Reform, 1870. május (2. évfolyam, 136-166. szám)
1870-05-04 / 139. szám
139. szám. Szerda, május 4. 1870. Hirdetmények dija: 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 8 kr. A nyilt-téri petit sor 25 kr. Bélyegdij külön 30 kr. REFORM egész évre fél évre Előfizetési föltételek: frt — kr. Vidékre postái vagy helyben házhoz hordva Negyed évre . 4 18 9 Egy hóra írt 50 kr 50 K I. évi töl Szerkesztési iroda: Lipótváros, főnt, 7. sz. 2. emdleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény zárkésztőséglits illető minden intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: etsas-utcza, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. kiadás Pest, május 3. A horvát országgyűlésről érkező tudósítások meglehetősen zavarosan hangzanak, de úgy látszik csak hű képei az ottani dolgok zavaros menetének. Az opposíczió, amely sajátságos vegyülete az ultra-szláv és ultrabürokrat elemeknek, megfeszíti minden erejét, hogy az eszmék és kilátások zavarát növelje. Azon elkeseredett vita, amelyet a hús- és borfogyasztási adóról szóló törvényjavaslat kihirdetése alkalmával indított, valamint újabb interpelláczióinak egész sora, amelyeket egy mai távirat közöl velünk, eléggé mutatják ama makacs kitartást, amellyel a kormány lábai elé minden lépten akadályokat gördít, és e működésének csak a kellő szint és jellemét adják meg azon izgatások, amelyek a horvát vidéken hasonló irányban folynak, s amelyek minden határozott közös alap nélkül egy közös pontban, a kormány elleni renitencziában látszanak találkozni. Ennek ellenében a kormány meglehetős eréllyel jár el és csak a minap oszlatta fel Károly város renitens községtanácsát, amely fészke volt az ultrahorvát, vagy tán korrektebb, ha kollektív néven mondjuk : délszláv agitáczióknak , azonban — ha azon benyomásból, amelyet az országgyűlési tárgyalások reánk tesznek, ítélnünk lehet — azt kell állítanunk, hogy a kormány az országgyűlésen pártjában nem talál oly erélyes támogatást mint amilyet attól várnia kellene; mert bizonyos, hogy azon többség nem teljesiti kötelességét, mely az országgyűlést a legfontosabb viatáknál határozatképtelenségben engedi sinlödni A többség e lanyha magatartása különösen fájdalmas hatást gyakorol reánk. Mindenki ismeri azon tán naivságig loyális magatartást, amelyet Magyarország a horvát kiegyezésben elfoglalt; oda kínáltuk a fehér lapot, írtak reá olyan autonómiát, amilyet akartak; mi úgyszólván feltétlenül elfogadtuk, vagy ha kifogást tettünk nem államegységi vesszőparipák, hanem a praktikus alkalmazhatóság szempontjából tettük azt. Az anyagi téren sem ijedtünk vissza az áldozatoktól. Horvátország jövedelmeinek mindössze 55 %J,jót fizeti a monarchia és a magyar birodalom közös költségeire, 45 76 teljesen bélszükségleteire maradt fen, és még ezt is biztosítottuk évenkinti két millió kétszázezer forintban, úgy hogy esetleg a közös költségek terhei teljesen is vállainkra nehezedhetnek. Ily körülmények közt azon többségtől,mely velünk ez egyezményt kötötte, méltán még várhatnók, hogy a mellett a legnagyobb önfeláldozással szálljon síkra; annál is inkább, mert ez egyezményben nem egy a körülmények által reá kényszerített paktumot, hanem saját politikai működésének önalkotta eredményét védi és mert ez egyezményben Magyarország oly alapot adott lábaik alá, amelyet kiáltó előnyeivel a horvát nép előtt egy sokkal kevesebb elmebeli kapitálissal bíró politikai párt is igazolhatna, mint amennyit a horvát kormánypártban felteszünk. Ha az oppozíczió egy tetemes részének azon szemrehányást lehet tenni, hogy nem annyira politikai elvek, mint inkább