Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)
1929-08-01 / 172. (2097.) szám
1 Gazdag néppártiak pénzén készült az „Autonómia" Elnök: Mennyit kapott tőlük? Sznaczky: Mintegy hetvenezer koronát. Elnök: Mennyi ideig adta ki a lapot? Sznaczky: Fél évig. Elnök: Milyen kiadásai voltak? A volt alkalmazásban Murgas, Sliwny és lapnál Vlasek. Sznaczky: Nekem 1600 koronás, Murgasnak 1300 koronás, Slusnynak pedig 1600 koronás havi fizetése volt. A lapot a zsolnai gyűlés után tiltották be. Elnök: Mivel tudja bizonyítani, hogy nem külföldről, hanem a néppárt gazdagabb embereitől kapta a pénzt? Sznaczky: Pozsonyból nem mozdultam ki, külföldi tényezőkkel, sem azok megbízottaival nem érintkeztem. Sznaczky becsületszava Elnök: Tudja-e, hogy ez nagyon fontos dolog. Mondja meg, illetőleg nevezze meg azokat az embereket, akik magát anyagilag támogatták. Sznaczky: Én becsületszavamat és kezemet adtam arra, hogy nem árulom el nevüket. Ezzel tartozom nekik. Elnök: Kérte-e már, hogy ezek mentesítsék magát a becsületszó alól? Sznaczky: Nem. Elnök: Mért? Sznaczky: Nem volt okom erre. Elnök: De hiszen azzal vádolják, hogy külföldről kapott pénzt. Sznaczky: Nem kényszeríthetem őket, hogy elárulják nevüket. Ellenben megpróbálom és érintkezésbe lépek velük, hogy oldjanak le a becsületszó alól. Elnök: Tud-e arról, hogy a Rodobranát honnan pénzelték? Sznaczky: Nem tudok erről, mert én távol álltam ettől a mozgalomtól. Elnök: Részt vett-e Tukával a földalatti organizációban ? Sznaczky: Nem tudok erről az organizációról. Titkával csak szerkesztőségileg érintkeztem. A Rodobrana harci fegyvere Elnök: Maga is tagja volt a földalatti organizációnak? Sznaczky: Nem. Elnök: A Rodobrana katonai szervezetéről mit tud? Sznaczky előadja, hogy erről nem tud semmit és nem hiszi, hogy a Rodobrana katonai szervezet volt. Fegyverek összeírásáról sem tud semmit Egyszer látta, amikor rodobranecek menetelni tanultak, de fegyvertelenül. A Rodobranában beszéltek fából kisült fokosokról, de egyébről nem tud. Elnök: A bécsi kémkedési irodáról mit tud? Sznaczky: Nem tudok erről az irodáról semmit, sem az alkalmazottairól. Elnök: Belánsky szerint ön Bécsben volt. Sznaczky: Belánsky vádol engem. Elnök: Miért? Sznaczky: Belánsky tűzön-vizen keresztül igyekezett célját elérni, azt hitte, hogy ellensége vagyok neki és én akadályozom meg őt céljai elérésében. Elnök: Lesznek majd tanuk, akik azt fogják állítani, hogy ön is szervezte a Rodobranát. Sznaczky: Hamis tanuk. Elnök: Mi igaz abból, amit Pavlik tanú állított, hogy ön tizennyolcezer emberrel meg akarta szállni Pozsonyt? Sznaczky: Ily naivitást senki sem tételezhet fel rólam. Pavlik hamis tanú. Elnök: Mi oka lenne rá? Sznaczky: Sikkasztott, mire feljelentettem? Elnök: Belánsky szerint ön Tukával Bécsben volt a kémkedési irodában, ezt ön mondta neki. Sznaczky: Ezt nem mondtam neki. Elnök: Belánsky szerint ön Bécsben említést tett, hogy adatokat fog nyújtani a katonaság gázfelszereléséről. Sznaczky: Belánsky most mindent felhasznál ellenem. Elnök: Werner tanú szerint ön mint gáztiszt tudhatott volna erre vonatkozólag információkat szerezni. Sznaczky: Gáztiszt voltam és pedig egy besztercebányai kurzuson vettem részt. Elnök: Mikor? Ez fontos. Sznaczky: Nem tudom. Elnök: Hanzlik szerint ön Jehlicskával összeköttetésben állott. Sznaczky: Jehlicskával sem közvetlen, sem közvetett összeköttetésben nem voltam, csak újsághírekből tudok róla. Elnök: Hanzalikot ismeri? Sznaczky: Az Autonómia megalapítása után tárgyaltam vele. Véletlen találkozásunk volt. Említette, hogy ő is autonómista akciót indít. Elnök: Hanzalik nem volt ládák? Kínos ideges fejfájását vagy egyéb hűlésből származó izom és idegfájdalmait, szaggatásait rögtön csillapíthatja, ha homlokát, vagy egyéb fájó