Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. január-június (4. évfolyam, 1/1-51. szám)
1838-01-04 / 1. szám
. Alig végezhetem munkámat, midőn a’ nyomasztó hónapot enyhitni tornyosuló föllegek, s nagy csöppekben kezdenek hullani. — Költői táplálékomat odahagyva , futottam a’ prózai ebéddel kínálkozó fogadóba. A’ dörgés és villám’ sötét leplei, távolba vonulva, tiszta derűt hagytak vissza. Az egész természet líj szint öltve kinálkozék gyönyör eldelettel, a’ fák büszkén lengve hirdeték elsőgyöngyeitől fénlyen,hogy az ő ékességüknél nincs csillogóbb, ’s az ezt osztó hatalmasságnál nincs fentebbi lény; és szerényen susogák, még sem kevélyek az utósó pórt is árnyékukkal födözni, gyümölcsükkel táplálni. Felséges táj változatok közt vezet az út Körmendtől Németujvárig, mintegy készítve a’ vándort a’ meglepő jelenetre, melly elvaraszlón ragadja meg lelkünket, honunk e’hajdankorát hirdető idő kormozta vároromláttára. A’ táj koronájakint áll a’ bérez mellyen Németújvár emelkedik, ’s a’hajdan sokat szenvedett, omladozott falak, némán hirdetik minden emberi mű sorsát. El a’ komor falak alól, el a’ csak bús múltat tükrözőktől. Vidám jelent élni híveskút’ — Németujvárhoz közel rejtező ezer gyönyörrel kínálkozó — völgye. Öröm virít itt, csak szaggatni kell virágát; ifjú, öreg, nyájas vegyületben kevereg,mint minden olly forrásnál, melly minden hozzá érkezőnek, egy pohárból oszt egésségitalt. Magasan állott a’ telehold vándorságom czéljához érkeztemkor, mint egy a’ búcsúzó nap éjleplébe burkoltat lesve, az ollyalfényűekmint, kik körűlök világlók elsötétülése nélkűl nem csilloghatnak. Várása gyorsan czélhoz ért. A’ nap végsugarait is földszedé földünkről, homály állott be, ’s a’ hold kölcsönözött ,fényével uralkodni kezdett. Kétes fénye a’tájra kétszeres bájt ömleszte. Magam is minden prózaiságomatlevetkezve, álfénye imádására ragadtatva, Endimionkint futottam a’ fürdőház mögötti halomra, nemhogy ölelhessem őt, ez csak egy Endimionnak engedteték, csak hogy szabadban lélekzhessen mellem, melly minden földi terhét leöltve, hozzá hasonlón vágyott a’ föld és föllegek közt könnyűlve úszni. A’ halmon egy kis angol alakú kert terül el, csinos és czélirányos, fürdő vendégek számára, a’betegeknek egésséges légii; az egésségesek ’s fiataloknak, csinosságával gyönyört osztó , az olly szorult mellüeknek mint én valók tág léggel kínálkozó. Tagait kebellel járom be hol térésén, hol sötét lugasok közt kanyargó Vitait, egyedid , háborítatlanul; mert a’ fürdő’ csinosan rendezett udvarán zsibongó vendégek közül csak magam szorulok önmagamra vissza. „Merő regényességből fáradságig futottam, midőn ülő helyetpillanték meg, mohón velém egyik szögletébe magam’ ’s csak a’ felleg mögül előtűnt hold láttató velem szomszédomat. Ez egy nő szentély volt ki szorgalmatosan kötött. Ujságkivánón vizsgáltam... ő, nem is figyelt rám, mintha az egész világ öt tűje közé volt volna szorulva ’s csak azokon függött szeme. Irántami részvétlensége igen fájt, megláttam perczétől mint lelkem rokonát tekintém, mikép is tekinthetém azt, ki egyedül vált ki a’ fürdői néptömegből, és egyedül osztozékvelem a’ csendes est gyönyöréből ? — úgy hittem — úgy akartam hinni — mert végeden k öröm, a’ hullámzó embertengerben rokont lelni — hogy ő nem csak most e’ magány éldeletben, hanem mindenben rokonom. Ez édes gondolatnak egészen átadva magam’ már beszédet akarok vele kezdeni, midőn tűje kiesett kötéséből, ’s ő azt fölemelve —bizonyosan a’ lehullt szemeket gyertyaválágnál fölszedendő — eltávozék. Én mint szemérmes szerelmet vallani akaró, szoborkint merőn maradtam. Napkeltét előzve sietek másnap a’ vendégház előtti halomra Sóskút völgyét először érintő sugarakat köszöntni. A’ nap egy fellegfátyol mögül emelkedik a’ távol kilátást elzáró hegyormok fölé, első fényes tekintete mintegy deritni vágyón a Nemétujvár komor falaira esék. De ennek időbarázdálta sötét falai még sötétebben tűntek föl világánál.