Reform, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)

1874-10-14 / 282. szám

zott, szigorúan felelős férfiakra lehet rábízni; vajjon a megyei közegek erre alkalmasak-e, azt döntse el a kormány. És így ismét politikai feladatunk nagy kérdése előtt állunk, azon szint előtt, melyen évtizedek óta hajótörést szenved minden ipar­kodásunk. Az országos közigazgatás rende­zése képezi alapját minden további intézmény­nek. Mindaddig, mig a belügyminiszter a fő­ispánokkal alkudozik, a­helyett, hogy az ország szükségeit venné számba, mig a parlamentnek nincs sem értéke, sem értelme valóban nagy, gyakorlati czélok iránt, mindaddig nem lesz sem közigazgatásunk, sem rendőrségünk, sem egészségügyünk, sem állami biztosításunk s végre — adónk sem. Ezért azon őszinte óhaj­tással végzem soraimat, vajha Weisz B. ur megérné azon eszme valósulását, melyért har­­mincz év óta buzgón fáradozik; ha ez bekövet­kezik—akkor segítve lesz az ország bajain is. H. E. Bécsből. — Saját levelezőnktől. — B­é 0­8. október 12. Ő felségek a király és királyné a jövő hó dere­kán ismét Csehországba tesznek kirándulást, a Par­­dubitz-Kladrub körüli vadászatokon részt veendők. A­mint a hivatalos esti lap közli, ő felségek ezúttal a cseh országos vadász egylet meghívásának vendégei lévén, eleve visszautasíták a tisztelgéseket, a küldött­­ségi vagy magánkihallgatásokat, a legszorosabb in­kognitóban szándékozván a vadászat nemes örömeit élvezni. Mindamellett bízvást föltehető, hogy nagy lesz az újságvadászat itt az idevaló lapok részéről is. . Kovácsolnak majd rendes meg rendetlen tudósítóink minden inkognitó daczára is nagyszerű politikai ak­­cziókat és kamarillisztikus összeesküvéseket, hogy majd szinte eláll rajta a tisztelt olvasó szeme-szája. Gróf Andrásyt 20-ára várják ide vissza Bécsbe ; november 3-áig fog itt tartózkodni, mire a rákosmezei vadászatokra kisérendi el ő felségeket. Tán érdekli a pesti sport­közönséget, tudni, hogy ugyan a vadászaton fog először szerepelni az utóbbi időben több ízben emlegetett angol kopóraj, a­me­lyet ő felsége a királyné Angolországból rendelt meg. Arnim ügyében mindinkább kiviláglik, hogy ha nem is egészen, de nagyrészt politikai ru­gók játszanak a bírói székek alatt. Bizonyosan nem kerülte el a tegnapi augsburgi Alig. Zig leaderja önök figyelmét. Bármennyire is igyekszik e fölötte érdekes czikk írója szépítgetni a dolgot s mentegetni a né­met kanczellárt, nem állhatja mégis, hogy feddőleg ne említse Bismarck ama nagy politikai „hibáját“, hogy befolyásával nem hatott a bírákra, hogy olyannyira túl szigorun ne kezdjék meg a bűnvizsgálatot Arnim ellen. Ez gyönyörű egy vallomás! Akarata ellen és tudta nélkül konstatálja az officziózus eme gyengéd szemrehányásával, hogy „il­ y­ a qui dirige les juges á Berlin.“ Ez magában véve igen érdekes korrek­­cziója amaz untig elcsépelt tendencziának, a­mely szerint holmi kisistennek volna tekintendő a porosz birói kar, hozzáférhetetlenségét illetőleg. Másrészt nem sok ész kell hozzá, abból a szemrehányásból az igazat kimagyarázni, t. i. hogy nemcsak nem gátolta Bismarck az Arnim ellen alkalmazott szigor túlhajtá­­sát, hanem legalább is közvetve az ő befolyásának köszönhető, hogy a bírák eljárásukban egészen túl­a Wagner-Lasker-féle históriára, a­mely bizony sok­kal botránykoztatóbb színben téríttetett a törvényho­zás asztalára. De­­ azért a bírák még sem mozditák füleket sem a nagy herczeg ama kedvencz embere ellen ; a „vizsgálat“ szép csöndesen végződött, senki se hallotta, senki se tudja, hogy és miként mosdatott fehérre a szerecsen, csak annyit látott ország-világ, hogy Wagener uram egy perczig sem volt szabadsá­gától megfosztva, s azt is látni, hogy Wagener leg­bizalmasabb embere a herczeg-kanczellárnak. Az idézett augsburgi csikkben van még egy másik nagyon érdekes vallomás is, a­melyet — meg­vallom őszintén — csupa levelezői hiúságomtól ösz­tönözve akarok különösen kiemelni. Ugyanis mint valami nagyon „természetest“ állítja oda czikkíró, hogy a kutatott levelek „gazdagok“ a kanczellár olyan kifej­ezé­se­i­b­en, a­melyek fegyverül szol­gálhatnának ellene, mind a császár, mind pe­dig a t­ör­v­é­ny­hoz­á­s a s­z­ö­ve­t­s­ég­es- va­gy külföldi hatalmak irányában!