Reform, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)
1874-10-14 / 282. szám
zott, szigorúan felelős férfiakra lehet rábízni; vajjon a megyei közegek erre alkalmasak-e, azt döntse el a kormány. És így ismét politikai feladatunk nagy kérdése előtt állunk, azon szint előtt, melyen évtizedek óta hajótörést szenved minden iparkodásunk. Az országos közigazgatás rendezése képezi alapját minden további intézménynek. Mindaddig, mig a belügyminiszter a főispánokkal alkudozik, ahelyett, hogy az ország szükségeit venné számba, mig a parlamentnek nincs sem értéke, sem értelme valóban nagy, gyakorlati czélok iránt, mindaddig nem lesz sem közigazgatásunk, sem rendőrségünk, sem egészségügyünk, sem állami biztosításunk s végre — adónk sem. Ezért azon őszinte óhajtással végzem soraimat, vajha Weisz B. ur megérné azon eszme valósulását, melyért harmincz év óta buzgón fáradozik; ha ez bekövetkezik—akkor segítve lesz az ország bajain is. H. E. Bécsből. — Saját levelezőnktől. — Bé 08. október 12. Ő felségek a király és királyné a jövő hó derekán ismét Csehországba tesznek kirándulást, a Pardubitz-Kladrub körüli vadászatokon részt veendők. Amint a hivatalos esti lap közli, ő felségek ezúttal a cseh országos vadász egylet meghívásának vendégei lévén, eleve visszautasíták a tisztelgéseket, a küldöttségi vagy magánkihallgatásokat, a legszorosabb inkognitóban szándékozván a vadászat nemes örömeit élvezni. Mindamellett bízvást föltehető, hogy nagy lesz az újságvadászat itt az idevaló lapok részéről is. . Kovácsolnak majd rendes meg rendetlen tudósítóink minden inkognitó daczára is nagyszerű politikai akcziókat és kamarillisztikus összeesküvéseket, hogy majd szinte eláll rajta a tisztelt olvasó szeme-szája. Gróf Andrásyt 20-ára várják ide vissza Bécsbe ; november 3-áig fog itt tartózkodni, mire a rákosmezei vadászatokra kisérendi el ő felségeket. Tán érdekli a pesti sportközönséget, tudni, hogy ugyan a vadászaton fog először szerepelni az utóbbi időben több ízben emlegetett angol kopóraj, amelyet ő felsége a királyné Angolországból rendelt meg. Arnim ügyében mindinkább kiviláglik, hogy ha nem is egészen, de nagyrészt politikai rugók játszanak a bírói székek alatt. Bizonyosan nem kerülte el a tegnapi augsburgi Alig. Zig leaderja önök figyelmét. Bármennyire is igyekszik e fölötte érdekes czikk írója szépítgetni a dolgot s mentegetni a német kanczellárt, nem állhatja mégis, hogy feddőleg ne említse Bismarck ama nagy politikai „hibáját“, hogy befolyásával nem hatott a bírákra, hogy olyannyira túl szigorun ne kezdjék meg a bűnvizsgálatot Arnim ellen. Ez gyönyörű egy vallomás! Akarata ellen és tudta nélkül konstatálja az officziózus eme gyengéd szemrehányásával, hogy „il y a qui dirige les juges á Berlin.“ Ez magában véve igen érdekes korrekcziója amaz untig elcsépelt tendencziának, amely szerint holmi kisistennek volna tekintendő a porosz birói kar, hozzáférhetetlenségét illetőleg. Másrészt nem sok ész kell hozzá, abból a szemrehányásból az igazat kimagyarázni, t. i. hogy nemcsak nem gátolta Bismarck az Arnim ellen alkalmazott szigor túlhajtását, hanem legalább is közvetve az ő befolyásának köszönhető, hogy a bírák eljárásukban egészen túla Wagner-Lasker-féle históriára, amely bizony sokkal botránykoztatóbb színben téríttetett a törvényhozás asztalára. De azért a bírák még sem mozditák füleket sem a nagy herczeg ama kedvencz embere ellen ; a „vizsgálat“ szép csöndesen végződött, senki se hallotta, senki se tudja, hogy és miként mosdatott fehérre a szerecsen, csak annyit látott ország-világ, hogy Wagener uram egy perczig sem volt szabadságától megfosztva, s azt is látni, hogy Wagener legbizalmasabb embere a herczeg-kanczellárnak. Az idézett augsburgi csikkben van még egy másik nagyon érdekes vallomás is, amelyet — megvallom őszintén — csupa levelezői hiúságomtól ösztönözve akarok különösen kiemelni. Ugyanis mint valami nagyon „természetest“ állítja oda czikkíró, hogy a kutatott levelek „gazdagok“ a kanczellár olyan kifejezéseiben, amelyek fegyverül szolgálhatnának ellene, mind a császár, mind pedig a törvényhozás a szövetséges- vagy külföldi hatalmak irányában!