a húsos fazekak nélkülözése feletti boszúság irányozzák lépteit, úgy a többség legalább annyit megtehet, hogy erélyesen megvédje azon húsos fazekakat, amelyeket kezei közé vett. Ez elmélkedésünk nem akar pálczatörés lenni a horvát országgyűlés felett; ellenkezőleg inkább figyelmeztetés az a többséghez arra nézve, amit mind saját, mind a mi érdekünkben tenniük kell. A ma érkezett távirati tudósításokban már találkozunk a többség oly erélyesebb határozataival, amelyek többre is reményt nyújtanak. Az oppozíczió által a határőrvidéki képviselők behívására, a kiegyezési törvény revíziójára nézve tett indítványok elvettettek, s ezenkívül egy bizottság neveztetett ki, amely a kiegyezési törvény teljes végrehajtását konstatálván, az ezzel ellenkező izgató állításokat meghazudtolja. Mindez elég biztatólag hangzik és arra mutat, hogy a kiegyezés pártja végre felrázkódott tétlenségéből ; hogy e jótékony lendület maradandó is lesz, ezt annál inkább reméljük, mert ritka politikusoknak van oly kényelmes helyzete, mint a horvát többségnek, hogy politikájukat egy oly loyális fél biztosítsa a desavouáltatás ellen, mint a minő Magyarország. Nemcsak a kiegyezés alatt, amelynek processusát előbb ecseteltük, de azóta is, és hogy valami kézzelfoghatót említsünk a budget megállapítása alkalmával is a horvát képviselők a közös képviselőháznak annyi jóakaratával találkoztak a horvát érdekekkel szemben, hogy ez jövőre is biztosítékot nyújthat nekik minden méltányos kívánságuk , vagy akár hús- és borfogyasztási aspiráczióik figyelembe vételére nézve. És ha egy párt ily úgyszólván apodiktikus bizonyossággal garantirozhatja nemzete érdekeit, akkor kétszeres eréllyel és hatállyal védheti azon alapot, amely neki ezen garancziát nyújtja. De e védelem akkor kétszeres kötelesség is reájuk nézve egyrészről a garantirozó fél, másrészről saját nemzetük irányában, és bizton reméljük, hogy a horvát kiegyezési párt a jövőben teljesíteni is fogja e kötelességét. A párisi merénylet. Pest, május 3. Nem lehet politikai párt, mely bárminő esetben, azaz még akkor is undorral ne fordulna el a politikai orgyilkossságtól, midőn az a legnagyobb politikai ellenfelet sújtja. Mely ellenkező értelemben élne, az nem volna politikai párt, hanem haramiák egyesülete. Az ily legvégső immorális tettek átalánosabb javallása mellett mind a socziális mind a politikai társadalom fenállása képzelhetetlen. De a tett undokságát mindenki elismeri, s hosszasan nem kell róla értekeznünk. Itt csak azt emeljük ki, hogy mint minden nagy erkölcstelenséggel, ezzel is mindig a legnagyobb esztelenség párosul, valamint hogy a valódi józan ész a legnagyobb becsületességgel szokott együtt járni. Oly attentátum, minő legújabban II. Napoleon császár ellen forraltatott, talán száz eset közül egyszer sikerül. Majdnem mindenik s gyakran a legnépszerűbb államfők élete ellen is történt merény; de mily ritka eset volt az, hogy czért érjen? Igaz, hogy az újkori Európának két legnagyobb férfia, Gusztáv Adolf és IV. Henrik orgyilkosok áldozatául estek el, s már csak ezen két eset is a legkeményebb kárhoztatást vonja még a Brntusokra is, kik más, talán enyhítőbb körülmények között példát mutattak a Ravaillacoknak. De csak a mi közelebbi idők emlékében él, abból is mily számos a meghiúsult merényletek száma a meg nem hiusultakhoz képes ? Úgy van ebben is, mint a legközönségesebb gonosztettek, a tolvajság vagy házbetörés esetében. Nemcsak a policzia, hanem mindenki ellensége, szemmeltartója ezeknek, s maguk jól tudván ezt, már a nagy titkolózással s félénk óvatossággal is gyanúsokká teszik magukat. Még