Reform, 1870. június (2. évfolyam, 167-196. szám)
1870-06-10 / 176. szám
cziíben biztosítva lenne. Némelyek az európai forradalommal kokettiroznak! Az agrárius, a munkás szociáldemokrata, a nemzetiségi mozgalom aláássák a társadalmi rendet; a parlament pártoskodásai a parlamentarizmust; a követ urak maguk beszélik, hogy a reakczió és a revoluczió az elkorhadt, elnépszerütlenedett országgyűlést elsöpörheti. Hát a hazából ekkor mi lesz, azt nem kérdezik ? Mi Magyarországból ? Nem érnek rá ezzel törődni — pártkérdés van a szőnyegen. Az egyetértésért a költők énekeljenek — kik egy Mohácson tudnak lelkesülni — a képviselő pártkérdést csinál, ígérte választóinak, hogy ez vagy az pártnak legyen hű embere, s most dikcziózni kell! A jobboldal kitűnő vezérférfiainak köszönhetjük, ha e szomorú parlamenti rajz daczára a nemzet előrehaladt, a közjogi kérdések jobbára megoldattak, a reformkérdésekből is több elintéztetett és — hogy a Parlamentarismus hazánknak még mindig panaceája. De mit ért el magatartásával a baloldal is ? Hogy a balközép nem, csak a szélső bal szaporodott azt tudjuk. Hogy a balközép praktikus tevékenysége s igy jogosultsága mindig meddőbb lett azt önmaga érzi. Hogy ez állapot előbb-utóbb tarthatatlan, ezt mindenki beszéli. Hogy ily elégületlen és üresen zörgő pártot semmi pártfegyelem sokká össze nem tart az többizben kitűnt. Ezért akarnak most egy uj — egy reformpártot alakítani. Akarnak némelyek, nem akarnak mások — akarnak a jobbak és értelmesebbek nem akarnak az ambicziózusak és a hetvenkedők. Hogy mi egy így átalakult ellenzéket a mostaninál szívesebben látunk az elmondottakból önkényt folyik. Hisz az ellenzék nem ellenség, hanem test testünkből, vér vérünkből. A reformpárttal versenyt haladhatunk. A reformpárttal minden jóban megegyezhetünk. Benne megbízhatunk, érintkezhetünk, közreműködhetünk, rá vele támaszkodhatunk, az ilyen ellenzékkel a veszély perczeiben összesorakozhatunk s a nemzetet így egyesíthetjük. Lesz e az uj reformpártból valami, nem tudjuk. Nem rajtunk de az ellenzéken áll magát újjáteremteni. A balközép lássa mit cselekszik, követi e a jobbik zászlót vagy a réginél marad. Mit várunk mi egy ily ellenzéktől azt röviden elmondhatjuk. Nem várjuk közjogi elveinek megtagadását, de felfüggesztését a közjogi vitának és a közjogi dogmák csalhatatlanságának elvetését. Nagyobb hajlékonyságot közjogiakban mi a módosításokat ki nem zárja, és mindenekfelett a közjog törvények tiszteletbentartását és foganatosítását nevezetesen a delegácziók tekintetében is. Ez nem volna a balközép részéről inkonsequentia csak visszatérés saját ,jobb meggyőződéséhez. Mi több előfeltétele ez minden jobb politikának, mert delegácziókbóli kilépés volt kiindulási pontja és oka minden következő résznak. Továbbá tárgyilagos diskusszió, a személyi kérdések lehetségig elkerülésével. Nem tenni pártkérdéssé a reformokat csak ott, hol tárgyilagos elvkülönbségek léteznek, ily módon azok életbeléptetése megkönnyíttetvén. Szóval mi nem annyira a balközépi pártnak, mint a párttaktikának átalakulását óhajtjuk és ajánljuk. Mi sok haszna lenne ebből a pártnak vagy a jobboldalnak és a kormánynak azt — nem tekintjük — a hazának az átalakulás nagy hasznára volna. Alkotmányunkat s benne népünket biztosítottabbnak tudnók, így legyen. A régi szellem legyen a baloldalon ismét a hazafiságnak a pártok szellemét gyűlölő, nagy szelleme. De czélja, terve, műve legyen uj, legyen modern, legyen haladó. Ne legyen rideg, de békülékeny, ne legyen daczos, de alkalmazkodó, legyen jogos, de egyszersmind felvilágosult, legyen ősien magyar, de egyszersmind polgárisult, így legyen, akarják vágni e helyiség fölött, azért is gyors mozdulattal megelőzés rám hizá, hogy visszavonulásunkat erőnk egy részével fedezzem. Ez egyetlen visszavonulási mozgalom máris csüggedést idézett elő a szicziliai csapatokban. Midőn Piano de’ Greci-be értünk a tábornok hadi tanácsot hitt egybe, Crispi, Orsini és én