“ Hogy a czikkíró ez állitását a kanczellár ingerült, izgatott idegzetével magyarázza, illetőleg ezzel mentegeti a „nagy“ diplomatát, ez is „természetes“ és nem érdekelheti a nagy közönséget. De a Reform t. olvasói tán emlékezni fognak, hogy legelői is az én levelemben voltak figyelmeztetve a kérdéses okmányok ekként magyarázott tartalmára. Én utaltam legelőször a Goltz-féle jegyzetek analógiájára. szerző a személyes szabadság megszorítása ellen beszél és az eljárás szóbeliségét követeli. Kiemeli ezután, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat alapgondolatai közé kell számítani a vádló elvet, melyet e mondat által lehet kifejezni: „hol panaszló nincs, ott biró sincs.“ Ez elvnek helyessége azonban attól függ, hogy „ki a panaszló“, mely elv fölött ismét sokat lehet elvileg vitatkozni. A németeknél az úgynevezett kutatórendszer fejlődött ki, míg Francziaországban az úgynevezett közvádlói rendszer jutott érvényre. A jelenleg önálló 1853. évi büntetőeljárásban sem a kutató-, sem a közvádlói rendszer nincs keresztülvive, és épen ez képezi a bűnvádi eljárás legnagyobb hiányát Szóló hivatkozik német tudósokra, név szerint Gneistra, rajzolja az orosz, porosz és franczia bűnvádi eljárás álláspontját s fényesen védelmezi a vádló elv helyességét. Az előterjesztés további előnye gyanánt említi szóló az eljárás egyszerűsítését, a törvényes bizonyítási theória elejtését, a tárgyalás közvetlenségét és szóbeliségét, s a személyes szabadság előnyére a vizsgálati fogságra nézve behozott határozatokat. Hasonlóan az Ausztriában fönálló bűnvádi eljárással, nálunk is meg fog szűnni amaz anomália, hogy az első folyamodású törvényszék előtt a bűnösségre nézve történt beismerést felebbezni lehessen, mert ezután csak a semmiségi panasz fog megengedtetni a hétszemélyes táblához, mint semmitőszékhez, mely aztán az első folyamodású törvényszék ítéletét mindegyik fél jelenlétében tartandó nyilvános tárgyaláson megsemmisítheti. Szóló ezután a régi bűnvádi eljárás némely formai változtatására teszi a házat figyelmessé, s elfogadásra ajánlotta a törvényjavaslatot. A ház a javaslatot egyhangúlag elfogadta a részletes vita alapjául. A részletes vitában a javaslat azon cikkeket illetőleg, melyekhez az átalános vita alkalmával módositvány nem nyujtatott be, en bloc elfogadtatik, mig azon csikkeknek a tárgyalása, melyekhez dr. Posilovics és dr. Derencsin módosításokat nyújtottak be, a holnapi ülésen fog elővézetni. Horvát országgyűlés. [Saját tudósitónktól.] Zágráb, október 12. Krestics elnök 10 órakor nyitja meg szülést. A ház nagyon gyéren van látogatva. A kormány részéről Mazuranics bán és Stankovics osztálytanácsos van jelen. A jegyző fölolvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, mely minden észrevétel nélkül hitelesittetik. Jurkovics J. és Priester Imre képviselők, az első 8, a második 10 napi szabadságidőt kérnek. Megadatik. Az elnök jelenti, hogy a körösi képviselő, Bubanovics Gyula letette mandátumát. Tudomásul vétetik s a kormány fölszólittatikus választás elrendelésére. A kodifikáló bizottság benyújtja jelentését a közegészségügyre vonatkozó törvényjavaslat tárgyában. Napirendre fog tűzetni. Áttérvén a ház a napirendre, az első folyamodású törvényszékek szervezéséről s a hivatalnokok fizetéséről szóló törvényjavaslatok harmadszori fölolvasásban is elfogadtatnak. Következik a bűnügyi eljárás némely határozatainak megváltoztatásáról szóló javaslat tárgyalása. A bizottsági előadó dr. Spun kiemeli, hogy miután a bizottság a javaslat némely részeit en bloc fogadta el, s módosítványok csakis akkor helyeselhetők, ha összhangzasban vannak a javaslatban foglalt rendszerrel, kéri a házat, hogy a módosítványok már az átalános tárgyalásnál adassanak elő, nehogy az egész javaslat rendszerében megváltoztassák. E szokás más parlamentekben is divatos. Erre az elnök az átalános vitát megnyitottnak jelenti ki, s először is az előadó dr. Spun emelt szót. A bűnvádi eljárás minden reformját az állami élet szervezetének fejlesztéséhez számítja az előadó, s fölemlíti, hogy a büntető eljárás kérdését kitűnően illusztrálta a Mária Terézia idejében megjelent egy kitűnő munka Cesare Beccaria-tól. E munkában A szerb kongresszus szervezete, Mazimovics és társai a szerb kongresszus statútumait javaslatkép elkészítették, s a bizottság a szövegezést el is fogadta. Mi elégségesnek tartjuk e statútumokból csak a legfőbb pontokat közölni, melyek így szólnak: Az 1868. IX. t. cz. által biztosított autonóm jogok alapján, ő felsége legfőbb felügyeleti jogának épségben tartása