Reform, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)
1874-10-01 / 269. szám
269. 87á.m. 10 haBÓbor petitBor egyszeri ........................................................ 10 kr. A nyílttéri petitBor ................................................................... 30 kr. Bélyegdij külön ..................................... kr.REFORM Előfizetési feltételek: Vidékre postáin vagy helyben hétsóhoz hordva : Egési érre bárhol hordTo • 24 frt Fél ...........................................12 frt Negyed évre......................... frt Egy hóra.........................2 frt Hirdetmények dija: V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utca 2. se. a. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez IntésendS. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtattnak el Kiaddhivatal: BelTAroz, lilpAt-at««» S. az« »• !• emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetés a REFORM-ra. Midőn a jelen áv utolsó negyede beköszönt, el nem mulaszthatjuk a Reformot ez alkalomból olvasó közönsége további becses figyelmébe ajánlani. A Reform pályafutása ötödik évét fejezi be ez évnegyeddel. Ezzel a jelenhez, melyben küzdünk, a jövőre nézve tett ígéreteinkhez, táplált reményeinkhez s föltett szándékainkhoz most immár egy öt éves múlt is fog csatlakozni, melyre némi önérzettel hivatkozhatunk. Nem könnyű feladatot teljesítettünk, midőn egy nagy politikai lapot megalapítván váltakozó viszonyok közt, egy jóakaró s állandó közönség támogatása mellett ily eredményre sikerült vezérlenünk. Jogosult büszkeséggel konstatáljuk, hogy t. előfizetőink zöme megindulásunk első kezdetétől fogva egész máig hívünk maradt megtisztelő bizalmával, s talán nem igazolatlan a remény, melyet erre építünk, hogy e nemes közönséggel együtt fogunk a kezdődő évnegyeden túl is átlépni fönállásunk közelgő hatodik esztendejébe. A kiadóhivatal kéri a Reform t. előfizetőit, hogy megrendelésüket mihamarabb megújítani szíveskedjenek, hogy a szétküldésben semmi fenakadás elő ne forduljon. Budapest, 1874. szeptember 17. Előfizetési árak: Félévre 12 frt, — negyedévre 6 frt, — egy hóra 2 frt. Csütörtök, október 1. 1874. Budapest, szeptember 30. A végvidéki erdőüzlet, a szédelgő korszak egyik szomorú hagyománya, úgy látszik véget ért. Örvendenénk, hogy az egyesség a végvidéki kincstár és a sújtott három magyar bank, u. m. a földhitel-részvénytársulat, az anglo- és a frankó-magyar bank közt létrejön , ha a föltételek a három hazai hitelintézetre nézve nem volnának oly szerfölött súlyosak, és ha biztosak volnánk legalább az iránt, hogy a romok elhordattak s nem fog e szerencsétlen és csúnya üzletből többé gond és ízetlenség származni a kormányra, sem baj és veszély a budapesti piaczra. Idáig másfél év óta Damokles-kardként csüggött az erdőüzlet tőzsdénk és pénzpiaczunk feje fölött, mert kétségtelen, hogy három elsőrangú fővárosi intézetet bukással fenyegetett, s a bukás idehaza új és nehéz válságot, külföldön — hol e bankok részvényei elhelyezvék, névszerint Londonban, Párisban és Frankfurtban — hitelünk hasonló megrenditését vonta volna maga után, minőt a keleti vasút eseténél tapasztaltunk. Ezért az erdőüzlet kérdéséhez közérdek van kapcsolva s fölötte korlátolt ama fölfogás, — melynek kezdetben a Szlávykabinet is hódolt, s melyben a napisajtó sokáig osztozott, — hogy az erdőüzlet pusztán magánjellegű kérdés, néhány szédelgő üzletember humbugja, néhány roszul vezetett bank vigyáztalan vagy épen roszhiszemü spekulácziója, melyet a szerződési jog és a kincstár érdeke szempontjából kell megitélni. Ez a fölfogás lehetett Kerkapolyé, ki Pollák junior urral ezt és a mármarosi erdőüzletet csinálta, s annak idején nagyon