valánk, melynek tagjai Sirtori. A tábornok kifejté miszerint ágyúink arra kényszeritenek bennünket, hogy mindenütt csak a nagy utakat válaszszák, minthogy különben ez ágyukat ember hátán kellene czipelnünk; — ez minden szabad mozgalmat gátol, s így czélszerű volna, ha Orsini velük a sziget valamely biztos pontjára vonulna. Crispi és Sirtori úgy vélekedtek, hogy egész seregünkkel az ország belsejébe vonuljunk, s ott szerveződnünk kellene. Mi engem illet, én azon nézetben valók, hogy részünkre Belmonte — vagy Misilmeri felöl az út szabad lévén, ez utóbbi helyiségben pedig La Masa táborozván, mintegy kétezer guerillával: mindenek előtt éji rohammal Palermo urává kell tennünk magunkat, mert vállalatunknak csak így lesz sikere. Azután Pallermóban szerveződhetünk, támogatom, hogyha csak a nézetemet még azzal egyetlen hátráló mozgalmunk által síciliai guerilláink máris oszlani kezdenek, ha még egy lépést hátrálunk, a siciliaiak egész bizalmát elvesztenék. A tábornok, ki mindig a legmerészebb utat választja, egyátalában azon volt, hogy mindenek előtt Palermót foglalják el, s így is határoztatott el. Ugyanazon este Orsini az üteggel Corleone felé indult, magával vivén az ezerek leggyengébbjeit és néhány guerillát, míg fő csapatunk mély csendben balra vonult Marineo irányában. Sokszor visszaemlékszem ama csendes éjjeli menetre. A tábornok oldalánál lovaglók. Egy darab ut után nyugodtan és derülten nézvén föl az égre (fényes holdas éj volt) szokott mosolyával igy szólt hozzám: „Különnös! — Mindnyájunknak van szeszélye. Midőn még ifjú voltam azt álliták előttem, hogy mindenkinek van egy csillaga, s én kiszemelém a magamét, nézze kegyed ott a nagy medve jobbján, az az enyém; neve Arthur“ „Nos?“ felelém, — „Arthur ragyog, — fele hogy bevesszük Palermot. “ „ Minden bizonynyal felelé a tábornok — egyikével ama hangnyomatoknak,^ melyek kételyt nem ismernek.“ Bot megszűnjék, de mi legyen ez ? erre a hatalmak csak oly kevéssé tudnak felelni, mint maga Görögország. Addig is nálunk minden körben tetőpontra hágott az elégületlenség: a király egészen kedvetlen, s Corfuba készül; a minisztérium levert és fél, összehívni a kamrákat; a sajtó duzzad az elkeseredéstől és tart egy államcsínytől; a közvélemény el van keseredve a kormány és a diplomáczia ellen, mely Hellaszt természetellenes nyomás alatt tartja ; mindenfelé a legnagyobb Pessimismus. E borús képbe a vérpad sűrű működésének látványa sem vet valami sugarat. — Ilyen Görögország mostani helyzete Görögország helyzete. — Saját levelezőnktől. — Athén, június 2. Két nagy hibát követett el a nyugati diplomáczia, melyek ismételve keserűen meg-megboszulják magokat a szabadság s a czivilizáczió érdekén : első az, hogy az 1829. márczius 22-ki londoni konferenczia által az állam határai oly szűk korlátok közé szorittattak, hogy mint önálló birodalom elvesztette életképességét; második az, hogy Parisban és Londonban Lipót Koburg-Gothai herczeg, (későbbi belga király,) Hellas trónjára való léptének lehetőségéért, 1829-diki szeptember 8-án az adrianopoli békének elnézése által az oroszoknak biztosították azon igényt, hogy a hellenismus megmentőiként tekintsék magukat. Megszégyenülve az 1828-ik október 20-ki eseményen, novarini győzelmen, melyet Londonban is a gyönagébb fölött elkövetett erőszaknak kelle tartani, keltek azon gondolatra, hogy Oroszország buzgalma megfékeztessék s egy oly állam alapittassék, mely a portának ne legyen nagy baj, de mely mégis mint önálló szervezet működjék. A kétes lény megteremtetett és Hellásznak neveztetett. És most kezdték a hibák a mérges gyümölcsöt teremni. Majd Collet is uralkodott Athénben és a franczia követ, majd Grivas és az angol befolyás, majd maga az orosz képviselő. Az állam tántorgott, mint minden lény, melynek egyensúlyát a bázis keskenysége minden pillanatban veszélyezteti : magában nem volt és nincs Hellásznak egyensúlya. Ha a szentpétervári kabinet uralkodott, indíttatva érezte magát