mellett, melyet ő felsége alkotmányos módon gyakorol, a szerb nemzeti egyházi kongresszus szervezete a következőkben állapittatik meg: I. czikkely. A szerb nemzeti egyházi kongresszus a szerb patriarkhátus és metropólia területén levő görög-keleti vallásu szerbek képviselete, mely önállóan, saját költségei utján, az egyházi, iskolai és alapítványi ügyeket minden kiegészítő részekkel és tényezőkkel tárgyalja és szabályozza. II. czikkely. A szerb egyházi kongresszus hetvenöt képviselőből áll, és pedig 25 az egyházi és 50 a világi rendből. Ezek az 1870. augusztus 5-iki kongresszusi választó-szabályzat alapján, mely az 1871. május 21 iki legfelsőbb elhatározással jóváhagyatott, választatnak. A karloviczi érsek-metropolita és szerb patriárkha s a megyei püspökök, mint ilyenek, tagjai a kongresszusnak. III. czikkely. A képviselők hat évre választatnak. Az időközben megüresedett állomásokra választottak mandátuma a többi eredetileg választottak mandátumával egy időben ér véget. IV. czikkely: A választottak részéről adott utasítások a képviselőkre nem kötelezők. V. czikkely: A kongresszus ítéli meg a kongresszusi tagok választásának érvényességét s fel van jogosítva biztost kiküldeni azon körülmények kiderítésére, melyeket a választás érvényének megítélésére tudni szükségesnek tart. A biztos megkeresésére a politikai hatós4§'jaÍ*^Ío’m“em#em'^ Ily esetben a választott képviselő, ha választási jegyzőkönyve panaszt nem tartalmaz, a vizsgálat végeredménye előtt kongresszusi képviselői jogainak élvezetéből ki nem rekeszthető. VI czikkely. A kongresszusi képviselők, valamint a kongresszusi bizottság tagjai tevékenységük idejére napidijat húznak s utiköltségök oly módon téríttetik meg a mint azt a kongresszus meghatározza. Mindkettő előlegképen a nemzeti alapokból vétetik, mely előleg mihelyt a választókerületek közt való szétosztás után a lakosság által befizettetett, az alapoknak visszatéríttetik. VII. czikkely. A szerb nemzeti egyházi kongresszus minden évben és pedig a husvét és pünkösd között levő időben összeül. A kongresszus ülésezése hat hét alatt befejezendő. VIII. czikkely. Azon esetre, ha ő felsége legfőbb felügyeleti jogát királyi biztos közbejöttével óhajtja gyakorolni, a biztos a kongresszus tárgyalásaiba s határozatai hozatalába nem avatkozhatik. IX. czikkely. A rendes kongresszust a metropolita-patriárkha hívja össze, vagy ez állomás megüresedése közben a metropolitikai egyház-tanács alelnöke S szentségénél az 1868. IX t. cz. értelmében történő előleges bejelentés mellett. X. czikkely. A kongresszus maga állapítja meg házszabályait. XI. czikkely. A kongresszus megalakultnak nyilvánittatik, mihelyt az összes képviselők többsége igazolva van. Határozathozatalnál a kongresszusi tagok többségének jelenléte szükséges s a határozatokat a kongresszus a jelenlevő tagok többségével hozza. XII. A kongresszus elnöke a karloviczi érsekmetropolita és szerb patriárkha, vagy ha a patriárkhai és metropolitai szék üres, a legrégibb püspök. XIII. Ha a kongresszus megalakult, megválasztja az egész kongresszusi periódusra az alelnököt a világi rendből ki az elnököt képviseli, s ha ez akadályozva van, teendőit végzi. Szintigy minden ülésszakra szükséges számú jegyzőt választ. XIV. A kongresszus jegyzőkönyveit, amelyekbe a kongresszus minden határozata fölveendő, az elnök közvetlen a hitelesítés után köteles a k. magyar minisztériumhoz fölterjeszteni. A kongresszus irományait az elnök, alelnök s a jegyzők írják alá. XV. A kongresszus határozatait a kongresszusi elnök illetőleg a kongresszusi bizottság hirdeti ki s hajtja végre. XVI. A kongresszus küldöttséget nem fogadhat el. XVII. A rend s a nyugalom föntartásáért az elnök felelős. XVIII. A kongresszus hatáskörébe tartozik: 1. A szerb gör. kel. egyház önkormányzatának föntartása iránti gondoskodás. 2. Az egyházi, kolostori, iskolai alapítványi ügyek szervezése. 