“ Hogy a czikkíró ez állitását a­­ kanczellár ingerült, izgatott idegzetével magyarázza, illetőleg ezzel mentegeti a „nagy“ dip­lo­m­at­á­t, ez is „természetes“ és nem érdekelheti a nagy közönséget. De a Reform t. ol­vasói tán emlékezni fognak, hogy legelői is az én le­velemben voltak figyelmeztetve a kérdéses okmányok ekként magyarázott tartalmára. Én utaltam legelőször a Goltz-féle jegyzetek analógiájára. szerző a személyes szabadság megszorítása ellen­­ be­szél és az eljárás szóbeliségét követeli. Kiemeli ez­után, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat alap­gondolatai közé kell számítani a vádló elvet, melyet e mondat által lehet kifejezni: „hol panaszló nincs, ott biró sincs.“ Ez elvnek helyessége azonban attól függ, hogy „ki a panaszló“, mely elv fölött ismét sokat lehet elvileg vitatkozni. A németeknél az úgy­nevezett kutatórendszer fejlődött ki, míg Franczia­­országban az úgynevezett közvádlói rendszer jutott érvényre. A jelenleg­­ önálló 1853. évi büntetőeljárás­ban sem a kutató-, sem a közvádlói rendszer nincs keresztülvive, és épen ez képezi a bűnvádi eljárás legnagyobb hiányát Szóló hivatkozik német tudó­sokra, név szerint Gneistra, rajzolja az orosz, porosz és franczia bűnvádi eljárás álláspontját s fényesen védelmezi a vádló elv helyességét. Az előterjesztés további előnye gyanánt említi szóló az eljárás egy­­szerűsítését, a törvényes bizonyítási theória elejtését, a tárgyalás közvetlenségét és szóbeliségét, s a szemé­lyes szabadság előnyére a vizsgálati fogságra nézve behozott határozatokat. Hasonlóan az Ausztriában fönálló bűnvádi eljárással, nálunk is meg fog­ szűnni amaz anomália, hogy az első folyamodású törvényszék előtt a bűnösségre nézve történt beismerést felebbezni lehessen, mert ezután csak a semmiség­­i panasz fog megengedtetni a hétszemélyes táblához, mint semmitő­­székhez, mely aztán az első folyamodású törvényszék ítéletét mindegyik fél jelenlétében tartandó nyilvános tárgyaláson megsemmisítheti. Szóló ezután a régi bűnvádi eljárás némely formai változtatására teszi a házat figyelmessé, s elfogadásra ajánlotta a törvény­javaslatot. A ház a javaslatot egyhangúlag elfogadta a rész­letes vita alapjául. A részletes vitában a javaslat azon c­ikkeket illetőleg, melyekhez az átalános vita alkalmával mó­­dositvány nem nyujtatott be, en bloc elfogadtatik, mig azon csikkeknek a tárgyalása, melyekhez dr. Po­­silovics és dr. Derencsin módosításokat nyújtottak be, a holnapi ülésen fog elővézetni. Horvát országgyűlés. [Saját tudósitónktól.] Z­á­g­r­á­b, október 12. Krestics elnök 10 órakor nyitja meg szülést. A ház nagyon gyéren van látogatva. A kormány ré­széről Mazuranics bán és Stankovics osz­tálytanácsos van jelen. A jegyző fölolvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, mely minden észrevétel nélkül hitelesittetik. Jurkovics J. és Priester Imre képviselők, az első 8, a második 10 napi szabadságidőt kérnek. Megadatik. Az elnök jelenti, hogy a körösi képviselő, Bubanovics Gyula letette mandátumát. Tudomá­sul vétetik s a kormány fölszólittatik­us választás el­rendelésére. A kodifikáló bizottság benyújtja jelentését a közegészségügyre vonatkozó törvényjavaslat tárgyá­ban. Napirendre fog tűzetni. Áttérvén a ház a napirendre, az első folyamodású törvényszékek szervezéséről s a hivatalnokok fizeté­séről szóló törvényjavaslatok harmadszori fölolvasás­­ban is elfogadtatnak. Következik a bűnügyi eljárás némely határozatainak megváltoztatásáról szóló javas­lat tárgyalása. A bizottsági előadó dr. Spun kiemeli, hogy miután a bizottság a javaslat némely részeit en bloc fogadta el, s módosítványok csakis akkor helyeselhe­­tők, ha összhangzasban vannak a javaslatban foglalt rendszerrel, kéri a házat, hogy a módosítványok már az átalános tárgyalásnál adassanak elő, nehogy az egész javaslat rendszerében megváltoztassák. E szo­kás más parlamentekben is divatos. Erre az elnök az átalános vitát megnyitottnak jelenti ki, s először is az előadó dr. Spun emelt szót. A bűnvádi eljárás minden reformját az állami élet szervezetének fejlesztéséhez számítja az előadó, s föl­említi, hogy a büntető eljárás kérdését kitűnően illusztrálta a Mária Terézia idejében megjelent egy kitűnő munka Cesare Beccaria-tól. E munkában A szerb kongresszus szervezete, Mazimovics és társai a szerb kongresszus statú­tumait javaslatkép elkészítették, s a bizottság a szö­vegezést el is fogadta. Mi elégségesnek tartjuk e sta­tútumokból csak a legfőbb pontokat közölni, melyek így szólnak: Az 1868. IX. t. cz. által biztosított autonóm jo­gok alapján, ő felsége legfőbb felügyeleti jogának