Prágai Magyar Hirlap, 1929. november (8. évfolyam, 249-273 / 2174-2198. szám)

1929-11-27 / 270. (2195.) szám

4 T^<M/VAsiLAR-HIRI1AP A kassai keresztényszocialista pártszervezet első tíz éve Fleischmann Gyula beszámolója a jubileumi diszgyülésen Jelentettük tegnapi számunkban, hogy az országos keresztényszocialista párt kassai szervezetének tíz éves jubileumát ünneplő vasárnapi diszgyülésen Freischann Gyula dr. tartománygyűlési képviselő érdekes beszámolót mondott a pártélet tízesztendős fejlődéséről. A közérdekű beszámolót kivonatosan alább közöljük: Amikor tíz évvel ezelőtt megalakultunk ebben a tereimben, egészen más viszonyok voltak. Hosszadalmas volna beszélni azokról a harcokról és nehézségekről, amelyek a fejlődés folyamán tíz év alatt állandóan utunkba gördültek. A mai hatalmas pártszervezet, amelynek törvényhozói, reprezentánsai, erősen kiépített szervezetei vannak egész Szlovenszkón, kicsiny kezdetből indult ki. 1919-ben a megalakulás idején még forradalmi időket éltünk. Alig bukott meg a magyarországi proletár-diktatúra, a háborúból visszatértek lelke forrongásban volt és Oroszország részéről a világforradalom árja hömpölygőtt végig Európa minden országán. Ebben a forrongó korszakban nekünk is tenni kellett, valamit. Védekezésre voltunk kényszerítve, mert éreztük, hogy e nélkül megsemmisülünk. Legsürgősebbnek találtuk a politikai szervezkedést. Ehhez azonban egy olyan alapra volt szükségünk, amely a széthúzó erőket egyesíteni képes, amely az idők követelményeinek világnézeti és szociális fejlődés tekintetében megfelel, amely alkalmas egyesíteni az itt élő nemzetiségeket és amely a történelmi országokkal szemben a mi szlovenszkói érdekeik védelmét a legjobban tudja szolgálni. Lelket kellett önteni a megrémült polgári osztályba, amelynek szavát elnémította a bolsevik terror, meg kellett védenünk városunkban a keresztény munkásságot, amelyet meggyőződése miatt kiüldöztek munkahelyeikről a kommunisták. Ennek a politikai mozgalomnak alapjául a leghelyesebbnek tartottuk a keresztényszocializmust, amely eszmei tartalmával és gyakorlati programjával az akkori viszonynak a legjobban megfelelt. A legtöbb ember előtt újak voltak még azok az eszmék, amelyek ma már programunkban közismertek , akkor emberfölötti nehézséggel járt a forrongó és nyugtalan emberek tízezreinek lelkébe belecsöpögtetni a keresztényszocialista eszmének tanait. Azóta a keresztényszociális mozgalom nemzetközi vonatkozásokban is diadalmasan tör előre, Ausztriát a forradalomtól és a pusztulástól a keresztényszocialisták mentették meg. A magyarországi proletárdiktatúrát a keresztény öntudat ereje döntötte meg. A németországi politika tengelye a katolikus centrumpárt és a keresztényszociális munkásszervezetek. A szabadgondolkozó Franciaországban a katolicizmus ma hatalmas politikai tényező és az olasz fasizmust nem lehetett volna megvalósítani az olasz néprétegek mély vallásossága nélkül. Mindezekből láthatjuk, hogy a keresztény szociális mozgalom, ha külön elnevezések alatt is, az egész világon fejlődésben és erősödésben van és ma a különböző országokban százezrek, milliók esküsznek zászlajára. Ilyen politikai program alapján indultunk el mi is 1919-ben, hogy először keresztény polgárságunk, intelligenciánk, munkásságunk és földműves népünk lelkét megóvjuk a forradalmi tanoktól, népünk gazdasági érdekeinek védelmezői és szószólói legyünk, a magyar kisebbség jogainak előharcosaivá váljunk, hirdessük a nemzetiségi békét és követeljük Szlovenszkó autonómiáját. A nagy politikai szervező munka mellett, amely rövidesen egész Keletszlovenszkóra kiterjedt, majd minden kellett megküzdenünk.