3. A metropolita és szerb patriarkha, valamint a metropolitai községek választása. A kongresszus hatásköre nem terjed ki dogmatikus, rituális és liturgiás ügyekre, mely ügyek a zsinat hatáskörébe fognak tartozni. XIX. E hatáskörhöz képest a kongresszus rendszabályokat alkot a) A lelkészségek, protopresbyterátusok, az egyházi konszisztóriumok s a metropolitai egyháztanács számára, a püspöki megyék száma és területére nézve, uj kolostorok alapítása s a régiek megszüntetése iránt, továbbá az egyházi fenyíték iránt, miután a püspöki zsinattal ez iránt megegyezett. b) A lelkészség, főpapok és püspökök dotácziója iránt. c) Az egyházközségek szervezése iránt, a metropolita, eparkhiális, iskola és közigazgatási hatóságok, az eparkhiális gyűlések s a szerb nemzeti egyházkongresszus iránt. d) A felsőbb és alsóbb iskolák s tanintézetek szervezése iránt. Ide tartozik a tanterv szabályozása az országos törvények határai közt. Ebből azonban kivétetik a theológiai tanintézet tanterve, mely a püspöki zsinathoz tartozik. c) A nemzeti egyházi javak kezelése a felhasználása, ide sorolván a kolostori javakat, alapokat s alapítványokat, az alapítványi czélok s az alapitó akaratának határai közt. f) Felügyelet azon egyház-nemzeti javakra, melyeket a metropolita s patriárkha és a püspökök kezelnek. Ezen fölül határoz a kongresszus. g) Az összes egyház nemzeti alapok, alapítványok és intézetek beleértve a zárdákat is — budgete iránt, ha azok az egész metropoliát s patriárkhátust illetik. h) Az e) elsorolt alapok, alapítványok s intézetek zárszámadásai iránt, kivéve a XXII. czikk g) pontja alatt elsorolt zárdái s oktatási intézeteket. i) A nemzeti-egyházi czélok budgete iránt, s föl van hatalmazva a deficzitet a népre vetett adó által, mely azonban a kormány elé terjesztetik, fedezni. KÜLFÖLD, Budapest, október 13. A Vatikánban nagy örömmel vették a hirt Arnim elfogatásáról. A Pr. egy külön tudósitója legalább következőleg ir: „A Rómába váratlanul érkezett hír Arnim Harry gróf, egykori északnémet követnek a pápai széknél, elfogatásáról rendkívüli szenzácziót keltett itt. A „papaíini“-k látható örömöt éreznek ez eset fölött, mert Ők Arnimban egyikét látták a Bismarck-féle egyházellenes politika legtevékenyebb s legveszedelmesebb ügynökeinek — miben nem is tévedtek nagyon. Ők jól tudták, hogy az olasz katonáknak Rómába bevonulását Arnini segítette elő s annyira eszélyes volt, hogy a nagy politikust, Antonellit szeptember 10— 20 áig (1870 ben) szép szóval tartotta, mondván, hogy lehetetlennek hiszi, hogy a királyi csapatok con brachio át mernék lépni Róma kapuját. Arnime ravaszságának köszönheté a pápa abbeli roszul számított megnyugvását, hogy: „a királyi csapatok ugyan előre fognak nyomulni a város kapuiig, de bevonulni nem fognak a városba“. A „italianissimik azonban felbecsülik Arnim népszerűségét Poroszországban s attól tartanak, hogy Bismarck e szigorú rendszabálya egykori ügy társa ellen, szomorú következményeket vonand maga után. A pápa pedig, midőn Arnim elfogatásáról értesült, következőket mondta: „Arnim bebörtönözve, ép úgy mint én fogságban — de ő ezt nem érdemelte. Ha neki egy általam kiállított jó bizonyítvány (un buon servito) hasznára volna, én szívesen kiállitnám számára. Arnim mindent megtett, a mit ellenem s az egyház ellen elkövethetett“. Mint az Augs. Alig. Ztg.-nak Berlinből félhivatalos forrásból jelentik, az Arnim ellen folyó bűnvizsgálat nem fog nyilvános végtárgyalás alá bocsáttatni , pedig abból az okból, mert a tárgyalás alatt az elveszett okmányok hű másolatait fogja a bíróság előtt fölmutatni a külügyi kabinet. Ugyanez ügyre vonatkozólag kissé különösen hangzó hírt jeleznek Berlinből az Elsässer Journal-nak. E hír szerint az Arnim-házban tartott motozás alkalmával oly okmányok kerültek a motozók kezébe, melyből az tűnt ki, hogy Arnim berlini uzsorásokkal s házspekulánsokkal nem a legkifogástalanabb viszonyban állt. Arra nézve, hogy Arnim az elhirhedt dr. Julius Lang-gal összeköttetésben lett volna, a „Revolution von Oben“ czimü röpirat kiadása ügyében, Arnim fia a Voss. Ztg.-ban következő nyilatkozatot tett közzé: „jLouu uirxap auzluuo » hitt, hogy atyám, a val. titkos tanácsos, Arnim gróf, — dr. Lang állítása szerint — a „Revolution von Oben“ czimü röpirat szerkesztésében részes volna. Kötelességem ez állítást a lapnélküli koholmánynak kinyilatkoztatni s kijelenteni, hogy atyám dr. Lang urat még csak névről sem ismeri. Ifj gr- Arnim Schlagenthin:“ A Daily News ismét Bismarck ellen támad s az elfogatást a legnagyobb skandalumnak bélyegzi, melyet a porosz kanczellár valaha elkövetett. Ez ügyre vonatkozó czikkét következőleg végzi be: Mi nem akarunk a fölött ítélni, hogy törvényes eljárás volt e Amim elfogatása vagy sem? Valószínűleg az volt. De ha ez affaire tisztán csak törvényes