Reform, 1870. június (2. évfolyam, 167-196. szám)

1870-06-10 / 176. szám

cziíben­ biztosítva lenne. Némelyek az euró­pai forradalommal kokettiroznak! Az agrárius, a munkás szoc­iál­de­mokrata, a nemzetiségi mozgalom aláássák a társadalmi rendet; a parlament pártos­kodásai a parlamentarizmust; a követ urak maguk beszélik, hogy a reakczió és a re­­voluczió az elkorhadt, elnépszerütlenedett országgyűlést elsöpörheti. Hát a hazából ekkor mi lesz, azt nem kérdezik ? Mi Ma­gyarországból ? Nem érnek rá ezzel törődni — pártkérdés van a szőnyegen. Az egyet­értésért a költők énekeljenek — kik egy Mohácson tudnak lelkesülni — a képviselő pártkérdést csinál, ígérte választóinak, hogy ez vagy az pártnak legyen hű em­bere, s most dikcziózni kell! A jobboldal kitűnő vezérférfiainak kö­szönhetjük, ha e szomorú parlamenti rajz daczára a nemzet előrehaladt, a közjogi kérdések jobbára megoldattak, a reform­kérdésekből is több elintéztetett és — hogy a Parlamentarismus hazánknak még mindig panaceája. De mit ért el magatartásával a balol­dal is ? Hogy a balközép nem, csak a szélső bal szaporodott azt tudjuk. Hogy a balkö­zép praktikus tevékenysége s igy jogosult­sága mindig meddőbb lett azt önmaga érzi. Hogy ez állapot előbb-utóbb tarthatatlan, ezt mindenki beszéli. Hogy ily elégületlen és üresen zörgő pártot semmi pártfegyelem sokká össze nem tart az többizben kitűnt. Ezért akarnak most egy uj — egy reform­pártot alakítani. Akarnak némelyek, nem akarnak má­sok — akarnak a jobbak és értelmesebbek nem akarnak az ambicziózusak és a hetven­­kedők. Hogy mi egy így átalakult ellenzéket a mostaninál szívesebben látunk az elmon­dottakból önkényt folyik. Hisz az ellenzék nem ellenség, hanem test testünkből, vér vérünkből. A reformpárttal versenyt halad­hatunk. A reformpárttal minden jóban meg­egyezhetünk. Benne megbízhatunk, érintkezhetünk, közreműködhetünk, rá vele tá­maszkodhatunk, az ilyen ellenzékkel a ve­szély perczeiben összesorakozhatunk s a nem­zetet így egyesíthetjük. Lesz e az uj reformpártból valami, nem tudjuk. Nem rajtunk de az ellenzéken áll magát újjá­teremteni. A balközép lássa mit cselekszik, követi e a jobbik zászlót vagy a réginél marad. Mit várunk mi egy ily ellenzéktől azt röviden elmondhatjuk. Nem várjuk közjogi elveinek megtaga­dását, de felfüggesztését a közjogi vitának és a közjogi dogmák csalhatatlanságának elvetését. Nagyobb hajlékonyságot közjogiakban mi a módosításokat ki nem zárja, és min­­denekfelett a közjog törvények tiszteletben­­tartását és foganatosítását nevezetesen a delegácziók tekintetében is. Ez nem volna a balközép részéről inkonsequentia csak vissza­térés saját ,jobb meggyőződéséhez. Mi több előfeltétele ez minden jobb politikának, mert delegácziókbóli kilépés volt kiindulási pontja és oka minden következő résznak. Továbbá tárgyilagos diskusszió, a sze­mélyi kérdések lehetségig elkerülésével. Nem tenni pártkérdéssé a reformokat csak ott, hol tárgyilagos elvkülönbségek léteznek, ily módon azok életbeléptetése megkönnyíttet­­vén. Szóval mi nem annyira a balközépi pártnak, mint a párttaktikának átalakulását óhajtjuk és ajánljuk. Mi sok haszna lenne ebből a pártnak vagy a jobboldalnak és a kormánynak azt — nem tekintjük — a hazának az átala­kulás nagy hasznára volna. Alkotmányun­kat s benne népünket biztosítottabbnak tudnók, így legyen. A régi szellem legyen a baloldalon ismét a hazafiságnak a pártok szellemét gyűlölő, nagy szelleme. De czélja, terve, műve legyen uj, legyen modern, legyen haladó. Ne legyen rideg, de békülé­­keny, ne legyen daczos, de alkalmazkodó, legyen jogos, de egyszersmind felvilágosult, legyen ősien magyar, de egyszersmind pol­­gárisult, így legyen, akarják vágni e helyiség fölött, azért is gyors moz­dulattal megelőzé­s rám hizá, hogy visszavo­nulásunkat erőnk egy részével fedezzem. Ez egyet­len visszavonulási mozgalom már­is csüggedést idé­zett elő a szicziliai csapatokban. Midőn Piano de’ Greci-be értünk a tábornok hadi tanácsot hitt egybe, Crispi, Orsini és én valánk, melynek