hivalkodott a vásárral, melyet csinált s építette rá vasutait a levegőben ; de midőn kisült, hogy az egész jó részben szédelgés s világos jön minden józan ember előtt, hogy minő végzetes következményei lehetnek ez „üzletnek“, akkor a Bittó-minisztérium, a magyar közvélemény és a fővárosi kereskedelmi körök érdeke már nem tekinthette többé közönyösen az egész dolgot, s csak a botrányhajhászat vagy a részakarat gyönyörködhetett abban, hogy méltányosan elintézni oly sokáig nem sikerült. Botrány az erdőüzletnél az igaz, hogy volt elég, és a ki látta az üzlet eredetét, hogy miként csalja lépre egy bécsi lelkiismeretlen üzér, Pollák, a csak gründolni vágyó bankokat s „Betbeiligung“-szomjas vezetőiket, valamint egy optimizmusában bárgyú kormányt; a ki ismeri a könnyelműséget, mellyel a szerződések kormány és konzorczium részéről megköttettek, meg nem tartattak és kijátszattak ; a ki hallotta, mily czynikus szemérmetlenséggel viselte magát a konzorczium egynémely tagja és nevezetesen Pollák úr, hogy a kárt magáról el és érdektársaira ráháritsa s mily kíméletlenül s a jog és méltányosság merész megvetésével erőszakolta Mollináry az ügyet, hogy a magyar intézetektől a végvidék számára kipréselje a milliókat s egyúttal visszanyerje az erdőket: ki mindezt figyelemmel kisérte, az sok undort és kevés részvétet fog érezni az erdőüzlet iránt s legfölebb sajnálkozni fog azokon, kik — mint ilyenkor szokás — félig ártatlanul belekerültek a tisztátalan társaságba s most pénzüket vesztve, nagy nehezen szabadulnak ki belőle. Rokonszenvről tehát az erdőüzlet iránt szó nem lehet, mert az egészséges etnikával bíró ember csak ellenszenvvel közeledhetik feléje, de az irányadó szempont ily veszett vállalatoknál nem az erkölcsi, hanem a közérdek szempontja. És ezen szempontból a veszedelmes ügynek egyesség által történő megoldását, melyet már régebben pártoltunk, üdvözölnünk kell. Igaz, hogy az egyesség borsos. A három magyar intézet a biztosítékot veszti s ezenfelül a károkat viseli, azaz fizet majdnem egymillió veszteségein felül még a horvát végvidéki pénztárnak 3.450.000 frt bánatpénzt, egy roppant összeget a mai pénzviszonyok közt s oly intézetek részéről, melyek — a földhitelrészvénytársulat dicséretes kivételével — a válság alatt alaptőkéjük nevezetes részét már elvesztették. Valóban, mi az egyes szíget méltányosnak nem tekinthetjük, mert hiszen tagadhatatlan, hogy a kincstár a szerződést meg nem tartotta, az erdőt föl nem mérte, át máig sem adta, sőt nem is képes azt a szerződés szerint átadni, mégis Mollináry, mintha hibátlan volna, az utolsó garast is kipréseli, amire egyességnél jogczimet formálhat s teszi ezt oly módon, hogy megtagadván a választott bíróságot, a konzorcziumot a végvidéki törvényszék kinpadján kényszeríti nem remélni jogorvoslatot a bíróságtól, hanem egyetlen menedéket az ily kiegyezésben keresni. Mollinárynak, ki a végvidék érdekeit képviseli, ezt rész néven venni alig lehet; ő ez ügyben fél s egyszersmind biró volt. A magyar kormánytól vártuk volna, hogy a magyar érdekek védelmére befolyását érvényesíti, s ha azt fél annyi erélylyel és ügyességgel cselekszi, mint Mollináry a horvát érdekben föllépett, a magyar intézetek nem vallanak akkora kárt s méltányos egyesség jön létre. E szemrehányástól mi, egy független és semmi irányban nem érdekelt lap, a magyar kormányt ez ügyben meg nem kímélhetjük. Jóakaratot mutatott a kormány, de erélyt keveset tanúsított. Mindazonáltal így is, amint van, mi kívánatosnak tartjuk a kiegyezést, csakhogy a métely eltávolíttassék. És ezért, ha már rászánták magukat a bankok a nehéz áldozatokra, a kormányt figyelmeztetjük, hogy a közvélemény egyátalán nem szeretné, ha újból