az is a ritkább esetek közé tartozik, hogy számosabban be legyenek avatva a bűn titkaiba. Többnyire nem összeesküvők, hanem egyes fanatikusok vetemülnek e bűnre. Azonban a Párisból érkezett újabb tudósítások a franczia császár élete ellen készült merényt egész egy összeesküvésnek tulajdonítják, még pedig olyannak, mely az ország határain kívül s gyaníthatólag többféle európai nemzetiséget magában foglaló forradalmi komitétől indult ki. Ez még a jelen pillanatban csak gyanú, de ha valónak bizonyulna is, a szándéknak észszerűségét ép oly kevéssé bizonyitná, mint moralitását, — sőt mindkét tekintetben annál szomorúbb fényt vetne az újkori európai czivilizácziónak legsötétebb rejtekeibe. Hol van itt a körülmények érzésének, az előrelátásnak legcsekélyebb szikrája is ? Hiszen már magában az, hogy valamely kis párttöredék kénytelennek véli magát ily alattomos gonoszsághoz nyúlni, nem bizonyítja-e, hogy azon töredék sokkal gyengébb, hogysem nyíltan felléphetne, s azért kell folyamodnia bűnhöz, mivel becsületes eszközökkel, melyek a népet részére nyerhetnek, egyátalában nem rendelkezhetik? Hogy meri néhány ember milliók sorsát, kik elé nyíltan lépni nem bátorkodik, ezek akaratja nélkül eldönteni akarni ? Francziaországban jelenleg még a nyílt lázadás is Rochefortban és társaiban meg mert szólalni. Az átalános népszavazás a legtúlzóbb demokrácziának is fölszabadította a vásárt. Ki hitte volna, hogy az utczai lazításokat sem tartják némelyek elegendődnek, hanem Rocheforton és társain is túl akarjanak tenni? Mit mondana maga a nép azokra, kik orgyilkosság által akarnak vezérszerepre jutni, kivált ha csakugyan külföldiek keze is benne volt a játékban ? — Bizonyos az, hogy a mily mélyen gyászba öltöznék az ország nagy többsége uralkodója koporsójánál, ép oly mély gyűlölettel kísérné a vesztőhelyre gyilkosait. A legnagyobb politikai és históriai tudatlanság kell hozzá, hogy azt vélje valaki, mintha a nemzetek vagy politikai rendszerek sorsa csupán egyes emberek akaratától függene, nem pedig főleg politikai szükségek lánczolata volna. 111. Napoleon nem volt születésénél fogva abszolutista. Meglehet ugyan, hogy tovább ment, mint kellett volna , de nagyából az irányt a viszonyok kényszerűsége mutatta ki neki. Hogy nem volt föltétlenül absohrtista, megmutatta az újkori alkotmány inaugurálásával, melyet éles elméje ismét a viszonyok által látott indokoltnak. Ha ő visszavonulna vagy megszűnne élni, vájjon bárki ki utána következik, tehetne-e valami egészen ellenkezőt, a rövid időn való megbukás koczkáztatása nélkül ? — És semmi sem buknék meg oly rövid időn ott, mint a respublika. Bizonyosnak tarthatjuk azt is, hogy ha Napóleon császár halála bekövetkeznék is, Francziaország kitűnő férfiainak színe magát az alkotmányos monarchiát mint rendszert, elég erős lenne fentartani, ha valamikép javítva is, így a császár személye némileg másodrendűvé vált az alkotmányos kérdés tárgyában, s egy merénylet ellene a gonoszság mellett még fölösleges gonoszság is. III. Napóleon, ha személyesen hiú volna és uralomra vágyó, inkább az fájhat neki, hogy némileg háttérbe szorul, s nem az, hogy ma is személyét oly fontosnak tartják, miszerint titokban egész konspiráczió keletkezik ellene. Horvátországból. Pest, május 3. A zágrábi országgyűlésről a „P. Lloyd" mai számában a következő távirati tudósításokat olvassuk : május 2-ról távirják : A mai országgyűlésen Broos lelkész indítványozza, hogy a magyar-horvát kiegyezkedés revideáltassék. Zsivkovics inditványozza, hogy ő felségéhez indittassék követség azon kérelemmel, hogy hivassék meg a határőrvidék