Reform, 1872. november (4. évfolyam, 300-329. szám)
1872-11-01 / 300. szám
I 300. szám. Előfizetési föltételek : Vidékre ponton vagy helyben h&shoa hordva Égési ÓTro PéléTro Negyedévre Egy hóra . 20 frt—kr. 100 . Hirdetmények dija: 5 frt—kr. 1 . 80. Péntek, november 1.18T2. 10 hasábos petitsor egyaasri hirdetésnél . . 8 kr. A nyílttéri petitsor..........................................25 „ Bélyegdij ...............................................30 „ REFORM m. évi folyam. Szerkesztési Iroda: BslT&roa, T&roah&mtAr S. aa. X. rndvarg X. «aa«l«ti«na B lup sauUemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghen intézendö. Bérmentetlen levelek ónak ismert kezektól fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Rátbló? kvarrkereskedésében, régi mnnkás ezért. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás korüili panaszok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intésendők. Előfizetési fölhívás a REFORM politikai és közgazdasági napilapra. Folyó évi november—deczemberre 3 írt 60 kr., — novemberre 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens „Barnaby Budge“ czimű 3 kötetes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt — igényt tarthat. Ify Az előfizetési összegek beküldésére legczélszerübb a postai utalványlapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé begyült............................... 9086 frt 55 kr. és 2 db. cs. kir. arany. Újabban aláírtak Pestmegyéből az alispánság közvetítése mellett . . . . 31 frt — Összesen : . 9117 írt 55 kr. és 2 db. cs. és kir. arany. Az uj adakozás részletes kimutatása ujdonsági rovatunkban található. Pest, október 31. Tisza Kálmán és társa Csernátony úr koaliczionális politikájának értelmetlensége legjobban kitűnik akkor, ha konkrét alakban képzeljük azt, amit ők a kijelentések, a profécziák és a siralmas énekek alakjában, szüntelen ismétléssel és végtelen okoskodással, mint a balpárti politika uj bölcseségét, mint a Tisza-töredék privilegiált találmányát és mint a bonboldogitás monopoliumos varázsszerét árulgatják a piaczi publikumnak az „Ellenőr“ hasábjain. A jelen „erkölcstelen“ kormányt megbuktatni, ez a koaliczió-keresők honmentő politikájának alfája; helyébe „a becsületes emberek“ kormányát ültetni a vörös székekbe, ez a honalapító új párt programmjának ómegája. S a mód, ahogyan ezt elérni lehet, a koalíczió a Deák-párt „független és tisztességes“ eeméivel, vagy úgy, hogy ezek maguk vállalkozzanak a búktatásra és miniszterfaragásra ; vagy úgy, hogy a Tisza-párt is keserves önmegtagadással, de önföláldozó hazaszeretetből kész a deák-párti szakadárokkal fuzionálni — elveinek in parenthesi sértetlen föntartása mellett — s egy koaljczionális minisztériumba belépni. Ez dr. Csernátony, balközépi hivatalos kuruzsló politikai receptje: revalesciére de Tisza, hasznos mindenre, meggyógyítja a balpárt szélhüdését, összeforrasztja a törött csontokat, a beteg aspiráczióknak tápanyag, a melancholiának üdítő ital, az epelázban csillapító szer, az u. n. Griössenwahnsinn eseteiben idegébresztő csöpp. A valóságban pedig festett viz, viz és semmi más, ártatlan czukorlé. Mert koaliczió nem lehet, minthogy a Deák-pártban nincs oly töredék, mely a Tisza-párttal koaliczióra lépni kész volna. Amig a balközép a közjogi alapot megtagadja, vagy ellene tör vagy vele szembekötősdi bujuskát játszik, addig a Deák-párt hívei nem tervezhetnek Tiszáékkal koalicziót. De ha elméletben igazunk van is, ki tudja, gyakorlatban csalódhatunk. — Az „Ellenőr“ váltig emlegeti a Tisza-párt miniszterelnökéül b. Sennyeyt s a „Magyar Politika“ — mely mellesleg mondva azt feszegeti, hogy kár annyi pénzt költeni miniszterekre — nem győzi czitálgatni az „Ellenőrt“, mikor ez dicséretekkel halmozza el Sennyeyt. Senki előtt nem titok, hogy ha a Tisza-párt koalíczióról beszél, ez alatt nem ért egyebet, mint egy Sennyey- Tisza minisztériumot. Erre törekszenek, ezt híresztelik a propagandacsinálók egész elragadtatásával. Igénytelen nézetünk szerint ez hiú törekvés, és hahogy hiú, akkor a Tisza-párt egész új politikája haszontalan. Haszontalan, de nem ártatlan. Sennyey Pál báró intencziói előttünk nem csak homályosak, hanem teljesen ismeretlenek. Hívatlanoknak érezzük magunkat az ő nevében szólni, s így nem is kezeskedhetünk deákpárti hűsége mellett. Az egyedüli alap, a melyre következtetéseinket építhetjük, ez az Ő fölirati beszéde, melyben saját múltját megtagadva a Deák-párt alapját, a kiegyezést elfogadta, véglegesen-e vagy csak kiindulási pontnak, mi nem tudhatjuk. Tény azonban az, hogy bármikép hízelgett is Sennyey báró a balközépnek, és akármekkora rokonszenvet tanúsított is a Tisza-párt iránt — rokonszenvet, melyből csak igen gyéren juttatott a saját pártjának és az általa „támogatandó“ kormánynak: — azt Sennyey határozottan és világosan kijelentette, hogy neki nem kell se fúzió, sem „koalíczió“. Mindazáltal — nem lévén beavatva a Sennyei-politikába — mi e kijelentésnek sem tulajdonítunk több értéket, mint a mi világosan megilleti, t. i. hogy Sennyeinek nem kell a koalíczió most. A nemes báró nem követte el Bouber hibáját s nem mondotta ki azt a szót: jamais. Minek is mondotta volna, hisz akkor kárba vesz mind az a balpártra pazarolt dicséret és Sennyei meg nem hódítja Csernátony bizalmát és becsülését. Van azonban Sennyei beszédében még egy más passzus, t. i. az, a mely legjobban tetszett a balközépnek s leginkább visszatetszett a Deák-pártnak, a hol ugyanis a konzervativok vezére a balközépet történelmileg jogosult pártnak állította. A balpárt ujjongó örömében feledte, hogy ezen bókban a nemes báró a legkeserűbb ítéletet mondotta ki a Tisza-párt jövője fölött. Ha a balközép egyenes ágon a Kupáktól származik s a Tökölyek politikai örököse, akkor ha ezerszer leiz is történelmi jogosultsággal, addig mig a Habsburgház alatt örökös unióban élünk Ausztriával, ezen „jogosult“ párt kormányképességgel nem bir, vagy pedig mihelyest kormányra lép, megtagadta „történelmi jogosultságát“. Ez világos, s eből még több is következik. Sennyei szerint létezik Magyarországon egy másik történelmi jogosultsággal bíró párt is: az, amely a szövetségben keresi a bon erejét és biztosságát, s amely a dynasztia közösségében és a pragmatika szankczióban ismeri az egyetlen igaz politikát. Nem tudjuk, váljon a volt tárnokmester meggyőződésében csak az ó-konzervatívok és katholikusok képezik-e méltó és hű képviselőit ezen történelmileg jogosult pártnak, avagy hajlandó az egykor forradalmi, de „kiegyezkedett“ Deákpártot is befogadni ama jogosult pártba?Nem tartozik a dologra, így vagy úgy, Sennyei b. maga mindenesetre ezen történelmileg jogosult párthoz tartozik s tehát nem tartozhatik a vak Bottyánok táborába. Már most hogyan képzeli Csernátony a koalícziót? Ugye, hogy Tisza mond le a történelmi jogosultságról , vagy úgy, hogy Sennyei mond le? Vagy talán úgy, hogy mind a kettő— ad hoc buktatás — leteszi elveit a bölcsőbe, álomba ringatja azok lelkiismeretét, s aztán addig, mig a hires történelmileg jogosult elvek fölébrednek és rivásra fakadnak, rósz háznép módjára koalicziót köt egymással és fölforgatja a házban az erkölcsi rendet ? Miféle kormány volna