aktus, egyszerű rendőri tény volna, valóban nagy becsületére volna Németországnak, hogy egyforma erővel sújtja alacsony s nagytekintélyű bűnöseit. De a porosz ez esetben oly államférfia elfogatását rendelte el, ki a kormány vezérével előzőleg antagonizmusban állott, s ezért az affaire csakis a politikai hadjárat, vagy a politikai boszu egy eklatáns hadicselének tünik föl, mely az esetlenség, a középkoriság, hogy úgy mondjuk a barbarizmus bélyegét viseli magán. A feudális szellem úgy látszik még mindig régi befolyását érvényesíti a porosz politikában. Bármely szempontból tekintsük is, az egész affaire nem egyéb a leghallatlanabb botránynál. Poroszország kormánya’ abbeli törekvésében, hogy indiskrét természetű okmányok nyilvánosság elé terjesztését megakadályozza, mindenha szerencsétlen volt. A diplomaták emlékiratai azáltal, hogy a kormány eget földet s összes rendőri közegeit ráadásul működése hozta elnyomatásuk végett, még inkább a nyilvánosság elé jutottak. Hanem az a botrány, melyet Barnhagen von Ense emlékirata keltett, triviálisnak tűnik föl ama botránynyal szemben, mely oly magas rangú államhivatalnoknak, mint Arnim, elfogatása által előidéztetett. Poroszország most úgy látszik újra Frigyes Vilmos s a nádbot boldog napjait éli“. A Kreuzzeitung még fölemlíti, hogy az a hír, mintha Arnim elfogatása előtt az elveszett okmányok visszaadása ügyében a kormány Arnim sógorával, Arnim-Boitzenburg gróffal érintkezett volna, minden alapot nélkülöz. Arnim-Boitzenburg az időtájban nem is volt Metzben, hol az érintkezésnek történni kellett volna, mert a gróf már akkor az Arnim-család többi tagjaival Berlinben volt. A spanyol sajtó még eddig nem vett tudomást az Arnim-affaireről. Minden lap most a hadsereggel foglalkozik. Az Epoca azt mondja, hogy az újonnan rendszerezett haderő felosztásától függ a háború mihamarábbi és sikeres befejezése. Szerinte 72—80,000 ember lépett újabban a köztársasági hadseregbe. E számból 50,000 embert okvetlen az északi hadseregbe kell beosztani, s többi 20 ezeret a czentrum s a Katalóniában működő hadosztályokhoz kell útnak indítani, így a köztársasági hadsereg minden vidékén kellő erővel rendelkezhetik arra, hogy a rendezetlen, fegyelmezetlen karlistákkal elbánjon a legalább növekedésüket megakadályozza. Aragóniában, Valencziában és Katalóniában a karlisták már minden embert bevontak hadseregükbe, ki velük rokonszenvezett, s így , miután azt látjuk, hogy a karlisták a köztársasági csapatok előtt mindenütt hátrálnak, föl kell tennünk, hogy a 3 köztársasági hadcsapatnak 10-10 ezer emberrel szaporítása kellő eredménnyel lesz. A jelen háborúban azonban az északi hadsereg működése a hangadó, a Katalóniában koncentrált csapatok s a centrum alárendelt erők. Ezért északra kell vetni a főerőt. Mind e tanácsok mellett a köztársaságiaknak fő hibája, hogy nincsenek fő tábornokaik; idővel (!) azonban lehet, hogy ez úgy is megtalálja a maga emberét. A karlista táborban Dorregaray helyét, ki jelenleg franczia földről nézi a polgárháborút, Mendiri lépett. Mendiri, miként előde, előbb a liberális hadseregben szolgált , az Afrikában vívott harczban részt vett. O’Donnel marsall azt mondta róla , Mogrojevo tábornokról, ki közelebb a karlistákhoz pártolt a köztársasági seregből, hogy ők ketten az egyedül valamit érő tisztek Don Carlos seregében. A Daily News még a következő táviratot közli : „Amig Arnim gróf párisi nagykövet volt, Berlinből utasításokat kapott, melyeknek értelmében a franczia kormány némely cselekedetei ellen tiltakoznia kellett volna. Valószínű, hogy az ultramontanizmusnak kedvező cselekedetekről volt szó. Amim e föllépést nem tartván helyesnek, állítólag elhalasztotta utasításainak teljesítését s egy hosszú emlékiratot irtokainak támogatására. Bismarck nem lévén megelégedve, visszaküldte az emlékiratot számos marginális jegyzettel. Ez az okmány az egyetlen, melyet a birodalmi kanczellária a volt nagykövettől visszakövetelt. Arnim a többit megtarthatná, ha ezt visszaadja. A gróf azonban el van határozva fogságban maradni, állitván, hogy fogsága szükségkép egy ujabbi fölemeltetésre viszi.