Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-09 / 133. (3685.) szám
18 <PM<EU-MAGISRHÍRL ® Í 1935 Jaates 9, Taninuy. Megjelent! Megjelent „NEGYEDIK LÉVAI SZAKÁCSKÖNYV* 160 -nál több új receptet tartalmaz. Minden háziasszony meg fogja benne találni azt, amire szüksége van. Egyszerűbb és finomabb ételekből egyaránt nagy választék, ára 8"- Ki, portóval 9-- Ki. Rendelések: RUDNYÁNSZKY OLGA, Levice, Honvéd u. 57 címen legegyszerűbben postautalványon a 9.- be előzetes beküldésével eszközölhetők. Kincskeresők a Pelsőci Nagyhegyen Hogyan lett a labancok hadipénztára Körösi majszkam végzete Irta: Nyiresi-Tichy Kálmán Aki Pelsőc múltjában keresgél, — akár a levéltárban, akár a hagyományokban, — nem fordulhat jobb helyre útbaigazításért, mint Pápezsik Andor bátyánkhoz, Pelsőc volt községbirájához, a magyar nemzeti párt ottani elnökéhez, aki nagyszerű típusa a kemény eszű, éles memóriáju magyarnak. A rövid szivar füstje mögül, szép csendes szóval olyan folyamatosan mondja tollba a legbonyolultabb birtokviszony-részleteket, vagy a legjószübb szájhagyományokat, hogy csupa gyönyörűség a szavát gyors pennával követni. Ez sem mindennapi, mulatságos história, amit az imént hallottam tőle. Egy részlet a legendákkal teli „Pelsőci Nagyhegy" múltjából. Régi eset, jó százesztendős. Pápezsik bátyánk is valamikor legényke korában hallotta az édesapja keresztkomájától, akivel a Nagyhegyen járt fenn egy ősszel, vadkörtét keresni s azonközben került szó a nagyhegyi kincskeresőkről, nevezetesen Körösi majsztramról. Ez a nevezetes férfiú igen derék csizmadiamester vala Pelsőcön, a vármegyegyülésekre járt urak jeles bagaria csizmáit mind ő remekelte. Talán ezért volt, hogy a politikával is szeretett foglalkozni, — ragadt rá a ,,kuncsaft"-októl. Jólétben élt, volt egy kis földje, tehene, borja. Na meg aztán egy felettébb kardos felesége, Sára asszony, aki hajnaltól sötét estig perelt hites urával. Körösi majsztram azonban áldott nagy türelemmel dicsekedhetvén, a szakadatlan perpatvart jól állotta, legfeljebb ha már kicsit sok volt belőle, megszólalt szelíden: •— No asszony, csak mondjad tovább, én majd írom! Amely angyali kijelentése természetesen még jobban feltüzelte az asszonyi sárkányt s ilyenkor vagy kitört a zivatar, vagy szedte magát Sára asszony és otthagyta a házat. Az előbbi eset, — a zivatar, — többnyire egy vödör viz alakjár bán érte el csúcspontját, melyet a harcos asszony ura nyaka közé zúdított, de erre is csak azt a választ kapta, hogy a menydörgéshez-villámláshoz bizonnyal zápor is dukál, tehát így vagyon jól. A másik eset — a háztól való távozás pedig, — természetesen csak rövid időre szólt, míg Sára asszony dühe lehűtőzött odakint egy kissé. Azután ment minden a régiben. Hát ennél a Körösi majsztramnál egy estén gyönge gyertyafény mellett dolgozgattak, beszélgettek Szűk komával, mikor csak bekopogtat egy igen megviselt külsejű koldus-féle és éjjeli szállást kér. Adtak neki, meg még vacsorát is, hiszen leritt az istenadtáról az éhség. Mikor jóltartották, leült a boglyakemence mellé a kis székre s hallgatott nagyokat. Hallgatta, hogy Körösi majsztram, meg a koma hogyan beszélgetnek a község dolgáról, helyi politikáról, Pelsőc kisebb-nagyobb ügyeiről. Egyszer csak megszólal a vándor nagy csodálkozással: — Mondják már figyelmetek, hát én most Pelsőcön vagyok? Arról beszélnek-e? Megnyugtatták, hogy teljesen így áll a dolog. Dehát miért tudakolja?