tagjai Sirtori. A tábornok kifejté miszerint ágyúink arra kényszeritenek bennünket, hogy mindenütt csak a nagy utakat válaszszák, minthogy különben ez ágyukat ember hátán kelle­ne czipelnünk; — ez minden szabad mozgalmat gátol, s így czélszerű volna, ha Orsini velük a sziget valamely biztos pontjára vonulna. Crispi és Sirtori úgy vélekedtek, hogy egész seregünkkel az ország belsejébe vonuljunk, s ott szerveződnünk kellene. Mi engem illet, én azon nézetben valók, hogy részünkre Belmonte — vagy Misilmeri felöl az út szabad lévén, ez utóbbi he­lyiségben pedig La Masa táborozván, mintegy kétezer guerillával: mindenek előtt éji rohammal Palermo urává kell tennünk magunkat, mert vál­lalatunknak csak így lesz sikere. Azután Paller­­móban szerveződhetünk, támogatom, hogyha csak a nézetemet még azzal egyetlen hátráló moz­galmunk által síciliai guerilláink máris oszlani kezdenek, ha még egy lépést hátrálunk, a sici­­liaiak egész bizalmát elvesztenék. A tábornok, ki mindig a legmerészebb utat választja, egyátalában azon volt, hogy mindenek előtt Palermót foglalják el, s így is határozta­­tott el. Ugyanazon este Orsini az üteggel Corleone felé indult, magával vivén az ezerek leggyengébb­jeit és néhány guerillát­, míg fő csapatunk mély csendben balra vonult Marineo irányában. Sokszor visszaemlékszem ama csendes éj­jeli menetre. A tábornok oldalánál lovaglók. Egy darab ut után nyugodtan és derülten nézvén föl az égre (fényes holdas éj volt) szokott mosolyá­val igy szólt hozzám: „Különnös! — Mindnyá­junknak van szeszélye. Midőn még ifjú voltam azt álliták előttem, hogy mindenkinek van egy csillaga, s én kiszemelém a magamét, néz­ze kegyed ott a nagy­ medve jobbján, az az enyém; neve Arthur“ „Nos?“ felelém, — „Arthur ragyog, — fele hogy beves­szük Pa­­lermot. “ „ Minden bizonynyal felelé a tábornok — egyikével ama hangnyomatoknak,­^ melyek kételyt nem ismernek.“ Bot megszűnjék, de mi legyen ez ? erre a hatal­mak csak oly kevéssé tudnak felelni, mint maga Görögország. Addig is nálunk minden körben tetőpontra hágott az elégületlenség: a király egészen kedvet­len, s Corfuba készül; a minisztérium levert és fél, összehívni a kamrákat; a sajtó duzzad az elkeseredéstől és tart egy államcsínytől; a közvé­lemény el van keseredve a kormány és a diplo­­máczia ellen, mely Hellaszt természetellenes nyo­más alatt tartja ; mindenfelé a legnagyobb Pessi­mismus. E borús képbe a vérpad sűrű működésé­nek látványa sem vet valami sugarat. — Ilyen Görögország mostani helyzete­ Görögország helyzete. — Saját levelezőnktől. — Athén, június 2. Két nagy hibát követett el a nyugati diplo­­máczia, melyek ismételve keserűen meg-megboszul­­ják magokat a szabadság s a czivilizáczió érde­kén : első az, hogy az 1829. márczius 22-ki lon­doni konferenczia által az állam határai oly szűk korlátok közé szorittattak, hogy mint önálló biro­dalom elvesztette életképességét; második az, hogy Parisban és Londonban Lipót Koburg-Gothai herczeg, (későbbi belga király,) Hellas trónjára való léptének lehetőségéért, 1829-diki szeptember 8-án az adrianopoli békének elnézése által az oro­szoknak biztosították azon igényt, hogy a hellenis­­mus megmen­tőiként tekintsék magukat. Megszé­gyenülve az 1828-ik október 20-ki eseményen, novarini győzelmen, melyet Londonban is a gyön­a­gébb fölött elkövetett erőszaknak kelle tartani, keltek azon gondolatra, hogy Oroszország buzgal­ma megfékeztessék s egy oly állam alapittassék, mely a portának ne legyen nagy baj, de mely még­is mint önálló szervezet működjék. A kétes lény megteremtetett és Hellásznak neveztetett. És most kezdték a hibák a mérges gyümöl­csöt teremni. Majd Collet is uralkodott Athénben és a franczia követ, majd Grivas és az angol be­folyás, majd maga az orosz képviselő. Az állam tántorgott, mint minden lény, melynek egyensúlyát a bázis keskenysége minden pillanatban veszélyez­teti : magában nem volt és nincs Hellásznak egyen­súlya. Ha a szentpétervári kabinet uralkodott, in­díttatva érezte magát Palmerston, Merediti