meghiúsulna az egyesség és Zágrábból ismét nehézségek gördüthetnének a lebonyolítás elé. Mutassa már meg egyszer — ha ugyan ez esetben még alkalom nyílnék — a magyar kormány, s nevezetesen a pénzügyminiszter úr és a kereskedelmi miniszter úr, hogy a magyar anyagi érdekek iránt érzékkel bírnak, és ha kell, mernek is egy bátor szót szólni. Eddig azt tartják róluk az emberek, hogy inkább félnek az idegen érdeket sérteni, mintsem a magyar érdek mellett síkra szállni mernek. Horvátország és a végvidék természetesen igen meg lesznek és meg is lehetnek elégedve a megoldással. A szegény végvidéknek igen sok pénz több mint három millió ajándék. Mert azt a bánatpénz olyba vehetik s erdeiket eladhatják másodszor, mert azon értékes tölgyeseknek lesz vevőjük mihamarább, sőt már van is, csakhogy nem oly felületes és kivihetetlen szerződés alapján, minőbe a szédelgési korszak budapesti áldozatai beleegyeztek. Csak aztán az ily keserű leczke, mint az erdőüzlet, használna is valamit, hogy a kormány is a szolid üzletet keresné, a pénzintézetek is, s a közvélemény és annak orgánumai erkölcsi nyomást gyakorolnának, hogy jövőre hasonló üzletek és konzorcziumok ne keletkezhessenek. De attól még távol állunk. A válság hatásai igen mélyek s még folyton megújulnak, s a deprováczió, melyet a szédelgés és utána a válság előidézett, még folyton tart és termi mérges gyümölcseit. Sok idő kell ahoz, míg ez állapotokból kivergődünk. = A határőrvidéki erdőüzlet-konzorcium, illetőleg az abban érdekelt három bank : az anglo-hungarián, a frankó-magyar bank és a magyar földhitel részvénytársaság, mint N. P. J. írja, megegyeztek, hogy az üzletet, még a kincstár által követelt nehéz föltétel alatt is, t. i. az egész biztositéki összeg elvesztése mellett föloszlatják, s ezt a mai nap Mollináry altábornagy tudtára adják, hogy ez által az október 1-én esedékes három milliónyi összeg fizetésétől megszabaduljanak. A szerződés értelmében egy részletfizetésnek nem pontos teljesítése az üzlet feloszlását vonja maga után, minek folytán a bankok az utolsó órában kénytelenek voltak e nehéz áldozatra elszánni magukat. Ez a konzorczium tagjaira annyival érzékenyebben hat, amennyiben azok ifj. Pollák B. ellenzése folytán kénytelenek az erre eső veszteséget szintén viselni, s amennyiben a bankok, miután a kincstár vonakodott a szerződést valamennyi érdekelt fél írásbeli beleegyezése nélkül fölbontani, Pollák urnak teljes kártalanítását kényszerültek elhatározni. S hogy teljes legyen a kellemetlen meglepetéseknek sora, melyek az említett bankokat az utóbbi időben ismételve érték, a konzorcziumnak egyik, nem idevaló s csak másodsorban érdekelt tagja is tegnap délután tiltakozást nyújtott be az üzlet föloszlatása ellen, melyben azzal fenyeget, hogy pert fog indítani az általa letett biztosítéki összeg visszaadatása iránt. A tiltakozás legfőbb érve abból áll, hogy a svájczi konzorcziumnak, mely rövid idő előtt 2500 hold cserjaerdőt vett át, a határőrvidéki erdőüzlettől más oldalról 200,000 frtnyi nyeremény-váltság ajánltatott föl s hogy a konzorcziumhoz is előnyös ajánlatok nyujtattak be egyes részletek átvétele tárgyában. Pollák ur taktikájának ezen utánzása azonban valószínűleg nem fog sikerülni, miután az uj tiltakozó nem egyenesen érdekelt fél s így beleegyezése a szerződés fölbontásába a kincstár részéről nem is köttethetik ki. Ezen ügy egyszerűen per tárgyát fogja képezni a bankok és a többi érdekeltek között. Azon veszteségi többlet fölosztása, mely Fóliák úr kártalanítása folytán állott elő, a bankok perczentuális részesülése szerint fog történni, s így az anglobankot fogja a legnagyobb gvóta érni. Eltekintve az említett, s csak néhány százalékkal