ez! Mily szégyenletes elválás lenne a vége ? Hát volna ez törvényhozás és volna adminisztráczió, midőn a balpárti radikálisok támogatnák a konzervatív irányú haladást és a „jobboldali“ konzervatívok adminisztrálnák a balpárt megyéit és városait. Hogy milyen fából vaskarika a Csernátony- Tisza koalícziója, kitűnik a legközelebbi példából, ahol vetlenül Sennyey is, a Tiszapárt is határozott állást foglaltak a hadsereg kérdésében. „Nem kell közös hadsereg semmi esetre, hanem minden áron és a kibékülés vagy fúzió múlhatlan feltételeiül követeljük az önálló magyar hadsereget“ , az a balközép valamennyi árnyalatának fő-fő követelménye s a Tisza-pártnak első alkufeltétele. „A hadsereg közössége az államok szövetségének legfőbb garancziája, s nemzeti létünk nemzetközi nagyhatalmi állásának nélkülözhetlen alapja“, ezt vallotta történelmileg jogosult pártállásánál fogva Sennyey Pál. Tessék koalíczióra lépni! Ki fogja föladni álláspontját, Sennyey, aki mellett szól a törvény, az évszázados gyakorlat, a hadtudomány és a befolyás, vagy Tisza Kálmán és Csernátony ? Világos tehát, s mindennél világosabb, hogy itt kompromisszum nincs, nem lehet, csak egy esetben, ha t. i. Tisza K. és b. Sennyey P. — egymást akarná kompromittálni. Nyugodtan napirendre lehet fölöttük térni a komoly munkára. =. A közoktatásügyi miniszter a középtanodák szervezése czéljából a törvényhozás elé terjesztendő törvényjavaslat elveit, azonképen mint az egyetemiét, szakértő férfiak szives közreműködésével óhajtja eleve megvititni. E végből I. év. november 6-ára szakértekezletet hivott össze a magyar tud. akadémia Kisfaludy-termében délutáni 5 órakor, mely elé megvitatás végett a következő kérdést tűzöttek : 1. A gimnáziumok jelen szervezetükben megfelelnek-e azon feladatnak, mely szerint a magasabb műveltség megszerzésére készülő ifjúságot a tudományos pályákra, kivátképen az egyetemi tanulásra előkészítsék. 2. Ha e föladatuknak nem felelnek meg, miben van e fogyatkozás oka? Szervezetükben, t. i. föl- A „REFORM” TÁRCZÁJA. Három világrészben. ^ — Bláns Szilárd honvédszázados viszontagságai és kalandjai. •— XI. Kaland egy háremben. Látogatásom a „Tophaná“ban és egy régi barát. A magyarnak van czigányzenéje és bora, a németnek harsonája és söre, a francziának ballétje és pezsgője, az angolnak versenyfutótere és puncsa, a töröknek pedig— csibukja és háreme. Hárem! — Ki ne hallott volna erről a bűvös-bájos, ízig fátyolával bevont Hesperidák kertjéről? Melyik ifjú az, akinek forrongó képzelete lángokba nem gyűl, midőn előtte „Zulejka“ szivárvány-árnyai megjelentek ? Ki az, kinek képzelete be ne lopózott volna ezen tiltott paradicsom bűvös függönyei közé? Én azon szerencsés Argonauták közé tartoztam, kiknek a valóságban is sikerült, nem csak belopózni, de a kulisszák mögötti pünkösd-királyi jogart is viselni. Fiatal ember, kinek élte hajója szabadon, teher nélkül száll a lét sik tengerén, mi elől riadna vissza? Szilaj képzelete fellegverő szárnyaira bízva magát, villámként rohant a legvészesebb tájakra. Fiatal U. barátom egy valóságos Don Juan ezen ifjak közé tartozott. Egy estve csak beköszönt hozzám és kedvtelt arczal közli velem, hogy jó szóért és jó pénzért sikerült rá vennie egy török főúri, „hárem-basiját“, kinek gazdája több napra elutazott, hogy minket a hárembe bejuttasson. Én is fiatal voltam és katona, — izgatottan hallgattam végig barátomat és égtem a vágytól mielőbb a regés helyen lehetni, hol tetőzve mérnek a tiltott szerelem ambróziájából és a szerelem pezsgő bávitala, kábité bájillatot terjesztve forr ki az érzelmek dúsgazdag kelyhéből. A szives olvasó képzelheti tehát, hogy soká nem késtem. Feltűnést nem akarván okozni, törökösen öltözködtünk, nem kimélve költséget a lehető legszebb ily öltöny megszerzésére. Végre ezzel is készen állottunk. De az eunuch lehet csaló ig, ki csak tőrbe akar ejteni? Ez esetre is elkészültünk, lőfegyvereket és gatagant dugtunk övünkbe, a többit saját fátumunkra bizván. íLs mentünk. És miután >) L. a „Reform“ 283., 284., 285., 286., 390. 