rabló­­főnököt s embereit Morca városaira küldeni, hogy fordítson a koczkán. Az ily „küldetést“ természe­tesen nagyobb rabló­bandák alakításának kellett megelőznie. rült a gyeplő. Ha Anglia miniszterének kezébe be­akkor az orosz összeköttetésbe a „honmentek“ diplomata lépett e fajával, így teremtetett az ország ezen állandó nyavalyája. Ha ő exczellencziája Zaimics elnökminiszter azt mondta Lord Erskine-nek : „az ellenzék tartja fen a zsivány­ pereputtyot“ (később tagadta a miniszter, hogy mondta, de az igazság az, hogy igenis mondta), akkor ezen szavak betű­­szerinti és tényleges igazságok. Az opposíczió­­val egy kézre dolgoznak itt mindig azon diplo­maták , kik a mérvadó befolyásból kiszorulnak. Oppozícziónak pedig mindig kell itt lenni, mert minden párt valamely hatalmasságra támaszkodik; minthogy pedig egyszerre minden hatalmasság, melyeknek érdekei h­athatósan eltérnek egymástól, egy és ugyanazon politikát nem követheti, annál fogva a kormányrúdtól távolabb álló pártok örö­kös oppo­síczióban, és pedig ténylegesben, és majd­nem mindig törvénytelenben vannak. Utazik igen messze kerülik el az alkotmányt, s czéljuk minden áron megbuktatni az uralkodó pártot, ha mindjárt az útonállók támogatásával is. Eléggé gyakran vagyunk e szerint itt szemtanúi, hogy valamely párt keresetképtelenné vált zsiványokról gondos­kodik s eltemettetéseket, pompával eszközli, mint a szabadság valamely hőséét. Két hóval ezelőtt halt meg Syrában egy ily penzionált rablókapitány, s pártja fényes temetést rendezett számára és da­gályos beszédek tartattak sirján. Egy angol a Tithes­­ban leirta ezen ünnepélyt s fájdalmasan panaszkodott ez állapotok miatt. A jó ember nem is sejti, hogy ez itt mindennapi dolog. Még egy következménye az általam kiemelt két hibának az, hogy a megélni akaró, de nem tudó állam kétségbeesett, elítélendő kísérleteket tesz, hogy Törökországtól nehány provincziát ma­gának megkerítsen. Epirusi, thessaliai, kandiai föl­kelések nem egyebek, mint Hellász ilyen görcsös kapaszkodásai. Mily elemekkel csinálják a „forra­dalmakat?“ Mindenféle gonosztevővel, haramiák­kal, tolvajokkal stb. Midőn a marathoni borzasztó eset köztudomásra jutott, Hubbart pasa, a török hajóhad vezére és angol lord, a „Times“ szer­kesztőjéhez intézett ismeretes levelében panaszko­dott, hogy Görögország maga szerzi magának az ily nyomorult állapotokat. Elbeszélte, hogy a kan­diai önkéntesek lerakván a fegyvert, midőn Hel­­lászba át kellett őket szállítania, megesett, hogy egyetlen görög város sem vállalkozott a „vitézek“ egy részének befogadására, mert nyilvánvaló rab­lók és gonosztevők, kiket a fölkelés czéljából börtöneikből kieresztettek. S így Syrában tette partra az önkénteseket, miután nem vihette örök­ké magával. Megczáfolhatlan tény, hogy minden „revoluczió“ után, melyet a porta görög­ provin­­cziáiban lever, az ország hemzseg a rablóktól. Hová is legyenek a jó szellemek, melyeket Hellász segítségül hívott ? A rabló csapatok, melyek két év óta marc­angolják a szerencsétlen Görögor­szágot, legnagyobb részt a kandiai önkéntesek so­raiból kerültek ki. Sőt a káros társadalmi állapot még becsületes emberekből is haramiákat csinál. Egy példa magyarázza a többit. Van itt egy klub, mely „a szent harcz egyletének“ nevezi magát. Folyton toborz egyéneket, hogy harczoljanak a Panhellenismus mellett. E megcsalt csalók Samos­­ba, a Cykladokra, Epirusba mennek, fölkelést szervezni. Ott gyakran elég gyorsan vágják el uj­­jokat s vissza kell térniök. A „szent harcz egy­lete“ tudni sem akar többé az efféle „hitszegők­ről,“ s az elhagyottak a legnagyobb nyomorra jutnak. Foglalkozásuktól elvonatva, minden régi öss­zeköttetésüktől elszigetelten nem marad az izga­­tóknak más menekülése, mint elvenni azt, a­mit jó szivvel nem adnak oda az emberek. Nem sokára mint bandafönök szerepel az ily ember s uj se­beket üt a társadalmon. így válik Görögországból napról napra népesebb fészke a haramiáknak és utonálloknak. Láthatja ön, a baj gyökere mélyre, igen mélyre