Rakéta Regényújság, 1985. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-22 / 4. szám
ámbár nem kerülhetne sok fáradságba a színházat legalább István napja után, pesti vásárkor, megnyitni, ha a mesteremberek még több erővel s energiával fognának hozzá, mert szilárd akarat másfél hónap alatt hihetlent is képes véghezvinni. Rajzolatok, 1837. augusztus 10. Barátom! Naponkint, de óránként közeledik reményink teljesülése. Amit századok elmulasztanak, azt nemzetiségünk előmozdítására már-már befejezve bámuljuk. Hol ezelőtt tizenhat hónappal szomorú üresség komorult, itt áll most egy gyönyörű alakú s nagyreményű nemzeti színház, melynek bámulásától most jövök. Hogy ennek minden része a bevégzéshez közelg, azt újságlapjainkból olvashatod, de azt nem, mi érzés lepi meg az embert beléptekor. Képzelj vőlegényi reményt, az imádottak eskü közelgésén; kényt, ifjúságunk reggelén felhőtlent, szívet, mely a boldog jövendővel csordultig teli érzést, mely a mecsetté bálványított Sophia templomába lépő istenes görög mellében gyalong, és láthatd a hazafi lelken mindezeknek boldogító ömlengését. Igaz, hogy ehhez és ebbe sok kell, de kezdetnek ennyi ily erővel valóban sok, s felülmúl minden várakozást. S bízni lehet, hogy ennek alkotója meggyőzend minden akadályokat, és képes bele fennmaradást s életet is lehelni. Azonban míg az egyik fél magasztal benne mindent, a másik nem szűnik becsmérleni; s minthogy édes mindnyájunké, mindnyájan is szórják s vesztegetik reá a sok és könnyű tanácsot. Van olyan, kinek semmi ivadéka sem adott rá félkrajcárt; van olyan, ki ha felszólittatnék, kész volna inkább kalmük címzetet vállalni, mint adni; van,ki adna, ha volna; van, ki nem adott, nem ad s nem is fog adni, de azért különb hazafinak tartja magát, mint akárki, mert ő ésszel s jó tanáccsal tud segíteni, ő meg tudja ítélni, hogy ebbe színészek, hangászkar, igazgató, függöny, díszítmény, székek, ablak, sőt ajtók is szükségesek. Van, ki olasz operatársaságot javasol hozatni, mint Bécsben. Van, aki száz aranyat tesz fel új és először játszandó színműre azon pénzből, melyet ő és a hozzá hasonlók nem adtak. Van, ki színészeket nevez, kik hazafiúságokból tenort énekeljenek. Van, aki még meg is dicséri magát, hogy a magyar színművészet javára sokat megpendített már, mi részint teljesülésbe ment, részint teljesülőben van, s reménye, hogy az elszámított jó tanácsainak is foganatja leend, akár igaz, akár nem. Rajzolatok, 1837. augusztus 24. Augusztus 22. éjfélkor. Itt ülök végre homályosan pislogó olajlámpám előtt, fáradtan, izzadtan, de mégis oly derült megelégedéssel, mint eddig még nemigen ismert keblem. Megtörtént tehát valahára az, amire csaknem évezred óta várakozunk, s mit hihetőleg még huzamos ideig kelle nélkülöznünk, ha Földváry Gábor lelkes munkássága s vasakaratja az eddig lehetetlennek véltet rövid idő alatt, mintegy varázsvessző-intéssel létre nem hozza, s így a legmerészebb várakozást is százszorta túl nem haladja. Nemzeti színházunk megnyílt! Hol kezdjem az ünnepély leírását, valóban nem tudom. Az örömhevület annyira lázongásba hozá elmémet, hogy csak töredezve s összefüggés nélkül fogok szólhatni. Hogy legalább két-háromezer néző szomorúan távozik a színház elől, mivel már a fölemelt belépti ár mellett is annyira dugva volt az, hogy bejutniok teljességgel nem lehete, azt úgy hiszem említenem fölösleges. Következő furcsa jelenetet azonban nem hallgathatom el. 21-én este, tehát a megnyitás előtti napon, mintegy tíz óra után, midőn már minden dolgozó, fölvigyázó stb. kitakarodék a színházból, egy úr fölbukik a földszinti padok közül, kabátját a padra teríti s lefeküdni készül; pár perc múlva egy másik úr bukkan elő a zártszékek alól, s így rövid idő alatt nyolcan, kik mind azért rejtőztek el, hogy az első előadásból valamiképp ki ne maradjanak. Tervüket egymással közölvén, kacagva falatozni kezdenek a bevitt ennivalókból. Sikerült-e ármányuk, nem tudom. A színház belseje célszerűleg világíttatván, mindenkit kellemesen meglepő, s a bosszúsokat is lecsillapító, kik megunták délutáni három órától este hatig a földszinti ajtók A nemzet színházának első épülete Korabeli kép a színpadról és a nézőtérről Bajza József (1804-1858), a színház első igazgatója