Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-01-29 / 9. szám
1 ■ -V-i' 4 Halmai. Mit nevezette józanabb gondolkozásodnak? Bizodalmát asszony! hűségbe, nődet nem lékerni? hinni, hogy szilvafán narancsok teremnek? Gróf. Tudj meggyőzni ’s féltésem megszünend szerencsétlenné tenni. Halmai. Ha kívánod, ezen szempillanatban, reméllvén, hogy erényes nőd szerelmes kalandját még be nem végezte. Gróf. Szerelmes kalandját ? elnököknél az estvélyen? — Halmai. Oh nem, ott a’ kabinetben egy fiatal lovagtiszttel , ki még kardját sem tudja becsületesen felkötni. Gróf Őrült vagy-e, vagy ittas ? Halmai. Sem egyik sem másik, hanem világosan látó; ha nem hiszesz szemeimnek , nézz magad! Gróf. (igen fölingerelve) Uram, ha gúnyt akar üzni belőlem , vagy csalódik, ezer mennyköt átkozok fejére. — Az én feleségem. — Halmai. Ollyan mint minden feleség világ kezdetétől; a’ kilovagló férj után helyettese lovagol föl a’ hátulsó lépcsőkön. Gróf Nem, nem hihetem; az istenre kérlek, húzd vissza szavadat; mondd hogy tréfa az egész. Halmai. Bizonyságot akartál, hogy gyógyítsalak! Gróf Oh te rettentő orvos vagy — Halmai. Halld rövid igazolásomat. Nincs félórája, midőn téged keresvén, ide jöttem. Inasod monda, hogy kilovagoltál ’s a’ grófné látogatásokat el nem fogad, mert estvélybe készül az elnökökhez. Az idő rész lévén, gondoltam, hogy nem sokára haza jösz, ’s bevárni akartalak, azonban nevezd titkos sejtésnek vagy kíváncsiságnak, melly ott a’ kulcslyukon be nézni kísztetett és feleséged karjaiban — Gróf. (dühödve szavába vág) Ki ne mondd szégyenemet; — ördög és pokol, ki ne mondd! Tehát gyanúm csakugyan valósodott? — Halmai. Lassan, lassan, barátocskám ! hogy a’ szerelmes pár meg ne hallja lármádat. Gróf. Bár villámütéssé tehetném minden szavamat, melly a’ gyalázatosak’ fejére szállana. De fel akarom őket riasztani az utósó ítélet’ kürtjével és bíró lenni. Halmai. Csak igen szigorú ne.’ (gúnynyal) Hidd el, a’ kalap feltalálása igen jótékony a’ férjekre’nézve, mert sok rút ékességet rejt el a’ világ szemei elől. Gróf Oh asszonyok ti éltünk’ furiáji — Halmai. De szeretetre méltó fúriák. Gróf Jöjj, az idő múlik, ’s én egy jelenetet akarok néked mutatni, mellyen kinevetheted magadat; jöjj , (a grófné szobájába akar menni.) Halmai. Megállj! — elfelejtém mondani, hogy a’ tisztecskének öldöklő fegyverei — Gróf. ’S ha a’ pokol’ minden fegyverével el volna látva, a’ megbántott férj előtt ön lelkiismerete földhöz sújtja. Halmai Pál! grófocskám, neked átkozott régi elveid vannak. Lelkiisméret, ha másnak feleségét elcsábítjuk? Azt kivánod-e hogy az egész világ egyszerre megtérjen ? Gróf. Bocsáss be, — be kell mennem, ha mindjárt — Halmai. Míg tanácsomat nem is hallottad? — Jobbnak gondolnám, ha, mint okos vadász tesz, bevárnék a’ vadtolvajt, míg lövonalunk alá került. Bizonyos kútfőből tudom, hogy a’ grófné, semmi roszszat nem gyanítván, erre fogja vezetni szerelmes lovagját; mi a’ kályhaellenzék mögé állunk, az elváláskor elé ugrunk ’s a’ többi önkint jövend. Te most hozd el pisztolyaidat, csak azon esetre ugyan, ha a’ legényke nagyobb zajt akarna csinálni; én addig a’ gyertyákat oltom el, hogy minden csendesen legyen. Gróf. Tanácsod nem megvető , de — Halmai. Itt serény elhatárzás szükséges; mert fölötte kár volna illy drága vadat elszalasztani. Gróf. Megyek pisztolyaimért, (el balra.) Tizennegyedik Jelenés. Halmai (maga) később a’ gróf. Halmai, (eloitja a’ gyertyákat) Igen tartok, hogy a’ grófné érez valamit, vagy a’ szobaleány fecsegett, noha hallgatásáért eléggé megfizettem. Azonban illy leányok hasonlítanak némelly íróinkhoz, kik ön meggyőződésük ellen is készek egyszerre tíz párthoz is hajolni, csak jutalmat reméllhessenek. Gróf (két ipisztolyt hoz) Még egyszer mondom, hogy tanácsod nem megvető, csak attól tartok, hogy a' ficzkó addig elillant ’s nekünk az utánnézést engedi. Halmai. Azt mindjárt megtudhatjuk. (Jalán a’ grófim' szoba ajtajához közelít) Neszt hallok, lassú susogást, melly úgy hangzik mint csók — (a kulcilyukna átnéz) Helyesen 66