— Hej, — sóhajtott nagykeserveset, — mióta keresem én ezt a községet! Azt hittem, már soha el nem jutok idáig! Most aztán a majsztromokon volt a sor a csodálkozásban, hogyhát miért keresheti valaki annyira Pelsőcöt, de megtudták szép sorjában. Elbeszélte a különös vándor, hogy az ő nagyapja még a Nagyságos Fejedelemmel, Rákóczi Ferenccel kibujdosott Rodostóban ott is halt meg, de kibujdosása előtt egy titkot hagyott az édesapjára, hogy bizonyos Pelsőc község mellett, bizonyos Nagyhegyen van elásva a labancok teljes hadipénztára, ami a kurucok kezére került, mikor a község határában megszorították a labancokat. A Nagyhegyen pedig olyan pontot kell keresni, ahová a nap hajnalban első sugarát veti s ahová ugyancsak a lenyugvó nap utolsó sugara is esik. Azon a ponton egy vadalmafa áll, — ott kell keresni a kincset! (Az elbeszélés során kívül jegyezzük meg, hogy a pelsőci határban ma is van egy „Német ut“ nevű dűlő, erről azt beszélik még az öregek, hogy itt menekültek a labancok a kurucok elől, mikor két irányból, az alsó és felső Sajóvölgyből is megszorították őket és csak Borzova irányába volt egérutjuk. Meg is menekültek, de a hadipénztáruk hátrahagyásával, ezt aztán a kurucok a Nagyhegyre vitték föl elrejteni.) Hát ennek a fele se volt tréfa! Utóvégre egy hadipénztárban nem két garas szokott lenni, ennek a felkutatásáért érdemes volna egy kicsit mozogni! Körösi majsztram, meg a koma keveset aludtak az éjjel. A szállást kérő vándornak reggelre nyoma sem volt. Az még este elmagyaráztatta magának, merre kell a Nagyhegyre felmenni, — az első, már száz év előtt járható útja a vigtelkes volt, — bizonyosan már hajnalban nekivágott, aztán úgy eltűnt, soha nem látták többé. . , * Hanem a felfedett titok ott motoszkált tovább az emberek fejében. Körösi majsztram harmadmagával tervezgetett, Szürk komával, meg Garayval. Valóságos expedíciót szerveztek, aminek már a községben is híre ment, még az elöljáróság is biztatta őket vállalkozásukra, meg az akkori tiszteletes, Szentpétery, aki arról nevezetes, hogy, hogy előbb három évig tanító volt, aztán kerek hatvan esztendeig a község lelkésze. Az expedíció szerszámokat, köteleket szerzett be, élelmet is kapott s Isten nevében nekivágott a nagy vállalkozásnak. A titokzatos vadalmafát, mely az első hajnali s az utolsó alkonyati napsugarat kapja, hamar megtalálták s alatta ásni-vésni kezdték a Nagyhegyet, valóságos bányát fúrtak belé, — sütötte őket a jóreménység. De bizony a kincs csak nem mutatkozott. A községbeli támogatások elmaradoztak, az adakozók megunták a dolgot s a három kincskereső egy-egy fia, — akik bejártak az élelmiszerekért a községbe, — hovatovább üres kézzel jött ki a Nagyhegyre. Körösi majsztram lévén a legmódosabb, a vállalkozás síreke érdekében ő maga kockáztatott legtöbbet, lassanként az egész „komora“ tartalmát kihurcoláztatta a hegyre. Még mindig bíztak, reméltek. — „No még csak egy kő! No még csak ezt az egyet emeljük ki, már biztosan mögötte lesz a kincs! — A Szűk koma legény fia dolgozott a legkeményebben, ő emelte ki a legsúlyosabb kőtömböket, lévén kicsit butácska, de éktelen vaderejű legény. Hanem hát a bikaerő is megfogyatkozott volna élelem hiányában. Újra be kellett menni a községbe, valami