nyúl. Vagy teremteni sem kellett volna Görögor­szágot, vagy meg kellett volna neki adni a fölté­teleket, melyek nélkül szabályosan meg nem él­het. Georgios ő felség­e a mostani Görögország lehetlenségéről annyira meg van győződve, hogy Kopenhágában — s ez tény — tudatta azon elha­tározását, hogy a koronát leteszi. Természetes, hogy Oroszország mindent felhasznál, hogy ez elhatározást megdöntse. A kormánynak táviratilag jelentették Londonból hogy lord Clarendon a fu­tárt, ki fontos tartalmú sürgönyökkel Athenebe készült visszatartotta és hogy a védő hatalmak uj alkudozásokba fogtak. Ebben Oroszország uj erőmegfeszitését látják arra, hogy Georgios király­nak ne adassék alkalom lemondásának siettetésére. Valaminek kell történnie, hogy a tarthatlan álla­m­ház mai ülése a horvát vasút kér­désének volt szentelve. A kérdés az eszék­­szi­széki összeköttetés irányának meghatá­rozásában kulminált s e tekintetben két javaslat feküdt a ház asztalán; az egyik, mely a horvát vasutat Naschitzon és Po­­zsegán keresztül, a másik, mely Bród felé kívánta vezettetni. A központi bizottságot különösen politikai tekintetek az első, jelentés szerint 1.880,000 frttal többe ke­­­rülő vasút kiépítésének ajánlására indí­tották. Az­­ átalános vita, mely e kérdés fe­lett kifejlett igen csöndesen folyt le, ha leszámítjuk azon tapsokat és zsiviókat, melyeket a főrendek karzatán helyt foglaló horvát vendégek Zuvich és a közi­­minisz­ter beszéde folyamán közben-közben hallat­tak. Zuvich József, mint első szónok, a na­­schitz-pozsegai irány mellett kelve síkra a horvát közvéleményt, Szlavonország for­galmi érdekeit s Magyarországnak a kie­gyezés létrejöttekor tett ígéretét hangsú­lyozta különösebben. — Wahrmann Mór, támadta meg a javaslatot azt bizonyította, hogy a waschitz-pozsegai vasút sem keres­kedelmi sem pénzügyi tekintetben nem olyan, melyért Magyarország kelletén túl, 10—12 milliót könnyedén áldozhat. A köz­lekedési miniszter elismerte Wahrmann adatainak részben igaz voltát, de kiemeli, hogy ez adatokat a kormány és a bizott­ságok egyaránt ismerték s ezek daczára, épen a társországok érdekeinek kielégítése szempontjából tették meg javaslatukat. Szavazáskor a törvényjavaslat átalános többséggel átalánosságban elfogadtatott. A képviselőház ülése. (Napirend: a Ferencz-csatorna átruházásáról szóló törvényjavaslat végleges megszavazása; az alfööld-fiumei vasút eszék-sziszek-károlyváros részének továbbá a szent­­p­éter-fiumei vasút magyar területre eső részének kiépítésé­ről szóló törvényjavaslatok tárgyalása.) Elnök : S­o­m­s­s­i­c­h Pál. Jegyzők: S­z­é­ll Kálmán, Bujanovics Sándor és Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak: Andrá­­s­y Gyula gr., Kerkapoly Károl­­y, G­o­r­o­v­e István, Szl­á­vy József és Bedekovics Kálmán. Ülés kezdete 12 óra után. A múlt ülés jegyzőkö­nyve felolvastatván, észr­evétel nélkül hitelesíttetik. Kérvények és törvényjavaslatok. Elnök bemutatja Mármaros megye kérvényét, melyben járásbíróságai számát kettővel szaporit­­tatni kéri; Kőszegh sz. kir. vár. kérvényét a sz. kir. városok külön törvény által leendő rendezése iránt (helyeslés balról); Kővárvidéke kérvényét, melyben három járásbíróságot kér (felkiáltások: csak !); Biharmegye kérvényét az inkompatibili­tásról szóló törvény mielőbbi megalkotása iránt (helyeslés a szélső baloldalon) ; Buda sz. kir. vá­ros kérvényeit az orsz. lelenczház felállítása s az államvagyonról szóló kiraktatások szétküldése s az ország ezredéves fennállásának iránt; a jászkun kerületek kérvényét megünneplése az 1848: XXV t. cz.