Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. január-június (2. évfolyam, 1/1-52. szám)
1836-03-19 / 23. szám
menés, asszony ’s férfi hangok, kimondhatlan zavarban vegyültek össze. A pisiogó tüzek kétes világa nem engedé tisztán megkülönböztetni egymástól a tárgyakat. Lehetett kutyát látni, csaknem emberi arczhoz hasonlót, ’s viszont embert, kinek vonásai kutyáéihoz hasonlítanak. Szerencsétlen költőnk, kit a’ három bicskas most is szorosan tarta, é s kire sok száz szemtelen ferde zsivány pofa vigyorgat bőgve, orditva s ugatva, hiában töredék elméjét rendbe szedni. Gondolatfonala el volt metszve, ’s már valamint a’ látott tárgyak’ úgy élete’ valóságán is kételkedni kezdett. Most e’ szavakat hallá minden felöldörögni: ,,a’ királyhoz vezessétek, a’királyhoz!“ — ’s Cringoire Péter a’ király elébe hurczoltatott. „Szent szűz! — sohajta szegény költőnk! — ezen pokolbeli országnak minden esetre csak bakkecske lehet királya.“ — Útközben eszmélete vissza kezde térni. A’ rettentő valóság, mellyre minden lépéssel bukkant, eloszlatá azon szörnyű álomképeket, mellyeket beteg érzéki alkottanak. Világosan kezdé már látni, hogy még él ’s nem a’ Siyx partján hanem párisi sárban sétál, hogy nem ördögök, hanem zsebelők ’s gyilkosok kisérik , ’s hogy nem szegény lelke , hanem élete forog veszélyben, mivel nem volt birtokában, mi egyedül képes tolvajt becsületes emberrel kibékíteni: tele erszény. — (Vége következik.) Nagy Ignácz: Javítás, Múlt számunk’ 170. lapi második hasábján Torrijos helyett hibásan csuszott be : Tempos, GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN. Abauj varmegye’ első aljegyzője Jakabfalvay ferencz, (Szeml. szerint) a’ nagy hazafinak azon ns. megyében táblabiróul választása iránt illy inditványt tön : Tekintetes Karok es Rendek! A’ Haza’ szeretetét bírni s magosan állni a’ közvélemény előtt olly kincs, mellynél drágábbat egy jó hazafi nem ösmér ’s nem is kíván soha. Hitte azt már az ó világ is, hiszi a’ jelenkor ma is; s innen van az, hogy a’ Hazának szent szeretete ’s annak javára való eléseleitől fogva a legmagossabb polgári erénynek tartalék, ’s mi az egyedűl csak magoknak élő önzők ’s alacsony haszonlesők, vagy épen, honok’ boldogság s szabadságát összezúzó nyomorultaknak lé .UkVfT n'n‘a fedi, vagi pedigírjuk felett meg ma, az emberiség'átka kerengve lebeg: a’ nagyszivű polgárok emlékezetük áttört a° sir gödrén, magas díszben fénylő a' hon egén. De ha szép a’ Haza’ szeretetével büszkélkedni, ki tagadná, hogy — viszont boldog és szerencsés csak az a’ nemzet lehet, mellynek kebele termékeny nagy hazafiakkal; a’ honnét természetesen következik az, hogy az illyeket — a’ honjok’ dicsőségére élőket polgártársaik is illően becsülni , ’s azzal a’ mivel módjukba van, a köz birodalomnak mindennél drágább gyöngyeivel jutalmazni ’s köz megösmerésre méltatni ne felejtsék. A’ régi világ a’ még akkor ki nem fejlett értelem’ homályában istenesité az emberiség jeltévőit , ’s emlékezetükre templomokat, oltárokat, oszlopokat és képeket emele; ma már a’ világosságnak villámsebességgeli elterjedésével, amazoknak helyébe a’ világ’ évrajzai, a’ történetek tárai ’s a’ közönséges jegyző könyvek léptének. Mellőzzük hát ts. Karok és Rendek, a’ márvány és érez szobrokat, mint a’ halhatatlan érdemeknek gyenge és töredékeny emlékeit, ’s használjuk hazánk 's korunk’ évkönyvét, 's saját levéltárunkat, Pantheon gyanánt, s az érdemeseknek, kiknek becses emlékezetük sziveinkben a’ nélkül is kitörülhetetlen betűkkel bévésve diszlők. — ’S tegyük ezt ma, amaz országos hitelű, magas érzésű nagy Hazánkfiával ’s koszorús Íróval gróf Széchenyi Istvánnal. Nem akarom ts. Karok és Rendeknek a’ tisztelt gróf érdemeit, mint különben is mindenki által ösmérteket ez úttal hosszasan előszámlálni, csak azt említem meg rövideden, hogy a’ nemes gróf az, ki a’ magyar katona-iskolának, a’ magyar nyelvmivelő tudományos társaságnak, — a’ dunai gőzhajózásnak , a’ Pest-Buda közti állandó hídnak — ’s a’ fővárosi nemzeti szinháznak. — Hazánknak szebb jövendőt ígérő eme nagy terveink első dolgozott, ’s azokat fáradhatatlan buzgóssága ’s gazdag alapítványai által létre juttatni is segite; oszlott előtte az előítéletek’ porfellege, eltűntek a’Duna scillái és charibdisei, ’s Hazánknak eme hatalmas folyama, mellynek meghódítására annyi századok tehetetlenek valának — nem sokára rendesen szabályozva ’s minden akadályoktól megtisztulva bátorságos utat nyit a’ magyar kereskedésnek, messze ki, a’ távol tengerekre,— félelmes háta pedig Pest-Buda közt a’ bizonytalan fahíd’ ’s töredékeny jégtáblák helyett, izmos vashiddal fékezve leend. — Elannyira, hogy már már Hazánkra illeszthető a’ hajdani római nagy-