Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-13 / 11. szám

vagyis — az iskolai segélyeket nem számítva — összesen 3.380,822 kor.-t. Ez több, mint 600 ezer koronával kevesebb a 4 millió koronánál. Ha a testvéri közösség" érzete hatná át egy­házainkat s — külföldi testvéreink módjára — nem riadnának vissza „egymás terhének hordozá­sától", ilyen előkészület után, száz év múlva, avagy akár valamivel előbb is, jöhetne a szeparáczió! A közösen kezelt gyülekezeti tartaléktőkéknek évi kamatából kitelnének az addig élvezett államse­gélyek s egyházunk minden megrázkódtatás nélkül átesnek a nagy átalakuláson. Ha gyülekezeteink erre a közös gyűjtésre nem lennének hajlandók, úgy az egyes gyüleke­zeteknek — mint kimutattuk — annyiszor 20 koronát kell félretenniök évenként, a­hányszor ezer kor. államsegélyt kapnak különböző czímeken. Gondoljunk csak arra, hogy mi történnék egyházunkkal, ha a közel negyedfélmilliónyi évi államsegély egyszerre csak megszűnnék? A leg­nagyobb zavar és fejetlenség állna elő. Egyházunk minden hű fiának vállvetett munkával törekednie kell tehát arra, hogy a bekövetkezhető szeparáczió katasztrófává ne váljék reánk nézve! ISKOLAÜGY: Dr. K. L A túlterhelés kérdése. Régen napirenden levő s talán a jövőben sem meg­oldható kérdés az, hogy a tanítás alsó és középfokán m­i módon lehetne a tanulók túlterhelését meggátolni. Bizonyos, hogy nemcsak a tantárgyak száma szaporodott meg, hanem egyes tantárgyak keretén belül is újabb és újabb részek felvétele válik szükségessé. Az új nép­iskolai tanterv pl. a rajz és kézügyességi oktatás és a gazdasági oktatás rendszeres bevezetésével úgyszólván új tantárgyakat vitt be a népiskolába, mert ezeknek a régi tantervben csak halvány nyomai találhatók. A közép­iskolai tantárgyaknak a száma, ha nem szaporíttatik is, az egyes tudományágaknak újabb és újabb részletet vonatnak be a tanterv keretébe. Mindazáltal a túlterhelés okát nem ebben kell keresni. Ha az okokat biztosan meg akarjuk állapítani, tekintetbe kell vennünk első­sorban a tanítói munkát, a tanítói módszert, másfelől pedig a tanulókat. A hiba hol az egyik, hol a másik tényezőben van. Lássuk elő­ször, hogy a tanító, vagy tanár mi módon lehet a túl­terhelés okozója ? Az a tanító, a­ki lelkiismeretes munkával, helyes módszerrel és kellő pedagógiai eljárással végzi mun­káját, túlterhelést nem okoz, kényelmesen elvégezteti a kiszabott tananyagot, s tanulóinak legnagyobb része megnyugtató eredményt ér el; néhány gyenge tanuló min­denütt akad. Vagy az a középiskolai tanár, a­ki nyolc­ éven át foglalkozik a felebbvivő rendszer mellett ugyan­azon tanulócsoporttal s lelkiismeretes,és szakavatott mun­kát végez, szintén nem idéz elő túlterhelést, mert biztos alapon épít. Ámde a felebbvivő eljárás mellett egyes osztá­lyok nem megfelelő tanár kezébe is kerülhetnek. A­melyik tanár ilyen osztályt vesz át, egyszerre kénytelen alapot pótolni s e mellett az új anyagot átadni, így áll elő a túlter­helés. Az is megesik, hogy némelyik tanár, vagy tanító nagy terjedelmű anyagot követel, a­mi természetesen megfelelő alap mellett is túlterhelésre vezethet. Ez a szakrendszernek természetes következménye, mert a szak­tanár a legtöbb esetben, csak a maga által kiszabott tananyagról vesz tudomást.­­ A nehézség épen abban rejlik, hogy soha sem lehet biztosítani azt, hogy minden tanár és tanító kellő tanítói ügyességgel bírjon. Pedig ez a baj az elemi is­kolában is megvan, olyan helyeken, a­hol a tanulók egyik tanító kezéből a másikéba mennek át. Az osztott iskolának azonban épen az a nagy előnye van, hogy bár nagy munkával, de a gyenge tanító mulasztását pótolja némileg egy ügyesebb tanító eljárása. Ezt a középis­koláknál is tapasztalhatjuk. Éppn ezért nem lehet helye­selni a felebbvivő módszert, legalább­is annak merev alkalmazását nem lehet szerencsésnek tartani, mert igaz, hogy a kellő színvonalat megkövetelő tanár túlterhelést idézhet elő egy elhanyagolt osztályban, de nagyobb baj az, ha valamely osztály éveken át gyarló eredményt mutat fel s a tanulók az érettségi vizsgálaton ennek áldozatai lesznek. A tanulók különböző szellemi képességei befolyá­solhatják a túlterhelést. A leggyengébbek nem tarthat­nak lépést a legjobbakkal, a­mi viszont a jobb tanulók előhaladását gátolja. Elemi iskolákban nagyon czélsze­rűnek bizonyult azon eljárás, hogy a gyenge tanulók külön iskolákba gyűjtessenek össze, a­hol kevesebb tan­anyagot alaposabban elvégezhessenek. Ezt az eljárást nagyobb egyházközségeink megvalósíthatnák. Szék­ére lehet hallani a panaszt, hogy kellő alap hiányában nem lehet haladni. A középiskola panasz­kodik az elemi iskolára, hogy nem nyújt megbízható alapot. Sőt tanár és tanító is panaszkodik kartársaira, hogy kellő alap nélkül bocsátotta át a tanulókat. A túlterhelés tehát már abból a törekvésből is előállhat, hogy az illető tanár és tanító az előző osztályok hiá­nyait igyekszik pótolni, holott az úgynevezett hiányok pótlásánál sem az volna a fő c­él, hogy a rendes kö­rülmények közt elvégzendő tananyag minden áron el­végeztessék. Az teljesen mellékes, hogy a tananyag megrövidül; a pótlás legfőbb czéljául azt kellene tekin­teni, hogy a tanulókat rendszeres és világos gondos­ adócsökkentési segély czímén lelkészi fizetéskiegészítés „ segédlelkészi „ „ közalapi államsegély „ 2.096,400 K­t, 969,422 „ 115,000 „ 200,000 „

Next