“ Végül a NI. fr. Presse-nek egy érdekes leveléből ez ügyben kivesszük a következő részleteket: Berlinben eleinte a félhivatalos lapok azt a hirt terjesztgették, hogy Tessendorf államügyész egyedül ragadta meg a kezdeményezést Arnim elfogatására nézve. Annyi bizonyos, hogy a stettini törvényszék illetékességi körét keresztülugrották. A berlini kamara-törvényszék két ülésen át is azzal foglalkozott, hogy váljon a berlini törvényszéknek van-e joga a stettini törvényszék jogköréből kivonni Arnim grófot. Mindezt csakis a nagy sietséggel lehet megmagyarázni, mellyel Arnim elfogatása történt. Pénteken még csak a házmotozás iránt kapott utasítást a törvényszék, de szombaton addig váltottak táviratokat az igazságügyminiszter és Bismarck, hogy este 10 órakor már egy bizottság doboltatott össze, és azzal az utasítással bízatott meg, hogy Arnim grófot fogja el. A lehető legnagyobb gyorsasággal ment a bizottság Arnim jószágára, s még csak nem is jelentették a stellini hatóságnak, hogy hatáskörébe vágnak. Csak vasárnap este, az utolsó vonattal ment Tessendorf államügyésznek egy express-levele stettini kollegájához, bocsánatot kérvén, hogy „magasabb elfoglaltatása“ miatt csak most értesíti, miszerint tulajdonképen a stettini törvényszéknek kellett volna Arnim ellen föllépni. Mindenben csak sietség nyilatkozott, és így Baden-Badenből is csak sietve kellett a császári jóváhagyást kinyerni. A börtönben vasárnap délután még nem léteztek intézkedések Arnim befogadására. Intézkedés csak a gróf megérkezésekor tétetett, ki a 32. számú szobába helyeztetett el, oly helyiség, melynek ablakai fával vannak körülvéve, úgy hogy a fogoly nem tekinthet ki a folyóra. Egy vaságy, több magán takaró, a Reichsanzeiger nehány régi évfolyama és egy pár jogi könyv bocsáttatott a gróf rendelkezésére. Az előny, melyben Arnim gróf részesül, csakis egy mosdó asztalból és gyalog árnyékszékből áll. A levél áttér ezután annak fejtegetésére, hogy ki volt e befogatás oka, és így ir: Hohenlohe herczeg, Arnim utódja a párisi követségben, finom diplomata, tele dicsvággyal és ravaszsággal s a nagy intrikákban valóságos mester. Ő rá lehet visszavezetni az okot a meghidegülésre, mely a birodalmi kanczellár és Arnim közt kezdődött és most nagy viszálylyá fejlődött ki. Ő fedezte föl a párisi követség levéltárának hiányait, ő adta föl Arnimot és küldött jelentést Berlinbe, s ennek folytán a konstanczinápolyi követnek kinevezett Arnim egészen elejtetett. A mi az Arnim által visszatartott leveleket illeti, azok közt van egy, melyben Thiers bukása alkalmából a német p ® l''’irának körvonalai fejtetnek ül X i DDOQ ScJUülan vo*lal>afejezve Thiers bukása és a franczia monarchia eshetőleges restaurácziója felett, mivel Németország végre is nem egészen biztos Oroszország részéről és ez egy franczia köztársasággal soha, de egy Francziaországban visszaállított monarchiával könnyen szövetséget köthetne Németország ellen. Fölfogható, hogy e levélnek titokban tartása nagyon kívánatos, mert annak közlése sokakra nézve kompromittáló lenne. Gróf Arnim elfogatása az orosz napisajtóra, úgy látszik, nem tett nagy benyomást, mert mellőzve e tárgyról minden önálló nyilatkozatot, eddig csak a német lapok czikkeit minden megjegyzés nélkül közli. Meglehet, hogy előbb tájékozni akar s szokása szerint csak akkor fogja ezen eseményt is részletesen megvitatni, mikor már a külföldi lapok elegendőképen megvilágították. A porosz-dán ügyben legújabban megint két orosz lap , a Golos és a Russkija Viedomosti szólalt föl. A Golos, az észak-schlezingi kérdésben Poroszországnak oly sajgó sebét látja, mely folytonos igazságtalanság vádakra szolgáltat okot, s azon tervet, melynél fogva Dániának a német szövetségbe leendő bekebeleztetése szándékoltatnék, oly kivihetetlennek tekinti, hogy annak eredetét inkább Germánia számos ellenségeitől mintsem a berlini államférfiak komoly akaratából származtatni hajlandó. A Golos okoskodása nyomán oly bolondos és kivihetlen tervet, mint a föntebb, alig lehet képzelni, s ezen eszme még akkor sem valósítható, ha maga Dánia föladná függetlenségét 8 önkényt akarna a német szövetség tagja lenni, mert ezen esetben Germánia el nem mellőzhető fontos külállami érdekekkel állana szemben. Dániának mint független önálló államnak létezése Európára nézve az egyensúlynak északon föntartása végett elkerülhetlen. Míg a balti tenger kulcsa a kis dán királyság kezében van, addig ezen tenger nemzetközi vagyonnak tekinthető oly mérvben, mint akármely más nyílt tenger. Most nehéz megmondani, mely tengeri erő, vájjon az orosz, a német, a dán vagy a svéd