szereplő czég követelésétől, mely per utján lesz érvényesítendő, az összes veszteség, mely a konzorcziumot éri, 3.300,000 frt ezüst , 3.450 000 frt papír, 600,000 frt költség, 60,000 frt mint az igazgató kártalanítása, s 250,000 frt az előre eladott favágatásért fizetendő kárpótlás. Összesen tehát 4.360,000 frt, melyből 1.500,000 frt fogja terhelni az anglo bankot és 1.200,000 frt s frank a magyar bankot és a földhitel-részvénytársulatot. A maradékot egy másik érdekelt tag fogja viselni E közleményre megjegyezzük, hogy az értesüléseink szerint annyiban téves, amennyiben az állíttatik, hogy a bankok kénytelenek lesznek Pollák uram részét is viselni a kárban s ezen . . . embernek kauczióját még vissza is fizetni, csakhogy az egyességet aláírja. Pollák úr nem fog kártalaníttatni, mert a szerződés értelmében a konzorcziumban a szavazatok többsége a perczentiális részesülés szerint számítva jogosan határoz. Pollák úr szemtelen követeléseibe tehát a konzorczium bele nem egyezett s ő is elveszti pénzét, mint a többi, ha csak Mollináry és a magyar kormány nem segítenek rajta. A mi pedig illeti azon második esetet, melyet a N. P. J. fölhoz, hogy egyik albérlő tiltakozást nyújtott be, arra nézve úgy tudjuk, hogy ez urral szintén létrejött már félig-meddig az egyezség Sára helyez súlyt. Azonkívül több konzuláris, kereskedelmi, posta- és távirdai szerződéseket fog beczikkelyezés végett bemutatni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a középtanodai, az egyetemi, a felekezeti iskolák állami felügyelete és az iskolai alapok kezelése iránt készített javaslatok tárgyalását fogja sürgetni. A közlekedésügyi miniszter a vasutak állami felügyelete és a törvényhatósági utak tárgyában készült javaslatain kívül, még több vasúti engedélyokmány módosítását fogja a parlamentnek ajánlani. Az igazságügyminiszter a függőben levő ügyvédi és közjegyzői törvényjavaslatokon kívül, még a perrendtartás módosítása a végrendeletek külkellékei, a magyar váltótörvény, a bírósági székhelyek beczikkelyezése, a fegyelmi eljárás tárgyában készült javaslatok tárgyalását fogja sürgetni. A büntető törvényjavaslat jelentőségénél fogva több időt fog igénybe venni, de ennek tárgyalása is lehetőleg fog előmozdutlatni. A honvédelmi miniszter a védtörvény, az egyéves önkéntesek, a katonai bíróságok büntető illetősége, a szállásolási ügy és a katonai taxák tárgyában alkotott törvényjavaslatok mielőbbi elintézésére helyez súlyt. A pénzügyminiszter nagy horderejű javaslatai már ismeretesek. Minthogy egyik-másik kérdés iránt már a budget tárgyalása alkalmával a képviselőház érdemleg nyilatkozni fog, a nem első rangú javaslatok tárgyalása nagyobb elvi vita mellőzésével lehetőleg gyorsan fog a tanácskozáson keresztülmenni. A budapesti tudomány-egyetemen holnap veszik kezdetöket a beiratások az 1875 tanév téli szakára. Az ugyanakkor megjelenő tanrend — mint halljuk — e félév folytán több új tanerőnek első egyetemi előadásait helyezi kilátásba, különösen a jog-és államtudományi karnál, ahol p. Kerkapólya küszöbön álló tanfélév alatt a kormányzati politikáról s az államgazdászatról tart előadásokat, s az egyetemen legújabban habilitált magántanárok is gén érdekes tudományszakokat adnak elő, nevezetesen Keleti Károly a hivatalos statisztikát, dr. Molnár Antal a képviseleti kormányrendszert, dr. Weiss Béla a nemzetgazdászat újabb elméletét, dr. Grósz Lajos törvényszéki orvostudományt stb.» Mint a Magyar Politika írja, minden minisztériumban igen erélyesen folynak az előkészületek a parlamentáris ülésszakra, és mindegyikben több törvényjavaslat készült el, melyek mielőbbi elintézését a közigazgatás érdeke kívánatossá teszi. Magától értetődik