Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. július-december (1. évfolyam, 2/1-52. szám)
1835-10-07 / 28. szám
PEST OCTOBER’ 7 dij. Megjelen e’ divatojság hetenkint 2szer, esztendő alatt legalább 64 képpel. Helyben fél évi dija 4 fr., egész évi 8 fr. Postán 5 fr. és lef. pengő. A TÁRSAS ÉLET ÉS DIVATVILÁGBÓL. 1838. 28. szám. Előfizethetni helyben a’ kiadónál Dorottya utczában Czigler házban Ildik szám alatt. — Pesten kivül pedig minden cs. kir. Postahivatalnál. EMLÉKEZTETŐ: Lányka! még neked virág, Még remény virít; Még a’ kések’ mámora Téged idvezít: Téged még nem leplegez A’ jövő’ homálya, Még előtted nyíltan áll A’ szép rózsapálya ! Álom ez, leányka, csak, Édes de csaló , ’S — hajh ! — mögötte rejtezik A’ komor való: Melly komor, mint éji rém Bús rideg tanyákon, Vagy széthordta hófuvat Téli cserfaágon. Barna, lányka, e’ való, Mint a’ sírreg, Hol öröm’ és fájdalom’ Könyje nem remeg: Hol vigyorgó rémalak Némán vesz ölébe, És sötét fátyolt akaszt Almaid elébe. Nem hevíti érzelem Itt majd kehiedet, Nem ragadja Ideál Égbe lelkedet ; Nem tekintsz csengve föl Vágyaid’ honára; Mert halotti csend borúi Szíved’ lángzatára! Mint virágos zöld tavasz’ Harmat gyöngyei Oszlanak itt szebb jövőd’ Szép reményei: Oszlik csillogó szemed’ Szívgyújtó világa, És elhervad arczaid’ Fakadó virága. Lányka ! síron túl ragyog Még egy égi fény : A’ szelíd — nem múlható — Nagyi és tiszta fény ! ’S ha enyésznek mindenek, Mint a’ földi pára: Akkor is magas — dicsőn Leng arany sugára! Lányka! még neked virág, Még remény virít; Még a’ kéjek’ mámora Téged idvezít; — Hajh ! a’ sors letépheti Életed’ virágát: Őrizzd el nem élhető lényed? szent világát! ! ! Gy. A. MIT NEM TESZ A’ SZERELEM! (Folytatás.) Mi tevő legyek? ez volt a’ nagy kérdés, mellynek megfejtésére Göröghon* hét bölcsei alig volhatának elegendők. Sajnosan tapasztalom, hogy mi még szűkében vagyunk olly könyvnek, melly hív útmutatásokat foglalna magában a’ szerelmes ifjakra nézve , kik véletlen illy kalandokba keverednek. — Hát a’ józan ész nem volhata elég segítségemre? tudom azt fogják kérdeni bölcs olvasóim ; igen — de ki látott életében még egy józan eszű szerelmest? — Szabadulási reménységemet egyedül a* szobaleányba helyeztetem; de ő sem mutatá magát. Merész gondolat ötlött elmémbe: mivel az egész házban csöndesség uralkodott, föltevém, tolvaj gyanánt az ablakon kiugrani *s megszökni e* borzasztó helyről. A* föltét’ első részét minden akadály nélkül teljesítém ; lappangva, senkitől észre nem vétetve vonultam a’ kapu felé, *s itt felbátorodva szabadulásom* reménységétől, mohón estem a’ kilincsnek *s borzasztón ütődém vissza; mert az ajtó be vala csukva. — A’kapu alá gyöngén világítván a’ hold, itt rejtőhelyemet nem választhatom. Félelem és rettegés közt tekinték szét az udvaron: véletlen a’ nyílt ajtajú kapuszinben megtalálám pillantani a’ hintát ,s azt választom éji tanyául; honnét — gondolám — hajnalban kapunyitáskor könnyen megszökhetem. Kevés fáradsággal elértem czélomat; pompásan ültem a’ kocsiba *s kitekintgeték a* csillagos égre. — Épen midőn számitgatom, hány órát kell még illy kínosan eltöltenem, egy durva hangú férfi közelít a’ szín felé, — szívem’ örömére a’ színajtó megnyílt, de bezzeg végvesztemre is: a’ kocsis durva káromkodások közt voná ki a’ kocsit a’ színből. -r Most legnagyobb vala félelmem, egészen elvonám magam, nehogy észrevétessem; mert a’ kocsis — úgy látszott — nem legjobb humorjában tolvajnak ösmerhetne ,s még hatomat is megdöngethetné. Hasztalan leskelődtem, nem tudhatnék-e kiszabadulni, a’ nélkül, hogy körmei közé jussak; a’ lovak már ki voltak fogva az istálóból, *s a’ befogás kezdődött. Ennek vége lévén iszonyú vala rettegésem, az ülést fedő bőr alá vontam magam *s föltevém, bár mi történjék, ha a’ kocsis a’ bőrt felhajtja, hirtelen kiugrom, *s tudom, ő rémültében szabad utat fog engedni. — De ő mit sem aggódva a* bőrrel, czifra káromkodások