Palmerston, Merediti rablófőnököt s embereit Morca városaira küldeni, hogy fordítson a koczkán. Az ily „küldetést“ természetesen nagyobb rablóbandák alakításának kellett megelőznie. rült a gyeplő. Ha Anglia miniszterének kezébe beakkor az orosz összeköttetésbe a „honmentek“ diplomata lépett e fajával, így teremtetett az ország ezen állandó nyavalyája. Ha ő exczellencziája Zaimics elnökminiszter azt mondta Lord Erskine-nek : „az ellenzék tartja fen a zsivány pereputtyot“ (később tagadta a miniszter, hogy mondta, de az igazság az, hogy igenis mondta), akkor ezen szavak betűszerinti és tényleges igazságok. Az opposíczióval egy kézre dolgoznak itt mindig azon diplomaták , kik a mérvadó befolyásból kiszorulnak. Oppozícziónak pedig mindig kell itt lenni, mert minden párt valamely hatalmasságra támaszkodik; minthogy pedig egyszerre minden hatalmasság, melyeknek érdekei hathatósan eltérnek egymástól, egy és ugyanazon politikát nem követheti, annál fogva a kormányrúdtól távolabb álló pártok örökös opposíczióban, és pedig ténylegesben, és majdnem mindig törvénytelenben vannak. Utazik igen messze kerülik el az alkotmányt, s czéljuk minden áron megbuktatni az uralkodó pártot, ha mindjárt az útonállók támogatásával is. Eléggé gyakran vagyunk e szerint itt szemtanúi, hogy valamely párt keresetképtelenné vált zsiványokról gondoskodik s eltemettetéseket, pompával eszközli, mint a szabadság valamely hőséét. Két hóval ezelőtt halt meg Syrában egy ily penzionált rablókapitány, s pártja fényes temetést rendezett számára és dagályos beszédek tartattak sirján. Egy angol a Tithesban leirta ezen ünnepélyt s fájdalmasan panaszkodott ez állapotok miatt. A jó ember nem is sejti, hogy ez itt mindennapi dolog. Még egy következménye az általam kiemelt két hibának az, hogy a megélni akaró, de nem tudó állam kétségbeesett, elítélendő kísérleteket tesz, hogy Törökországtól nehány provincziát magának megkerítsen. Epirusi, thessaliai, kandiai fölkelések nem egyebek, mint Hellász ilyen görcsös kapaszkodásai. Mily elemekkel csinálják a „forradalmakat?“ Mindenféle gonosztevővel, haramiákkal, tolvajokkal stb. Midőn a marathoni borzasztó eset köztudomásra jutott, Hubbart pasa, a török hajóhad vezére és angol lord, a „Times“ szerkesztőjéhez intézett ismeretes levelében panaszkodott, hogy Görögország maga szerzi magának az ily nyomorult állapotokat. Elbeszélte, hogy a kandiai önkéntesek lerakván a fegyvert, midőn Hellászba át kellett őket szállítania, megesett, hogy egyetlen görög város sem vállalkozott a „vitézek“ egy részének befogadására, mert nyilvánvaló rablók és gonosztevők, kiket a fölkelés czéljából börtöneikből kieresztettek. S így Syrában tette partra az önkénteseket, miután nem vihette örökké magával. Megczáfolhatlan tény, hogy minden „revoluczió“ után, melyet a porta görög provincziáiban lever, az ország hemzseg a rablóktól. Hová is legyenek a jó szellemek, melyeket Hellász segítségül hívott ? A rabló csapatok, melyek két év óta marcangolják a szerencsétlen Görögországot, legnagyobb részt a kandiai önkéntesek soraiból kerültek ki. Sőt a káros társadalmi állapot még becsületes emberekből is haramiákat csinál. Egy példa magyarázza a többit. Van itt egy klub, mely „a szent harcz egyletének“ nevezi magát. Folyton toborz egyéneket, hogy harczoljanak a Panhellenismus mellett. E megcsalt csalók Samosba, a Cykladokra, Epirusba mennek, fölkelést szervezni. Ott gyakran elég gyorsan vágják el ujjokat s vissza kell térniök. A „szent harcz egylete“ tudni sem akar többé az efféle „hitszegőkről,“ s az elhagyottak a legnagyobb nyomorra jutnak. Foglalkozásuktól elvonatva, minden régi összeköttetésüktől elszigetelten nem marad az izgatóknak más menekülése, mint elvenni azt, amit jó szivvel nem adnak oda az emberek. Nem sokára mint bandafönök szerepel az ily ember s uj sebeket üt a társadalmon. így válik Görögországból napról napra népesebb fészke a haramiáknak és utonálloknak. Láthatja ön, a baj gyökere