292. 297. 298., és 299. számát, vagy tizenöt utczán és sikátoron átvergődtünk megállottunk egy éktelen nagy, de ablakot és minden küldíszt nélkülöző ház homlokzatának alacsony kapuja előtt. Társam négyszer halkan ütött a kapu ajtajára és aztán kezünkkel revolvereink agyát markolászva, lélekzetvisszafojtva vártuk a történendőket. „Ha itthon volna a pasa“ suttog ám én. „Ha elárult volna a gaz eunuch“ suttogás. Végre csoszogást hallotttunk, és az enuch, egy vén kiaszott gonosztevő, ritka, deres szakálba foglalt fanyarédes arczával megjelent előttünk. Nem sokat habozva, követtük őt az oroszlánbarlangba. A tágas udvar közepén csinos keleti stélben épült ház állott, melyet pompás veranda környezett. A verandán át, egy szép tágas csarnokba vezetett bennünket az eunuch. Ebben török ízlés szerint nehéz szőnyegek boriták a falakat, köröskörül alacsony pamlagok terültek el, s díszitésül néhány európai aczélmetszet tarkállott a falakon. A csarnok közepén egy szép török lámpa csüngött alá kellemes gyenge fényt iűintve maga körül. A „Harem-basi“ intésére leültünk, mire ő magát meghajtva, a belső termekben eltűnt. Parázson állva vártunk egy darabig. A mellékszobákban gyermekes vihogást hallottunk és azután előtotyogott valami nőalak. Egyszerre néztünk rá mindketten, — de az olyan tökéletes volt — rútnak, mint ahogy egy vén néger nőtől rútnak lenni csak kitelhetett. Társam megnyugtatott, hogy aki előttünk állott, csak szolganő. Jött a „hárem hasi“ is és azt mondta „bujurum!“ tessék belépni. Végre. Belépve egészen uj világ tárult fel előttünk. Egy meglehetősen tágas, szőnyeggel fedett teremben voltunk, melynek közepén egy nagy kerekded asztal állott, a termet, egy közepén csüngő lámpa és az asztalon álló, két karos gyertyatartóban égő viaszgyertya világítá meg. Az asztalt, mely kávés csészével és csemegefélékkel volt megrakva, félkör alakban egy pamlag vette körül, melyen hat, jobbára festői, keleties szabású öltönyt viselő fiatal hölgy ült csibuk és nargilból maguk körül kékes füstfelhőket fújva, — kik, midőn beléptünk arczukat, zsebkendőjükkel és tenyerükkel elfedték, azok rései alól gyerekesen nyibogva kandikálván felénk. Nagyon szépek lehettek befedetlenül hagyott vonásaik és villogó szemeik után ítélve. Mi török szokás szerint mélyen meghajtók magunkat a hölgyek előtt, kik udvariasságunkat egy újból kitörő vihogással viszonozták. Ezen rám nézve egészen idegenszerü körülmény fantáziámat tetemesen lehüté és kezdtem unalmasnak találni az európaiak előtt oly mysztikus fényben tündöklő háremi életet. ü. barátom, ki folyékonyan beszélt törökül, hasztalanul iparkodott társalgást kezdeni szépeinkkel, egyes szakadozott szavaknál és feleleteknél nem birt egyebet kicsikrni. Miután U. barátom semmire sem tudott menni, bizva eddigi szerecsémben, én vettem kezembe az alkudozások fonalé. — A vesszőt a tőkéről kell lemetszeni — mondtám, és oda sompolyogva a vén négernőhöz, nekikezdtem csapni a szépet, szóba elegyedtem vele, ami neki nagyon hizelgett. Majd a hölgyek izetlen magatartására forditom a beszédet A néger nő bő szva lett és oda nyilatkozott, hogy minden máskép