testrészeit néhányszor bedörzsöli valódi DIRHA sősborszesszel Ez a legerősebb háziszer. Az egész országban mindenütt kapható iTlert jó, sokan utánozzák! Követelje a valódi készítményt mindig Diana néven. Sznaczky: Kiadta magát ludáknak, még röpiratot is mint ludák adott ki Tuka ellen. Elnök: Michalusszal érintkezett? Sznaczky: Én csak azt tudtam róla, hogy politikai tevékenységet fejt ki és Nagyszombatban pártja volt. Mondottam Hanzaliknak, hogy jó volna Michalusznak ezt a szervezetét megnyerni az uj pártalakulás számára, mivel nehéz új szervezeteket alakítani. Barátból ellenség Elnök:ön Belánskynak 1928 január 6-én levelet írt, amelyet be fogok mutatni és amely levél szerint Belánsky tervét bizonyos személyekre vonatkozólag szimpatikusnak találta. A vád szerint ezek a személyek Tuka és Bazovsky. Sznaczky: Csak egy személyről van szó, Bazovskyról, akinek nevét Belánsky a levélre ceruzával oda is írta. Elnök: Ebben a levélben ön Belánskyt kedves Károlykámnak nevezi. Ön szívélyes viszonyban volt Belánskyval. Sznaczky: Nem tudtam, hogy ő azután megszűnt barátom lenni. Elnök: Van azután az iratok között egy levélfogalmazvány, amelyet a pozsonyi magyar konzulátushoz címeztek. Igaz tanú szerint ezt a levelet ön fogalmazta. 1929 augusztus 1, csütörtök „Ezt a fogalmazványt egy szélhámos írta Az elnök felolvassa a magyarul írt fogalmazványt, amelyben az illető azt írta a pozsonyi magyar konzulátusnak, hogy a Hlinka politikájával elégedetlen szlovák elemek új autonómista pártot alakítanak. Az előkészületek már annyira előrehaladtak, hogy hamarosan ki fogják adni a lapot és pedig hetenkint háromszor. Azonban szükséges, hogy erre megfelelő tőkét teremtsenek elő. Az illető biztosítja a magyar konzulátust legőszintébb magyar barátságáról, de kéri, hogy az összeget még a községi választások előtt utalják ki, illetve helyezzék letétbe. Úgy fogják majd leplezni a pénz eredetét, hogy azt fogják mondani, hogy egy zsebben hordozható napernyőt szabadalmaztattak. Az illetők ebben a levélben még a Rothermere-ellenes propaganda ellensúlyozására fejenként 150.000 koronát, azaz összesen 450.000 koronát kértek. Sznaczky: Nem hiszem, hogy rólam valaki ilyen aljasságot tételezzen föl, hogy akkor, amikor egy nemzeti ügyért dolgozom, a saját személyem részére követeljek pénzt. Ezt a fogalmazványt Vlasák írta, aki szélhámos Elnök: Minthogy Vlasák Amerikában van, nem sértődhetik meg a maga kijelentése miatt. Sznaczky: Én egyébként bűnvádi följelentést tettem ellene és az Autonómia című lapban nyilatkozatot adtam erről. Elnök: Milyen összeköttetésben volt ön Machhal? Sznaczky: Mach párttitkár volt, én pedig szerkesztő. Mikor azonban kiléptem a szlovák néppártból, nem érinkeztem vele. Elnök: A házkutatás során önnél találtak egy füzetet, amelynek az a címe: Hogyan történik a rodobranecek katonai kiképzése. Ez a füzet tisztára katonai szervezetként állítja be a Rodobrana-mozgalmat. Ön beismerte, hogy ezt a tervet kidolgozta. Ki adott parancsot ennek kidolgozására? A katonai reglam a célja Sznaczky. Amikor felmerült a terv, hogy a szlovák néppárt belép a kormányba, szó volt arról, hogy fegyelmet kell bevinni a Rodobrana szervezetbe. Ebből a célból készült az a terv, amit én dolgoztam ki. Elnök: Miért volt erre szükség, hisz a Rodobrana már meg volt szervezve? Komoly indok nélkül ilyen nagy munkát senki nem végez. Sznaczky: Arról volt szó, hogy a fiatalok akcióit erősebbé kell tenni és én valami újat akartam a falvakban a lakosság közé bevinni. Elnök: Miért fogalmazta meg ezt a füzetet, ha nem volt tagja a Rodobranának? Sznaczky: A társaságomhoz tartozó fiúkon akartam segíteni. Sznaczky ezután elmondja, hogy az Ammerfale heurigerben összeült maffiáról nem tud semmit. Az elnök felolvas két levelet, amelyet