy­vern­éktől Tokajig, örülhetek, hogy egy­két bográcsom, fazekam megmaradt az örö­kös költözködésben. Bezzeg otthon, Szepesi­ben, ahol a falba vannak építve a sütőkemen­­cék, fakanálnak, pecsenyetálnak meg van a maga helye, ott aztán rendelkezhetik kedvére a vajda, hogy erre, vagy amarra volna gusz­tusa. Amondó vagyok, hogy mennénk már ha­za Szepecsbe, a háborúnak amugyis vége van, a török megöldösött mindenkit, aki elért La­jos király is ott fekszik valahol, ahonnan nincs visszatérés. Szepesbe nem jön utó ununk a pogány. Bolond lyukból bolond szól fuj, minden asszonyféle bolond egy kicsit, — felelt Sza­­poyai, könyököt váltva bikafeje alatt, amely nagy fejnek a terhét még az ő vaskarja sem bírta ki sokáig. — Hát a magyar koronával, még a királysággal mi leszz, ha most is­ hagyok csapot, papot? Csak küld a diákot úgyis van valami beszélni valóm a fejével. (Folytatjuk.)

Next