lenne, ha a „hárem basi“ nem volna a teremben. Ez a mutatást felhasználva oda mentem a vén buldoghoz és barátságosan kértem, hagyna bennünket kissé magunkra. Erejét rázta : nem lehet. Könyörögtem nei, mire parlamenti rozásba bocsátkozott velem ; ma száz piasztert kért az elébbi ajándék mellé, melért bennünket reggelig magunkra hagyni ígért. Mást nem lévén a boldogulásra, kezébe nyomtamni kívánt összeget, mely után távozott. A ravasz négernőnek ki a távozó háremőr után az ajtót beázta, busz piasztert adtam. Teljesen S igaza volt, alig igy a háremőr a termet elhagyta szerre megváozott a helyzet. A társalgás azonmegélénkült a kendők és a piczi, veresre festett körmü kezek riftön eltűntek az arczokról, melyek tündöklő szépsje oly szemkáprázatot szült, mint mikor az emberirtelen az újonnan esett bőmezőre tekint. Mindanniának arczát sötét, többnyire fekete haj folyta őrül, kecses fodrozatokba alakítva ; kettejének sötétek, a többinek fekete szempárja volt, a legszel selymes pilláktól árnyékolva. Közülök négy 15 - 18 év között lehetett, mig a többiek már a buszontul lehettek. Fél órába em került s már a társalgás átalánossá lett, az ebb elzárkózott háremhölgyek most ipár nagyon is ízlékenyek és barátságosakká lettek. Én egy karcsú zirkassziái nőre forditom figyelmemet, ki alig volt 16 vés. — Reám a két idősb nőknek egyike vetétektetét. A czirkassiaitól később megtudtam, hogy a engem szemügyre vevő hölgy a zongorához ért; ki va a kínálkozó alkalmon, török áriát hallhatni, udvarian fölszólitám, örvendeztetne meg bennünket játával. Kérelmemet örömmel fogadta; karomat nyijni neki, de azt nem látszott érteni. Én tehát kezét aromba helyezve, bevezetem a zongoraterembe. lután, leült, és egy török melódia játszásához kezdt. Én és U barátom, kik a zenéhez értettünk, azért úgy éreztük magunkat, mintha valaki fogaink kié szorított, paraffa-dugót reszelt volna ketté, oly bannak voltak az accordok. Rettenetes negyedórát álltunk ki. Szerencsénkre azonban az 291. osztásukban (nagy és kis gimnázium) és tanrendszerükben , vagy a tanerők elégtelenségében, vagy a tanárok által alkalmazott tanítási módszerben, vagy különösen az alsóbb osztályokban, az egy osztályba szorított tanulók túlságos számában ? 3. Mi annak oka, hogy gimnáziumainkban a latin nyelv oly kevés sikerrel taníttatik, s különösen honnan ered az, hogy nálunk a görög nyelv tanulása iránt oly ellenszer uralkodik, mint sehol másutt. 4. A reáltanodák megfelelnek-e feladatuknak ? ha nem, miben van e fogyatkozás oka? Nem ugyanazok-e itt is a fogyatkozás okai, melyek a 2. sz. alatt kérdésbe tétettek? 5. Mi reformokat kell tenni a) a gimnáziumok, b) a reáltanodák szervezetére nézve, c) minemű szerves kapcsolatba lehetne avagy kellene hozni a gimnáziumokat a reáltanodákkal? Nem volna-e szükséges a kétféle középtanoda alsó osztályait lehetőleg egybekapcsolni, vagy legalább a gimnázium alsó négy osztályát a reáltanoda alsó négy osztályával összeegyeztetni. 6. Miután a törvényhozás a fölső nép- és polgáriskolák fölállítását elrendelte s ezek már eddig is szép számmal keletkeztek; föntartandók-e még ezután is az alreáltanodák ? 7. Mily reformokat kellene a középtanoda tanrendszerébe, a tanítás módszerébe, a rendtartás és fegyelem gyakorlásába behozni? 8. Mily intézkedéseket kellene arra nézve tenni, hogy elegendő s kiképzett középiskolai tanáraink legyenek ; különösen mikép kellene oda hatni, hogy a tanárok a középtanodai oktatás minden fokán lélektani alapon nyugvó helyes módszerrel tanítsanak. 