a horvát országgyűlésre, megoldandó az Ausztria és Magyarországgal szemben való kérdéseket. Br 1ics egy bizottmány kinevezését ajálja, mely a közös törvényeket a promilgáczió előtt megvizsgálja. Május 3-ról a következő tudósítások érkeztek : A pénzügyminiszter felszólítására 29 képviselő megint felment a pesti országgyűlésre, hogy néhány halaszthatlan vasúti- és adó-előterjesztés elintézésén jelen legyen. get-bizottmány az országos Távollétük alatt a budelőleges költségvetés felett fog tanácskozni. — A többség klubja már tárgyalta a fiumei kérdést s ajánlani fogja a provizórium helybenhagyását. Bedekovich és Rauch bán azon vannak, hogy ezen kérdés eldöntése a képviselőknek Pestről való visszajöveteléig elhalasztassék. A tavaly országos költség számadása a számtalan kinevezések és a hivatalok gazdag fizetése daczára is 300,000 többletet mutat. A május 3-iki ülésen a kiegyezési párt elhatározta, hogy Zivkovics indítványa a határőrvidéki képviselők egybehívását illetőleg, mint reakczionáliás, a Brlicsc pedig, melynek tárgya a közös törvények revíziójára való bizottmány kinevezése, mint a kiegyezkedéssel ellenmondásban levő, elvettessék. Továbbá határoztatott, hogy neveztessék ki egy bizottmány, mely a kiegyezkedés pontos keresztülvitelét konstatálja és az izgató állítások valótlanságát kimutassa. Belácsovics gróf ígéri, hogy a fimnci kérdést elő fogja terjeszteni s a provizoriummak Fimnéban való behozatalát javasolni fogja, amely nyilatkozatát megelégedéssel fogadták. Az országgyűlési osztályok a választási és országgyűlési ügyrend felett tanácskoznak. A budgetnek sajtó alá ajás a után a budgetbizottmány megválasztásához fognak. Felszólítják a kormányt, hogy felelősségi törvényt terjesszen elő. Az eszék-pozsegai vasútvonal fentartatik és az eszék-brodi vonal feletti törvényjavaslat a napirendre való térés által mellőztetik. Károlyvárosból hiteles tudósítás érkezett, mely szerint a béke helyreállítása tekintetéből az eddigi parancsnok Benko altábornagy, ki a Zatocnik-párttal barátkozott, Iinzbe tétetett át. Mollinári altábornagy a tiszteknek a politikai agitáczióktól való tartózkodást szigorúan megparancsolta. A m. k. egyetem orvosi és bölcsészeti karának emlékirata az egyetemi reform ügyében. Egyetemünknek bölcsészeti és egyetemi kara a közoktatási minisztériumhoz egy endékiratot intézett az egyetemi reform ügyében, melyet a következőkben ismertetünk meg olvasói idők is: Örömmel üdvözli a memorandum az egyetem újjászervezéséről szóló törvényjavaslatot kivált a benne kimondott két fontos elvniek okáért : 1. hogy az egyetem államintézet, 2. hogy a tanszabadság alapján szerveztetik. A tanszabadságot azonban mint tanítási és tanulási szabadságot tisztábban óhajtaná definiálni. Emellett az egyetem czélját szintén körülírandónak vélné a törvény elején. „Az egyetem feladatát mi — mondja a memorandum— kettősnek látjuk: először a tudományt magasabb értelemben fejleszteni, részletes búvárkodással előmozdítani s a hallgatókat önálló búvárkodásra gerjeszteni, szóval tudósokat képezni; másodszor a szalqilyákra készülő egyetemi polgárokat mindazon tudományokba beavatni, melyekre választott szakuk gyakorlatában szükségük lehet. Ehez képest az egyetem egyrészről tisztán tudomány- és tudós-művelő, másrészről szakpályára készítő intézet. Első feladata teljesítésében mind a tanítási, mind a tanulási szabadságot korlátlannak óhajtjuk; másik feladata azonban szükségképen korlátolja mind a kettőt: korlátolja a tanítási szabadságot, amennyiben a tanárok úgy tartoznak előadásaikat rendezni, ho y az illetők belőlük szakpályájukra szükséges tudományt teljesen megszerezhessék; korlátolja a tanulási szabadságot, amennyiben az államnak joga, sőt kötelessége őrködni, hogy akik majdan mint ügyvédek, bírák orvosok, gyógyszerészek, tanárok stb. hivatva lesznek kiváltságosan és közvetlenül befolyni a honpolgárok vagyoni, egészségi, műveltségi viszonyaira, egész nemzedékek anyagi és szellemi jólétére, azok pontosan teljesítsék azon föltételeket, melyektől szakképzettségük lehetősége függ.