kis enni-innivalóért. A fiatal Szűk vállalkozott. Hozott is kevés kenyeret, pálinkát, de mire kiért vele, az éhségtől eláléltan találta az egész kincskereső társaságot. Pálinkával térítgette őket magukhoz s amint Körösi majsztram feleszeledett, azt mondja neki: — Erigy apádért a bányába, hozd ki, mert tán meg is hall azóta! Kösd rá a kötelet, majd mi kihúzzuk! A jó fiú szót is fogadott, az apját csakugyan ájultan találta, a kötelet meg is erősítette s megadta a jelt a felhúzásra. Azonban, — azonban az öreg Szűknek kidagadt a két szeme s kilógott a nyelve, mire felhúzták, mert édes egy magzata a kötelet nem a derekára vagy hónaaljába, hanem a nyakára kötötte. Node Szűk koma sem olyan ember volt, aki egy kis fojtogatástól menten elhalálozik, némi pálinkára visszahúzta a nyelvét, helyesen pislogatott a szemeivel és szépen feleszeledett ő is. Ültek most már nagy busan. Mit lehessen még tenni? Semmit. A kincsnek már lőttek, le kell róla mondani. De ilyen válságos pillanatokra tartogatják az olimposziak a költőt, a bánatba merült ember jótevőjét, aki hangot ád a fájdalomnak. A költő jelen volt Körösi majsztram személyében, s ihletet kapva szomorú sorsukból, így kezdett szavalni: — „Hallod-e pajtás! Hagyjuk itt ezt a helyet, Ne ássuk tovább ezt a hegyet, Hisz itt kincs nincs, Csupa kőszikla, ámbár tekints!" Társai meghatottál hallgatták. Engem, késői utódot különösen az utolsó előtti sor: „Hisz itt kincs nincs" hat meg mélyen és a meglepően alkalmazott „ámbár" az utolsó sorban. Gyarló eszemmel „bárhová" értelmet adok neki. Körösi laureatus azonban folytatta: — „Ha én innen hazamegyek üresen, Kiver engem a feleségem egyenesen. Elhordtam a sok darab szalonnát, Üresen hagytam a lisztes tonnát. Üres a kamra, korog a gyomra, Sok szegény cselédünk fájdalmára A nagyhegyi kincsásók, Szűk, Garay és a nászok." Ebből a strófából már megtudjuk, hogy a raajsztramnak komoly aggályai voltak a Sára aszszony részéről várható fogadtatás iránt. Arra is lehet következtetni, hogy míg a kincskeresés eredménnyel biztatott, Sára asszony engedélyezte a kamara igénybevételét. A baj csak a fiaskónál kezdődhetett. Nemcsak az újságírói diszkréció, de a hagyomány százéves diszkréciója is fátyolt borít arra a részletre, milyen volt a kincskereső majsztram fogadtatása a sikertelen vállalkozás után, kedves neje részéről. Tegyünk hát ide pár csillagot. (Ezek talán azokból valók, melyeket a majsztram látott, máskor — mikor hazatért.) * * * * A nagy terv tehát balul végződött. De a csizmadiaság nem ízlett már ezután Körösi barátunknak. Úgy beleélte magát a hadipénztár birtoklásába, hogy a kaptafához láncolt szűk élet nem elégítette ki többé. A véletlen kezére játszott. Egy vásár alkalmával liceieik tértek be hozzá, szó szót ért s végül is meghívták őt a falujukba korcsmárosnak. A majsztrom késnek állt. Eladta a földecskéjét, a tehenét s üszőtinóját magával vitte s Licén korcsmát nyitott. A tehénke hamarosan elment a berendezkedésre, de az üsző még megmaradt. A végzett azonban újabb fellegeket tartogatott az újdonsült korcsmáros egére. A pelsőci reformtáus kórus — mely ma is egyik élénk kulturszerve a községnek, — már akkor is működött. Tagjai többnyire jóbarátai voltak a majsztramnak s karácsonykor felkerekedtek, hogy kimennek őt testületileg köszönteni a neve napján. Szalmával