ép­ségben tartása mellett, melyet ő felsége alkotmányos módon gyakorol, a szerb nemzeti egyházi kongresszus szervezete a következőkben állapittatik meg: I. c­z­i­k­k­e­l­y. A szerb nemzeti egyházi kon­gresszus a szerb patriarkhátus és metropólia területén levő görög-keleti vallásu szerbek képviselete, mely önállóan, saját költségei utján, az egyházi, iskolai és alapítványi ügyeket minden kiegészítő részekkel és té­­nyezőkkel tárgyalja és szabályozza. II. c­z­i­k­k­e­l­y. A szerb egyházi kongresszus hetvenöt képviselőből áll, és pedig 25 az egyházi és 50 a világi rendből. Ezek az 1870. augusztus 5-iki kongresszusi választó-szabályzat alapján, mely az 1871. május 21 iki legfelsőbb elhatározással jóváhagyatott, választatnak. A karloviczi érsek-metropolita és szerb patri­­árkha s a megyei püspökök, mint ilyenek, tagjai a kongresszusnak. III. c­z­i­k­k­el­y. A képviselők hat évre válasz­tatnak. Az időközben megüresedett állomásokra vá­lasztottak mandátuma a többi eredetileg választottak mandátumával egy időben ér véget. IV. czikkely: A választottak részéről adott utasítások a képviselőkre nem kötelezők. V. czikkely: A kongresszus ítéli meg a kon­gresszusi tagok választásának érvényességét s fel van jogosítva biztost kiküldeni azon körülmények kiderí­­tésére, melyeket a választás érvényének megítélésére tudni szükségesnek tart. A biztos megkeresésére a politikai hatós4§'jaÍ*^Ío’m­“em#em'^ Ily esetben a választott képviselő, ha választási jegyzőkönyve panaszt nem tartalmaz, a vizsgálat vég­eredménye előtt kongresszusi képviselői jogainak él­vezetéből ki nem rekeszthető. VI czikkely. A kongresszusi képviselők, valamint a kongresszusi bizottság tagjai tevékenysé­gük idejére napidijat húznak s utiköltségök oly mó­don téríttetik meg a mint azt a kongresszus megha­tározza. Mindkettő előlegképen a nemzeti alapokból vétetik, mely előleg mihelyt a választókerületek közt való szétosztás után a lakosság által befizettetett, az alapoknak visszatéríttetik. VII. czikkely. A szerb nemzeti egyházi kon­gresszus minden évben és pedig a husvét és pünkösd között levő időben összeül. A kongresszus ülésezése hat hét alatt befejezendő. VIII. czikkely. Azon esetre, ha ő felsége legfőbb felügyeleti jogát királyi biztos közbejöttével óhajtja gyakorolni, a biztos a kongresszus tárgya­lásaiba s határozatai hozatalába nem avatkozhatik. IX. c­z­i­k­k­e­l­y. A rendes kongresszust a me­­tropolita-patriárkha hívja ö­ssze, vagy ez állomás meg­­üresedése közben a metropolitikai egyház-tanács alel­­nöke S szentségénél az 1868. IX­ t. cz. értelmében történő előleges bejelentés mellett. X. czikkely. A kongresszus maga állapítja meg házszabályait. XI. czikkely. A kongresszus megalakultnak nyilvánittatik, mihelyt az összes képviselők többsége igazolva van. Határozathozatalnál a kongresszusi tagok többségének jelenléte szükséges s a határozatokat a kongresszus a jelenlevő tagok többségével hozza. XII. A kongresszus elnöke a karloviczi érsek­­metropolita és szerb patriárkha, vagy ha a patriár­­khai és metropolitai szék üres, a legrégibb püspök. XIII. Ha a kongresszus megalakult, megválasztja az egész kongresszusi periódusra az alelnököt a világi rendből ki az elnököt képviseli, s ha ez akadályozva van, teendőit végzi. Szintigy minden ülésszakra szük­séges számú jegyzőt választ. XIV. A kongresszus jegyzőkönyveit, a­melyekbe a kongresszus minden határozata fölveendő, az elnök közvetlen a hitelesítés után köteles a k. magyar mi­nisztériumhoz fölterjeszteni. A kongresszus irományait az elnök, alelnök s a jegyzők írják alá. XV. A kongresszus határozatait a kongresszusi elnök illetőleg a kongresszusi bizottság hirdeti ki s hajtja végre. XVI. A kongresszus küldöttséget nem fogad­hat el. XVII. A rend s a nyugalom föntartásáért az elnök felelős. XVIII. A kongresszus hatáskörébe tartozik: 1. A szerb gör. kel. egyház önkormányzatának föntartása iránti gondoskodás. 2. Az egyházi, kolostori, iskola­­i alapítványi ügyek szervezése. 