Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-11-11 / 45. szám
hanem szeretett őszintén nemesen, önfeláldozólag, mi a mai önző és számitó világban nagy ritkaság. Mint honpolgár imádattal csüggött a haza sorsán, melyért vérét és vagyonát is kész lett volna feláldozni. Mikor a vihar elsötétítette a láthatárt, magába vonult, aggódott, várt, remélt, mikor az alkotmányosság hajnala derülni kezdett, egész hévvel vett részt a haza alkotmányos küzdelmeiben és nem csak beszélt, hanem tett és áldozott is. Az 1848-ki nagy eszmék és elveknek, szabadság, egyenlőség és testvériség elveinek imádója és a szívvel, lélekkel terjesztője volt. Honfiúi érdemeiért megyerendezéskor Gömör megye zádorfalvi kerülete bizottmányi tagul választotta, a megye pedig az iskolatanács tagjául nevezte ki. Mint ember szeretreméltó volt, a kedélyes és barátságos összejöveteleknek egyik kiváló személyisége és kedvelt alakja, lelke és fűszerezője. Kedves dalai, szikrázó élcei, szeretetreméltósága, kedélyes társalgása sokáig feledhetetlenek lesznek előttünk. Ahol ő megjelent, oda jó kedvet vitt magával s felvillanyozta a társaságot. Kedves modora a társaskörök kedveltjévé tevé őt, egyiránt jól találta magát ugy a magasabb, mint a népkörökben. B. e. Tompa Mihálynak, Orbán Ferencnek és annyi másoknak egykori benső barátja, mert hozzá mindenki ellenállhatlanul ragaszkodott s iránta bizalomra, rokonszenvre gyuladt. Mint vendégszerető házigazdát sokszor felkeresték bizalmas barátai s körében feledhelen órákat töltöttek. Kevés prot. pap dicsekedhetett oly ismeretséggel s hozzáteszem, oly közszeretet és kedvességgel, mint Bata Bálint. Neve ismert volt nem csak a megyében, hanem mondhatnám hazaszerte s elhunyta bizonyára sok szívben fog méltó fájdalmat kelteni. Mint gazda gondos és rendszerető volt, különösen szenvedélyes kertész, ki a szépet a hasznossal tudta párositani. E nembeli munkásságát mutatja jól rendezett gazdasága, mutatja házatája és kertje, melyet nagy szorgalommal és költséggel paradicsommá varázsolt s ez által magának élő emléket emelt. Virágait, fáit csemetéit, plántáit szenvedéllyel ápolta, s ez mutatja leginkább költői kedélyét és lelkületét. Már a kora hajnal sokszor kertjében találta kertészkedve, lesve virágai nyílását, gyönyörködve azoknak színpompájában. De nevét és emlékét örökre feledhetlenné tette az által, hogy birtokának egy részét, a zádorfalvi határban fekvő, mintegy 25 hold föld és rét birtokát, özvegye halála után végrendeletileg a zádorfalvi papi hivatalnak hagyományozta örök tulajdonul s e birtokot a közelebb végbement tagosítás alkalmával, az eddigi papi birtokkal együtt a legjobb és legkedvezőbb helyen, a paplak kertje végébe hasitatta ki, mely hagyomány által a zádorfalvi papság jövedelmét az e.-megyében az első rangúak közé emelte. A hol a tettek beszélnek, ott elnémul a szó, a dicséret felesleges. Fennkölt lelkének ez is egyik nagyszerű nyilatkozata. A kor tudományos, egyházi és politikai mozgalmait mindig éber figyelemmel kisérte; az irodalmat pártolta s egymaga nagy költséggel több hírlapot járatott. Kedvező anyagi körülmények közt lévén, az évenként tartatni szokott természetvizsgálók nagy gyűléseit rendesen látogatta másokat s ilyenkor néha hosszabb utazásokat és kirándulott, ezek által is gyarapítván széles nép- és földrajzi ismereteit. A Fiumében tartott nagygyűlés alkalmával meglátogatta Konstantinápolyt, valamint több debreceni polgár kíséretében Kossuth Lajos nagy hazánkfiát is, hogy lássa még egyszer nemzeti dicsőségünket élő szobrát, hallja ékesen szóló ajkairól a haza sorsa feletti véleményét. A Kossuthnál töltött órákat élte legkedvesebb órái közé számitás mindig némi büszkeséggel emlité. Az egyházmegyében, — bár kartársai előtt mindig közkedvességben állott, hivatalokat — a 6 évi közlelkészségen és a sajóvölgyi énekkar elnökségén kivül nem viselt, illetőleg nem akart viselni. Minden téren szerette a függetlenséget s mikor barátai hivatallal akarták megtisztelni, kérte őket, hogy ne adják reá bizalmi szavazataikat. De azért, mikor tehette eljött az e-megyei gyűlésekre s azok tanácskozásaiban mint közpap is tevékeny részt vett. Évek óta keblében hordozá a halált hozó betegséget. Télben többnyire szobáját őrizte mell- és tüdőbaja miatt, 4—5 hó óta folyton harcot vívott a halállal, mígnem az életvihar s egykor kedves külsejű és alakú ifjú, most élte legszebb delén álló férfiú életerejét megtörte a sorvasztó betegség s f. évi okt. hó 16-án 53 éves korában jobblétre szenderült. Koporsója felett a háznál egyik kebelbarátja n. t. Szentpétery Sámuel pelsőci lelkész úr mondott megható imát, a temetőn pedig alól itt tartott sirbeszédet. Elhunyt a veszteség a családra, az egyházra, a hazára, a társadalomra. Mindenütt méltó helyet foglalt el és méltán foglalta el azt. Mindenütt rokonszenvet, bizalmat és méltánylást talált. Ezért megérdemli, hogy midőn porsátorából lelke égbe szállt: kegyelet és hü emlékezet kisérje sírjába. Mielőtt soraimat bezárnám, az elköltözött kedveseinek és barátainak nevében meg kell emlékeznem Szügyi László zádorfalvi tanító barátunkról, ki az elhunyttal évek sora óta bizalmas viszonyban állván, helyette huzamos idő óta papi szolgálatokat teljesített, minden dolgaiban megbízottja, segítője, nehéz betegségében ápolója, vigasztalója volt. A megboldogulttal töltött számos évek kedves emlékén kivül legyen az ő jutalma nemes öntudata s az elköltözött bús özvegyének és barátainak elismerése. Dicsőült barátunk és pályatársunk! engedd meg, hogy én is áldást mondjak poraidra, mert olykor-olykor én is melegedtem kebled tüzénél, gyönyörködtem jó kedélyedben, felvidultam kedves társaságodban. Sajgó szívvel adtalak át téged én is a sír pihentető nyugalmának. Lágyan boruljon hűlt hamvaidra szülőfölded pora. Virasszon a hü emlékezet angyal a sirhalmod felett! KOVÁCS LÁSZLÓ, hanvai ref. lelkész:.