éven egy-egy választással Kassa városának és lakosságának az érdekeit különösen a várospolitikában igyekezett megvédeni kassai pártszervezetünk. Tíz év óta ma is Kassa város legerősebb pártja vagyunk. Ezt programmunknak és várospolitikai tevékenységünknek köszönhetjük, amely úgy elhalálozott első polgármester helyettesünk Pollák Gyula dr. idejében, mint most Tost Barna preláreus polgármester helyettessége alatt ennek az önzetlenségnek a jellegét viseli magán. E mellett éppen itt Kassán nagy kulturmunkát is végeztünk pártunkban, szakszervezeteinkben, a sajtóban, tudományos és műkedvelő előadásokkal, felolvasásokkal, népszerű füzeteknek kiadásával. 1925. óta, amióta pártunk élén Szüllő Géza dr. nemzetgyűlési képviselő áll, intenzívebb politikai életet élünk és ma mi vagyunk Szlovenszkd legkövetkezetesebb, leghatározottabb ellenzéki pártja. A viszonyok úgy hozták magukkal, hogy folytonosan nehéz harcot kellett vívnunk a kormányhatalommal szemben, úgy az országos politikában, mint itt Kassán is. Nekünk azonban nemcsak emlékeznünk, hanem a jövőbe tekintenünk is kell. Gondoskodunk kell arról, hogy a párt a jövőben is erős legyen és teljesítse hivatását. Ha a jövőre gondolunk, akkor a legnagyobb problémának az ifjúságnak, az új generációnak, a gazdasági, társadalmi és politikai életben való elhelyezkedését kell tekintenünk. Ez az új generáció az elkövetkező tíz évben már szintén belép a közéletbe és nekünk kell előkészíteni számukra az utat, hogy hozzánk jöhessenek és hogy az életben a mi segítségünkkel megtalálják a boldogulásukat és elhelyezkedésüket. A jövőt illetőleg ne legyünk kishitüek és ne féljünk. Ne féljen senki a kereszténysízocialista párttól. Mi nem haladunk illegális utakon. Mi nem folytatunk földalatti szervezkedést, mint az egykori orosz forradalmárok, nem hajigálunnk bombákat a középületekre, mint az írek, nem lövöldözzük le nyílt utcán ellenfeleinket, mint a délszlávok, hanem a törvények alapján állva követeljük minden polgártársunk számára és minden pártlevünk részére a jogegyenlőséget és az egyenlő elbánást a kormányhatalom részéről. Amikor ma az elvégzett munka után a soksok emlék hatása alatt megilletődve Istennek hálát adunk, hogy megsegített eddig bennünket, nézzünk bizalommal a jövő elé, s egymást szeretve, támogatva és megbecsülve folytassuk a reánk bízott munkát szeretett városunkért és ennek polgárságáért és munkásságáért, dolgozzunk összes párthíveinkért, nemzetünkért és drága, szép földünkért, Szlovenszkóért- 1929 november 27, s&erd*. Asztalosműhely és bútorraktár Bláha Jan, Praha-Kosice Plzenská 312. Telefon: 403-47. Magyarul beszél- „A PÁRISI REGÉNY" Irtai MÁRAI SÁNDOR I. „Harry Russel Borson" haditudósitásai mellett ez az uj könyve az, mely valahogy eláépiti, igazolt földi alapokra fekteti Szomory Dezső egész művészetének fantasztikus csipkecsúcsaival elérítetlen szférákat verdeső, alapzatában velenceszenmi) imbolygó vizekre épített, álomkonstrukcióját. Ebben a könyvében szinte kirándul a földre ,,Nagy zenekarom pihen, szabadságolva s csak házi gitárom pengetem, a lehető legszerényebben, ha tudom", — jegyzi meg kedvesen. A futamok, melyeket a házi gitáron vesz időnként, olyan crescendókba és fortissimókba ragadják, melyekből révülten tér magához, köhint, egyet, s nagy önuralommal folytatja csendesen ott, ahonnan a crescendo elragadta. Pórfy cilindere, Apponyi, Jászai Mari, Reményi, Tati István, Wekerle, Bertha Sándor, Magionet, az öreg Daudet, Mirbeau, Munkácsy, Ivánfi, Justh Zsigmond, Rippl-Rónai, Lemaitre igazán csak kellékek és statiszták ebben a regényben, mellékfigurák, akik átlézengenek a lapokon. A regény hőse egy fiatalember, akinek nincsen pénze és magyar írónak készül Parisban. Ezt az állapotot többen ismerjük; azoknak, az akkori s egy későbbi generációnak, akik valaha pénz nélkül magyar írónak készültek Páriában, különösen kedves lesz ez a könyv, Az ifjúság