-nek az ország minden­hatóságára le­endő kiterjesztése tárgyában ; Debreczen sz. kir. város kérvényét a város területéhez tartozó nem­zeti birtokrészek becsikkelyeztetése tárgyában; végül Ádámy Rezső főteremőr kérvényét, mely­ben kéri a házat, hogy országgyűlési naptárt adhasson ki. (Derültség.) — A kérvény­­bizott­sághoz utasittatnak. Ihász Rezső beadja Sopron sz. kir. város kérvényét a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Kéri tudomásvétel végett a közp. bizottsághoz utasítani Madarász József: Mi a kérvény tárgya? Elnök: Sopron város észrevételeket tesz a a kérdéses törvényjavaslatra. Antalfy Károly beadja Csikszék gyergyó­­kerületi községeinek kérvényét, melyben Gyergyó- Szent-Miklós városában törvényszéket felállittatni kérnek. Szathmáry Károly a hasonszenvi orvosegy­let fölterjesztését a hasonszenvi tanszék és kóroda tárgyában. Mocsáry Lajos Miskolcz város 538 polgárá­nak kérvényét a községek és törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat ellen, s az ősi megyei Önkormányzat fentartása mellett. (Helyes­lés balról.) Széky Péter Heves és Külső-Szolnok megyék több községének 797 aláírással ellátott kérvényét, melyben a megye területét az igazságügy re­formja alkalmával is épségben feltartatni ké­rik. Végül Péchy Tamás egy magánkérvényt ad be. Mindezen kérvények, a hasonszenvi orvos­egylet kérvényének kivételével, a mely az egye­temi reform iránt kiküldött bizottsághoz tétetik át, a kérvény­­bizottsághoz utasittatnak. Gorove István közlekedési miniszter egy no­­velláris törvényjavaslatot tesz le a ház asztalára, mely az 1868 : XLV. tezikk módosítását czélozza olyformán, hogy a magyar keleti vasút nagyvá­rad-brassói fővonala Kolozsvárról ne Pata és Bocs, hanem a Virágosvölgyön át Gyéres felé vezet­tessék. A törvényjavaslat indokolásával együtt ki fog nyomatni. Napirend: Széll Kálmán jegyző olvassa a Ferencz­­csatorna átruházásáról szóló törvényjavaslatot. Elnök felteszi a kérdést. A nagy többség a törvényjavaslatot véglegesen elfogadja. A ja­vaslat a főrendekhez fog átküldetni; következik : az alföld-fiumei vasút eszékká­­rolyvár­osi részének kiépítésé­ről szóló törvényjavaslat tár­gyalása. Szögyényi László előadó felolvassa a köz­ponti bizottság ide vonatkozó jelentését, melyet részletes indokolásával együtt már korábban egész terjedelmében közöltünk. Kiemeli, hogy a pénz­ügyi és vasúti szakbizottságok technikai és forgal­mi, úgy takarékossági szempontból előnyösebbnek tartanák ugyan a diakovár-bródi, az u. n. Száva vonalt a waschitz-pozsegai vonalnál, de viszont súlyt fektetnek arra, hogy viszont e vonalt fen­­tartási költségeinek kisebb mérve, közgazda­­sági és honvédelmi tekintetek s végül különö­sen azon politikai és méltányossági szempont ajánlja, miszerint a horvát közvélemény Hor­vát- és Szlavonországra nézve a naschitz­­pozsegai vonalat tartja czélszerűbbnek. (He­lyeslés jobbról.) A központi bizottság a szakbi­zottságok javaslata alapján szintén a nas­schitz-pozsegai vonal elfogadását ajánlja. Megjegyzi végül, hogy a II. osztály egy különvéleményt is csatolt a bizottsági jelentéshez, a­melyet, miután külön tárgyra vonatkozik, a tvjavaslat befejezése után kér tárgyaltatni. (Felkiáltások: Halljuk a különvéleményt!­­) Elnök : E különvélemény a legkevésbé sincs kapcsolatban a vonal irányával, s így an­nak előadása más alkalommal is megtörténhetik. (Helyeslés.) — E különvéleményt, melyet a II. osz­tály nevében T­é­r­e­y Pál határozati javaslat alak­jában tett le a ház asztalára, legutóbbi tudósítá­saink egyikében egész terjedelmében közöltük. Az átalános vitát a jobboldalról Zuvich József­­ kezdi meg. Mindenekelőtt a horvát vasút genezisét részletezi. Felhozza, hogy e vasút eszméjét, mely Vukovár-Eszék-Naschitz és Pozsegán lett volna keresztülviendő először még 1840-ik évben azon magyar hazafi pendítette meg, ki a magyarok figyelmét a tengerre irányozta. Az eszme azonban az akkori mozgalmas időben sem 1848-ig, sem azután meg nem valósulhatott 1862-ben az eszéki főispán e vasút kérdésében a három szlavón országgyűlést egybehívta s itt, miután a horvátok a birodalmi tanácsba menni nem akartak, csak nagy erőfeszitéssel voltak ké­pesek csak annyit is kivinni, hogy a zimony-fiumei vo­nalat, mely Diakováron, Matóczon, Pozsegán, Pakra­­czon át lett volna Sziszekre vezetendő, tervbe hozták. Végre 1863-ban ápril 3-án jött ki egy rendelet, mely a vonalt jóváhagyván, ennek traszírozását egy belga társulat föl is vállalta. Kiemeli