mélyre, igen mélyre nyúl. Vagy teremteni sem kellett volna Görögországot, vagy meg kellett volna neki adni a föltételeket, melyek nélkül szabályosan meg nem élhet. Georgios ő felsége a mostani Görögország lehetlenségéről annyira meg van győződve, hogy Kopenhágában — s ez tény — tudatta azon elhatározását, hogy a koronát leteszi. Természetes, hogy Oroszország mindent felhasznál, hogy ez elhatározást megdöntse. A kormánynak táviratilag jelentették Londonból hogy lord Clarendon a futárt, ki fontos tartalmú sürgönyökkel Athenebe készült visszatartotta és hogy a védő hatalmak uj alkudozásokba fogtak. Ebben Oroszország uj erőmegfeszitését látják arra, hogy Georgios királynak ne adassék alkalom lemondásának siettetésére. Valaminek kell történnie, hogy a tarthatlan államház mai ülése a horvát vasút kérdésének volt szentelve. A kérdés az eszéksziszéki összeköttetés irányának meghatározásában kulminált s e tekintetben két javaslat feküdt a ház asztalán; az egyik, mely a horvát vasutat Naschitzon és Pozsegán keresztül, a másik, mely Bród felé kívánta vezettetni. A központi bizottságot különösen politikai tekintetek az első, jelentés szerint 1.880,000 frttal többe kerülő vasút kiépítésének ajánlására indították. Az átalános vita, mely e kérdés felett kifejlett igen csöndesen folyt le, ha leszámítjuk azon tapsokat és zsiviókat, melyeket a főrendek karzatán helyt foglaló horvát vendégek Zuvich és a köziminiszter beszéde folyamán közben-közben hallattak. Zuvich József, mint első szónok, a naschitz-pozsegai irány mellett kelve síkra a horvát közvéleményt, Szlavonország forgalmi érdekeit s Magyarországnak a kiegyezés létrejöttekor tett ígéretét hangsúlyozta különösebben. — Wahrmann Mór, támadta meg a javaslatot azt bizonyította, hogy a waschitz-pozsegai vasút sem kereskedelmi sem pénzügyi tekintetben nem olyan, melyért Magyarország kelletén túl, 10—12 milliót könnyedén áldozhat. A közlekedési miniszter elismerte Wahrmann adatainak részben igaz voltát, de kiemeli, hogy ez adatokat a kormány és a bizottságok egyaránt ismerték s ezek daczára, épen a társországok érdekeinek kielégítése szempontjából tették meg javaslatukat. Szavazáskor a törvényjavaslat átalános többséggel átalánosságban elfogadtatott. A képviselőház ülése. (Napirend: a Ferencz-csatorna átruházásáról szóló törvényjavaslat végleges megszavazása; az alfööld-fiumei vasút eszék-sziszek-károlyváros részének továbbá a szentpéter-fiumei vasút magyar területre eső részének kiépítéséről szóló törvényjavaslatok tárgyalása.) Elnök : Somssich Pál. Jegyzők: Széll Kálmán, Bujanovics Sándor és Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak: Andrásy Gyula gr., Kerkapoly Károly, Gorove István, Szlávy József és Bedekovics Kálmán. Ülés kezdete 12 óra után. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Kérvények és törvényjavaslatok. Elnök bemutatja Mármaros megye kérvényét, melyben járásbíróságai számát kettővel szaporittatni kéri; Kőszegh sz. kir. vár. kérvényét a sz. kir. városok külön törvény által leendő rendezése iránt (helyeslés balról); Kővárvidéke kérvényét, melyben három járásbíróságot kér (felkiáltások: csak !); Biharmegye kérvényét az inkompatibilitásról szóló törvény mielőbbi megalkotása iránt (helyeslés a szélső baloldalon) ; Buda sz. kir. város kérvényeit az orsz. lelenczház felállítása s az államvagyonról szóló kiraktatások szétküldése s az ország ezredéves fennállásának iránt; a jászkun kerületek kérvényét megünneplése az 1848: XXV t. cz.