ottan túlnyomó, s ilyen ügyállás további föntartása nemcsak a most nevezett négy nemzet, hanem egész Európa érdekében is szükséges. Dánia, ha akarná is, senki előtt sem zárhatja el a balti tengert, s nem játszhatik rajta vezérszerepet. De mindnyájukra nézve roppant hátrányos lenne a megváltozott helyzet, ha a balti tenger kulcsa a kis és erőtlen Dánia kezéből a rettentő és hatalmas Germánia birtokába menne át, s ha a dán ágyuk helyett német lövegek uralnák a Sundot. Megfogható tehát, szól czikkíró, hogy Európa ilyen változást se nem óhajthat, se meg nem engedhet. A némethoni államférfiak kell, hogy tudják, mily veszélyekkel, az európai békét illetőleg, van összekötve hasonló kérdésnek puszta fölzavarása is. A Russkija Viedomosti czikke ennél sokkal határozottabb és élesebb. Arra utal, hogy Poroszországban a prágai békekötés V. §-át már régen holt betűnek veszik. Ezen állam DUppelt és Alsent sohasem adja önkényt Dániának viasza ; az erejétől megfosztott Francziaország nem képes őt erre kényszeríteni; Ausztria pedig nem akarja Németországgal jó viszonyait megzavarni és veszélyes összeütközésekre vezethető ügyet fölkavarni. A szövetségesei által elhagyott Dánia tehát kénytelen a gyakorlati téren tapasztalni, mily csekély erkölcsi erővel bírnak jelenleg a nemzetközi szerződések. Most a nagy államok nem tartják már becsület dolgának, kötelezettségeiket olyanok irányában teljesíteni, kik erre az illetőt erővel kényszeríteni nem képesek. Szerencse azonban Dániára nézve, így hangzik a czikk vége, hogy a közvéleményen kívül még más, a válság keretében megbízható szövetségesei vannak, ezek pedig: Angol- és Oroszország. Mind a kettő egyaránt van érdekelve Dánia függetlenségében, jóllehet most egyikük sem hajlandó a prágai szerződés nem teljesítése által sértett donhoni jogok védelmére kelni, de ők nem fogják tűrni, hogy új merénylet tétessék a velük fejedelmi rokonsági kötelékben álló kis királyság önállósága ellen. Ha nem is való a bekeblezési hir, mindazonáltal nem tagadható, hogy a német politikának ez a titkos czélja Dániára vonatkozólag. Ezen czél előbb vagy későbben kerül napfényre, s akkor majd Oroszországot arra indítandja, hogy Dánia és saját érdekeinek oltalmára lépjen föl. Ekkor majd az elsőrangú hatalmak kölcsönös viszonyaiban oly fordulat áll be, amilyennek a legutóbbi évtized alatt már nem egyszer lettünk szemtanúi : ekkor Oroszország és Anglia kénytelenek lesznek fölhagyni azon szenvedőleges állással, amelyet ők a a német birodalom gyorsan fejlődő hatalmával szemközt foglaltak el, s a parányi slezvigi kérdésből első fontosságú európai ügy fog kinőni. Az északi Slezvig fontos európai események kiindulási pontjául szolgálhat, könnyen hihető, oly pillanatban, amidőn ezt épen a legkevésbé várnák KÜLÖNFÉLÉK. Budapest, október 13. [Hivatalos.] Ő felsége a közoktatási miniszter előterjesztésére Szilágyi Dezső miniszteri tanácsost, eddigi államszolgálati éveinek beszámítása mellett, a budapesti tudomány-egyetemhez a politikai tudományok előadására a szabályszerű illetményekkel rendes tanárrá nevezte ki. Továbbá 1874. október 6-án kelt legfelsőbb elhatározásával a honvédségi Ludovika-Akadémia ez évi tisztképző tanfolyamában legjelesebben osztályozott hadapródokat, és pedig : — a honvédgyalogság tettleges állományában; — Both Lajost és Zdelár Antalt; — a honvédlovasság tettleges állományában: Dobreczky Józsefet, f. évi október hó 6-tól számítandó ranggal, az idevonatkozó szabályok értelmében, hadnagyokká nevezte ki. Ezen kívül a hivatalos lap több közös hadseregbeli tisztnek és főtisztnek nyugalomba helyezését közli. A közoktatásügyi miniszter Róth Sámuel tanárjelöltet a lőcsei állami főreáltanodához rendes tanárrá nevezte ki; az igazságügyminiszter a vaskohi járásbírósághoz írnokká Égethő Sándor belényesi törvényszéki birnokot, a fiumei törvényszékhez jegyzővé dr. Zarevich A. fiumei kir. kincstári ügyvédi segédet nevezte ki. A debreczeni pénzügyigazgatóság által Czenger János kiadóvá, Vragossy János II. osztályú irodatisztté és Ottlik Ede irodai segédtisztté neveztettek ki ; továbbá az erdőhegyi r. kir. adóhivatalhoz Sperling Lajos VII oszt. tisztté neveztetett ki. [Kitüntetés.] Ő felsége személye körüli minisztere előterjesztése folytán Várady Mihály, a nagy-becskereki törvényszék elnökének, a közügyek előmozditása körül szerzett érdemei