Pro Minoritate, 1994 (1-3. szám)
1994 / 2. szám - Műhely - Király András Románia - Különös szomszéd?
Király András ROMÁNIA - KÜLÖNÖS SZOMSZÉD? A következő oldalakon néhány olyan román vonatkozású, alapvetőnek érzett problémát szeretnék felvetni, melyeket a magyar külpolitika valamilyen módon kezelni, megoldani lesz kénytelen a következő parlamenti ciklusban. Többnyire meg kell elégednem a vázlatos kérdésfelvetéssel, olykor a sarkított fogalmazással, de célom csupán felhívni a figyelmet néhány fontos szempontra és sürgős feladatra. 1. Lehetne-e eredményesebb a magyar külpolitika? Románia minden furcsasága, sajátossága, problematikussága ellenére leírható, ha a leírás során nem is alkalmazható minden esetben az a normarendszer, mellyel a többé-kevésbé tudományos, politológiai elemzések általában megközelítik a kérdéseket; megérthető, még akkor is, ha nemegyszer a politikát is vezérlő irracionalitást vagy helyhez, történelemhez és egyéb sajátosságokhoz kötött mentalitást áll „megérteni". Az információk megszerzésének sem fizikai, sem elvi akadályai nincsenek, és ezen információk birtokában prognosztizálható a román bel- és külpolitika. Ha ez a helyzet, méltán feltételezhető: alapvetően nincs akadálya annak, hogy Románia irányában Magyarország valós viszonyokra építő, tényleges sikereket elérő külpolitikát folytasson. Az eltelt négy évet szemügyre véve mégis azt kell mondanunk, hogy Romániával kapcsolatban nem sem állnak olyan jól a dolgok, mint ahogy az elvárható volna. Természetesen nem célom az Antall-, Boross-kormány külpolitikájának részletes bírálata, de nem szabad elfelednünk, hogy sok szempontból kulcsfontosságú négy évről van szó, amikor olyan döntések születtek, vagy éppen nem születtek, melyek következményeivel a következő kormánynak, kormányoknak feltétlenül számolniuk kell. (Természetesen nem akarom azt állítani, hogy az elmúlt négy évben a magyar kormánynak ne lettek volna jó gondolatai, lépései.) Nem is annyira a kormány külpolitikai ballépései, sikertelenségei adnak okot aggodalomra, hanem az a sokkal általánosabb, akár kórosnak is nevezhető szemlélet, mely szerint a Románia-politikában eleve olyan képtelenség sikereket elérni, mint a fény sebességével utazni egy távoli bolygóra. Ennek a görcsös pesszimizmusnak a gyökerei a történelmi múltba vesznek, ahhonan hangzatos és megfelelően homályos, misztikus magyarázatokat lehet előbányászni a jelenség magyarázatára. A magyarázatkeresés lenne a szerencsésebb változat, mert az bizonyos érdeklődést takar. A szomorú valóság ellenben az, hogy ma már senkit sem érdekel a jelenség miértje, hanem mindenki megelékszik az evidencia primitív kinyilatkoztatásával: „Romániával, velük, azokkal nem lehet... (tárgyalni, megegyezni, párbeszédet folytatni stb.)". Erre a következtetésre jut a véleményformáló média nagy része, de ez sugárzik a magyar politikusok, diplomaták arcáról is egy-egy ritka romániai út után. Amennyire mindez érthető és megmagyarázható, annyira el nem fogadható. Ha elfogadjuk, hogy Románia-politikánk eleve sikertelenségre van ítélve, akkor ebből két dolog következik: a. ) Románia rettegett nagyhatalom, politikusainak ravaszsága, profizmusa utolérhetetlen, és e legyőzhetetlen politikusok ráadásul élvezik az egész világ bizalmát, részesülnek támogatásából. b. ) Magyarország és politikusai mindenben a fentiek ellentétei. Ha pedig nem ez a helyzet - és szerencsére nem ez -, akkor egy sokkal mélyebb, ha tetszik strukturális okot kell keresnünk. Kiindulásként feltételezzük, hogy van (és mindig lesz) annyi realitásérzéke a magyar külpolitika tervezőinek, hogy érzékelik, mennyire fontos a régió or- 29