9. Föntartandók-e az érettségi vizsgálatok? Ha igen, meghagyandók-e az azok körül követett mostani eljárás vagy mikép változtatandó ez? Ki kell-e netalán újonnan szervezendő érettségi vizsgálatot a reáltanodákra is kiterjeszteni ? 10. Elegendő-e az állam által most gyakorolt felügyelet a nem állami középiskolák fölött ? — Ha nem, miképen kellene ezt szabályozni ? — A zalabaksai képviselő-választásra vonatkozólag arról értesítenek bennünket, hogy a központi választmánynak f évi október 22-én megtartott ülésében a választás határnapjául 1. évi november 12-e lett kitűzve. — Választási elnökül: ifj. Skublics László kiáltatott ki egyhangúlag, amely választást midőn minden tekintetben szerencsésnek mondhatjuk, arról is biztosítva vagyunk, hogy erélyes kezekbe van letéve a választás biztossága és szakavatott egyénre bízva annak vezetése. — E választás által eleje van véve bárhonnan eredhető túlkapásoknak. — Helyettes elnök: Deák Lajos’; jegyző: ifj. Martinek István ; — helyettes jegyző : id. Skublics László. Kormányképesség. [Saját levelezőinktől.] London, október 27. Aj „Saturday Review” nagy feltűnést okozott s nagyon is illetékes helyről származott (legalább a közvélemény azt hiszi) czikke a pártok állásáról, — bonczolgatván az ülésszak alatt elért eredményeket s a viták hangját és tartalmát, — azon eredményre jut, hogy egy párttól, mely csak gyenge kormányt bírna alakitani, ellenzéki állásában azonban tekintélyes, a közérdek föltétlenül megkivánja, hogy az utóbbi esélyt fogadván el, a kormányra ne vállalkozzék. Eredetileg a hang nem jött a liberáloktól, — tudvalevőleg a jelenlegi többséggel szemben foglalván állást az idézett lap, — s így annál inkább meglep egy ily nyilatkozat, világos jele gyanánt annak, hogy a pártküzdelmek szenvedélyei nem terjednek túl az illő határokon. Mellesleg meg kell érintenem, hogy a higgadt magatartásra nézve (a „Standard“ rugaszkodásait kivéve) az angol lapok óriás magasságban állanak minden más — sajnálattal mondhatjuk: a magyar — lap fölött. Érdekes a nyilatkozat magánál a konkrét viszonyoknál fogva, amennyiben tudvalevőleg a konzervativokre nézve egy pár új választás szerencsésen ütvén ki, nagy a reménység sorainkban a közel többségre nézve; érdekes továbbá azért, mert az elvi különbség e pillanatban a két párt közt majdnem csuáltalunk kelletlenül udvarias dicsérettel elhalmozott dilettáns megelégelve borostyánait, oda hagyta dicsősége szinhelyét és karomba csippeszkedve, diadalmas tekintettel tért vissza társnői közé. Kevéssel reá én ültem a zongorához és egy franczia négyest, továbbá néhány keringőt és csárdást játsztam. A hatás meglepő volt, minden strófátj rajongásig menő lelkesedés követett és bárha nagyon is közönséges zenémmel nyugaton egy szakácsnét se lettem volna képes megindítani, itt egy török pasa háremében határtalan tisztelet és bámulat jön érte dijam. Oda szöktek hozzám és kezeimet, arczomat össze-vissza csókolva, ugráltak körülem, úgy hogy én, a 24 éves hadfi, majd elolvadtam a sok részegítő ajkak csattogásától és a daemoni szemek pillantásai közt. Hadi állásom tarthatlanságát a bűbáj és igézet rózsás ölében, kezdem mindinkább érezni. Az ifjúság bája és tüze illatossá tőnek. Beszéltem, de nem az ész szavait. A szív legyőzte az értelmet, úgy éreztem magam, mint kit üde tavasz virágillata elkábít, és ki az enyhe zepberek által elszenderitve álmodik lázas őrjöngő szerelmi álmokat, és aztán fölébred a csóktól, mely elaltatá pán esetleges lévén : a közeljövő képe nem régibb szabású nagyszerű debatteokat, hanem inkább a mindennapi élet apróbb, de fontosabb érdekeinek figyelembe vételét mutatja képül, hol a régi pártok