-nek az ország mindenhatóságára leendő kiterjesztése tárgyában ; Debreczen sz. kir. város kérvényét a város területéhez tartozó nemzeti birtokrészek becsikkelyeztetése tárgyában; végül Ádámy Rezső főteremőr kérvényét, melyben kéri a házat, hogy országgyűlési naptárt adhasson ki. (Derültség.) — A kérvénybizottsághoz utasittatnak. Ihász Rezső beadja Sopron sz. kir. város kérvényét a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Kéri tudomásvétel végett a közp. bizottsághoz utasítani Madarász József: Mi a kérvény tárgya? Elnök: Sopron város észrevételeket tesz a a kérdéses törvényjavaslatra. Antalfy Károly beadja Csikszék gyergyókerületi községeinek kérvényét, melyben Gyergyó- Szent-Miklós városában törvényszéket felállittatni kérnek. Szathmáry Károly a hasonszenvi orvosegylet fölterjesztését a hasonszenvi tanszék és kóroda tárgyában. Mocsáry Lajos Miskolcz város 538 polgárának kérvényét a községek és törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat ellen, s az ősi megyei Önkormányzat fentartása mellett. (Helyeslés balról.) Széky Péter Heves és Külső-Szolnok megyék több községének 797 aláírással ellátott kérvényét, melyben a megye területét az igazságügy reformja alkalmával is épségben feltartatni kérik. Végül Péchy Tamás egy magánkérvényt ad be. Mindezen kérvények, a hasonszenvi orvosegylet kérvényének kivételével, a mely az egyetemi reform iránt kiküldött bizottsághoz tétetik át, a kérvénybizottsághoz utasittatnak. Gorove István közlekedési miniszter egy novelláris törvényjavaslatot tesz le a ház asztalára, mely az 1868 : XLV. tezikk módosítását czélozza olyformán, hogy a magyar keleti vasút nagyvárad-brassói fővonala Kolozsvárról ne Pata és Bocs, hanem a Virágosvölgyön át Gyéres felé vezettessék. A törvényjavaslat indokolásával együtt ki fog nyomatni. Napirend: Széll Kálmán jegyző olvassa a Ferenczcsatorna átruházásáról szóló törvényjavaslatot. Elnök felteszi a kérdést. A nagy többség a törvényjavaslatot véglegesen elfogadja. A javaslat a főrendekhez fog átküldetni; következik : az alföld-fiumei vasút eszékkárolyvárosi részének kiépítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Szögyényi László előadó felolvassa a központi bizottság ide vonatkozó jelentését, melyet részletes indokolásával együtt már korábban egész terjedelmében közöltünk. Kiemeli, hogy a pénzügyi és vasúti szakbizottságok technikai és forgalmi, úgy takarékossági szempontból előnyösebbnek tartanák ugyan a diakovár-bródi, az u. n. Száva vonalt a waschitz-pozsegai vonalnál, de viszont súlyt fektetnek arra, hogy viszont e vonalt fentartási költségeinek kisebb mérve, közgazdasági és honvédelmi tekintetek s végül különösen azon politikai és méltányossági szempont ajánlja, miszerint a horvát közvélemény Horvát- és Szlavonországra nézve a naschitzpozsegai vonalat tartja czélszerűbbnek. (Helyeslés jobbról.) A központi bizottság a szakbizottságok javaslata alapján szintén a nasschitz-pozsegai vonal elfogadását ajánlja. Megjegyzi végül, hogy a II. osztály egy különvéleményt is csatolt a bizottsági jelentéshez, amelyet, miután külön tárgyra vonatkozik, a tvjavaslat befejezése után kér tárgyaltatni. (Felkiáltások: Halljuk a különvéleményt!) Elnök : E különvélemény a legkevésbé sincs kapcsolatban a vonal irányával, s így annak előadása más alkalommal is megtörténhetik. (Helyeslés.) — E különvéleményt, melyet a II. osztály nevében Térey Pál határozati javaslat alakjában tett le a ház asztalára, legutóbbi tudósításaink egyikében egész terjedelmében közöltük. Az átalános vitát a jobboldalról Zuvich József kezdi meg. Mindenekelőtt a horvát vasút genezisét részletezi. Felhozza, hogy e vasút eszméjét, mely Vukovár-Eszék-Naschitz és Pozsegán lett volna keresztülviendő először még 1840-ik évben azon magyar hazafi pendítette meg, ki a magyarok figyelmét a tengerre irányozta. Az eszme azonban az akkori mozgalmas időben sem 1848-ig, sem azután meg nem valósulhatott 1862-ben az eszéki főispán e vasút kérdésében a három szlavón országgyűlést egybehívta s itt, miután a horvátok a birodalmi tanácsba menni nem akartak, csak nagy erőfeszitéssel voltak képesek csak annyit is kivinni, hogy a zimony-fiumei vonalat, mely Diakováron, Matóczon, Pozsegán, Pakraczon át lett volna Sziszekre vezetendő, tervbe hozták. Végre 1863-ban ápril 3-án jött ki egy rendelet, mely a vonalt jóváhagyván, ennek traszírozását egy belga társulat föl is vállalta. Kiemeli