“ Ez értelemben ajál is a metoriudum egyes §-okhoz módositványokat s áttér a theológiai fakultások kérdésére, ililó, hogy vagy a mostani kath. hittani kart is fel kell oszlatni, vagy minden bevett vallás számára állítandó fel egy-egy kar ; a memorandum szükségesnek tartja, hogy a theológia tudományosa! mííveltessék; kétli azonban A „REFORM TARCZAJA A kölcsön-elmésség. — Harmadik közlemény. — A közlemények, melyek e czim alatt multhavi számainkban megjelentek, olvasóink között némi viszhangot keltettek, melynek egyhangú refrainje az, hogy a folytatása következzék. Mi azonban Fournier elmés könyvét átlapozva, nem igen mertük meghívni az olvasót, hogy sétánkon továbbkísérjen. Szerzőnk azon ponton túl, hol múltkor megállapodtunk, saját irodalmának tévéit és zugait keresi fel, hol a mi közönségünk, csak elvétve akadván egyegy ismerősre, csakhamar elunná magát. Saját magyar idézettárunk még nincsen összegyűjtve s ha reászánnák is magunkat az áttörésre, attól tartunk, az eredmény nem jutalmazná a fáradozást, mert valljuk meg igazán, irodalmunk még nem hatott be annyira a közönségbe, vagy igazságossabban szólva, közönségünk irodalmunkba, hogy a nálunk is igen szép számmal meglevő kincsek apróra váltva valami jelentékeny forgalom tárgyát képeznék. A mi forgalomban van is, többnyire oly új veretű, mint egész irodalmunk s azért nem ad alkalmat azon operáczióra, mely eddigi közleményeinkben tulajdonképen érdekelhette az olvasót: az érmek sajátképeii eredetének kutatására. Fournier eljárását követve, mi legfölebb azon magyar idézetekkel foglalkozhatnánk, melyek nem magyarok, s ezekre alkalmazhatnék a helyreigazító genealógiát. Említhetnők például a rész magyar toasztirózók stereotyppé vált bekezdő mondatát: Vannak perczek az ember életében .... melyeket aligha jut eszébe valakinek visszavinni forrásukra, Schiller Wallenstein-jének harmadik részére, hol a II. felvonás 3. jelenetében Wallenstein is egyik pompázus beszédét igy kezdi: Es gibt im Menschenleben Augenblieke . . . bikus Sokszor használjuk ezt is, még pedig a jammértéket annyira megközelítő formában, hogy már ez is figyelmeztethetne bennünket az idézet költői eredetére: A hosszú beszéd rövid foglalata, mi nem egyéb, mint önkénytelen fordítása Wallenstein II. része Németországban szerte alkalmazott ezen sorának: Was ist der langen Rede kurzer Sinn ? (1. felv. 2. jel.) Egyátalán az ilyen czitátumok hozzánk nem egyenesen a forrásból, hanem a német közbeszéd kerülőjén jutottak el s tán innen van, hogy sok közülök magyar polgárjogot nyert, és első látásra nem emlékeztet tulajdonképeni hazájára. így idézzük magyarul: A mór megtette kötelességét, a mór mehet, s kevesen gondolnak e mellett Schiller „Biesco“ jára, hol e sor a 3. felvonás negyedik jelenetében a német közhasználattól is némileg eltérő alakban található. Mert míg a magyar sor láthatólag ebből van fordítva: „Der Mohr hat seine Schuldigkeit gethan, der Mohr kan gehen,“ addig az eredeti így szól: Der Mohr hat seine Arbeit gethan, der Mohr kann gehen. Nehezen volna megtalálható magyar családfája ez annyira meghonosult szónak is: Szerencsétlen fló ás !. Úgyhogy újabb adatok föltalálásáig meg kell maradnunk a mellett, hogy e mondás is, mint a fenebbiek, Schilleré, és kissé megváltozott alakban van kivéve a nálunk is egykor kedvelt „Ámány és szerelem“-ből, hol az ötödik felvonás harmadik jelenetében Ferdinánd felkiált: Unglückseliges Flöton.