azonban, hogy a pénzügyminiszter javaslatait és előterjesztéseit az elsőbbség illeti. E tekintetben valamennyi miniszter egyetért, hogy azon idő, melyet a jövő évi budget tárgyalása, meg a pénzügyi javaslatok igénybe fognak venni, más előterjesztésre nem fordítható. E szerint legalább karácsonig a pénzügyi kérdésekkel a parlament bőven el lesz foglalva. Azonban a többi javaslatok is mindjárt kezdetben be fognak nyujtatni, hogy a képviselőház azon tagjainak, kik tüzetesen a pénzüggyel nem foglalkoznak, módjukban lesz tájékozást nyerni a minisztérium többi reformjai iránt. A belügyminiszter javaslatai közt említtetnek első helyen a törvényhatóságok kikerekítése, a városi főispánok megszüntetése, a törvényhatósági tisztviselők felelőssége, a közigazgatási adópótlékok, a fővárosi rendőrség és rendőri bíráskodás tárgyában készült törvényjavaslatok. A kereskedelmi miniszter az állami, gazdászati intézetekre, a bánya- és kereskedelmi törvénykönyvre, valamint az ipartörvény némely czikkeinek módosítá Hussein Avni nagyvezir politikája. [Saját levelezünktől.] A REFORM TÁRCZAJA. A keleten. [Visszapillantások a múltba.] Szmyrna, szeptember végén. Azok a szerencsés emberek, kiket születésüktől kezdve férfikorukig az anyai szeretet ápol, atyai szilárd akarat vezet, jó barát és rokonok tanáccsal támogatnak, hasonlók a dúsan terhelt bajokhoz, melyek ellátva jó kapitánnyal, tengerészekkel és delejtűvel, bizonyos előre kiszemelt rév felé eveznek gazdag kincsekkel. Ők mindenestre igen tiszteletreméltók, mert még az ilyenek sem érhetik el mindig a kitűzött révet, hanem hajótörést szenvednek az élet tengerén a legelső sziklába ütközéskor. De mit lehet mondani olyanokra, kiket a sors már a bölcsőből kiléptük után magukra hagy, minden támasz és minden irányadó nélkül vergődnek keresztül az életen, mint a partra kivetett hal, mely öntudatlanul hányja magát jobbra-balra, hogy az éltető elemet, a vizet, ismét föltalálja. Az ilyenek hasonlók a kis csolnakhoz, melyet a rohamos szélvész a partról elragad és a tenger végtelenségébe vet, mely számtalan sziklába ütközik s még sem merül el, hogy bizonyithassa a végtelen hatalom létezését, mely tanítja a lepkét, hogy hová rakja le tojását, hogy ivadéka el ne vesszen; mely tenyésztő esőjét és harmatját , éltető napsugarait csak úgy árasztja Kalifornia kétszáz lábot meghaladó óriási cziprusaira, mint az Alpesek bekedvelte gentianáira és a csörgő patakokat környező kedves kis nefelejtsekre. Van isteni gondviselés, amely vezeti az Ibis- és macskaimádó egyptomiakat, mint vezeti a „Leil alla al allah Mohamed reis allah“ egyetlen isteni kiabálókat, valamint a csalhatatlansági dogmát követő katholikusokat. Az isteni gondviselést lehet észlelni mindenütt, de inkább távol, a honon kívül olyanok sorsán, kiket kenyérkeresése és más indokok által messze, messze, rokoni és baráti körökből korán elszakasztott. A túlnépesedett Európa százezerenkint készteti gyermekeit a távolba. Ezek közül azelőtt a magyar csak úgy tűnt föl, mint kilenczvenkilencz fekete tyúk között egy fehér, de az 1848. forradalom mint egy fergeteg a fa leveleit, úgy szórta szét a magyarságot. A legnagyobb rész Kelet felé fuvódott. Ezek élete itt eleintén eléggé terhes volt, egyrészt járatlanságuk miatt, mert mit otthon tanultak, itt ma használhatták ; másrészt mert igen kevés honfiakra találtak, kik már régebben elhagyták volna hazájokat és maguknak léteit biztosítván, az úton jötteken tanácsosai és tettei segíthettek volna. Én a császári kertben találtam foglalkozást mint kertész-segéd, hol a nagylelkű Lester Christian, a császári kertek igazgatója, barátságába fogadott és asztalához ültetett. Ez reám nézve nem annyira a jó ételek