Rajztanítás, 1973 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
Dr. M. KISS PÁL Sebestény Ferenc emlékezete Szeptember végén látszólag egészségesen indult ifjúsága kedvenc művésztelepére Nagybányára és Koltóra, Petőfi-tanulmányához újabb adatokat gyűjteni. Onnan kaptuk súlyos betegségéről, majd hirtelen haláláról a szomorú hírt. A döbbenet első megrendülése után utazása előtti beszélgetésünkre emlékeztem: szép felvételeket ígért a költői kastélyról, a híres fáról, ahol a világirodalom egyik legszebb versét írta Petőfi. Majd a költő Kerényi Ferenchez Nagybányáról írott leveléből olvasott részleteket, saját érzéseit is tolmácsolva általa: „Oh mennyire szeretem ezt a várost, már negyedszer vagyok itt, s egyre jobban tetszik. Ezek a vén házak olyan barátságosan köszöntik az érkezőt, mint valami kedélyes öregurak...” Nagybánya Sebestény Ferencet szülővárosára, Sopronra is emlékeztette, ahol gyermek- és serdülőkorát töltötte. Első egyéni kiállítása alkalmával 1963-ban életrajzában csak annyit jegyzett meg: „Sopronban, ahol 1907-ben születtem, Horváth József, a főiskolán Réti István volt a mesterem. Festőművészi tanulmányaim idején többször dolgoztam Nagybányán. Huzamosabban tartózkodtam Itáliában s rövid tanulmányúton Párizsban is.” Ez a szűkszavú pár mondat művészetének gyökerét is jelzi. Még középiskolás volt s a Sopron Vármegye c. újság 1925-ben a mai Széchényi gimnázium tanulóinak év végi kiállításáról az elragadtatás hangján írja: „Csuda, hogy rajzolnak, festenek ezek a soproni realisták.” Közülük különösen Sebesta (Sebestény) Ferencről egész biztosan hallani fognak még. Nagy ceruza-l portréi, tartalmas szénrajzai, gyors, de biztos kézzel odavetett vázlatai, kis interieurjei és állatcsendéletei, ha még nem is befejezett, de komoly nívójú művészi munkák. Több évtizedes művészi és pedagógusi működés után 1963-ban a Kis Alföld c. újság a szülővárosában is kiállítást rendező festőt nagy elismeréssel méltatja. „Örömmel fogadta Sopron Sebestény Ferenc kiállítását, mert a művész itt járt iskolába, másrészt neve fővárosi sikerek után jutott el szűkebb pátriájába.” Majd részletesen ismerteti életpályáját, kezdve azzal, hogy Horváth József jeles soproni akvarellista volt művészi útjának elindítója.” Tanította, buzdította, majd irányította a Képzőművészeti Főiskolára. Sokszor meglátogatta azután is első tanárát s annak halálakor, 1961- ben, hálás tanítványként a Soproni Szemlében méltóképpen emlékezett róla. „Hatásának varázsa — írja — a művészi-erkölcsi magatartás, így művészete megbecsült érték, élete erkölcsi példakép.” Barátságukat az is mélyítette, hogy Horváthnak is Réti István volt egykori mestere, mint Sebesténynek a főiskolán. Természetes, hogy a nagybányai művésztelepről is gyakran beszéltek, ahol Horváth a háborús évek alatt, később kedves tanítványa, Sebestény is sokat dolgozott. Hányszor emlegették közös élményeiket s Réti István intelmeit: „a művészetet csak a legnagyobb odaadással, alázattal, a technikai ügyeskedés háttérbe szorításával szabad szolgálni.” Sebestény Ferenc művészi pályájának is vezérlő gondolata ez, mind főiskolai könyvtáros, mind később művésztanári működése idején. Mint könyvtáros sokat olvasott és jegyzetelt művészi vonatkozású könyvekből, különösen Leonardo Trattato-ja és Paul Valery róla írott tanulmánya foglalkoztatta, valamint Rétinek nagybányai jegyzetei. Enciklopédikus tudása, mitológiai ismeretei, költőkkel, írókkal való foglalkozása pályájának ebből az időszakából származik. „Bizonyos, hogy sokáig fojtogatta ez az intellektuális elem, önmarcangoló módon vissza-visszanyeste kritikus szemmel saját tehetségét” — jegyzi meg róla Passuth László kiállítási katalógusában. Mindez gátolta talán munkáját akkor, amikor napról napra a legnagyobbak művészi analízisébe mélyedt, hogy megtalálja önmaga tiszta nyelvét, a körülötte létező világ számára egyetlen lehetséges értelmezését. Túlzott lelkiismeretessége, az önmagának állított magas mérce is sokáig akadályozta abban, hogy kiállításon mutassa be műveit, pedig tanulmányok százai tanúskodnak arról, hogy pedagógiai elfoglaltsága mellett is milyen komoly művészi tevékenységet fejtett ki. Ritka élmény olyan festővel találkozni, akinek hosszú belső vívódása úgyszólván „a színfalak mögött zajlott le s a közönség elé leszűrődött és mégis a fejlődés igényét rejtő ouvréje kerül.” (Passuth) Szerénységére jellemző, hogy még a hozzá közelállók is alig ismerték nagyszabású gobelin és üvegablak terveit. Csak a Művelődési Minisztérium részére három gobelint tervezett. Közöttük a Gách Györggyel együtt készített Petőfi-kompozíciót. Még jelentősebbek üvegablakai a Dunaújvárosban levő Arany Csillag szállóban, a Zrínyi utcai Tisztiházban, a Bercsényi utcai Diákszállóban, a Margitszigeten levő kápolnában, s a Postamúzeumban. Az itt látható íródeákot ábrázoló szerepel abban „Csak annyi az élet, mint futó felhőnek Árnya a folyón, mint tükrön a lehelet.” (Petőfi) 27