azonkívül, hogy a horvát országgyűlés három ízben s első alkalom­mal a határőrvidék 55 képviselőjének hozzájárulá­sával, határozottan a nasiez pozsegai irány mellett nyilatkozott, hogy a horvát közvéleménynek ez óhajtása a horvát-magyar könyvébe is felvétetett s kiegyezkedés jegyző­hogy e tekintetben a király, zágrábi útja alkalmával, valamint a kor­mány magán uton, vagy interpellácziókra adott nyilatkozataiban megnyugtató választ adott. Mi a kérdés financziális oldalát illeti, a va­súti és pénzügyi bizottság munkálatai szerint az eszék-pozsegai 42,2 mfldnyi vonalra 26.130,000 frt, ellenben az eszék-bródi 45 mfld. hosszú vo­nalra 24.250,000 frt lenne szükséges s igy az eszék­­pozsegai vonal 1.880,000 frttal kerülne többe, mi a garancziát is természetszerűen emelné. Szónok nem rendelkezik azon financziális adatokkal, me­lyekre a bizottság munkálatát alapította, de maga részéről is tanulmányozta a határőrvidéki vonalat és számításai szerint a külömbözet a két vasút költségei közt sokkal csekélyebb, mert ha a ha­tárőrvidéki vonalnál a bucsi alagút költségeit és egyéb a területi nehézségek által okozott költ­ségtöbbletet számításba ves­szük az eszék-pozsegai és az eszék-bródi vonal költségei közt a külömbség 1.880,000 frtról 174,300 frtra olvad le, a­mi kö­­rülbelől 10,000 frt garancziának felel meg. E csekély évi költségtöbblet pedig nem indíthatja a magyar országgyűlést arra, hogy a horvát közvé­lemény által egyhangúlag pártolt vasút irányát el ne fogadja s el kell fogadnia annál inkább, mert mellőzve a vonal hadászati előnyeit a szlavóniai erdőségek nagyobb részt Angliába és Franczia­­országba szállítandó s kivált hajóépitésre alkalmas fája a naschitz-pozsegai vasút kiépítése nélkül vagy egyáltalán nem értékesíttethetnék, vagy épen a déli vasúttársaság vonalait volna kénytelen fel­keresni. E vonalt az eszék-bródi felett még azon körülmény is előnyösebbé teszi, hogy a határőrvi­déken forgalomról, kereskedelemről eleddig szó sem lehet. Utal ezenkívül a politikai tekintetekre is, melyek e kérdésben fenforognak. Végül kie­meli, hogy a kormány előterjesztése amúgy sem ki­elégítése Horvát- és Szlavonország minden óhajá­nak, mert a törvényjavaslatba a pozsega-pokracz­­kutinai vonal nincs felvéve, de ennek kiépítését ezúttal a horvát képviselők sem sürgetik; nem azért, mert a határőrvidéket sem akarják kizárni a vasutak jótéteményéből, s mert remélik, hogy ha a társországok érdekei sürgősen követelnek, a magyar országgyűlés e vonal kiépítését sem fogja megtagadni. (Élénk helyeslés.) Wahrmann Mór nem reméli a kormány elő­­terjestészének megbuktathatását, de azért köteles­ségének ismeri nézeteit leplezetlenül nyilvánítani. (Helyeslés.) A tárgyalás alatt lévő törvényjavas­latot a részletes tárgyalás alapjául nem tartja el­fogadhatónak. Osztja a kormány jelentésében fog­lalt azon nézetet, hogy technikai és forgalmi szem­pontokból a Száva vonal, mely Diakováron Bro­­don keresztül Sziszekig vezet, mutatkozott leg­­czélszerűbbnek, annál is inkább, osztja a pénz­ügyi bizottság azon nézetét is, miszerint fontos politikai és méltányossági tekintetek okvetlenül szükségessé teszik, hogy az országgyűlés fogadja el ezen kevésbé czélszerű, kevésbé indokolt vo­nalat, a czélszerűbb és indokoltabb helyett. A kérdést pénzügyi szempontból véve fel a közlekedési miniszter által a pénzügyi bizottság elé terjesztett adatokra hivatkozik. Ez adatok nyomán a pénzügyi bizottság helytelenül járt el, midőn 42, illetőleg 45 mildről szól, mert a bród­­diakovári vonalban a pozsegai szárnyvonal is ben­­foglaltatik, mi egyátalán nem tartozik a kérdés­hez. A kérdés egyszerűen az, melyik vonal olcsóbb az eszék-naschitz-gradiskai, vagy az eszék-brodi­­gradiskai-e ? Itt nem ezrekről, nem százezrekről, hanem milliókról és pedig sok millióról van szó. Pedig még nem jutottunk azon helyzetbe, melyben gondos és szigorú megfontolás nélkül milliókról rendelkezhetnénk. (Igaz!) A közlekedésügyi miniszter adatai nyomán az eszék-naschitz-gradiskai vonal 17 mfd hosszú, mértföldenkint 668,280 frtba, összesen 11.360,760 frtba kerül. Az eszék-brod-gradiskai vonal hosszú­sága 16,­15 mértföld, tehát mértfölddel rövi­­debb a másiknál s az egész mértföldenkint 511,580 frttal. 