azonkívül, hogy a horvát országgyűlés három ízben s első alkalommal a határőrvidék 55 képviselőjének hozzájárulásával, határozottan a nasiez pozsegai irány mellett nyilatkozott, hogy a horvát közvéleménynek ez óhajtása a horvát-magyar könyvébe is felvétetett s kiegyezkedés jegyzőhogy e tekintetben a király, zágrábi útja alkalmával, valamint a kormány magán uton, vagy interpellácziókra adott nyilatkozataiban megnyugtató választ adott. Mi a kérdés financziális oldalát illeti, a vasúti és pénzügyi bizottság munkálatai szerint az eszék-pozsegai 42,2 mfldnyi vonalra 26.130,000 frt, ellenben az eszék-bródi 45 mfld. hosszú vonalra 24.250,000 frt lenne szükséges s igy az eszékpozsegai vonal 1.880,000 frttal kerülne többe, mi a garancziát is természetszerűen emelné. Szónok nem rendelkezik azon financziális adatokkal, melyekre a bizottság munkálatát alapította, de maga részéről is tanulmányozta a határőrvidéki vonalat és számításai szerint a külömbözet a két vasút költségei közt sokkal csekélyebb, mert ha a határőrvidéki vonalnál a bucsi alagút költségeit és egyéb a területi nehézségek által okozott költségtöbbletet számításba vesszük az eszék-pozsegai és az eszék-bródi vonal költségei közt a külömbség 1.880,000 frtról 174,300 frtra olvad le, ami körülbelől 10,000 frt garancziának felel meg. E csekély évi költségtöbblet pedig nem indíthatja a magyar országgyűlést arra, hogy a horvát közvélemény által egyhangúlag pártolt vasút irányát el ne fogadja s el kell fogadnia annál inkább, mert mellőzve a vonal hadászati előnyeit a szlavóniai erdőségek nagyobb részt Angliába és Francziaországba szállítandó s kivált hajóépitésre alkalmas fája a naschitz-pozsegai vasút kiépítése nélkül vagy egyáltalán nem értékesíttethetnék, vagy épen a déli vasúttársaság vonalait volna kénytelen felkeresni. E vonalt az eszék-bródi felett még azon körülmény is előnyösebbé teszi, hogy a határőrvidéken forgalomról, kereskedelemről eleddig szó sem lehet. Utal ezenkívül a politikai tekintetekre is, melyek e kérdésben fenforognak. Végül kiemeli, hogy a kormány előterjesztése amúgy sem kielégítése Horvát- és Szlavonország minden óhajának, mert a törvényjavaslatba a pozsega-pokraczkutinai vonal nincs felvéve, de ennek kiépítését ezúttal a horvát képviselők sem sürgetik; nem azért, mert a határőrvidéket sem akarják kizárni a vasutak jótéteményéből, s mert remélik, hogy ha a társországok érdekei sürgősen követelnek, a magyar országgyűlés e vonal kiépítését sem fogja megtagadni. (Élénk helyeslés.) Wahrmann Mór nem reméli a kormány előterjestészének megbuktathatását, de azért kötelességének ismeri nézeteit leplezetlenül nyilvánítani. (Helyeslés.) A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem tartja elfogadhatónak. Osztja a kormány jelentésében foglalt azon nézetet, hogy technikai és forgalmi szempontokból a Száva vonal, mely Diakováron Brodon keresztül Sziszekig vezet, mutatkozott legczélszerűbbnek, annál is inkább, osztja a pénzügyi bizottság azon nézetét is, miszerint fontos politikai és méltányossági tekintetek okvetlenül szükségessé teszik, hogy az országgyűlés fogadja el ezen kevésbé czélszerű, kevésbé indokolt vonalat, a czélszerűbb és indokoltabb helyett. A kérdést pénzügyi szempontból véve fel a közlekedési miniszter által a pénzügyi bizottság elé terjesztett adatokra hivatkozik. Ez adatok nyomán a pénzügyi bizottság helytelenül járt el, midőn 42, illetőleg 45 mildről szól, mert a bróddiakovári vonalban a pozsegai szárnyvonal is benfoglaltatik, mi egyátalán nem tartozik a kérdéshez. A kérdés egyszerűen az, melyik vonal olcsóbb az eszék-naschitz-gradiskai, vagy az eszék-brodigradiskai-e ? Itt nem ezrekről, nem százezrekről, hanem milliókról és pedig sok millióról van szó. Pedig még nem jutottunk azon helyzetbe, melyben gondos és szigorú megfontolás nélkül milliókról rendelkezhetnénk. (Igaz!) A közlekedésügyi miniszter adatai nyomán az eszék-naschitz-gradiskai vonal 17 mfd hosszú, mértföldenkint 668,280 frtba, összesen 11.360,760 frtba kerül. Az eszék-brod-gradiskai vonal hosszúsága 16,15 mértföld, tehát mértfölddel rövidebb a másiknál s az egész mértföldenkint 511,580 frttal. 