Hanzaliknak írtak Budapestről. A levelek német nyelven vannak szövegezve és valami Köbcsényi nevű ember írta alá. Az egyik levélben azt írják Hanzaliknak, hogy jelentkezzék az adott címen, a másik levélben pedig az áll, hogy az üzletet Sznaczky fogja lebonyolítani és a pénz tisztességes helyről származik. Hanzalik ezzel azt akarja bizonyítani, hogy a pénzt Jehlicskától kapta.. Sznaczky: Erről nem tudok. Jehlicskát nem ismerem. Az elnök ezután szünetet rendel el Szünet után a bíróság előtt jelentkezik Kunscher tanú, mire az elnök tárgytalannak tekinti a rendőri elővezetésre adott intézkedését. Sznaczky ezután még egy-két adatot mond arról, hogy mikor volt katona, mikor lépett ki a katonaságtól, mikor volt a Slovak szerkesztőségének tagja. Ezzel Sznaczky kihallgatása végetért. Mach Sándor vallomása Terebenevár. elsők behivatja a terembe Mach Sándort, a harmadik vádlottat, aki erősen tömött aktatáskát helyez az előtte lévő asztalkára. Azzal kezdi temperament inmee védekezését, hogy nem érzi magát bűnösnek. A vádirat őt hazaárulással és kémkedéssel vádolja. Hivatkozik bizonyos cikkekre, amelyeket nem a csehek ellen, hanem a szlovákok érdekében irt. A vádiratban az áll, hogy Magyarország érdekében dolgozott. Vizsga a magyargyűlöletből... Annál inkább lesújtó ez rám nézve, — mondja emelt hangon Macih — mert apámat a magyar éra alatt üldözték és állásától is megfosztották. Én Hlinka, Tomanek, Juriga és mások fa- Fesien-jdroL-lu T QőöZhy ( írta: kSRÚDU*GyULA d) ELSŐ RÉSZ 2. fejezet. A TOKAJI SZŰRJE!’ Abban az időben, amíg Pozsonyban a vadszőlő piroslott a királyné ablakain és őszi dongóhangju urak üldögélnek az ebédlőben. Magyarországon, a tokaji hegyen hosszú pókfonalakat eregetett valaki a hegyről lefelé, amely pókfonalak mindenhová elszáldostak az országba. Kő présháza előtt, eresz alatt, vadmacskabundán hevert a legnagyobb tokaji szőlőbirtokos, Szapolyai János, az örökös szepesi gróf és erdélyi vajda. Hosszú, barna haja válláig ért, mert a hajnyesetés abban az időben nem volt annyira szokásban, mint manapság. Tömött fekete szakálla egybefolyt bajszával. Gömbölyű, kúti 16, fekete szemei mindenkor figyelméve nézegettek maguk körül. Az arcszíne pedig cigányos, viharvert volt, mint azoké az embereké, akik sokat tartózkodnak a szabad levegőn és a szabad levegő jelenti nekik a mindennapi mosakodást. látszólagos egykedvűséggel feküdt a vadmacska-bundán a hamincihat esztendős, erős, vállas, sőt hasasodó férfiú, mintha a világon semmivel mással nem törődne, mint azzal a pókkal, amely az ereszről himibálódzott feléje. A pók szerencsét jelent, ezaeágyiban nem volt a tenyerével elhessenteni a patkot, mielőtt az le nem ereszkedett szakállára. Onnan aztán egyetlen szusszanással elfújta. Egyben a könyökkére támaszkodva körülnézett a tájon. A tokaji hegyen mindig későn szüretelnek, mert akármilyen az időjárás, idáig mindig jut valami a napsugárból. Már a sárga-kék mellényes cinkék bellegtetik a farkukat a szőlőkarókon, amikor a rozsdásodó, kopadozó, öregemberes szőlőtőkék mellé a fürtszedő menyecskék, lányok letelepednek. Mint a színes gombák guggolnak a tó alatt, zümmögő nótákat mondanak az érett, aszott fürtöknek a tegnapi darázsudvarlók helyett A szepesi gróf körüljáratta a medve tekintetét a szedőasszonyokon, — ismerte már szegényeket, mint akár azokat a tengeri szárból összerakott kunyhókat, amelyek a hegy különböző részein voltak felállítva, ahol a vajda az éjszakáit szokta tölteni. Mindig más kunyhóiban, mindig másnak a társaságában, ő azt mondta, hogy vérmes természete miatt nem tud szobalevegőben aludni. De Zember, a diák azt beszélte, hogy a vajda úgy szereti, ha nem tudják felőle, hogy merre és hol tölti az éjszakát — Te, Julie, — szólalt meg a vajda darabideig tartó szemlélődés