8.482,228 frtba kerülne. A különb­ség tehát a két vonal hosszasága közt mért­föld, a építési költség differencziája pedig, közel 3 millió. Tehát ezen vonal nem felel meg már ezen szempontból tekintve sem a ház 1868-i máj. 12-én hozott azon határozatának, melyben oda uta­sította a kormányt, hogy gondoskodjék, mikép­p Nagyváradon, Eszéken, Sziszeken, Károlyvároson át Fiuméig terjedő vonal, legrövidebb uton függetlenül más társaságtól minnél előbb kiépitessék ez pedig az eszék-bródi-gradiskai, nem pedig eszék-naschitz-gradiskai. Ha e három millióhoz hoz­zászámítjuk a törvényjavaslatba fölvett, habár oda nem tartozó Gradiskától Bródon át Mitroviczáig vezető vonalnak költségét, mely körülbelül hat milliót tesz ki, a különbség nem 3 millió, hanem 9 millió­ért lesz. De még ezen különbség sem az egész, mert lehetetlenség, hogy ezen vonal Brodinál állapodjék meg és idővel Eszék­ és Bród között vasúti összeköttetés ne eszközöltessék. E szerint tehát a különbség tulajdonképen nem 9 milliónyi, hanem, mert e vonal, mely ismét legalább is három millióba kerülne s Így a különbség, mel­lyel a ház a kormány előterjesztésének elfogadásával többet szavaz me, a 12 milliót közelíti meg. Ez a kérdésnek csak egyik oldala. Más szempotból ítélendők meg az üzleti költségek. A nasch­itzi vonalnak emelkedései egészen 1—100-ig mennek, míg a bród-diakovári vonalnak a legma­gasabb emelkedése 100—200-ig, és legnagyobb részük­ még annál is kevesebb. Hogy egy olyan nagyobb emelkedése­ken épített vasúton az üzleti költségek sokkal drágábbak, az köztudomású, valamint az is, hogy nehezebb vasútvonalaknál a fentartási költségek is drágábbak, mint könnyebbeknél. Forgalmi szempontból nagy súlyt fektet a kereskedelmi kamarák véleményére. Hivatkozik e részben a pesti kereskedelmi kamara kérvényére, a­melyben figyelmeztette a házat, hogy a brodi­­diakovári vonal okvetlenül szükséges a magyaror­szági és különösen a pesti forgalomra nézve, mert az egész­­ bosniai kereskedelem most is Bródon, mint középúton megy keresztül és ha az összeköt­tetést Bróddal, melyhez Sarajevon át Bosnia egyet­len útja vezet, nem vihetjük keresztül, az egész bosniai kereskedelem, nyugat felé Fiuménak és Bécsnek veszi útját. Ez azon téves politikának folytatása lenne, mely eddig követtetett, midőn a kereskedelem központosítása és az országos érdek­kel a főváros érdeke is mellőztetett. (Igaz.) Pedig nagy kereskedelmet egyedül a keresk. központo­sítás által lehet teremteni. Nem osztja Zuvichnak a szlavóniai erdőségek értékesitése ügyében felho­zott nézeteit; sőt tovább megy és 7. ellenében ki­jelenti, hogy azon esetben,ha a naschitzi vonal ki­építése be fog következni és Naschitz Barc­-csal szárnyvonallal összeköttetésbe hozatnék, nem le­felé Gradiska-Fiuménak, hanem Barcs felé és onnan Triesztbe fordul a szállítás. (Helyeslés.) Sajnálja, hogy itt két kérdés vegyütetett össze, mely egy­máshoz nem tartozik t. i. az alföld-fiumei vasút és a horvát-slavon­országi vasutak kérdése. Első feladatunk az, hogy az alföldi vasutat országos és nemzetközi vasuttá tegyük, hogy pedig ezt tehes­sük, arra az szükséges, hogy azt lehető olcsón, könnyebben és minél kevesebb nehézséggel épít­sük ki. Már pedig ezt legegyszerűbben úgy esz­közölhetjük, ha a vasutat úgy vezetjük, mint azt a természet maga javasolja. Nem mondja, hogy’’ ne építsük ki azon vas­utakat, melyek Horváth-Slavonország vidéki érde­kei támogatására és gazdasági fejlesztésre okvet­lenül szükségesek. Hanem ez egy egész más kér­dés és e tekintetben okvetlenül szükségesnek tar­totta volna, hogy a horvát országgyűlés s a kormány elébb tervet készítsenek a horvátországi vasútháló­zatra nézve. Ez lett volna helyes vasúti politika. Mindezek ellen mi hozatott föl? A méltá­nyossági tekintet Zurich képv.