bélelt kasos szánkókra ültek s vígan csilingeltek Lécéig, de jó sötét napszállatkor, a falu elején leszálltak s nagy csendben óvakodtak a korcsmáig, ahol Körösi barátunkkal néhány falusi kvaterkázott a nagyivóban. Jó sötétség volt, sehol egy szál gyertya sem égett még. A kórus beállított a pitvarba, szépen „elmondtak " egy összhangzatos éneket, ami hát olyan gyönyörűségesen hangzott, hogy Körösi megszólalt: — lm, itt vannak a karácsonyi angyalok! És vendégei olyan komolyan vették e meglepő kijelentését, hogy letérdelvén, áhitatosan keresztet vetettek s talán épen karácsonyi imádságba fogtak volna, mikor a kórus ismét rázendített, de ezúttal a „Gyere be rózsám gyere be", kezdetű világi dalra, — amely, nem tudom, van-e jó száz éves és ennyire hiteles-e a hagyomány? De ha nincsen, egy bizonnyal volt megfelelő elődje, megfelelő szöveggel, mely mihamar felvilágosíthatta a társaságot tévedéséről, hogy t. i. aligha betlehemi angyalok énekelnek a pitvarban. Hamar gyertyát gyújtottak, ekkor derültki a hundsultság, volt nagy öröm, ölelkezés, gratuláció s mindenek örömére levágták az üszőtinót, megkészítették s nagy traktamentumot csaptak belőle. Ami innivaló volt, azt sem kímélték, hajnalban aztán az egész dalárda felpakkolt szánkóira és hazacsilingelt Pelsőcre. ★ * * Ez a pár csillag alighanem szintén egy Sára asszonnyal való konfliktus halvány maradéka__ Tény azonban, hogy Körösi majsztramnak nem volt maradása Licén, minekutána igy becsapta az atyafiakat a betlehemi angyalokkal. Meg aztán a dalárda teljesen kopaszra ette-itta. Haza kellett jönnie Pelsőcre, a szegény embernek. Álmodozhatott tovább a kincsről, mely vesztét okozta. Még csak a „bányát" sem róla nevezték el, amit a kincs után fúrtak s amibe annyi verítékét hullatta, hanem komája nevéről, ma is „Szűk-bányájá"-nak mondja azt a hálátlan utókor. Ötszázezer magyarországi diák magyar ruhában A magyaros öltözködési mozgalom újabb sikerei A magyar középosztály érdeklődése mindinkább fokozódik az új magyar divat iránt Budapest, június elejje. (Budapesti szerkesztőségünktől.) A Prágai Magyar Hiirlap olvasók Hízóin yára emlékeznek miéig azokra a beszámolókra, amelyek a magyaros öltözködési mozgalmat ismertették. Nagyobbszabású magyarországi társadalmi megmozdulásról van itt szó, amelynek gyökénél már alaposan szó terültek a nemzeti élet talajában és életképessége immár vitán felül áll Egy lelkes, fialtal magyar ántteüefctiueH, dr. Ferenczy Ferenc belügyminisztériumi titkár néhány évvel ezelőtt — először szűk baráti körben, aztán a sajtó útján a nagy nyilvánosság ellőtt — propagálni kezelte azt az eszméit, hogy évtizedeik mulasztásai és dekadenciája után a magyarok öltözetükben, külső kábításukban is juttassák kifejezésre a magyaros jeleget, teremtsék meg Magyarországom a magyar divatot. A magyar ízlés minidig előkelő és művészi értékeket létrehozó volt és így a divat terén is volt idő, amiikori mintául szolgált Európának. A régi idők magyar ura és asszonya maga tervezte ruháját és beszélte meg a mesterrel, aki azután a teremtő gondolatot szabta nemekbe. A magyar népművészet páratlan gazdagsága és művészi értékek olyan díszítő elemekkel szolgálnak, amelyekért minden idegen megdrigyelhetti a magyarokat és díszítő mortihiumaikért a magyaroknak ma sem kell idegenbe szaladniuk. A magyar divatmegteremtéséinek