3. A metropolita és szerb patriarkha, valamint a metropolitai községek választása. A kongresszus hatásköre nem terjed ki dogma­tikus, rituális és­­ liturgiás ügyekre, mely ügyek a zsinat hatáskörébe fognak tartozni. XIX. E hatáskörhöz képest a kongresszus rend­szabályo­k­at alkot a) A lelkészségek, protopresbyterátusok, az egy­házi konszisztóriumok s a metropolitai egyház­tanács számára, a püspöki megyék száma és területére nézve, uj kolostorok alapítása s a régiek megszüntetése iránt, továbbá az egyházi fenyíték iránt, miután a püs­pöki zsinattal ez iránt megegyezett. b) A lelkészség, főpapok és püspökök dotá­­cziója iránt. c) Az egyházközségek szervezése iránt, a me­tropolita, eparkhiális, iskola és közigazgatási hatósá­gok, az eparkhiális gyűlések s a szerb nemzeti egy­házkongresszus iránt. d) A felsőbb és alsóbb iskolák s tanintézetek szervezése iránt. Ide tartozik a tanterv szabályozása az országos törvények határai közt. Ebből azonban kivétetik a theológiai tanintézet tanterve, mely a püspöki zsinat­hoz tartozik. c) A nemzeti egyházi javak kezelése a felhasz­nálása, ide sorolván a kolostori javakat, alapokat s alapítványokat, az alapítványi czélok s az alapitó aka­ratának határai közt. f) Felügyelet azon egyház-nemzeti javakra, me­lyeket a metropolita s patriárkha és a püspökök ke­zelnek. Ezen fölül határoz a kongresszus. g) Az összes egyház nemzeti alapok, alapítvá­nyok és intézetek beleértve a zárdákat is — budgete iránt, ha azok az egész metropoliát s patriárkhátust illetik. h) Az e) elsorolt alapok, alapítványok s intéze­tek zárszámadásai iránt, kivéve a XXII. czikk g) pontja alatt elsorolt zárdái s oktatási intézeteket. i) A nemzeti-egyházi czélok budgete iránt, s föl van hatalmazva a deficzitet a népre vetett adó által, mely azonban a kormány elé terjesztetik, fe­dezni. KÜLFÖLD, Budapest, október 13. A Vatikánban nagy örömmel vették a hirt Arnim elfogatásáról. A Pr. egy külön tudósitója leg­alább következőleg ir: „A Rómába váratlanul érkezett hír Arnim Harry gróf, egykori északnémet követnek a pápai széknél, el­­fogatásáról rendkívüli szenzácziót keltett itt. A „pa­­paíini“-k látható örömöt éreznek ez eset fölött, mert Ők Arnimban egyikét látták a Bismarck-féle egyház­ellenes politika legtevékenyebb s legveszedelmesebb ügynökeinek — miben nem is tévedtek nagyon. Ők jól tudták, hogy az olasz katonáknak Rómába bevo­nulását Arnini segítette elő s annyira eszélyes volt, hogy a nagy politikust, Antonellit szeptember 10— 20 áig (1870 ben) szép szóval tartotta, mondván, hogy lehetetlennek hiszi, hogy a királyi csapatok con bra­­chio át mernék lépni Róma kapuját. Arnim­e ravasz­ságának köszönheté a pápa abbeli roszul számított megnyugvását, hogy: „a királyi csapatok ugyan előre fognak nyomulni a város kapuiig, de bevonulni nem fognak a városba“. A „italianissimi­k azonban felbecsülik Arnim népszerűségét Poroszországban s attól tartanak, hogy Bismarck e szigorú rendszabálya egykori ügy társa ellen, szomorú következményeket vonand maga után. A pápa pedig, midőn Arnim el­fogatásáról értesült, következőket mondta: „Arnim bebörtönözve, ép úgy mint én fogság­ban — de ő ezt nem érdemelte. Ha neki egy általam kiállított jó bizonyítvány (un buon servito) hasznára volna, én szíve­sen kiállitnám sz­ám­ár­a. Arnim mindent megtett, a mit ellenem s az egyház el­len elkövethetett“. Mint az Augs. Alig. Ztg.-nak Berlinből félhiva­talos forrásból jelentik, az Arnim ellen folyó bűnvizs­­gálat nem fog nyilvános végtárgyalás alá bocsáttatni , pedig abból az okból, mert a tárgyalás alatt az el­veszett okmányok hű másolatait fogja a bíróság előtt fölmutatni a külügyi kabinet. Ugyanez ügyre vonat­kozólag kissé különösen hangzó hírt jeleznek Ber­linből az Elsässer Journal-nak. E hír szerint az Ar­­nim-házban tartott motozás alkalmával oly okmányok kerültek a motozók kezébe, melyből az tűnt ki, hogy Arnim berlini uzsorásokkal s házspe­kuláns­o­k­k­al n­e­m a le­gk­ifogástal­a­nabb viszonyban állt. Arra nézve, hogy Arnim az elhirhedt dr. Julius Lang-gal összeköttetésben lett volna, a „Revolution von Oben“ czimü röpirat ki­adása ügyében, Arnim fia a Voss. Ztg.-ban követ­kező nyilatkozatot tett közzé: „jLouu uirxap auzluuo » hitt, hogy atyám, a val. titkos tanácsos, Arnim gróf, — dr. Lang állítása szerint — a „Revolution von Oben“ czimü röpirat szerkesztésében részes volna. Kötelességem ez állítást a lapnélküli koholmánynak kinyilatkoztatni s kijelen­teni, hogy atyám dr. Lang urat még csak névről sem ismeri. Ifj­ gr- Arnim Schlagenthin:“ A Daily News ismét Bismarck ellen támad s az elfogatást a legnagyobb skandalumnak bélyegzi, me­lyet a porosz kanczellár valaha elkövetett. Ez ügyre vonatkozó czikkét következőleg végzi be: Mi nem akarunk a fölött ítélni, hogy törvényes eljárás volt e Amim elfogatása vagy sem? Valószí­nűleg az volt. De ha ez