­ár által az, hogy Magyarorszá­g ez irányban ígéretet tett volna az országos bizottság kiküldésénél az egyesség tárgya­lásánál. Szónok ez állítólagos ígéretnek az illető jegyzőkönyvekben hosszas kutatás után sem akadt nyomára. A politikai tekintet előtt, mely a társorszá­gok kívánságának betöltése érdekében az ország­tól 10—12 millió áldozatot követel, szónok is szí­vesen meghajolna, ha e kérdésben különben Hor­vát- és Szlavonországok egyhangú közvéleményé­vel kellene szemben állnia. De ez nincs így. A horvát országgyűlés sokszor említett határozatai­ban nem a naschitzi, hanem a pakraczi vonal mel­lett nyilatkozott s a naschitzi vonal amúgy is csak részben érinti Szlavonországot. Pozsega me­gye f. é. februári kérvényében szintén csak pakraczi vonalat említi s általa Horvát-Szlavonor­­­­szágokban úgy az országgyűlésen, mint a hírla­pokban, nem is említve a horvát kereskedelmi kamarákat a waschitzi vonal ellen nyilatkoztak. A nagy áldozatot tehát korántsem követeli a horvát közvélem­­ény egyhangúlag. Szónok csak egy helyes politikát ismer, s ez: a népnek anyagi és szellemi jólétét józan ta­karékosság és üdvös törvények által mindenütt és mindig előmozdítani. Mint ezen politika híve, a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem fogadhatja el, miért a következő­ ellenindítványt teszi a ház asztalára: Az alföld-fiumei vasút eszék-sziszek-károly­­városi részének kiépítése tárgyában benyújtott törvényjavaslatnak második §-a ekkép szerkesz­­tessék : „2. §. Az engedélyezendő vasutak a követ­kezők : a) Eszéktől Diakóváron, Bródon, Gradis­­kán át Sziszekig, b) Sziszektől a Kulpa völgyén át Károly­városig.“ Végül a kormányt utasítandón­ak vélné, hogy a horvát-szlavóniai vasúthálózatra nézve részletes tervezetet terjes­szen elő. Zurich József Wahrmann ellen, ki nézete szerint szavait félreértette, kijelenti, hogy számí­tásait szintén hiteles és birtokában lévő adatokra alapította. Gorove István közlekedési miniszter elismeri, hogy a Wahrmann által felhozott adatok részben igazak, csak azt teszi hozzá, hogy ezen adatokat úgy a kormány, mint a bizottságok is ismerték, s midőn mégis a ház asztalán fekvő törvényjavasla­tot pártolják, teszik ezt azért, mivel nem kizáró­­lag Magyarország kereskedelmi és forgalmi érde­keit tartották szem előtt, hanem egyszersmind egy társország kívánalmait is kielégíteni óhaj­tották s oly vidéket akartak közlekedési esz­közzel ellátni, mely annak mindeddig hiányá­ban volt. (Élénk helyeslés.) Wahrmann azon állítására, hogy a waschitz­­pozsegai vonal kiépítése által az ország 10—12 millióval fog többet kiadni, megjegyzi, hogy a kormány előtt mindig kiváló fontossággal birt a pénzügyi szempont s ép ezért, bármenyire sajnálta is a kormány Horvát- és Szlavonországok kívá­nalmait, egészben nem teljesítette s így a pa­kraczi vonal kiépítését nem is hozta javaslatba. Egyébiránt az előtte szóló adataira nézve ki­jelenti, hogy a különbség, mely a kérdéses vona­lak közt fenforog, a kamatbiztosítási összeget tekintve, 54,000 ftra rúg. A kormány e költség­­vetéssel csak tájékoztatni kívánta a házat, s a költségek tüzetes megállapítása az engedélyok­mány tárgyalásánál lesz helyén. (W­a­h­r­m­a­n­n Mór közbeszól: „De már akkor késő lesz !“) Ha a kormány a horvát vasúthálózatra nézve új terv készítésére utasíttatnék a kérdés ezen elodázása által talán két, három annyit is kellene kiadnunk. Osztja Wahrmann azon nézetét is, hogy a forgal­mat kereskedelmet a lehetőleg központosítani kell, de megjegyzi, hogy Wahrmann kiindulási pontja e tekintetben is hibás, mert a jelen esetben csakis arról van szó, hogy a forgalomnak az alföld-fiu­­fiumei vasúttal új utat nyissunk. Igaz, kereskedelem központosításának érdekében még a sokat kell tennünk; szükséges, hogy Sziszek, Zimony a bosniai határok Budapesttel mielőbb direkte összeköttessenek, de Wahrmann felszólá­sa csak akkor lenne igazolt, ha, midőn e vasutakról lesz szó, szónokot az ellenzők táborában találná. (Helyeslés.) Végül ismételve hangsúlyozza a politikai ORSZÁGGYŰLÉS, Jún. 10-én.

Next