regénye.n. Páthosza közvetlen, természetes. Az ilyesféle visszapillantó könyvek csak akkor élvezhetők maradék nélkül, ha az olvasó érzi, hogy az élet és emlékezés sterillé tisztítottak minden emléket, s annak, aki elmondja, a történtekből nem fáj már semmi. Egyetlen futamra olvasom el, egy vendéglőben kezdem, átviszem egy kávéházba, reggel felé készen vagyok vele. Az ember fáradt lesz tőle, úgy szabad csak olvasni, mint a verseket: egypár oldalt, egy pár sort naponta. A kifejezés tehetségének ez a pazarló gazdagsága, lenyűgözi az olvasót. Minden pillanatban készen állok a meglepetésekre, a csodálat fölkiáltásával üdvözlök képeket, jelzőket, egész képtömegeket, melyek oly bőséggel, pazarlón, egymást lökdösve tolakodnak, mintha szerzőjük félne, hogy a végtelen választékot föl sem tudja sorolni mind, s aggódik, hogy valamit kifelejt. Nem spórol, mikor így gitározik. Beszámolva róla, még a könyv hatása alatt, kísértésbe esik az ember, hogy egyes megállapításokat ne is mondjon el másként, mint az ő szavaival. Szomory-könyvekről és színdarabokról írott beszámolókban önkénytelenül visszatérő fordulat ez: „ahogy ő mondaná ...“ Tudniillik sokkal különbül, sokkal pontosabban nehéz elmondani valamit,mint ahogy ő már egyszer elmondta. Szinte megható, mennyire fegyelmezi ebben a könyvében magát. Ez az, amit ő úgy mond, hogy „nagy zenekarom pihen“. Erőszakkal tartja vissza, kényszeríti logikus trapba az emlékeknek elvadult száguldásban előtörő quadrigalát. Színeket dob el, bölcs önmérséklettel, s a sajnálkozás egy könnyű és tehetetlen sóhajával, az összhangzat érdekében lemond kedvenc hangszereiről, s pauza után beéri egy fuvola rózsafahangú magányos nyitányával, pedig szíve szerint állandóan harminchat hegedűvel dolgozna legszívesebben. Mint a nagyon érett jellemek, nem bizonyít többé, csak kijelent. Ki hát a költő? Aki állandóan ugyanabból az atmoszférából kifelé beszél, a maga világának határai mögül, rögeszmeszerű következetességgel, megingathatatlanul. Ez a költő egy életen át kiengedte a hangját, állandóan a magas cél felé repült, akkor is, ha olyasmit mondott, hogy este van. Most, mikor megkísérli fegyelmezni magát, érezni, mi lappang lefojtott kifejezési energiában tudatos tartózkodása mögött. Skálája, miután minden hangot kiadott, egy uj hanggal gazdagodott, az óvatosság szordinójával. A homályosodó szoba szürkületében beszél így ;r. ember, csendesebben, hogy jobban hallják. III. Huniévá magával ragad, mert tiszta és minden idegébe felszívódottan franciás. A magyar irodalomban ott a tiszta, a mondanivalói fonákságából természetes jókedvvel és élet okossággal felbuggyanó francia humort Heltai Jenő adja még csak így, ennyire első kézből. Csak a franciák tudják ezt, művészetükben és életükben, csak ők tudnak ilyen kenetteljesen disznólkodni. Ilyen választékosan káromkodni, Ilyen magasztosan és emelkedett trágársággal tartózkodónak maradni, ilyen csalhatatlan tapintattal keverni állandóan életben és művészetben az alacsonyrendűt és az istenit, azt a kettős habarcsot, amely minden emberi szemlélet alkotóeleme. Ez a humor soha nem bánt,soha nem fáj, soha nincs utószó, mert abból a felismerésből táplálkozik, hogy emberek vagyunk, tehát végtelenül tiszta és elmondhatatlanul mocskos lények, s ez a kettőssége természetünknek már önmagában vége tragikomikus. A francia nem hajlandó az embert merőben tragikus lénynek látni, ahogy az ember bukását felfogja, abban van valami abból primitív nevetésből, mely mindannyiunkat ela fog, ha szemünk láttára cilinderes úr pocsolyába csúszik az uccán. Van valami türelmes szkepszis ebben a humorban, s ha, nagyon ritkán, torzít is, mindig emberi marad. Nem igaz, hogy nyelve, előadási modora. — „stílusa, ein Stilist!