affaire tisztán csak törvényes aktus, egyszerű rendőri tény volna, valóban nagy becsületére volna Németországnak, hogy egyforma erővel sújtja alacsony s nagytekintélyű bűnöseit. De a porosz ez esetben oly államférfia elfogatását ren­delte el, ki a kormány vezérével előzőleg antagoniz­­musban állott, s ezért az affaire csakis a politikai hadjárat, vagy a politikai boszu egy eklatáns hadi­cselének tünik föl, mely az esetlenség, a középkori­ság, hogy úgy mondjuk a barbarizmus bélyegét viseli magán. A feudális szellem úgy látszik még mindig régi befolyását érvényesíti a porosz politikában. Bármely szempontból tekintsük is, az egész affaire nem egyéb a leghallatlanabb botránynál. Poroszország kormánya’ abbeli törekvésében, hogy indiskrét természetű ok­mányok nyilvánosság elé terjesztését megakadályoz­za, mindenha szerencsétlen volt. A diplomaták em­lékiratai azáltal, hogy a kormány eget földet s összes rendőri közegeit ráadásul működése hozta elnyoma­tásuk végett, még inkább a nyilvánosság elé jutottak. Hanem az a botrány, melyet Barnhagen von Ense emlékirata keltett, triviálisnak tűnik föl ama botrány­nyal szemben, mely oly magas rangú államhivatal­noknak, mint Arnim, elfogatása által előidéztetett. Poroszország most úgy látszik újra Frigyes Vilmos s a nádbot boldog napjait éli“. A Kreuzzeitung még fölemlíti, hogy az a hír, mintha Arnim elfogatása előtt az elveszett okmányok visszaadása ügyében a kormány Arnim sógorával, Arnim-Boitzenburg­ gróffal érintkezett volna, minden alapot nélkülöz. Arnim-Boitzenburg az időtájban nem is volt Metzben, hol az érintkezésnek történni kellett volna, mert a gróf már akkor az Arnim-család többi tagjaival Berlinben volt. A spanyol sajtó még eddig nem vett tudomást az Arnim-affaireről. Minden lap most a hadsereggel foglalkozik. Az Epoca azt mondja, hogy az újonnan rendszerezett haderő felosztásától függ a háború mi­­hamarábbi és sikeres befejezése. Szerinte 72—80,000 ember lépett újabban a köztársasági hadseregbe. E számból 50,000 embert okvetlen az északi hadsereg­be kell beosztani, s többi 20 ezeret a czentrum s a Katalóniában működő hadosztályokhoz kell útnak indítani, így a köztársasági hadsereg minden vidékén kellő erővel rendelkezhetik arra, hogy a rendezetlen, fegyelmezetlen karlistákkal elbánjon­ a legalább növe­kedésüket megakadályozza. Aragóniában, Valencziá­­ban és Katalóniában a karlisták már minden embert bevontak hadseregükbe, ki velük rokonszenvezett, s így , miután azt látjuk, hogy a karlisták a köztár­sasági csapatok előtt mindenütt hátrálnak, föl kell ten­nünk, hogy a 3 köztársasági hadcsapatnak 10-10 ezer emberrel szaporítása kellő eredmén­nyel lesz. A jelen háborúban azonban az északi hadsereg műkö­dése a hangadó, a Katalóniában konc­entrált csapa­tok s a c­entrum alárendelt erők. Ezért északra kell vetni a főerőt. Mind e tanácsok mellett a köztársasá­giaknak fő hibája, hogy nincsenek fő tábornokaik; idővel (!) azonban lehet, hogy ez úgy is megtalálja a maga emberét.­­ A karlista táborban Dorregaray helyét, ki jelenleg franczia földről nézi a polgárhábo­rút, M­e­n­d­i­r­i lépett. Mendiri, miként előde, előbb a liberális hadseregben szolgált , az Afrikában vívott harczban részt vett. O’Donnel marsall azt mondta róla , Mogrojevo tábornokról, ki közelebb a karlistákhoz pártolt a köztársasági seregből, hogy ők ketten az egyedül valamit érő tisztek Don Carlos seregében. A Daily News még a következő táviratot közli : „A­mig Arnim gróf párisi nagykövet volt, Ber­linből utasításokat kapott, melyeknek értelmében a franczia kormány némely cselekedetei ellen tiltakoznia kellett volna. Valószínű, hogy az ultramontanizmus­­nak kedvező cselekedetekről volt szó. Am­im e föllé­pést nem tartván helyesnek, állítólag elhalasztotta utasításainak teljesítését s egy hosszú emlékiratot irt­okainak támogatására. Bismarck nem lévén megelé­gedve, visszaküldte az emlékiratot számos marginális jegyzettel. Ez az okmány az egyetlen, melyet a biro­dalmi kanczellária a volt nagykövettől visszakövetelt. Arnim a többit megtarthatná, ha ezt visszaadja. A gróf azonban el van határozva fogságban mar­adni, állitván, hogy fogsága szükségkép egy ujabbi fölemel­tetésre viszi.