előfeltételei tehát adva vannak és dr. Ferenczy azért szállt síkra,hogy a magyar középosztály széles rétegeik bhajlatmosszá tegye a magyaros öltözködésre. A mozgalom eleinte sok gábucisoskodással, lekicsinnyléssel, meg nem kénbéssel taljálkoizoibt. Hol szkeptikus, hol gúnyomon hangok bukkantak fel, de az a kis gárda, amely a mozgalom körül tömörült, nem tért le az egyenes csapásról. Néhány kiváló művészetmiber, festő, színész, iparművész magáévá tette az eszmét, egyszerre csak megjelent a budapesti társaságokban a magyar ruha, nem, mint valami egzotikum, hanem, a modern divat és kényelem követelményeinek megfelelő ízléses öltözet, egyszerre csak kiderült, hogy olyan imagyar divattervezők varrnak, akik szerencsés kézzel tudják megteremteni a magyar divat alapjait.. A múlt éviben két alkalommal, is, tavasszal és ősszel, színükig megtelt a budapesti Városi Színház hatalma nézőtere érdeklődő közönséggel a magyaros divatbelmutatókori és ujjongó tömeg tapsolt a szebbnél-szeibb magyar ruháknak. Az év végén a magyaros öltözködési mozgalom országos bizottsága nagyszabású kiállítást rendezett a budapesti Iparművészeti Múzeumiban, amely páratlan sikerrel zárult, a tél folyamán pedig a legelőkelőbb budapesti bálokon végigvonult a magyaros öltözet hulláma és teljes diadalt is aratott. Most azután olyan támasztékot nyert a mozgalom, amelynek hatása csak akkor lesz felbecsülhető, ha néhány év eltelte után az egészen fiatal generáció kilép az életbe és a magyarországi társadalomban is épen olyan propagálója lesz a magyaros öltözködésnek, mint a tanulók világában. A magyaros öltözködési mozgalom országos bizottsága beadvánnyal fordult a magyar kultuszra misztériumhoz, amelyben kérte, hogy nemdelje el a középiskolákban a magyaros formaruhák bevezetését. Egyes intézetekben a magyaros formaruhát már használják is, így Budapesten a Barossuccai bencés reálgimnázium volt az első magyar középiskola, amelyben a magyaros formaruhát meghonosították. Azután a budapesti evangélikus leánygimnázium csatlakozott telkes örömmel a magyaros öltözködési morálomhoz. Az eszme mindinkább megérett és a szülőköz Örséig, a tanulóifjúság kívánták a sablonos iskolai formaruhák helyébe a magyaros öltözetet. A magyar klubtiuszi minisztérium számolt ezzel az egyre erősödő mozgalommal -és most rendeletet bocsátott ki, amely szerint olyan intézetekben, amelyekben a formaruha kötelezővé van téve, ezt a formaruhát fokozatosan magyar jellegűvé kell átalakítani, a többi intézetben pedig a szülőket, rá kell bírni arra,hogy a miiskolai ruha beszerzésénél magyaros öltözetet vásároljanak. Ez a rendelet néhány év alatt az egész magyarországi középiskolai tanulóifjúságot a magyaros öltözködés propagátorává avatja. Félmillió magyar diák fogja ruházatával terjeszteni a magyaros ízlést. Az országos mozgalom vezetősége pedig máris a szülőközönség segítségére sietek amikor „A magyar ízlés könyved" címen megj lenő könyvsorozatának első köteteként dr. Ferenczy Ferencnek a „Magyaros ifjúsági ruhák" duói miunkáját adta ki, amelyhez egy csomó pompás magyar diák öltözet képe van csatolva. A magyar mufla tehát bevonul a magyarországi iskolába és megkezdi nemzeti nevelő munkáját. A magyaros öltözködés polgárjogot szerzett az iskolában és most, előhaladóban van, hogy megindítsa az egész magyar társadalmak