^pel! A fordítás mindenesetre szerencsés, mert szószerinti magyarosításban aligha ért volna a mondás annyi esztendőt. Tán e kedvező praeczedens bátorította egyik vidéki színészünket a szabadabb fordítás olyan kísérletére, melynek a tragédiára nézve lehetőleg tragikus vége lett, t. i. átalános nevetés. Ugyan a tragédia egyik végzetes mozanatáról volt szó, t. i. a limonádéról. E közkedvességű csillapító szer savanyú édességével mindenesetre igen sajátságosan van alkalmazva mint katasztrófa egy nagy tragédiában, úgyhogy a darab hazájában is tréfa tárgya lett s ott e két ismert szóból: Bouise da bi<t blues ! és ebből: Die Limonade ist matt, ■wie deine Seele — egy szórakozott színész nyomán ezt az egy sort faragták : Louise, du bist blass, wie die Lim 'ua ’e! A mi színészünk is, kinek a darabban nem jutott kisebb szerep, mint Ferdinandé, sokszor megakadt a „limonádé“ szón, melyet soha sem tudott elég tragikus hatással érvényesíteni. Végre az utolsó próbán kijelentette elhatározását, hogy a dolgon egy merész fordulattal segít. Hiába intették, hogy ne szálljon síkra a szent megszokás ellen, mely a limonádénak hagyományos jogot adott e tragédiában : ő fogadást ajánlott, hogy a limonádét más szóval helyettesíti, anélkül, hogy a közönség csak észre is venné. S valóban az előadásnál, mikor Ferdinánd szívszaggató fájdalma és Luiza emberfeletti szenvedése már a hangulat tetőpontjára vitték a hallgatókat, Ferdinánd megszólal és irtóztató nyomatékkal mondja : Luiza, tesz is nekem egy pohár mandulatejet? Leirdatlan méltatlankodás. A közönség pisszegett, tombolt, az igazgató pedig kétségbeesve fenyegetőzött a színfalak mögül, úgyhogy a váratlan hatástól megijedt Ferdinánd szükségesnek látta, valami plauzibilis módon visszatérni az eredeti szöveghez s azért gyors elhatározással így folytatta beszédét : . . . vagy ha nincs itthon mandulátok, akkor nem bánom, adj limonádét! Erre a közönség haragja átalános kaczajnak engedett, mely csakhamar végett vetett ez estére a tragédiának, s tán örökre a szerencsétlen színész javító ambícziójának. Hogy visszatérjünk Schillerre, ő nemcsak a német közbeszéd által került a nálunk ismert idézetek tárába : sok van, amit egyenesen ő utána idézünk, valamint egyátalán a latin után legtöbbet czitálunk a német irodalomból. »Én is Árkádiában születtem .« Ez eléggé divatos nálunk és legtöbben tudják, hogy Schillert idézik, midőn e szóval élnek, bár kevesebben gondolnak rá, hogy „Resignation“ czimü verse kezdődik így, s hogy Schiller is csak úgy fordította egyik görög siriiatból : K^ayoo ev ^Aqxaőlfi, melyet Poussin festő egyik tájfestményén, mint siri verset alkalmazott, s melyet Göthe jelszónak tett olasz útja leírása elé: „Auch ich in Arjolente világot kadien.“ Azt is tudjuk, hogy deszkák“, Die Bretter, die die Welt bedeuten Schiller tulajdona, ámbár legtöbben sokáig volnánk kénytelenek keresni, ha föl kellene ütnünk a lapot, hol ez olvasható, mert hogy a versnek, melyben előfordul, czíme: „An die Freunde“, azzal keveset gondolunk. Vannak még, miket csak az eredeti nyelven idézünk , például a „Bürgschaft “-ból : Ich sei, gewäh t m'r d e Bitte, In eurem Bunde der Dritte, vagy pedig a „Glocke“-ból : O, d, SS sie ew'g grünen hiebe, Die sthöiio Ze t der jungen Liebe, mig a „Lied an die Freunde“ ezen sora: „Dem Verdierste seine