“ — franciás. Szomorús, nem franciás. A francia a legmerevebb nyelv, hagyományokban, konvenciókban kivasalt, kristálytiszta logikával, félreérthetetlen szabályokkal és engesztelhetetlen törvényszerűséggel felépített nyelvezet, melynek gazdagságától az idegen elszédül, s csak később tudja meg, hogy minden végtelen lehetősége mellett nincs még egy nyelv, mely annyira gúzsbakötné az író kezét, mint éppen a francia. A legkisebb önkényesség halálos bűn e nyelv törvényeivel szemben. Micsoda boldogság magyarul írni, s miféle lehetőség, egy gazdag, erős, még nem teljesen kész, forrongó és alakuló nyelv szabadságában dúskálni, ezt Szomory írásainak minden sora lelkendezi! Nem, ez a nyelv együtt él azzal, amit mond: a francia nyelv már régen csak kifejezi, tökéletesen, kifejezi és prezentálja a mondanivalót. Nem halmoz, nem lényegéig tisztít és kihámoz. Szomorú nyelve csodálatos vegyüléke a legtisztább magyar szókincsnek, az argót grammatikájának, s az ■ő különös, egészen sajátos, csak az ő műhelyében előállítható, barokk, impresszionista, neo-primitiv, budapestiesen frivol és aranyjánosian üde, zengő, édes magyar szavaknak, s mindenen felül annak a valaminek, amit ő adj hozzá, s amit ne is akarjatok ellesni tőle. Ez az ő titka; minden művész titka. IV. A könyv néhány jelenete a zsúfolt anyagból élesen válik elő, mintha egy képtáron sétáltál volna végig, a múlhatatlanul emlékedben marad két-három miniatűr. A zálogházjelenet az Amatival! Madame Geneviève az Operában! Mirbeau a kertjében, cest un bon livre, vraiment! S az uccaleány, ez a gőgösen tudatos és egyszerű befejezés, akitől megkérdi a síró regényhős: „Tetszem neked? Miért,?" „Mert sírsz." Fáris, végtelen méreteivel, szelíden adja meg keretét a történetnek, mint az égbolt egy nyugtalan tájnak. Néhány egyszerű szó is megmarad belőle, a sok crescendo és fortissimo után, azok a ritka szavak, mikor alany és állítmány a maguk öntudatában lemondanak már minden jelző segítségéről. Önmagában lezárt művészet ez a könyv, nincs műfaja, nem hasonlít senkire. Szerzője ismeri a legnagyobb titkot, minden életközösség és minden elsőrendű művészi hatás legnagyobb titkát: lenyűgözi a másikat, anélkül, hogy intimmé lenne vele. Régi és tíz Az összes érzéki benyomások között a szaglás útján szerzettek a léglaroáabbak. Csak úgy magyarázható meg, hogy valamely virág, gyümölcs, vagy mogleple erdő illata, lehullott falevelek, régi bútorok sajátságos illata, eltemetett letűnt világokat varázsolnak újra elénk,emlékeket. A szaglásnak a gondolatkörrel való eme bensőséges összefüggése már az ősidőktől fogva indítltatja az embert arra, hogy a kellemes illatot állandósítsa, felkösse a természetnek ezt a gazdag, bár rövid ideig tartó ajándékát. Már a régi időben is megkísérelték, hogy a virágok üde balzsamát olajba, kivonatokba, sűrítsék. Kelet, amely az illatok kínzásának, a rózsának hazája, az illatszerkészítésben már hosszú idő óta az első helyen áll. A héberek is sokra becsülték az illatszert. Mózes törvényeiben számtalan adat vonatkozik az illatos olajok használatára. A „rurdus"-olaj használata Keletről származott. A régiek ezzel az olajjal kenték be magukat a lakomák után. A fűszeres illatot a keletindiai „nardus" növény gyökeréből készítették és mint drága illatszert igen kedvelték. Az ámbra is hasonlóan kedvelt illata volt a régieknek, amelyet egy növény balzsamából készítenek. A mai ámbra alatt a tenger felszínén úszkáló olajat értjük, a „szökető" hal termékét, amelyet szélcsendes időben hálóval lefölöztek. Ugyancsak állati illatszer a mogusz, amely az ámbrával egyetemben a legtartósabb illat-Régi kultusz szerint a halottakat balzsamozták és irántuk való tiszteletből ketteniee illatú növényeket égettek el. Vallásos összejöveteleknél, áldozatoknál illatos folyadékot permeteztek széjjel és az