Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)

1837-01-29 / 9. szám

1 ■ -V-­i' 4 Halmai. Mit nevezette józanabb gondolkozásod­nak? Bizodalmát asszony! hűségbe, nődet nem lék­e­r­­ni? hinni, hogy szilvafán narancsok teremnek? Gróf. Tudj meggyőzni ’s féltésem megszünend szerencsétlenné tenni. Halmai. Ha kívánod, ezen szempillanatban, reméll­­vén, hogy erényes nőd szerelmes kalandját még be nem végezte. Gróf. Szerelmes kalandját ? elnököknél az est­­vélyen? — Halmai. Oh nem, ott a’ kabinetben egy fiatal lo­vagtiszttel , ki még kardját sem tudja becsületesen felkötni. Gróf Őrült vagy-e, vagy ittas ? Halmai. Sem egyik sem másik, hanem világo­san látó; ha nem hiszesz szemeimnek , nézz magad! Gróf. (igen fölingerelve) Uram, ha gúnyt akar üzni belőlem , vagy csalódik, ezer mennyköt átkozok fe­jére. — Az én feleségem. — Halmai. Ollyan mint minden feleség világ kezde­tétől; a’ kilovagló férj után helyettese lovagol föl a’ hátulsó lépcsőkön. Gróf Nem, nem hihetem; az istenre kérlek, húzd vissza szavadat; mondd hogy tréfa az egész. Halmai. Bizonyságot akartál, hogy gyógyítsalak! Gróf Oh te rettentő orvos vagy — Halmai. Halld rövid igazolásomat. Nincs félórája, midőn téged keresvén, ide jöttem. Inasod monda, hogy kilovagoltál ’s a’ grófné látogatásokat el nem fogad, mert estvélybe készül az elnökökhez. Az idő rész lévén, gondoltam, hogy nem sokára haza jösz, ’s bevárni akartalak, azonban nevezd titkos sejtés­nek vagy kíváncsiságnak, melly ott a’ kulcslyukon be nézni kísztetett és feleséged karjaiban — Gróf. (dühödve szavába vág) Ki ne mondd szégyene­met; — ördög és pokol, ki ne mondd! Tehát gya­núm csakugyan valósodott? — Halmai. Lassan, lassan, barátocskám ! hogy a’ szerelmes pár meg ne hallja lármádat. Gróf. Bár villámütéssé tehetném minden szavamat, melly a’ gyalázatosak’ fejére szállana. De fel akarom őket riasztani az utósó ítélet’ kürtjével és bíró lenni. Halmai. Csak igen szigorú ne.’ (gúnynyal) Hidd el, a’ kalap feltalálása igen jótékony a’ férjekre­­’nézve, mert sok rút ékességet rejt el a’ világ szemei elől. Gróf Oh asszonyok ti éltünk’ furiáji — Halmai. De szeretetre méltó fúriák. Gróf Jöjj, az idő múlik, ’s én egy jelenetet aka­rok néked mutatni, mellyen kinevetheted magadat; jöjj , (a­ grófné­ szobájába akar menni.) Halmai. Megállj! — elfelejtém mondani, hogy a’ tisztecskének öldöklő fegyverei — Gróf. ’S ha a’ pokol’ minden fegyverével el vol­na látva, a’ megbántott férj előtt ön lelkiismerete földhöz sújtja. Halmai Pál! grófocskám, neked átkozott régi el­veid vannak. Lelkiisméret, ha másnak feleségét el­csábítjuk? Azt kivánod-e hogy az egész világ egy­szerre megtérjen ? Gróf. Bocsáss be, — be kell mennem, ha mind­járt — Halmai. Míg tanácsomat nem is hallottad? — Jobbnak gondolnám, ha, mint okos vadász tesz, be­várnék a’ vadtolvajt, míg lövonalunk alá került. Bi­zonyos kútfőből tudom, hogy a’ grófné, semmi rosz­­szat nem gyanítván, erre fogja vezetni szerelmes lo­vagját; mi a’ kályhaellenzék mögé állunk, az elvá­láskor elé ugrunk ’s a’ többi önkint jövend. Te most hozd el pisztolyaidat, csak azon esetre ugyan, ha a’ legényke nagyobb zajt akarna csinálni; én addig a’ gyertyákat oltom el, hogy minden csendesen legyen. Gróf. Tanácsod nem megvető , de — Halmai. Itt serény elhatárzás szükséges; mert fölötte kár volna illy drága vadat elszalasztani. Gróf. Megyek pisztolyaimért, (el balra.) Tizenneg­yed­ik Jelenés. Halmai (maga) később a’ gróf. Halmai, (eloitja a’ gyertyákat) Igen tartok, hogy a’ gróf­né érez valamit, vagy a’ szobaleány fecsegett, noha hallgatásáért eléggé megfizettem. Azonban illy leá­nyok hasonlítanak némelly íróinkhoz, kik ön meg­győződésük ellen is készek egyszerre tíz párthoz is hajolni, csak jutalmat reméllhessenek. Gróf (két ipisz­tolyt hoz) Még egyszer mondom, hogy tanácsod nem megvető, csak attól tartok, hogy a' ficzkó addig elillant ’s nekünk az utánnézést engedi. Halmai. Azt mindjárt megtudhatjuk. (Jalán a’ grófim' szoba ajtajához közelít) Neszt hallok, lassú susogást, melly úgy hangzik mint csók — (a kulcilyukna átnéz) Helyesen 66

Next