feloszlása kikerülhetően szükséggé vált. Disraeli maga, az ellenzék éles nyelvű vezére, fent hirdeti, hogy a legközelebbi jövő törvényhozása az úgynevezett „csatorna-törvényhozás“ lesz; más szóval, a mindennapi élet követelményeinek betöltése, amely követelmények nem emelkedést, hanem leszállást igényelnek a törvényhozó és szónoktól. Egyértelmű ez annak kimondásával, hogy a régi elvek lejárták magukat. S amennyivel közelebb jönnek egymáshoz a régi elemek szétbomlása folytán az eddig külön-külön irányban tartott elmék : annál inkább elvész a parlamentnek, mint az uralkodás elnyeréséért folytatott harcz küzdterének jelentősége, más szóval annál inkább tér vissza a képviseleti kormány eredeti rendeltetéséhez, midőn a törvényhozó arra való lesz, hogy a törvényeket hozza, s nem — mint fájdalom , gyakran tapasztaljuk most, — a törvények egy része fog hozatni azért, hogy a törvényhozó testület alkatelemeinek újólag megválasztása a hiszékeny közönség részéről biztosíttassék. S ez a kérdésnek magasabb jelentősége. Ha a kérdés csak az volna mereven : váljon föntartható-e vagy nem a parlamenti kormányforma ? a felelet egyszerűen lehetne hibáinak és előnyeinek egymás mellé sorolása. Hanem — úgy látszik — új stádiumhoz ért ez irányban az emberiség. A hiányokat a gyakorlat mesterkeze szétválasztja egymástól, s ami hátra marad , csupán előnyös oldalakat fog mutatni. A párt, mely erős kormányt nem képes alkotni, de mint ellenzék tekintélyes, maradjon inkább ellenzék, semmint kormány. Más szóval : a párt ambícióját ne képezze a kormányra jutás, hanem a közjó. Amily szép elméletileg , oly nehéz gyakorlatilag. Vajon lehetséges-e, hogy a párt meg tudná tagadni magát mindaddig, míg összetartása biztosítva van ? Lehetséges-e, hogy ne mutatná be jogosultnak ambícióját, s mely méltóvá teszi reá bízatni a kormányt ? Csak egy eset van, s ez kézenfekvő : a pártok dekompozícziója. Ha vannak — mint Angliában vannak — kerületek, melyek csakis oly képviselőket küldenek, kik a mérsékletesség elveit hangoztatják minden további párttekintetek nélkül; ha vannak mások, amelyek például gyár- vagy bányatörvényt kívánnak feltétlenül; ha vannak kerületek, melyek képviselőjelöltjeiket a nőemanczipáció vagy az átalános szavazatjog értelmében — minden további tekintet nélkül — választják, lassanként eléretik az idő, hogy a parlament lesz az, aminek kell lenni, küzdjér, de ahol nem az eszközért , a többségért és az uralkodásért, hanem magáért a őzésért , a közjó és közboldogságért folyik a küzdelem. Ez érzés az, mely a „Saturday Review“ szellemdús czikkét uralja, valóban nem helytelen a lapok elragadtatása, amely azt korszakot alkotónak nevezi a parlamentáris élet történetében. Az annyira feloszlott érdekek mellett nem lehet többé egy párt fegyelme alá korbácsolni az egyéneket, akiknek mindegyike elsősorban oly elvet képvisel, amit semmi más alá nem rendelhet. Hazánkra nézve vonja el, aki akarja, a tanúságot belőle. _________ _y. A tót kiegyezési párt gyűléséről. *) A fölvidékről, október végén. Sajnálattal tapasztaltuk már több ízben, hogy nem csak államférfiaink, hanem a sajtó tekintélyesebb része is teljesen tájékozatlan a fölvidéki nemzetiségi viszonyokra nézve. De azt még nem lehetett föltenni, hogy oly tekintélyes lap, mint a „Pester Lloyd“, oly nagy mértékben tájékozatlan az érintett viszonyokban, s még kevésbé lehetett föltenni. *) Ezen czikk — egy igen tisztelt vidéki munkatársunk tollából, — főleg a „P. Lloyd“ ellen van írva, de kisebbnagyobb mértékben többi laptársainkkal együtt magunk is érthetünk belőle. Tény az, hogy a vidéki viszonyok megítélésére híjával vagyunk a biztos és kimerítő adatoknak, s igen örvendünk, hogy a jelen czikk szerzőjétől legközelebb egy czikksort indíthatunk meg a felsőmagyarországi nemzetiségi kérdésről, A *Rof.