izzó parázsra balzsamot vagy gyantát hintettek. A régi egyiptomiak is ismerték e szokást, amelyet később az indusok átvették A mi templomainkban is a magas bothhajtásokig száll a tömjénfüst. Az ember testi és lelki mivoltának felel meg az a mód, ha Istenhez emelkedő lelkű leiét a legnemesebb érzéki benyomásokkal jelképezi, mint ahogy a leggyengédebb érzelmeit is a természet pompás virágillataival hasonlítja össze. A görögök is szerették az illatszereket. Sokrates — nem egyszer — komoly szavakkal kelt ki e fényűzésük ellen. Solon törvénye a férfiaknak megtiltotta, hogy illatszert használjanak. Rómában, Licinius Cra&suá kolyzusága alatt hasonló törvényt, léptettek életbe. Ezt a fényűzést a mindinkább gyarapodó birodalomban nem lehetett megfékezni, mert a távoli Kelettel élénk kereskedelmi összekötlelés állott fenn. A női teszkultusznál, a fürdőknél az arénai mulatságoknál sok-sok illatszert, és illatosított vizet használtak. Az a sok különös alakú váza és fiola, amelyet az eltemetett Pompejiben és Herculanumban találtak, bizonyára illatos olajok tartójául szolgáltak. A római birodalom bukása után a germán harcok viszontagságos kultúrája ezeket a kifinomodott szokásokat a múltba seperte. Csak Bizáncban, Kelet kapujában, a bizánci udvarban maradt mindebből valami kevés. Míg Nyugat — a közelebbi keleti kapocs révén a keresztes háborúk idején — a régi toileUművészetet új ismeret gyanánt támasztotta életre. Az anyagi jólét növekedésével, valamint a tengeri kereskedelem kiterjedésével a külföldi illatszerek egyre nagyobb tért hódítanak. A XVI-ik és a XVII-ik században a parfüm már nem ritkaság. Shapespeare is jól ismeri. A gyilkos Machbet asszony a lelkiismeret súlya alatt testileg, lelkileg elgyötörve, így kiált fel: „Még Arábia illatszerei sem mossák tisztára e kis kezet!" Az csak természetes, hogy a francia császár udvarában, a kilfinomodott társaséletben, a parfüm rendkívüli kelendőségnek örvendett. XV-ik Lajos alatt az volt a szokás, hogy a gavalér azt az illatot használta, amelyet az imádott hölgy kedvelt. A „kölni víz“ gyártása Németországban néhány évtizeddel nyúlik vissza. Még ma is élénk versengés folyik azért, hogy e nemes gyártmányt ki készítette elsőnek. Bologna már évtizedekkel ezelőtt azon fáradozott, hogy az „Aqua di Feleiia" a kölni víz vetélytársa legyen. A florenci pompás illatszer nem más, mint a sárga Írisz gyökeréből őrölt por, amelyet ibolyaillat néven árusítanak. Franciaország a délvidéki narancsligeteivel és virágerdőivel a legfinomabb parfümök monopóliumát vívta ki magának és e téren legfejlettebb az ipara. Németországban az illatszer kémiája nagy lendflléttel haladt. A laboratóriumokban állandóan újabbnál újabb illatanyagot fedeznek fel a parfümkereskedők legnagyobb örömére. A mai parfümöt hosszú, komplikált és a laikus szemében cseppet sem rokonszenves kémiai formulák előzik meg s a tüneményes csodát azután a legszebb névre keresztelik. A kőszén kátrányipar sok természetes illatot helyettesít. A legelső illat, amelyet ily módon kitermeltek és a piacra bocsátottak, az ibolya illatához hasonlított. Milyen messze estünk attól az időtől amidőn még nagyanyáink rózsalevelet és levendulavirágot raktak a ruha közé!... A szekrényekből a két növény összevegyült illata áradt felénk, amely borongásán őszi, de mégis üde illat volt és annyira jellemezte az akkori asszony képét... A mai üres szekrényekből a remegő, hófehér vászonosudák eltűntek. Tartalmát pamutféltV el műselyemmel éppen csak, hogy jelezzük. A mai szekrényekből hiányzik a levendula .. Az illatszer készítésénél használt virágerdők a múltba tűntek, helyüket a retorta és az izzólámpa foglalja el. Mégis, a természetes virágillat az, amely üdeségében a nemesebb kedélyhangulattal a fog jobb összhangban tíz fl.