Kronen“, ismét magyarra alkalmazva fordul elő. Sántító magyar fordításban szokták használni Don Carlos Fosához intézett ezen szavait is (1 felv. 9 fel.) Ann in Arm mit dir So fordr’ ich nieii Jahrhundert in die Sch ankon, mig ugyanebből németül idézzük : (II. felvonás 8 jel.) Stolz will ich Don Spanier, s ismét csak magyarul használjuk a paczifikált országok eme remek jelzőjét, melyet Posa alkalmaz a német alföldre, „a temető nyugalma“: „Die Ruhe eines Kirchhofs“ (3 felv. 10 jel.) Az sem ismeretlen előttünk, mint igen alkalmas szó, egy hasztalan polémiának az ellenfél rovására véget vetni: Mit der Dummheit Iämpfen Götter selbst vegebors, mely az orleansi szűz III. felvonásában fordul elő, s hogy Schillerrel ott végezzünk , hol legközelebb áll hozzánk, jegyezzük ide „Tell Vilmos“-ának néhány sorát, mely feltűnően hasonlít a mi Szózatunk első strófájához: An’s 'Vaterland, an’s thenre, schliess dic'i an, Das ha te fest mit deinem ganzen Herzen, Hier sind die starken Wurzeln deiner Kraft.. . (A szeretett hazának légy hive Hozzá ragaszkodjál teljes sziveddel Itt van erőd, hatalmad gyökere . .) így már benn lévén a java idézésben, tegyünk eleget az idézők első kötelességének, megnevezvén a forrást, melyet követni fogunk, s részben már eddig is követtünk. Buchmann György „Geflügelte Worte“ czimü könyve ez, melyet e tárczák elsejének bevezetésében már említettünk, elsőbbséget adva fölötte elmésség és érdekesség dolgában Fonrmernak, de nem tagadva azt sem, mi a németnek előnye : a teljességet. Buchmann, bár könyvét „a német nép idézettárának“ nevezi, mégis egy félakkora kötélben, összefoglalta a német, a franczia, mint Fournier, angol, olasz, görög, latin, valamint a biblia- és liistóriabeli főbb czitátumokat. Az ő nyomán haladva tehát, ha nem oly mulattató, de elég gyors utat fogunk tenni az idézetek országán keresztül. A németeknél vagyunk még, s ha Schillert elintéztük, természetesen Gothére kell térnünk, ki a nála található idézetek száma dolgában Schiller után foglal helyet, az ő híres szavai közül. Hozzánk épen kevés hatott Tán legjobban ismerjük e sort : Nur die Lumite sind hesoholdim, ámbár a ,,Rechenschaft“ czimü vers, melyben előfordul, aligha tartozik az átalánosan ismertek közé . Meglehetősen elterjedtek még a boldogtalanok e kedvencz sorai (Wilhelm Meisters Lehrjahre. 1. rész, 2. könyv, 13. fej.) Wer nie sein Brod mit Thräiion ass, Wer nie die kummervoll u Nächte. Auf seinem Bette weinend sass, Der kennt euch nicht, ihr himmlischen Mächte! (Ki soha könnyel nem áztatta kenyerét; kié soha sem ült kincs éjeken át sirva ágya szélén — az nem ismér bennetek, ti mennyei hatalmak ! Másik regényében (Werther) találunk egy kifejezést, mely németben, magyarban közhasználatba ment át: Glänzendes Elend, Fényes nyomorúság. „Faust“ gazdag idézeteké vált szavakban, melyeket mi, ha használjuk, természetesen érintetlenül hagyunk meg az eredeti alakban. E mondást: Die Botschaft hör' ich wohl, allein mir fehlt der Glaube* vagy Meplisto szavát: Ich bin der Geist, der stets vomeint, s ugyanannak hiressé vált mondatát: Wo Begriffe fehlen, Da stellt zu rechter Zeit ein Wort sich ein valamint ezt: Grau, theurer Freund, ist alle Theorie Und grün des Lebens goldner Baum — mindezeket vajon ki fordíthatná le úgy, hogy az uj alakban is oly kedveltek maradjanak ? Alig van szó, melynek használatánál oly kevéssé gondolnánk igazi apjára,mint ez: A Vörös fonál, melyet pedig majd minden harmadik vezérczikkben alkalmazunk. Ezen közhellyé vált hasonlatot legelőször találjuk Gothonól, a „Wahlvorwandtschaften“ czimű regényben, hol az elbeszélést az