Reform, 1989. május-augusztus (2. évfolyam, 17-33. szám)

1989-07-21 / 28. szám

20 Természetes dolog, hogy az emlékek az idő múlásával lassan megkopnak. Van, aki örökre magába zárja titkait, s van aki túl sokat fecseg, egy s mást hozzátesz az eseményekhez, hogy azok színesebbek, izgalmasabbak legyenek. Így van ez Csehszlovákia elleni 1968-as akció feltárásában is Elkerülhetetlen, hogy esetenként a szür­ke hétköznapok húsz év után megszépüljenek, s az em­lékezetes történéseket is többféleképpen látják. Ezrede­sünk történetei is sok szubjektív benyomást tartalmaz­nak. Akadtak, akik sztorijaival nem mindenben értettek egyet vagy sérelmezték, hogy szóba hozták személyü­ket Mások - mintha vétkesek lettek volna - „mosakod­ni” igyekeztek összeállításunkban, amennyire a korlá­tozott terjedelem lehetővé teszi, többek véleményének helyt adunk. A sorozat befejezését követően pedig az érintett, s erre vállalkozó főtisztekkel kerekasztal be­szélgetésen vitatjuk meg az 1968-as augusztus-szep­temberi slovákiai megszállás tanulságait. (L) 1989. JÚLIUS 21. A­­mavar tisztek­ Dilitek DiSZtől Meakonott emlékezet Két juhászkutya kanta­d a géppisztolyos katonát Ahogy egy-egy ország megszállása után az lenni szokott - különösen, ha gyors rendszerváltás is történik meg­indul a tisztogatás. Ezt inkább azok tud­nák elmondani, akik a helyi pártszerve­zetekkel tartották a kapcsolatot, hogy az új prágai vezetés hogyan és hány községi, városi és járási nagyságot cse­rélt le „feltűnés nélkül”. Ha ritkábban is, de azért akadtak rendkívüli események. Egyik délután egy csehszlovák rendőrtiszt behozott a hadosztályparancsnokságra egy véres pisztolyt. Átadta az elhárítóknak azzal, hogy az egyik közeli falu kocsmájának törzsvendégei vették el egy magyar ka­tonatiszttől. A rendőr nem akart személyleírást adni a fegyver tulajdono­sáról, ám azt kikotyogta, hogy embe­rünk feltehetően lövöldözött. F. Gy. alez­redes és B. J. kémelhárító százados vet­ték kézbe az ügyet, s minthogy a fegy­verrel lőttek is, mindjárt gyilkosságra gyanakodtak. Azonnal elhajtottak egy dzsippel, s két óra múlva már magukkal hozták T. századost. A gyanúsított min­dent bevalott. Két tiszttársával agitálni mentek Dubcek ellen, időközben annyi­ra leitták magukat, hogy megunták a jó szóval való rábeszélést, s inkább elő­kapták fegyvereiket, hogy nyomatékot adjanak politikai agitációjuknak. Persze, durrogtattak is egy kicsit, hogy a kocs­ma közönsége kellőképpen begyullad­jon. Csakhogy az ivócimborák sem maj­­réztak. A csetepaté új fordulatot vett azzal, hogy T. százados két társa ügye­sen lelépett, lövöldöző barátjuk pedig nem bírt a túlerővel. Pisztolyát kicsavar­ták a kezéből, majd a felismerhetetlen­­ségig eltángálták, s kidobták az utcára. Úgy látszik, a verés nem hatott, mert T. százados az utcán kapát ragadott, gép­kocsikat állított le, s azok tetejét ütlegel­te. Olyan részeg volt, hogy csak két nap múlva tudták kihallgatni a tábori kór­házban. A katonai bíróság 1968 decem­berében ítélte el 5 hónapi katonai fogdá­ra, és lefokozták főhadnaggyá. A másik rendkívüli esemény egy disszidálási kísérlet volt. Katonánk fegyverrel indult az osztrák határ felé, már csak 50 méterre volt a drótkerítés­től, amikor ott termett két németjuhász őrkutya, hátborzongató nyugalommal körbesétáltak és leültek előtte. A kato­na csak néhány centit mozdította az ujjait géppisztolyáért, máris mindkét kutya figyelmeztetően felmordult Tíz perc múlva értek oda a csehszlovák határőrök, s boldogan törlesztettek: végre elfogtak egy megszállót. Az ítélet: 15 év börtön. A szabadságról, illetve eltávozásról visszatérő katonák sokat meséltek az otthoni dolgokról. Zala megyében ko­moly zavarokat okozott a polgári életben a pékek, orvosok és tanárok tartalékos katonai szolgálatra való behívása Szinte leállt az élet, egyik-másik helységben nem volt elég kenyér, a kórházakban jobb híján zászlókkal a lánctalpasok ellen Kovács Ferenc és Kállai László

Next