Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-06-11 / 47. szám
371 Vila visszatekinte; az öreg halász állott előtte! Az anya-leány nyájasan feléje ment , kezénél foga, ’s mosolyogva a’ forráskútba mutata: ,,Lát’d, barátom — egy buborék — volt — nincs! A’ forrás feneketlen — ’s gondolod, hogy előjön ? — Nem nem! a’ vércse elrepűlt, ’s a’ galamb meghal.“ „Leányom! az isten’ szerelméért — hiába most először szóhoz jöhetve János gazda a’ legirtózatosb sejtéssel — mit vetél a’ vízbe ?“ „Mondom hogy feneketlen , — ah ott szép szüzek lakoznak, ’s korsómból isszák az áldomást; — a kis galambot leküldtem — nagyon szomjazott. Ah! ott ment lesz a’ vércséktől! — az ám, ment, ment, ment!“ „Szerencsétlen! térj magadhoz — mond a’ bús atya — Istenem egészen magán kívül van. — Vitám, édes leányom! hallod? — a’ te öreg, szerencsétlen apád hí téged? jer, jer haza!“ „Jer! jer! hm — ő is igy csalogatott engem — nem nem! én nem hiszek senkinek! — jó éjszakát, jó éjszakát, komám asszony! — de pszt! nagyon ihatnám, — adja csak ide azt a’ korsót! — Oh istenem! eltöröt — oda van! ah én szerencsétlen, — nagyon szerentsétlen vagyok!“ „Nagy isten, ő megtébolyodott! “ kiálta János gazda , ’s kétségbe esve csapá össze feje fölött rezhető kezeit. — János vazda mindent elkövetett, hogy az ábrándozót észre hozza, kérte fenyegette; de mind hijjában. Az orvosok’ tudománya haszontalan volt, és a’ mező’ gyógyfüvei számára nem termének! Vita mindörökre tébolyodott maradt! Ott ült éjjel nappal a’ forrásnál; majd sirt, majd kaczagott, vagy énekelt, de maiden összefüggés nélkül. Csak hamar kire futamodott a' környékben, hogy a’ szép halászleány megtébolyodott. A’ kiváncsi városi nép seregesen tódult ki Szegszárdból, mindenik akarta a’ szerencsétlen korsó* áldozatját látni; mert tébolyodtának második, szinte lényeges okát, Salamon’hitszegését, senki sem serdité; noha az éles elméjű fejtegető beszéd-töredékeiből ezt is sokszor következtethette ; mert valahányszor a’ hozzá jött bámulok közt egy egy serdülő leányzót megpillants, nyájosan kezénél fogá azt, szép, természetesen sok bele szőtt összefüggetlenségekkel kevert, intéseket ada neki, hogy hiszelékeny ne legyen — hogy szülei iránt legszentebb bizalommal viseltessék — ne hazudjék — kerülje az élét — és a’ vadászokat — Beleszőtte illyes beszédeibe a’ korsót is mindig — ’s egy kis galambot, mellyet ő levetett a’ kútforrásba, hogy ott a’ vércséktől ment legyen — ’s csaknem mind egyikének tartott leczkéjét azzal fejezé be, hogy ugorjon korsója után. — — Illyés töredékek a’ vizsgálódó ’s gondolkodó észt utóbb arra vezeték, hogy az egész történetet összeállítható: megerősité a’ történetet azon gyűrű is, mellyet Vila a’vadásztól kapott, azon Salamon herczeg’ családi czimere vala látható; sőtt sokan utóbb Salamon herczeget magát is látták e’ helyen bolyongani, miután trónjától megfosztva bűnbánó ’s bujdosóvá lön. János gazda nem sokára megholt; megholt a’ szerencsétlen Vila is, de a’ népnek már egyszer a’ vidék megtetszett, ’s ezután is kijárt oda mulatni; a’ halásztanyát egy korcsmáros bérlelte ki, ’s hogy a’ vidéknek nevet is adjanak, azt egyes akarattal Korsóföldneknevezik. Még most is igen számosan gyülekeznek Korsóföldre a’ Szegszárdiak tavaszi és nyári időben; a’ korcsma is áll még; de a’ szép halászleányról egészen megfeledkezett a’ nép. Szabadjon tehát nekem egy szánó könyvt szentelni emlékének, ’s tiszta szívemből óhajtani, hogy vajha minél kevesebben jussanak ártatlan leányaink közül a’ szép, de könnyelmű Vila sorsára!Gokay.. LITERATURA. TALFOURD’PARLAMENTI BESZÉDE AZ mai TULAJDONRÓL. (lége.) Említsünk egy más esetet, mellyben a' legmagasb lelki erő a’ legnemesb erkölcsi tulajdonokkal párosult, miért kérkedünk egy nyomora, foganatnélküli aláírással , melly megmentse Abbotsfordot nagy tulajdonosa’ családjának, míg munkáinak nyereségét eltulajdonítjuk, midőn becses novellái igen olcsón sajátunk letudnék ’s azokat mindenki kénye szerint nyomathatja. *