elismeréséül a kir. tanácsosi czimet díjmentesen adományozta ; továbbá Szabó János alezredesnek s a marosvásárhelyi 27-ik honvédzászlóalj parancsnokának, az ottani sátortábor fölállítása körül szerzett kiváló érdemei elismeréséül a III-dik osztályu vaskoronarendet. [A király őfelsége,] hacsak rendkívüli körülmények nem lépnek közbe, szombaton vagy vasárnap jön vissza Bécsből Gödöllőre. [Szathamáry-Laczkóczyné], nemzeti szinházunk egyik diszének rövid életrajzát, mely a hivatalos lap vasárnapi számában megjelent, majd minden fővárosi lap közölte. Érintve volt ez életrajzban, hogy az élet örömei s keserűségei közül nem mindig az elsőbbiek jutottak a nevezetes művésznő osztályrészéül. Meggyőződtünk arról, hogy az a fordulat nagyon is enyhén fejezi ki a megpróbáltatások hosszú sorát, melyek Szathmárynét öregedő napjaira alig elviselhető körülmények martalékává tették. A halvány kilátás arra, hogy keserves állapotát közeledő 25 éves örömünnepe alkalmával nemesszivü hölgyek megenyhíteni iparkodnak, lehetővé teszi, hogy e keserű sorsról röviden, mert,hisz részletezése szinte lehetetlen megemlékezzünk a nyilvánosság előtt.Ki Lianó él közülünk,akik a kiapadhatlan humoru, e vig ötletekben gazdag művészi temperamentum jóizű játékán tápláljuk jó kedvünket nem egy busább napunk estéjén, hogy ez a vig asszony, ki egészséges kaczagásunkkal föltétlenül rendelkezik, kinek szomorú föladata, hogy a színház auditóriumát önfeledt vigságra ragadja, évek óta a legsanyarúbb nélkülözések rabja. Szép olvasónőink közül egyiknek-másiknak adjanak érte hálát a sorsnak — 25 frt mennyiségéről csak az a fogalmuk van, hogy alig elég egy csinos divatos ruha készítéséért munkadíjnak. És a művésznőnek, akiről szólunk, évek óta havonként összes szükséges fedezésére nem állt rendelkezésére ez összegnél több. — Boldogtalan családi viszonyok, csapások, melyek a nőt, melyek az anyát érték, sodorták egy zilált anyagi helyzet vészes örvényeibe, fa, bútor, melyen ül, a párna, melyen nyugszik, a ruha, melyben játszik, a jelentékeny dij, mely számára kitéve van — mindez csak félig vagy egyátalán nem övé többé; övé csak a huszonöt forint, melytől meg nem halhat, nehogy károsodjanak azok, akik a többire igényt tartanak. — Egy boszos emlékű múlt, egy örömtelen jelen és egy remény nélkül való jövő az, amit a magáénak vall ez az asszony, aki csak azért törli le minden este a könyeit, hogy eljöjjön minket megnevettetni. — Az ő jubileuma, az ő örömünnepe következik most, október 26 án. Nemesszivü hölgyek körében támadt a szivbeli gondolat, hogy ez örömünnep ne csak a tapsoló közönségre, hanem az ünneplőre magára is öröm napja legyen. Ha kincs terhének egy részét gyöngéd kezek leveszik sújtott válláról, bizonyára az életerő és életkedv új forrásait nyitják meg számára. Midőn mi részünkről, s úgy gondoljuk minden magyar hirlap, örömmel köszöntjük a szép szándékot, szives készséggel ajánlkozunk a közvetítésre a segítő hölgyek és a közönség között. [Pulszky Ferencz] visszatért első utazásából, melyet, mint a magyarországi könyvtárak és gyűjtemények főfelügyelője, az erdélyi részekben tett. Útja eredményéről s a tett tapasztalatokról — mint a P. N. Írja — részletes jelentést készített, mely annak idején a hivatalos lapban közzé fog tétetni. Marosvásárhelytt meglátogatta a Teleky Sámuel-féle könyvtárt, melyre vonatkozólag a képviselőházban amaz ismeretes interpelláczió történt. A könyvtár ügye jelenleg per tárgyát képezi a ref. igazgató-tanáca s a gróf között, ki a per befejezte után, melyről hiszi, hogy részére fog eldőlni, hajlandó méltányos alapokon a vitás kérdést elintézni. — A könyvtár iránt különben Marosvásárhelytt oly kevés érdekeltség mutatkozik, hogy 12 év óta összesen három ember dolgozott ott: Mikó Imre gr., Teleky Domokos gr. és Szabó Károly. Daczára annak, hogy a könyvtár mindig nyitva áll, egy lélek sem jár oda hétköznapokon, úgy hogy, mint egy ottani élezes ember megjegyezte, ha valaki Marosvásárhelytt hamis bankót akarna csinálni, azt legbiztosabban a könyvtár olvasótermében tehetné. Csak vasárnaponként élénkülnek meg az elhagyott termek, midőn a marosvásárhelyi közönség eljár a könyvtárt — megnézni. [A „budapesti magyar gyorsíró-egylet“] október 11-én dr. Fayer László elnöklete alatt a képviselőházban rendkívüli közgyűlést tartott, mellyel az egylet a nyári szünetelés után megnjitá