“ Végül a NI. fr. Presse-nek egy érdekes levelé­ből ez ügyben kives­szük a következő részleteket: Berlinben eleinte a félhivatalos lapok azt a hirt terjesztgették, hogy Tessendorf államügyész egyedül ragadta meg a kezdeményezést Arnim elfogatására nézve. Annyi bizonyos, hogy a stettini törvényszék illetékességi körét keresztülugrották. A berlini ka­mara-törvényszék két ülésen át is azzal foglalkozott, hogy váljon a berlini törvényszéknek van-e joga a stettini törvényszék jogköréből kivonni Arnim grófot. Mindezt csakis a nagy sietséggel lehet megmagya­rázni, mel­lyel Arnim elfogatása történt. Pénteken még csak a házmotozás iránt kapott utasítást a tör­vényszék, de szombaton addig váltottak táviratokat az igazságügyminiszter és Bismarck, hogy este 10 óra­kor már egy bizottság doboltatott össze, és azzal az utasítással bízatott meg, hogy Arnim grófot fogja el. A lehető legnagyobb gyorsasággal ment a bizottság Arnim jószágára, s még csak nem is jelentették a stellini hatóságnak, hogy hatáskörébe vágnak. Csak vasárnap este, az utolsó vonattal ment Tessendorf állam­ügyésznek egy express-levele stettini kollegájához, bo­csánatot kérvén, hogy „magasabb elfoglaltatása“ miatt csak most értesíti, miszerint tulajdonképen a stettini tör­vényszéknek kellett volna Arnim ellen föllépni. Min­denben csak sietség nyilatkozott, és így Baden-Baden­­ből is csak sietve kellett a császári jóváhagyást ki­nyerni. A börtönben vasárnap délután még nem lé­teztek intézkedések Arnim befogadására. Intézkedés csak a gróf megérkezésekor tétetett, ki a 32. számú szobába helyeztetett el, oly helyiség, melynek ablakai fával vannak körülvéve, úgy hogy a fogoly nem te­kinthet ki a folyóra. Egy vaságy, több magán takaró, a Reichsanzeiger nehány régi évfolyama és egy pár jogi könyv bocsáttatott a gróf rendelkezésére. Az előny, melyben Arnim gróf részesül, csakis egy mosdó asztalból és gyalog árnyékszékből áll. A levél áttér ezután annak fejtegetésére, hogy ki volt e befogatás oka, és így ir: Hohenlohe herczeg, Arnim utódja a párisi követségben, finom diplomata, tele dicsvág­­­gyal és ravaszsággal s a nagy intrikákban valóságos mester. Ő rá lehet visszavezetni az okot a meghide­­gülésre, mely a birodalmi kanczellár és Arnim közt kezdődött és most nagy viszálylyá fejlődött ki. Ő fe­dezte föl a párisi követség levéltárának hiányait, ő adta föl Arnimot és küldött jelentést Berlinbe, s ennek folytán a konstanczinápolyi követnek kinevezett Arnim egészen elejtetett. A mi az Arnim által visszatartott le­veleket illeti, azok közt van egy, melyben Thiers bukása alkalmából a német p ® l''’irának körvonalai fejtetnek ül X­ i DDOQ ScJUülan­ vo*la­l>afe­jezve Thiers bukása és a franczia mon­archia eshetőleges restaurácziója fe­lett, mivel Németország végre is nem egészen biztos Oroszország részéről és ez egy franczia köztársasággal soha, de egy Francziaországban visszaállí­tott monarchiával könnyen szövetséget köthetne Németország ellen. Fölfogható, hogy e levélnek titokban tartása nagyon kívánatos, mert annak közlése sokakra nézve kompromittáló lenne. Gróf Arnim elfogatása az orosz napisajtóra, úgy látszik, nem tett nagy benyomást, mert mellőzve e tárgyról minden önálló nyilatkozatot, eddig csak a német lapok czikkeit minden megjegyzés nélkül közli. Meglehet, hogy előbb tájékozni akar s szokása szerint csak akkor fogja ezen eseményt is részletesen meg­vitatni, mikor már a külföldi lapok elegendőképen megvilágították. A porosz-dán ügyben legújabban megint két orosz lap , a Golos és a Russkija Viedomosti szólalt föl. A Golos, az észak-schlezingi kérdésben Poroszor­szágnak oly sajgó sebét látja, mely folytonos igaz­ságtalanság­ vádakra szolgáltat okot, s azon tervet, melynél fogva Dániának a német szövetségbe leendő bekebeleztetése szándékoltatnék, oly kivihetetlennek tekinti, hogy annak eredetét inkább Germánia számos ellenségeitől mintsem a berlini államférfiak komoly akaratából származtatni hajlandó. A Golos okoskodása nyomán oly bolondos és kivihetlen tervet, mint a föntebb­, alig lehet képzelni, s ezen eszme még akkor sem valósítható, ha maga Dánia föladná függetlensé­gét 8 önkényt akarna a német szövetség tagja lenni, mert ezen esetben Germánia el nem mellőzhető fontos külállami érdekekkel állana szemben. Dániának mint független önálló államnak létezése Európára nézve az egyensúlynak északon föntartása végett elkerül­­hetlen. Míg a balti tenger kulcsa a kis dán királyság kezében van, addig ezen tenger nemzetközi vagyonnak tekinthető oly mérvben, mint akármely­ más nyílt tenger. Most nehéz megmondani, mely tengeri erő, vájjon az orosz, a német, a dán vagy