“ szerk. Oravicza Anina. — Utazás a hegyipályán. — Temesvár, október 30. „Őszi tájnak hervadása! Őszi napfény ragyogása ! Hervadásból, fényből támad, Lelkemen e kedves bánat!“ Igen tisztelt kedves barátom! Ezen valódi elégikus hangulatot lehelő kedves dal varázsát soha annyira nem érezem, mint e napokban, midőn sorsom Krassó vármegye déli részébe hozván, fönmaradt szabad időmet az Oraviczától Anináig vezető pályán a fönséges vidék szemlélésére használtam. Gyönge az én tollam arra, hogy a fönséges vidék szépségét megfelelő színekkel ecseteljem, s még kevésbbé avatott, hogy sem leírhatná azon benyomást, melyet reám e pompás vidék látása gyakorolt. Ne kaczagjon ki kedves barátom, hogy a kurális irály embere belekontárkodik az önök mesterségébe, hogy a rideg hivataloskodás terét egy pillanatra elhagyva, alanyi érzelmeknek engedi át magát, s hogy keblében föllobbanván a régi szenvedély fölidézni óhajtja az iskola falai közt hajdan melegen ápolt költészetnek a prózai élet által csaknem teljesen elmosott egykori varázsát! Ne kaczagjon fölöttem, hiszen ha nem is Árkádiában születtem, de bizony „engem sem a gólya költött“ s aztán mellesleg legyen mondva az „öreg“ Arany tanítványa voltam. A leggyönyörűbb őszi napok egyike vala, melyen Oraviczát e naponkint élénkülő szorgalmas városkát elhagytam, hogy a helyi pályára üljek. Barátaim kérelmére az állomási tökség egy előzékeny tagja megengedi, hogy a teherkocsik egyikén lévő dörzsfékülésen foglalhassak helyet, hogy a fönséges vidéket egész pompájában bámulhassam. Az Oraviczánál már meglehetős magaslaton vezetett pályán végre a vonat megindult. Az első fordulónál mindjárt gyönyörű panoráma nyílik ; alattunk messze elnyúló szép völgy, melynek szegélyét Fernes- és Krassó vármegyének kellemesen emelkedő kisebb hegyei képezik, mig ezeken keresztül a verseczi hegység magasabb koronája tűnik elénk. — A völgyből szemünkbe csillámlik a Karas folyam kanyargó vize, számtalan mellékerekkel, míg a háttért képező hegyek aljából Váradia és Kákova községek templomai tűnnek szemünkbe. A vonat mindinkább lassan kezd haladni, azon mértékben, a mint az emelkedés nő. Most egy óriási völgykatlanba érünk, előttünk és mellettünk magas hegyek gyönyörű erdőségekkel! A völgy aljában, szűk térre szorítva egy román falucskának szétszórtan fekvő házikóit pillantjuk meg. Az egymástól messze szórt viskókat látva eszembe jutott az iskola falai közt szárnypróbálgatásból gyártott költeményemnek egyik szaka, melyet csak azért is ide igtatok, hogy meggyőzzem önt arról, miszerint bennem, a próza emberében is élt egyszer a költészet iránti rajongás. „Mint mostoha vérek úgy szétszórva vannak, Pedig szeretetben testvérek lakói Ah, hogy az ily kunyhók ebben gazdagabbak, Mint a nagy uraknak fényes palotái!“ A reminiszciencziák fölötti merengésemből a mozdonyvezető hangja vert föl, tudatván, hogy Majdán állomáshoz értünk. No lám — mondám magamban — hisz e név ismeretes előttem! Majdán ? hiszen igy hívták az egyetem jámbor szolgáját, ki teljes lelkiismeretességgel futott utánunk Schulez bácsihoz, — hogy hagyjuk abba a sörözést, mert Reisinger úr katalógust olvas! Íme ismét egy reminiszcienczia! A vonat megindult s kanyarodásával ismét egy gyönyörű képet hozott elénk! Itt már a hegyek magasabbak, az erdőségek sűrűbbek. —Az őszi nap arany sugaraival pihent a sárguló lombokon, mik