miatt, mint azáltal volt előnyös, hogy abban az időben a legtöbb utazó és más előkelő értelmes emberek Lester házánál találkoztak, s természetesen a társaság mind tudományos, mind pedig viták fő kovácsműhelye volt. Akkori időben az 1848-ai forradalmak minden nemzetbeli emigránsai kezdettek gyülekezni a török fővárosba, hol mentve voltak kormányaik üldözései elől. Legsűrűbben jöttek a magyarok, de miattuk mások is, kik a jólelkü, Titus-jóságú szultán, Abdul Medsid, nagymérvű gyámolításában részesültek. Milliókat költött vagy kívánt költeni a jólelkü padisah szerencsétlen vendégeiért, bár a török kormány alatti rendetlenség és lelkiismeretlen kapzsiság miatt talán egy ötödrésze a kiadott sommáknak sem jutott az emigránsok kezébe. Mindamellett számtalanok nyomorán enyhített a nagyúri bőkezűség. A lengyelek, kik már több forradalmat éltek át, idegen nyelveket beszéltek, hajlékony és hízelgő jellemüknél fogva és a körülmény mellett, hogy több honosaikat találták már régóta letelepedve és török szolgálatban, a magyarok gyanításai szerint sokkal nagyobb mérvben részesültek a kormány segedelmében, mint a magyarok. Én ezt se bizonyítani, se tagadni nem tudom, csak egyszerűen fölhozom a számtalanszor hallottakat. De azt bizonyíthatom, hogy ha sorsuk jól ment, mind lengyelek voltak; ha pedig valami alacsonyság követtetett el általuk, akkor mind magyarok voltak és minden a magyar név rovására ment, mi a magyaroknak nagyon fájt. Sok esetet tudnék előszámlálni, melyben vétettek a magyar becsület ellen , de nem akarok követ hányni egy nemzet gyermekeire, kiket a sors kérlelhetlen karja földig sújtott. Nem lehet csodálni, hogy azok, kik a csatatéren együtt harczoltak egy lobogó alatt, a vesztett ügy után különváltak. Egyes személyes barátság is alig létezett a magyarok és lengyelek közt, már tán csak azért is, mert az utóbbiak között alig találkozott alacsony származású; mind gróf, báró, nagy ur, tábornok, ezredes volt; kevés kapitány s pár gyerkőcz, ki megelégedett a hadnagyi ranggal. Lengyel közkatonákra egész utazásom korszakában egyre akadtam, ki becsületes ember volt s mellettem halt el. A magyar emigránsok sokkal szerényebbek voltak, nem adták ki magukat többnek, mint valóban voltak. Némely kivételt tett néhány erdélyi, kik szerettek kissé kirúgni. Úgy például B...............L. Erdélyország kormányzójának adta ki magát mindenütt. Nagy hátrányukra volt a magyaroknak, hogy külföldön igen kevés megtelepedett és vagyonos honfiakra akadtak. Az otthonlevők sem igen tudták, hogyan küldjék a nyomorban sinlődő rokonaiknak a szükségelt segélyt. Mert a postán, mint beszélték, az emigránsok számára jött leveleket fölbontották és a pénzt kiszedték, sőt nem is lehetett küldeni, mert az akkori osztrák tisztviselők császáriabbak voltak a császárnál. Voltak egyes gazemberek is, kiknek Magyarhonban összeköttetésük révén, nevük alatt küldettek a szegény menekültek számára pénzt, mit azonban maguk számára tartottak meg. Mindezek ugyan csak eleinte történek, mert később ők is kitalálták a módokat az otthoniakkal való biztosabb közlekedésre s mellette lassankint életmódot választottak maguknak. Ki pinczér, ki pék, ki kocsis, lovász, hentes, boltoslegény stb. lett s a mellett a kevés Stambulban tartózkodó magyar mesterlegény örömest osztotta meg a honfiakkal keresetét és lakását. A nyomorban igaz barátnak mutatkozott a bécsi német légió több tagja, kik között több volt a technikus, mint a magyarok között; ezek a számos stambuli németek által könnyebben részesültek morális úgyszintén mint anyagi segedelemben is, mit ők arra használtak föl, hogy magyar barátjaikat is részesítsék benne, mint például egy Robicsek nevű bécsi fiú, ki