Rajztanítás, 1973 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám

Dr. M. KISS PÁL Sebestény Ferenc emlékezete Szeptember végén látszólag egész­ségesen indult ifjúsága kedvenc mű­vésztelepére Nagybányára és Koltó­­ra, Petőfi-tanulmányához újabb ada­tokat gyűjteni. Onnan kaptuk sú­lyos betegségéről, majd hirtelen haláláról a szomorú hírt. A döbbe­net első megrendülése után utazása előtti beszélgetésünkre emlékez­tem: szép felvételeket ígért a köl­tői kastélyról, a híres fáról, ahol a világirodalom egyik legszebb versét írta Petőfi. Majd a költő Kerényi Ferenchez Nagybányáról írott leve­léből olvasott részleteket, saját érzé­seit is tolmácsolva általa: „Oh men­­nyire szeretem ezt a várost, már negyedszer vagyok itt, s egyre job­ban tetszik. Ezek a vén házak olyan barátságosan köszöntik az érkezőt, mint valami kedélyes öregurak...” Nagybánya Sebestény Ferencet szü­lővárosára, Sopronra is emlékez­tette, ahol gyermek- és serdülőkorát töltötte. Első egyéni kiállítása alkal­mával 1963-ban életrajzában csak annyit jegyzett meg: „Sopronban, ahol 1907-ben születtem, Horváth József, a főiskolán Réti István volt a mesterem. Festőművészi tanulmá­nyaim idején többször dolgoztam Nagybányán. Huzamosabban tartóz­kodtam Itáliában s rövid tanulmány­úton Párizsban is.” Ez a szűkszavú pár mondat művészetének gyökerét is jelzi. Még középiskolás volt s a Sopron Vármegye c. újság 1925-ben a mai Széchényi gimnázium tanulóinak év végi kiállításáról az elragadtatás hangján írja: „Csuda, hogy rajzol­nak, festenek ezek a soproni realis­ták.” Közülük különösen Sebesta (Sebestény) Ferencről egész bizto­san hallani fognak még. Nagy ceruza-l portréi, tartalmas szénrajzai, gyors, de biztos kézzel odavetett vázlatai, kis interieurjei és állatcsendéletei, ha még nem is befejezett, de komoly nívójú művészi munkák. Több évtizedes művészi és peda­gógusi működés után 1963-ban a Kis Alföld c. újság a szülővárosában is kiállítást rendező festőt nagy elismeréssel méltatja. „Örömmel fo­gadta Sopron Sebestény Ferenc kiál­lítását, mert a művész itt járt isko­lába, másrészt neve fővárosi sikerek után jutott el szűkebb pátriájába.” Majd részletesen ismerteti életpá­lyáját, kezdve azzal, hogy Horváth József jeles soproni akvarellista volt művészi útjának elindítója.” Taní­totta, buzdította, majd irányította a Képzőművészeti Főiskolára. Sok­szor meglátogatta azután is első tanárát s annak halálakor, 1961- ben, hálás tanítványként a Soproni Szemlében méltóképpen emlékezett róla. „Hatásának varázsa — írja — a művészi-erkölcsi magatartás, így mű­vészete megbecsült érték, élete er­kölcsi példakép.” Barátságukat az is mélyítette, hogy Horváthnak is Réti István volt egykori mestere, mint Sebesténynek a főiskolán. Ter­mészetes, hogy a nagybányai mű­vésztelepről is gyakran beszéltek, ahol Horváth a háborús évek alatt, később kedves tanítványa, Sebes­tény is sokat dolgozott. Hányszor emlegették közös élményeiket s Réti István intelmeit: „a művészetet csak a legnagyobb odaadással, alá­zattal, a technikai ügyeskedés hát­­térbe szorításával szabad szolgálni.” Sebestény Ferenc művészi pályá­jának is vezérlő gondolata ez, mind főiskolai könyvtáros, mind később művésztanári működése idején. Mint könyvtáros sokat olvasott és jegyze­telt művészi vonatkozású könyvek­ből, különösen Leonardo Trattato-ja és Paul Valery róla írott tanulmánya foglalkoztatta, valamint Rétinek nagy­bányai jegyzetei. Enciklopédikus tu­dása, mitológiai ismeretei, költőkkel, írókkal való foglalkozása pályájának ebből az időszakából származik. „Bi­zonyos, hogy sokáig fojtogatta ez az intellektuális elem, önmarcangoló módon vissza-visszanyeste kritikus szemmel saját tehetségét” — jegyzi meg róla Passuth László kiállítási katalógusában. Mindez gátolta talán munkáját akkor, amikor napról napra a legnagyobbak művészi ana­lízisébe mélyedt, hogy megtalálja önmaga tiszta nyelvét, a körülötte létező világ számára egyetlen lehet­séges értelmezését. Túlzott lelki­ismeretessége, az önmagának állí­tott magas mérce is sokáig akadá­lyozta abban, hogy kiállításon mu­tassa be műveit, pedig tanulmányok százai tanúskodnak arról, hogy peda­gógiai elfoglaltsága mellett is milyen komoly művészi tevékenységet fej­tett ki. Ritka élmény olyan festővel találkozni, akinek hosszú belső vívó­dása úgyszólván „a színfalak mögött zajlott le s a közönség elé leszűrő­dött és mégis a fejlődés igényét rejtő ouvréje kerül.” (Passuth) Szerénységére jellemző, hogy még a hozzá közelállók is alig ismerték nagyszabású gobelin és üvegablak terveit. Csak a Művelődési Miniszté­rium részére három gobelint ter­vezett. Közöttük a Gách Györggyel együtt készített Petőfi-kompozíciót. Még jelentősebbek üvegablakai a Dunaújvárosban levő Arany Csillag szállóban, a Zrínyi utcai Tisztiház­ban, a Bercsényi utcai Diákszállóban, a Margitszigeten levő kápolnában, s a Postamúzeumban. Az itt látható íródeákot ábrázoló szerepel abban „Csak annyi az élet, mint futó felhő­nek Árnya a folyón, mint tükrön a lehelet.” (Petőfi) 27

Next