a svéd ottan túlnyomó, s ilyen ügyállás további föntartása nemcsak a most ne­vezett négy nemzet, hanem egész Európa érdekében is szükséges. Dánia, ha akarná is, senki előtt sem zárhatja el a balti tengert, s nem játszhatik rajta ve­zérszerepet. De mindnyájukra nézve roppant hátrá­nyos lenne a megváltozott helyzet, ha a balti tenger kulcsa a kis és erőtlen Dánia kezéből a rettentő és hatalmas Germánia birtokába menne át, s ha a dán ágyuk helyett német lö­vegek uralnák a Sundot. Megfogható tehát, szól czikkíró, hogy Európa ilyen változást se nem óhajthat, se meg nem engedhet. A némethoni államférfiak kell, hogy tudják, mily ve­szélyekkel, az európai békét illetőleg, van összekötve hasonló kérdésnek puszta fölzavarása is. A Russkija Viedomosti czikke ennél sokkal ha­tározottabb és élesebb. Arra utal, hogy Poroszország­ban a prágai békekötés V. §-át már régen holt betű­nek veszik. Ezen állam DUppelt és Alsent sohasem adja önkényt Dániának viasza ; az erejétől megfosztott Francziaország nem képes őt erre kényszeríteni; Ausztria pedig nem akarja Németországgal jó viszo­nyait megzavarni és veszélyes összeütközésekre ve­zethető ügyet fölkavarni. A szövetségesei által elha­gyott Dánia tehát kénytelen a gyakorlati téren tapasztalni, mily csekély erkölcsi erővel bírnak jelen­leg a nemzetközi szerződések. Most a nagy államok nem tartják már becsület dolgának, kötelezettségeiket olyanok irányában teljesíteni, kik erre az illetőt erő­vel kényszeríteni nem képesek. Szerencse azonban Dániára nézve, így hangzik a czikk vége, hogy a köz­véleményen kívül még más, a válság keretében meg­bízható szövetségesei vannak, ezek pedig: Angol- és Oroszország. Mind a kettő egyaránt van érdekelve Dánia függetlenségében, jóllehet most egyikük sem hajlandó a prágai szerződés nem teljesítése által sér­tett donhoni jogok védelmére kelni, de ők nem fogják tűrni, hogy új merénylet tétessék a velük fejedelmi rokonsági kötelékben álló kis királyság önállósága ellen. Ha nem is való a bekeblezési hir, mindazonáltal nem tagadható, hogy a német politikának ez a titkos czélja Dániára vonatkozólag. Ezen czél előbb vagy későbben kerül napfény­re, s akkor majd Oroszországot arra indítandja, hogy Dánia és saját érdekeinek oltalmára lépjen föl. Ek­kor majd az elsőrangú hatalmak kölcsönös viszonyai­ban oly fordulat áll be, a­milyennek a legutóbbi évtized alatt már nem egyszer lettünk szemtanúi : ekkor Oroszország és Anglia kénytelenek lesznek fölhagyni azon szenvedőleges állással, a­melyet ők a a német birodalom gyorsan fejlődő hatalmával szem­közt foglaltak el, s a parányi slezvigi kérdésből első fontosságú európai ügy fog kinőni. Az északi Slezvig fontos európai események kiindulási pontjául szolgálhat, könnyen hihető, oly pillanatban, a­midőn ezt épen a legkevésbé várnák KÜLÖNFÉLÉK. Budapest, október 13. [Hivatalos.] Ő felsége a közoktatási miniszter előterjesztésére Szilágyi Dezső miniszteri tanácsost, eddigi államszolgálati éveinek beszámítása mellett, a budapesti tudomány-egyetemhez a politikai tudományok előadására a szabályszerű illetményekkel rendes tanárrá nevezte ki.­­ Továbbá 1874. október 6-án kelt legfelsőbb elhatározásá­val a honvédségi Ludovika-Akadémia ez évi tisztképző tan­folyamában legjelesebben osztályozott hadapródokat, és pedig : — a honvédgyalogság tettleges állományában; — Both Lajost és Zdelár Antalt; —­ a honvédlovasság tett­leges állományában: Dobreczky Józsefet, f. évi október hó 6-tól számítandó ranggal, az idevonatkozó szabályok értel­mében, hadnagyokká nevezte ki. Ezen kívül a hivatalos lap több közös hadseregbeli tisztnek és főtisztnek nyuga­lomba helyezését közli. A közoktatásügyi miniszter Róth Sámuel tanárjelöltet a lőcsei állami főreáltanodához rendes tanárrá nevezte ki; az igazságügyminiszter a vaskohi járás­bírósághoz írnokká Égethő Sándor belényesi törvényszéki birnokot, a fiumei törvényszékhez jegyzővé dr. Zarevich A. fiumei kir. kincstári ügyvédi segédet nevezte ki. A debreczeni pénzügyigazgatóság által Czenger János kiadóvá, Vragossy János II. osztályú irodatisztté és Ottlik Ede irodai segéd­tisztté neveztettek ki ; továbbá az erdőhegyi r­. kir. adó­hivatalhoz Sperling Lajos­­ VII oszt. tisztté neveztetett ki. [Kitüntetés.] Ő felsége személye körüli minisz­tere előterjesztése folytán Várady Mihály, a nagy-becske­­reki törvényszék elnökének, a közügyek előmozditása körül szerzett érdemei elismeréséül