8.482,228 frtba kerülne. A különbség tehát a két vonal hosszasága közt mértföld, a építési költség differencziája pedig, közel 3 millió. Tehát ezen vonal nem felel meg már ezen szempontból tekintve sem a ház 1868-i máj. 12-én hozott azon határozatának, melyben oda utasította a kormányt, hogy gondoskodjék, miképp Nagyváradon, Eszéken, Sziszeken, Károlyvároson át Fiuméig terjedő vonal, legrövidebb uton függetlenül más társaságtól minnél előbb kiépitessék ez pedig az eszék-bródi-gradiskai, nem pedig eszék-naschitz-gradiskai. Ha e három millióhoz hozzászámítjuk a törvényjavaslatba fölvett, habár oda nem tartozó Gradiskától Bródon át Mitroviczáig vezető vonalnak költségét, mely körülbelül hat milliót tesz ki, a különbség nem 3 millió, hanem 9 millióért lesz. De még ezen különbség sem az egész, mert lehetetlenség, hogy ezen vonal Brodinál állapodjék meg és idővel Eszék és Bród között vasúti összeköttetés ne eszközöltessék. E szerint tehát a különbség tulajdonképen nem 9 milliónyi, hanem, mert e vonal, mely ismét legalább is három millióba kerülne s Így a különbség, mellyel a ház a kormány előterjesztésének elfogadásával többet szavaz me, a 12 milliót közelíti meg. Ez a kérdésnek csak egyik oldala. Más szempotból ítélendők meg az üzleti költségek. A naschitzi vonalnak emelkedései egészen 1—100-ig mennek, míg a bród-diakovári vonalnak a legmagasabb emelkedése 100—200-ig, és legnagyobb részük még annál is kevesebb. Hogy egy olyan nagyobb emelkedéseken épített vasúton az üzleti költségek sokkal drágábbak, az köztudomású, valamint az is, hogy nehezebb vasútvonalaknál a fentartási költségek is drágábbak, mint könnyebbeknél. Forgalmi szempontból nagy súlyt fektet a kereskedelmi kamarák véleményére. Hivatkozik e részben a pesti kereskedelmi kamara kérvényére, amelyben figyelmeztette a házat, hogy a brodidiakovári vonal okvetlenül szükséges a magyarországi és különösen a pesti forgalomra nézve, mert az egész bosniai kereskedelem most is Bródon, mint középúton megy keresztül és ha az összeköttetést Bróddal, melyhez Sarajevon át Bosnia egyetlen útja vezet, nem vihetjük keresztül, az egész bosniai kereskedelem, nyugat felé Fiuménak és Bécsnek veszi útját. Ez azon téves politikának folytatása lenne, mely eddig követtetett, midőn a kereskedelem központosítása és az országos érdekkel a főváros érdeke is mellőztetett. (Igaz.) Pedig nagy kereskedelmet egyedül a keresk. központosítás által lehet teremteni. Nem osztja Zuvichnak a szlavóniai erdőségek értékesitése ügyében felhozott nézeteit; sőt tovább megy és 7. ellenében kijelenti, hogy azon esetben,ha a naschitzi vonal kiépítése be fog következni és Naschitz Barc-csal szárnyvonallal összeköttetésbe hozatnék, nem lefelé Gradiska-Fiuménak, hanem Barcs felé és onnan Triesztbe fordul a szállítás. (Helyeslés.) Sajnálja, hogy itt két kérdés vegyütetett össze, mely egymáshoz nem tartozik t. i. az alföld-fiumei vasút és a horvát-slavonországi vasutak kérdése. Első feladatunk az, hogy az alföldi vasutat országos és nemzetközi vasuttá tegyük, hogy pedig ezt tehessük, arra az szükséges, hogy azt lehető olcsón, könnyebben és minél kevesebb nehézséggel építsük ki. Már pedig ezt legegyszerűbben úgy eszközölhetjük, ha a vasutat úgy vezetjük, mint azt a természet maga javasolja. Nem mondja, hogy’’ ne építsük ki azon vasutakat, melyek Horváth-Slavonország vidéki érdekei támogatására és gazdasági fejlesztésre okvetlenül szükségesek. Hanem ez egy egész más kérdés és e tekintetben okvetlenül szükségesnek tartotta volna, hogy a horvát országgyűlés s a kormány elébb tervet készítsenek a horvátországi vasúthálózatra nézve. Ez lett volna helyes vasúti politika. Mindezek ellen mi hozatott föl? A méltányossági tekintet Zurich képv.