Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. július-december (4. évfolyam, 2/1-52. szám)

1838-10-14 / 30. szám

235 Aztán lassan fölemeld meghidegült kezeit, egyikkel Tódor’ kezét fogá meg, másikat ba­­rátnéja’ nyakába fűzte, ki mellette zokogott, néhány érthetlen szót beszélt, még egyszer égre emelte szemeit ’s örökre becsuká őkét. Emiliát erőszakkal kelte a’ holttesttől elsza­­kasztani ’s Tódor ajultan vivé őt a’ szobába. 3­ Emilia fájdalmát lerajzolni nem birom. Két napot tölte kétségbesett állapotban. Tódor el­lenben szerencsétlen cousinéja’ eltemetéséről gondoskodék, annak szolgálóit elbocsátá ’s a' visszutra készült. Midőn minden kész’ volt, Emíliához ment. Egy asztal mellett ült ez ’s gondsúlyos fe­jét kezeire támasztó. Egész külseje kétségbe­esést és reménytelenséget árula el. Tódort nem hallá belépni, ki őt sokáig hallgatva nézte. „Emilia, cousine!“ kezdé végre.“ Emilia összeborzad, aztán fölnéze ’s fájdal­­­­mas tekintetet vete Tódorra. „Ah! — ön tán nem velem vél beszél­ni ?“ ’s egy köny nedvesszé sírt szemét. ,Nem, én nem tévedek;“ viszonzá Tódor „élénken, kegyedet, Emilia, illeti e’ név ezen­túl. Az angyalnak esküvém ezt, ki bennünket elhagyott , ’s megtartom szavamat.” „Ah, az egyetlen barátnét, ki számomra fenmaradt, karaimban kellett kimúlni látnom.44 .És én ? én kegyednek semmije sem va­gyok? Emilia, én megesküvém, hogy kegyed­nek szentelem éltemet ’s az e’ pillanattól egé­szen kegyedé. A’ barátot, a’ rokont bizonyo­san föl kell kegyednek találni bennem.4 Emilia kezét nyujtá neki, mellyet ő elra­­gadtan szorított a’ magáéba. „Bizom kegyedben, szóla Mária’ utolsó sza­vai még visszhangoznak szivemben. Önben vé­delmezőt és ápolót adott nekem ő; mától fog­va csak ön tanácsát követendem.44 .Ugy engedje magét cousinémnak szólitnom. Már e’ szó boldogitand engem'4 „De mit tegyek én?44 ,Semmit, csak engem meg ne hazutoljon.4 „Hogyan?44 ,Kegyed cousiném legyen, — én kegye­det Máriának nevezem ’s kegyed úgy szól ve­lem , mintha , mintha Mária volna.4 „Aztán?44 ,Igy szóland kegyed nagybátyámnak is!1 „De igy megcsalom őt.44 .Megcsalja? Ah nem, — ő unokahúgot akart látni ’s én viszek neki egyet, szebbet, szeretetre méltóbbat, mint a’ mellyet elvesztett. Bennünk két engedelmes gyermeket fog ő kap­ni, tisztelem ’s szeretni fogjuk ősz haját ’s ő áldani fog bennünket, hogy öregségét e’ vi­gasztalásban részesítjük.4 „Nem egyezhetem meg.44 .Tehát el akar válni tőlem, kegyetlen ? Hogy tudnék élni, mióta önt láttam, a’ nélkül hogy mindig lássam? Igen gyűlölt lehetek kegyed előtt, hogy e’ csekély szívességet megtagadja tőlem. Emilia, ezt kegyedtől nem vártam. Én nagyon szerencsétlen vagyok.4 „Tódor,44 felett Emilia megindult hangon, „kegyed igen rosszul tesz, hogy igy fölhevül; mit mondtam, a’miből következtethetné, hogy gyűlölt előttem? — Kegyed! nagyon hálátlan­nak kellene lennem, ha igy jutalmaznám meg a’ szolgálatokat, mellyeket nekem ten.44 .Mutassa meg tehát, hogy nem hálátlan, megadván azon egyetlen jutalmat, mellyet ön­től kérek. Emilia esküszöm, ha elvesztem ke­gyedet, tovább élni nem akarok. Engedjen kö­zelében maradnom.4 .,’S mit cselekedjem?44 .Kövesse tanácsomat, vegye fel azon ba­­rátnéja’ nevét, kit elveszte, ő maga akarta ezt; ő kért kényszeritve bennünket, hogy test­­vérekkint szeressük egymást. Én akkor meg­­eskvém erre ’s újra esküszöm kegyed’ lábainál, Emilia, kérhetetlen kegyed?4 „Engedelmeskedem,’ szólt akadozva a’ fiatal leány. ,Ugy holnap útnak indulunk.4 (30*)

Next