után. — Letöröm a kezedet, ha még egyszer észreveszem, hogy fürtöt hagytál a tőkén. Amúgyis esztek, loptok eleget. Nem kell a tolvajokról is gondoskodni, akik szüret után jönnek. Beste lelke a szeretődnek. A megszeppent menyecske csak csendeset sóhajtott magában. Hallotta ő már a nagyurat másképpen is beszélni. De az régen volt. — Hol van Borbála? — kiáltott most a vajda. — Talán megint a húst lopja? Hívjátok élő a nem hústól vájt. Borbála, egy javakorbeli, szokatlanul tiszta, szemérmetes tekintetű asszony — egy nemes ember özvegye, akinek férjét Erdélyben, a vajda szolgálatában agyonverték, — úgy perdült elő, mint a láng. — Mit akar már megint velem? — kérdezte és tűzpiros arculatát a vajda felé forditotta. Az megcsendesedve szólt: — Csak azt akarom tudni, hogy mit főzöl ebédre? — Amit szüreti kor szokás. Gulyáshitet. Én nem tudok más divatot, mint a régit. — Honnan hoztad a húst? — folytatta a kérdezősködést a hegyaljai uraság. — Én kétféle húsból szeretem a gulyást. Borbála legyintett: — Tudom én azt. A marhának csak azt a húsát eszi, ami a csonthoz tapad, vagy a csontok között bujdosik, hogy onnan a fogával kikaparja. A disznónak a gerincét, meg az agyvelejét szereti a megfelelő csontokkal, amelyek lyukasok, hogy sokáig lehet szopogatni őket. A húst pedig kendőbecsavarva hozták a vitézek Werbőczy uramtól, Zólyomból. — Piha. Sánta mészáros húsát nem kívánom, —felelt a nagyur. — Borbála vállat vont. — Errefelé pedig nincs hús. A parasztok elhajtották a barmaikat a tiszai nádasokba, amikor hámét vették jövetelünknek. Azokba a szigetekibe nem lehet utánuk menni, mert csak ők ismerik az odavezető utakat, senki se kockáztatja azért a sovány tehénért, amelyet amúgy is szekérceütéssel kellene elvonni a gazdájától. — Hát a tűz mire való? Látom már, eléggé sárgul a nádas odalent a Tisza mentén. Ha lángja még nincs is, mint télen, füstje már van, amely kikergeti az odamenekedett embereket. Borbála vigyázatosan felelt: — Csak tessék megnyugodni, a zólyomi •Werbőczy uram különb húst küldött, mint amilyen ezekből az agyonhajszolt marhákból, tellett volna. — Nagy tolvajj az öreg, nem hiába kacsa A szepesi gróf elmerengett: zik, mint a sántakutya. Soha se tudhatom, hogy mit forral a hátam mögött Egyszer csak megpróbálja nyakamba vetni a hurkot. De lássuk már azt az ebédet, mert megéhültem. — A gulyáshust nyersen nem lehet tálalni* csak Zember, a diák bírja a nyershust megenni, az is csak a szelíd galambét amelynek nyakát ő maga csavarja ki, — felelt Borbála, — Hát küld Z embert, mert ebédig el kell tölteni az időmet Ha így magamba fekszem az eresz alatt, mindig csak a különböző ennivalókra gondolok. Régen nem főztünk olyan becsinált malacot, amelynek a csontját is meg lehet enni. Pedig a csontban van az erő. — Ugyan ki tudna főzni ebben az örökös táborozásban? — kesergett Borbála. — Szegedről egyhuzamban jöttünk Fegyvertokig, Fegyvernéktől Tokajig, örülhetek, hogy egykét bográcsom, fazekam megmaradt az örökös költözködésben. Bezzeg otthon, Szepesiben, ahol a falba vannak építve a sütőkemencék, fakanálnak, pecsenyetálnak meg van a maga helye, ott aztán rendelkezhetik kedvére a vajda, hogy erre, vagy amarra volna gusztusa. Amondó vagyok, hogy mennénk már haza Szepecsbe, a háborúnak amugyis vége van, a török megöldösött mindenkit, aki elért Lajos király is ott fekszik valahol, ahonnan nincs visszatérés. Szepesbe nem jön utó ununk a pogány. Bolond lyukból bolond szól fuj, minden asszonyféle bolond egy kicsit, — felelt Szapoyai, könyököt váltva bikafeje alatt, amely nagy fejnek a terhét még az ő vaskarja sem bírta ki sokáig. — Hát a magyar koronával, még a királysággal mi leszz, ha most is hagyok csapot, papot? Csak küld a diákot úgyis van valami beszélni valóm a fejével. (Folytatjuk.)