a kir. tanácsosi czimet díj­mentesen adományozta ; továbbá Szabó János alezredesnek s a marosvásárhelyi 27-ik honvédzászlóalj parancsnokának, az ottani sátortábor fölállítása körül szerzett kiváló érdemei elismeréséül a III-dik o­sztályu vaskoronarendet. [A k­i­r­á­l­y őfelsége,] hacsak rendkívüli körülmények nem lépnek közbe, szombaton vagy va­sárnap jön vissza Bécsből Gödöllőre. [Szathamár­y-L­aczkóczyné], nemzeti szinh­ázunk egyik diszének rövid életrajzát, mely a hivatalos lap vasárnapi számában meg­jelent, majd minden fővárosi lap közölte. Érintve volt ez életrajzban, hogy az élet örö­mei s keserűségei közül nem mindig az elsőb­­biek jutottak a nevezetes­ művésznő osztály­részéül. Meggyőződtünk arról, hogy az a for­dulat nagyon is enyhén fejezi ki a megpróbál­tatások hosszú sorát, melyek Szathmárynét öregedő napjaira alig elviselhető körülmények martalékává tették. A halvány kilátás arra, hogy keserves állapotát közeledő 25 éves örömünnepe alkalmával nemesszivü hölgyek megenyhíteni iparkodnak, lehetővé teszi, hogy e keserű sorsról röviden, mert,hisz részletezése szinte lehetetlen m­egemlékezzünk a nyilvános­­ság előtt.Ki Lianó él közülünk,a­kik a kiapadhat­­lan humoru, e vig ötletekben gazdag művészi temperamentum jóizű játékán tápláljuk jó ked­vünket nem egy busább napunk estéjén, hogy ez a vig asszony, ki egészséges kaczagásunk­­kal föltétlenül rendelkezik, kinek szomorú föl­adata, hogy a színház auditóriumát önfeledt vigságra ragadja, évek óta a legsanya­­rúbb nélkülözések rabja. Szép olvasó­nőink közül egyiknek-másiknak­­ adjanak érte hálát a sorsnak — 25 frt mennyiségéről csak az a fogalmuk van, hogy alig elég egy csinos divatos ruha készítéséért munkadíjnak. És a művésznőnek, a­kiről szólunk, évek óta havonként összes szükséges fedezésére nem állt rendelkezésére ez összegnél több. — Bol­dogtalan családi viszonyok, csapások, melyek a nőt, melyek az anyát érték, sodorták egy zilált anyagi helyzet vészes örvényeibe, fa, bú­tor, melyen ül, a párna, melyen nyugszik, a ruha, melyben játszik, a jelentékeny dij, mely számára kitéve van — mindez csak félig vagy egyátalán nem övé többé; övé csak a huszonöt forint, melytől meg nem halhat, nehogy károsodjanak azok, a­kik a többire igényt tartanak. — Egy boszos emlékű múlt, egy örömtelen jelen és egy remény nélkül való jövő az, a­mit a magáénak vall ez az asszony, a­ki csak azért törli le minden este a könyeit, hogy eljöjjön minket megnevettetni. — Az ő jubileuma, az ő örömünnepe következik most, október 26 án. Nemesszivü hölgyek kö­rében támadt a szivbeli gondolat, hogy ez örömünnep ne csak a tapsoló közönségre, ha­nem az ünneplőre magára is öröm napja legyen. Ha kincs terhének egy részét gyöngéd kezek leveszik sújtott válláról, bizonyára az élet­erő és életkedv új forrásait nyitják meg szá­mára. Midőn mi részünkről, s úgy gondoljuk minden magyar hirlap, örömmel köszöntjük a szép szándékot, szives készséggel ajánlkozunk a közvetítésre a segítő hölgyek és a közön­ség között. [Pulszky Ferencz] visszatért első utazá­sából, melyet, mint a magyarországi könyvtárak és gyűjtemények főfelügyelője, az erdélyi részekben tett. Útja eredményéről s a tett tapasztalatokról — mint a P. N. Írja — részletes jelentést készített, mely an­nak idején a hivatalos lapban közzé fog tétetni. Ma­­rosvásárhelytt meglátogatta a Teleky Sámuel-féle könyvtárt, melyre vonatkozólag a képviselőházban amaz ismeretes interpelláczió történt. A könyvtár ügye jelenleg per tárgyát képezi a ref. igazgató-tanáca s a gróf között, ki a per befejezte után, melyről hiszi, hogy részére fog eldőlni, hajlandó méltányos alapo­kon a vitás kérdést elintézni. — A könyvtár iránt különben Marosvásárhelytt oly kevés érdekeltség mutatkozik, hogy 12 év óta összesen­­ három ember dolgozott ott: Mikó Imre gr., Teleky Domokos gr. és Szabó Károly. Daczára annak, hogy a könyvtár mindig nyitva áll, egy lélek sem jár oda hétköznapo­kon, úgy hogy, mint egy ottani élezes ember meg­jegyezte, ha valaki Marosvásárhelytt hamis bankót akarna csinálni, azt legbiztosabban a könyvtár olvasó­termében tehetné. Csak vasárnaponként élénkülnek meg az elhagyott termek, midőn a marosvásárhelyi közönség eljár a könyvtárt — megnézni. [A „budapesti magyar g­y­or­sír­ó-egy­let“] október 11-én dr. Fayer László elnöklete alatt a képviselőházban rendkívüli közgyűlést tartott, mel­lyel az egylet a nyári szünetelés után megnjitá

Next