Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)
1835-05-16 / 39. szám
von el mindenkit magától, kirohant, és hirtelen oldá el egy oszloptul Józsa’ magas perét, ’s rá villámi sebbel szökven fel, nyugat felé szélnél gyorsabban nyargala f el. * * * A’ hatalmas Bede tér és puszta’ közepén lakott , hol díszes kastélya magában álla egyezőleg rideg életű urával, ki megszűnvén nős lenni, azontúl asszonygyűlölővé vált; sőt bejáró baráti sem valának; háza’ belsejében titok uralkodók. Cselédsége egy kevés beszédű lovászból, ki különben mindent tevő volt, ’s egy néma leányból álla. Fiját, a’ mint látók, elűzé magától; de azután, noha eddig is komor volt, még borultabbá sötétült. Egy nyári alkonyon szokása szerint kapujánál künn álla, ’s az éjszaki kormos felhődarabokat mordan nézelé , midőn lejebb tekintvén, port láta emelkedni messziről; ’s most ez uj tárgya jön komor szemlélődésinek. A’ porfelhő, úgy látszék, egyenesen gombolyga idébb-idébb, mig Bede ember- és lóalakot is szemlélhete közötte , ’s már a’ patkók’ dobogásit is hallható , ’s figyelme mindig feszültebb ’s ismét feszültebb lön. Máskor ha ilylyest vön észre, azonnal behitzá magát, ’s a’ kaput szorgosan záratá a’ gyanítható vendég elől ; de most feledé a’ ház’ törvényét, szemei kimeredtek, a’ mint húsz lépésnyire a’ ló, láttára öszszeroskadt. A’ nyeregből kiesett lovag fölszedé magát, ’s a’ mint Bede kivehető tántorgva egyenest feléje lőve. Most juta eszébe a’ komor Bedének a’ház’ törvénye, ’s hirtelen’ fordula meg,nyitá az ajtót ’s bemenvén, zárá is maga után. Atyám! atyám! igy esdeklett egy siralmas szózat nem sokára; ereszsz-be hacsak egy végső isten hozzádra is. — Bede összeborzadt — e’hang, fijának szava volt. Karjai a’ zár felé vonaglának, ’s minden egyebet feledve a’ szivmetsző sajnos hangon kivül, kinyitá az ajtót. Atyám, irgalmazz!e’ szókkal veté magát Bede’ keresztülölelt lábaihoz a’ szegény Ipoly. Pártos fi . . . mozdula elfojtottan Bede, te merészelsz . . . A’ király ellen megszűntem pártos lenni. Hanem . . oh, rejts el . . . mert véletlenül gyilkossá. . . Ki sem mondható elkétségük fájdalmában, ’s rá-riada Bede: te gyilkos is! . . el tőlem gálád ! . . ne szennyezzd házamat. — Ezzel kiránta lábait Ipoly’ kezeiből, ’s a’ közel terembe zárkozék. Ég, hová legyek ? rebegé Ipoly magán kivül, és szemei elködösültek , ’s majd szilalgó képzelme’ forrájából egy irtózatos látvány keletkezik, mellyre nagy erővel kiáltozá: Ez Józsa! ismerem ; én öltem meg őt; látom az ő tátongó véres sebét. O Józsa , Józsa! Józsa! ordító belőlr Wil Bede; ’s kegyetlenül szakasztá ki az ajtót sarkaiból, ’s egy vas burgánynyal rohana Ipolynak, de a’ zordon eszköz kiesék reszkető markából, ’s most az előszaladó cseléd elkapá Ipolyt az ádázkodó elől. Bede a’ vétek’ súlyát mélyen érezve, teljes erőbül rikolta: Én szerencsétlen! — o iszonyú gyilkos! — Józsában apádat végzéd ki, Ipoly ellen rejtve. * * * Bede nagy nemű ’s hatalmas férfiú volt, de boldogtalan férj és atya. Hat gyermeke mindegyig serdülő korban hala meg ; első nejét egy hirtelen nyavalya ragadá ki a’ világból. Bedének lelke el vala szirtesülve, ’s ha szép magzatot vagy boldog házaspárt láta, kegyetlen irigység zajdítá vérét, ’s végig hullámzó egész valóját. Majd másodszor is megházasodék, de párosulta áldatlanul marada. Egy figyermeke születik a’ gyöngéd alkatú asszonytól, de az is fél évre elhala. Ekkor már nem bízván többé az égben, lélek-alacsonyító merényre vetemült: egy minden ármány- é s vad tétre kikészült agg nőt hivata elő, kinek nagy jutalmat ígérve, meghagyó, hogy részére akárhonnan szép fi-magzatot orrozna, de okosan, hogy se Bede se az orr-asszony legkevésb gyanúba se jöhessen. Ügyelne arra is, hogy a’ gyermek mintegy fél évü legyen. A’ bűnök’ vénje erősen biztosító Bedét, ’s ennek kívánságára egy rettentő esküt is elmonda. Bedét, nem tudhatni, milly sugalom kisztete a’ dolgot úgy intézni, hogy mielőtt a’ választott agg biztos fölvett útjára indulna, a’ csak most elhalt gyermeket karjára adá olly parancscsal, hogy azt a’ Tiszába vetné. A’ holt gyermek betakartatott, ’s a’ meghitt titkosné éjfélkor vivé el azt. A’ házi cseléd el vala ámítva , ’s azt hive , hogy a’ kis gyermek orvoslatra viteték el. Bede’ nője férjétül megfenyíttetett a’ tűrés- ’s hallgatásra. Ez félt, reszketett, és szót fogadott. Még egy akadályt látott Bede maga előtt, tudniillik, a’ cselédeket. Ezek helyébe másokat fogada, öregségüket adván okul. Félt ő, hogy a’ mit bőszültében meg nem fontola, a’ szolga és