szobafestő lévén, a szultán új palotájában munkát kapott , több magyart rögtönzött festőkké, kik azelőtt soha ecsetet kezükbe nem fogtak. Nagyon természetes, hogy oly különféle elemekből összegyúrt emberek különféle módokat kerestek a szokatlan helyzetben az élet föntartására, s voltak geniálisok is, kik könnyű módokkal jutottak a szükséges pénzhez. Ilyen volt valami Pápafi nevű, ki magának hírt szerzett geniális csínyjaival az emigránsok között. Különféle módokat talált a pénzhezjutáshoz, igaz, nem mindig lojális utón, de mégis úgy, hogy a rendőrségnek nem volt oka kezét reá tenni. Lehet, hogy már mások sokat írtak Pápafi csingjairól, kik őt jobban ismerték, mint én. Én tehát csak egyet kívánok megújítani, mely furfangos, talál lékony eszét híven ecseteli s mely neki csak becsületére válhatik. Pápafi egy csoportot gyűjtött maga körül, azzal a föltétellel, hogy minden egyes addig táplálja az egész társaságot, míg csak az erszényében pénz lesz. Egy héten át Pápafi volt a gazda, ki ellátta őket a szükségesekkel. De neki is elfogyott a pénze és másnak kellett volna a gazda szerepét átvennie. Azonban senki sem vállalkozott az egyszerű oknál fogva, mert egynek se volt egy fillérje sem. Pápafi erre fölháborodott, hogy ennyiök közül egy sem volt képes egy batkát se keresni, s erős szemrehányások közt mondá, hogy ő csak a földre toppan mint Pompejis és meglesz az egy hétre való. Nem is kellett egyéb, hogy az egész trupp reá támadjon és szaván fogja: toppantson hát egy jó nagyot. Jól van, monda Pápafi, menjetek le Galatára a nagy görög kávéházba, foglaljatok el egy asztalt és sóhajtozzatok, mintha az anyátokat az ördög nyúzná , a többit bízzátok reám. A társaság bement a nagy görög kávéházba, mely ma már nem létezik, de akkor a görög bankárok és kapitányok gyülőhelye volt. A magyarok Pápafi instrukcziója szerint keservesen sóhajtoztak, s nem sokára az egész görögség figyelmét magukra vonták. Pápafi azalatt megérkezett , mint görög közéjük elegyedett, s a beszélgetést a magyarokra irányozta. „Lássátok mondá, e derék embereket, és iszonyú levertségeket. Várjon tudjátok-e okát ?“ Persze hogy senki sem tudta, maguk a sóhajtozók sem. „Pedig, folytatta Pápafi, ti vagytok az oka, mert ti az orosszal együtt éreztek, az orosz beavatkozás nélkül pedig ez emberek szabadon birtokaikon élnének; most pedig az éhenhalást elkerülendők kénytelenek törökökké lenni, s a szent keresztény hitet elhagyni. A görögök pedig mit várhattok majd tőlük, ha előkelő török tisztviselőkké válnak, mert mindannyian tanult emberek! Majd jogosan nyúznak akkor benneteket.“ Ez okoskodás mély benyomást tett a görögökre, kik minden fösvénységük daczára meglehetős sommát gyűjtöttek össze s biztatták a magyarokat szebb jövővel; iparkodtak őket eltéríteni szándékuktól és kérték, ne hagyják el a keresztény hitet az általuk roppantul gyűlölt izlámért! Én mint szolgálatban levő, hamar magamra vontam az emigránsok figyelmét, oly helyzetben lévén, hogy egyiknek vagy másiknak apró szolgálatokat tehettem. Nemsokára igen népszerűvé is lettem s a már megalakult magyar egyletnek elnökévé választottak De népszerűségem lassan-lassan hanyatlani kezdett, mert gondolkozásom és nézeteim sok dologban mások voltak, mint az emigránsok nagy többsége. Konstanczinápoly, szeptember 25. „Fölség, bízzék bennem, kívánságai teljesülni fognak; szomszédainktól nincs mit tartanunk, erőnk a védelemre elégséges és néhány év múlva elég lesz arra is, hogy új területeket elfoglaljunk, az elvesztetteket pedig biztosan visszaszerezzük.