ár által az, hogy Magyarország ez irányban ígéretet tett volna az országos bizottság kiküldésénél az egyesség tárgyalásánál. Szónok ez állítólagos ígéretnek az illető jegyzőkönyvekben hosszas kutatás után sem akadt nyomára. A politikai tekintet előtt, mely a társországok kívánságának betöltése érdekében az országtól 10—12 millió áldozatot követel, szónok is szívesen meghajolna, ha e kérdésben különben Horvát- és Szlavonországok egyhangú közvéleményével kellene szemben állnia. De ez nincs így. A horvát országgyűlés sokszor említett határozataiban nem a naschitzi, hanem a pakraczi vonal mellett nyilatkozott s a naschitzi vonal amúgy is csak részben érinti Szlavonországot. Pozsega megye f. é. februári kérvényében szintén csak pakraczi vonalat említi s általa Horvát-Szlavonországokban úgy az országgyűlésen, mint a hírlapokban, nem is említve a horvát kereskedelmi kamarákat a waschitzi vonal ellen nyilatkoztak. A nagy áldozatot tehát korántsem követeli a horvát közvélemény egyhangúlag. Szónok csak egy helyes politikát ismer, s ez: a népnek anyagi és szellemi jólétét józan takarékosság és üdvös törvények által mindenütt és mindig előmozdítani. Mint ezen politika híve, a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem fogadhatja el, miért a következő ellenindítványt teszi a ház asztalára: Az alföld-fiumei vasút eszék-sziszek-károlyvárosi részének kiépítése tárgyában benyújtott törvényjavaslatnak második §-a ekkép szerkesztessék : „2. §. Az engedélyezendő vasutak a következők : a) Eszéktől Diakóváron, Bródon, Gradiskán át Sziszekig, b) Sziszektől a Kulpa völgyén át Károlyvárosig.“ Végül a kormányt utasítandónak vélné, hogy a horvát-szlavóniai vasúthálózatra nézve részletes tervezetet terjesszen elő. Zurich József Wahrmann ellen, ki nézete szerint szavait félreértette, kijelenti, hogy számításait szintén hiteles és birtokában lévő adatokra alapította. Gorove István közlekedési miniszter elismeri, hogy a Wahrmann által felhozott adatok részben igazak, csak azt teszi hozzá, hogy ezen adatokat úgy a kormány, mint a bizottságok is ismerték, s midőn mégis a ház asztalán fekvő törvényjavaslatot pártolják, teszik ezt azért, mivel nem kizárólag Magyarország kereskedelmi és forgalmi érdekeit tartották szem előtt, hanem egyszersmind egy társország kívánalmait is kielégíteni óhajtották s oly vidéket akartak közlekedési eszközzel ellátni, mely annak mindeddig hiányában volt. (Élénk helyeslés.) Wahrmann azon állítására, hogy a waschitzpozsegai vonal kiépítése által az ország 10—12 millióval fog többet kiadni, megjegyzi, hogy a kormány előtt mindig kiváló fontossággal birt a pénzügyi szempont s ép ezért, bármenyire sajnálta is a kormány Horvát- és Szlavonországok kívánalmait, egészben nem teljesítette s így a pakraczi vonal kiépítését nem is hozta javaslatba. Egyébiránt az előtte szóló adataira nézve kijelenti, hogy a különbség, mely a kérdéses vonalak közt fenforog, a kamatbiztosítási összeget tekintve, 54,000 ftra rúg. A kormány e költségvetéssel csak tájékoztatni kívánta a házat, s a költségek tüzetes megállapítása az engedélyokmány tárgyalásánál lesz helyén. (Wahrmann Mór közbeszól: „De már akkor késő lesz !“) Ha a kormány a horvát vasúthálózatra nézve új terv készítésére utasíttatnék a kérdés ezen elodázása által talán két, három annyit is kellene kiadnunk. Osztja Wahrmann azon nézetét is, hogy a forgalmat kereskedelmet a lehetőleg központosítani kell, de megjegyzi, hogy Wahrmann kiindulási pontja e tekintetben is hibás, mert a jelen esetben csakis arról van szó, hogy a forgalomnak az alföld-fiufiumei vasúttal új utat nyissunk. Igaz, kereskedelem központosításának érdekében még a sokat kell tennünk; szükséges, hogy Sziszek, Zimony a bosniai határok Budapesttel mielőbb direkte összeköttessenek, de Wahrmann felszólása csak akkor lenne igazolt, ha, midőn e vasutakról lesz szó, szónokot az ellenzők táborában találná. (Helyeslés.) Végül ismételve hangsúlyozza a politikai ORSZÁGGYŰLÉS, Jún. 10-én.