Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. július-december (4. évfolyam, 2/1-52. szám)

1838-07-22 / 6. szám

Julius 22-en szám. 1838. Megjelen e’ divatuj­­ság hetenkint 2szer. Helyben felévi dija 5 frt., egész évi 10 frt. Postán 6 és 12 frt. pen. TÁRSAS ÉLET É­S DIVATILLÁCIBOZ. Előfizethetni kigyó utczában Sebastiány házban 390-dik szám alatt. És minden csász. kir. postahivatalnál. isNegyedik év. Szent a’ Törvény! szent a’ Béke! Ez legyen Hazánknak éke. Második fele. AZ AMBOGI KERT. (Novella.) / SZABÓ DÁVIDTÓL. nem történhetik velem semmi, hogy azt veled is legottan közölni ne kívántam ’s ne szoktam volna. Ha valaha most kivált ömledezni óhaj­tók, vedd tehát nehány soraimat addig is, mig kebledre dőlhetek. Oh mennyi elmondani va­lóm volna! Mi tündér világban élek én itt! — Mióta, elhagyván a’ pusztító elem halmozta fővárosi romokat, repülnek tőlem itt falun, a’ természet kies­ésén napjain, mi éleményteljes minden napom, minden órám! — Szivembe kellene látnod, hogy fogalmad lehetne az öröm­­lobogásról, mellyet ott ezerféle okok mindun­talan gerjesztenek. Csak egy társaságot érin­tek , mellynek rendesen én is tagja vagyok, mellyet többek közt egy barna leány, nem! — egy magyar angyal lelkesít. Milly sugárzók en­nek szemei! ’s milly olvasztók ha rám lövel­­nek ! — hangja milly neo­-hárfai zene! — be­széde mulattatása milly mennybe villanó láng! — Én csupa tisztelet vagyok iránta, ’s vele lennem nem földi élet’ öröme. De az alkalom siet. Csak tudatni akarám veled, hogy boldog ’s téged lelkéből szeret barátod Ábrányi Berta m. k. A’ lombjaikon csendesen üldögélő madarak nem riadnak fel sebesebben , mint gondolatim’ seregei lázzadának fel e’ levél olvasására. Ag­godalmam teljes mértékű jön. „Az én barátom megint szerelmes! — mennyi bajomba kerül őt kötelességéhez, hűségében megőrzenem. Rég visel ő kisujján arany karikát, mellyet örök szerelem’ jegyéül bir egy minden gondolatait neki szentelő szelíd és szép leánytól. ’S hütet­­lenség’ szennye undokítsa e barátomat? pedig Ti prédikáltatok Apostol - homlokkal, A’ nagyságos világról, ’S a’ bűn fortéi miről­, És mégis másképen miveitek. Ti jobra néztek ’s balra üttök. Canon. I. 3. ,,Kétség kívül! — mondám, hosszas tepe­­lődésemben szinte már elfásulva — ha való, mit ezen mélyen búvárkodó tudós mond, úgy az idegcsövek’ egy része közvetlen a’ kékeres edénykezdetbe menne által, — valamint az lit­eres rendszer’ egy része közvetlen az idegek’ izekkel felkészült csöveinek kezdetével lenne összekötve, és igy idegek’ és véredények ned­ve egy folytonos kört képezne az emberi élet­­műségben!“ „Szerencsés jó napot kívánok! — “ ezen szavakkal botlik be ekkor szobámba egy falusi ember, bal karjáról fityegve zsiros vászon élés­kamarája , jobjával pedig egy jóformán össze­gyűrt ’s szennyezett levelet nyújtva nekem: „A’ tens urnak Ambogról szól ezen levél, — délután visszaindulok, ha tetszik szenni vala­mit, szívesen elviszem.“ Legottan megismerem Ábrányi barátom kezét a’ levél’ czimzetén ’s ezt olvasom belőle: Ambog. Jun. lod. 1838. Üdv neked, édes Ivánom! Mióta mi egy kebel, egy lélek, egy gon­dolat vagyunk, tudod édes barátom, mennyire (1838 1­ ­6)

Next