Így beszél a nagyvezír a szultánnak. Rokonszenvünket megvonhatjuk attól, ki a miénktől eltérő elveket vall, de azért becsülhetjük a férfiút, kinek egyáltalán elvei vannak s ki nem engedi magát ide-oda tolatni, hanem igazgatja az ügyeket. Hussein Avni nagyvezírrel nem rokonszenvezünk: sokkal inkább török, hogy sem Európában bizalmat nyerhessen, de azt nem tagadhatni, hogy szilárd elvei vannak, tudja, mit akar és miként érheti el. És ha el nem érheti czélját, csak újból be fog bizonyulni, hogy a viszonyok hatalmasabbak minden emberi akaratnál. A nagyvezír mindenekelőtt erős, jól fölfegyverzett hadsereget akar teremteni s e czélból minden lehetőt elkövet. Ha még egy évig igy folytatják, a szultán oly sereggel fog rendelkezni, mely megmérkőzhetik bármely európai államéval. Így ítélnek szakférfiak, kik elfogulatlanul kisérik figyelemmel a török hadsereg szervezése körül történő intézkedéseket. Egy másik terve a nagyvezírnek talán még nagyobb jelentőségű. A török közhivatalnokok gyarlósága és megvesztegethetősége miatti panasz ép oly régi mint általános. Hogy a törökből értelmes és egyúttal becsületes államhivatalnokot neveljenek, az jóformán a lehetetlenségek közé tartozik; de hogy kevésbé korrumpált legyen a mostaninál, az talán mégis kivihető s már ennyi is nagy haladásnak volna Midőn a külföldi lapokban olvastam, hogy Debreczenben a köztársaságot kikiáltották, e hírben a magyar szabadság és önállóság halálharangját véltem zúgni hallani, noha magam republikánus és demokrata elveket követtem magánéletemben, de meg voltam győződve, hogy ezt a kormányformát az európai hatalmak fölvirágozni nem engedik, és hogy nem a magyarnak való, szintén mint a francziának sem! A mellett a német hírlapok roppant lármát ütöttek a lengyelek miatt, kiknek számát a magyar hadseregben harminczöt ezerre tették, kik minden győzelem főtényezői voltak, kik a magyar kormányon uralkodnak és kénytetik a háborút a Kárpátokon keresztül Galicziába és onnét Oroszországba átplántálni. Ki ezeket elfogulatlanul olvasta, könnyen átláthatta, hogy ha az osztráknak szorul a kapczája, az orosz beavatkozik, a szomszédházban oltandó a tüzet, nehogy a magáé is kigyuladjon, s midőn a világosi katasztrófa bekövetkezett, nekem eszembe sem jutott azért Görgeit felelőssé tenni, hanem inkább a debreczeni határozatot és a lengyel segedelmet, bármi nemes önföláldozásból eredt is egyesek részéről. Én Görgeit nem ismertem, nem ismerem, de árulónak nem tartottam , nem tartom most sem. Én azóta mindig külföldön tartózkodom, s nem tudom mi fölvilágosítások lebbentek föl ez ügyben, de szerintem a haza neki köszönettel tartozik, hogy annyi derék fiatal ember életét megkímélte, kiket könnyű volna halálba uszítani, ez azonban nem használt volna az ügynek semmit, ellenben a harminczkét ezer ember élete a hazának sok hasznára, annyi szerető anyának, atyának, testvérnek, rokonnak és barátoknak örömére válhatott. Ha a 300 spártai a Thermophyláknál megmaradt oly hiszemben, hogy az ellenség nem törhet át és a haza mentve lesz, ebben van ész és ok. De Világosnál nem volt semmi megmenthető, csupán emberélet. S annyi emberéletet csupán száraz dicsőségért föláldozni: ehhez szerintem rósz lélek kell. Különben higyje mindenki azt, mit meggyőződése hinnie parancsol; az én meggyőződésem ez, s ezt már akkor nyíltan kimondottam, de akkor igen rosz hatása volt, s elég volt arra, hogy sokan csupán azért már rész hazafinak tartottak. Az egylet szabályai tiltották a politizálást, mit azonban akkor lehetetlen volt akadályozni, mert mindenki végre is beszélhetett arról, ami neki tetszett. Én mint elnök csupán oda hathattam, hogy a közgyűlések ne öltsenek politikai jelleget, mi az egylet létét koczkára tehette volna, és sokszor kellett küzdenem a politizálás vészes hajlamú iránya ellen, súgtak-búgtak, mindenki tudott módot a haza meg-